Délmagyarország, 1961. június (51. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-09 / 134. szám

Péntek, IMI. JftnliH ® C t6*Ö$ ZOLTÁN — SIMON ISTVÁN } jf^r « RÁ— 3 —2 wjnwmt u cukrainak SZEGEDI BŰNEIBŐL XI. EICHMANN BARÁTAI LÁTOGATÓBAN A halálba indulás előtt valójában nem sok napra kellett berendezkedni a desz­kakerítések mögött. Ezt a néhány napot is minél ke­servesebbé, megalózóbbá igyekeztek azonban tenni az üldözöttek szamára. 1944. június 7-t keltezéssel jelent meg "Szeged szab. kir. város ghcttó-rendje*. öles plakáto­kon közölte a helyettes pol­gármester és a rendőrkapi­tányság vezetőjének helyet­tese, miként szabályozza az életet, ha ugyan életnek volt ez nevezhető. A mintát a német fasiszták szolgáltat­tak. Eíchmanntól és embe­reitől származott a magyar­országi gettókra vonatkozó elgondolás, amelyet a helyi urak hűségesen megtoldot­tak saját ötleteikkel. A nhettó-rend* éltalános része szembeötlő, na© be­tűkkel tudatta, ho© akik jogtalanul, tiltott helyen, vagy rendőri kíséret nélkül próbálják elhagyni a gettót, azokat a rendőri közegek őrizetbe veszik ... "Az érint­kezés « külvilággal teljesen szünetel. A ghettóba és a zsidóházakba behozni, vagy onnan kivinni magánosok­nak semmit sem szabad. A ghettvból kilépő és oda be­lépő zsidókat az őrség meg­motozza. A ghettő és a zsi­dóházak postaforgalma el­lenőrzés alatt áll*. Közölték azt is, ho© min­denki "katonás fegyelem alatt ált*. Réggel 6-kor éb­resztőt tartottak és este 9 hiszen a közvilágítást is be­szüntették. Ha valakinek ne­tán e© gyertyája akadt, azt is rejtegetni kellett. E napokban nagy hír hoz­ta lázas készülődésbe a to­rony alatti urakat. Értesítést kaptak, hogy többedmagával Szegedre érkezik dr. Endre László államtitkár, a Bel­ü©mínisztérium zsidó­ü©ekkel foglalkozó osztá­lyának vezetője. <Kell-e több jellemzésére, mint­hogy Eichmann a vallomá­sában élete legjobb barátjá­nak nevezte.) Eichmann kebelbarátja, Endre László kérlelhetetle­nül járta az országot és jött Szegedre is, hogy tűzzel­vassal eljárjon apjától örö­költ és széltében-hosszában ismert politikai jelmondata értelmében, amely szerint: "Minden földműves büdös paraszt — minden munkás kommunista bitang —, min­den zsidó kaftános, kiirtani való galíciai«. Útjuk egvenes célja volt, ho© felülvizsgálják a sze­gedi zsidóság elhelyezése kö­rüli intézkedéseket. A pol­gármester megbízásából dr. Kemenessy tanácsnok, a zsi­dóügyek megbízott szegedi intézője írásban a 29 237/1944. számú iraton értesítette er­ről már június 6-ón a rend­őrség szegedi kapitányságát. A gépelt ügyiratban közlik, hogy a polgármester a láto­gatás idejére szigorúan el­lenőrizteti a gettó rendjének bevezetését és általában fe­lülvizsgál minden ezzel kapcsolatos intézkedést. Tóth Béla még külön kedveskedni akart a mindenható állam­titkárnak, ezért saját kezű­órakor volt a takarodó. Esté- leg je©zettel egészítette kl tói reggelig senki sem hagy- M iratot: »A keresztény ha­llatta el a számára kijelölt helyet. Még a magatartást is kü­lön pontban szabályozták, imí©en: "A gh-ettóban és a zsidóházakban a polgári ha­tóságoknak és katonai pa­rancsnokságoknak bárhol megjelenő képviselőit. ezett­kívül elöljáró szállásparancs­nokukat is, a ghettóhoz tar­tozók. a férfiak levett föveg­gel, illemtudóan előre kö­szöntsék. Előttük föveg nél­kül, vigyázzban álljanak. Ha valamelyik szobába bemen­nek, aki őket először észre­veszi. vezényeljen hangosan vigyázz-t*. A gettó-rend elrendelte e©ebek között azt is, ho© "« takarodó és ébresztő kö­zött azokban a szobákban, ahol a teljes elsötétítés vég­rehajtása akadályba ütközik, nem szabad fehér fényű égőt, vagy lámpát gyújtani*. zakm nyíló ablakokat be kell meszelni* — rendelte cl. Eichmann barátai, a "ma­gas* vendégek június 10-én meg is érkeztek Szegedre. Látogatásukról másnap nagy cikket közölt a Szegedi Uj Nemzedék. Kiáltó címbetűk­kel adta tudtul, ho© "Vitéz Endre László és vitéz Baky Ijászló belügyi államtitkárok megtekintették a szegedi ghettót.* A cikkből értesül­hettek az olvasók, ho© »az államtitkárok. Magyary-Kos­sa Aladár főispán, dr. Tóth Béla helyettes polgármester és Buócz Béla vidéki rend­őrfőkapitány társaságában tekintették meg a gettó há­zait, életét ós »« legteljesebb megelégedésüket nyilvánítot­ták és őszinte elismerésüket fejezték kl*. Hasonló megelégedéssel nyilatkoztak a fényes ünnepi ebédről, melyet tiszteletükre a hű szolga, Tóth Béla he­lyettes polgármester adott önbuzgalomból és nem kis számításból. S mikor később e szegedi urak baráti vacso­rával kezdődő dáridózáson összejöttek Eri eh Kampf sze­gedi német konzullal ér. Gróf ügyvéd bérpalotájának fényűző lakásában, megelé­gedetten dörzsölhették kezü­ket. S ra©ogó arccal jelentette Endre és Baky is Budapes­ten Eichmannak, hogy a va­gonok és teherautók Szeged­ről is szállíthatják a kifosz­tottak bútorait, va©onót, szűkös élelmiszertartalékáít. De légióként hamarosan újabb ezrekkel gyarapíthat­ják a haláltáborok létszá­mát, biztosíthatják az után­pótlást a szüntelenül füstöl­gő kéményü halálgváraknak. (Következik: LEZÁRT VAGONOKBAN) Teljos erőművöt pótol majd a szoviet-magvar eitergictkooperáeió Csehszlovákiával, az NDK- Hőerőmű val és Jugoszláviával már kapcsolatban van villamos­energia-rendszerünk. A most épülő távvezetékekkel az együttműködést a Szovjet­unióval is megvalósítják. Távvezetékek épülnek Mun­kácstól a Borsod megyei Sa­jószögedig és a budapesti, zuglói áramfogadó állomásig. A távvezeték építése most. jutott el félidejéhez. A sajó­szöged! fogadóállomás építé­szetileg elkészült, nyáron megkezdik a szabadtéri kap­isolóberendezések szereléséi is. A Sajószögedtől Zuglóig haladó 153 kilométeres táv­vezeték oszlopainak fele már teljesítményének. A S2ovjet segítség tehát e© új, na© erőművet pótol. Felkészfiit a kereskedelem a nyári mezőgazdasági igények ellátására A nyári mezőgazdasági munkák zavartalan biztosítá­sa érdekében a . városi ta­nács kereskedelmi osztálya máris megtette a szükséges intézkedéseket. Az aratás­cséplés időszakára a kiske­reskedelmi vállalat már be­szerezte a szükséges áru fé­leségeket. Megfelelő készlet­ben van raktáron kasza, sar­ló, kaszakalapács, üllő, iok­mány, haszükő. Jelenleg azonban hiányok mutatkoz­nak még a mezőgazdasági kisgépeknél, egyes típusú ka­pák és ásók neiYi kaphatók. E cikkek beszerzése érdeké­ben a kereskedelmi osztály már felvette a kapcsolatot a mezőgazdasági szövetkezetek országos központjával. A szerszámok mellett az élelmiszer és az üdítőitalok ellátásáról is gondoskodott a tanács kereskedelmi osztálya. Eddig mintegy 55 mázsa ara­tási szalonnát biztosítottak az aratóknak. A Szeged ós Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezet pedig a múlt év­hez hasonlóén már megkezd­te a szervezést, ho© saját boltjaiban, egységeiben, va­lamint húrom mozgóárus kocsival a termelőezövet ke­zetek és az állami gazdasá­gok ellátását biztosítsa a nyári időszakban. A mozgó­árusok sörrel, üdítő itallal, szódabikarbónával, aratópá­linkával, dohányféleségekkel és e©éb élelmiszerekkel ke­resik fel majd a mezőgazda­sági munkák színhelyén a dolgozókat. lij épuleíelemgyár Prágában néhány nappal ez­előtt új épületelemgvárat he­lyeztek üzembe. Az üzem a gyár- én lakásépítéshez szük­séges épületelemeket készíti majd. A termelést csaknem teljes mértékben automati­zálják. Az üzem még ebben az évben 30 000 köbméter épületelemet készít. Az épí­tési munkálatok befejezése után évi kapacitása eléri a 600 000 köbméter épületele­met. ami megközelítőleg 2000 lakás épületelem-szükségleté­nek felel meg. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának felhívása fiatalok! k1sz1sták! A Magyar forradalmi munkás-paraszt kormány fel" hívással fordult a mezőgazdaság dolgozóihoz, hogy foko­zott erőfeszítéssel vegyenek részt a tavaszi, nyári nagy mezőgazdasági munkák sikeres elvégzésében, « gabona­termés gyors betakarításában. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága készséggel tesz eleget a kormány felhívásának, felszólít minden fiatalt, hogy teljes erejükkel, fiatalos lendülettel vegyenek részt e nagy jelentőségű, munkák gyors elvégzésében. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomá­sok ifjú dolgozói! Becsületesen és szorgalmasan végezzétek mindennapi munkátokat —, ha szükséges — k&ra hajnaltól késő es­tig, vasárnap is dolgozzatok, azért, hogy kellő időben tör­ténjen a növényápolás, a takarmánybetakarítás és at aratás. Most elsősorban a kukoricakapálást kell meggyorsi" tani. Ezért dolgozzon minden fiatal, minden családtag, az iskolai szünidőre hazatérő középiskolás, főiskolás és egyetemista! Segítsenek ebben a faluról az üzemekbe bejáró és szabadságukat falun töltő ifjúmunkások, alkal­mazottak ís. 1FJO TRAKTOROSOK, KOMBAJNVEZETÖK SS ARATÓGEPKEZELÓK! A gépek zavartalan üzemeltelésével, s jő kihasználá­sával érjétek el, hogy a szocialista nagyüzemek a lehető legnagyobb gépi segítséget kapják, növeljétek a gépek teljesítményét, hogy minél nagyobb területen végezhes­sük. el a kapálást, a szénabetakarítást és az aratást. Dol­gozzatok kettős műszakban, vagy ahol erre lehetőség nincs, ott meghosszabbított munkaidőben üzemeltessétek a gépeket. Törekedjetek arra, hogy at aratásnál és a cséplésnél mínét kevesebb legyen a szemveszteség. FIATALOK, ŰTTÖRÖK! Segítsétek a zöldségfélék szedését, a gyümőlcsszüre­telést, hogy minél több felnőtt munkaerő jusson a nehe­zebb mezőgazdasági munkákra. Felhívjuk a KISZ-bizottságainkat és falusi szerveze­teinket, hogy nagy felelősséggel szervezzék és irányítsák az ifjúság minél szélesebb rétegének bevonását A mező­gazdasági munkákba. A korábbi évekhez hasonlóan ala­kítsanak növényápoló, takarmánybetakarító ifjúsági bri­gádokat, cséplőcsapatokat. Ifjúsági aratópárok ezrei se­gítsék a kézi aratást, a gabonabelakarítást. Az alapszer­vezetek, brigádok, munkacsapatok és a gépeken dolgozó fiatalok között szervezzék meg áz ifjúság nemes verse­nyét. Bizottságaink és alapszervezeteink a tanácsokkal, a termelőszövetkezetek vezetőivel együttesén mérjék fel, hol van a legnagyobb szükség az ifjúság társadalmi mun* kájára, s azokban vegyenek részt a hivatali, iskolai, te­rületi szervezetek és a patronáló üzemek fiataljai ís. Meggyőződésünk, hogy ifjúságunk — a kíszisták és az úttörők — tíz- és százezrei lelkes és felelősségteljes munkával válaszolnak kormányunk felhívására. Tóth Béla h. polgármester ur . a helyén Van. A közeli he­ez utóbbit ördögien lee©sze­rűsítette. Utasította a Köz­ponti Gáz- és Villamossági Rt-t, ho© szüntessék be az áramszolgáltatást a gettó ré­szére, szereljék le a házak csatlakozó föbiztosítóit, va­lamint a gáz- és árammérő­ket. A szegedi német pa­rancsnokság lelkesen helye­selte ezt a kezdeményezést. S e naptól koromsötét bo­rult a szobákban összezsú­folt szerencsétlen emberek­tekben megkezdik a Sajó-, szöged és az országhatár kö­zötti 120 kilométeres távve­zeték építését is. A 330 mil­lió forintos beruházással épülő távvezetékeket 1962. június 30-án akarják üzembe helyezni. A sajószögedi távvezeték üzembe helyezésének első Időszakában ötven megawatt, 1905-re pedig 200 megawatt energia érkezik a Szovjet­unióból hazánkba. Ez meg re. s még az, utcáról sem 'felel jelenlegi legnagyobb szűrődhetett be világosság, erőművünk, a Tiszapalkonyal Ma avatják fel a Falemezgyár új részlegét: a finomfurnírgyártó üzemet Több mint egyhónapos ságti furnírlapok innen a próbaüzemelés után a mai dobszárítóba kerülnek, ahol napon hivatalosan is felavat- például a mahagóni víztar­ják a Szegedi Falemezgyár talma — a 80—90 fokos hő­ns©szerű, üj, finomfumír- ségben — másfélperc alatt 16 gyártó üzemét. Szakemberek —18 százalékra csökken. Saj­szerint nos ezek az adatok csupán er. az üzem a maga nemé- kísérleti jellegűek, mert a ben nemcsak az országba- szárítók műszaki átvétele ez A bútorokat vékony ne­meafft réteggel: finom-, il­letve színftirnírral borít­ják, s ezt látják el poliész­ter bevonattal, vagy poli­túrral a bútorgyárakban. Mivel bútoriparunkban so­ha nem észlelt fellendülés táron belül egyedülálló, tapasztalható, könnyen be­idéig nem történhetett meg. láthatja mindenki, ho© a hanem azon túl is keresni A szállító cégnek még előbb Szegedi Falemez©ár Üj kell párját korszerűség te­kintetében. Az építkezés költségeiről és méretéiről több ízben be­számoltunk már, de arról ed­dig még nem esett szó hogy üzemrészének termékeire igen na© szükség van. Az Nagy érdeklődés a szegedi járásban a békeestek iránt A Hazafias Népfront sze- ra. s ez a szerencsés kezde­gedi járási oizottsága által ményezés is jelentősen hoz­•május—június hónapban ren- zájárult a békegyűlések si­dezétt béke-estek és tainlko- keréhez. Hasonlóan szívesen zók iránt igen na© volt és örömmel fogadtak a kis­mindenütt az érdeklődés a teleki békegyűlés résztvevői stogedi járás községeiben, az elóadast követő fitmveti­Né© böke©ülésen: Algyön, tést. amely során a »Béke Cs Balástyán. Kisteleken és szabadság* cfmű kisfilmet Kiskundorozsman összesen vettették az est kózonsege­több mint 600 érdeklődő nek. I cUgatta, meg az aktuális Június hónapban a jaras külpolitikai kérdésekkel fog- több községeben tartanak lalkn-ó előadásokat. Mind a békegvüléseket. így holnap, regi- helven helvi pedagógu- szombaton este 7 orakor sokat, szakembereket kértek F.öszkén rendez béke-estet a fól a2 elöadasok megtartású- községi népfrontbizottsag. pontosan be kell szabályoz nia. Szárítás után — szaknyel- üzemavatás után nyomban ven szólva — pihentetik a meg is kezdik a tervszerű furiiírt.: bizonyos ideig állni munkát, és mihelyt felfe.ltöd­hagyják, esak azután kerül nek kétmüszakos termelésre, miként is gyártják a finom- az ollóhoz, mely méretre napi kilenc ezer négyzet­furnírt és hogyan váltak be vágja. Az olló szintén töké- méter finomfurnírt gyárta­a súlyos pénzen vásárolt íetes, korszerű gép, e©etlen nak. nyugatnémet gépek. szépséghibája, hogy hiányzik Ennek a mennyiségnek tete­Szemlátomáat szívesen dol- róla a fotocellás balesetelhá- mes része a me©ében ma­goznak ebben » műhelyben rító berendezés. Híjóval a rad, és a csongrádi, vala­a munkások. rajta dolgozó két munkás mint a szegedi bútorgyára­Tiszta, világos és aranylag keze állandóan veszélyben kat. látja el ezzel a nélkülöz­zajmentes is. A rönkelőkészí- van. . hetetlen bútorealapanyaggal. tőből, mely a hazai es egz.o- A méretre vágott lapokat ta faféleségeket felhasítja, végül kötegelik. * átszállít­ás az új gőzölőkamrák után, jak a készáruraktárba. A fi­melyek — a fafaj táktól füg- nomfurnír ©ártása ezzel be­gőeo — gőzölnek, vagy főz.- fejeződött. , nek, a gondosan megtisztí- AZ érdekes technológiai fo­tott farönk pólyakocsin ke- Kamat ismertetése nyomán rül a műhely első gépéhez, hlzonvár* az ls felkelti az és DEMAG-daruvHl helyezik érdeklődést, hogy a hasító -asztalára*. Ez a mire használják ezeket az gép termeli a színfurnírt. pxtra furnírlapokat? Na© értékű. négyméteres r,emezek, bútorlapok végső kései olyan könnyedén nye- borítására. Ezért, is nevezik sik a kemény fát, mintha színfurnírnak. Manapság ha csak vaj lenne. vflífv mondjuk mahagó­A befogás rá az előtolás ni.bútfllT6, beszélünk, senki hidraulikus, —• Nemzetközi röntgenszakorvosi találkozó Budapesten Az orvostudománynak ta­lán a legtöbb üj eredményt felmutató ága a radiológia. Az Izotópok, az elektronikus képerősítők és a televízió­technika alkalmazása a ra­diológiában lehetővé tette többek között, hogy bizonyos vizsgálatokat a korábbinál sokkal kisebb sugármennyi­séggel lehet elvégezni, A radiológia eddigi ered­ményeiről, fejlődéséről és számos, ezzel kapcsolatos időszerű kérdésről lesz szó az első ma©ar radiológus­kongresszuson is, amelyet június 0—11. között Buda­pesten, a Műszaki Egyete­men tartanak. Az esemény Európa legelismertebb ra­diológusainak találkozója lesz. A kongresszusra több mint négyszáz külföldi részt­vevőt várnak. (MTI) miféle nehéz fizikai mun- sem gondolhat tomor fara. kát nem kíván. Az tűi nehéz, na©on drága, A 0,2—5 miliméter vastag- tehát nem is praktikus. Konferencia a gravitáció problémáinak tanulmányozására A szovjet fizikusok az iden konferenciát hívnak össze a gravitáció legfontosabb problémáinak megvitatására. A Szovjetunió képviselői bekerültek a nemzetközi gra­vitációs bizottságba, amelynek fő feladata a jövő év júliu­sában Varsóban tervezett nemzetközi konferencia előkészí­tése. A lap hangsúlyozza, hogy a gravitáció alapvető problé­máinak tanulmányozása kétségtelenül fontos szerepet tölt be a mai világkép kialakításában, valamint a kozmikus téí meghódításában.

Next

/
Thumbnails
Contents