Délmagyarország, 1961. október (51. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-22 / 250. szám

Vasárnap, IMI. október TI. 6 Juhász Gyula antiklerikalizinusa "Az igét ugyan hirdetik, de nem gyözöm elégszer ismételni, amit Strindbero kapitánya mond: Milyen gyűlölettel tudtok ti beszélni a szeretetről! És milyen gyűlölettel cselekszenek!- — irta a2 egyházról, a klérusról 1919-ben Juhász Gyula. Az a Juhász Gyula, akiről a Horthy-korszak reakciós iskola- és irodalompolitikája azt igyekezett elhinteni a köztudatban, hogy -a legkatolikusabb, legvallásosabb magyar költők egyike*; akit költőtársai, Babits és Kosztolányi -tipikusan keresztény költőnek, szerzetesi léleknek* tartottak! Akar tudatos volt ez a torzítás — amint az ellenforradalmi kultúrpolitika esetében az volt —, akár Jóindulatú tévedésből fakadt, az egyoldalúan vallásosra megrajzolt Juhászportré mindenképpen a valóság meghamisítását jelenti. Vitathatatlan, hogy Juhász költészetén számottevő vallásos hatás érződik, dé ez a vallásosság korántsem problématlan, és nem is állandó erejű. Valahányszor a költő a haladó társadalmi erők sodrába került, vallásossága is háttérbe szorult. Egyetemi ével alatt, a Holnap mozgalomban, majd az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején a val- • lásos érzésnek szinte nyomát sem lelni írásaiban. A valláshoz a keserű csalódások, elbukott forradalmak után reményét vesztett, a jobb jövő kibontakozásának lehetősegét nem látó Juhász menekül. Révai József írja Ady-tanulmányában, hogy -az istenhez-fordulás az osztálytársadalom nyomásával, szörnyűségetvei szemben való tehetetlenség érzéséből fakad.- Juhász Gyula példája is ezt igazolja. Elete utolsó éveinek mély vallásossága az elszigetelődött, magára maradt beteg költő kényszerű menedékkeresése volt. Ennek alapján próbálta az egyház kisajátítani, vagy legalábbis kijátszani Juhászt a maga számára, megfeledkezve arról, hogy a költő soha semmi közösséget nem vállalt a klerikális reakcióval. Ellenkezőleg: írásai egész sorában támadta a reakciósán politizáló és világnézeti uralomra törő egyház tevékenységét. Juhász elsőantiklerikális írásai az egyetem befejezését követő években jelennek meg. Mint tanárt, elsősorban az oktatás kérdése érdekelte. Ez — és a polgári radikálisok támadása az egyházi iskolák ellen — magyarázza, hogy írásainak középpontjában ekkor az iskolák államosításának követelése áll: -A dicső francia nemzet — írja 1906-ban — éppen most viszi Pantheonba Zola szentelt hamvait, azét a Zoláét, akit a csalhatatlan egyház indexbe tett és aki világhírű Igazság cimü regényében lángoló agya és szíve egész hevével ostorozza az egyoldalú, a népeket romlásba döntő felekezeti népoktatást és sürgeti — ami azóta testet is öltött Franciaországban — a jövő generációt nevelő iskolák államosítását. Ez, — igaz hitünk szerint — nemzeti érdek minálunk is." Juhász meg is indokolja, hogy miért sürgeti ezt. -A jövő nemzedék oktatása és nevelése nem lehet ancilla teológiae, az egyház szolgálója. A modern ember fegyvere a tudás és a munka. A tudást nem a középkortól kéri és nem a túlvilág számára dolgozik" — írja Magyar tanárok c. cikkében. A feladat tehát: ki kell venni az Ifjúság nevelését az -életellenes, sötét, babonát és lemondást akaró középkori vajákosság* kezéből amely nem akarja tudomásul venni a fejlődést. Juhász bizonyítja is, hogy az egyházi oktatás nem felel meg a kor követelményeinek. A szegedi kath. tanítóképző intézet könyvtáráról így ír 1906-ban: »... igazán különösnek találjuk, hogy a legtöbb regény Botondén Konrádtól van. Mit keres ez a már a maga korában is avas, dohos regényódonász az 6 német reakciós -müveivel-, egy szegedi magyar tanítókat képző intézetben? És mit keresnek azok a többi iratok, amelyekben folyton a haladást és a tudományt i&madják, kicsinyítik obskurus férfiak?De nemcsak az alsó- és középfokú oktatást tartja kezében az egyház, hanem jelentős hatást gyakorol az egyetemekre ls. A budapesti egyetemen a modern természettudományos világnézetről Prohászka Ottokár ad elő! Ez a tény éppen úgy kiváltja Juhász támadását, mint a valláserkölcsi neveles elmélyítésének követelése a középiskolákban. Juhász világosan felismerte az ellentmondást egyház és haladás között. Eszményképe nem a múlthoz ragaszkodó, tudományellenes szellemben fölnevelt ember, hanem a szárnyalni tudó hős, ahogy ő nevezi: -a hódító Rihász*, aki -a szűzen kék égből lecsapott a legsötétebb dóm ormára, és acélos kézzel kitűzte rá a Haladás fölírású fehér lobogót." Ezt az elvet követte Juhász tanári gyakorlatában is. Orbán lelke c. kisregényéből tudjuk, hogy diákjainak a régi magyar irodalom demokratikus vonásairól beszélt még a kultuszminisztériumi osztálytanácsos előtt is, aki emiatt meg is rótta, mondván, hogy elhanyagolja az ifjúság hazafias és valláserkölcsi nevelését. Gyanús volt a minisztériumi emberek szemében azért is, mert nem mutat jó példát az ifjúságnak: a templomban profán könyveket olvas, -nem térdepel szabályszerűen, s nem gyónik, nem áldozik. Juhász tudta, hogy ez a magatartása is közrejátszik abban, hogy nem helyezik át jobb helyre, hanem kultúrközpontoktól távol eső kisvárosokban kell tanítania. Barátja. Sz. Szigethy Vilmos joggal írta 1914-ben erről: -Juhász Gyula még csak a szülővárosába sem. kerülhet haza. idegen vidékek szomorú vándora kénytelen maradni, a pályázati kérvényeit pedig el sem olvasták. Hja. poéta! Ezt az embert meg kelt bélyegezni, hiszen eredeti és új dolgokat ír a szerencsétlen, soha nem plagizált egy betűt, nem ollózott össze tankönyveket, a könyöke gyönge volt. Mária-kongregációs emaillirozott keresztet nem tűzött audienciára menet nyakkendőjébe.. .* Pedig tanártársai közül többen is a kongregációban kifejtett különös érdemeik miatt csinálhattak gyors karriert. Juhász erre nem volt képes. Inkább tűrte háttérbe szorítását és inkább öngyilkosságba próbált menekülni, de a klerikalizmus oldalára nem állt át. Még élesebbé válik antiklerikális cikkeinek hangja 1918 őszétől. Ezek az írások is tükrözik azt a nagy változást, ami Juhász világnézetében ebben az időben végbement: a forradalom érdelte szabja meg antiklerikális cikkeinek mondanivalóját, a forradalom szemszögéből bírál. Van is mit bírálni! A klérus nem elégedett meg világháború alatti gyászos szerepével. Nem elégedett meg azzal, hogy különféle elméleteket gyártott a háború istennek tetsző voltáról, és megáldotta a gyilkos fegyvereket. Az októberi polgári demokratikus forradalom után is minden hatalmát és befolyását latba vetette a forradalom eredményeinek visszacsinálására. Juhász világosan felismerte, hogy ennek oka a vagyon, a hatalom féltésében van, és ezért a klérus minden aljasságra képes: -A világ hatalmát, tekintélyét és hasznát féltó főpapi latifundium gyűlöletet prédikáltatott a szeretet vallása nevében a más vallásban születettek ellen, de azért, ha profitja úgy kívánta, szívesen vette a másvallású nagytőkések szövetségét is és a politikában nagyszerűen kezet tudott fogni mindenféle fajta pogányokkal és hitetlenekkel, ha azok a reakció agyaglábú bálványát támogatták". Juhász megalkuvást nem ismerő hangon lép fel a -papi fejedelmek Mammon-imádata" ellen. Kemény szavakkal mutatja meg, hogy a klérus számára ez a legfontosabb, emiatt messze eltávolodott eredeti eszméitől, tanításaitól, amelyek helyébe -egy pompás és büszke hierarchia ceremóniái és dekorációi léptek* Innét már csak egy lépés hiányzik annak kimondásához, hogy az egész egyház úgy, ahogy van, csak ártalmas lehet az emberek számára. Juhász 1919-ben ezt a lépést is megteszi: -A mai egyház csupán korhadt hatalmi szervezet, akár a mai állam és amint a mai állam (nálunk már tegnapi) a nacionalizmus nevében gyilkoltat embereket, éppen úgy a mai egyház a klerikalizmus jegyében gyilkoltat lelkeket". Juhász azt várta a "polgári demokratikus forradalomtól, hogy erélyesen fellép a -dinasztikus arisztokrácia égisze alatt folytatott, remélhetőleg örökre levitézlett klerikalizmus« ellen. Várta és követelte ezt, mert tudta, hogy -veszedelmes lehet a születő új világ vajúdásaiban a feudális főpapi hatalom és uralom ellenbdbasága". A várt rendszabályok azonban nem következtek be. A klerikalizmusnak — ha kissé szűkebb keretek között is —, de még mindig tág tere nyílt reakciós tevékenységének kifejtésére. Juhász a legélesebben elítélte ezt a sötét mesterkedést: -a kereszténység zászlaját húzzák árbócukra a politika legkülönfélébb kalózhajói, amiket hirtelen átfestettek és a zavaros vizekre küldöttek", Még azt a kérdést is föl merte vetni a klérus — 1919 márciusánakj elején! —, hogy töröljék el a polgári' anyakönywezetést. Juhász kemény} hangon válaszol erre a követelésre:' -ilyet nem szabad és nem lehet m aj felelősség nélkül mondani. Tudja az,* aki ezt... leírta, hogy mit tett tutoj-J donképpen? Hogy ez milyennek mi-* nősítendő cselekmény? Hogy aki igv't gondolkozik és igy beszél a mag y ars népköztársaság le gnehe-* zeb b napjaiban, az mit művelj voltaképpen? Én az ilyen keresztény-» ségből és magyarságból... nem ké-J rek!" J Ugyanígy nem kért Juhász! a Tanácsköztársaság leverése után dü-J höngő fehérterror kereszténységéből* és magyarságából sem. Az újjongó.J fékevesztett klerikális reakció szíve-* sen állt oda cégérül a vérengzések J Igazolására. A keresztény államrendj védelme volt az a hangzatos frázis. J amellyel a gyilkosságok jogosságátj szentesítették. Joggal állapíthatta meg* Juhász Gyula a Prohászka OttokárhozJ írt nyílt levelében, hogy -a magyar-J ság és kereszténység nevében irtó há-J borút hirdetnek ma azok, akiknekJ még a nevük se magyar, és akiknek' a tetteiről mindent el lehet mondani, * csafc azt nem, hogy azok valódi ke-' resztényhez méltók". A hangzatos frá-J zis mögött azonban sokan felismertékj a valóságot. A -kurzus* legfeljebbj csak önmagát tudta elámítani, a nép-* tömegeket nem. Juhász Gyula is azok* között volt, akik ezt a hazugságot,} ámitást, a -tehetetlenség és törtetés, aJ tudatlanság és gyűlölködés, ...a kon-J junktúrázás és politizálás álkereszté-i nyeit és álmagyarjait* leleplezték. Ju-* hász tisztán látta, hogy mi lappang aj keresztény jelszavak mögött: -Kereíz-J ténység: kiabálják tele tüdővel és te-J le torokkal és amíg a kereszténységetj hajtogatják, tulajdonképpen, a lelkük* mélyén, szivük szerint bizony klerika-* lizmust, reakciót, fehér terrort, pog-J romot, politikát, koncot értenek otot-J ta". A papi palást mögé bújt ellenfor-J radalom Juhászt is megtámadta. Tett-J leg bántalmazták, perbe( fogták, név-J telen -fajmagyarok* cikkeztek ellene.} A vádak egyike az volt, hogy Ana-* tőle Francé vallástalanságát állította* követendő példaként az Ifjúság elé.J Ez pedig súlyos és megbocsáthatatlan} bűnnek számított. De Juhász nem ls} kérte a hatalom urainak bocsánatát.} Az ellene indított hajsza sem tagad-* tatta meg vele antiklerikális elveit és* írásait. Antiklerikalizmusa haladó} életművének szerves része, az egyház} köré vont hazug dicsfény nagyhatású} leleplezője lett. ' Vörös László tanárjelölt, a szegedi J Juhász Gyula-munkaközösségJ tagja } SZOVJET KÖLTÖK MARGARITA ALIGER: EMBEREK Az ember: erő, anyaföld meg ország; a nagyvilág, a fényes és kerek világ is ő; hegy, víz, törvény meg jósig, és egybecsiszolt államgépezet. Jöhettek, mentek rendszerek, uralmak — rátörhetett rossz törvény, ordas, vad — és tűrt az ember rossz törvényt, uraimat — de öntörvénye volt hatalmasabb. Van persze semmi, incifinci törpe — kipingált kártya, lenyalt szűk kobak — csak táiacskára festett táj a lelke: semmit sem ad, de majszolna sokat. Mások megint az alsó- s felsőházban, alusznak s élnek nagy vitatkozásban, hogy híg és langyos törvényt hozzanak, mely örök rendet szentesít. Es mások: a rettentő, zsarnok hatalmasságok kövekbe zárnak jajt, sóhajt, panaszt. 8 fojtó ködébe zsarnokoknak vak éj lebeg a Gondolat fölött. De vannak más országok ls — ragyognak, s elűznek minden fullasztó ködöt. Az ember a szabadság birodalma, a munka szép köztársasága ő — míg várost rak és hull a búza magva, madárdal száll a nagy erdők felöl. Az emberben a jóságos erők nagy lángja ég, és látod fényein, hogy lelkében már mindenek fölött győzött Lenin! Dübörgő nap volt, őriás őszi nap. s szivében áradt a forradalom óceán-erője: mindig előre! S boldog az ember minden perce, napja, mert vártán áll és harcol szüntelen, hogy Uralkodjék nagy szovjet hatalma minden előtt a szívben, idebenn. BODOR PAL fordítása VIKTOR BOKOV: FÖLDRAJZ Szép hazám! Mint iskolai térkép, mit betéve oly jól ismerek, — önnön lelkem földrajzéhoz mérték —: folyók, hegyek, orosz emberek ... Talán Omszkban vagy nem messze TOmszkban, vagy akár Őreiben járok én, lányok szép szemében csillan sorban kékmosolyú, tiszta fény felém. Mért szeretnek, s néznek rám hevülve? Nem tudom. Csak szállong ős dalom, s az Időt nem mesterhegedűvel, kis balalajkámmal mulatom. Csujogatók csengő ábécéjén betűzi az ég s a poros út, halk szavam csitítja lelkek éhét — lágy kenyér, mit vihar ökle gyúrt És ahol csak fölkiált a lélek, máris ott van segítő kezem, hol örömben, hol bánatban élek, mindenikkel én ölelkezem. Szép hazám! Mint iskolai térkép, mit betéve oly jól ismerek, — önnön lelkem földrajzához mérték —: folyók, hegyek, drága emberek... SZÁSZ JÁNOS fordítása ILI indeji bizonnyal nem én vagyok az első, aki felfedezi a halandzsa embert. Karinthy Frigyes már régen megörökítette egyik szellemes írásában. Dehogy én is találkoztam vele, illetve velük az egészen biztos. Na, de ne vágjunk a dolgok elé. Valamelyik délután egy eléggé zsúfolt villamoson utaztam a nagyállomás felé. A központi megállónál két komoly fiatalember szállt Jel. Az egyik alacsony és szemüveges volt, a másik magas. Ezenkívül semmilye^n más ismertetőjelűk nem volt. A villamos a lehető legrendesebb kerékvágásban haladt. Nem történt semmi. Azaz mégis... Egyszer csak igen határozott és nyugodt hangon megszólalt a szemüveges: Lc4 —é6. önkéntelenül is odafordultam. Arca azonban semmi különöset nem árult el. Az emberek tudomást sem vettek a fiatalember kijelentéséről. Még fel sem ocsúdtam meglepetésemből, amikor máris újabb magrázkódtatás ért. Megszólalt a magas is: Tg3 —h3. A körülöttem állók felfigyeltek. Hátam mögött egy idős néni igy suttogott: külföldiek. A mellettem kapaszkodó öregúr pedig életkorának minden tapasztaltságával kijelentette: sakkoznak! A villamos utasai — szinte vezényszóra elcsendesedtek. Közben lépés lépést követett. -K/5, —f4 — Vd8 —d7. Az utasok egyre nagyobb tisztelettel fordultak a két fiatalember felé. Hamarosan kialakultak az első vélemények. — Csodálatos. — Fejben sakkoznak uram, fejben, tábla nélkül?! — Ugyan kérem, mesterek! Jelzők és felsőfokok röpködtek a levegőben. A fiatalembereknek udvariasan felajánlottak két ülőhelyet, hogy teljes lelkiegyensúlyuk és fizikai nyugalmuk is biztosítva legyen. Szó nélkül tudomásul vették. Leültek. Az izgalmas játszma pedig folyt tovább. Mert, hogy izgalmas volt ahhoz semmi kétség nem fér. Az illető öregúr valószínűleg felfoghatta egykét lépésnek történelmi jelentőségét, mert néha majd elolvadt a gyönyörűségtől. Különösen a szemüveges egyik zseniális húzása a Vdl —d3 után ragadta magával a lelkesedés. Mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy nagy pillanatoknak voltunk a szemtanúi. Gondolatban megszorítottuk a két fiatalember kezét. Szívből gratuláltunk nekik. A villamoson különben senki sem mozdult. Hallani és érezni akartuk az utolsó lépéseket is. Legnagyobb sajnálatunkra azonban a végállomás következet. A szemüveges ekkor felemelkedett és megszólalt: — Van egy nagy lépésem ... — és ezzel lelépett a villamosról. — Nekem is — válaszolta a magas és követte. P. Z.