Délmagyarország, 1961. július (51. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

Vasárnap, 1961. július IS. 10 ZÍHHdeh* Tizennyolc játékossal készül a SZEAC az új fordulóra A Szegedi EAC NB l-es labdarúgó-csa­patának játékosai a lengyelországi út után egyhetes pihenőre tértek. A játéko­sok csak egyénileg edzettek, egészen köny­nyú mozgást végeztek. A felkészülést a héten kezdték meg Szűcs György edző vezetésével. Az előkészületi mérkőzések során szerdán (19-én) Szegeden a Ferenc­város lesz az ellenfelük. A két NB l-es csapat találkozója érdekesnek ígérkezik. Jövő vasárnap Lodz csapatával játszott volna a SZEAC, de a lengyelek lemond­ták a találkozót. A jövő vasárnapi ellen­fél még bizonytalan. Utolsó előkészületi mérkőzésük július 26-án (szerdán) lesz a Szegedi Építőkkel, Szeged újonc NB II-ős csapatával. Tizennyolc játékossal készülnek és az edző — legalább ls egyelőre — még nem tud semmi pontosat mondani a várható csapatösszeállításról. Amint mondta: a legnagyobb probléma a balfedezet kérdé­se, mivel Zallár visszavonult és most meg kell találni az utódját. Helyére Portörőt, Nemest és Károlyi Il-t veszi számításba az edző. Az új játékosok, Károlyi II., Ta­nács és Báló is szerepel abban a tizen­nyolcas keretben, amely készül a július utolsó vasárnapján Szegeden sorra kerülő Komlói Bányász elleni bajnoki mérkőzés­re. A -régiek- közül Polyvás Dániel fel­épült betegségéből és most már ő is ren­desen edz. Mészárossal, Tóth Lajossal, Szabóval, Kürtösivei, Vassal. Dezsőfivel, Reményikkel, Hajóssal, Petővel, Borossal és Kővárival együtt. . Az. edző szerint a SZEAC sorsolása meg­felelőnek mondható. A magyar NB I me­zőnye kiegyenlített, úgy, hogy az ellenfe­lek az Idény elején és végén is általában egyforma erőt képviselnek, s így mind­egyik mérkőzés nagyon küzdelmesnek ígérkezik. Világrekordok, óriási küzdelmek a szovjet—amerikai atlétikai versenyen A moszkvai Lenin-stadionban szomba­ton délután megkezdődött a világ két leg­erősebb atléta-válogatottjának óriási ér­deklődéssel várt harmadik összecsapása. A Szovjetunió és az Egyesült Államok csapatában egész sereg olimpiai bajnok, világcsúcstartó, ismert sportoló szerepeli Eddigi eredmények: 100 m női síkfutás: 1. Wilma Rudolph (amerikai) 11.3 mp, világcsúcs-beállítás! 100 m férfi síkfutás: 1. Budd (amerikai) 10.3 mp, kalapács: 1. Rugyenkov (szovjet) 66.34 m, 110 m gát: 1. Jones (amerikai) 13.8 mp, magas női: 1. Csencsik (szovjet) 170 cm, tízpróba, 100 m: 1. Kutenko (szov­jet) 11.1 mp, tízpróba, távolugrás: 1. Ku­tenko 705 cm, tízpróba, súlylökés: 1. Ku­tenko 14.13 wi. 4x100 m női váltó: 1. Egyesült Államok 44.3 mp, új világre­kord! Régi 44.4 mp, Egyesült Államok 1960. Róma, 2. Szovjetunió 44.5 mp, új Európa- és szovjet-csúcs! 4x100 m férfi­váltó: 1. Egyesült Államok 39.1 mp, új világrekord, régi 39.5 mp, Egyesült Álla­mok, 1.956, NSZK 1958. és Németország 1960, 2. Szovjetunió 39.4 mp új Európá­ét szovjet-csúcs, 800 m férfi: 1. Siebert (amerikai) 1:46.8 perc, rúdugrás: 1. Velses (amerikai) 469 cm, súlylökés, férfi: 1. Gubncr (amerikai) 18.48 m, 400 m, férfi: 1. Williams (amerikai) 46.7 rop, 20 km gya­loglás: 1. Szolodov (szovjet) 1:38:11.2 óra. hármasugrás: 1. Krejer (szovjet) 16.68 ro.. 10 000 m: 1. Zaharov (szovjet) 29:34.4 perc. diszkosz, női: 1. T. Press (szovjet) 57.43 ro, új világrekord, gerely, női: 1. Ozolina (szovjet) 54.79 ro, tízpróba, ma­gasugrás: 1. Hermán (amerikai) 190 cm. tízpróba, 400 m. l. Hermán (amerikai) 49.4 mp, tízpróba összetett, az első nap Után: 1. Kutenko 4079 pont. Az első nap lebonyolí'ott számok utón az eredmény: Férfiak: Egyesült Államok—Szovjetunió 64:54 pont, nők: Szovjetunió—Egyesült Ál­lamok 31:21 pont. TÖBB FELHŐ, NÉHÁNY HELYEN ZÁPOR­ESŐ, ZIVATAR Várható időjárás vasárnap estig: több felhő, főként nyugaton többfelé esővel, zivatarral. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap a nyugati határszélen 18— 21, máshol 22—28 fok kö­zött. A legfrissebb sporthírek, eredmények A Szegedi EAC tegnap Szegedi Építők ellen 4:3 gó-csapata tegnap Rékésesa­megkezdődött országos III. (1:1) arányban nyert. 800 bán az NB Hl-ba most fel­os/talyú teniszversenyén 38 néző előtt. A SZEAC ügye- jutott Békéscsabai MAV férfj és 20 nö szerepel. Bu- sen használta ki helyzeteit. Az Bocskai ellen 15:1 (10:1) dapestiek, győriek, gyulaiak. Építők játéika nem keltett arányban győzött. A SZEAC kecskemétiek és szegediek csalódást, sokat, lendülete- a mintegy ezerfőnyi közön­vei-senyeanek. A sok részivé- sen támadott az újonc NB ség előtt különösen az első v«i miatt a döntőket ma dél- H-es csapat, amelyben Pa- félidőben játszott jól. A sze­uián játsszák le, fél 3 órai lotai helyett — aki üdülésen gedi gólokat Hajós 5, Tanács kezdettel. A verseny csak es- van — a tartalékkapus vé- 3. Nemes 2. Revnénylk 2, De­dett. A gólokat Pető, Boros, zsőfi. Nyári és Polyvás lőt­Szigetl, Kelemen, illetve: te, míg a hazaiak -becsiilet­Biltsik 2 és Óvári szerezte, gólja" Gazsó nevéhez fúző­A SZEAC NB l-es labdarú- dik. 1881. július 18, vasárnap MOZIK Szabadság: Fél 4, fél 8 és fél 8 órakor: Milliók keringője. — Színes, szélesvásznú csehszlo­vák filmvígjáték. Korhatár nél­kül. Ma utoljára. Hétfőtől: Csu­tak és a szürke lő. — Magyar film. Korhatár nélkül. Július 19-ig. Vörös Csillag: Tatarozás miatt az előadásokat a Fáklya Mozi­ban tartják. Délután fél 4­kor a Fáklya Moziban, este 8 órakor a Fáklya kerthelyi­ségben: Ismeretlen férfi. — Román film 14 éven alul nem ajánlott. Ma utoljára. Hétfőtől: Az utolsó és az első nap. Szí­nes, magyarul beszélő szovjet film. Korhatár nélkül. Július 19-tg. A Vörös Csillag Filmszín­ház matiné-műsorát a Szabad­sás Filmszínházban tartja dél­előtt fél 11 órakor: Mlrsoda éjszaka. Magyar film Fáklya: Fél s és fél 8 óra­kor: Felszabadult föld. Magyar film. lt éven alul nem ntán­lott. Július 17-ig. Matiné: Fél 11 órakor: Pn és a nagyapám. Magyar film. Korhatár nélkül. Postás Mozi: 6 és a órakor: Az osztrawai gyors. Csehszlovák film. 10 éven alul nem aján­lott. Móricz Zsigmond Művelődési fvtfhon. Mihál.vtelek ít órakor: Vidéki lány. Amerikai film. FI éven alul nem ajánlott. Haltvastelep, 4 es 6 órakor? Magány. Vasutasok Szakszervezete. „Petőfi Sándor" Művelődési Ott­hona f. hó 16-án: Vörös tinta. Magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. Délután 3 és S óra­kor. November 7 Művelődési Ott­hon. Újszeged 6. 8 órakor: Sztyeppéit erdejében. Szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. Dugonics Mozi: 4. fi és R óra­kot: Az ötödik ügyosztály. — Magyarul beszélő izgalmas cseh­szlovák kémfilm. tó éven alul nem ajánlott. Dugonics Kertmozl. R.3(l óra­kor: Szerelem, ahogy az asz­szony akarja. Nyugatnémet film. 14 éven felülieknek. SZEGED A TELEVÍZIÓBAN Csak örömet Jelenthet minden szegedinek, ha varosunk­ról, annak szépségeiről, eseményeiről orszag-vllág tudomást szerez. A szegedi ünnepi hetek rendezvényein, a szabadteri Játékok programján kívül ezentúl a televízió híradójában az eddiginél gyakrabban, rendszeresebben is láthatunk majd je­leneteket Szeged életéből — mégpedig szegedi amatőr kisfilmes munkájaként. Dr. Németh András, a szegedi Sebészeti Klinika adjunktusa ugyants a Televízió külső munkatársaként rendsze­resen tudósít a városról. Tegnap este már meg is tekint­hettük az első híradását, amelv a Fehértóról mutatott be han­gulatos képeket dr. Beretzk Péter ornitológus kalauzolásával. — HEMINGWAY KIADAT- — KISZ-alapszervezet alakult LAN MÜVEI. Ernest He- a szegedi fényképészszövetke­mlngway özvegye elmondot- zetben. Az elmúlt napokban a ta. hogy férje után több szövetkezet fiataljai megalakitot­kiadatlan mű maradt, töb- ták ifjúsági szervezetüket. An­bek között versek ls. Az öz- do Máriát választották meg tit­vegy kijelentette, hogy He- káruknak. Az alakuló gyűlés mlngway egyik regénykéz- után a fényképészszövetkezet irata egy kubai bank széf- vezetői megvendégelték a ki­Jében, egy másik pedig egy idahol bankban található. Ezeket a befejezetlen műveit Hemingway „bankbetétként" tartogatta és azt tervezte, hogy a rendkívüli sülyos adózási terhek miatt csak később fogja majd átadni őket kiadójának. — öt szegedi énekkart hívtak meg a debreceni nemzetközi kórusversenyre. Az Árpád téri Altalános Iskola. a Tömör­kény Leanvgimnázlum, a rókusi Zenei Altalános Iskola, a Pe­dagógiai Főiskola gyakorló Is­kolájának énekkarát és a Szak­szervezetek Szegedi Általános Munkáskórusát — NAPOLEON Ff.OL HEJ­A HALATLAN UTOKOR Eisenhower volt amerikai el­nök értesítést kapott kiadó­jától, hogy most készülő „Hogyan lesz valakiből jó golfjátékos" című könyvét a tervezeitnél lényegesen ki­sebb példányszámban tudja csak forgalomba hozni, mert az előzetes piackutatás alap­ján kiderült, hogy a közön­ség vajmi keyés érdeklődést mulat a mű Iránt. — Jorge Amado brazillal re­génvfrót egyhangúlag az. ..Aca­rtemira Braslleira de Letras" tagjává választották. Ugyanak­kor megjeleni « könyvesboltok­ban legutóbbi műve: ..Az öreg TETTÉK EL. a grodnol (Bein- tengerészek". Ouadros emök d rhazln tnr o van >. „ rtn U/.„4n U no.. russzia) leniplnm földalatti rej­tekhelyein nagy ládákra buk­kantak, amelyek könyveket és XVII. századi kéziratokat tar­talmaztak. Az egyik ládából előkerült hat darab XVII. szá­zadi mesterek által készített festmény is. Megállapítottak, hogy a nagv értéket tartalma­zó ládákat körülbelül 150 éve, vapnlenn oroszországi hadjára­ta Idején rejtették el. Amado tudomásara hozta, hogv -zeretné nagykövetként az EAK­ba küldeni. — Az NDK-ban nfrtcs többé eqyosztnlyos iskola, viszont a statisztika szerint az. NSZK-ban az iskolák 2(1,6 százalé.ka mt: mindig egy osztd lyos. Huszon­négy százalék kétosziálvos. s a többi 47 szazalék h'áront-neav­öt- és töhbosztályos iskolák kö­zött oszlik meg. OCöZLEMÉISYE, le fejeződik be. Szeged város úszóbajnok­R.igának első napi küzdel­meire tegnap este került sor a Torontál téri uszodában, mintegy 300 néző előtt. A legtöbb számban nagy küz­delem alakult ki az első he­lyért és a helyezésekért. Eredmények: 100 m férfigyors: 1. Szalay m férfi gyors: 1. Szalay (SZEAC) 1:03,7, 2. P'ónyai (SZAK) 1:03.8, 3. Szabó (SZAK) 1:05.2 400 m női pvors: 1. Büky (Kinizsi) 6:21.6, 2. Bökőnyi (Kinizsi) 6:38.2. 200 m férfi mellúszás: 1. Vajtay (SZEAC) 3:01,2. 2. 7 'edgyes (SZAK) 3:01,8. 100 m női mellúszás: 1. Révai (SZAK) 1:29,8, 2. Tölgyesi (SZEAC) 1:33,6. 3. Kispéter (SZAK) 1:33,8. Kispéter még csak 14 esztendős. 100 m fér­fi pillangó: 1. Kasza (SZE­AC) 1:12,3, 2. Gyémánt (Ki­nizsi) 1:14,9. 100 m női pil­langó: 1. Medgyes (SZAK) 1:34,2. 2. Hollósi (SZAK) 1:51. 4x100 m férfi vegyes­váltó: I. SZEAC (Korpássy. Vajtay Kasza, Szalay) 4:54, 2. SZAK 5:08.4. 4x100 m női gyors: 1. SZEAC (Nagy­pál. Tölgyesi, Varga, Kiss) 5:36,4, 2. SZAK 5:46,4. A SZEAC-stadionban ját­szott barátságos labdarúgó­mérkőzésen a SZEAC II a A vasárnap sportja iMbdarúgás. Totó Kupa- Üszás. Szeged város baj­mérkőzés: Szegedi Spartacus nokságának második napja, —Kecskeméti TE. Hunyadi újszegedi uszoda, 6 óra. tér, 5 óra. Hazafias Népfront Vízilabda. Szegedi Kinizsi Kupa-mérkőzések: Ásottha- —Szegedi AK. NB III-as ví­lom—Pusztamérges. Ásott- zilabda-rangadó, újszegedi halom, 4 óra. Tiszasziget— uszoda, fél 12. Deszk, Tiszasziget, 5 óra. Sze­gedi és kisteleki kereskedel­mi vállalatok csapatainak villámtornája Kisteleken: se­lejtezők 9 órától é6 fél 11­töl, délután a két délelőtti vesztes fél 5-től, a két nyer­tes 6 órától mérkőzik. Úttö­rő-bajnokság: Dorozsma— Dózsa, Dorozsma. 5 óra. Pos­tás—Dorozsma II., SZVSE­pálya, fél 9. Alsóváros—UTC II., Szabadság tér, 8 óra. Kinizsi II—Ruhagyár, Kini­zsi-pálya, fél 9. Atlétika: Csongrád—Békés megyék közötti viadal, SZEAC-stadion, fél 3 óra. Tenisz. A SZEAC országos III. osztályú versenye és a városi ifjúsági bajnokság mérkőzései, újszegedi tenisz­pályák, 8 órától. x Magyar Ebtenyésztők Orszá­gos Egyesülete s .esetten július só-én az újszegedi SZAK sport­pályán kutyaklállftást és bemu­tatót rendez, melyre minden­fajta fajtiszta kutya Július 20­ig benevezhető. Ugyanakkor törzskönyvvel nem rendelkező kutyák külembírálatra bonevez­hetők Érdeklődés: dr. Völgyest Szeged, Kárász utca 8., a he­lyi csoport elnökénél. NFMZPT! S7.INHAZ Nyári szünet. Az Egyetemi Könyvtár nyit­vatartási rendje: Kölcsönzés: keddén és pénte­ken 0-13 óráig. Olvasó- és folyóiratolvasó­terem zárva. ÁLLATORVOSI INSPEKOIOS SZOLGALAT Szeged város erületére x Gyerekek, figyelem! Ma délelőtt 10 órakor a Dugonics Moziban előadásra kerül az Er­dei történet cfmü bábjáték, utána mozgó mesefilm. Belépő­díj: I.— Ft. x Gyerekek, figyelem! Ma dél­után 4 órakor bábelőadás az Építők Művelődési Otthonában. A művelődési otthon bábszín­háza bemulatja a P.ibnrmadár efmű kétfelvonásos bábjátékot. Belépődíj: 2.— Ft. x Gyermekműsor a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14. sz.) ma de. fél 11 óra­kor. Bemutatásra kerül Orosz­EK x Fölhívás. Az ebek vesze-tset? elleni pótoltass! Szeged város területén az alább megjelölt hfe­ij'PKre es időpontokra tűzöm ki: Újszeged: Petőfi Sporttelep 1961 július hó 17-én: fi—9 óráig. Jó­zsef Attila sugárút: volt vám­ház. 1961 Július hó 17-én: Ifi— l« óráig. Kolozsvári tér: ion Július hó 18-án: 16-ÍR óráig. Az 1961. évben veszettség ellen még be nem oltott ebeket kö­telesek tulaldonosalk a fent megjelölt helyre és időpontra oltás oóMábót elővezetni. Az ebadó befizetését igazoló csekk­szelvényt a tulajdonosok hoz­zák magukkal. V. b. elnökhelyettes .Július TS-tól 22-ig este 8 órá- 8z«m/r- rrtka- Gvöngyvi­tól reggel 6 óráig (vasár- és Palkó című diafilmek, ünnepnap nappal is) elsősegély Ezenkívül » Pisti meg a, mama és nehézellés esetére ügyeletes c- motaó, "'TV Délelőtt 10 órá­dr. Domonkos Gábor fóállator- "" « Televízió gyermekműsora. Mély fájdalommal tudat­luk. hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és após HORVÁTH JÁNOS MAV nyugdíjas f. hó 15­én, életének 79-ik évében hosSzú szenvedés után el­hunyt. Temetése f. hó 17-én 14 órakor a Gyevi­lemető ravatalozójából. 2679 Gyászoló család vos. Lakása Honvéd tér 5„ I. ém. (volt Dózsa-laktanya). Te­lefon : 38-51. Az állalorvos kiszállításáról a hívő fél köteles gondoskodni. — Szocialista kultúráért Jel­Belépőjegy 1 Ft. x Közkedvelt „Melódy"-zene­kar muzsikál a KPVDSZ Mű­velődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14. szám) össztáncain min­den szombaton és vasárnap du. vénnyel tüntették kl több éves 6 órától 10 óráig. Ha Jól akar kiváló munkájáért Tokai Lajost, szórakozni, feltétlen Jöjjön el. a Szegedi Tudományegyetem Jó idő esetén a kerthelylség­müszaki vezetőjét. ben. Belépőjegy 5.— Ft. =S=0=R=0=K=B=R=^= A szegedi városi kézilabda meg a Csongrád megyei szövetségbe szombaton meg- egészségügyi kupamérkőzé­érkezett « martfűiek végle- sek — labdarúgásban. A ges válasza a szabadtéri bajnokságot a Kilián-mozga­tómén való részvétellel kap- lom keretiében rendezik meg. esolatban. A martfűiek férfi A kétfordulós körmerkőzé­és nőj csapattal jönnek. A seken a szegedi kórház, a szabadtéri kupamérkőzése- szegedi gyógyszertár-központ ken tehát Szeged, Pécs, Bé- és a hódmezővásárhelyi kór­késcsaba és Martfű csapatai ház vesz részt. Holnap a vesznek részt. Mind a négy szegedi kórház és a gyógy­város férfi és női együttest szertár-központ csapata mér- i indít a kézilabda-tornán. kőzik meg egymással a Vas­* ulas-náiyán fél 6 órai kez­Holnap hétfőn kezdődnek dettel. ÚJBÓL MEGNYÍLT a Szegedi Kiskereskedel­mi Vállalat Bartók Béla téri (volt Valéria tér) ház­tartási és festek boltja. Az új. korszerűen felszerelt boltban bő választékból a ki a mosó-, tisztítószereket, rendszerben áll a vevők háztartási cikkeket és fes- szolgálatában. Naponta több tékárukat. Ebben a boltban száz városi és falusi vevő nem kell várakozni a vevő- keresi fel a szép. új boltot, nek, esak választani kell. aliol a bő áruválaszték mei­A város legszebb háztar- lett udvarias tanácsadást is vevők maguk választhatják tási boltja önkiszolgáló kapnak. <x) Mély fájdalommai tudat-1 luk. hogy a legdrágább édesanya, nagyanya és | testvér ÖZV. BABA FERENCNÉ Imre Hona f. hó 14-én. életének 7i-ik I évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 17-én 14 órakor a ró­kust temető ravatalozójá­ból. 1 2677 Gyászoló család | Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett férj és apa SZABÓ BÉLA meghalt. Temetése Július 17-én du. 5 órakor lesz a zsidótemető clnterméből. •3941 Gyászoló család (Siflis íelv.) DEL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának es Szeged m. j. város tanácsának lapja Megjelenik héttő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő olzottsás Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 30-03. <0-80 Eiszakat telefon 35-06 Kiadta a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállatat Felelős kiadó: Kovács Lászlé Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 8. Telefon 35-00. >1-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja « Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előflza tésben a Csongrád megyei pos tahlvatalok terjesztik. Előfizetési dll egy hónapra 11 Ft. Előfizet­hető bármely postahivatalnál éa kézbesítőnél

Next

/
Thumbnails
Contents