Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-15 / 244. szám

Vasárnap. IMI. október 15. 6 •m-i em tudtam, merre menjek. A Jobboldali út beívelt az erdő peremén levő kukoricásba. a baloldali a tó felé vitt, s körülölelte a vizet. Elindultam hát tovább az országúton. Gondoltam: hátha találkozom valakivel, a az majd csak útba igazít. Do nem nagyon valószínű. Ilyenkor még mind kint vannak a szérűn. Nagyon bántott, hogy így elkéstem. (-Jó erősen megvárattam* — gondoltam restelkedve magamban.) Vajon el tudom-e intézni? Határozni könnyebb volt. Elrepült az idő. Egész nap dolgoztam az Iskola könyvtárában. Az ötödikesek segítettek rendbetenni a polcokat és bejegyezni az uj köteteket. Észre se vettem, elhúzódott a dolog, s kés. > délután lett, mire elindultam. Jó lenne valami útitárs. A naplemente fogott karon, álmosan. Valahol a hátam mögött lebukott a napkorong. Még egy darabig éreztem a csupasz nyakamon cirógató melegét, s előttem futott megnyúlt árnyékom. Szerettem volna utolérni. Gyorsítottam léptemet: hátha. Nem sikerült. Futni kezdtem, aztán felnevettem: milyen jó gyermeknek lenni. Mindez olyan új volt számomra. Most léptem ál először a falu határát Milyen szép volt a tó, az erdő, az út. Bizarr hasonlatok jutottak az eszembe. Például, hogy n békák úgy kurutytyolnak, mintha üveggolyókkal gargarizálnának. Vagy a nádasba tévedt szél olyan hangokat hoz felém, mintha finom selyempapírt gyűrne össze valaki a kezében. M

ár egészen besötétedett, amikor megpihentem. A falu messzi lámpái úgy fénylettek, mint a szentjánosbogarak, vagy a sejtelmes gyöngyfüzérek. Elfáradtam. Nem is tagadom. A lábam azonban mégsem adta meg magát. Ment, lépett nyugodtan előre. "Micsoda ötlet volt tőlem Ilyen későn belevágni ebbe a közel húszkilométeres útba. De ha egyszer megígértem neki* Nagyon megtetszett nekem ez a kisfiú. Élénk volt, okos és a legkisebb termetű az egész osztályban. Amolyan tízéves forma ha volt. De uz esze... Mindig jól felelt. Két ujját parancsolóan emelte a magasba és türelmetlenül ágaskodott fel a padból. Égő-kérő tekintetét nem vette le rólam, s ha nem őt feleltettem, megharagudott rám. Egyik nap, amikor kihívtam felelni, ránézett Stefan cel Mare arcképe, és hangsúlyozottan, úgy, hogy mindenki értsen belőle, szavalni kezdte: »ö a nagy Vajda termetre apró . Aztán megkért, hogy adjak neki kölcsön néhány könyvet, rnert olvasni akar. Három nap múlva még kért. Mohón falta a betűt. Az egyik útkereszteződésnél megállítottam egy lassan ban dukoló szekeret, és megkérdeztem a bakon ülő álmos embert, hogy merre kell mennem. — Hát nem éppen messze, de nem is közeL — mondta. Megértettem. A fontos az, hogy ez az út visz oda ... Gyerünk gyorsabban — és megnyújtottam lépteimet. -Vajon vár? Késő van*. — Mondd Mitru, hogyan jutok el hozzátok? — kérdeztem tőle tegnap. — Nem lehet eljutni sehogy. Sem vonat, sem autóbusz nem jár mifelénk. Messze van. — Hallod-e. fiú, nem azt kérdeztem. hogy messze van-e, hanem hogy hogyan jutok oda? — Most úgy sincs senki otthon, kint vannak a mezőn. — Jól van. Értem. De mégis, magyarázd el nekem, ha valaki el akar jutni hozzátok, hogy megy oda?? — Ahá ... ha "valaki*... Az más. Elindul az országúton, a négyes elágazásnál letér a rövidítőre vagy a szekérútra. M

ost Itt vagyok a négyes elágazásnál. Le kell térni. Rossz uz út. Levetettem a cipőmet, úgy könnyebb. És jobb is. A puha porba befészkelte magát a nap forrósága. Igaz, a verebek már megfürödtek benne, feltúrták, de így is olyan jő meleg volt. Feltűnt a falu. Előbb egy kutya. majd egy magános ház, végül a főutca. »A harmadik ház a szövetkezeti bolttól lefelé* — jutottak eszembe Mltru szavai. Ez lenne. Megálltam a kapuban. Kiáltsak? Nem illik. Mit mondanak majd a szomszédok. De nem is volt szükség rá. Az a kis árnyékcsomó, amelyről az imént azt hittem, hogy valami ottfelejtett tárgy, hirtelen megmozdult, Mitru volt. Oda futott hozzám. — Hát itt volnék — mondtam a gyermeknek. — Nem nyitod ki? Még nem feküdtek le a házban. Sokan Voltak a szobában. Mitru nagyobbik testvére, aki a malomban volt szerelőmunkás, a felesége, Mltru leánytestvére, egy nagynéniké és végüraz öregek. Mitru szülei. Bort tettek az asztalra. S egy nagy ' tányérban kaporral Ízesített ordás palacsintát hozott az asszony. Néztem őket, tudtam, hogy Mitru elmondta már, miért jövök. A szoba falán szép, színes szőttes. A polcokat ügyes kézzel faragták díszesre. A szoba berendezése városias volt, s a sarokban Pionír-rádió állott. -Könnyebb lesz* gondoltam magamban. — Nos, elengedik? — kérdeztem. — Hát, kedves tanárnő, ml arra gondoltunk volna, hogy... szükségünk lenne Itthon is a fiúra — köntörfalazott az öreg. — ö a legkisebb ... Nem szívesen. — Egész^ nap várta magát. El se mozdult a kapu mellől — mondta az anyja. Csönd ereszkedett a szobára. Mintha csak a fiú égőakaró tekintete sütött, beszélt volna. — Maga úgy gondolja, hogy viszi valamire a fiú? kezdte megint az öreg. Nem szóltam egy szót sem. — Köszönjük, hogy ezt az utat megtette értünk. M

egint csend ereszkedett közénk. Aztán vidámabban szólalt meg az öreg. — És tessék mondani, a tandíj mennyi? Felengedett a feszültség. A Hú után lassan becsukódott az ajtó. Tudta az illemet. A többi már nem rá tartozik. Elmagyaráztam az iskola előnyelt. Jó szakmát tanul, ösztöndíjat kap, könyveket, ruhát. — Akkor nom bánom — szögezte le az öreg. Még egy ordás palacsintát vettem ki a tálból. Finom volt. Pontosan olyan, mint amilyet nagyanyám készített a ml falunkban. SINZIANA POP MARKI ZOLTÁN Boldog adósság Adós vagyok, érzem, hogy egyre szállnak t az évek — vándormadarak az égen —, és hozzák újra a újra szépség ittas munkánk fényét tavaszi szárnyalásban, — adós vagyok, érzem, az építésért (várat emelt bennem is a Jövőnek), harcom értelméért vagyok adós én a pártnak s egyszerűen az életért: s boldog adósság ez, ezerszer áldott, mert egyszerre szent jog, szent kötelesség, hogy sziv S tett hűség tüzénél lérójam éjt-nap, minden órában, minden percben! Alckszandr Prokofjev Nézd, itt tenger lesz... Nézd, itt tenger lesz Inemsokára. Meghátrál ez a rengeteg, s az égre csapó tenger árja beborítja a hegyeket. Olykor majd lustán, ráérősen szlvárványhíd alatt fecseg. Nézd e színeket, nézz jól [széjjel, holnap már mindezt nem lleled Majd a nap is, ha delelón jár, roppant vizeket sugároz. Városok mozdulnak —, [nekünk már a Himalája sem magas. KANYADI SÁNDOR fordítása VISONTAY ERNŐ INTÉS Még intelek, vigyázz, hiszen Te játszol, és mint a könnyű pille alig alig a földhöz érve, szállsz, hívsz, s kacagva [csalsz magad után. — vigyázz, még Intelek, óh, jaj neked, ha pattan a szikra, és ha felém csilingel a hangod jól vigyázz, hisz nem tudod, mint olvadozik már az unt fegyelem és a kegy baráti zárja mint lazul, rnert az ajkad pirló rubintja gyújtja, egyre gyújtja a vérem, és a [szomj utánad oldhatatlan, vigyázz, inkább csapongj tovább, messze szökve, mint könnyű szárnyú nyári [lepke... BALAZS EVA: Szemed fényét Őrzöm Szemed fényét őrzöm, benne égtek a csillagok. Múló a csók! és én rémülten utánad kapok. Marasztalnálak, ne menj! Maradj csak egy percig még! Csókolj! és hidd el, hogy örök e perc és örök a lét. JANOSHAZY GYÖRGY A PARTHOZ Szemem alatt volt egy fájó redó puhán elsimítottad lelkemben volt egy keserű szilánk kohód tüzébe dobtad magányos voltam fészketlen madárte magadhoz fogadtál szegeit szárnnyal vergődtem úttalan te szárnyas hitet adtál mert tőled kaptam életet mosolyt tiéd vagyok egészen tiéd reményem gondom énekem szeszélyes szívverésem a világ általad lesz fiatal s az ember végre boldog erőd dicsérik zsongó városok s ezüst pillájú bolygók. HORVÁTH IMRE Elvtársam emlékének Rád emlékszem barátom szüntelen. Meghaltál, hogy sok ünnepünk legyen. Te már többé nem ünnepelsz velünk, de ml Téged ma is ünnepelünk. I. D. Sadr A. M. Gorkij ysnsí Dunsdale a szokásos módon lépett a szobába. Félszegen, kissé zavartan, ami különös bájt kölcsönzött fér/tus henyének, és amiért a nök bizonyos Uajtája valósággal istenítette. Alma Luisa Sykypri de Tancredo Igrófnő remegett a találkozástól, de jegyben forrón áhította Is! Jó kalapos aknd sok. de a legjobb HENDERSONE! Mióta férje magántitkára Dunsdale lett, oda a grófnő lelkinyugalma. A szerelem úgy kerítette hatalmába, mint a mindent elsöprő orkán. Azóta a gyöngédség és a féktelen szenvedély egyre gyakoribb fellángolásai között őrlődik. Alma sejtette, tudta, hogy e hatalmas szenvedély — mely eddig ismeretlen volt előtte — egy szép napon bukását okozza majd. De mikor? Senki sem tud ja a napot és az órát, csak annyit, hogy a legjobb temetkezési vállalat az I. P. B. Troubleman cs Fia, Chicago! — Parancsol asszonyom? — fuvolázott Dunsdale kellemes, behízelgő hangon. — Beszélni szeretnék önnel, kedves Steve, egy kissé elcsevegni. Ne, kérem, ne gyújtson világot. Imádom ezeket a csodálatos alkonyi órákat... Ivoryban a legvarázslatosabb a tavasz ... Öh!... Érzi? — Sajnálom asszonyom, de valójában nemigen. — Az arca szenvedő. Bizonyára John Fulhamsíde Hajnalhasadás Ivoryban — Az amerikai televízió műsorából — valami bántja, nemde kedves Steve7... Kibomlott hajjal, veszedelmes közelségben kígyózott Dunsdale előtt. De az arisztokraták évszázados önuralmával lebírta égő vágyát — nem csókolta meg. Mikor újból megszólalt, a hangja csak alig-alig remegett. Tavasszal viselj Mac Adam-féle alsóneműt! — Legyen bizalommal hozzám . . . együtt talán legyőzzük bánatát... beszéljen hát, könyörgök, Steve... Milliók fújják a varázsigét: Egyék ROSETTI spagettit! Ha várpiros ajkaiba haraphatna, ha szenvedélyének heve felégetné a közöttük korhadó hidat, ha ízlelhetné fiatalságát, érintetlen üdeségét! öh, gátlások, szegény szívem kegyetlen zsarnokai Rántsa kl bátran bordái közül a tőrt! Ha isiászától szabadulni akar, vásároljon RElTMATÖX-t! Dunsdale bárgyú tekintete mélyen belefúródott Alma szenvedélytől égő szemébe. A szeme csábítóan parázslott az esti szürkületben ...! — Asszonyom, mondhatok valamit? — Magának Steve, mindent szabad ... a grófnő hangja remegett. — Köszönöm. Már egy hónap óta súlyos gondok gyötörnek Aston Villa miatt. Ha szombaton nem nyer Cardiff ellen, akkor ismét csak a második csapatban marad. Fel tudja fogni, mit jelent ez a klub számára? Ha a feje tetejére áll is. DLRABLE kalapja örökké új marad! — Bocsánat asszonyom, attól félek, hogy untatom. — Egyáltalán nem, Steve. Rettentően érdekeli — Igazán? Az ön korában levő hölgytől nem vártam volna ilyen rettentő érdeklődést! Ha megengedi, alaposan beavatom a futball titkaiba. Máskor is felkereshetem? — Jöjjön Steve, jöjjön, ... suttogta elhaló hangon Alma. — Asszonyom, ön Igazán nagyon kedves... igazán... borzasztóan örvendek. A legfontosabb, hogy Hawkins játsszék vasárnap. Izomficam vagy valami hasonló miatt már két hónapja nem Játszik. A grófnő a lehető legközelebb hajolt Dunsdalehoz, kezét a vállára helyezte, lihegett: A FATIMA kefetartónak nem kell reklám! — Van még valami mondanivalója, Steve? A megdöbbent titkár vonakodott. Lesütötte a szemét, pár pillanatig habozott, s aztán huszonöt éves szívének elsöprő szenvedélyével kirobbant: — Asszonyom, szombaton szurkoljon nekünk! Dunsdale léptetnek neszét már régesrég elnyelték a kastély ódon folyosói, a grófnő még mindig arra bdmúlt, ahol a férfi eltűnt. Megkövülten, megbabonázva... Édes a szerelem, de a MILIN karamella még édesebb! Az alkony jótékonyan betakarta a csukott szemhéjak alól lassan alágördülő könnyeket. — Oh, Istenem — sóhajtotta Alma — talán még nem késő... De valahol a lelke mélyén élt a sanda gyanú, hogy reményeinek örökre befellegzett. Székrekedés ellen AMOROSO — SLPERB S-U-P-E-R-B! Márton Mária fordítása