Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-04 / 261. szám
5 Szombat, 1961. november t MUNKA ES ELET A Petöfiíelepi l-es pártszervezetben Ahogy esteledni kezd, be- megtartják, s ezeken a fó- A két telepi iskola komnépesedik Szeged nagy mun- rumokon választ adnak munista és pártorikívüli pekásmozgalmi múltú külvá- azokra a kérdésekre, ame- dagógusai, — közöttük Tolrosának, Petőfitelep l-es lyek a lakosságot foglalkoz- di István Kossuth-díjas pepártszervezetének székháza, tatják. A pártoktatásban pe- dagógus — jó és gyümölcsöKommunisták és pártonkí- dig 63-an vesznek részt, ző kapcsolatot tartanak a vüliek beszélgetnek életről, párttagok és pártonkívüliek, pártszervezettel. A kommucsaládról, örömről, gondról. Tartanak ezenkívül a párt- nisták értékelik és becsülik Aztán nézik a televíziót, ház nagytermében rendsze- a pedagógusok munkásságát, mert az is van itt, vagy ol- res ismeretbővítő, az általávassák a folyóiratokat, aki- nos műveltséget növelő előnek pedig sakkpartira van adásokat is. A telep orvosa, dr. Janka a nőszövetség felkérésére szívesen vállalkozott egészségügyi előadások megtartására. Este 10 óra után kedve, teheti azt is Mitől fiatalodnak az öregek? A telepiek őszinte örömére újjávarázsolódott, kibővült a pártszékház. A városi pártbizottság tagjai, Hogy megtalálják az utat Az áruellátás kielégítő a telepen is, s szépek az üzletek. A pártszervezet azonban tanácskozott a hat üzlet vezetőjével az áruellátásról, hogy tovább tökéletesítsél*. A kerületi tanács is nagy gondot fordít a telepre. Á téglagyalogjárdák javításáa , ,.-..,. j •• j , tagjelöltségre? Vannak, csak pártszervezet is — miután tonkivuh dolgozol tarsada - elhanyagolták a pártszerve- lehetőség volt rá, anvagot - munkaval korszerusitet- zet számbeli növekedésének adott. A lakosság a járdáLaz kérdését. A vezetőséget új- kat társadalmi munkával japárttaggyűlésen vítja. s ezzel régi probléma oldódik meg. Most majd a pártszervezet Javításra szorul a telepi pártonkívüli aktivistak művelődési otthon. A pártHosszú idő óta nem vettek fel tagjelöltet a telepi , , , . . . . pártszervezetbe. Talán ninmunkásmozgalmi veteránok, £ k érdemes emberek a hoz _ közbenjárt ebben a telep kommunistái es par- J mi ték és nagyobbították épületet. Van már nagyte- j^laTztó rem, klubszoba, irodák. A ez . szóba kerüU termekben neoncsovek szórják a fényt. A padló parkettás, szőnyeg fut rajta. A táraik mint a párt jövendő SSfsSS&^Z tfJztaság mindeiTütt. ragy°g° Sg*^^ ^^So^k szép. kellemes j^g^^S IfutaTa tSgg^Zg?* * nart hr,7 S ebben a környezetben mégis a párthoz. megkapóbbak az emberek, Nagy területen 24 utcá- ^ ^ párt iránti bizalom akik itt összegyűlnek, hogy ban kell tevékenységet vé- 3elei között találjuk, hogy a a közös eszmecserén szóra- geznie a pártszervezetnek. te'cp lakdi . a., ^Mlönbökozáson tul a telep javaért Tagjai így nem juthatnak 20 ' egycni eletükkel kapmunkálkodjanak, tervezze- eI mindenhová, ám jó segí nek, s elinduljanak. tőtársaik a pártonkívüli akA partszervezet tagjai, tivisták. csolatos ügyeikben is gyakran keresik fel a pártszervezetet, tanácsot, segítséget kérnek. A pártszervezet a.iszámszerint otvenhatan, zo- Eredményesen dolgozik a , . műkben idős, nyugdíjas em- KISZ-szervezet, a telepi nép- taja nyitva all a telep dolberek, mert a telep többi frontcsoport és a nöszövet- ??,ZOT e.10"' 8 a koml?umsség. A pártszervezet — tagták mindenben segítenek ahol tudnak. Kötelességüknek tartják ezt, külön elismerést, köszönetet nem is várnak érte. Ma este mutatják be Verdi Nabucco című operáját a Szegedi Nemzeti Színházban Nagy jelentőségű zenei ban. A főbb szerepeket Liteseményre kerül sor ma Sze- tay Gyula, Vadas-Kiss László, geden: este fél 8 órai kez- Szalma Ferenc, Karikó Tedettel a Szegedi Nemzeti réz, Harmath Éva, Sinkó Színház művészei Verdi, ha- György, Gaál József és' Kezánkban közel száz éve nem mény Klió énekli. Rendező játszott fiatalkori operáját, a Versényi Ida, vezényel VaNabucco-t mutatják be, szy Viktor. Karigazgató SzaErich Geiger átdolgozásában lay Miklós. A díszleteket és Szabó Miklós fordításá- Sándor Lajos tervezte. Örökzöld növényekkel díszítik a város több részét Kiültették a tavasszal nyíló virágokat a szegedi parkokba A Kertészeti Vállalat a héten befejezte a tavasszal nyíló virágok ültetését. A májusban virító árvácskákból, nefelejcsekből és százszorszépekből százezer, a tulipánból és jácintból 80 ezer tő került a szegedi parkokkosság érdeke is, hogy a városunk díszeit védje, s megakadályozza, hogy például karácsonyfának tördeljék ki az értékes fenyőket, mint ahogy az tavaly néhány esetben megtörtént. A Kertészeti Vállalat a ba. Ezt követően a vállalat parkosításon kívül még két az örökzöld és egyéb értékesnövények ültetésébe kezdett. A Korányi Sándor rakpartra és a Marx téri új épülettömbök köré közel száz ezüstfenyőt, pinzapónagyobb munkát végez el az idén: füvesíti, fákkal és részben virágokkal ülteti be a nagykörutat, parkosítja a Rákóczi téren a megyei tanácsháza környékét. Erre a fenyőt, timfát és borókát ül- célra mintegy kétmillió fotetnek el, hasonlóképpen nntot fordítanak, míg a ilyen örökzöld növényekkel Szent György tér és a ködíszítik a nagykörút egyes zönség részére megnyitott részeit is. úgynevezett minorita-kert Az örökzöld dísznövények parkosítására — melyet és fák értékére jellemző, azonban csak i962.ben fe. hogy például az ezüst- és . pinzapófenyő métere három- Jeznek be — fel millió foszáz forintba kerül. A la- rintot költenek. Kétmillió forint értékfl út és gyalogjárda készül el az I. kerületben még az idén terven felül Az I. kerületi tanács nemrégiben mintegy kétmillió forint értékű, terven felüli beruházási keretet kapott. A keret felhasználásáról azonnal intézkedtek, s így a napokban már meg is kezdtet több új gyalogjárda és úttest építését a terven felüli összegből. Néhány nappal ezelőtt elsőként az üjszegedi Tiszavirág utca gyalogjárdájának építéséhez fogtak) részben társadalmi munkában, majd utána a Horváth Mihály utca útját javítják. Tovább folytatják a nagykörút aszfalt-gyalogjárdájának készítését is és ezzel ebben az évben befejeződik az egyik oldal teljes aszfaltozása. Rádióműsor kommunistái a munkahelyeiken levő pártszervező- -af közvetlen "munkájávaTteknek a tagjai. Fiatalos tuz hozzájárul, hogv mind az lobog azonban az idos korú ifiúsági szervezet, mind pekommunistakban is. Tob- dig a 'népfront és a nőszöben kozuluk, mint Balogh vetség feladatának megfele- * Karoly, Dunai József, B. ]r-en szélesítse tevekenysé- Este tíz óra. A pártházból Kovács József, Pintér Bela gét A teiepi lakosság is most indulnak hazafelé az és Tóth Bela évtizedek ota tántoríthatatlan híve a bé- emberek. Így köszönnek el részt vesznek a munkasmoz- kének. Á pártszervezet se- egymástól: galomban, s ma is erejük gítségével most hívják majd — Viszontlátásra, holnap, javával dolgoznak Trefas életre a békebizottságot. Morvay Sándor komolyan így mondják: — Bennünket, öregeket, fiatalít a pártmunka. A taggyűlés után Néhány hete az l-es pártszervezet tagjai újjáválasztották a vezetőséget. Korábban öttagú volt, most pedig héttagú a pártvezetőség. Tagjai közül négyen a régi vezetőségben is dolgoztak, hárman pedig az új, friss erőt adják. A párttitkár Csányi János, a Kábelgyár dolgozója, aki szintén "töröl metszetttelepi, hiszen immár húsz esztendeje él ott. Ö is, akár a telep többi kommunistája, ugyanazt az életet éli mint a pártonkívüliek. A® % különbség csak abban van, hogy a kommunisták szabadidejük jelentős részét! közhasznú pártmunkával töltik el. A vezetőséget újjáválasztó párttaggyűlésen az elmúlt] két esztendő munkáját tették mérlegre, ugyanakkor a párt politikájából fakadó tetepi teendőket is felvázol-í ták. Lényege, hogy hatékonyabbá kell tenni a pártmunkát, ami egyaránt jelenti a tömegkapcsolatok szélesítését, a válaszadást a lakosság kérdéseire, a további segítséget a telepi em48 közlekedési baleset volt októberben Csongrád megyében A Csongrád megyei Rend- esetben veszélyeztették em- Ugyancsak sok bajt idéztek őrfökapitányság közlekedés- bertársaik életét. Gyalogo- elő a mezőgazdasági munkarendészeti osztálya értékelte sok hibájából öt közieke- gépek, a traktorok. Több az október hónapban előfor- dési baleset — ebből két ha- balesetét okoztak a kis- és dult közlekedési baleseteket, lálos kimenetelű — történt, nagymotorkerékpárosok, vaA statisztika megdöbben- Érdemes a balesetet oko- lamint a tehergépkocsivezető képet mutat. Ismét emel- zó járművek statisztikáját tők is. A közlekedési rendkedett a közlekedési balese- is megnézni. Ebben a hó- őrök a megye területén oktek száma. Október hónap- napban a legtöbb balesetet tóber hónapban 12 ittas veban összesen 48 közlekedési ° kerékpárosok okozták, zetöt értek tetten. baleset történt. A közlekedési balesetek közül négy halálos kimenetelű, 20 súlyos sérülést okozó, 18 pedig könnyebb kimenetelű volt. Hat közlekedési balesetnél személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban itt is jelentős. Az elmúlt hónapban a megye területén a járművezetők gondatlansága miatt 152 ezer forint anyagi kár keletkezett. A legtöbb közlekedési balesetet a szabálytalan előzések okozták. Nyolc baleset történt a KRESZ e pontjának megszegése miatt. Baj volt az elsőbbségi jog meg pem adásával, főleg a kerékpárosok részéről, s ilyen okból kifolyólag hét baleset történt a megyében. Októberben ugrásszerűen megnőtt a műszaki hibából származó balesetek száma. Egy hónap alatt hét műszaki hibás jármű okozott balesetet. Az ittas vezetők ismét hat esetben okoztak balesetet. Gondatlan vezetés miatt 10 SZOMBAT Chopin-kertng<5k. 59,58 Suppé: KOSSUTH-RADIO Boccaccio. Operett. Közben: 4,89 Rákóczi Induló. 4.30 Hírek. 22,00-22,15: Verbunkosok. Köz•,40—7,58 Vidáman, frissen. Köz- ben= 24,00—0,10: Hírek. 0,30 Hímben: 5 óra 30 Hírek. 6,00 Fa- nusz. lurádió. 6,35 Orvosi tanácsok. PETOF1-RAOIO 6,55 Időjelzés. 7,00 Hírek. 7,10 5.50 Hírek. 8,00 Reggeli zene, Uj könyvek. 7,30 Műsornaptár. 6,25 Műsornaptár, i, jj lurna. 7,35 Hirdetőoszlop. 7,39 Időjel- 8,00—8,10 Hírek. 14,00 Időjarászés. 8,00 Műsorismertetés. 8.10 és vízállásjelentés. 14,15 Mezei Jullus Caesar. Operarészletek, csokor. 14,40 „Az én könyvtá9,00 Lányok, asszonyok. 9.20 ram". A két Lotti. RegénytsKónnyű nivósmuzslka. 9.40 Ten- mertetés. 15,00 Szórakoztató zegerészdalok. 10,00 Hírek. 10.10 ne. 16.00 Hírek. 16.05 A világ Óvodások műsora. 10,30 Magyar minden tájáról. 18,15 Glazunov: tájak dalaiból. 10,55 Rádlóisko- a-moll hegedűverseny. 16.40 A la. 12.00 Déli harangszó. 12.15 jövő útján. 16.50 Fúvószene. 17.10 Könnyű zene délidőben. 13.00 Beethoven összes zongoraszonáVaskerítés. Elbeszélés. 13.20 tál. 18.00 Hírek. 18.04 Emberi Csinom Palkó. Részletek. 14,05 sors. Rádiójáték. 19.05 Rossinl Napirenden . . . 14,10 Gluek: Don operáiból.' 19.45 Tűzék. Vers. Jüan — balettpantomim. 15.00 19.50 Nótacsokor, népdalcsokor. Hírek, közlemények. 15,08 Idő- 20.30 Tudósaink arcképcsarnoka, tárásjelentés. 15,10 Uttörnhíradó. 20.45 Salzburgi Ünnepi Játékok 15,30 Az MR gyermekkórusa 1981. 22.25 Szerelmes versek, énekel. 15.45 Válaszolunk hall- 27 35 Szerenád. 23,00 Hírek. 23,15 eatólnknak. 16.00 Szív küldi. Műsorzárás. 16.55 Műsorismertetés. 17,00 Hírek. 17,15 Régi magyar táncok. 17.35' Munkásvárosok. 18.00 18.30 Falusi posta. 19,00 A vlTánczene. 18.45 Budapest— lástechnika filmen. 19.20 Hétről Moszkva. 16,85 Vers és dal. 19.05 hétre. . . 19.40 Két élet. (II. rész) A Szabó-család. 19.35 Könnyű Magyarul beszélő új szovjet zene. 19.50 .Tó éjszakát, gyere- ftlm. 21,20 A Mantovanl-zenekar kekl 20,00 Esti krónika. 20.25 játszik. 21.50 Hfrek. fe'eviziomüsor -BÉKESSÉG A FÖLDÖN AZ EMBERNEKA 216-os szoba... Szép, mint minden szoba ia Hungária Szállóban. Szép, jmint minden itt a Belvárosban, a Duna-parton. Szép j— és nagyon-nagyon idejgen. Kisvárosi otthon, egérIszagű kollégiumi hálóterjmek, a laktanyák és albérlleti szobák szürke odvai jután Soós Péternek új is, 1 kellemes is, kellemetlen is. A harmadik napot tölti ran J rátold 0Ű n unöana berek életének fellődésáhez A harmadik nap ~ ki" életének fejlődéséhez. teEogástalan modorú és ele_ Válaszolni a kérdésekre A pártszervezet tagjai a szép pártházban naponként találkoznak a pártonkívüliekkel, akik közül sokan odajárnak. Ekkor is hallják véleményüket, meg különben is egy városrészben élnek, ismerősök, barátok sokan egymással. A pártonki-j vüliek közül például Hári László, azután Sulyok József tsz-tag is bejárogat a pártházba, hasznos beszél-! getésre. A telepieket is érdekli az SZKP XXII. kongresszusa, njfj canciájú emberek közt. Zsongó falak közt halkan zümmög a lift. kívánatra szobába hozzák az ebédet. Min^«itltlllllllllllllltltlltltltlltllllttlltltltlllltilllllllf?l«ltlt1ltllllt>tllltlllljll>llllttillllllf lllltttllllltl* Balla Ödön és Baklai Ferenc riportregény® érezte a feje fölött —• és az gat valami hetvenszer olva- más, te pajtás vagy, testvéostor nem tudott lecsapni. sott könyvet, Huxleytől. rem vagy — na, igaz, itt az De lecsaphat. S akkor kopognak az aj- igazolványod is. Tamás paLecsaphat. hiába a fény, tón és kissé csatakosan, bo- pára nyugodtan bízhatod az ezüsttálcák és a számlák, rostásán, megviselt elegan- magad... amelyekre magában szolid ciával, de mégis ruganyosan £s azza] a bőrkabát belső pénzügyi borzadállyal gon- bepattan rajta Tamás, bele- zsebébe nyúl, letesz a doveti magát egy fotelbe, ki- hányzóasztalrá egy pecsétes nyújtja a lábait és nagyot fúj. — Elnézésedet kérem, pajtás, de egy kis üzleti ügyem volt. Ne haragudj a késédol. Itt sem beszél senkivel. Ismerőse nincs. Kivel is beszélhetne? Ebben a percben kevesebb a liftesfiúnál is, mert annak lehet valami papapírt. — Jó, komám, most én megyek. Bessy vár. Hogy ki az a Bessy? A ... mondjuk, ad hoc nejem. Majd a karácsonyi varázs... És Péter bekopog a 120-as ajtón. Ez aztán lakosztály a talpán. Világoskék teveszőrtakaró a kettős ágyon végigvetve. Ragyogó csillár, a sarokban hangulatlámpa. Ég az is, hadd égjen. Asztal, három személyre terítve. És a sarokban, a fűtőtest mellett, mindenféle sötétkék ruha és házigazdai feszélyezettség nélkül, selyempizsamában, köntösben, illatosan borotválva: Tamás. — Üdvözöllek, Péterkém Bessy? Azonnal jön. Péter most ismeri meg Bessy Mortont, a Nagymező utcai Arizona mulató dizőzét. A Délibáb címlapján találkozott már vele. Bessy denen rajta a fény — de Pírja, ami megmentheti az sért. Nem volt semmi baj7 megismered. Természetesen angolosan nyújtja a szavamar változik az, amin a fény ragyoghat. Az ezüsttálcán szervírozott jénaüvegtálban konzervspárgafőzelék kelleti magát, meg konzervhús. Az étteremben halkan, diszkréten csörren az ezüst evőeszköz, mégis megfagy a hangulat, ha nyugodtan és egyszerűen benyit a forgóajtón két kutató tekintetű civiiruhás, Hain Péter emberei közül, hogy igazolkommunizmus megteremté-gjványt kérjen, sének szovjet programja.ej De igazolványa itt minEzekről a kérdésekről sokj|denkincU van. mondat hangzik el a kotn-tí Csa]. páternek nincs. Mert , , _ UŰClft A GIUIIILIY 111111,0. tviül V munistak es a partonktvüli-|Xamás azóta nem tűnt fel. ek között. De — ennen azkir,:.:u„ : 1 ju-isu ek között. De — éppen az érdeklődésre való tekintettel — a pártszervezet nyilvános pártnapot rendez majd az SZKP kongresszusának anyagából. A pártnapokat bizonyos Időközönként rendszeresen életét, s ismerőse is lehet, ha bajba kerül. Neki viszont semmije és senkije. És jön a karácsony ... Karácsony, fenyőfák és csillagszórók ünnepe, de messzire vagy. Pedig a naptáron itt ragyog már a betű, a piros szám. Hanem ehhez a karácsonyhoz a repülők zöld. kék és vörös irányjelző fényei világítanak. És a belvárosi sziget, a Hotel Hungária négyszáz családja karácsonyra készül. Itt-ott még nyitva egy-egy őskeresztény üzlet. És különösen nyitva a zsidő üzletek: viszont azokat nagyban árusítják ki, mindenki hordja a holmit ha nem. miért és nincs kinek vásárolnia. Ül hát a szobájában és lapozNo, de hiszen mi is lehetett volna? Péter levegőt sem kap, úgy nézi. A gyíkbőr bilgeri együtt karácsonyozunk. Hol? A 120-asban. Legyen szerencsénk. szervusz. Amikor egyetlen sötétkék ruhájában végigsiet a puha csupa sár — de Tamás fo- szőnyeggel borított folyosón, Hiába topog minden délelőtt a bejárat előtt, ö megtanul eltűnni, ha kell, volt már óra, amelyet egy- 0icsón, ha kell szerűen a mellékhelyiségbe péternek zárkózva töltött, mert az ét- elerneK nincs teremben igazoltattak. Valami nagy ostor suhogását gai vidáman villognak. — No, mit hallgatsz? Megkukultál ebben a szobában? Dolgom volt, ki kellett valakit emelni a menetből. Milyen menetből? Ne légy gyerek, ott hajtanak az országúton vagy harmincezer embert Bécs felé — no. közülük, édes fiam. Nem. ne nézz rám olyan áhítattal. Nem szerelemből zavartam el a fenébe azt a két nyilast. Én, pajtás, vásárra viszem a bőrömet, de jó pénzért. Nem vagyok angyal. Krisztus koporsóját se őrizték, tudod, ingyen ... Sí megveregeti Soós Péter térdét. — Hanem a te dolgod, az s a szomszéd szobákból itt is, ott is muzsika szűrődik k't — valami táskarádió a Stíllé Nachtot zümmögi, valakinek lemezjátszója is lehet, egy éppen kinyíló ajtó mögött két kislány áll, fényes karácsonyfa előtt — ismét elborítja az a karácsonyi nosztalgia, amely mindig, kisfiúkora óta. Anyja jut az eszébe. A távolból erősödő, harsogó morgással a tüzérség ágyúi jelzik: nem biztos, találkoznak-e még valaha. S valami suhogó-vijjogó hang orgonázik a távolban, amelyet csak az ismer, aki már megjárta a háború frontját Gyorsan, mielőtt megtörik kat, rosszul beszél magyarul. de nagyon kedves. Aztán ott ülnek a vacsora mellett és Péter megkérdi: — Amerikai? — Nem, csak sokáig éltem ottan én — mondja kedves törtséggel a lány. Tamás elneveti magát — Ne add már a nagyot kedves. Baráttal beszélsz. Mondd meg nyugodtan, hogy lengyel vagy. Elvégre — van lengyel—magyar barátság is, nem? Üjabb dörgés. Mély, öszszefüggő, hosszú sorozatok rengetik a levegőt. Azután a beálló, csak még halálosabbnak tűnő csendben átmuzsikál a szomszédból a rádiócska hangja, cérnavékony gyerekhangok éneklik: — Békesség földön azenz. bernek.— (Folirtatjuk)