Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-11 / 266. szám

X 3 Szombat. 1961. november II. Néhány változás a községfejlesztési járulékok kivetésénél A városi tanács pénzügyi osztálya vezetőjének nyilatkozata A községfejlesztési tervek nosok pedig földjük után. nagymértékben teremtik meg Szegeden most egységesen azt a lehetőséget, hogy a ta- évi J00 forint községfej­nácsok teljesítsék a lakosság lesztési járulékot fizetnek, kisebb, de sürgős és közér- Kivételt képeznek azok a dekú kéréseit, javaslatait, földtulajdonosok, akiknek a amelyeket rendszerint a ta- földterületük után kivetett naestagok kozreműkodésevel jövedelemadója eléri, vagy tolmácsolnák az illetékesek- meghaladja az évi 1500 fő­nek A közsegfejlesztési ter- rintot. Megjegyzem, hogy vekhez szükséges anyag, fe- azok a termelőszövetkezeti dezetet a kozsegfej esztesi t R akik gyengébb anyagi a ap biztosítja, amelyhez az kör(Umények között élnek allam közvetlenül is hozza- szocialis iluJokok aiiipján járul es amelyet azonkívül kérheUk a kiizségtejleszté­az adozasra köteles lakosság sj t mérséklését képeznek 3arulekbol a ^^ Rendelet jelent meg a kö- ~ Azok: akik jüvedelem­zelmúltban, amely bizonyos id" f'zetesre kötelesek, ter a kisiparosok, kiskeres­mertekig . újra szabályozza a község- kedok, a szellemi vagy fejlesztési járulékok ki\e- egyéb adóköteles önálló ke­tési módját. reseti tevékenységet folyta­Mivel sok szegedi lakos fi- t('> egyének, a korábbi gya­zet községfejlosztési járuló- korlat szerint, a jövedelem­kot. megkértük Nagy Mik- adójuk 20 százalékát róják lóst, a városi tanács pénz- le községfejlesztési járulék ügyi osztályának vezetőjét, címén. ismertesse olvasóinkkal a — Mivel a községfejleszté­változás lényegét. sí járulék a községfejleszté­— A háztulajdonosok ház- si terv végrehajtása során, adójuk legfeljebb 30 száza- az abból létesített utakkal, lékát fizetik községfejleszlé- közkifolyókkal, a szükséges si járulék címén — mondta javításokkal és sok másféle Nagv Miklós. — Ez az ősz- módon szeg azonban nem lehet ke- közvetlenül visszatérői a vesebb. mint ötven forint. A lakosságnak, rendelkezés . gyakorlatban azt ez aikaiommai szeretném eredmenyezi. hogy _ felhívni a figyelmet arra, a kis családi liázak tulaj- milyen fontos a községfej­donosai, akiknek foldjuk ]eszfesj járulék pontos fize­vagy jövedelemadóra k<>- tt-,se teles foglalkozásuk nincs, tehát nyugdíjasok, vagy bérből, fizetésből élnek, az eddiginel kevesebb já­rulékot fizetnek majd. — A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek, a halá­Áati szövetkezetek tagjai, valamint azok a földtulajdo­nosok, de bérből, fizetésből élő személyek, azonkívül iparosok, kereskedők, vagv azok, akik szellemi vagy egyéb önálló kereseti tevé­kenységet folytatnak, a ház­táji gazdaságok, illetve a négyszáz négyszögölnél lelőseinek részvételével, nagvobb földjük után évenként 50-töi 300 forin­tig terjedhető községfej­lesztési járulékra kötelez­hetők. Ezt az ötventől háromszáz A második ötéves terv során ! Csaknem megkétszerezi termelését az üvegipar A második ötéves terv előírja, hogy 1965-ig az üveg­ipar 80 százalékkal növelje, léhát majdnem kétszeresére emelje termelését. A nagy feladat valóra vál­tását segíti, hogy már az idén megkezdődött a munka a Zagyfapálfalvi Üveggyár új táblaüvegkészítő üzemé­ben, amély mintegy 50 szá­zalékkal növeli az ország síküvegellátását. Orosházán új gyár építésére került sor. Kozervesüveget, mintákkal díszített üveglapot, drótbeté­tes üvegtáblát, sőt díszítésre használható üveg hullámle­mezt is készít, majd az új üzem. Az új gyárat 1964-ben üzembe helyezik. Fejlesztik a régi gyárakat is. A jövő évben befejezik az ajkai rekonstrukciós munká­kat. amelyekkel másfélsze­resére nő a gyár termelése, s több \ állalat termelését új automata-berendezésekkel növelik. A második ötéves tervidő­szak végén hozzáfognak a Salgótarjáni Üveggyár re­konstrukciójához, s előké­szítik egy nagy üvegipari kombinát beruházásánál* részletes tervét, hogy a har­madik ötéves terv elején megkezdhessék az új gyár építését. (MTI) Az egyes iskolatípusok konkrét problémái a művelődési osztályvezetők értekezletén A Művelődésügyi Minisz- A törvény végrehajtása Befejezésül az előadó tóriumban ponteken orszá- azonban több fontos feladat hangsúlyozta hogy gos tanácskozást rendeztek megoldását teszi szükseges­a megyei művelődésügyi osz- sé. Ilyenek például a szak- az UJ "klatasi törvény a talyok vezetőinek és a párt- rendszerű 'oktatás és a gya- "epgazdasag szakmunkás bizottságok köznevelési fe- korlati foglalkozások széle­sítése, a körzetesítés tovább­Vendégh Sándor, a minisz- fejlesztése. Megjegyezte, hogy az általános iskolai okta­tó-nevelő munka színvona­Tís hónapig „lahdá&tah" a f elelősséggel Csökkent a termelés, nem teljesítette tervét a Szegedi Szőrme- és Bőrruhakészítö Üzem Az elmúlt hónapokban a Dél-Magyarország hasáb- A Pannónia vezetői is azt három alkalommal, január- jr.in is napvilágot látott, erősítgették az év derekán, ban, májusban és júniusban milyen nehézségekkel küz- hogy mindent elkövetnek a terjedelmes cikkekben fog- ködik a Szegedi Szőrme- és két üzem közötti együttmő­lalkozott lapunk a Szegedi Bőrruhakészítő Üzem, lab- ködés javításáért. Sőt, az ál­Szőrme- és Bőrruhakészítő dázni kezdtek a felelősség- táluk kezdeményezett méte­Üzem tervteljesítési, anyag- gel. Egyre sűrűbben kattog- iyes irhabórökből készítendő ellátási problémáival. Olva- tak az írógépek, kevésbé a irhakabátok gyártásából ka­sóink, a közvélemény elé varrógépek. Végül az ipar- pott >a szegedi üzem is. Erre tártuk, hogyan labdáznak a igazgatóság kezdeményezésé- akkor a szegediek azt rnond­felelősséggel, miközben a re november elején összeül- ták; azért kapták a nyolcszáz szegedi üzem elmaradt terve tek tanácskozásra, a Pan- jrhakabát gyártását, mert a teljesítésében. Erről tanús- nónia Szőrmekészítő és Pannónia nagyot markolt és kodnak a harmadik negyed- Szőrmekonfekció Vállalat, a nem tudta teljesíteni válla­évi tervteljesítés számadatai Szegedi Szőrme- és Bőrruha- jasi kötelezettségét. Ezt az­is: az üzem csak 85 száza- készítő Üzem, valamint a tán sérelmezték a Pannónia lókra teljesítette tervét, minisztérium képviselői, vezetői, mert a valóság az, Igaz, ebben közrejátszott a hogy eldöntsék, kinél ma- hogy a'7 jgazgatósag utasitá^ kereskedelmi igények meg- radjon a tíz hónapja dobált sara adták át az irhabun­változása, az anyagellátási "labda-, kit terhel a felelős- dak gyártását a szegediek­és anyagminőségi problé- ség. A tanácskozás után a nek mák, s az is, hogy gyakran szegedi üzem vezetői azt kellett "átállniuk*. sűrűn kérték — mivel a Dél-Ma­változtatták a gyártási prog- gyarország a széles nyilvá­ramot. nosság elé tárta korábbi vi­táikat, — foglalkozzék mos­Levelek jöttek, tani megállapításaikkal is. mentek anyagellátás^roblémái* kö- ís vállalkozott a szegedi Sorra készültele a felieev rül az e^ő negyedévben. A [lzcm- A, mintaborokbol el­. , ra KeszuiteK a telj egy- .... , ,, • keszítették a mintakabáto­zesek. amelyeket eljuttattak vitától azonban a probléma düftin béléssel amit be felsőbb szervekhez fnelalkn nem oldodott meg. Modosi- Kat aunm belessel, amit be leisoDb szerveKftez, loglaiko- átcsoDorto- is mutattak a kereskedelem­zott az üggyel a szegedi a mrvet atcsoporto Miután , .. .... DártbÍ7otlsáe nem kiilönhen sitottak a különféle aruk neK-_ ívnuian megállapítottak rYY t t™ en gyártását eközben 6 száza- az árat> s nagyobb mennyi­a minisztérium bor- es cipó- BJartasat, ekozoen b szaza . akkor He inari ieazeatősáea is Teve lekkal esett a termelekeny- se8et lenaeitek, akkor ele­iek jöttek levelek mentek" s 37 üzem nem telje- >'ült ki, hogy a mintabőrök Szinteállkndóvolt T szá sítette esedékes tervét. Ez ogyan alkalmasak voltak a beli vita is a feldolgozó és folytatódott még a harmadik feldolgozásra, de a Pannónia a nyersanyagot szállító vál- negyedévben is. Most aztán • által a tomegM gyártáshoz lalat között. Mikor aztán kuzl' a szegedl uzem veze" otolag küldött borokbol nem tősége: -Vállalatunk 1961 'ehet a mintakabatokhoz első negyedévi megrendelés- hason hí árut készíteni. Ebből nél a fennálló jogszabályok is vita támadt, de kabát nem szerint nem tett eleget vala- született. Most aztán közös mennyi követelménynek. Az megbeszélésen — mint írják tény, hogy a Pannónia le- a szegedi üzem vezelői: »A maradt a szállításokkal, kopasz irhabőrök ügyében a azonban kötelezettségeink Pannónia került elmarasz­nem teljesítésében közreját- lalásra.* szőtt vállalatunk nem egyér­telműen adott megrendelése is*. Igazítsák össze az órákat! Az elfekvő, úgynevezett kopasz irha feldolgozására és egyéb szakember-szük­ségletének utánpótlását a közoktatási rendszer kere­tei közé helyezi. A hozzászólók egyebek tórium középfokú szakokta­tási főosztályának vezetője beszámolójában kiemelte az Iának emelését ma még; közt.felvetették: mielőbb nö­új oktatási törvény életbe- lassítja a pedagógushiány, vélni kellene a pedagógus­lépésének jelentőségét, majd a képesítés nélküli nevelök képzéssel foglalkozó felsőok­forintig terjedhető bozzájá- a különböző iskolatípusok eléggé nagy száma. tatási intézmények befoga­íulást Szegeden a kerületi konkrét problémáival foglal- Az öt plusz egyes oktatási dóképességét mert csak így . prog kozott. Megállapította: formáról elmondotta, hogv .... , ,'..,, . . tanácsok, korábban pr ressziven és egyénenként ve­tették ki. Most ez a gyakor­lat megszűnik és a tSz-tagok háztáji gazda­ságuk után, a földlulajdo­ínci i-o „,. ' iil'o juthatunk előbbre a szakta­na uinijnni Uknla bevált 1961—62-es tanevben 3148 a* altalanos .skola bevall. gimnáziumi osztályból 2047_ nárhiány megszüntetésében. ben öt plusz egves rendszerű A továbbiakban elmondot­az oktatás, az első osztályok- hogy nak például már 93 saúza­s ezért hazánk oktatási rendszerének továbbra is ssilárd alapja marad. ÖTSZÖR TÖBBET A RÉGINÉL vannak oktatási intézmé­nyek, amelyeket 8—10 üzem is patronál, másokat pedig egy se. lékában. A jelenlegi tanév­ben mintegy ötezer olyan fiatal végez a középiskolák­ban, akik már 3—4 éve vesz­nek részt az öt plusz egyes gyakorlati oktatásban. E[Te fe, kp41 hívm az flle­Ezek a fiatalok a tanév tékes szaktárcák figyeImét vegen szakmai minősítő . vizsgát tesznek. 1S- Javasoltak meg a fel­Az előadó ezután a szak- szólalok az iskolai műhelyek középiskolák problémáival részére korábban megállapí­foglalkozott. Hangoztatta; tott pK már e]avu}t anyag. a szakközépiskola ma mar . " törvénybe foglalt képzési normák felülvizsgálását c forma. módosítását. (MTI) A Kőbányai Téglagyár padlólapgyártó üzemrészében új, harminc mázsa őrlésű mássz agyártó gépegységeket állí­tottak üzembe. Az új gépek ötször annyi masszát készí­tenek, mint a régiek Növelik a félkész ételek választékát A Belkereskedelmi Mi- ezek iránt egyre növekszik nisztérium kollégiuma pénte- az igény. ken Tause. Jáno6 miniszter A kollégium ezután az új elnöklésével ülést tartott. A lakótelepek kereskedelmi kereskedelem vezetői meg- hálózatának fejlesztésével es tárgyalták a felkész ételek az újonnan letesitendö üzlet­gyárlásanak es árusításának típusok kialakitasaval fog­eddigi tapasztalatait. lalkozott. A második ötéves Hazánkban 1960-ban kezd- terv ldeJen mintegy kei­tek meg a félkész, ételek százötvenezer új lakás épül árusítását, és a forgalmi ta- és vekhez gondoskodni kell pasztalatok máris azt bizo- megfelelő üzlet hálózat ról is. nyitják, hogy ezek a cikkek A Belkereskedelmi Miniszté­rövid idő alatt népszerűvé rium tapasztalata szerint az váltak. Ma már ötféle le- nj lakótelepekre legcelszerubb ces, háromféle főzelék, hu- bevásárló központokat, ngy­szonkétféle húsétel és ti- nevezett supermarketeket zenöt tésztakészítmény kö- Ppitcm. A kisebb lakótelepe­zott válogathatnak a vásár­j^jk ken, ahol nem gazdasagos egy-egy ilyen közpon* fel­A kollégium elhatározta, hogy a jövőben továbbfej- állítása> ott szakosított ön" | lesz tik a félkész ételek gyár- kiszolgáló rendszerű bolto­tásat ét forgalmazását, mert kat nyitnak, iMTÖ A zökkenőmentes kooperációért Tiz hónapig labdáztak a felelőséggel, ahelyett, hogy mindjárt igyekeztek volna összeigazítani az órakat, he­lyesebben hozzáigazítani a A szegedi üzem vezetői ponlos ldohöz> ameIy eg-vfot'­már több ízben hangsúlyoz- man ervenves mindenkire, ták: ők sűrűn adták tanújé- minden üzemre, minden ve­lét, hogy szeretnék megva- zetőre. Ez pedig nem mas, lósítani a zökkenőmentes mint a népgazdasági érdek, kooperációt. Mint mondják, Csak a népgazdasagi érdek ezért vették át és dolgozták figyelembevételével erhetó el fel a színtöréses juhbőröket. a biztos, pontos, zökkenő­bár ez többletmunkát, költ- mentes elörehaladas, a terv séget jelent a vállalatnak, helyes és jó teljesítése. Nem De míg ezt hangsúlyozták, élhet két egymásra utalt megfeledkeztek arról, hogy üzem "kutya-macska* barat­e bőröket 23 százalékos ár- ságban. Ebből előbb-utóbb engedménnyel kapták, s a kár származik, a népgazda­különbözet fedezte a többlet- ság kára. Nem szabad, hogy munkát és költséget. Mind- a Pannónia és a Szegedi ez ugyan szerintünk lényeg- Szőrme- és Bőrruhakészítö leien a nagy vitában, mégis Üzem kooperációja hónapok­most szükségesnek tartották ra nyúló vitát szüljön. Ehe­a vállalatok képviselői, hogy lyett emelje a készaruk mi­pontot tegyenek erre is. Ez nőségét és korszerűségét és pedig úgy történt, hogy a jó együttműködésük a ter­szegedi üzem elismeri: a melekenység gyarapodását, többletráfordítás ellenére az önköltség csökkentését mégis csak gazdaságos volt szolgaija, e bőrök feldolgozása. Nagy Pál A Nemzetközi Diákszövetség nyilatkozata Mint ismeretes, a Nemzet- jet. Diákszövetség meghivá­közi Diákszövetség végre- sát és hetedik kongresszu­hajtó bizottsága november sát 1962 augusztusában Le­1-től 8-ig Prágában ülést ningrádban hívja össze, tartott és ezen több jelentős határozatot elfogadott. A Nemzetközi Diákszövet­ség fennállásának 15. év­fordulója alkalmából kiadott nyilatkozat megállapítja, hogy a diakok szoros egy­sege a fasizmus ellen folyó harcban jött létre. A diák­ság sohasem. engedi meg, hogy az imperialisták és militaristák újra lángbabo­rítsák a világot. A felhívás a továbbiakban részletesen méltatja az algériai, a ku­bai és a kongói diákok im­perialista ellenes harcának jelentőségét. Egy másik do­kumentumában a Nemzet­közi Diákszövetség felhívást intézett a világ valameny­nvi diákjához a német kér­dés mielőbbi megoldása ér­dekében. A felhívás elitéli a nyugatnémet revansizmust és állást foglalt a német bé­keszerződés megkötése mel­lett. A Nemzetközi Diákszö­vetség határozatot hozott, amelybea elfogadja a Szov­ötven kilométer hosszú húrács Nyugat-Danánlúl veszélyeztetett útszakaszain A Dunántúlon hirtelen be­köszöntött télies idő — mint ismeretes — a napokban több útszakaszon átmeneti­leg megbénította a forgal­mat. A hóakadályok eltávo­lítása után a győri közúti igazgatóság azonnal meg­kezdte a veszélyeztetett út­szakaszok biztosítását, hogy a közúti forgalom a téli idő­szakban zavartalan legyen. Az időjárás viszontagságai­nak legjobban kitett kisal­földi és bakonymenti utak veszélyeztetett szakaszaira ötven kilométer hosszan hó­rácsot és háromezer köb­méter csúszásgátló anyagot állítanak fel. A közúti igazgatóság megszervezte a jelentószbl­gálatot is. '

Next

/
Thumbnails
Contents