Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-10 / 265. szám
Péntek. 1981. november 10. 3 II közös gazdaságok vagyonával emelkedjék együtt a szövetkezeti tagok jövedelme is A szegcdi járási jtárl-végreluijiólázoltság és n járási tanács együttes végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalt a tsz-ek jövedelemelosztásáról A szegedi járási párt-vég- sítsék a termelési tervet. E saját szorgalmán múlik, rehajtóbizotlság és a járási torma szerint az állatte- mennyi lesz személyes jöve(anács végrehajtó bizottsága nyésztők munkaegységeik delme. együttes kibővített illésen mellett a terv-túlteljesítés Az együttes végrehajtó bitárgyalta meg a járási arányában szintén prémium- zottsági ülés megállapította: mezőgazdasági osztály javas- hoz jutnak. Természetesen az mindhárom jövedelemeloszlatát arról, hogy állattenyésztési terv túltel- tási torma nagyszerűen ala helyi sajalosságoknak jesiléséért kisebb mértékben kalmas arra. hogy alkalmameKtrleluen milyen jőve- a vezetőket is premizálják, zásukkal növekedjék a terdelemelosztási romiakat al- Ez a jövedelemelosztási tor- melékenység, igazságosan kalmazzanak a tsz-ekhen ma akkor hozhat igazan ki- emelkedjen az emberek szeaz új gazdasági évtől kezdő- magasló eredményeket, ha mélyes jövedelme, ugyanakdöen. Az értekezleten — a vezetők alapos szakszerű kor tervszerűen gyarapodjék mely a járási tanács kistér- munkával készítik el a ter- a közös vagyon is. A járási lilében zajlott le — Jelen veket. Több év tapasztalata- szervek egyik legfőbb célja, voltak a megyei púrtbi/.ott- ból határozzák meg: az adott hogy az eddigieknél sokkal ság s a megyei tunaes kép- viszonyok között miből jobban javadalmazzák a viselői is. valamint számos mennyit lehet termelni. tsz-ek ben az emberek által tsz-eínök és mezőgazdász. ___ . . végzett élőmunkát. Aki töbAz új jövedelemelosztási A második java- be£ kapál, többel permetez, formákról szóló tervjavaslat 2. r°rma a csuk- eit.Ve többet is kapjon a ter— mely a tanácskozó testű- ' . 1 mnnkaegyseg mesbol. s ezen keresztül elélet előtt szerepelt — már be- jovairasa _ melletl sza- gedett lehessen új paraszti vezetőjében megállapította: m"Vflr"n aUp" életformájával, járásunk területén a régi és • A vita kapcsán a két végaz új termelőszövetkezetek K sxannt 3 területeket csa- rehajtó bizottság úgy dönegvarant l/eallítotlúk az KM •"•tokra is felosztjuk, s már töft. hogy által javasolt jövedelemel- ax ev '"l'-jcu tudhatják a egyik tsz-nek sem írják osztási formákat termelési Knzdak: bizonyos növények, elő. melyik módszert alterveikbe Kzektől területek bemuvele.se után kalmazza. a közgyűlések által eiroga- lla"> múzsa kukorica, bur- Minden tsz közössége maga dott formáktól azonban Konya, ipari termények ese- választja majd ki a számászámtulan esetben eltértek, tó-ben mennyi pénz jár még ra leginkább megfelelő forA szabályok elhagyásé gvak- a meghatározott munkaegv- rríét. Azt sem ellenzik, hogy ran igazságtalanságokhoz ve- "egeken tul. Az. állattenyész- az eddig alkalmazott jó elzetott s ez számos szövetke- "sben dolgozo tsz-tagok e osztási módszer mciiett mazclhen forma szerint teljes munka- radjanak egyes gazdaságok, rontatta a gwmlak moiika- egység járandóságot élvez- Azt azonban leszögezték: szökedvét, nek A tervek túlteljesítése vetkezettünkben a jüvedeakadályozta a termelőszövet- ulan Ikülön készpénz- lemelosztást illetően is igazkezet fejlődését Ezért vált Jutalmazzak okét érde- ságos rendnek, a nagykőzössz.ukseges.se, hogy a helyi vi- meiknek megfelelően. ség által alkotott szabályokon alapuló fegyelemnek kell Bizonyára élénk lenni. A következő hetekérdeklődésre számít- ben a javasolt formákat hat a harmadik java- vitákra bocsátják solt jövedelemelosz- a községekben és tsz-ekben. tasi forma is. Eszerint az s mindenütt a heivi adottál la (tenyésztésben teljes súgóknak megfelelően az. érmértékben áttérnek a mun- dekelt tsz-ek együttes vélekanormákon alapuló kész- ménve alapján döntik el, pénzfizetésre. melyik formát alkalmazzák A növény-, a szőlő- és gyü- A járási tanács végrehajtó mólcstermesztésbe-H pedig bizottsága ezután a tsz-ek vedel emelosztási Torma sze- részes múvelés lesz. Egy-egy jövő évi tervkészítéséről szórepell a mezőgazdasági vagy gyümölcsös terű- ló jelentést hallgatta meg. A osztály javaslatában. Ie4rl tiibb évre megkapnak későbbiekben az állatállomővelésre a csaladok. S ki- mány takarmányellátottsága zárólag mindenkinek csak a szerepelt napirenden. szonyoknak legjobban megfelelő olyan jó jövedelemelosztási formákra tegyenek javaslatokat a járási szervek, mélyek egyaránt szolgálják az emberek személyes érdekeit és a közös vaRyon gyarapodásai is. Húszas kutatómunka. t«dományos számítások után három, a szegedi járásban kiválóan alkalmazható jö 30 Az első forma a hagyományos munkaegység jóváíráson alapul. A munkaegységekhez jön kiegészítésként a terven felüli termésből származó tekintélyes prémium. Ez a javaslat annyiban tér el az eddig alkalmazott módszertől, hogy eszerint például kukoricatormesztéshen. vagv bármely növény esetében nemcsak a gyalogmunkást illeti meg prémium, hanem arányosan premizálják többek között a fogatost, a mezőgazdászt, a brigádvezetőt, a tsz elnökét, s mindazokat a személyeket, akik eredményesen hozzájárultak ahhoz, hogy az Hdott növényféleségből sikeresen túlteljeAmit meg kell tanulnunk: következetesebben végrehajtani céljainkat Beszélgetés az SZKP XXII. kongresszusáról Török László elvtárssal, a Csongrád megyei PB első titkárával |£Jincs a világnak olyan pontja, ahol ne tárgyalnák, is ilyen lesz a szemlélet, a vitatnák vagy tanulmányoznák az emberek az közszellem, akkor gyorsabSZKP XXII. kongresszusának történelmi eseményeit. Ná- ban haladhatunk előre. Nálunk Magyarországon is — minden túlzás nélkül mondhat- ]unk is tudják az emberek, juk — feszült figyelemmel kisérte a közvélemény a kong- hogy szocializmust s majd resszust. Mégis, mi érdekelte és érdekli még ma is elsö- kommunizmust kell építesorban az embereket? Mi ragadta meg különösen a figyel- njjnk. S ezt helyeslik is. Sokmüket. s milyen tanulságokat szűrtek lé önmaguknak? — nak azonban még nem gyöezekről a kérdésekről beszélgettünk a minap Török László kerezett meg tudatában, hogy elvtárssal, a Csongrád megyei pártbizottság elsö titkárá- a tervek teljesítése nélkül t'aí. nem lehet gazdagabb, igazsál, • • , •, u r ,n gosabb társadalmat, szocia- A megye, partb.zottsag mkabb foglalkoztatják az Hzmugt majd a kommunista tapasztalatai alapja" mi- embereket. Mire gondolok társadalmat felépíteni. S hc|>cu érdeklődést váltott itt? A háború és a béke kér- lyeslik azt is, hogy emelni ki Csongrádban az SZKP déséve, a német békeszerző- "karjuk a nép életszínvona—— . . , lát. Ezzel is egvetértenek. desre. hogy csak a legtöbbet ,, , Vannak meg azonban szép vitatott témakat említsem. s7amrnal olyan emberek, , , akiknek gondolatában az XXII. kongresszusa? — Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom. hogv a XXII. kongresszus nagy érdeklődést váltott ki. S most nemcsak a kommunistákról, a megye mintegy 20 ezer párttagjáról és 30 ezer kiszistájáról beszélek. Még azok az emberek is vitatják. emberek Hruscsov elvtárs válaszát ezekre a kérdésával. Valahogy ezt is, és azt is más és más ügynek sekre? • tartják. Az SZKP kongreszszusán ismertetett adatokból — A nagy tömegeknek bi- megismerhettük, hogy a tárgyalják a "kongresszuson zakodást. megnyugvást adtak Szovjetunió mezőgazdasága elhangzottakat akik koráb- ezek a válaiszok. Helyeslik rohamosan fejlődött. Mezoban nem nagyon toglalkoz- »z emberek, hogy a világ gazdaságunkban most nálunk tak az úgynevezett nagvpo- legerősebb állama mindent is új, hatalmas feladatok várlitikaval, világpolitikával. S megtesz az emberiség béké- nak ránk. Az átszervezés ncez szerintem természetes is. jéért. és ugyanakkor lat- hez és nagy munkája naAz SZKP utolsó. XX. és ják és helyeslik, hogy a lünk. Csongrádban is befejeXXI* kongresszuséi még mé- Szovjetunió egy jottányit zödött. A mezőgazdasági telvén élnek az emberek tu- spm enged az alapvető elvi rület több mint 95 százaléka dalában. tudják, hogy mind- kérdésekben. Ebben a követ- megyénkben már a szocialisegyik mérföldkő volt. s nagy kezetességben a holnap biz- ta szektorhoz tartozik. Most hatással voltak a mi éle- tosítékát látják. meg kell szilárdítanunk ezeVVT, k _ . A párttagokat; a kommu- ket a gazdaságokat, segítetun-icre is. A AAU, song- nÍ7jnuls építésének nagy ntink kell a ma még gyenresszus iránti eideiklodesl te- programja mellett elsősorban gébb tsz-eket, hogy minél hát az elözö kongresszuso- a pártegység kérdése foglal- előbb valóban szocialista mekon történtek alapozták meg. koztatja, az, hogy az SZKP zőgazdasági nagyüzemekké A mostaninak még fokozza XXII k.ingresszusa radikah- váljanak. S erre minden lesan fellepett a partellenes hetoseg megvan. Fékezi azona jelentőségét, hogy minden- csoport ténykedésével szem- ban ezt a munkát, hogy sok ki előtt világos: ez a kom- ben. Helyeslik, hogy elvi ala- tsz-paraszt, bár szocialista munizmus építésének kong- P0"- személyekre való tekin- szektorban, de még nem a ress-usa tükre A vilác hol- ,et nélkül m^gvédl<? a mar~ kellő szocialista öntudattal íesszusa. tükre a vitag hol xjsta_leninista világnézet dolgozik. Nekünk, kommunapjának. tehát * mi holnti- tisztaságát, megvédte a part tusiaknak arra kell neveipunknak ts. A XXII. kong- sorainak egységét. Nagy ta- nünk ezeket az embereket, resszus azonban nemcsak a nulság ez megyénk vezetői, hogy szocialista módon is holnapra * ,-.„«. ^.•ffSSS' ''"T"""* Már egész évi exporttervüket teljesítették Csongrád megye kisipari szövetkezetei Szeged és a megve riik negyedévben. ami kor az és műanyag szövetkezei 80 kisipari szövetkezetei év- egész évi exporttermelésnek ezer kartondobozt, a szerről évre több meg- egyharmada került a küiföl- számkovácsok köziéi 29 ezer rendelést kapnak külföldről, di piacokra. fogót, a Tömegcikk Ktsz 40 Az érdekelt szövetkezetek Az exporttermelésből fő- ezer játékpuskát, csaknem 19H1. évi exportterve példá- leg a szegedi kisipari szö- tízezer szegedi zsebkést. a u) 13 millió forint volt. ez- vetkezetek Veszik ki részű- Nívó Játékkészítő Szövetkezel szemben mar 14 millió ket. A szegedi cipészek ed- zet pedig 1 millió forint érforint értékű árut szállítót- dig Uzezer ^ cip„, a gep_ tékű mackót és egyéb textak a népi demokratikus or- . ... . , tilböl készült játékot, valaszágokba es tőbb nyugati ,p'ln következet tobb m.nt mjnt gyemekti,torokat. a államba. Különösen megnőtt egymillió forint ertekben hat Papucskészítő Szövetkezet a szállítás üteme a harma- építőipari gépet., a dobozos 2800 pár hímzett szegedi papucsot. az Örás és Ékszerész számára is. Annál is inkább, felel napjaink legégetőbb mert tudott dolog, hogy meproblémáiva, azokra a kérdé- gyénkben az utóbbi éveksekre. amelvek most leg- ben találkoztunk különböző jobb- és baloldali nézetekkel. Az albán vezetők szovjetellenes, antrmarxista tevékenységéről ugyancsak sok szó esik. A vélemények megegyeznek abban, hogy helyes volt az, hogy az SZKP kong— A megyei pártbizottság hogyan tervezi a XXII. kongresszus anyagának Kuba hatalmas eredményeket ért el Erről beszélt sajtótájékoztatójában Kuba budapesti nagykövete (juintin Plno Macbada kubai nagykövet csütörtökön a Magyar Sajtó Hazában tájékoztatta a magyar sajtó Képviselőit a kubai nép harcáról, az ország helyzetéről. zőgazdasági szövetkezet dal mi párt kialakulását kómuködik. az allami gazda- vetélik. Ságok pedig 2 500 000 hek- Ennpk előkészületei tar termofoldon gazdal- folyamatban vannak, kodnak. mar Szóvetkezet pedig nagy mennyiségű kézelőgombot exportalt. Végeredményben a 14 millió forintos exportterv tel jes ítéséből több mi nt 9 millió forint jut a szegediekre. A mostani, negyedik negyedévi szállítások is rendben folynak, s Csongrád megyc kisipari szörctkezetm az cv régéig előreláthatóan 19 millió forintos exporttermelést érnek el. ami több mint 140 szazaiékos tervteljcsítésrészlctes megismertetését, feldolgozását és megtárgyalását a kommunisták között? — Először is fokozatosan , . ,. kérdéscsoportokra osztva resszusa az atban kérdést, is megvitatjuk, a kongresszus elvi alapon és nélkül vetette fel. — Véleménye szerint kongresszusnak eikendozes anyagat a megye párt-, állami és tömegszervezeti vezetőivel. Javasoljuk a párt-alapszervezeteknek, hogy novemmilyen berben mindenütt tartsanak Részletesen beszeli a Ku- Komoly urednKsiyeket érnek Egyesült Államok legújabb ba o radtöom kéf1 LAt toV^t^A^wZt ^If ^ ^^ !S A na" száröl- a felszabadító har- molasaban 1S- Az 1962-ben pókban leplezték le azt az cok, Vi r!£iai;ta éoítés kezdődő első négyéves terv összeesküvést, amelynek élén periiidu úról. Ismertette a forradalom sikereit. Többek között elmondotta, hogy a hétmillió lakosú kubai nép 10 százaléka analfabéta 4 olt. A kormány nagy gondot fordít az nnnllabétizmus felszámolására. végére vaiiménn>i munlm- a kubai klérus egyik rimert erőt foglalkoztatni tudjak, vezetője állt. és máris újabb sőt hiány lesz munkáskéz- katonai agressziót készítenek ben. _ elő un amerikai háborús köBeszélt a nagykövet árról ,ök. Az új katonai támadás a szinte felbecsül hetetlen se- pontjaként november 10-ét gitsegrol is. amelyet a kubai emlegetik. nep a sflociatista országok- \ kubai nep felkesziiU a tol kap. forradalom vívmányainak Kuba lesz az elsö latin- Elmondotta továbbá, hogy' megvédésére. amerikai ország, amelyben Kubában — a tömegek ki- és az esetleges újabb ugresztcljesen megszüntetik az vanságara és a vezetők kez- szióra ugyanolyan, sót keirásludailanságot. deményezésérc — a haladó ményebb, határozottabb váA forradalom előtt a pa- forradalmi pártokból meg- ]af.zt ad, mint a legutóbbi, ra; :tság 3 százalékának volt alakultak az egyesített íor- áprilisi sikertelen kísérletre, csak földje, a 1.ubai kor- radaimi szervezetek A for- A sajtóértekezlet végén a ^^o^ottto'iwí fejlődése, a nem- a kubai nép és Fidel Castro a föld azé. oki megműveli. zetkőzi helyzet, a néph>">c- üdvözletéi a magyar népKubaban jelenleg 800 me- gek azxmban egyceges focra- nek. (MTI) Jl™'^. a. követ az j nek fele] majd meg Köz. ben már a jövő esztendőre is nagyobb megrendeléseket kaptak a kisipari szövetkezetek a külföldi vállalatoktól. A szegedi cipészek a Német Demokratikus Köztúrsaságnak az első negyedévben 750(1 pár cipőt szállítanak. a makói cipészek gyártmányaiból lengyel es szovjet kereskedelmi vállalatok rendeltek, uBrancsak a makói szíjgyártóknál már ezer különféle borból készült eísöosztályú sport labdára jelentettek be igényt, főképpen nyugati cégek. A Szegedi Gépipari Szövetkezet jövőre már öntödei gépeket is gyárt exportra, a Vas- és kubai nagykövet tolmácsolta Fémipari Szövetkezet pedig fa- és élelmiszeripari gépekkel jelenik meg a kútfőidí piacokon. legfontosabb tapasztalatait taggyűlést, amelyen a kongresszus jelentőseget es a tudjuk a mi munkánkban munkaterületükkel összeíüghasznos.tani? fö egy-egy legfontosabb gyakorlati problémát vitassanak - Megmondom őszintén: Ugyancsak novemberengem" legjobban az a halá- be" nyilvános partnapokat rozotteag vaskövetkezetesseg taftanak m8[d az/la^T „„„„, 7r „„ =, vezetek, s ezeken a megyei raviet elvtia^ak végrehajt- ^ a vezelók lesznek cfitaíkJ Eri kell rn« taggyűléseken, mind a pártmas céljaikat Ezt kell meg- a ^ feladatainkrSaTztaltem ezt a kfveri kab tervünkkel együtt s tapaszvaltam ezt a K°vet beszélünk a kongresszus takezetesseget amikor három nuls, iró, s ezf azért tes7. ev.g kint el em a Szovjet- szük 6mert ötéves tervünk unióban Láttam hogy mi- megvalósftásával lép előbbre lyen eréllyel láttak hozzá a népünki az SZKP XXTÍ. mezogazdasag korszerűsít e- kongresszusán kitúzött nngyréhez 1955—59 között a part g7erű g lelkealtö ^tok felé. határozata nyomán. Egy iz- MGgvitatjuk a k„ngresszus ben például Zaporozsjeból tanulságait a polmkai aka. utaztam az Azovi tengerpart- démian es a marxista-lenira. Ez körülbelül 250 kilo- nista esti egyetemen is. Fel_ méteres útszakasz. Végig az dolgozzák és tanulmán- úton dúsan termő gyümölcs- zák a2 anyagot a p;- . fák hajladoztak, holott ne- oktatós minden formájába hany evvel ezelőtt ezen a valószínűnek tartom, hogy kornyéken csupán kietlen n0Vemberben az alapszervcpusztasán volt. A kommu- zetekből. az üzemekből és mstak azonban azt mondtak, H tsz-ekből érkeznek hozzánk hogy a jobb élethez gyumol- kórdések is, s ezekre a mecsösök is keltenek, s huzavo- ayebizottság igyekszik maid na nelkul nekvalltak es meg- ht.|VPs. válaszokat, adni. Azt teremtettek. Ez csak egy kis akarluk hegs' a XXII. kon';példa. Beszelhetnénk A kong- resszus fő mondanivalója clresszusnn ismertetett hétéves terv számairól. s ezek jusson m<* a fegfmebb és ugyanezt bizonyítják: amit legtávolabbi falvakba is. s elhataroznak, azt meg is esi- ami legalább ilyen fonto.,. nálják. A tervek megváló- mindenütt tanuljanak sításában nem ismernek tré- az emberek s haszno6Üc,_. fat. Ha akár a legkisebb . , ,. ' üzem adós marad a tervtel- 18 munkájukban a tanuijesítéssel. az náluk szégyen, ságokat s nem térnek felette csak Súlyom József úgy tg.flflULi'i'ujfl rMtjiuendri: ^ a lwivwuHiL'jtjflt. Ha nzDtimk niwtBÜícr M