Délmagyarország, 1961. november (51. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-21 / 274. szám
Kedd, 1981. november 21. 6 Sándorfalvn ismét győzött Majzik öt góIjával SZVSE-Marlfüi MSE 5:1 (1:1) Több mini ezer néző előtt óriási helyzetkihagyásokkal, völgyi elé került és a jobbvasárnap. délelőtt az SZVSE fölénybe került az SZVSE szélső az üres kapuba guripalyán a jókepességii mart- és a 25. percben Majzik for- tott: 1:1. fűi egyiitles ellen a szegedi dulásböl közvetlenül a jobb A szünet után rögtön kez- A Csongrád megyei labesapat a következő össze- kapufa mellett megszerezte deményezőteg lépett fel az darúgó-bajnokságban vasá'r-•UitubMi vette tol a küz- a vezető gólt: 1:0. Ezután SZVSE. Ar. 5. percben Rá- nap a sándorfalvi együttes delmet: Torok — Juhász, nehany ügyes támadást a bai ívelte a szögletet, Maj- megint győzött, s ezzel soReti, Möszmer — Balázs, martfűi csapat is vezeteti, zik ügyesen felugrott a ka- kat javított helyzetén A Batki - Halasz.. Rabai, Kar- de esak az SZVSE 16-osnig pu előtti tömörülésből és a vezető UTC nagy küzdéséi, Kerényi. Majzik. Az. első jutottak el. Szegedi szöglc- hálóba fejelt 21 Nagy lemben mind a két pontot szép tamadast az. SZVSE tok következtek, de a 43. erövcl támadt \asutas ^MréeíV mSkS'cík vezette, majd mezőnyjáték percben - súlyos védelmi cs(ipaL A 13. percben „a_ JgJSgff ertek el Szegckovetkezett. Halasz ügyesen hibabql — a martfűiek ki- re|Kekül átemelte vé- den, az ujszegediek előnye Kidolgozott helyzet után ka- egyenlítettek. A martfűi két pontra nőtt a táblázatai mellé lőtt Feltűnt, hogy jobbszélsőt — aki egyedül lí^^i-ttafcőarélz+JíTLTlfoLT-l-l pr,TUÜÍ^É^* ion. Batki rendszeresen egész.en tőrt ki — Réti kisérte, TöAz UTC két ponttal vezet a megyei bajnokságban előre merészkedett és tamo- rök kifutott a kapujából, s gatla a csatársort. Parázs a 16-oson tul sikertelenül rújelenetek játszódtak le a gott a labdába, az felszállt vendcgcsapat kapuja előtt, a magasba, közvetlenül PálSregcdi támadások — gólok nélkül Kecskeméti Dózsa— Szegedi Építők 1:1 (1:0) Egyre csökken az érdek- kapufát lőtt. Fölénybe keEredmények: SZÖ I5EGI RAKÖCZI— SZEGEDI HONVÉD 1:1 (1:0) Cserepes sor, 300 né/.ö. í Vezette Forian L. A két „ ' csapat az alábbi össteállí!!!!!)(. (ásban mérte össze erejét. — Puskás, Sebők III, kapufa tövéből kipattant a Király — Nyári, Révai, Varlabda és a jól érkező Maj- ga II, Sebők II, Sebők I. Sz. Honvéd: Galambos — , . .. , . , , , Szöreg: Szabó rioje felett a labdat. lott, a Szántó Dobó zik közelről nagy erővel nyomta -a halóba: 3:1. A köFodor, Vizi, B. Tóth — Lovász, Bernát — Nagy I, zönség tréfásán biztatta a Kiss, Nagy II, Tóth, Ipaes. játékosokat: -add a Majzik- Az első percekben a vendén..i, „,,]4l0„ „ gek, később a hazaiak Iának...- És valóban, a 24. madlak többek Az elsöfél_ lodés a Szegedi Építők mér- rült a Szegcdi Epitők. Tö- „„...„ . ,. .. maatak toDDet. AZ eiso ieikózeeei iránt a csapat soro- mörülések sorozata játszó- pelCDen 1X31831 noaaasal xd°ben a Hon ved komoly zalos veresegei miatl. A dott le a kecskemeti kapu Majzik a kapu tarkabol te- mezofolenyt harcolt ki de vasarnapi hazai talalkozóra előtt, de csak a 41. percben jelte a hálóba: 4:1. Teljesen 8 szőregi vedelem onfelálmintegv ezren mégis ki- sikerült végre Óvárinak leg- beszorult a Martfű, s a 30. I™ A FTTIRFA vancsiak voltak. Ar. Epitők alabb egyenlíteni: 1:1. - dott' A felido befejezese (T.lebmann Béla felv.) A Szegedi Dózsa—Makói Vasas megyei rangadón Szabó Illés,ta vendégek kapusa kitűnően védett. Képünkön: a makói kapuvédö lehúz a levegőből egy magas labdát percben Karsai beadását előtt néhány perccel Nyári reb Bárdos. Hegedű® okozta hogy ezt a mérkő- játszó balszélsö félfordulás- védelmi hibából megszerez- sabb helyzetekben is hibázA Dorozsmai MEDOSZ— dr.'Bóka Bezsenvi — Bilt- zéal sem nverte meg a Sze- ból a balsarokba lőtt: 5:1. te a vezetést. ... tak. pepecseltek. Az utolso Szegedi AK 4:0 (3:0). Dorozssik I.. Barath. Óvári, Kai- gedi Építők. Meg a kecske- Az SZVSE remek iátékkal t, ura „ "aJy- bajraba percig mindkét csapatnak ma: Aradi — Fekete, Gyemar. Toth. A 4. percben méti együttes vezetői is ki- tflT^ rTrarö^w!. kezdLett 3 "°nvfd es 3 "aUt" * mérközés- noha ck" mank Simon ~ Jpnei' Tari erősen lesgyanú* hetv/elben jelentették: »Nem rajtunk rlven aranyban ts megerde- sodik felido 15 perceben kor a színvonal nagyot - Fábián. Gábor. Lajko, Gvenes megszerezte a ven- múlott, hogy nem kaptunk telten győzött és várjuk a Nagy II revén kiegyenlített, esett. , Dudás, Veres. SZAK: Ködösek vezető gólját: 1:0. Ez- ki...* további sikereket Ezután a jatek kiegyenlítet- Jó: Nigrényl, Zab, 111. vács - Takács, Födi, Liptc vált, az iram is sokat szabó (a mezőny legjobbja), pai — Zentai, Szabó — után Övári kétszer is kihagyott nagy helyzetet, majd Tóth mulasztotta el a gólszerzési alkalmat. Az első Vereség lélektelen játék miatt félidőben a kecskemétiek S^é. Kecskeméti TE-Szegedi Spartacus szeben a Szegcdi Epitők tá- 7 • tí (i • madott, de sajnos, eredmény- X..W . vJ te lenül. állt fel: Dózsa: Nigrényi — A fordulás utón Baráth tel- A két hetid ezelőtti jő elején a kecskeméti balszél- Vörös, Madarász, Heretik jesen tiszta helyzetben t2 játék utan most másodszor sző elfutott, beadott, Mada- _ Zabj Bozóki — Szél I, metérről a kapu fölé Jött. szenvedett vereséget a Sze- rász a kapuban ragadt és László, Holló, Krausz, SziSorozatoH szegedi akciók, gedi Spartacus. A játék azt rezgett a háló: 1:0. A gól péti. Makói Vasas: Szabó — parazs jelenetek következtek mutatta, ismét hullámvölgy- les gyanús volt, szemtanúk Rózsa, Varga, Szél II — a vendegek kapuja "előtt, be került a csapat. A Ma- szerint 5 méterre bent állt Kádár, Kovács — Balogh, Nemegyszer a gólvonalon darász — Hamzsek. Apró, a kecskeméti játékos. A bi- Tóth, Marczika, Szél I, vétették el a csatárok a labdat! Övári jó helyzetben lótt kapu mellé, aztán másik oldalon Szappanos — dóan. szétesóen immáron másodszor — leül játszott. A esett. Ifjúsági: Sz. Honvéd— Szóreg: 0:0. K. A. SZEGEDI DÓZSA—MAKÓI VASAS 0:0 A Kunyadi-téri pályán a rangadóra a két csapal igy Rasva'^TbramŐv Novakov ged' Vezettc: Jármai dr' Az ő 114 fol- Nierónvi _ ADiamot. HOVdKOt összeállítása- MNIKomaromi dr., Balogh — Beszpremi — Gerendeli, ró azonban másként látta a práger. Csóti — Kószó, Ördögh, Ró- helyzetet. Sok eseményről a mintegy 300 főnyi köMarczika. Tóth, Csanádi, Adányi dr., Ifjúsági: Makói Vasas— Benkóczi, Ambrózy. GóllöSzegedi Dózsa 2:1. vő: Dudás 2, Fábián, Lajkó. Kiss Aurcl Ifjúsági: Dorozsma—SZAK Szegedi .Juta—Hódinezövá- 4:2. sárhelyi Honvéd 4:1 (0:1). üj di TC_Mindszenti Szeged. Vezette: Szegedi. A MKDOSZ 3:1 (|:1). üjsze. Juta osszeallitasa: Varga — J Újszeged összeállítása: Moj— oummuuu u.„ — zps _ Révész, Bakó, Hegyes Vörös,. Madarasz Nagy- _ „ • II Hpvringy°rg-Y:, 5^rok' ™.h' A* csak - Varga L.. B. Kovács. ,?f .elidoben kultúráltán „ x Solymár, Bálint, játszott a Honved. Szünet Mekglppotesre a mindszentiutan megváltozott a jatek %z£ezték meg a vezP. kepe A Juta nagy fölénybe R. Kovács egyenkplut « megerdemelten * kj masodik f|lid6„ nyert. Gollovo: usni — v/muoii, .a iiiniivH.v ovu iuuj-i iw- praW. t-a.u RB]f,pii ;11 , ben előbb B. Kovács lőtt " zsa völgyi. Farkas, Kiss ösz- nem lehet beszámolni. A zönség érdekes mérkőzést Szlovák Tfiúsáci- MF ismét gólt' ma;'d Hegyes na szeállitású együttes csapko- szegedi csapat csak küszkö- láthatott. Az első félidőben r,J" .'„ " volt eredményes. u 1-1-1. ..-1 JSH • h^UraéKilr com .1.; I- r;;1„„,. IX»Ó HM 1 E JUtd 3.0. Szegedi sikerek a röplalidalornán lélek ívéi- dott. s még helyzetük sem a vendégek voltak fölény mérkőzés adódott. A második félidőben "1 dig a hazai együttes erősen kapuját. Ekkor á játék jó -hajtott*, és a 27. percben iramú, élvezetes volt, s a ujabb góK értek el: 2:0. színvonal ellén sem lehetett Jellemző a kecskeméti fö- különösebb panasz. A Dólényre, hogy a mérkőzés to- zsa is vezetett néhány jó vábbi részében négy kapu- támadást, de a makói véfát rúgtak. Végeredményben delem biztosan állt a lábán, tehát megérdemelten gyöz- A második félidőben a tek. hazaiak támadtak többet, ________ sok helyzetet dolgoztak ki, de Szabó kapusnak nem le— A SZEAC LABDARÜ- hetett gólt rúgni: szinte GÓ-CSAPATA holnap, szer- minden lövésen rajta volt, dán a Kecskeméti Dózsával vagy a hátvédek szabadítótjátszik barátságos mérkőzést tak fel. A Dózsa rohamai- 1 Alsóvárosi Szegeden, a felsőtiszaparti pak eredménytelenségéhez * hó*nmnn(ri-n<1 f vsrr ic hnv/Qláwilt VIAOV ta " ' " " 400 Szentesi Honvéd—Szegcdi Ifjúsági: Mindszent—UTC \ TOTÖ ^"ron-f65 tómadásokkal Textilművek 4:1 (1:1). Szén- 3:2. pe- közelítettek meg a Dózsa ^ VezpttK Potordi. A Tex. tilművek összeállítása: Sárkány — Gera, Halmai, Gombos — Csóti, Börcsök — Juhász. Marancsik, Kunszabó, Vincze, Kuczora. Az első gólt a szegedi csapat szerezte Kuczora révén a 30. percben. A második félidőben fölénybe került a hazai csapat Jobban játszott, mint. gi: Szegedi EAC—Textilmü- HIVATALOS TOTO-NYEREMENYEK mAV: Hódmc- A snortfogadás íasi. novemh»r cicuiucii)Lcicii3c(jciic4 , . v ..n.nv 1W. 47. heti fordulóján az otsó .stadionban háromnegyed 2 az is hozzájárult, hogy a IZ7J, Too v.;.,'"- íiXSESS?"1^ 47. HETI TELITALALATA I. Tatab.—Férenev. 0:0 X 2. Komló—Bp. Honvéd 6:6 X 3. Vasas—Pécs 4:2 1 4. MTK—Ozd 3:0 l 5. Gyór—Dorog 1:1 X •fi. Salgótarján Csepel 1:0 1 7. KISTEXT - Egyetértés 0:2 2 8. Sz. Epitők Kecském. 1:1 X 9. DEAC—Cegléd 2:1 1 10. Szolnok—Ganz-M. 0:0 X 11. EVTK—Traktorgyár 0:1 2 12. Jugoszl.—Ausztria 2:1 1 órai kezdettel. hazai csatárok a A Csongrád megyei üzemi négyes döntőbe. Egy-egy jáspartakiad első fordulóját-, a ték különben 2x15 percig röplabda-bajnokságot, va- tartott. A férfi végeredmény: sárnap bonyolították le Sze- 1. Délalföldi Mezőgazdasági geden az Elelmezésipari Kísérleti Jvtezet (Űjszegcd), Technikum tornatermében 2. Szegcdi Kender. 3. Szegehodmezövaiarhelyi, tapei és di Kábelgyár, 4. Szegedi Ifszegedi csapatok részvéteié- jü Gárda. A Mezőgazdasági vei. A férfiaknál igen nagv Intézet a Kendergyár ellen küzdelem alakult ki. Kilenc hosszabbítás után 31:24-re együttes küzdött az elsősé- győzött. A nőknél három pert és majdnem mindegyik csapal indu\t. Itt a Szegedi találkozó szoros eredmény- Kender biztosan szerezte nyel végződött. A Szegedi meg az elsőseget: 1. Ke.n11 jú Gárda—Tápéi. MAHART dergyar. 2: Szegedi Kábelmérkőzés sorsa például csak gyár. 3. Szegedi Ifjú Gárda. , háromszori hosszabbítás Felvételünk a Szegedi után dóit el a szegediek ja- Kender—Ifjú Garda férfivára, akik ezzel bejutottak a mérkőzésen készült. ApiaUiwletéseU Bpiveget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyeg keresk édesben. Kelemen utca 4. X7S1H Veszek ágyakat konyhakrcdcncekei, díványokat, nöi varrógépet. Pacsirta u. 29. 8212 Kanapé rekamié — príma allapotban, 2 személyes dunna eladó. Takaréktár u. 2. szám, fldsz. 9. ajlo. 8219 Bőrkabátját alakíttassa. javíttassa, vízhatlan festéssel — Csordás Otírruhakcszitő mesternél. Szt. -—; Miklós u. 7., FelsoRlarlo Igy fényezett, város, X86097 halószoba es egy1 konyhabútor, egyéb bútordarabok. tollnemii stb. Megtekinthető kedden reggel 9-t 61 3-lg. — Kisteleki u. 4. sz., kaputól az első ablakon tesaék kopogni. 8228 Öszi ültetésre gyümölcsfák. rózsák, fenyők, cserjék, riHordozhatn cserépkályha eladó. Újszeged, Töltés u. 37. 8186 Szaboü/.lotóberciidezés eladó. Tolbuhin sgt. 22., em. 3. • tlres vagy meretti bútorozott szobát keresek. — ..Eva" Jeligére hirblzű. egres, "folyton detóbe. 51733 termő málna, gömb- Ház eladó lakásárakra- kapható Ha- adassal Gém utcáladás l'sz Irrakatában Újszeged, Bérkert u. 26. 8226 OUIalszrkrényes konyhakredene eladó. Szatymazl u. 15. 8213 Szab* varrógépet keresek berbe. „2 hónapra" Jellgere hirdetőbe. 31763 ban. Érdeklődni Párizsi krt. 29. • X8204 Idős, megrokkant bácsi mellé betegápoló megbízható' házaspárt kereáUnk térítés és lakas elleneben. Cím: Újszeged, Kallay fasor 10. szám. 8224 Belvárosi magánház reszten beköltözéssel eladó. Azal, Karasz utca 10. 8203 1 ,w,t Szeged. 400 néző. Vezette: talalaiot. A nyereményösszeg legoizto- p 0 A Alsóváros össze- egyenként 46 517.50 forint. Ili, íz 1 D t, A második nyeroosztalyban ailltasa: Kanalas — ttana- 475_EN ei-tek el 11 találatot, A esi I, Bakacsi II, Bank — nyereményösszeg egyenlrent 68Ó Vajus, Domonkos — Pacsi- f°rint. i n ii ci o A harrríadlk nyeroosztalyban ka, Bullas, Szekeres. Banfi, 5,42-én ertek el 10 uiaiatot. A Károlyi I. A 8„ a 19., majd nyereményösszeg egyenként 85 a masodik félidő 7. percé- l0»im;„ . „ . , , . _„ . , • ,u A 10 es 11 találatos nyerőben az alsovarosi csapatban menyösszegek kifizetésé noelöször játszó Károlyi I lótt I ember 27-én. a 12 talalatosake gólt, s igy mesterhármast aedls november 30-án kezdőért el. A negyedik gól a be- ' ' fejezés előtt két perccel 1 esett Bánfi hatalmas lövé-1 Német, angol nyelvtanítás. fordítás. — Gutenberg u. 26.. tanarftő, négytől. 8225 sebol. Ifjúsági: "Alsóváros—H. DÉL-MAGYARORSZÁG cíiouvaiu a—xz. ,, , lat \ asas 5:0 X. Magyar Szocialista MunkáaSandnrfalvi SK—Morava- part szegedi bízottsaganak es személyesen a személyzeti előadónál Szeged. Huszár utea 1. 8198 51693 Gyermeket kisebbA Kábel- és Sndronykölelgyar szegedi telepe felvesz fiatalkorú gyors-es rosi Kinizsi 3:1 (1:1). Sángepirót 6 orás mu- .... .. szakra. Jelentkezés dorfalva, 400 nezo. Vezette: Kasza. Sándorfalva: Tari — Magony, Bezdán, Gera — Vígh. Tápai — Balogh, Kiss P., Hegedűs, Szabados, Kiss I. Kinizsi: Bodó — Tompa, Tanács, Benkő — Nagy S., Korin — Zádori, Bite, Szekeres, Berta, Guti. Az első félidő közepén Hegedűs a hazaiaknak szerezte meg a vezetést, majd a 44. percben Szekeres egyenlített ki. Fordulás után nagyon lelkesen és időiiként jól is játszott a Sándorl'íjlva. Ennek eredményekent Kiss I. és Balogh lőtt gólt. Ifjúsági: Kinizsi—Sándorfalva 6:0. gondozásra tágas, kertes, napfényes lakásomon 3—6 évig vállalok. „Egyetemnél" jeligére kiadóba. 8206 Rekamié, folel, 'sezlon. ágybetét készítését; javítását vállalom. Sajka u. 12. Dudás kárpitos. Felsőváros. X66008 Szekrények, tükör eladok. Hajnóczl u. 5„ L em. Valóné 8233 Szeged m. J. város tanacsanak lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság: Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány lfl. Telefon: 35-35, 30-03, 40-80 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó.: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 35-00, 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot, nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Karász utea 9. A lapot árusításban és olöhzelésben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Elóüzethetö bármely postahivatalnál és kézbesítőnél t