Délmagyarország, 1961. augusztus (51. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-05 / 183. szám
3 Szombat. IMI. augusztus 5. Az idén minden eddiginél jobb lesz a tankönyvellátás Az iskolakönyvek nagyobb része már megérkezett — Tartósabb könyveket készítenek — Hamarosan megkezdődnek a szállítások az iskolákba A könyvesboltok forgalmában ma már a nyár sem jelent uborkaszezont. Nemcsak azért, mert az emberek a nyári hónapokban is szívesen és sokat költenek könyvre, hanem azért is, mert ez az idő az iskolai évre való felkészülés jegyében telik el. A szegedi könyvesboltokba is új és új szállítmányok érkeznek most naponta, és a raktárakban már valóságos könyvhegyek tornyosulnak. Az általános gimnáziumok, az ipari és mezőgazdasági szakiskolák és az általános iskolák tankönyvei már készen sorakoznak. Lázas munkában találtuk a szegcdi könyvesboltok dolgozóit, amikor felkerestük őket. hogy tőlük szerezzünk információt: milyen lesz az idei tankönyvellátás? A középiskolai könyvellátásról Vass Szabó Gábor elvtárs, a Kárász utcai könyvesbolt vezetője nyilatkozott: — Mi már tulajdonképpen a nagy iskolai szállításokra készülünk — mondta. — Augusztus 10-től kezdve folyamatosan küldjük a tankönyveket az oktatási intézményekbe. hogy a diákok a tanéi' kezdetéig, vagy * legkésőbb a tanév etsö napjaiban ezeket megvásárolhassák. A gimnáziumi tankönyveknek mintegy M százaléka már megérkezett és itt van a technikumok tankönyveinek 60 százaléka töbjait folyamatosan külcn a tankönyvkiadó. — Az iskolák megbízottai, azok a tanár elvtársak, akikkel közösen végezzük a tankönyvek szétosztását, már szinte naponta érdeklődnek. Éppen itt van dr. Für István, a Radnóti Miklós gimnázium tanára és gyakori érdeklődő Kolláti István, a Rózsa Ferenc gimnázium tankönyvfelelős tanára is. Reméljük, hogy a többi iskola megbízottja is még a napokban felveszi velünk a kapcsolatot és így a tankönyvkiszállítások zavartalanul haladhatnak. Megtekintettük a könyvesbolt raktárát is, ahol éppen a legújabb szállítmányt csomagolták ki. Itt néhány kellemes meglepetést közöltek velünk. Megtudtuk. hogy számos középiskolai tankönyvet — elsősorban olyanokat, amelyeket a diákok több éven keresztül használnak — az új iskolaévre kötve hoznak forgalomba. Ezek a könyvek már bizonyára a középiskolák állandó jellegű tankönyvei lesznek. A fűzött példányokhoz képest a kötött könyvek árkülönbsége mindössze 2—3 forint. A másik meglepetés az, hogy elegendő számú atlasz, függvénytáblázat, algebrai feladatgyűjtemény és egyéb olyan könyv lesz. amelynek beszerzése korábban gyakran okozott gondot.. Most jelent meg több mint százezer példányban a helyesírási szabályzat új kiadása is, amely középiskolásoknak mint hasznos kézikönyv ajánlható. Az általános iskolák tankönyvellátásával a Könyvterjesztő Vállalat Oskola utcai könyvesboltja foglalkozik. Mint az üzlet vezetője. Pásztori elvtárs elmondotta, az általános iskolai tankönyvek még jobb ütemben érkeznek. A szükséges könyvek 90 százaléka már szegedi raktárukban van és napokon belül megérkezik a még hiányzó tíz százalék is. Augusztus 28-ig minden szegedi általános iskola megkapja a tankönyveket a tanulólétszámnak megfelelően. Az általános iskolások számára is kötve adják ki az olyan tankönyveket, amelyeket a tanulók többet forgatnak, vagy több osztályban is használhatnak. Akárcsak a középiskolásoknak, az általános iskolák tanulóinak is kezükben lehet a tankönyv már szeptember 1-én, a tanítás első napján. Megnyílt a budapesti pedagógus vendégotthon Pénteken a VI. kerület Benczúr utca 35. szám alatt ünnepélyesen megnyitották a budapesti pedagógus vendégotthont. Péter Ernőnek, a pedagógusok szakszervezete .főtitkárának üdvpzlő szavai után a vendégek megtekintették a mintegy 15—16 millió forint "költséggel épült, körülbelül egyholdas parkkal körülvett, korszerű vendégotthont, Az ötemeletes épületben 58, parkra néző. erkélyes vendégszoba és négy lakrész van, utóbbiak nappali szobából, hálófülkéböl, külön előszobából, fürdőszobából állnak. Könyvtárral és televízióval felszerelt klubszoba, társalgó és ebédlő áll a vendégek rendelkezésére. (MTI) II Világifjúsági Fórum megfelelt az előzetes várakozásoknak és céloknak Komócsin Zoltán elvtárs nyilatkozata a fórum munkájáról A dolgozó osztályok helyeslik és támogatják pártunk politikáját iparunk és mezőgazdaságunk helyzetéről, a munkásosztállyal kapcsolatos párthatározatról tanácskozott a megyei pártbizottság A magyar sajtó moszkvai tudósítói felkérték Komócsin Zoltánt, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagját, a KISZ Központi Bizottságának első titkárát: értékelje a csütörtökön befejeződött Világifjúsági Fórum eredményeit. A magyar ifjúsági küldöttség vezetője a következőket mondotta: — A nemzetközi ifjúsági mozgalom eddig, mint legnagyobb megmozdulásokat, a világifjúsági találkozókat tartotta számon. A Világit jósági Fórummal új rendezvény vonult be az ifjúsági mozgalmak történetébe. A fórum megfelelt az előzetes elképzeléseknek várakozásoknak és céloknak. Kommunistáktól szociáldemokratákon. katolikusokon és mohamedánokon keresztül radikálisokig és az amerikai quakerekig nagyon sok politikai színárnyalat képviseltette magát és vett részt a vitákban. Nemcsak különböző ideológiai áramlatok jelentkeztek, hanem már a tet.ies üléseken, főként pedig a bizottságok vitáiban elhangzottak olvan állásfoglalások. amelyek gyökeres ellentétben állottak a szocialista országokból érkezett küldöttek véleményével. Elhangzottak megjegyzések — egyrészt tájékozatlanságból, de az imperialista propaganda hatására is — az úgynevezett magyar kérdésről. Erre a fórum szellemében adtunk határozott választ é6 felszólalásainkat, amelyekben sokoldalúan, részletesen ismertettük a magyar ifjúság életét, munkáját, egész helyzetét, a küldöttségek nagy rokonszenvvel fogadták. Igazi demokratikus szellemben folyt a vita. Mély meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a békés együttélés, az általános és teljes leszerelés, a gyarmati rendszer és az imperializmus elleni harc kérdéseiben a földkerekség minden részét képviselő fiatalok véleménye közeledett egymáshoz. Ezt rajtunk kívül finnek, franciák. amerikaiak, afrikaiak egyaránt elismerték. — A fórumot az első percektől az utolsóig rendkívül egyértelmű, határozott antiimperialista, antikolonialista hang jellemezte. A felszólalók többségét nagyfokú felelősségérzet hatotta át, nemcsak az ifjúság szerepének megítélésében, hanem az egész világhelyzet értékelésében is. Ügy gondolom. hogy a fórumnak ez a legnagyobb eredménye. Az újságírók második kérdése a magyar küldöttség munkájára vonatkozott. A válasz így hangzott: — A fórum 13 bizottságának vitájában vettünk részt és szólaltunk fel. Beszámolóink, hozzászólásaink teljes összhangban voltak a fórum alapeszméivel. Az afrikai és a latinamerikai országok küldöttségei nagy érdeklődéssel fogadták az ifjúság életéről szóló beszámolóinkat. A magyar delegáció nagyon jól sikerült baráti találkozón vett részt a finn küldöttséggel. Ennek elsősorban a jövő évben Helsinkiben megrendezendő nyolcadik világifjúsági találkozója szempontjából van nagy jelentősége. Igen sok küldöttséggel beszélgettünk a tanácskozások közben, így tovább erősítettünk régi baráti kapcsolatokat és újakat is kialakítottunk. — A legnagyobb elismerésünket és köszöne- j tünket fejezzük ki a szov.iei ifjúsági szervezetek bizottságának. amely a szervezés oroszlánrészét vállalta magára és a legkitűnőbb feltételeket biztosította a fórum számára. Világnézeti különbségre való tekintet nélkül minden küldöttségre nagy hatást tettek azok a baráti találkozók. sport- és kulturális rendezvények, amelyek lehetőséget. nyújtottak a házigazdákkal, a szovjet fiatalokkal való barátkozásra. A fórum, Moszkva szépsége, a szovjet fiatalokkal és az utolsó napon N. Sz. Hruscsowal lezajlott találkozás minden magyar küldött legszebb élménye marad. (MTI) Pénteken ülést tartott Hódmezővásárhelyen az MSZMP Csongrád megyei bizottsága. Ülésén elsö napirendi pontként Török László elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a pártbizottságot az aktuális gazdasági és politikai kérdésekről, majd Juhász József elvtárs, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára terjesztette elő a tanács elnökségének beszámolóját arról, hogyan dolgoztak a szakszervezetek Csongrád megyében az MSZMP Központi Bizottságának a munkásosztály helyzetéről szóló határozata megvalósításáért. Török elvtárs beszámolója elején értékelte a megye iparának első félévi eredményeit. A többi között megállapította. hogy ez év első felében a megye ipara 7.6 százalékkal termelt többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. 1958 első felétől 30 százalékkal nőtt az ipari tei-melés. Hangsúlyozta, hogy sikerült elérni azt, a célkitűzést, hogy a termelés emelkedésének kétharmadát a termelékenység emelkedése adja. A tél év során húsz százalékkal növekedett Csongrád megyében az exporttermelés. Több ipari beruházás elkészült, számos befejezés előtt ál!. Néhány üzemben bizonyos anyagbeszerzési problémák keletkeztek és ezért nem teljesítették a tervet. A továbbiakban arról szólott, hogy az építőipar 13 millió forinttal teljesítette túl félévi tervét, s örvendetes, hogv a termelésemelkedésnek itt is kétharmadát a termelékenységnövekedés adta. Tovább javult az ipar szervezettsége, a vezetés színvonala, s az üzemi pártszervezetek munkája. A kereskedelemről szólva hangsúlyozta, hogy az áruellátás általában kielégítő. Kétszeresére nőtt a tavalyihoz mérten a zöldség- és gyümölcsei látás. Túlteljesítettük a zöldségtermelést tervet, s növekszik a termelőszövetkezetek közvetlen piaci tevékenysége is. Ma már 18 szövetkezetnek van zöldségesboltja. 18-nak állandó piaci standja. A hús-, vaj- és sajtellátásban azonban még vannak nehézségek. A lakosság vásárlása — mondotta Török elvtárs — egészségesen a tart ós fogyasztási cikkek irányában fejlődik. A megyében az elsö fél éi-ben 684 porszívó, 1857 mosógép. 773 motorkerékpár és 1794 televízió keit el. A lakosság életszínvonalát a takarékbetétállomány is jelzi. A megyében az összes betét több mint 260 millió forint. Az állam 14 millió forint építési kölcsönnel több mint 300 házépítőt segített. Állami erőből is jelentós lakásépítés folyik, azonban mindez az igényeknek esak kis hányadát elégítheti ki. Az egészségesen fejlödó gazdálkodás, a párt politikája nyomán a munkások közötti politikai hangulat jó. A dolgozókat érdeklik a belső gazdasági kérdések mellett a nemzetközi kérdések, a nyugat-berlini helyzet, s mindenekelőtt az SZKP úi programtervezete. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani Csongrád megyében a tömegek politikai tájékoztatására. Pártnapokat kell tartani, amelyeken a megye széles dolgozó rétegeit rendszeresen tájékoztatni lehet. Természetesen e pártnapokon foglalkozni kell a termelés részletkérdéseivel is. A tájékoztató további részében Török László elvtárs a megye mezőgazdaságának helyzetéről számolt be. Hangsúlyozta. hogy a végrehajtó bizottság a tsz-ek politikai és gazdasági megszilárdításának. mint fő feladatnak rendelte alá valamennyi tevékenységét Elmondotta, hogy a szegedi járási pártbizottság eredményesen dolgozott a szövetkezetek megszilárdításáért, s ebben jelentős segítséget adtak a patronáló ipari munkások is. Foglalkozott a beszámoló a tsz-ek gazdasági vezetése színvonalának emelésével is. Elmondotta Török elvtárs, hogy az utóbbi időben több mint 200 elnököt, mezőgazdászt és könyvelőt küldtek a termelőszövetkezetekbe. A kihelyezett szakemberek jól dolgoznak és eredményesen segítik a szövetkezeteket. A termelőszövetkezetekre általában a politikai és gazdasági szilárdulás a jellemző. Természetesen a szövetkezetek különböző időszakokban alakultak és különböeö fejlettségi fokon állnak. Párt- és állami szerveink éppen ezért differenciáltan végezzék munkájukat, külön-külön vizsgálják, hol, s miben szükséges segíteni. A továbbiakban az időszerű mezőgazdasági munkák állásáról beszélt Török elvtárs. Hangsúlyozta, hogy a kibontakozó verseny minden valószínűség szerint elősegíti azt, hogy a cséplést befejezzük augusztus 20-ig. A termés kenyérgabonából elég jó, a becslés szerint eléri a 11—12 mázsás megyei átlagot. Megnőtt a szovjet és olasz búzafajták becsülete, az idén 14 ezer holdon termeltek ilyen búzafajtákat, jövőre pedig már 50 ezer holdon. Lassú azonban a jövő év előkészítése. A szalmalehúzás. a kazalozás, a tarlóhántás, nyári mélyszántás és trágyázás nem halad megfelelően. Javult a termelőszövetkezetekben az állattenyészítöi munka is. Mint ismeretes, a pártbizottság célul tűzte ki: az idén érjük el, hogy 100 holdra négy anyakoca jusson. Ez biztosítottnak látszik. A törzsbaromfiállomány beállításának tervét azonban csak 50 százalékra teljesítették szövetkezeteink. A becslések alapján elmondhatni. hogy ar, egy munkaegységre jutó részesedés meghaladja a tervezettet. Mivel a gabonatermés átlaga a vártnál nagyobb, elvárható, hogy a termelőszövetkezetek a tervezettnél több gabonát adjanak el az államnak, s a tagok is eladják a szükségleten felüli mennyiséget. Befejezésül a jövő évi termelőszövetkezeti termelési tervkészítésről beszélt Török elvtárs. Hangsúlyozta, hogy megyénk szövetkezeteinek mindinkább dokumentálniok keli a nagyüzem termelési fölényét. Figyelembe kell venniök, hogy nőnek a követelmények. növekszik az ország szükséglete. Az állam a jövőben is — erejéhez mérten — jelentői hitellel segíti majd a szövetkezetek gazdálkodását A második napirendi pontként beterjesztett SZMT elnökségi beszámoló megállapította. hogy az MSZMP Központi Bizottságának a munkásosztály helyzetétől szóló határozatának megvalósítása sikeresen halad Csongrád megyében, bár tapasztalható hiányosság is. A sikeres munka eredménve w.. hogy a munkásság döntő többsége helyesli és aktívan támogatja pártunk politikáját, ez többek között a® ipari termelés évről évre való és állandóan gyorsutó növekedésében jut kifejezésre. Az üzemi közélet, az üzemi demokrácia mind élénkebbé és tartalmasabbá válik. A legtöbb üzemben rendszeresen megtartják a termelési tanácskozásokat. A munkások így jobban megismerik a termelési problémákat, s jobban érvényesülnek jogaik az üzemi vezetésben. a termelés irányításában. Megyénkben különösen fontos a nők megbecsülése — állapította meg a beszámoló. — Szerepük, jelentőségük kellő figyelembevétele. Az üzemi dolgozók 43,1 százaléka nő. Sajno6, nagyobb részük betanított, vagy segédmunkás. Csak 25,1 százalékuk szakmunkás. A férfiaknál a szakmunkások aránya meghaladja az 50 százalékot. A nök egy része nemigen érdeklődik az üzemi termelés problémái iránt. A felelőtlen demagógia is jobban talajra talál közöttük. Nem lehetünk elégedettek, mert a nők távolról sem töltenek be annyi vezető funkciót, amennyi számarányuknál, jelentőségüknél fogva megilletné őket. A továbbiakban a munkaversenv fellendüléséről beszélt Juhász József elvtárs. Elmondotta, hogy a termelékenység a többi között azért növekszik egészségesen. mert a normarendezés során gondot fordítottak a munkaszervezés javítására, a technológia tökéletesítésére, és hathatós intézkedéseket tettek a munkaidő jobb kihasználásáért. Ezután ismertette, hogy az idén több mint ötezren üdülnek megyénk dolgozói közül. Tovább fejlődnek a vállalati munkásjóléti intézmények is. Jelenleg üzemi étkeztetésben 35 ezren vesznek részt, 23 üzemben bölcsőde és napközi otthon is működik. Majd arról beszélt, hogy még ma is előfordulnak törvénysértések, a dolgozókkal szembeni durva, sokszor embertelen bánásmód, ami idegen a párt politikájától és élesen szemben áll azzal. A vitában felszólalt Ábrahám Antal elvtárs, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja. HozzászólásábaA foglalkozott a pártbizottságok és pártszervezetek tevékenységével. javasolta, hogy a megyei pártbizottság hívja fel a járási és városi pártbizottságok figyelmét: térjenek vissza a párthatározatok megvalósításának ellenőrzésére. Bírálta az olyan pártbizottsági és tanácsi szervek tevékenységét, amelyek nem dolgoznak kellően az MSZMP Központi Bizottságának a munkásosztály helyzetéről szóló határozatának megvalósításáért. Siklós János elvtárs, a megyei pártbizoftsáe titkára felszólalásában arról beszélt, hogy sok pártszervezet nem ismerte fel és nem látja, hogy e határozat értelme a párt tömegkancsolatainak erősítése. Hangsúlyozta. hogy az olyan vezetők, akik durván. meg nem engedhető módon bánnak a dolgozókkal. nagy károkat okoznak a pártnak, s gátolják a párt tömegkapcsolatainak elmélyülését. A vitában még igen sokan felszólaltak, majd a pártbizottság több határozatot hozott.