Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-01 / 258. szám

3 S2AM&, 1901. gBHSBAaF % Az ország l.ghorszeróbb bibridkokorica-Bzeme Kelés a jóssátulék, ha hiányzanak a lehetőségek Miért nem teljesíti tervét a hangszerüzem? Hódmezővásárhely határában épüli fel az ország tizenegyedik, s egyben legkorsze­rűbb hibridkukorica-üzeme. A 25 millió forint beruházással épillt új létesítmény réndéltetése elsősorban a megye termelőszövetkezeteinek és állami gawlasáeainak ellátása jó minőségű vetőmaggal. A határidő előtt átadott üzemben még az. idén Í3« vágott hibridknkoriea-vetőmagot állítanak elő. Már az idén a belföldi igények kíéiéfritése mellett exportálnak is. Képünk a korszerű és egyben szép létesítményt mutatja he Díszünnepség Szegeden a ^(agv Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bi­zottsága. a megyei jogú városi tanács végrehajtó bizott­sága *» a Hazafias Népfront november 6-án este 7 órakor díszünnepséget rendez a Szegedi Nemzeti Színházban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Piros I.ászló, az MSZMP vá­rosi végrehajtó bizottságának tagja mond beszédet. Az Ünnepséget művészi műsor követi. Megalakult a Tolbuhin sugárúti lakásszövetkezet Tegnap délután újabb la- Szálloda- és Vendéglátó Vál­káMEövetkezet alakult Sze- lalat dolgozóját választották, "éden. A Tolbuhin sugárúton Az új lakásszövetkezet tag­megépült öt szövetkezeti la- jai vasárnap reggel nyolc kőház 78 tulajdonosa tartót- órakor kapják meg lakásaik ta alakuló közgyűlését a ta- kulcsát, s ezután azonnal nacsháza nagytermében, megkezdhetik a költözködést Részt vett a gyűlésen a Ha- az épülettömbbe, zafias Népfront, a városi ta­nács. az Országos Takarék­pénztár és a szakszervezet képviselője is. Sziládi Sán­dor a városi nópfrontbizott­sag nevében egymás megér­tésére kérte az alakuló la­kásszövetkezet tagjait, majd Lovai Sándor, a szövetkezet szervezőbizottságának tagja i smertette az el őkés zü let ket es a legközelebbi teendőket. Ezután a közgyűlés meg­választotta az új lakásaövet­kezet igazgatóságát és fel­ügyelőbizottságát. Az előbbi­nek elnöke Kivés Emiiné. a Dél magyarországi Textil­nagykereskedelmi Vállalat, elnökhelyettese Lakatos Al­bert s Postaigazgatóság, tag­jai pedig Szabó István, a Csongrád megyéd tanács Ter­vező Vállalata. Székely Ti­vadar. a Vas- és Fém KSZ, Szedő István a Gyufagyár, Alser Árpád a 42. AKÖV és Hódi Mihályné a kórház dolgozója lett. A felügyelő­bizottság elnökévé ifj. Far­kas Istvánt, a Konzerv- és Húsipari Szállító Vállalat, kél tagjává pedig Kelemen Istvánnét a Kéziszerszám­gyár és dr. Csoda Lászlót, a I ti lest (art a WEDOSZ megyei bizottsága A MEDOSZ Csongrád me­gyei bizottsága november 2­án, csütörtökön délelőtt fel 9 órai kezdettel ülést tart Sze­geden. Az ülésen jelentest terjesztenek elő az állami gazdaságok igazgatóságának, a gépállomások megyei igaz­gatóságának és a MEDOSZ megyei bizottságának intéz­kedéseiről, a dolgozók bale­setelhárításának, munkavé­delmének érdekében az 1961­es évben. Ezenkívül megvitatják a tájékoztató jelentést, amely­ben arról számolnak be. hogy a megyei bizottság és a szakszervezeti bizottságok hogyan intézik el a panaszos leveleket.. Végül tájékoztató hangzik el a növényápolást, n nyári és az őszi munkák bé­rezési tapasztalatairól. Tavaly még azt gondolták a Bútor. Hangszer és Deko­rációs Vállalat dolgozói éa vezetői, hogy az idei év >-sima~ lesz, s az ütemes munka napi gondjain kívül más nem nehezíti meg a tervteljesítést. De már ja­nuárban váratlan dolog tör­tént. A budapesti lakás­művészeti bolt — a bútor­gyártó részleg legfőbb ren­delője — nem kötött újabb szerződést, mondván: az. eddigi típusok már lefutot­tak. A vállalat hamarjában a BÜTORÉRT-hez fordult rendelésért, de miután itt is elutasították őket, kénytele­nek voltak új gyártmányo­kat tervezni, új prototípuso­kat készíteni a lakásművé­szeti bolt számára. A proto­típusgyártás azonban órabc­res munka, s bármennyire vigyáztak, megrontotta a munkafegyelmet. Se rendelés, se anyag Ilyen előzmények után készült el az újabb típusú bútorok első példánya, me­lyeknek árjóváhagyasát a városi tanács ipari osztályá­nak segítségével sikerült a szokásosnál sokkal gyorsab­ban elintéztetni. Tehát a második évnegyedben meg­indulhatott volna a gyártás, csakhogy akkor meg az amerikai diófából való szín­furnírlap. valamint fürész­áru hiánya akasztotta meg a lendületet. Azután ismét a lakásművészeti bolt -szólt közbe-, s átvevői még a ki­fogástalan minőségű bútor­darabokat sem voltak haj­landók átvenni. Ez a furcsa eljárás azzal magyarázható, hogy a boltnak raktározási j gondjai voltak abban az idői­ben. A dolgozók persze még jobban elkedvetlenedtek. A harmadik évnegyed már azzal kezdődött, hogy a fel­borult munkatempó, az öt­letszerű szállítások miatt, a vállalat -sorban állt- a banknál, magyarán fizetés­képtelen vott. A sok herce­hurca miatt szervezési prob­lémák és bérpanaszok is való, hogy ezekben a mű­adódtak. ami tovább súlyos- helyekben ütemes termelést, bította a helyzetet. Bár a pontos üzemszervezést lehe­szükséges fűrészárut végre tetten megvalósítani, megkapták, újabb anyag- A hangszerrészlegnél job­hiány következett be: a bak a körülmények, hiszen LENKER mind a mai napig fennállása óta harminchét sem szállította le a harma- fajta hangszert készítettek, dik-negyedik negyedéves af- de ezek nagyrésze állandóan rikmennviséget. Ez pedig a visszatérő gyártmány. A ki­kárpitosok munkáját biéni- rakatrendezók tevékenysége totta meg. A LENKER el- viszont szintén elgondolkoz­járása annál is inkább hely- tató: az idén például 52 vi­telenithetö. mivel a szegedi déki város, OFOTÉRT és vállalat időben adta fel ren- Ora- Ékszer üzletének ki­deléseit. Az afrikhiányon rakatait rendezték, nem is még a kölcsönkéregetés sem szólva a sok szegedi kira­segített: rengeteg félkészáru katról. S még néhány ada­gyűlt össze miatta. Szerencsés esetben lék: a vállalat nyolc helyen tart fenn üzemet, összesen tizenkét helyen működik. Ha csupán összeg szerint Ha a Klauzál téri központ­tekintjük a vállalat tervel- ból elindulva végig akar­maradását, az nem túlságo- nánk járni valamennyi tele­san nagy, mindössze 70 ezer pet, s a legrövidebb úton forint értéket tesz ki. Sze- mennénk vissza a központ­rencsés esetben: ha a hang- ba: 2B kilométert kellene szerrészleg továbbra is túl- gyalogolni! S végezetül: a teljesíti, a kirakatrendezők vállalat összlétszáma nem teljesítik tervüket, és a bú- éri el a kétszáz főt, a fizikai torrészlegnél is megszűnne dolgozók száma 138. A jel­mind a rajtuk kivül álló ok- lemzés világosan kimutatja, ból eredő, mind a tőlük hogy ez a kis vállalat meny­függő problémák, év végéig nyíre elaprózódott, mennyi­még kilábolhatnak a bajok- ic távol van attól, hogy tér­ből. melési egységet alkosson. Szóval nincs kizárva, hogy * az idei év jól végződik. És Vizsgálat vizsgálatntt ért még az sem. hogy megint a BÚHADEK-nél az elmúlt bizakodva várják az új év hónapokban. Azt próbálták kezdetét. Mégis könnyelmű- kideríteni, hogy mi az oka ség lenne ezzel a -happy a hullámzó termelésnek. Vi­and--dcl fejezni be a vál- szont nem kell közgazdasági lalat munkájának idei tör- műveltség sem annak meg­ténctét, hiszen ha most rend- állapításához, hogy a jelen­be is jönnek a dolgok, még- legi helyzet tárthatatlan, sem biztosítja semmi sem, Nem az a baj, hogy — hogv a bajok meg ne ismét­lődjenek. ötven bútor, ötven város csaknem két évvel ezelőtt — összevontak az addig kü­lönálló hangszerkészítőt és a dekorációs vállalatot, mert Az elmúlt három év alatt ilymódon egyszerűbbé vált 54 fajta bútort gyártottak a az. irányítás és olcsóbbá az vállalatnál, s mindössze két- adminisztráció. Hanem az, féle tért vissza időnként, a hogy nem tették meg a má­BÜTORÉRT rendelésére. A sodik lépést: nem hataroz­többit a lakásművészeti bolt- ták meg a vállalat termá­nak szállították. Ha még azt keinek gazdaságos és ész­is tekintetbe vesszük, hogv szerű profilját. Amíg ez a egy-egy széria legfeljebb vállalat úgyszólván ki van harminc darabból áll, s azon téve a lakásművészeti holt Intézkedések az áruellátás további ja vitására A szegedi kereskedelem munkáját vitatta meg a városi tanács végrehajtó bizottsága belül is többnyire három­féle burkolóanyag — ameri­kai dió, tölgy, kőris —, a kárpitozott daraboknál leg­kénye-kedvének. amíg a fél ország kirakatait rendezi, amíg hatvanhatfelé rángatja a kötelesség, addig nem vár­alább hatféle kárpit — de K , , V. , "T csináltak már harminc bú- hato tartos tovulas es terv­torra huszonötféle huzatot is szerű termelés sem. — fordul elő. akkor nyilván­Fehér Kálmán Áth elyezik a hirdetöoszlopokat A Széchenyi tér felújítása befejezés előtt áll. A sze­gedi Köztisztasági Vállalat munkásai az. ide nem illő hirdetöoszlopokat eltávolí­tották a térről. Az oszlopok jelenleg még a város több pontján hevernek az. út szé­lén — s a járókelők ért­hetően kíváncsiskodtak, hogy mi lesz a sorsuk? Erre az I. kerületi tanács építési és közlekedési cso­portjánál adták meg a fel­világosítást: A hirdetőoszlo­pokat nem "-selejtezték- ki. A Lenin körúton hármat, a Petőfi Sándor és a Tolbuhin sugárúton egyaránt kettőt­kettőt állítanak fel. Erre a jövő héten kerül ser, amikor a Köztisztasági Vállalat emelödarui felszabadulnak. Több kereskedelmi vonat­kozású ügyet tárgyalt tegnap a városi tanács végrehajtó bizottsága kereskedelmi szak­emberek részvételével. A városi tanács kereske­delmi osztálya részletes je­lentést terjesztett be a sze­gedi kereskedelemnek az előbbi hónapokban — külö­nösen a szabadtéri játékok alatt- — végzett munkájáról és őszi-téli felkészüléséről. A tanács által irányított különböző kereskedelmi, ven­déglátóipari vállalatok min­dent megtesznek, hogy az áruellátás az év hátra­levő hónapjaiban minél zökkenömentesebb legyen. Az alapvető élelmiszerek­ből megfelelő lesz az ellátás az ősz és a tél folyamán. Húsból, vágott baromfiból és élő'nalbol minden igényt ki­elégíthet majd a kereskede­lem. Várható, hogy a sertés­vágások ez évben korábban kezdődnek el, azért a sertés feldolgozásánál szükséges fű­szerből idejében gondoskod­nak. Intézkednek, hogy a kenyér ! minősége javuljon. Közben­jártak, hogy a Tejüzem a forgalomba kerülő tej meny­nviségének mintegy egyhar­madát palackozza, s így szál­lítsa az egyes árudákba. Az 1 előbbi éveknél nagyobb mennyiségű tojást hoznak forgalomba. Készételből, a különböző kon­zervekből is megfelelő lesz az ellátás. Arra törekednek a keres­kedelmet irányító szervek, hogy minél több áru kerül­jön a szegedi piacokra, ugyan­akkor rendszeres ellenőrzés­sel igyekeznek megakadályoz­ni az itt-ott felhnkkanó spekulációt. 1961 folyamán 76 esetben kellett szabálysértési eljárást indítani olyan egyének ellen, akik a szegedi piacon nem tartották be a rendeleteket. Nagy készletekkel rendel­kezik a kereskedelem ruhá­zati cikkekből. Méter- és konfekció áruból nagy vá­laszték áll rendelkezésre. Ci­póból is nagy a készlete a szegedi kereskedelemnek, itt esetleg választéki kifogások merülhetnek fel csupán. Az úgynevezett vegyes ipui cikkeknél, főleg a vas­műszaki szakmában javul az áruellátás. Ennek ellenére több, kisebb jelentőségű cikk hiányzik még az üzletekből. Javul a hútorellálás is. A harmadik és negyedik ne­gyedévben fényezett és fes­tett bútorokból az igényeket kielégíthetik, a háromajtós szekrény és a kárpitozott bú­torok kivételével. Intézkedtek a tüzelöellátás zavartalansága érdekében i«. Szénből megfelelő készletek vannak, tűzifából azonban csak a szénhez járó tizenöt százalékot adhatja ki a TÜZÉP. Ez évben 30 ezer darab kedvezmé­nyes tiizelöutalványt bo­csátottak ki Csongrád megyében. Ezeknek beváltása — néhány kivételé­vel — már befejeződött. Fel­hívták a TÜZÉP-et. hogy a tüzelő házhozszállításánál mutatkozó hibákat szüntesse meg. A hozzászólások után « végrehajtó bizottság több ha­tározatot hozott. Utasították a kereskedelmi osztályt, hogy intézkedjen a város téli el­látásához szükséges hurgo­n> amennyiség tarolásáról. Ha szükséges, az országos készletekből kell pótolni a hiányzó mennyiséget. Ecél­ból a felsőbb szervekhez is fordulnak. Az úgynevezett hiánycik­kek számának csökkentésére érintkezésbe kell lépni az egyes cikkeket gyártó válla­latokkal. Meg kell keresni a lehetőséget arra, hogy a ta­nácsi vállalatok, valamint a szegedi kisipari szövetkeze­tek is gyártsanak ezekből a kisebb — de a lakosság szá­mára oly fonlos — árukból. Helyeslőleg vette tudomásul a végrehajtó bizottság, hogy rövidesen úgynevezett ezer apró cikk bolt nyílik a Mikszáth Kálmán utcában, ahol a háztartásban nélkü­lözhetetlen apró műszaki és egyéb cikkeket árusítanak. A végrehajtó bizottság to­vább szorgalmazza, hogy Szegeden megépüljön a Vas-Műsza­ki Nagykereskedelmi Vál­lalat raktára, így a Kárász utcai üzlethe­lyiségek mielőbb felszaba­duljanak a kiskereskedelem céljaira. Utasították a keres­kedelmi osztályt, hogy a bolthálózat fejlesztésénél az űj kereskedelmi formákat szorgalmazza. Mivel a bútor­raktár hiánya kedvezőtlenül befolyásolja a bűtorellátást, utasították az illetékes szak­igazgatási szerveket, hogv létesítsenek . új bútorrak­tárt. valami olcsóbb, akár csővá­zas megoldással is. ; raia'Bfsi3fi5fi9fEJ®ar®rsin!fBí5i®íaTEf3/pin0Ji^fN - ! li Amikai a bal Ucx Mm tudja, mit csinál a jobb Vasárnap múlt három hete. hogy a Tápéi utca lakói nagy sürgés-for­gásra lettek figyelme­sek. Három billenős te­herautó is szállította a homokot — s ahogyan például Kiss József ot­tani lakos mesélte — még este hét óra felé is dolgoztak. Meg is telt a Tápéi utea Nagy­körúttól számított bal oldala nagy mennyiségű homokkal. Azóta csaknem egy hónap telt el. A kör­nyékbeliek váltig talál­gatják. mi célból került ide ez az építőanyag? Vott mar olyan nap is, hogy a szél hordta, fúj­ta a homokot, s az utca jobb oldalán bokáig süppedtek bele. Ilyen­kor lapáttal tisztították meg a gyalogjárdát, a lakásban pedig nem győzték törülgetni a port. ha véletlenül nyitva maradt az ab­lak. Valóban, milyen épít­kezéshez szükséges ez a nagy mennyiségű ho­mok? Érdeklődtünk az I. ás a II. kerületi ta­nácsnál — nem tudták. A Köztisztasági Válla­latnál kijelentették, hogv nem az övék. így jutottunk el a Buda­pesti Aszfaltútépítő Vállalat szegedi építés­vezetőségéhez, ahol a következő meglepő dol­gok derültek ki. A majd valamikor tavasszal kez­dődő aszfattútépítéshez szállították már "-ideje­korán- oda a homokot. A vezető erről az in­tézkedésről nem tudott, önálló munkakörben dolgozó szakemberek végeztették cl a -ro­hammunkát-. Most azután várja a sorsát a nagy mennyi­ségű homok. Bosszan­kodnak a lakók — fogy az útépítő anyag, hiszen a szél nemcsak a túlol­dalra, hanem messzebb is elhordja. Széttúrják a gyermekek, valószínű­leg akadnak olyan kör­nyékbeli lakók is. akik sárgarépájuk cs zöldsé­gük tárolásához innen szerzik be a homokot. Jönnek az őszi és ta­vaszi esözé-sek, közben a léi, nagy lesz a locs­pocs és sok anyagot el­visz a víz is. Nem «z.cr forintokról van szó, dc úgjfc véljük, minden fillérre jobban kellene ügyelni. Feles­leges fél évvel előbb a színhelyre szállítani fo­gyó és őrizetlen anya­got. Főleg pedig vasár­nap. amire több utca­beli lakosnak az vott a megjegyzése: -Eleinte úgy véltük, napok múl­va valami építkezés kezdődik, hiszen miért fizetnék ki a vasárnapi munkát egyébként bár­milyen vállalatnál, ha nem volna haladéktala­nul sürgős?-

Next

/
Thumbnails
Contents