Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-12 / 267. szám

Vasárnap. 1961. november 18. 6 KALMAN LÁSZLÓ: A bori táborban Jelenet Radnóti Miklós életéből RADNÓTI. Könyvek. PAMACS. Miféle könyvek? RADNÖTI. Versek. PAMACS. Azt hiszed, otthon vagy, hogy könyvtárt rendezel be magadnak? Nem tudod, hogy ezeket rég be kellett volna adnod? (Radnóti nem felel). Mutasd! (Radnóti átad egy könyvet. Pamacs a kezébe veszi, lapozgat, majd hangosan olvassa). -Frankhon, művészetek, hadak a törvé[nyek anyja, Te tápláltál soká emlődön engemet; Most barlangok fölött, fák közt sírom ne[ved, Bárány ha jajgat így, kit elhagyott az [anyja*. Micsoda szabadkőműves dolog ez? RADNÖTI. Joachlm du Bellay, francia költő verse. PAMACS. Ügy, szóval kommunista, ellenálló bitang, mi? Színhely: a bori tábor egyik barakkja. Az ablakon át látni lehet a szöges drótkerítést. Alkonyodik. A jelenet elején a nap lebukó korongját lehet látni, majd elvonuló felhőket. Az ég később kitisztul és látni lehet a csillagokat. A barakkban emeletes fapriccsek vannak, más semmi. Amikor a függöny felmegy, a szín üres. A kulisszák mögül: menetelők ütemes dobogása. ŐRMESTER HANOJA. Halt! (a menet megáll). Abtreten! (Nyolcan jönnek be a színre, köztük Radnóti is. Elcsigázott, borostás arcú, fáradt, szakadt ruhájú emberek. Néhányan szó nélkül levetik magukat a földre és elnyúlnak. Radnóti az ablakhoz megy. kikémlel, majd a padló egy deszkáját kiemeli, előveszi jegyzetfüzetét és ceruzáját és az ablakon át bejövő gyönge fény mellett Imi kezd.) VASS ISTVÁN, (munkás, elővesz egy cigarettát, kettétöri és a felét odaadja János bácsinak) Fogja, János bácsi. JÁNOS BA. Köszönöm, fiam. KOLTAt. Lövöm a csikket. I.E BON. (francia professzor) Ol van Monsieur Ernő? JÁNOS BÁCSI. Összeesett, az úton. Bcla és Karcsi a karjukon hozzák. KOLTAI. Képzelem, hogy dühöngött a -pamacs- a fegyelemsértésért. JÁNOS. Nem tud róla. LBi BON. Sales boches. F.n már tegnap mondani őrnek, Ernő maiadé, beteg. Nem engem hallat. VASŐ. (fel-alá sétál) KOLTAI. Mi az, neked nem volt elég a napi séta? VASS. Úgy érzem itt magam, mint a ketrecben. KOLTAI. Hogy én mért vagyok Itt, azt még értem. Egy mázolósegédnok az a korszakalkotó, bár nem új gondolata támadt, hogyha minden nagyorrú és vörös hajú embert kiirt, az egész világot meghódíthatja. Az összefüggés nem cleg világós és logikus ugyan, de annál meggyőzőbben hat azokra, akik csak azt nézik, hol lehet kockázat nélkül ütni. De hogy te. meg János bácsi, meg Monsieur Le Bon mit keres itt, ezt nem értem. LE BON Engem Gestapo hurcol ide. Meni együttműködni velük. KOLTAI. (Vasshoe) És te? VASS. A gyárat, ahol tíz éve mar, hogy dolgoztam, és ahol minden gépet úgy ismertem és szerettem, mintha az enyém lett volna, ezek a bitangok kl akartak vinni. Mint üzemvezetőt, engem bíztak még a lakatosműhely. leszerelésével. Megtagadtam a parancsot. Másnap már útban voltam ide. JÁNOS BÁCSI. Én nem teljesítettem a beszolgáltatást. Magunknak is alig volt mit ennt. (Béla és Karcsi, két munkaszolgálatos. egy öreg embert cipel be. Gyengéden lefektetik. Az öreg nehezen lélegzik, haldoklik) IJ5 BON. (odamegy hozzi) Ogy van? (a béteg nem szól semmit) BÉLA. Nem tud mér beszélni se. KARCSI. Alig éri meg a reggelt. VASS. Mégis kihajtották reggel az erdőbe fát vágni. RADNÖTI. (közben odajött) Valamit mondani akar. (Ernő fel akar ülni, nem tud. Radnóti felülteti) ERNŐ. A fiam. Hol a fiam? A fiamat szeretném látni. RADNÓTI. Nyugodj meg. Ernő bácsi. Majd eljön annak az ideje is. ERNŐ. Most... most akarom, (visszahanyatlik, meghal) BÉLA. Az úton ls, hogy hoztuk, mindig a fiát emlegette. VASS. Olyan furcsa az öreg. RADNÓTI, (közel hajol hozzá) Meghalt. (mindannyian felállnak, leveszik sapkájukat) VASS. Nem láthatta meg szegény a fiát El kellene temetni. BÉLA. Előbb jelenteni kellene a párna csnak. KARCSI. Majd én szólok neki. KRAUSZ. Várj! (Karcsi megáll) KARCSI. Mit akarsz? KRAUSZ. Nem. kell elsietni a dolgokat Mit érünk vele, ha jelentjük a halálesetet? Semmit. Csak külön munkát. Ha viszont itt tartjuk még egy pár napig és azt mondjuk, hogy nagybeteg, felvehetjük az ó napi kosztját is. JÁNOS. Igaz. Erre nem is gondoltunk. KOLTAI. Én inkább lemondok a kosztjáról. KRAUSZ. Nagyon könnyen lemondasz. JÁNOS. Meg kell gondolni a dolgot. Hisz éppen csak annyit kapunk, hogy föl ne forduljunk az éhségtől. Ha egy pár napig többet ehetnénk, mért ne csináljuk meg, hisz neki már úgyis mindegy. RADNÓTI. De nekünk nem mindegy. Amit akartok, az halottgyalázás. KRAUSZ. Mért ne segítsünk magunkon ugy, ahogy tudunk. RADNÓTI. Azért, mert nem aljasodhatunk le ennyire. Ha a -magasabbrendű faj* ilyen embertelen helyzetbe hozott minket, nekünk kell megmutatnunk, hogy az ember értékét nem papirosok állapítják meg, hanem a benne rejlő emberség. KRAUSZ. Nagyképű és üres duma, csakhogy ettől szép simán felfordulhatsz. Itt volna az alkalom, hogy segítsünk magunkon ... RADNÓTI. De nem ilyen áron. JÁNOS. Én is azt mondom, hogy segítsünk magunkon. VASS. Mit szól hozzá az orvos? LE BON. Ilyen még nem volt a praksztsbsn. Én nem mint ember, de mint orvos mondok: több élelem, jobb kondíció, de hatottal együtt lenni, van higénia ellen. RADNÓTI. A halottat, a mi halottunkat, el kell temetnünk. A kegyeletnek ezt az osi, velünk született érzését még ez a szörnyű pokol se irthatja ki a szívünkből. KRAUSZ. A kegyelet nem táplál. RADNÓTI. De igen. Táplálja a lelkünk. És arra legalább annyira szükségünk van, mint a testi táplálékra. Mondja János bácsi, de Igazán, őszintén: nem szégyellné élete végéig, hogy gyönge volt életének egy válságos pillanatában és megszegte az az Íratlan törvényt, amire embervoltunk kötelez? JÁNOS. Hát nem mondom, röstellném. VASS. Igaza van Miklósnak. Annyira nem aljaslthatnak le minket, hogy egymást faljuk föl. Ernő bácsit eltemetjük. RADNÓTI. Ernő bécsi, most elbúcsúzunk tőled. Bocsásd meg nekünk, hogy egy pillanatra megfeledkeztünk az irántad való tiszteletről, de te biztosan megértesz minket, és megbocsátasz nekünk. Elköltöztél tőlünk oda, ahol már senki se bánthat. ahol^ már semmi se fáj. Az emberi gonoszság és erőszak áldozata lettél. Emlékedet. amíg élünk, kegyelettel őrizzük. KARCSI. Megyek jelenteni a parrtacsnak, hogy meghalt, (el.) VASS. Mi is így járunk mind. Kl vagyunk szolgáltatva nekik. Férgek vagyunk. Akkor taposnak el, amikor akarnak. Hét élet ez? RADNÓTI. A reményt sose szabad feladnunk. VASS. Őrjítő ez a tehetetlen várakozás. Csak ülök Itt és mindig arra kell gondolnom, hogy holnap rám kerül á sor. Tenni kellene valamit! KRAUSZ. Ugyan mit? VASS. Fellázadni, vagy megszökni. KRAUSZ. Puszta kézzel a géppisztoly elé állni? Hogy szitává lőjenek? MÜLLER. Géppisztoly... a sötétben ia lehet látni. Villog, mint a drágakő. Csupa drágakövek mindenfele. Nem látják? Köröskörül mindenütt és tűzpiros rubinfényt lövell ki magából. Mind az enyém volt. Sok, sok villogó gyémánt. Mind elvették tőlem és most rajtuk csillog. LE BON. (megfogja a karját). Jöjjön, feküdjön le szépen és próbáljon aludni. MÜLLER. Nem tudok aludni. PAMACS, (őrmester, be Karcsival). Hol a halott? BÉLA. Itt fekszik. PAMACS. Hiába etettük . ezt is. Rég agyon kellett volna lőni. Na nézzük! (lehajol, megnézi, valóban meghalt-e. Az ujjáról egy gyűrűt ake.r lehúzni, de nem bírja). Átkozott, még most is úgy szorítja, mintha a pokolba is magával akarná vinni, (végre sikerül lehúzni). A gödörbe vele! VASS. Szeretnénk rendesen eltemetni. PAMACS. Micsoda? Rendesen eltemetni? A gödör is jó lesz neki. RADNÓTI. Ha egy sírt áshatnánk ... PAMACS. Genug! Maul haltén! (Bélához és Karcsihoz). Vigyétek! (Béla és Karcsi kiviszik a holttestet, Pamacs utánuk el). VASS. Csak volna fegyver az én kezemben is, majd megtanítanálak emberségre. KOLTAI. Utolsó szava az volt. hogy a fiát szeretné látni. A legborzasztóbb az, hogy nem tudunk, semmit az - otthoniakról. Élnek-e, vagy meghaltak? LE BON. Olyan van az egész, mint lidérces álom. KRAUSZ. Kissé egyhangú ez az álom és mindig a bolhák ébresztenek fel, h'ogy mégis valóság. KOLTAI. Mindig csak menni, menni. LE BON. Igen, mert vonulnak vissza. MÜLLER. Az úton mindenütt rubintok ragyognak és az erdő fái tüzesen villognak. LE BON. Égő falvak, rothadó holttestek. Háború. És mindez miért? KRAUSZ. Az intézményesített erőszak üli diadalát. KOLTAI. Csak azt tudnám legalább, mi van a feleségemmel és a kislányommal. MÜLLER. A gyöngyeimet is elvették. VASS. Én ezt nem bírom tovább! Itt vagy megőrül az ember, vagy lelövik, mint a veszett kutyát. Nekem ebből elég volt. (az ajtó felé tart, Radnóti, János és Kottái az útját állják). RADNÓTI. Mit akarsz? VASS. Megszököm. Szabad akarok lenni. Harcolni az életemért. RADNÓTI. A biztos halálba rohansz. VASS. Az ls jobb, mint ez a tétlen halalraváras. Engedj! RADNÓTI. Itt maradsz. LE BON. Esztelenség, amire vállalkozni akar. Mindenütt géppisztolyos őrök állnak. A'kerítésig se jutna el. RADNÓTI. Hidd el, hiába próbálkoznál. VASS. De én nem bírom ezt a poklot tovább!. RADNÓTI, Ha a lélek erős, mindent elbír az ember. KRAUSZ. Na. ülj le! Itt van egy fél cigaretta, (leülteti. Radnóti visszaül és versét ir). JÁNOS, (odamegy Radnótihoz) Mit irkál mindig? RADNÓTI. Verseket. JÁNOS. Verseket? Oszt kinek, minek? RADNÓTI. Magamnak és azoknak m. akik egyszer talán olvasni fogják. JÁNOS. Hogy tud még itt is verseket írni? RADNÓTI. A madár fészket épít a fiókéinak, a selyemhernyó selymet- szó. a méh virágról virágra száll és gyűjti a mézet. A költő ír akkor is, ha a rabság keserű kenyerét eszi. JÁNOS. Nem fél a haláltól? RADNÓTI. De. Néha félek. De aztán azokra gondolok, akiket szeretek. A feleségemre. a barátaimra és azokra a költőkre, akik feledtetik velem a halált és a félelem elmúlik. -Ha nem tudsz szépen élni, tanulj meg szépen meghalni.* JÁNOS. Jó lehet magának. De mit csináljunk mi? Hogy feledjük el ezt a poklot? RADNÖTI. Gondoljanak arra, hogy az élet mindig erősebb a halálnál. Ez a fekély, ami elcsúfította a mi szép Európánk arcát, egy nap, talán nincs is már olyan messze, el fog múlni. És akkor újra ki fog sütni a nap. A bötönök rácsai leomlanak majd és ki-ki megy vissza a maga hazájába a mesterségéhez. Maga János bácsi ott fog sétálni a szőke Tisza partján az unokájával, és elnézik majd, amint a halászok lassú, tempós mozdulattal bedobják a hálót a vízbe. Látom, amint a tavaszi nap csókzáporában fogja az eke szarvát és a felszántott barázdákba elveti az életet adó kenyórmagvakat. Latom türelmetlen barátunkat, ahogy kék munkaruhában ott áll a gépe mellett. Csillog-villog a fogaskerék, perdül az orsó és ő izzadtan, de boldogan figyeli, hogy működik a masina, amit ő kezel szerető gonddal És látón Párizst rózsaszínű fénytől övezve. Látom a Notre Dame kőcsipkéit, a Quartier Latin víg zsivajtól hangos diákseregét és az újra megtalált szabadság és béke mámorában ünneplő tömeget az utcákon. LE BON. Bár úgy lenne! RADNÖTI. Ugy lesz. Mert az erőszak nem lehet örök. Az emberek nem rabságra születte)*, hanem szabadságra. JÁNOS. És maga? Magával mi lesz? RADNÖTI. -Sírba se tesznek,- a völgy se ringat. Szétszór a szél és mégis a sziklaszál ha nem ma, holnap visszadalolja majd, mit néki mondok és megértik nagyratörő fiak és lányok.* (az ablakban feltűnik Pamacs, amint befelé figyel. Radnóti kezében jegyzetfüzete, amibe versét írta. Vass észrevette Pamac$ot). VASS. Tedd el gyorsan a füzeted. Jön a Pamacs. (Radnóti elrejti versét a deszka alá). KOLTAI. Az is mindenbe beleüti az orrát. JÁNOS. Olyan, mint a vadászkutya. Mindig szimatol PAMACS, (be, megáll, körülnéz, etkiáltja magát). Aufstehen! (mindannyian felállnak. Pamacs megáll Radnóti előtt). Mik ezek itt? (a könyvekre mutat). RADNÓTI. A tizenhetedik században élt. Rég halott. PAMACS. Az mindegy. De ma is izgat A túzbe vele. Hát az ml? (Radnóti ismét atad egy könyvet). RADNÓTI. Vörösmarty. PAMACS. Ki az a Vörösmarty? RADNÓTI. Magyar költő. PAMACS, (olvdssa). -Háború van most a nagy világban. Isten sírja reszket a szent honban. Húzd, ki tudja meddig húzhatod ...« Hisz ez egy rebellis lázadó. És te ezzel szórakoztatod a társaid? RADNÓTI. Csak magamnak olvasom PAMACS Többet le se olvasod. Ide azzal ls! (Radnóti átadja az utolsó kötetet). * -E bús világban látom senki se vidám Nincsen tánc, sem ének, gond marta szerte [szél, keresztény ember még ily gyászosan nem [élt*. Hát ezt meg melyik csuhás firkálta üszsze? RADNÓTI. Nem pap, német költő írta. PAMACS. Német költő, ilyet nem írhatott. Hogy hívják? RADNÓTI. Walter von der Vogelwcide. PAMACS. Nem ismerem. RADNÓTI. Nem csodálom. 1230-ban halt meg. (Le Bon alig tudja visszafojtani a nevetést). PAMACS. Te piszkos francia, röhögni, mersz egy árja költőn? LE BON. Nem rajta nevetek. Különbén se tudta szegény, hogy egykor az lesz a legfőbb érték benne, hogy árja PAMACS. Elég az üres fecsegésből. Hol az a papír, amit az előbb a kezedben tartottál? RADNÓTI. Cigarettapapírnak használtam el. PAIvÍACS. Hazudsz! Biztosan az is valami lázító irat. Aki megmondja, hol az a szemét, holnap dupla adag kosztot kap (senki se szól). Na, mi lesz Krausz? Hol az a papír? Te se tudod? Hálátlan kutya! Többet te se fogsz a faluba járni, hogy telezabáld magad. KRAUSZ. Őrmester úr, én ... PAMACS. Mit akarsz? VASS. Nem elég neki, hogy itt döglődik a ti jóvoltotokból, még a kezeteket is megnyalná. PAMACS. Nem téged kérdeztelek. Fogd be a szád. Mit akarsz Krausz? VASS. Elveszíteni a társai becsületét. Azt akarja, hogy kerüljük, mint a bélpoklost és köpjünk egyet, ha meglátjuk. PAMACS. Du Hund! Halté den Mund! Nos Kraus? (Krausz hallgat). Mit akartál mondani az előbb? KRAUSZ. Semmit. PAMACS. Ügy is jó. Holnaptó! kezdve te is az erdőbe jársz fát irtani. Így jobb lesz? (Krausz hallgat). Dögölj meg te is a fajtáddal együtt! Holnap ez a raj egyáltalában nem kap kosztot. Na. most se szóltok? Szemét népség! (Radnótihoz). Te pedig vigyázz magadra! (Kimegy, a könyveket viszi magával. Kis csönd). KRAUSZ. Ezek szerint holnap a ma hallott verseken fogunk élni. LE BON. Én nem sajnálom, híg lötty. JÁNOS. Legalább mondja el azt a verset, amit írt. hogy lássam, megérte-e a holnapi koplalást. RADNÓTI. Hetedik ecloga, (elmondja a verset). JÁNOS. Szép vers. És igaz. De a hónapi nap igen hosszú lesz. VASS. Ne sajnáld, János bátyám. Megéri, hogy még így, fegyver nélkül is egyszer mi kerekedtünk felül. LE BON. Irodalom is lenni fegyver. (Függöny.)