Délmagyarország, 1961. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-14 / 112. szám

Vasárnap. 1961. májas 14. 2 Fasiszta bűnös az NDK bírósága előtt A Német Demokratikus Köztársaság legfelső bírósá­ga megkezdte Wilhelm Schafer, volt SS-főparancs­nok, fasiszta bűnös ügyének tárgyalását. Schafer ellen az a vád, hogy részt vett a ná­ci koncentrációs táborok foglyai, szovjet állampolgá­rok és szovjet hadifoglyok meggyilkolásában és kegyet­len megkínzásában. Az elvetemült hóhért — aki Arntadt közelében egy mezőgazdasági termelőszö­vetkezetben élt —t a Német Demokratikus Köztársaság szervei leplezték le és 1960 áprilisában tartóztatták le. Zorin levele a Biztonsági Tanács elnökéhez a dél-afrikai fajüldözés ügyében ünnepi ülést tartott Prágában a Csehszlovák Kommunista Párt Az ünnepi ülésen Kállai Gyula elvtárs is felszólalt Csehszlovákia Kommunis- A Magyar Szocialista Mun- A magyar nép együtt har­ta Pártjának Központi Bi- káspárt Központi Bizottságit col a baráti csehszlovák nép­zottsága szombaton, május Kállai Gyula, a Politikai Bi- pel az emberiség nagy vá­13-án ünnepi ülést tartott a zottság tagja és Prieszol Jó- gyának beteljesüléséért, a né­prágai vár spanyoltermében, zsef, a Központi Bizottság pek békéjének megőrzéséért. a párt megalakulásának 40. tagja képviselte. Pártjaink és népeink támo­évfordulója alkalmából. Az Az ünnepi ülést Viliam Si- Hatják azt a gigászi küzeíel­ünnepségen részt vettek a roky, a Politikai Bizottság meí> amelyet a Szovjetunió, kommunista- és munkáspár- tagja, a csehszlovák kor- a? egész szocialista tábor tok küldöttségei, élükön az mány elnöke nyitotta meg és folytat a béke és a szocializ­SZJÍP delegációjával, ame- üdvözölte a testvérpártok mus ügyének győzelméért, lyet L. I. Brezsnyev, az küldötteit. Ezután Antonin Kedves Elvtársak! SZKP Központi Bizottsága Noootny. a Csehszlovák Csehszlovákia Kommunis­elnökségénelc tdgja, a Szov- Kommunista Párt Központi ta Pártjának és az egész jetuniá Legfelső Tanácsa El- Bizottságának első titkára csehszlovák népnek e nagy mondott beszédet ünnepén köszöntjük önöket Az ünnepi ülésen felszólalt Í^Z^f^' S £ Kállai Gyula elvtárs is, aki ?abb* munkajukat teljes sx­f el olvasta az MSZMP Köz- kcr koronazz<t' er/ek el M»0V felolvasta az MbZMP Koz- céljaikcft a csehsziovák dai­p • , gozó nép. a szocialista tábor _ a és az egész haladó emberiség Kozponti Bizottságahoz inté- javára. aett alábbi üdvözletét: Ünnepel a csehszlovák nép, ünnepel a Csehszlovák Kommunista Párt nökségenek elnöke vezet. Zorin, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselóje, leve­let intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez, ebben felhívja a Biztonsági Tanács tagjainak figyelmét a Délafrikai Uni­óban kialakult veszélyes helyzetre. A Délafrikai Unió kormánya — mondja a levél — az utóbbi napokban újabb intézkedéseket tett a faji megkü­lönböztetés fokozásara, ezzel megszegte az ENSZ-közgyű­lés és a Biztonsági Tanács többszöri felhívását. Nyilván­való lett, hogy a Verwoerd-kormány a véres megtorlás, a rendőri pogromok útjára lépett, hogy terrorizálja a Dél­afrikai Unió törzslakosságát. A szovjet képviselő rámutat, hogy ez a politika ellen­tétben áll az ENSZ-közgyűlés legutóbbi ülésszakán — a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról — elfogadott nyilatkozattal és ellenkezik az ENSZ-közgyűlés í. év április 13-i határozatával, amely elítéli a Délafrikai Unió kormányának faji megkülönböztető politikáját. Ugyanez a határozat mélységes aggodalommal állapította meg, hogy ez a politika nemzetközi megrázkódtatásokhoz vezetett, s továbbra is veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Zorin levele befejező részében hangsúlyozza, hogy a dél-afrikai események már Afrika és a világ békéje szem­pontjából veszélyes arányokat öltöttek. Gagarin „nem kívánatos* Párizsban A francia közvélemény megdöbbenéssel vette hírül, hogy a május végén megren­dezendő nemzetközi légi ki­állítás szervező bizottsága — visszavonta azt a meghívást, amelyet a hős szovjet űrha­jóshoz, Jurij Gagarinhoz in­tézett. A francia repülőgép­gyárosok szövetsége hozta ezt a határozatot, s azzal in­dokolta döntését, hogy Gaga­rin párisi tartózkodása egy­beesett volna Kennedy ame­rikai elnöknek a francia fő­városban teendő hivatalos látogatásával, s ez -nem lett volna opportunus*. Jellemző módon még a jobboldali Fi­garo is megállapítja, hogy a repülőgépgyárosok szövetsé­gének döntése ellenérzéseket váltott ki. Johnson * Manilába utazott Lyndon Johnson, az Egye­sült Államok alelnöke Dél­Vietnamban tett látogatása után, szombaton Manilába, a Fülöp-szigetek fővároséba érkezett. Elutazása előtt sajtóérte­kezletet tartott, Kijelentette, Kennedy legjobb szakértőit fogja utasítani, hogy kidol­gozzák a Dél-Vietnam és az Egyesült Államok közös biz­tonságára irányuló tervet. Ngo Dinh Diem elnök Johnson látogatásával kap­csolatban külön nyilatkoza­tot adott ki. A nyilatkozat lelkes sza­vakkal méltatja a Dél-Viet­namnak nyújtott amerikai segély jelentőségét. Frázisok­tól hemzsegő kijelentéseiben Diem többször emlegeti, mi­lyen fontos az úgynevezett szabad világ vezetőinek fele­lősségtudata a "délkelet­ázsiai kommunista veszély el­leni küzdelemben*. Hruscsov tbiliszi látogatásai A Grúziában tartózkodó Nyikita Hruscsov szombaton látogatást tett a Lenin ViJ­lanymozdonygyárban és egy szőlészeti szovhozban. Szombaton tbiliszi dolgozók nagygyűlést tartottak a szov­jethatalom és a kommunista pórt megteremtésének 40. évfordulója alkalmából. szlovák Kommunista CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁ­NAK, PRÁGA Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, pártunk valamennyi tagja, a dolgozó magyar nép nevé­ben forró, testvéri üdvözle­tünket küldjük Önöknek, harcokban edződött, dicsősé­ges kommunista pártjuk megalapításának 40. évfor­dulója alkalmából. Pártunk és népünk nagyra értékeli azokat a kimagasló eredményeket, amelyeket a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság dolgozói marxista— leninista pártjuk vezetésével elértek- Szívből örülünk an­nak, hogy a csehszlovák nép megteremtette a szocializmus erős anyagi-műszaki alapjait, és a népgazdaság valameny­nyi ágazatában kivívta a szo­cialista termelési viszonyok győzelmét. Bizonyosak va­gyunk benne: minden felté­tele megvan annak, hogy a testvéri csehszlovák nép a kommunistákkal az élen, még nagyobb léptekkel ha­ladjon előre a szocialista tár­sadalom továbbfejlődése út­ján. Magyar Szocialista Munkáspát Központi Bizottsága * Kállai Gyula és Prieszol József, a Csehszlovák Ko-n­munista Párt Központi Bi­zottságának ünnepi gyűlésén átnyújtotta Antonin Novot­nynak az MSZMP Központi Bizottsága ajándékát: a Ma- é gyar Tanácsköztársaság ein- I lékművének kicsinyített má- r sát. f Még mindig nem tűnték ki a laoszi értekezlet időpontját (Folytatás az 1. oldalról.) lamok, mivel az értekezlet Az angolok — az AP ame- megnyitását már aligha tud­rikai hírügynökség tudósító- ja megakadályozni, legalább ja szerint — azt szeretnék, ha a három laoszi küldött­ség csupán megfigyelői mi­nőségben lenne jelen. / * Szombaton délelőtt Gro­miko szovjet külügyminisz­ter fogadta Dean Rusk ame­rikai külügyminisztert. A is eredményességét igyekszik gátolni. Erre utal egyebek között az is, hogy elutasítja a laoszi és az ázsiai béké­vel összefüggő konkrét poli­tikai kérdések érdembeh megvitatását. Az adott körülmények kö­zött természetesen igen fon­laoszi értekezlet megkezdé- tos az Egyesült Allamok szö­sével kapcsolatban folytat- vetségeseinek magatartása is. tak megbeszéléseket. Genfben beszélnek ugyan Délután Home angol kül- arról, hogy több vonalkozás­ügyminiszter kereste fel a ban sem Anglia, sem Fran­szovjet küldöttség vezető- cigország nem osztja az ame­jét. Gromiko és Home, vala- l ikai álláspontot és küldött­tnint Gromiko és Rusk meg- ségeik igyekeznek bizonyos beszéléséről. valamint az fokig mérsékelni az ameri­ugyancsak szombaton dél- kaiak negatív álláspontját, után sorra került Csen Ji—- eddig azonban ennek nem Home megbeszélésekről nem láthatók konkrét eredményei. adtak ki tájékoztatást. Genfben jelenleg mégis az A szovjet és amerikai kül- az általános vélemény, hogy ügyminiszter megbeszélései a nemzetközi értekezlet kcd­után Gromiko rövid nyilat- den vagy szerdón megkezdi kozatot adott, amelyben han- munkáját, goztatta, hogy általában a laoszi helyzetről volt szó, és hogy a véleménycsere foly­tatódik. Rusk ugyanakkor kijelentette, hogy az Egyesült Államok állás­pontja "változatlan*, ami azt jelenti, hogy az ame­rikai kormánykörök tovább­ra is ellene vannak az ag­resszív katonai tömbhöz nem tartozó semleges Laosz lét­rejöttének. Rusk elismerés­sel beszélt a lázadó Boun Oum-klikkről és hangoztatta, hogy az Egyesült Államok véleménye szerint Laoszt csak Boun Oum küldöttei képviselhetik a tárgyaláso­kon, a Souvanna Phouma vezette törvényes kormány és a Patet Lao-küldötíek nem. Rusk nyilatkozatából ki­tűnt, hogy az Egyesült Ál­Négy évtized óta foly­tatott, eredményekben cs sikerekben gazdag, áldozatos tevékenysége közepette érkezett el a Csehszlovák Kommu­nista Párt mai nagy ün­nepéhez: megalakulásá­nak negyvenedik évfor­dulójáról emlékezik meg. A ma már csaknem másfélmillió tagot és tagjelöltet számláló Csehszlovák Kommunis­ta Pártnak megalakulá­sakor, 1921. május 14-én az indulás és a kezdet minden nehézsé­gével meg kellett küz­denie. Amikor azután a test­véri Szovjetunió harco­sai felszabadították az országot, a csehszlovák kommunisták előtt új feladatok álllak, azok a feladatok, amelyek meg­valósítását a nép tőlük, az oly sokszor helyt­állt, s most már a ve­zetést is átvevő fiainak kötelességévé tette. S a hatalmas ütemű fejlő­dés azóta elért nagyszerű állomásai: a nagyipar és a bankok államosí­tása, a népi hatalom megteremtése, a gazda­sági, szociális és kultu­rális élet világszínvo­nalban is élenjáróvá változtatása mindenütt megbecsülést szereztek az alkotó csehszlovák nép számára. A csehszlovák testvér­párt fennállásának nagy ünnepe az egész haladó világ ünnepe. S amikor ezekben a napokban Csehszlovákia-szerte tar­tott ünnepségeken el­hangzanak a jókívánsá­gok, s a mindenünnen érkező üdvözlő távira­tok szívből jövő, spon­tán érzéseket tolmácsol­nak, a csehszlovák nép — jubiláns pártja veze­tésével — további nagy sikerekért dolgozik a testvéri szocialista or­szágok nagy csaladjá­ban. Vasárnaptól vasárnapig — A KÜLPOLITIKÁBAN »Laoszi hangulata Genfben Kialakulnak a francia—algériai megegyezés lehetőségei az Evian-i tárgyalások ki­menetelét, illetve az algé­riai nép elhatározottságát illetően. Kifejtett álláspont­ja szerint a franciák ké­szek együttműködni az új Algériával, illetve teljesen magára hagyni a független­Kevés éxtekezlet meg- hogy a Kennedy-kormány­kezdése ígérkezett bizonyta- nak nincs reális, megalapo­lanabbnak az utóbbi másfél zott terve a laoszi válság évtizedben, mint a május felszámolásában való közre­12-re kitűzött, Genfbe ösz- működésre. Az immár négy szehívott és Laosszal foglal- hónapja tevékenykedő wa­kozni kívánó tizennégvha- shingtoni kormány kezdet­talmi konferenciáé. A kül- ben ugyanis egyetértett a politikai újságírók — való- Kambodzsa által javasolt né váló országot, ha az al­színüleg mindenütt a vilá- 14 hatalmi, Laosszal foglal- gériai nép a franciákkal va­gon — az értekezlet elöes- kozó értekezlet szükséges- ló kapcsolatok megszakítása téjén kivárták a lapzárta gégében. Azután jött a fegy- mellett döntene. Mint mon­utolsó pillanatát, hogy g verszüneti kívánság. Amikor dotta, szó lehet a franciák legtöbb valószínűséget sűrít- ez í$ teljesedett, akkor a visszatelepítéséről az anyá­séi; kommentárjaikba, vagy laoszi felügyelő bizottság hírösszeállításaikba. S a tüzszünetet igazoló jelenté­másnapi, május 12-1 genfi sértek megérkezése volt az bejelentésnek az a mottója, új faltétel ahhoz, hogy az hogy az értekezlet kesobb Egyesült Allamok külügymi­— egy vagy több nap mul- nisztere a tárgyalóasztalhoz va — kezdochk, altg keltett ülj^p. Az újabb indok most algériai kormányt, mintha az. hogy tisztázni kell, ki- minden, ami az elkövetke­ket lehet Laosz törvényes *őkben történik, Ferhat képviselőjének tekinteni. Abbasz miniszterelnök es miniszterei magatartásán Ex az álláspont akkor múlik. Ez természetesen la­is - érthetetlen lenne ha v°lral sincs igy, mert hiszen Laoszban történetesen az nehezen képzelhető el, hogy amerikaiak által támogatott de Gaulle -szinte az egyik volna kedvezőbb napról a masikra elallna ed­erkölesi és katonai helyzet- dlS makacsul ismételt fellé­országba csakúgy, mint a Franciaországban élő algé­riaiak korábbi hazájukba való átszállításáról is. Mindezek a kijelentések olyan színben tüntetik fel az meglepetést, mert az elha­lasztás valószínűsége már az előző napon a "levegő­ben volt,*. Az értekezlet, Genfbe ér­kezett részi vevői legtöbbjé­nek az az álláspontja, hogv 0 konferencia megkezdésé­nek eltolódásától helytelen "rendszer" lenne messzemenő és ború­látó következtetéseket le- ^ Mivel azonban Vhely­x<onni. Mégis tény, hogy a kezdéselhalasztás jól érzé­kelteti az értekezlet ered­ményes tevékenysége előtt álló nagy nehézségeket. Első ezek között az Egye­sült Allamok álláspontja, amely a tanácskozás meg­kezdése előtt álló egyetlen akadályozó tényező. En­nek az álláspontnak a ve­szélyessége mindenekelőtt az állandó változásban van, amiből mindenképpen arra a következtetésre kell jutni, zet éppen fordított, a logi telei mindegyikétől. A hely­zet valójában az, hogy a tár­ka ésszerűbb washingtoni Syalasok sikere és az, hogy az új Algéria barátja lesz-e Franciaországnak, csak a francia kormány további ma­knhai mfillÁfnuáí (/"tartásától és az Evxan-i enblLZf'tíTS. "''(/válásokon előterjesztett Véget ért Bécsben a négy ország béketanácsának találkozója A Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövet­ségi Köztársaság. Csehszlovákia és Ausztria béketanácsm­nak negyedik, hagyományos »négyországi találkozója* szombaton véget ért Bécsben. A békeküldöttek a legszorosabb baráti együttműködés légkörében három kérdéscsoportot vitattak meg. 1. Mivel segíthetik elő egy nemzetközi leszerelési egyez­mény megkötését: 2. Milyen hatékony harci módszerekkel küzdjenek az európai békét fenyegető veszélyek ellen: 3. Hogyan segítsék elő a népek békés együttműködése eszméjének megvalósulását. magatartást tenne szüksé­gessé, annál is inkább, mert Kennedy kormányának — éppen a után — kell kézzelfogható­an bizonyítania megegyezési szándékait, a megoldásra váró problémák rendezésé­ben való közreműködési készségét. Mindezek ellené­re Genfben általános a vé­lemény, hagy az értekezlet hétfőn, vagy kedden n\eg­kezdi munkáját. A francia—algériai tár­gyalások kilátásai most biz­tatóbbnak tűnnek, mind ed­elképzeléseitöl függ. Algéria gazdasági adottságai miatt nyilvánvalóan törekszik ar­ra, hogy a franciákkal való jó kapcsolatok kialakítását biztosítsa. Tehát az, hogy Evianban megvalósul-e a francia—algériai megegyezés a fegyverszünet és Algéria további jövőjét illetően, csak a franciáktól függ. A genfi nukleáris ., . értekextel mellett ahét­dig barmikor. Erre enged f6n vagy kf?dden megkezdö_ következtetni de Gaulle má- dő, Laosszal foglalkozó ér­jvs 8-i, hétfői rádió- és te- tekezjet eredményességétől levíziós-beszéde, valamint francia és az algériai ideig- kerülő lenes kormány egy időben megbeszélésektől függ sok közzétett azon bejelentése, vonatkozásban az elkövetke­és az Evianban nem egé­szen egy hét múlva sorra francia—algériai hogy a két ország közötti tárgyalások május 20-án a Genfi tó francia partján levő Evian városkában megkezdődnek. Da Gaulle hétfői beszéde lényegében annak burkolt beismerése volt, hogy a francia kormány már "lé­lekben* is "leírta* Algériát, azaz nem táplál illúziókat ző hetek és hónapok nem­zetközi helyzetének alakulá­sa. Valamiféle megegyezés azonban már annyira idő­szerű és a realitásokat kép­viselő álláspontok érvénye­sülésének szükségessége any­ucira nyilvánvaló, hogy ezt már nyugati részről sem hagyhatják tovább figyel­men kívül. P erényi István

Next

/
Thumbnails
Contents