Délmagyarország, 1961. június (51. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-27 / 149. szám

Kedd. IMI. június 27. 4 Fiatal operaénekesek hangversenye Szófiában Június 26-án, hétfőn dél­élőtt a szófiai hangverseny­teremben megkezdődött 25 ország, köztük Magyarország ifjú operaénekeseinek verse­nye. (MTI) Megkezdődött a tárgyalás a Paprika utcai gyilkos ügyében ANYAKÖNYVI HÍREK I. KERÜLET Házasság: Kővári Tibor és Berta Ilona, Papp Gyula és Ro­mán Piroska, Horváth Fe­A Csongrád megyei bíróság tegnap délelőtt Szegeden megkezdte Vass Gyula ügyének tárgyalását. Mint köztu­domású, Vass Gyula gyilkolta meg április 25-én Rózsi Jánost és családját, akik a Paprika utca 58 szám alatti házban laktak. A tárgyalás első napján ismertették a vád- 1 renc és Lengyel Julianna, iratot —, mely szerint Va.ss Gyulát egyrendbeli szándékos I Szabó János és Juhász Pi­emberöléssel, négyrendbeli gyilkossággal, egyrendbeli erő- I roska, Kovács Kálmán és szakos nemi közösüléssel és egyrendbeli lopással vádolják j Kovács Jolán, Tóth Gyula és —, majd Vass Gyula kihallgatására került sor. Ma a tanúk ; Hajnal Mária. Szalma Ferenc vallomása következik. A tárgyalás előreláthatóan még . és Tóth Margit. Kovács Jó­Rádióműsor Kedd TTX KIRNFYR FT KOSSUTH-RADIO 111. KERULfcl tM RakoC7j indulo 4M Hí_ Házasság: rek. 4,35 7.59 Vidáman, frissen. , . . , Közben: 5,00 Falurádió. 5,30 Hí­Vass Balazs es Tétényi j rak s.20 PiiianaUalvétei. 0,59 Mária, Tessényi Imre és Fo- időjelzés. 7,oo Hírek. 7.11 ui earasi Margit Kocsis János könyvek. 7.30 Műsornaptár. 7,59 garasi Margit. KOCSIS Jano. Idöji.l7;p, M Műsorismertetés. es Sebők Ilona kötöttek ha- 8(w Technikai szünet, s.io Ke­zasságot. I rekes János müveiből. 9.00 A Pál í utcai fiúk. 9.50 A Gyermek­születés: rádió műsora. 9.40 Orgonamuzsi­,„. . .... , c'-a-. 1 10,00 Hirek, lapszemle. 10.19 Kin Miklós es Sándor j Zenekari muzsika. 11.oo 1 Ilonának Miklós szerdán is folytatódik. Az ítéletről és indokolásáról tá- j zsef 'és Cseri Mária, Nyilas Má^ori Imre és Berta Pi lolzo-tlol 11 1 1* exlt/noátetlrfil V T~» . á 4 ' — I — 71 Z. . . . _ •••••••Wi^HHHii^MPM Tanul­Gyölgv, junk könnyen gyorsén magya­jékoztatjuk olvasóinkat. László és Rózsa Mária, Bé­Z&oicie^ FELHŐS IDÖ, NÉHÁNY HELYEN ZIVATAR Várható időjárás kedd es­tig: kissé felhősebb idő, néhány hel.ven záporeső, zi­vatar. Mérsékelt déli, dél­nyugati, a záporok idején megélénkülő északnyugati­ra forduló szél. A meleg nyugaton egy-két fokkal gvengül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 34 —35 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén záporok, ziva­tarok, a hőmérséklet csök­ken, TURBINA, ATOMERŐMŰ RÉSZÉRE A harkovi Kirov-gyárban befejezték a novovoronyezsi atom­erőmű harmadik gőzturbinájának szerelését. Teljesítőképessége 70 000 kilowatt. At első hasonló turbinához képest a harmadik turbina gyártásának ciklusát egy hónappal megrövidítették. V. Feszenko kommunista munkabrigádja. a XXII. pártkongresszus tiszteletére munkaőrségbe állva, minden műszak alatt másfél­szer annyi munkát végzett a gépcsoport szerelésén, mint ameny­nyit az ütemterv előirt. BABMÜVÉSZÉTI BÉLYEGER — Fogadóórát lart Lacsán Mi­í-sehsziovákiáhan .uniósban hajyné országgyűlési képviselő H^lár r h i « S június 2fi-an. szerdán délután 4 kibocsátják a bábművészet!. be- ^ s ó kö ö Hazafias Nép­r®! 11,20 Magyar nóták. 12.00 1 i-j-i - —« 1 Déli harangszó. 12.15 Tánczene. , . ros kanak Edit. Lovászi Fe- 13,00 AZ Alföld. Vers. 13.05 ope­kesi József es Szuromi Er- renc és Berta Juliannának i rarosvietek. i.:.4o Riport a koz­zsébet. Erika. Zsódos Sándor és Ha- | moszból. 14,00 Énekkar énekel. Születés: lász Irénnek Sándor, Sebők J ^ Kolompár Kalman es Ros- jenő és Varga Klárának jelentés. 15.10 Egy falu — egy tás Máriának Ibolya, Bukva Györgyi, Király István és Menyhért és Kéri Iloná- Tóth Évának Tamás, Gom- _ ^ ^ ___ ,«,.„.„­nak Ibolya, dr. Földes Jó- bos Károly és Kapás Vero- ban történt, is.no Zenekari mu­zsef és Szilágyi Margitnak nikának Tibor Zoltán. He- I TOik.a- ,s-25 szóljon hozza: 1*4* Klára, Siebert Hans Joa- gedűs Miklós és Kócsó Má-1 T.% chim es Schwandt Liesoiett- riának Miklós. Virág László ! 19 20 Énekkar énekel. 19.54 J6 nek Katrim, Bosnyák Lajos és Molnár Annának László, éjszak it, gyerekek: 20.00 Esti rá Gyuris Annának Gábriel- Pusztai Lajos rá Recskemé­la. I.ehótai Ferenc és Jer- ti Ilonának István Lajos, nóta. 15.30 Előszóval — muzsiká­val. Közben: 17.00—17.15 Hírek. 17 óra 45 A budai Sándor-palotá­nei Katalinnak Klára, Ujvá- Vass István rá Veres Julian­Ivegék sorozatát. A különleges Iront Vörösmarty utca 7. szám belyegeket a műkedvelő báb­színházak 10. fesztiváljának al- BzeKnazaban­kaiméból adják ki. A fesztivált TEM,ERI HAJÓK IMI. Június 27, kedd MOZIK július elején Chrudim város­kában rendezik meg. A bélye­gek egyike megörökíti a világ­szerte ismert Hurvinek és Spejbl bábszínház megalapítói­nak képeit. Szabadiig: Fél 8 és fél 4 óra- " Az NDK zeneszerzőinek és kor: Házasodni akarunk. — Szé- zenetudósainak szövetsége, mint lesvásznú olasz film. 10 éven minden esztendőben, az idén is al® nem ajánlott. Június versenybe szólította a fiatal 20-ig. zeneszerző nemzedéket A vér­vörös Csillag: I és « órakor: senyen az NDK összes 30 éven Kobra-akeió. — Szovjet film. 14 aluli zeneszerzői és zenetudósai even alul nem ajánlott. Június részt vehetnek, a koVnpoziciók 21-ig. tematikáját az NDK új életé­Fáklya: Fél 5 és fél » órakor: böl kell meríteni. A zenetudo­A megbilincselték. — Amerikai mányi versenypályázat kitűzött film. 10 éven al® aem aján- feladata, hogy előmozdítsa az lilás nyílt Szófiában, lott, Június 20-ig. ország szocialista zenei életét. Kulturális Intézetben. Készül a szegedi úszó vendéglő VOLGÁN A volgai vízlépcső-rendszer lehetővé tette, hogy a Szov­jetunió európai területének, s egyben Európának leena­gyobb folyóján nagy vízki­szorítású tengeri hajók is közlekedhessenek. Jelenleg már 400 tonnás tengeri hajók több ezer kilométeres útat tehetnek meg — egészen a Volga felső folyásáig A ten­geri hajók általában 10 nap alatt jutnak el a Káspi-ten­gertöl a Volga felső folyá­sánál levő Ivanovói terület kikötőihez. Magyar divatgrafikai kiál­Magyar Hírek. 22,15 Mai szemmel. 22.25 Tánczene. 23.00 Menotti: Amália ri Antal rá Éthey-Krasc.se- nanak Juljanna. Vass István j nits Máriának Andrea Ma- és Papdi Piroskának István fény... o.no Himnusz. ria, Majoros Ferenc és Sza- Zoltán. Hegedűs József és PETŐFI-RADIŐ bó Máriának Gabriella, S-zloboda Teréziának Tibor s.oo Recsel: zene. s 30 Músor­Szűcs Imre rá Tihanyi Iloná- József. Tóth Kálmán és; «.5« Torna, 8,00 «.:« HÍ­nak Ildikó, Kiss József és szűcs Eszi ernek Zsuzsanna. |pniés. 14.15 operetiecvvelegék. Bochnyák Máriának József, Deák Sándor rá Halasi Rozá- I4.4« Veszélyben a vít. is.MGoíd­Sok bet- és külföldi vendég kedvenc szórakozóhelye lesz a szabadtéri játékok Idején a felújított Táncsics hajó. Fedél­zetén modem, szép éttermet, presszót ren­deznek be, valamint szállást is biztosí­tanak a kabinokban az ideérkezők ré­szére. A Táncsics hajó munkálatai most (Mayer Gyula rajza) még gyorsabban folytatódnak, mert a Csongrád Megyei Allami Építőipari Vál­lalat dolgozót is segítenek a hajó újjá­varázsolásában. A szerkezeti munkákkal hamarosan elkészülnek és megkezdik a belső berendezés felszerelését. Jójárt Sándor rá-Sánta Tbo- Hának Sándor. Szili Mihály lyának Ferenc Imre. Nagy és Silóczki Máriának Sándor. István és Miklós Balogh papp János és Nagy Rozá'i­Iloriának Ilona. Horváth Já- ának László, Török Sándor nos rá Szabó Eszternek Lász- és Horváth Ilonának Sán­ló. Bakonyi Jenő rá Zödi Ju- dor, dr. Farkas Gyula és Hannának Zita, Vöneki La- Kiss Katalinnak Csaba Gyu­jos és Magda RozáBának la utónevű gyermekük szüle­Lajos, Czékus Vilmosiés Vígh tett. Máriának István Ferenc, Halálozás: Göblyös Gyula rá Tyukodi Annának Anna Iboljsa. Ke­gyeshalmi Györ© én Tóth Juliannának György. Petrács János rá Zsila Ilonának Edit Ilona. Herke Sándor és Molnár Irénnek Sándor, Szegfű Sándor és Máriának Magdolnia Katalin, Török Mihály és Muzsik Zsuzsannának Ferenc László, Füzesséri Péter rá/Spécz Ka­talinnak Péter. Halálozás: Bakacsi Sándorné Ivánko­vits Rozália 71 éves. Kin­csey La.iosné Tóth Eteika ! 69 éves. Donáth Ildikó 4 hó-1 cipnfestés. t-etikül-1 Petőfiteiep. vni. M nanos Gvovai Mihálvné Hus- festes minden szín- 39" számú ház 599 napos, uyovai minatj.ne mis g,,r.anCfaval. , n-öl pnruval ke.­tyik Cecília 69 eves. Kalmar szent Miklós utea 7. . szoba, konyha. ­Bálint 76 éves. Bánhidi La- Felsővé ros. x4á4" [ speiz. fürdőszoba — josné Kiss Borbála 62 éves. Zongora (gyakorló) az?"na' <-laÍó- b" Selényi Judit 5 éves. Vass "jszegro. Jan- költözhető. Erd. Kovács Sándor 24. Fürtön János 75, Márkus Vilmos 74, Tenk Mátyás 86. Keller Je­nöné Ambrozy Jolán 84. Ba rát Ferencné Imre Rózsa 51. Süveg János 39, Jójárt Ist­Farkas v®nn® Komócsin Rozália 84. Kamarás Lajos 77. Pusztai Andrásné Adok Etelka 51. Kovács Ferencné Báló Ilo­na 37 éves korában elhunyt. • mark: Falusi lakodalom szim­fónia. 15.46 Romániái útinapló. 15.9(1 Hírek. 15.05 Beszélgetés a zenéről. 14.55 Verbunkos muzsi­ka. 17.15 Időszerű nemzetközi kérdések. 17,25 Balettzene. 18.94 Hírek. 18.95 F.lfelejtett maava­költők. 10.25 Tánczene. 19.99 Hí­rek. 19.95 Polkák. 19.25 Mlhálv András: A vörös szekér — kó­rusmű. 19.35 Faluradió. 19.55 Kí­gi lemezekből. 29.05 Edinburghi Fesztivál. A szüneihen: 21.04—21 , óra 10 Hírek. 21.40 Gyermeknerve­' lés. 21.55 Ahanv kislány, mind ha­mis. 22.25 zenekari muzsika. 23.00 Hirek. 23.15 Műsorzárás. T4l4viziómü»or 14,34 Ifjúsági műsor. 14.99 Szü­net. 19.05 Hétköznapi tanácsok. 19.15 TV-hírado. 19,30 Szünet. 19 óra 35 A Román Nephadsereg Enek- es Táncegyüttesének mű­sora. 39.35 Iró a kamera eMüt. 24.45 Gt perc a paradicsomban. Jugoszláv film. (14 even aluliak­nak nem ajanljuk:) 22,15 Hí­rek. A^óUUdciiS'tU Józsefné Zornett Erzsébet 80 éves. Fábián István 60 öídaTTíörs I kovich utca 18, a. ' ® X4141 _ 612. szam X. alatt. 4419 (úi) is Dugonics Mozi: 6 és 8 órakor: — Párizsban 89 éves korában A rászedett udvarlók. NDK-film- elhunyt Camille Guerin profesz­víaiáték. Korhatár nélkül. szor, akinek nevéhez fűződik — Szovjet grafikai kiállítás Stockholmban. Svédország fővá­rosában a svéd—szovjet társa­ÍJjszeged, József Attllatelep 7 tüdővész elleni harcban oly ság grafikai kiállítást rendezett, órakor: Dulszka asszony erköl- nagyjelentőségű BCG-oltás Tu- A naEyslkerű kiállításon több ^ cse. Csehszlovák film. 14 éves dóstársával, Calmette-el, 36 éven mint 40 moszkvai és leningrádi kortól. cát dolgoztak együtt. Az ő ne- művész száz munkáját mutatták , Dan Tömörkény István Művelődést vüket őrzi a BCG rövidítés (Bac- be. Otthon, Petöfitelep, 27-én este terium Calmette—Guerin). 1921­8 órakor: Rendkívüli történet. II. ben számtalan állatkísérlet után rész. Szovjet film. (14 éven alul alkalmazták oltóanyagukat első nem ajánlott.) ízben gyermekeken Azóta a vi­„.,,,.„. „ lágon 200 millió gyermek és fia­NEMZETI SZÍNHÁZ tal ltapot, BCG-oltást. Este 7 órakor: Szombat déá­után. — Bérletszünet. Vége kb. éves, Dicsó Lajos 64 éves. ' nyesnek eladn. Csillag Nándor 41 éves, Ta- 20" kó Andrásné Csórja Zsuzsán- , . - — na. 73 éves. Szűcs Istvánné nmsoieknő Munding Maria 68 éves. Bus- olcson eladn. Cim: sa Margit 69 éves. Polánvi Uusnokl, Kálváns Imre 9 éves koraban halt * meg. n. KERÜLET Házasság: Zvara János rá Bozsó Ju­: lianna. Bata Tibor Bela és Tóth Erzsébet Mária, Gubi- j me'SUrt''•fadó.'fed na András Imre és Csáki délelőtt. Kereszt utca Veronika. I 4«- «« Halálozás: Rovó Péter 62, Szabó Já­nosné Martin Éva 76. Szabó Mihályné Horváth Julianna 67, Imre Istvánné Imre An­na 75, Virág Mihályné Fo­dor Julianna 76 éves korá­_ ~ ! Veszek agyakat. — Le- ! konyhakredenceket. díványokat. is. Pacsirta ross/.at U. 29. Rekamié. fotel es szekallvanyok rak­táron éa réndelesré. Butoralakitasi vál­lalunk. Dohánvzó­.ra^i—C7-— asztalok készen kap­".., k_p n : hatók. Ipan tanu­felveszünk. komb® alt szekrény igényesnek eladó. — Nógrádi, Füredi u*ca 7., Lechner térnél. 4437 lót lüca 49 694 feMWr Gsz 3294 eladó. 125 Csepelt beszá­mítok. Petőfi San HHlamrok szobába férfi lakötarsat ke­resek. Bem tabor­nn k utca 30. 3291 Bútorozott szoba fér­fi részére kiadó. Pe­tófitelep, 24. utoa 99". 3281 Kétszobás, kertes magánház eladó. — ..Beköltözés" jeligé­re a kiadóba. 3279 Riitorozott Fehér, mély gyer- dor sgt. 36 b. X3143 Gázrezsóra való sü­to, rézüst és egy húsvágó töke eladó. Félhö u. 3. 3277 ^^•gzo bát keres tanár. ..Rövi­desen" jeligére Ka­rolyi u. hirdetpbe. 4434 Nyugdíjas főr.ómin­denest keresek kis­gyermek mellé Bu­dapestre. Jelentke­zés Mülhoffer órás­üzlet, Takarektar u. " 3244 ocözlemények x Városi balettiskola vizsga- hészek és egyéb érdekeltek fi­Gyermekbénulási nulási járvány . terjedt, hogy a városi hatósá- vidám"cirkusz (tarka attrakciók 14,45. ÁLLATORVOSI INSPEKCIÓ* SZOLGALAT Szeged város területére gok az összes sportrendezvények _ »„„„„,. Június 24-tól Július l-ig este lemondását javasolták Egyelőre 5ámák"diadalma'"a farsangon I órától reggel 6 óráig (vasár- hem küldik a gyerekeket vide- (C;iokonai vitéz Mihály komi­és ünnepnap nappal ls) első- kl nyaralasra sem Düsseldorf- - - - --­segélv es nehezeilés esetére ban s gyermekbénulás ez.ldáig 5 ügyeletes dr. Domonkos Gábor halálos aldozatot szedett, egész m főállatorvos. Lakása Honvéd tér Észak-Rajna-Westfalia területen pénztáránál naponta 2 7- óráig 5. (volt Dózsa-laktanya). Tele- összesen 239 megbetegedés es 13 fon: 38-31. haláleset történt. Az állatorvos kiszállításáról • . Irivé fél köteles gondoskodni. A romai rendőrség 13 sze­gyeimét. hogy f. évi június 28.— július 8. közötti időszakban előadása 1961. július 2-án, vasár­.... , Járvány nap du 3 érakor és július 3-án Düsseldorfban. Düsseldorfban az este fél 7 órakor a Szegedi ..Sárga" üdülőtelep területén az utóbbi napokban a gyermekbé- Nemzeti Színházban Műsor: Ré- 5/1955. Eü. M. sz. rendelet alap­" " ' oly3" erősen (en réten (gyermekjáték). ján DDT-permetezést végeztet. porondon). Dorottya, avagy kus eposza balettra feldolgoz­va) Az iskola vezetője: Tili El­za. Jegyek váll hatók a színház x A SzegPdi Konzervgyár ta­valy segítséget, nyújtott számos termelőszövetkezetnek ahhoz, hogy harminc holdon málnát te­- szovjet pedagógus rész- amerikai állampolgárt tartózta­vételevei továbbképző tanfolyam mélyt, köztük egy svájci és egy lepitSenek. Most beérett az első termés, s a gyárban mintegy tíz­A Közegészségügyi és Jár­ványügyi Állomás felhívja a mé­inrtT.i ízeieden iúUns első felé- tott le, amiért a legutóbbi évek- e*er üveg befőttet es dzsemet ind® szegeden juuus eiso teie- > » készítenek a hamvas gyümölcs­ben a megyeben muködo orosz ben összesen vagy 350 millió Tí- U-. nyelvtanárok részére. A tanfo- ra értékben régiségeket esem- „' lyam keretében a hallgatók ta- pésztek ki az ország területéről lálkoznak a Szegedre látogató Azt az eljárást követték, hogy szovjet, turistákkal, felirat nél- a műkincsekről először leírást cs küli szovjet filmeket tekintenek fényképeket küldtek külföldi meg es dr. Beretzk Péter, az cinkosuknak, majd pedig — MSZBT megyei elnökségi tagja mihelyt vevőt találtak a kin­vezetesével ellátogatnak a Fe- csekre — kicsempészték azokat hértóra is. a határon. UJABB DISSZIDENS KASSZAFUROKAT FOGTAK bt, FRANCIAORSZAGBAN A franciaországi Melun rendőrsége négytagú kasszafuró bandát tett ártalmatlanná. Mind a négyen magyar ®ssziden­sek voltak. A 32 éves Kádár Olivér, a 34 éves Majdán Mihály, a 32 éves Gayer Ferenc és a 21 éves Szólás Ferenc évek óta betörésekből és kasszafúrásokból élt. Néhány nagy zsákmányt hozó vállalkozás ls szerepel bűnlajstromukon: a múlt nyáron egy párizsi vállalat pénztárában kétmillió frankot, októberben a francia főváros központifűtés-szerelő vállalatának kasszájá­ban egymilliót, ez év elején pedig Lagny-ban egy áruház páncélszekrényében hárommillió frankot találtak. Az idén feb­ruárban egy áruházi betöréskor nem tudtak megbirkózni a pán­célszekrénnyel, ekkor kétmillió frank mértékű áru — így több szaz hanglemez — elemeiesévei karpótolták magúkat. Mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, a Szegedi Kendergyár, a Cipőipari Ktsz dolgozóinak, kik szeretett feleségem, KOVÁCS FERENCNÉ temetésén megjelentek és virágadományaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek, ezúton mond köszöne­tet 2582 a gyászoló esalád Rekamié, fotel, sez­lon készítését, javí­tását vallatom. Saj­ka utca 12. Dudás kárpitos. X4446 Kitűnő állapotban le­vő 407-es, 22 900 km-t futott Moszkvics el­adó. Erd.: Kossuth Lajos sgt. 23. I. 12. 4447 Harmónium eladó. — Cim: Rakovszky zongorahangolónál. Jósika u. 31. 4448 Bélveget leselön yö­sebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyegkereskedönél. Kelemen u. 4. X26I6 Kétszemélyes „For­tuna" nevű kajak eladó. Megtekinthe­tő a vízi sporttele­pen, a gondnoknál. 3399 Vennék keveset fu­tott Wartburgot. Skodát vagy Moszk­vics gépkocsit. ..Au­10" jeligére kiadóba. Fiatal fejőstehén el­adó. Mlhalytelek, Nagvbercsényi u. 9. iz.1 m. 3272 Danúvia motorke­rékpár, 123-ös két­üléses teleszkópos kitűnő karban el­adó. Mikszáth Kál­mán utoa 11. szám, udvarban, jobbra. x.3283 Elcserélném belváro­si szoba. konyhás lakásomat, belvárosi egyszobás. komfor­tosra. esetleg egész­séges szoba. kony­hásra. Különbözeiét térítem. Erd. öttől. Hajnoezt u. 23. X Elveszett szombaton 24-én este a Dózsa György utca - Sztá­lin sétány — Oskola utca útvonalon 1 női apró lilamintas se­lyemruha. Kérjük a megtalálót. Lenin krt. 91. I. 3. juta­lom ellenében le­adni. 3235 Asztalossegédet fi her bútorra felvesz Kocsis asztalos. At­tila utca 14. szám. ; 3295 Német, angol nyelv­tanítás, fordítás. Gu­tenberg u. 26. ta­nárnő. 5-tol. 3282 Idős férfihez éjjeli ápolónő felvétetik Gutenberg u. 20. — fdsz. 6. 4435 Anyarozsot, mákgu­bót átvesz a Szege­di Földmuvesszövet­kezet. Átvétel he­lye: Marx tér. ba­romfi felvásárló. — Kisznerné. X3S02 Közli az Aszfaltúiépítő Vállalat szegedi építésvezető­sége, hogy a Közlekedés- rá Postaügyi Minisztérium rendelkezése folytán az 5 sz. főközlekedési út Kossuth Lajos sgt. rá Petőfi Sándor sgt. közötti átkelési sza­kaszon a burkolat javítási, illetve öntöttaszfaltra való kicserélés munkáit a régi anyag felhasználásával, át­főzésével f. hó 27-én elkezdi rá a forgalmat az ille­tékes szervek hozzájárulásóval szakaszonként lezárja A munkálatok kb. 14 napig tartanak. Mindazon rokonoknak, jó barátoknak. Ismerősöknek és munkatarsaknak, kik szeretett férjem es édes­apám, BUS ISTVAN temetésén megjelentek és virágadományaikkal fajdal­munkat enyhíteni igyekez­tek, ezúton mond köszöne­tet a gyászoló felesége 2544 és leánya Mély faidalommal tudat­juk. hogy draga Jó édes­anyánk, özv. KURTH QYÖRGYNE Weber Magdolna f. hó 25-en, életének T3-tk évében elhunyt. Temetése f. hi) 27-én 19 órakor az alsóvárosi temető kápolná­jából. Gyászoló leánya, 2588 Magdolna Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett leá­nyom, testvérem é« sógor­nő, TÓTH ERZSEBET f. hó 35-én, életének «t-lk évében elhunyt. Temetése f. hó 27-én 14 órakor a belvárosi temető kupola­csarnokából. Gyászolja édesapja 25*4 és testvérei Mély fáidalommal tudat­juk. hogy a legjobb férj, édesapa, testver e» sogor, VERESS SANDO* f. hó 2«-an, életének 5S-lk éveben elhunyt. Búcsúzta­tása f. hó 28-án 14 órakor a belvárost temető ravata­lozójából. 2593 Gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents