Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-14 / 268. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! WiMMW^MMMlWMaaiMBMMBMiimiUIMI A M A G Y AR szot 1 1 A L $ s / A MUNKÁSPÁRT LAPJA 51. évfolyam. 268. szám Ára: 50 fillér Kedd, 1961. november 14. Gyilkos terror Algériában % 4 fény hordozói {MXÓ- dilimé, Jte^eden -1U, HP Sporicdckrl t m »i 11 i»11 in liii nnin»! Idén már több mint 900 lakás Négyezerkétszáz termelőszövetkezet gazdálkodásának mérlege Megkezdődtek a termelőszövetkezeti zárszámadások előkészületei épült Csongrád megyében és Szegeden Air ér első 9 hónapjában anyagok — kád. mosdó stb. Csongrád megye és Szeged _ beszerzése többször ne­teriiletén 903 lakás épült. K •,„•„,,„ Ez 19 százalékkal több, mint hezseebe utkozott' az előző év azonos időszaka- A harmadik negyeden ve­ban. Az új lakások közel 45 gén Csongrád megyében, százaléka állami eröböl ezen belül Szegeden 529 la­epült. Magánerőből megko- kás pptíese volt folyamat. zelitoen annyi lakas készült, szerint, még az év végéig el­készül. Ezzel az éves lakás­építési terv teljesítése biz­tosítottnak látszik. A most épülő lakások közül 347 at­adása a következő évre hú­A Földmüvelésügyi Mi­nisztériumban hétfőn kétna­pos tanácskozás kezdődött a megyei tanácsoknak és a Nemzeti Bank megyei igaz­gatóságainak a termelőszö­vetkezetek pénzügyi, szám­viteli kérdéseivel foglalkozó munkatársai részére. Ezzel kelni, s több mint 1 128 000 voltak hatékonyak a tagság szövetkezeti tag idei jöve­delmét kell megállapítani. zódik át. A már építés alatt megkezdődtek a termelőszö­vetkezeti gazdálkodás idei ban. EbbőZ 182, a mint egy évvel korábban Ugyanakkor állami erőből •0 százalékkal több lakást építettek. A magánépítkezések jelen­tés része is állami segítség­gel történt. A három ne­gyedév alatt összesen 216, tehát csaknem minden má­sodik magánerőből épült la­kás OTP-kölcsönnel készült. Ezek aránya a megyében 33 százalék, .Szegeden pedig 64 százalék. A magánerőből építtetők több mint 30 szá­zaléka fizikai dolgozó. Az e+múlt egy év alatt — a me­zőgazdaság átszervezésével párhuzamosan — jelentősen megnőtt az építtető termelő­szövetkezeti tagok száma. Az idén befejezett lakások 67 százaléka két- és több­szobás, A Vakások felszerelt­sége lényegesen kedvezőbb a ' ezek a munkásfiatalok éven- I korábbi időszakokénál. Az ként több százezer forimtoi j nj lakások közel fékét für- takarítanak meg a uépgaada-) előszobával építették, s 93 súgnak. A szegedi kiállitas ls százalékát villannyal, 58 a fiatalok kezdeményezését, százalékát vízzel látták el a munkához való új viszo­A. Szegeden épült lakások nyát tükrözi. 3*7 százalékát a gázvezeték- j A hegedi újítók 40 nagy hálózatba is bekapcsoltak. jelentőségű ésszerűsítést mu­A magánépítkezésekhez mnak hp a kiimtaso1L A szükseges építési anyagok | nagyobb része egész évben álló lakásokon kívül további tervek 221 kijelölése is megtörtént. zárszámadásának előkészü­letei. Az idei zárszámadások A szövetkezeti gazdálkodás ez évi főbb tapasztalatai természetesen már ismerete­sek. Igy tudjuk, hogy az idén a tavalyinál alacso­nyabb a mérleghiányos szö­vetkezetek száma, s ez — figyelembe véve az új szö­vetkezetek nagy számát és a munkára ösztönzése, a gaz­dálkodás fejlesztése szem­pontjából, s hogy melyik módszert alkalmazzák a jö­vő évben. Fiatal újítók kiállítása nyílt Szegeden Tegnap délelőtt Szegeden, nagy érdeklődéssel tekmtet­az Ifjúsági Házban fiatal újí- ték meg a résztvevők, tók alkotásait bemutató ki- Makettek, fényképek s kü­állítás nyílt, amelyet nagv- lönböz6 munkadarabok számú érdeklődő előtt Szabó ijiusztrtlják az újítók nagy­Lajos. a KISZ Csongrád me- szelú tevékenységét. Az ér­gyei bizottságának munka- dekes ^ mindet1 fiatal szak. társa nyitott meg. Hangoz- munkas észére tanulságos tatta. hogy Szegeden először kiáMtás november 18-ig lesz kerüU sor a fiatal munkások nyitva Megtekinthető mm­ésszerüsitésect bemutató ki- délelőtt tíztől este áUitosra. Csongrád megyében _ . .. mintegy háromszáz fiatal újítót tartanak jelentőségéről, feladatairól az rendkívüli időjárás okozta alábbi tájékoztatást adta kieséseket — komoly ered­mény. Az elmúlt évben meg gyenge szövetkezetek dr. Papp Lajos, a Földmű­velésügyi Minisztérium pénzügyi főosztályának ve­zetője. része a tavasszal hozott in­tézkedések eredményekép­pen az év végére -kigazdál­kodta« a mérleghiányt, s kezeti"zárszámadások ~ — az elérte legalább a közepes állami gazdaságokat leszá- gazdaságok színvonalát, mitva — az ország mező- — A szövekezeti gazdálko­gazdasági területének csak- ^ ,de. értékelésénél külö­— Az idei esztendő az el­ső amikor a termelőszovet­— A zárszámadások elő­készítése tulajdonképpen már megkezdődölt, ez azonban egyelőre meg nem érinti közvetlenül a szövetkezeteket. A gazdasá­gokban a legfontosabb fel­adat most az őszi munkák befejezése, a jövő évi ter­nagy més megalapozása. Az idei gazdálkodás számba vétele deciember második felében kezdődik meg a leltározás­sal. "(MTI) nem egészét érintik, s ez meghatározza a munka nép­gazdasági jelentőségét. A feladat nagyságát jellemzi, hogy több mint 4200 özem egész évi gazdálkodását kell számba venni, érté­nösen nagy gondot kell for­dítani annak realitására. Ez fdhtos feladat már a leltá­rozásnál is, hiszen több mint 15 milliárd fo­Ipari tanulók békegyülése számon. s i beszerezhető oott. Az ellá­tottság ezen a téren a ko­rábbi évekhez képest javult. A javulás ellenére tetőszer­kezeti faanyag, eternit-cső, vízvezetéki horganyzott-cső és fürdőszoba-felszerelési Ruhagyár, a Szegedi Kender­fonógyár, az Ujszegedi Ken­der- Lenszövő Vállalat, az ecsetgyár, a cipőgyár, a Szőr­me- és Bőrruha készítő Vál­lalat, valamint a Délrost fia­taljainak munkáit, újításait Hruscsov elvtárs látogatásai Üzbegisztánban Nyfkfla Hruscsov vasár- Hruscsov szőriéi kormány­nap látogatást tett a Pahta f6 hétfőn látogatást tett a Arai gyapottermesztő szov- taskenti teriilelen levő -Poli­hozban. A Pahta Arait még totgvel- kolhozban. Elbeszél ­a 20-as években hozták lét- getet.f ennek az országos hí­re s az erről szóló rendel- r- gazdaságnak a vezetőivel, kezest Lenin irta ata. , , . • A szov hoz dolgozói me- szakembereivel, -Jttoivaí es leg. szívélyes fogadtatásban élenjáró dolgozóival, részesítették Nyikita Hras- Ugyancsak hétföo meglá­csovot. aki megtekintette a fogatott egy közép-ázsiai kí­gépek munkáját az iittetvé- sérteti gépállomást Megte­nyeken. Hruscsov elbeszélge- kintette av. Üebekisztáni tett a gazdaság vezetőivel, konstrüktörök által kidolgo­észrevételeket tett és taná- zott uj. korszerű gyapotmú­csokat adott velő és szedógépeket. (MTI) A szovjet, film ünnepe al­kalmából a szegedi flOO-as Móra Ferenc Iparitanuló In­tézet 1200 tanulója tegnap a rint értékű álló- és mint- Szabadság Filmszínházban megtekintette a Tiszta ég­bolt című filmet. A filmve­títés után az ünnepi alka­lomra meghívott Dezséri László országgyűlési képvi­selő, a Magyar Rádió és Te­levízió munkatársa tartott előadást a békegyűlésen. Dezséri László a béke kér­déseivel együtt a fiatalok sok érdekes problémájára adott választ kitűnő előadá­sában. A jói sikerűit béke­gyúlés után este 5 órai kez­detté! az Úttörőhazban a z ipari tanulók szülei részére rendeztek előadást. Ekkor szintén Dezséri László szó­lott a szülőkhöz, s a neve­lési kérdésekben is sok hasz­nos tanácsot adott. egy tízmilliárd forint ér­tékű forgóeszközt kell számba venni. -Nagy jelentősége van an­nak is, hogy a zárszámadá­sok pontosan kimutassák a tagságnák a közös gazdálko­dásból származó teljes jöve­delmét. Ez különösen fontos és körültekintő munkát kí­vánó feladat az idén, amikor a különböző elosztási formák alapján a tagság — helyesen — többféle, a munka ered­ményességétől függően szá­zalékos elszámolás, prémium címén jut jövedelemhez. A zárszámadások során a szö­vetkezetek elemzik majd azt is, hogy a jövedelemrészese­dési módszerek mennyire ÜZEMBEN A XXII. PÁRTKONGRESSZUS VÍZIERŐMÜ m.. < M : V ' ' - % . t " . SS » •'/< >í, . " ' • ' ' • Ki S7KP XXII. pártkongresszusáról nevezték cl a Vol­ga-parti Volzsszkij városnál a határidő előtt egy eszten­dővel hamarabb üzembe helyezett hatalmas vízierőmu­vet, amely a világ legnagyobb erőműre, ©leső villany­áramával Moszkvát, az Alsó-Volga mentet, a Don-meden­cét és az ország más vidékeit látja el. Az erőmű duz­zasztógátja hatalmas vízmedencét, valóságos tengert ho­zott létre. Az óriási vtzmedenee több mini mástélmB­lló hektár földet öntöz és mintegy 6 millió hektár föl­det áraszt el vízzel a Volga menti és a Káspi-tó mel­letti száraz sztyeppéken. — Felvételünkön a XXII. párt­kongresszus nevét viselő volgai vizierom<i latkepe

Next

/
Thumbnails
Contents