Délmagyarország, 1961. június (51. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-04 / 130. szám
Vasárnap. 1961, június 4. 10 pjuiiiugyi RaiupTie xerv-j A szegedi partfürdő terület én elkészült az a 20x56 mé teres fürdőmedence, melynek építését tavaly ősszel kezdt ék meg. A medence vízellá tására nagyteljesítményű, 517 méter mély, percenként 1200 liter vizet adó kutat fúrtak a partfürdö területén, melynek 32 fokos vízhőmérséklete kellemes, langyos fürdővizet biztosít. Felvételünk az új kútnál készült, ahol a Csongrád megyei Vízmű dolgozói a csőkiépítésen dolgoznak. A kút ma már vizet ada az új medencébe. NÉGYMILLIÓ SZOVJET GYERMEK ÜDÜL UTTÖROTABOROKBAN A szovjet szakszervezetek kezelésében levő úttörőtáborokban mintegy négymillió iskolásgyermek tölti Idén a szünidőt. Ez a szám háromszázezerrel több, mint tavaly volt. A szakszervezetek közel hatezer úttörőtábort tartanak fenn az ország legszebb pontjain, a Fekete-tenger partvidékén, s a nagyobb városok közelében. Erre a célra mintegy 150 millió rubelt fordítanak a Szovjetunió társadalombiztosítási alapjából. A szülők minimális hozzájárulást fizetnek a gyermekek nyaraltatásáért: a legnagyobb arányú hozzájárulás sem haladja meg a 30 száza, lékot 38 EZER FORINTOT NYERTEK A NEGYTALALATOSOK A beérkezett 4 410 809 szelvény között öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatot 87 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 38 023.75 forint. A háromtalálatos szelvények száma 5642, a nyereményösszeg egyenként 293.75 forint. Két találatot 125 163 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 13.20 forint. — A héten Szegedre látogatott a szerencse. A szegedi TotóLottó Körzeti Irodában a 22. játékhéten 8 darab négytalálatos szelvényt találtak és ebből 6 szegedi, illetve Szeged környéki. — Francesco d'Aréna olasz festő Brazíliából egy kis majmot hozott magával, „akit" kioktatott az absztrakt művészet bonyolult titkaira. A közelmúltban Milanóban kiállították Toy, a majmocska 35 „absztrakt művét". D'Arena azonban elfelej, tette megtanítani majmát a riporterek helyes kezelésére: amikor az egyik meg akarta „interjuvolni", a majom a fej oh ez vágta a palettát! BOLGÁR IROKÜLDÖTTSBG HAZÁNKBAN Varsóból hazatérőben szombaton néhány napos látogatásra íródelegáció érkezett hazánkba Angel Todorov, a Bolgár írószövetség titkára vezetésével. A küldöttség a Magyar írószövetség vezetőivel megbeszéléseket folytat. — „A papa helyezkedik" eímmel zenés kabarét rendez két részben az Országos Rendezőiroda hétfűn délután fél 6 és fél 9 órai kezdettel a Szegedi Nemzeti Színházban. Közreműködik Salamon Béla érdemes művész, Balogh Erzsi, Hlatky László, Géczy Dorottya, Bikády György, Lengyel Gizi, Szuhay Balázs, Viola Mihály. Felföldy Anikó és Fcnay Márta. A műsorban szerepelnek jele, netek, tréfák, magánszámok, sanzonok és táncdalok. Kísér ötvös Marcell, Szombat délután a SZEAC-stadionban A szombati sportesemények nagy részét a SZEACstadj ónban rendezték meg Szegeden. A kora délutáni órákban a külső pályán került sor a labdarúgó-tartalékbajnokság rangadójára. Szegedi EAC III—Szegedi Építők II 5:1 (3:1) Vezette: Bálint. SZEAC: Bőke — Datnada, Szelezsán, Varsányi — Takács; Léber — Horváth, Szabó, Rábai, Botka, Nagy. Építők: Len kova — Zsalvai, Bálint, Vér — Törköly, Bús — Hegedűs Gy., Szecskó, Császár, Sörös. Lakatos. A SZEAC-ját® kosai felkészültebbek voltak és sok helyzetet teremtettek az Építők kapuja előtt. A két régi NB l-es játékos, Rábai és Törköly közül különösen Rábai nyújtott jó teljesítményt. A gólokat Botka 2, Rábai, Horváth, Sz® lezsán (1 l-esből), illetve Császár lőtte. * Amíg az ifjúsági csapatok a tribönös pályán játszották bajnoki mérkőzésüket, a SZEAC Szegeden maradt vezetőitől megtudtuk, hogy az első csapat tizenhárom játékossal szombaton reggel utazott el Tatabányára. A jobbösszekötő személye még bizonytalan. Lehet, hogy Reményik, vagy Baráth játszik a bányavárosban, attól függ, milyen lesz a pálya talaja. A várható csapatösszeállítás az alábbi: Mészáros — Szabó, Kürtösi, Vass — Dezsőfi, Zallár — Nemes, Reményik (Baráth), Hajós, Pető, Boros. A tartalékkapus Tóth Lajos lesz. * Az ifjúsági labdarúgómérkőzés meglepetésre döntetlen eredménnyel végződött: Szegedi EAC—Alsóvárosi MAV 0:0. Vezette: Jurka. Az Alsóváros többet támadott a már bajnok egy® temi csapatta] szemben. A vendégcsapatból Mihaleczki, Katona és Nagy, a SZEACból Szalai és Linka játéka tűnt ki. Végül megyei bajnoki felnőtt mérkőzést játszottak, amelyen biztosan győzött a SZEAC II. Szegedi EAC II—Alsóvárosi MAV 6:0 (3 dl) Vezette: Sári. SZEAC: Rátz — Siha, Portörő, Sándor — Janka dr„ Kővári — Tóth Gy., Csordás, Drencsényi, Pataki, Kelemen. Alsóváros: Kanalas — Bakacsi IL, Bakacsi I., Bank — Csúcs, Bullás — Pacsika, Szélpál, Szekeres, Gombos, Hódi. Érdekes, hogy a harmadik SZEAC-gól a csapat kétszázadik gólja volt ebben a bajnokságban. Nem egyetemi játékos szerezte, öngólból esett! A gólokat Janka dfr. 2, Csordás, Portörő (11esből). Drencsényi és Bakacsi II. (öngól) szerezte. Kosárlabda Szegeden még sohasem rendeztek NB l-es kosárlabda-mérkőzést szabadtéri pályám. Tegnap a SZEAC-stadionban élénk érdeklődés mellett került sor a Szeged —BVSC találkozóra. Ezúttal sok labdarúgó-barát is szurkolt a SZEAC-kosarasoknak, mert egy-egy sikeres kosárradobás után nemcsak a taps csattant fel a nézőtéren, hanem néha a kiáltás is felhangzott: "Gól!... Gól!...« Szegedi EAC—Budapesti VSC 73:64 (30:42) Férfimérkőzés, Vezette: Velkei (Budapest), Szamosi (Szeged). Az első félidőben a vendégcsapatnak ment jobban a játék, szünet után a szegediek biztosan dobtak kosárra és nagy küzdelem után szerezték meg a győzelmet. Legjobb dobó: Dobó (24), dr. Faragó (17), Merényi (16), Ribizsár és Boga (6—6), illetve: Vörös (26) és Kováts (16). A SZEAC ezzel a győzelemmel az NB I hatodik h® lyésre került fel. M. K. Gyakorlattal rendelkező gepeszvagy vegyészmérnököt keres felvételre a Szegedi Seprflgyár. 217 Labdarúgás. NB Il-es mérkőzés: SZVSE—Bp. Spartacus, Vasutas-pálya, fél 5 (Tausz). Előtte SZVSE II — Dorozsma, megyei bajnoki. NB III-as mérkőzés: Sz. Építők—Csongrádi Petőfi, SZEAC-stadion, 5 óra (Hodroga). Előtte: Sz. ÉpítőkMakói Vasas, ifi-bajnoki. Megyei bajnokság: Textilművek—Szentes, Textiíművek-pálya, fél 11. SZAK— UTC, SZAK-pálya, fél 6 (Ungi). Sz. Dózsa—H. Vasas, Dózsa-pálya, fél 9 (Tóth dr.). Móravárosi Kinizsi—H. Honvéd, Kinizsi-pálya, 10 óra (Stark). Szőreg—Juta, Szőreg, 5 óra (Szabó L.). Kistelek—Mindszent, Kistelek, negyed 6 (Vörös B.). A Dózsa-pályán utána, a többinél előtte ifi-bajnoki. Ifjúsági bajnokság: SZVSE—Dorozsma, Vasutas-pálya, 9 Vasárnap sportja óra. Járási bajnokság: Szatymaz—Ásotthalom, Szatymaz, 10 óra (Farkas). Deszk— Tápé, Deszk, 4 óra (B. Szűcs). Kübekháza—Ujszentiván, Kübekháza, 4 óra (Jármai dr.). Üllés—Algyő, Üllés, fél 5 (Pintér I.). Pusztamérges —Mórahalom, Pusztamérges, 2 óra (Horváth M.). Az építők napja alkalmából villámtorna a Falemezgyár, a Gyufagyár és a Ládagyár csapatának részvételével az UTC-pályán 8 órától. Asztalitenisz. Sz. Kender— Ózdi Kohász, NB Il-es férfimérkőzés, Dugonics utcai iskola, fél 10. Atlétika. Ipari tanulók területi bajnoksága, SZEACstadion, 9 óra. Egyesületi bajnokság, SZEAC-stadion, fél 12. Kézilabda. Megyei bajnokság. Főiskola—MVSE II. női, főiskolai pálya, fél 9. Főiskola—Sz. Honvéd, férfi, főiskolai pálya, fél 10. Építők—UTC, férfi, Rókusi Tornacsarnok, 10 óra. Kinizsi— UTC, női, Kinizsi-pálya, 12 óra. Röplabda. Sz. Spartacus— Zagyvapálfalvi Építők, NB Il-es női mérkőzés, Rókusi Tornacsarnok, reggel 8 óra. Sz. Juta—Bp. Fürdőigazgatóság. NB Il-es férfimérkőzés, újszegedi ligeti pálya, 12 óra. Teke. Sz. Postás—Szolnoki MÁV, NB Il-es férfimérkőzés, Postás-pálya, 1 óra. Úszás. A SZEAC versenye, Újszeged, fél 5. — „MESTERSÉGES" FOVAROS. Brazíliához hasonlóan Japán is új „mesterséges" főváros felépítését tervezi. Tokiónak ugyanis jelenleg 9.5 millió lakosa van. s a város nem képes a lakosság állandó szaporodásával lépést tartani a lakásépítés, közlekedés, közszol. gáltatás, közigazgatás stb. terén. Az új főváros felépítése után kitelepítik Toklóból a 15 állami és 68 magán főiskolát, s a számtalan kormányhivatalt. BAGHY GYULA ELŐADÁSA SZEGEDEN A magyarországi eszperantómozgalom fejlődéséről tart előadást hétfőn, június 5-én 6 órakor Baghy Gyula, az Eszperantó Szövetség elnöke a Tolbuhin sugárúti Szakszervezeti Székházban. — Az Ünnepi Könyvhét programjában több vidéki város Íróinak találkozóját rendezi meg ma Kecskeméten a Katona József Társaság, a Táncsics Társaság, a TIT és a kecskeméti városi tanács művelődésügyi csoportja. A Szakszervezetek Bács.Kiskun Megyei Tanácsa Művelődési Otthonában este „Magyar tájak" címmel irodalmi estet rendeznek a vidéken élő írók és költők részvételével. Az esten Pécs, Győr. Veszprém, Szolnok és Pilis íróival együtt közreműködik Szegedről Andrássy Lajos, Dér Endre József Attila-díjas, Lödi Ferenc és Nagy Sándor Kossuth-díjas. AZ ORVOSTUDOMÁNY EGYIK LEGHOSSZABB MŰTÉTE A londoni Bertalan-kórházban a napokban hajtották végre az orvostudomány egyik leghoszszabb műtétét. Tizenhárom órás folyamatos műtéttel igyekeztek elválasztani egymástól egy esztendős sziámi ikreket, akik egyetlen koponyában összenőtt két agyvelővel születtek. A rend. kívül fáradságos és hosszadalmas műtét után az egyik iker meghalt, a másik megmaradásához azonban nagy reményeket fűznek. Az életben maradt kislány leválasztott agyát speciális védőhártyával vették körül, amelyet erre a célra az Egyesült Államokból hozattak. EGYETEMI KÖNYVTAR Kölcsönzés: hétfőn délután 2 órától háromnegyed 6-ig, kedd —péntek 12 órától háromnegyed 6 óráig, szombaton délelőtt 10 órától háromnegyed l-ig. Könyvolvasóterem: hétfőn délután 2 órától háromnegyed 9-ig, kedd -szombat délelőtt 10 órától háromnegyed 9-ig. vasárnap délelőtt 9 órától háromnegyed l-ig. Folyóiratolvasóterem: hétfőn délután 2 órától este 7-ig, kedd— szombat 1 órától esté 7-ig. Kutatószoba : hétfő—szombat reggel 8 órától este 6 óráig. SOMOGYI KÖNYVTÁR Központ: (Múzeum-épület): Olvasóterem nyitva hétköznaponként 10—19 óráig, tájékoztató szolgálat 10—18 óráig. Könyvkölcsönzés hétköznaponként 10—12 és 14—17.45 óráig. szombaton 14—17.45 óráig. Ifjúsági Könyvtár (KTSZ-éoület, Sztálin sétány 7.) nyitva hétköznaponként 10—12 és 14—17 óráig, szombaton 10—13 óráig. Fiókkönyvtárak nyitvatartási rendje: Brüsszeli krt. 5. hétköznaponként 10—12 és 15-18 óráig, szombaton 15—18 óráig, vasárnap 10—12 óráig, csütörtökön zárva, Petőfi sugárút 81/a. hétköznaponként 10—12 és 15—18 óráig, csütörtökön és szombaton 15—18 óráig. Sárkány u. 13. kedd, csütörtök, szombat 15—19 óráig, November 7 Művelődési Otthon (Temesvári krt. 34) kedd, csütörtök, szombat 15—18 óráig: Tömörkény Művelődési Otthon (Petőfitelep III. u.) hétfő, szerda, péntek 15—18 óráig: Mihélyteleki Művelődési Otthon hétfő 14 16 és péntek 16—18 óráig, Haladás Tsz (Újszeged) szerda, péntek 13—15 óráig. A Béke-. Hattyas-, József Attila, Ságváritelepen és Kettőshatáron a szokott helyen és időben folyik a könyvkölcsönzés 3CÖ 2LEMENYEK x Gyermekműsor a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbuhin sugárút 14) ma délelőtt fél 11 órakor. Bemutatásra kerül Gulliver, Szües Dani álma, Jelki András kalandjai című diafilmek, azonkívül a Tiszta ügy című mozgó film. Belépődíj 1 forint. x A közkedvelt „Melody"-zenekar muzsikál a KPVDSZ Művelődési Otthon (Tolbuhin sgt. 14) össztáncain vasárnap du. 5 órától este 9 óráig. Ha jól akar szórakozni, feltétlen jöjjön el. Belépőjegy 5.— Ft. x Kispajtások, figyelem! 4-én, vasarnap délelőtt 10 órakor mesedélelőtt a Postás Művelődési Otthonban. Mozgó filmek és színes diafilmek kerülnek be mutatásra. Minden kispajtást szeretettel várunk. x Gyerekek, figyelem! Ma délelőtt 10 órakor mesemüsor a Dugonics Moziban. Előadásra kerülnek a legszebb diafilmek és mozgo mesefilm. Belépődíj L— forint. FELHŐS IDO, NÉHÁNY HELYEN ESO, ZIVATAR Várható időjárás vasárnap estig: felhős idő, csak kevés napsütéssel, többfelé eső, az ország keleti felé ben zivatar. Mérsékelt délnyugati-nyugati, később élénkebb északnyugati szél. A nappali hőmérséklet keleten is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap keleten 18—21, nyugaton 18 —19 fok kőzött. 32 fokos vizet ad az új strandkút JZmnds^ 1961. június 4, vasárnap MOZIK Szabadság: Fél 4, fel 6 és fel 8 órakor: Dúvad. — Magyar film széles változatban. Csak 18 éven felülieknek. — Június 17-ig. Vörös Csillag: 4, 6 és 8 órakor: Veszélyes út. — Magyarul beszélő szovjet fllm. 10 éven alul nem ajánlott. — Június 7-ig Matiné: fél 11 órakor: Diadalmas olimpia. — Magyar film. Korhatár nélkül. Fáklya: Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: öngól. — Román filmvígjáték. Korhatár nélkül. Ma utoljára. Hétfőtől: Thomas Müntzer. — Színes NDK történelmi fllm. 14 éven alul nem ajánlott.. Matiné: fél 11 órakor: Kis detektívek. — szovjet film. Korhatár nélkül. Hattyastelep, 4 és 6 órakor: Vakmerő szív. Szovjet föm. — Korhatár nélkül. Vasutasok Szakszervezete „Petőfi Sándor" Művelődési Otthon, délután 3 és 5 órakor: Oz a csodák csodája. Amerikai ffljn. Korhatár nélkül. November 7 Művelődési Otthon, Újszeged. 3, 5, 7 órakor: Kenyér, szerelem, fantázia. — Olasz film. 14 éven alul nem ajánlott Postás Mozi: 6 és 8 órakor: Kihívás. Olasz fllm. 14 éven alul nem ajánlott. Dugonics Mozi: 4. 6 és 8 órakor: Négyen az árban, uj magyar film. Korhatár nélkül. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután 3 óra kor: Szombat délután. — Bérletszünet. Ma, vasárnap este fél 8 órakor: Don Carlos. Bemutató előadás. Juhász Gy.-bérlet. Kedd délután 3 órakor: A kertész kutyája. IV. Diákbérlet. Kedd este fél 8 órakor: Don Carlos — Déryné-bérlet. Szerda este 7 órakor: Szombat délután. — Bérletszünet. Csütörtök este 7 órakor: DOB Carlos. — Móra—Odry-bérlet. Péntek este 7 órakor: Szombat délután. — Bérietszünet. Szombat délután 3 órakor: A kertész kutyája. — m. Diákbérlet. Szombat este fél 8 órakor: Don Carlos. — Katona J.-bér. let. Vasárnap délután 3 órakor: Szombat délután. — Bérietszünet. Vasárnap este fél 8 órakor: Szombat délután — Bérleiszünet. MÚZEUM Szeged és a magyar Irodalom 1848-tól napjainkig. Fehértó élővilága, Régészeti kiállítás. Érdekességek a Móra Ferenc Múzeum természettudományi gyűjteményéből. Károlyi—Nyilassy képzőművészeti kiállítás. Nyitva hétfő kivételével naponta 19—18 óráig (Roosevelt térj. KÉPTAR A magyar rajz és akvarell a XIX. században, Az utolsó 150 év magyar festészete, Szegedi képzőművészek felszabadulási kiállítása. Nyitva: hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. (Horváth Mihály u. 5.) VAR-MUZEUM Szeged története. Nyitva hétfő kivételével naponta 19—18 óráig (Sztálin sétány). ÁLLATORVOST INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére 'Június 3-tól 9-ig, este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakása Kossuth u. 6. Telefon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról a hfvó fé] köteles gondoskodni. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának és Szeged m. j. város tanácsának lapja Megjelenik héttő kivételéve! mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztőság: Szeged. Sztálin sétány W. Telefon: 35-35. 30-03. 40-80 Éjszakai telefon 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér S. Telefon 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem órzön* meg és nem adunk vissza.l A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfizetésben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési dlj egy honaora 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél