Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-03 / 260. szám
Péntek, 1991. Mrember s. 2 C-JLY IÖU nagg \ hidroeleklromos \ erő/ml I hőelektromos erőmű 1 vízierömú öntözéssel llflÉlB wm Nyugatnémet külpolitika — Brentano nélkül M ásfél hónapja Immár, amelyhez még mindig oly hogy szeptember 17- görcsösen ragaszkodnak ... én megválasztották az Brentano visszalépése beisúj nyugatnémet parlamentet, merése az eröpolitika csödEnnek ellenére mind a mai jének*. napig nem alakult meg az új nyugatnémet kormány. Adenauer pártja, a Karesz- - — ^jg utan elvetette ténydemokrata Unió, amely Adenauernek azt a tervét is, Csütörtökön Aderwuer és dr. Mende megegyezett abban, hogy Schröder, az eddigi belügyminiszter lesz az új | nyugatnémet külügyminiszSzabad Demokrata *lfe Schröder Adenauer jelVéri Brentano távo- efíe" htvenek számit, bonni kormánykörökben is ugv vélekednek azonban, hogy a választásokig egyedül volt hogv Hallstein professzort Schröder külügyminiszterséhatalmon, szeptember 17-én bízza meg a külügyminiszté- ge tísak atmenctb miután a elvesztette parlamenti abszo- rium vezetésével , Dr. Mende Ilit többségét., igy csak más és társainak az volt az álláspárttal, koalícióban tudna pontja, hegy Hallstein még kormányt alakítani. Erre a rosszabb lenne, mint Brenszerepre a Kereszténydemok- tano volt. amennyiben Hallrata Unói vezetői a Szabad stein nevéhez fűződik a bonDemokrata Pártot, a választá- ni külpolitika már kezdettől sok során B7 mandátumot fogva, jónéhány év óta folyszerzett liberális politikai tátott irreális gyakorlata, pártot szemelték ki s kezd- Hallstein fogalmazta meg a ték meg a kormányalakítás- róla elnevezett »doktrínát«, ra vonatkozó tárgyalásokat azt. hogy a Német Szövetséncm sokkal a választásokéi- gi Köztársaság nem tarthat vatalos végeredményének ki- fenn diplomáciai kapcsolatohirdetése után. k»t olyan országgal, amely Azóta több ízben jelentet- NDK-t elismerte. Az ték a bonni kormánysajtó NSZK egyedül a Szovjetlapjai, hogy Adenauer és dr. unio eseteben nem alkalMende, a Szabad Demokrata mazta a Hallstein-fele doktPárt elnöke megegyezést ér- "««f nyilvánvalóan abból a tek el a koalíciós kormány tényből kiindulva hogy a öszetételére vonatkozólag. Szovjetunióval való politikai S Akmei OGSÍ^r KLN^É J nak, mert vagy Adenauer r szgbad demokraták P„en_ vagy pedig ar. menae az ^ miaU szó sem lehet, állítólagos ^oegyezés^ utan, Adenailer kétórás rábaszP. lése ufán sem volt hajlandó Brentano utóda lenni. mindig valamiféle újabb kö veteléssel állt elő. A két pórt közötti viták azzal kezdődtek, hogy a szabad demokraták tiltakoztak Adenauer kormányelnöksége ellen. Amikor nagynehezen -meggyőzték* őket a Kereszténydemokrata Unió vezetői, hogy — legalábbis egyelőre — a -folyamatos nyugatnémet bel- és külpolitika érdeke*, hogy Adenauer kancellár legyen, a szabad demokraták új követelésekkel álltak elő. Kevésnek tartották? koalíciós kormányban számukra felajánlott öt miniszteri tárcát és több államtitkári tisztséget is követeltek, ráadásul pedig ragaszkodtak hozzá, hogy Adenauer bocsássa el von Brentano külügyminisztert, s ha lehet, e tisztségre szintdn szabod demokratapárti politikus kerüljön. Ha pedig erről nem lehetne szó. akkor a szabad demokraták legalább államminiszter révén legyenek képviselve a külügyminisztériumban, méghozzá olyan államminiszter révén, akinek a minisztertanácsban is lesz szavazati joga. A denauerék kezdetben hallani sem akartak nyugatnémet külpolitika politika "kudarctermése* még csak ezután lesz igazán nyilvánvalóvá. A z, hogy Schröder kész bevonulni a bonni külügyminisztériumba, még nem jelenti egyben az új nyugatnémet kormány megalakulását. Lehet, hogy a szabad demokraták -befejezik* az alkudozást és megelégszenek azzal, amit eddig kaptak. Az sem kizárt azonban, hogy Adenauernek támad valami újabb követelése, ami a megállapodás újabb akadálya lehet. Bármiként legyen is, Brentano távozásával megkezdődött a nyugatnémet külpolitika irányvonalának az a változása, amelynek kibontakozását — éppen azért, mert Hallstein látva, hogy kül- Adenauer és Brentano politikája a Nyugat tárgyalóképességének egyik legfőbb akadálya volt — most már semmiféle erő sem tartóztathatja fel. Perényi István Finnország nem válhat egy Szovjetunió-ellenes támadás kiindulópontjává — mondotta Kekkonen finn köztársasági elnök Kekkonen finn köztársa- folytatott tárgyalásáról sági elnök, aki jelenleg az szólva elmondotta: FinnorEgyesült Államokban tar- szág külpolitikájának célja SZTRÁJKOK KOLUMBIÁBAN Y áii'iVíw tózkodik, szerdán este beszédet mondott Los Angelesben. A legújabb szovjet jegyzékkel kapcsolatban kijelentette, az 1948-ban megkötött szovjet—finn barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény lényege, hogy Finnország nem válhat saovjetellenes agresszió kiinduló pontjává. »Az egyezmény érteimében, ha Finnország és a Szovjetunió egyetért abban, hogy Németország, vagy a N émetországgal szövetséges hatalmak részéről katonai agresszió fenyegeti Finnországot, vagy finn területen keresztül a Szovjetuniót, úgy a két kormány tanácskozásokat kezd* — mondotta az elnök, majd a napokban Kennedy vei Brentano menesztésé ről arról pedig mégkevésbé, hogy egy szabad demokratapárti külügyi államminiszter is bcleszól-j hasson a nyugatnémet külpolitika irányításéba. Vé gülis Brentano kénytelen voltl lemondani, s a szabad demokraták pedig továbbra isi fenntartják külügyi államminiszter-igényüket. Brentano távozása tehát megtörtént. Hogy erre Adenauer minden korábbi ellenkezése dacára sor került, meglepte a nyugatnémet közvéleményt és természetesen az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányköreit is. Általános nolt ugyanis az a vélemény, hogy amíg Adenauer lesz a kaneellár, addig talán leghűbb 1 embere, Brentano is -b iz-j tonságban« lesz — a külügyminisztérium élén. Bár, a Kereszténydemokrata Uniój vezetősége Brentano lemondása után Adenauerrel együtt sietett a világ tudomására hozni, hogy a volt nyugatnémet külügyminiszter kiválásával a Német Szövetségi Köztársaság kül-j politikai irányvonala semmitgj A Szovjetunió Kommunista Pártjásem fog változni, több veze-fnak xxjl. kongresszusa jóváhagyta tő nyugatnémet lap külpo-|az SZKP programját, mely szerint Iitikai szerkosztője Pr>nckpii96t—1980 között a Szovjetunióban ellenkezőiére mutat. — "Csu-pi{eiépítik a kommunista társadalom pán az történt, írja a Mor-|'anyagl_műszaki alapját A kommunizge n cimű szabad demokrata** íelépit(:>sében rendkívül nagy szepárti lap — aminek be kel-6' ^ *; • . , _ lett következnie. Csupán azg«P«t játszik a villamosenerg.a-termetörtént. ami egy szép naponfolés fejlesztésé. A pártprogram <j őiráoz egész jelenlegi bonni!nyozza, hogy az 19b0. evi 292 milliárd rendszerrel történni fog, sgkwó villamosenergia-termelés 20 év aminek be kell /cöuetJceznte.igalatt megtízszereződjék és csillagamert hiszen végérvényesen^szati nagyságrendű számra: 3000 milkátyúba jutott a bonni fcon-fflliárd kwó-ra növekedjék fel. A villacepció, a magát túlélt ésimosenergia-termelés ily hatalmas nöesődbe jutott erópolitika,fflvelésének biztosítására a Szovjetunióaz ország biztonságának és függetlenségének megőrzése. Finnország semleges politikát óhajt folytatni, ugyanakkor fenntartva a kölcsönös bizalmon és barátságon alapuló viszonyt minden állammal. "A velünk szomszédos nagyhatalom bizalma különösképpen fontos számunkra. Mindig arra törekedtünk, hogy meggyőzzük a Szovjetuniót, úgy tekinthet Finnországra, mint baráti és békés szomszédra, amely semmi körülmények között nem veszélyezteti biztonságát- — mondotta befejezésül Kekkonen. A finn elnök szóvivője sajtóértekezletén kijelentette, hogy Finnország válaszolni készül a Szovjetunió jegyzékére. (MTI) "te, v, •. , ' m teás (MTI Küllőim Képszolgálat) Bogotában a rendőrség és a hadsereg több mint 100 embert tartóztatott le az utcákon. Rendőrök és katonák megszállták a város stratégiai ponjait. lezártak a fontosabb útkereszteződéseket, hogy elfojtsák az Avianca Légiforgalmi Vatlalat dolgozói éhségsztrájkjának támogatására sztrájkba lépett munkások megmozdulását Algériaiakat gyilkolt halomra a francia rendőrség sortüze Az algériai felszabadítási gyilkoltak meg. Constantine- fakasztó bombákat és gránáharc csütörtökön újabb évébe ban 22 arab esett áldozatul a tokát használtaJt a tömeg lépett. Algéria arab lakos- gyilkos terrornak és 12 meg- szétoszlatásara. sága szerdán a 7. évfordulót sebesült. M. Silában. a sortűz Algénaban szerdán csaknagyszabású megmozduld- után 14 algériai tüntető ma- nem száz százalékosan betarsokkal ünnepelte és a füg- radt holtan az utcákon, tották az általanos sztrájkot. gctlenség mellett tüntetett. Oránban a franciák algériai Az üzletek nem nyitottak .ki Francia hivatalos közi e- asszonyokat gyilkoltak meg. és zárva maradtak az arab mény szerint a francia ka- A franciák több ízben könny- kereskedők irodái is. tonák és rendőrök golyói — — es 77 arab tüntetőt öltek meg s több, mint százat súlyosan megsebesítettek. Algéria lakossága egységesen követte az ideiglenes kormány felhívását és valamennyi városban heves tüntetések zajlottak le. bár a gyarmati csapatok teljesen megszállták a városokat és könyörtelen terrorral léptek fel az arabokkal sz.emben. Tudósítók megjegyzik, hogy a tüntetésekben különösen sok fiatal vett részt. Oranban a tömeg között gyermekeket is lehetett látni és a felvonulók menetét az algériai nemzeti zászló színeibe öltözött fiatal lányok vezették. Az arab negyedekben a lakosság nemzeti zászlókat lobogtatva, éljenzéssel fogadta a tüntetőket. A tüntetések békés jellege ellenére a francia "biztonsági alakulatok* kíméletlenül tüzeltek a tömegre. A KeletAlgériában levő Ras El Hanoun városban 14 arabot Hruscsov mondott beszédet a Kremlben rendezett mezőgazdasági értekezleten Az SZKP Központi Bi- megvitatják az ország küzottságának elnöksége csü- lönböző övezeteiben levő törtökön értekezletet hívott kolhozok és szovhozok konkössze a Kreml kongresszusi rét feladatait, azokat az inpalotájában a mezőgazdaság tézkedéseket, amelyekkel időszerű kérdéseinek megvi- ugrásszerűen növelhető a tatására. szemestermények, a hús, a Az értekezleten a mező- tei ,és más élelmiszerek tergazdaság időszerű feladatai- m«lese- A szovjet népnek ról Nyikita Szergejevics mar 1962-ben ereznie kell Hruscsov, az SZKP Központi azokat a mezőgazdasági inBizottságának első titkára, a tézkedeseknek , tényleges Szovjetunió Minisztertaná- eredmenyet, amelyeket a csának elnöke tartott beszé- XXII. pártkongresszus iranydet zott elo — mondotta egye' , , , , bek között Hruscsov. Nem sokkal a kongresszus . után — jelentette be Hruscsov — a párt Központi Bizottsága és a kormány övezeti mezőgazdasági értekezleteket hív össze. Ezeken az értekezleteken SZOVJETHATALOM+YILIAMOSITÁS=KOMMÜNIZMUS" Külpolitikai hírek — io tokba* Az angol közvélemény be|vallja: a nyugati szövetségeSsek legújabb rendelete, |amellyel utasították a nyu-gat-berlini rendőrséget, hogy igazoltasson Kelet-Berlinből jövő bizonyos polgári személyeket, olyan »öngól*, amelylyel a Nyugat végleg kiütötte saját berlini kártyáit. * Mobutu tábornok, a kon ígói központi kormány fegyj veres erőinek főparancsnoka ijsa.itócrlekezletén kljelenj tette, hogy a kongói csapajj tok egyszerre több ponton í átlépték a határt, s jelenleg jj59 kilométer mélységben íj nyomulnak előre katangai ] területen, válaszul arra, hogy 1 katangai repülőgépek bom; batámadásokat hajtottak ] végre falvak és stratégiai 3 pontok ellen. ban 20 év alatt 180 nagy hidro-elektromos erőművet, 260 nagy hőerőművet és 200 kerületi hőerőművet építenek. Szibériában a Jenyiszejen és mellékfolyóin. az Angarán és az AlsóTunguszkán, valamint az Ob folyón épülnek hatalmas vízierőművek. Ugyancsak Szibériában az ott található szénmezők vagyonának hasznosítására hőerőművek felépítését is tervezik. Kazahsztánt az Irtiscn, Közép-Ázsiát a Vahs és a Narin folyókon felépítendő hatalmas vízierőművek nemcsak villamosenergiával, hanem aszályos területeiket öntözővízzel Az 1961. évi kémiai Nobel-díjat Melvin Calvinnek, a J kaliforniai egyetem profesziszorának ítélték oda a szén-dioxid növényekben történő jjasszimilációjának vegyi fois ellátják. Ugyancsak hasonlóan ket-Q tős hasznosításnak lesznek a nagy| Volga-terv és a nagy Dnyeper-tervu keretében megépülő vízierőművek is.8 A Szovjetunió energetikai rendszeré-^ ben — különösen a nyugati részeken — felépítendő hőerőművek játszanakplyamatáról folytatott kutatámajd jelentős szerepet. A pártprog-i|saiért. ram a kaukázusontúli területek villa-b A fizikai Nobel-dijat megmosenergia-termelésének fejlesztése-|0Ktottófc az amerikai Hofröl sem feledkezik meg. A Szovjet- Ústadter és a nyugatnémet unióban 20 év alatt felépítendő leg-1 Mőssbauer között. Hofstadter őerőművek terü-B" atommagkutatás, Möss, , ,. ,, „,,,,,,,, sbauer a gammasugarzas elhelyezkedesét mellékelt térké-E vizsgálata terén ért el kiváló fontosabb leti punk ábrázolja. ü eredményeket.