Délmagyarország, 1961. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-12 / 110. szám
Péntek. 1961. május 18. 4 JCóU éyiumaaatá ünnepség. Ünnepélyesen avatták kollégiummá a Szegedi Textilipari Technikum diákotthonát. A tornateremben megrendezett háziünnepségre Szabó János, az 1919-es komi mumsla harcos feleségét és családját is meghívták a technikum hallgatói. Dr. A táj és az ember Megjegyzések egy fiatal művész kiállításához Hemmert János fiatal sze- amely magán hordja a nyuggedi festőművész néhány év- talán útkeresést is. vei ezelőtti indulására jól A megkapóan tiszta impemlékszünk még. Már ak- ressziót tükröző Dorozsmai kor is mint ígéretes tehet- szélmalomja éppoly nyugtaségre figyeltek fel rá. Azóta ]an színekben pompázik, különféle tárlatokon szere- mint az Algyői hídnál című pelt több-kevesebb sikerrel, kép izzó vörös és kék szíSzéll Éva, a KISZ Központi J idén Pedig a városi tanács neinek hangulatos találkozáBizottságának tagja, a Sze- felszabadulási képzőművé- sa vagy a Zebegényi Duna—ü-...- szeti palyazatan III. díjat . _ , nyert Paul Robeson Szege- kanVp-L, 3 pdanszki kikoto, den című művével. Több évi a Pecst Sz«bhenyi tér és a szorgalmas munkája gyümöl- fu9°vica parton friss lükcseként. rendezte most meg ,tetese; Hemmertnél a teli á«ii Orvostudományi Egye tetr KISZ-bizottságának titkára adta át a fiataloknak a KISZ Központi Bizottságának zászlaját. A fiatalok nevében a kollégiumi KISZtitkár tett fogadalmat, hogy hívek maradnak a zászlóhoz. Az ünnepségen Szabó János elvtárs életéről és munkásságáról felesége emlékezett meg. A kulturális műsor után adták át a május l-e tiszteletére indított iskolai verseny győzteseinek az oklevelet és a zászlót. A szegedi textilüzemek képviselői szalagot kötöttek'" a KISZ első önálló kiállítását a ^J abrazolasa is üde, nem Képzőművészeti Vállalat töhan§°lo. Olyan, mint egy Klauzál téri kiállítási ter- évszak a tobbi közül a mamében. ga iz6at°, belső szépségével. , .... A kiállítás legvonzóbb kéEgy csokor mezei virág! - ^ kétségtelen Saz Esö ulán A dolgozó nő otthon HAT ÉVTIZED, tehát hat- gyan tehetjük kényelmessé a van esztendő tapasztalatok- munkát, hogyan gondoskodban és eredményekben gaz- junk az egészséges táplálkodag élet után, a magyar női zásról. Megbeszélésre kerül a szakirodalom régi nagy alak- szépségápolás-, az ízléses, dija — Simon Blanka — vatos öltözködés és még sok úgy találta, hogy lányoknak, más kérdés. Elkíséri a nőt kezdő, induló fiatal asszo- az emberi élet minden Monyoknak, de általában a csa- másán és ismerteti törvéládnak szüksége van olyan nyeinket a nők védelmében, könyvre, amely hasznos la- »Aki sokat fog, keveset nácsokkal, ötletekkel, útba- markol* — tartja- a régi maigazításokkal látja el az gyar szólás-mondás. Ám enérintett kérdésekben járatta- nek a hasznos könyvnek esenokat. A felszabadulás után tében még sem mérnök a különösen időszerűvé vált e régi közmondást alkalmazni, munka gyakorlati megválást- Sokat markol, de sokat is tása, mert a munkáscsaládok fog, egyszerű, közvetlen slísokasága jutott a régen nél- lusban megírva, de mégis külözött lakáshoz, ám, hogy szakszerűen, a lakásból otthon váljék, KET HIÁNYOSSÁGÁRA kedves, derűs, meleg fészek, azonban mégis rá kell müamelyben a család minden tatnunk, a következő kiadás tagja jól érzi magát — en- segíthet e hiányon. Nem lett így lehetne tömören jelle- ameiy a különös hangulat I nek 0 teendőnek a megoldd- volna szabad sa jnálni a papirt, mezni ezt a mindössze húsz felvillantásával figurális áb- sa mdr a n°> a feleség fel- sem a szerkesztés munkáját uonnril Iri dl'n 1 tv?vi-v-inar4- . ® gyűjteményt, rázolást is újt s Hem_ y ,5Z b3el f frlsse8e" mertnek ez a legsikerültebb gevel ai természet gazdag alkotása a fiafal múüész pompáját tolmácsolja. A ti- gycngéjére is felhívja a fisai tajak kulonos, meleg gyelmet ha kiállJtjs anya_ . szint kapnak Hemmert ké- ea1. témaként hmmoleatiuk SESl hBlZOt3ága ^ A tiszte' len: HeUeriiSibór Sáfeajándékozott zaszlora. duletes latasmodja az ove, hiányzik az ember. Az egyszem kísérlettől eltekintve Rádióműsor Péntek óra—8,16 HJrek. 14.M Mőjárás„„.„„„, és vízállásjelentés. 14,15 OperettKOSSUih-radio részletek. 14.40 Autóbuszon. El4,26 Rákóezl-lnduló. 4,30 Hí- beszélés. 15,00 Tánczene. 13,50 rek. 4,35—7,59 Vidáman, fris- Az életre készülnek. 16,00 Hirek. sen. Közben: 5,00 Falurádió. 5,20 "L-09 FurtwHngler a művészetHírek. 6,20 Jó reggelt! 8,59 Idd- r61- 16.50 Ezer szo németül. Jelzés. 7,00 Hírek. 7,10 Uj köny- 17-°° Kórusmuzsika. 17,15 A Ganzvek. 7,30 Műsornaptár. 7,59 Idő- MAVAG művelödesl otthonájelzés. 8,00 Műsorismertetés. 8,08 ban- 17 35 Oordonkamuvek. 18 Technikai szünet. 8,10 Reggeli ora Hírek. 18.05 Csehszlovák Zehangverseny. 9,00 Goromba em- Hél- «•» A ,k"lc». Radióber. Elbeszélés. 9,17 Magyar tá- 3aték- 18i45 Fuvosindulok 19,00 jak dalaiból. 9,50 Szondi két Hírek. 19.05 Színes nepi muapródja. Vers. 10,00 Hírek, lap- zfkf: l*-40 sPor,thíradd „„ "i50 szemle. 10,10 Napirenden... 10 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Heóra 15 Liszt-zongoraművek. 10.59 f1 .ha!?Sv„e,r?3nyIíal?uz-., 2i'4l?Fa" Lottóeredmények. 11,00 Vidám luradiö. 21,00 Hírek. 21,10 Táncpercek. 11,15 Zengő húrokon... zene- «.«« Jenekari hangver12,00 Déli harangszó. Hírek. Lot- s?nJ- !3'°° Hlrelc- 23'15 Musortó. 12,15 Klasszikus operettek. zaras13,00 Kiskunhalom. Folytatásos A televízióban ma nincs közregény. 13,20 Losonczy Dezső:' vetítés. Kéklő búzatenger. 13,45 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14,00 Utazás a világ körül. 14,15 Mesélő glóbus. 14 óra 35 Zenekari muzsika. 15,00 Hírek, közlemények. 15.08 IdőJárásjelentés? 15,10 „Uj nótát fújjunk!'' 15,30 Fiatalok filmklubja. 15.50 Szív küldi. 16,25 Mikrofon előtt.. . 16,40 A magyar munkásmozgalom régi dalaiból. 16,55 Műsorismertetés. 17 óra Hírek. 17,15 ötórai tea. 17 óra 45 Rádióiskola. 18 óra 30 Szórakoztató magyar muzsika. 18 óra 45 Romeo és Julla. Dráma. A szünetben: 20 óra- 20,25 Esti krónika. 21.48 Dávid Ojsztrah hegedül. 22.00 Hírek. 22.26 Kedvesen és bájosan . . . 23.10 Operai esték. 24.00 Hirek. 0,10 Verbunkosok. 0,30 Himnusz. PETÖFI-RADIO I.M Reggeli zene. 6.30 MdsorRaptár. 8.50 Torna. 7,15 Az izraelita felekezet negyedórája. 8 DCözlemények x Szabás-varrás tanfolyam indul az Építők Művelődési Otthonában. A tanfolyam 2x2 hónapos és a tanfolyam végeztével a hallgatók vizsgabizonyítványt kapnak. x „Gyógyítható-e a rák?" címmel ma, 12-én este 19 órakor dr. Palánkai Gellért onkológiai főorvos tart előadást azi Építők Művelődési Otthonában.' Belépődíj 2.— Ft. ' x Az első, embert szállító űr-, hajó címmel dr. Kunfalvi And-i| rás főelőadó tart előadást Juhász Gyula Művelődési Otthonban (Vörösmarty u. 5) 12-én/ pénteken délután 7 órai kez-J dettel. Film: Automaták a vi-5 lágűrben. Belépődíj nincs. nem találkozunk figurális megoldással. Ennek hiánya sok veszélyre figyelmeztet. Az egysíkúság a lényeglátást szűkíti, a felszínt tolja előtérbe, mégha csupa friss színekből áll is a kompozíció. A tájhoz hozzátartozik az ember is — sőt elsődlegesen! — a maga cselekvésével, a helyzetek természetes megteremtésével. Csupa ilyen képet azonban senki sem kér számon Hemmert Jánostól, viszont ennek az ellenkezője is elgondolkoztat: a friss színek miért nem társulnak mélyebb természetlátással? Ha ezt sikerül Hemmertnek megtalálnia — mos', ani kiállításához hasonló frisseséggel színben és kifejezésmódban —, hogy impreszsziói mély emberi tartalommal is párosuljanak, és ne csak a pillanatnyi hangulatot tükrözzék vissza, akkor lényeges utat t.esz meg nemcsak önmaga, hanem a szegedi piktúra további gazdagodásáért is. L. F. adata. az egyes fejezetek alcimeiSimon Blanka elindította nek a közlésétől a Tartalomaz ötletet, elvégezte a kez- jegyzékben, névmutató fordeményezés, a szervezés, a májában. így az olvasó szerkesztés elsődleges mun- nyomban valaszt kaphatott kálatait, de váratlan halála volna — keresgélés nélkül Válogató énekkari hangverseny Szegeden Debrecen alapításának 600. évfordulója alkalmából augusztus 15 és 20-a között nemzetközi kórusversenyt rendeznek a városban, amelyen tizenöt magyar és ugyanannyi külföldi énekkar lép fel. Háromezer magyar énekkar közül a Népművelési Intézet 120 kórust jelölt ki válogató meghallgatásra, közöttük több szegedi kórust. A szegedi és a Csongrád megyei énekkarok válogató hangversenyét ma rendezik meg Szegeden. Délután 4 órakor a Ságvári Gimnázium dísztermében az általános és középiskolák, este 8 órakor a Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében a munkáskórusok lépnek dobogóra. Szerepel öt gyermekkar, a hódmezővásárhelyi ének-zenetagozatú általános iskola, a Szegedi Pedagógiai Főiskola gyakorló általános iskola, a rókusi ének-zeneitagozat, a József Attila Tamcgalzadalyozta szándékának arra a kérdésre, ami éppen nílóképző Intézet gyakorló teljes keresztülvitelében, érdekli. ..... ... — Munkája azonban nem ve- Másik hiányosság és ez a szett kárba, mert kiváló nagyobb: nem tárgyalja az szakemberek folytatták s egyedülálló nő nagyon is ennek eredményeképpen van korszerű problémáit és nem előttünk "A d ol gozó nő mutatja meg azt a nagyszerű otthon« című szép kiál- utat, amelyet éppen ma a litású könyv. Előállítása a magános nő járhat meg legT ánc sic s Könyvkiadó jobban, ha bekapcsolódik a ízlését dicséri. mai sok lehetőséget nyújtó MIT TARTALMAZ e hasz- társadalmi, kulturális élenos, okos könyv?... Beszél ,tünk közösségébe. Ennek a a boldog családi életről, a műrtek itt lett volna nagymegismerkedéstől a házas- szerű feladata újat, kitűnőt ságig az ifjú pár harmoni- produkálni, hiszen napjainkkus életéről, de nem feled- nak is $okat vitatott probléIcezik meg arról az időszak- mája még több vonatkozásról sem, amikor a fiatal pár- ban az egyedülálló nő helyből — szülő lesz ... így jut zete Véhez Az7s£láZ9éTó A kgnyv szerzői: Almár gyermek otthona ismét új ^adárni, dr. Földies Mikfeladatokat jelent a fiatal lósné, dr. Fülöp Zsiganyának. Elkövetkezik. a , . , _ „ ... r . ,, ..... . , mondne, dr. Kuti Laszlo, csaladi haz epitesenek prob- „ _ , /. • ,, ,„ . „ „ , léméia anrak berendezése M a g l o d i Magda, d r. S o llemaja, annau oerenaezese. é Márta dr Tomasov RáMagít arra a jelentós ko- vándor Györgyi, rulmenyre, hogy a korsze- sim^n Blanka A J™ ruen vezetett haztartas mel- 7 lett több idö jut a pihenésre, ^T m „ / mL JI de több a szórakozásra, a ftfj művelődésre, az önképzésre Zkui ^arcTe^Perencis. Figyelme kiterjed a cél- ^Zetes munkYja. tudatos bevasarlasra, s a gyors főzés fortélyaira. Ho- Vásárhelyi Júlia általános iskola és a Tudományegyetem ,Ságvári gyakorló általános iskola énekkara. Három középiskolás kórus is fellép: a makói ál.talános gimnázium, a Ságvári Endre Gimnázium vegyeskara és a Tömörkény leánygimnázium kórusa. Végül öt felnőtt vegyeskar szerepel: a Csongrádi Szövetkezeti Énekkar, a Szegedi Szövetkezeti Bizottság. a Hódmezővásárhelyi Népi Együttes énekkara, a Szegedi MÁV "Hazánk* Munkáskórusa és a Szakszervezetek Általános Munkáskórusa. A MÁV "Hazánk* kórusának férfikara külön kapott meghívást. <~ Gépírónő • zenekarban. A Londoni Filharmonikusok zenekara gépírőnőt keres május 30án megrendezendő hangversenye részére. A Royal Festival Hallban előadásra kerül Eric Satie modern francia zeneszerző „Parádé" című műve, amelyben 25 másodpercig egy írógép is megszólal. A műben a szimfonikus zenekaron kívül egyébként sziréna, ködkürt, pisztoly és az említett írógép „szerepel". m-mvmvmv+jv •savw4vvwés*j'av^w^ivsvvww'4vrtvvvuvvslwi*ávv'^vw>w/.v SOMFAI LÁSZLÓ: HÁROM STÁCIÓ (31) ApwUiuictéscU szenvesnek, pedig egyáltalán nem azok közé tartozott Véghné, akivel szemben közömbösek az emberek. Magda el tudta felejteni a főnökéről terjesztett ridegséget, mert pór napi ottléte után meg tudta becsülni amabban az ész felsőbbséget, a céltudatosságot, a pontos, megbízható munkát. Magdát elhívta magához, ottfogtu vacsorára, éjfélig is elbeszélgettek. Kifaggatta családi állapota, szülei, korábbi állomáshelye felöl, sőt a második héten egész egyszerűen magához vitte őt lakni is. Gyerekük nincs, a harjöADASVÉTEL Eladó 20x8 m-es szárító szín, lebontással. Elsőrendű anyag. Megtekinthető Szőreg, Szabadság u. 1. 1906 Jó állapotban lévő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó, vagy nagyobbért elcserélhető, megegyezéssel. Árvíz u. 44. szám. 3908 500 cm3 standard nagyméretű oldalkocsival, príma állapotban, minden elfogadható árért eladó. Kistelek, Petófi u. 31. 1005 IJadó 2 db fotel es fotelszék, székek, — kredenc, sparherd. Pille u. 3. 1907 ' Ebédlőasztal, kihuzhatós, dohányzóasztalok, diópolitúrosak, eladók. Osz ti. 49. 1912 Villanyrezsó sütővel együtt sürgősen eladó költözködés miatt. Zárda u. 13., Halászék. 1914 Nagyobb méretű kétajtós jégszekrény eladó. Kölcsey utca io.. i. io. ms J'ragya eiado. kb. 30 —60 o. Távol u. 12 • Javításra váró DKW aíutö olcson eladó, motorkerékpárért cserélhető. Lenin krt. 69. Telefon: 37-00. X1899 Világos hálóbútor eladó, darabonként is. Rigó utca 2S/a. 1891 Jó állapotban lévő használt, politúros szobabútor eladó. — Megtekinthető 13-14en egész nap. Cím: Dávid, Párizsi krt. 43. H/3. II. 2. 1924 Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. X1487 Konyhakredenceket, ágyakat, asztalokat, székeket, rekamiét veszek. Lenin krt. 19. 10523 Jáwa, 250-es, nagykerekű, eladó. Deák Ferenc u. 2. X10579 Hét család méh új NB-kaptárban eladó. Érd.: Farkirét 58. Börtöngazdaság. 47366 Igényesnek kisméretű príma olasz .magnetofon, Daxli-rádló eladó. Érdeklődni hétköznap fél 3— fél 5-ig, vasárnap 1— • ;3-ig." Katkics. — Oroszlán u. 4., II. emelet 8. 4759 L A K A S ingatlan Magánház eladó, — kétszoba, összkomfort, melléképületekkel, azonnali beköltözéssel. Érd: vasárnap egéaz nap, hétfőtől minden déléi őtLRetek_u1_ 6/b. 7így kiadó 2 férfi részére, két testvér is lehet. Csendes u. 23. 1909 Kétszer egyszobás, komfortos lakasainkat elcserélnénk budapesti hasonlokert. esetl'eg háromszobásért. „Szeged" jeligére kiadóhivatalba. 1020 Szép szoba, összkomfortos, verandás lakásom, víz, gáz bent elcserélném ketszoba, összkomfortosért. „Csaba" jeligére Károlyi utcai hirdetőbe. 47369 f — Ezt a jelenetet majd folytassátok, ha elmentem „ ;! De egyelőre még itt vagyok, s nem szereti a gyomrom az maciik szobára egyáltalán nincs szükségük, miért ne édességeket... De már megyek is. És reggel utazom ha- hetne hozzájuk, í za- Mjt üzensz a barátaidnak, Magda? — Lehetett ebben _ Nézd drágam, eddig az ^vosi szoba rekamiéján Pálfi Utca 51 számú-: a ™°ndatban egy paranyi kegyetlenseg is, ha valaki an- aIudtál. Hát ez nem mehet a végletekig. Meg aztán furház lakásátadással V nak veszi. Magda nem vette annak, hisz igaz baratokat haeladó. Megtelúnthe-/ gyott ott, akikkel — hihetőleg — nem találkozik többé. " S az örök válás mindig fájdalmas dolog. — Csókolom, üdvözlöm őket, kinek mi jár! De átadd nekik! — Vajda elvtársnak is? — Neki elsősorban! A fiatal férj közbeszólt: — Az az a ... munkáskáder? — A gépállomás párttitkára. Akit te nem szeretsz. tő vasárnap de. 10 órától, du. 4 óráig. 1098 Szegeden, Fehértó-' ban tanya 110. alatt' 800 n-öl föld. 2 szo- ] ba, konyhás tanya-' épülettel eladó, őszibarackos és sző-, lő kiadó. Értekezni, Hmvhely, Török Bá-, llnt u. 13. 149' Egyszoba, konyha.' speizos, különálló { nagy szobánkat elcserélnénk két kisszobásra. Révay u._ 8., Varga, délután J 3-tól. 10621 Egy szoba, fáskamra lakásomat elcserélném ' hasonlóért. Erd.: Kálvária sor 16.. J. 6. 1902 csa is lenne, ha lejön az urad és odaviszed. Nem? Na látod! Ebben a szobában meg kétszemélyes rekamié van, addig marad, amíg ideje engedi... A dunántúli járásszékhely bútorozott szobái, albérletei, Vad Illés szörnyű tette után egyenesen hihetetlennek tűnt előtte ez az élet. A szoba tágas volt, normális bútorzatú, új szőnyegek, déli fekvésű ablakok Pompásnak találta, s napok alatt olyan otthonosan élt benne, hogy ebéd után szinte húzta valami haza. Az ura forró leveleivel a kezében hosszasan elábrán— Most már mindegy. A verseny lezajlott. Vajda dozott esténként a kényelmes fekvőhelyen. Néha fizikai elvtárs lova lemaradt - fájdalom lepte meg, vágyakozás a férfi iránt, akivel - Nem tudok róla, hogy futtatott volna. mindössze pár napot élt együtt. Micsoda egészségtelen ... , , , , helyzet, hogy így távol kell lenmok egymástól. Éppen - Minden jel arra mutatott. ezekben a hetekben! Emma únta a témát. Indult. PaiU a második hét végén váratlanul jött. Az Iskolá— Ezt majd eldöntitek, ha elmentem... Szóval mind- ban találta meg, éppen valami értekezlet volt. Nagy ketten üdvözlitek. Átadom neki... Szevasztok!... örömmel mutogatta mindenkinek, hogy itt van, ez az ő ura, Paál Ferenc, a költő. A sok fáradt nő egyszerre robbant, tele lett vérrel. Hogyne hullottak volna róla, olvasták verseit, s különben a legutolsó két költeménye még sürgős igazolvány-'" — "lcö """"'s * -- a egy glosszája váltott ki bennük nagy felindulást. Persze képek: í órán belüli tériumban is a régi gárdából, s ezek körömszakadtáig vé- az is lehetséges, hogy csak azóta vették észre, egyéb Az ünnepnapokat a hétköznapok lánca követte. Ugy látszik, mégsem ment minden olyan könnyen, mint a költő mondotta és hitte. Magda Pestre helyezése csak nem •J akart sikerülni. !• — Még mindig bent ülnek a tanácsnál, de a miniszKUrgős képek í "órán* beiül { tériumban is a régi gárdából, s ezek körömszakadtáig vé- az is lehetséges, hogy csak azóta vették észre, hogy is készülnek a/ delmeztk pozíciójukat, de az embereiket is. Node nem baj, nagyszámú lírikusunk között van egy Paál is, amióta a kezet Verán krí^A azért menni fog a dolog. Lehet, hogy pár hónapba még felesége kartársuk. Mindegy, beszéltek róla, bámulták egészám alatti műter-í betart, amíg be tudlak hozni, de addig sem maradhatsz szen újszerű, merész hangjót, s az egyik magyarszakos — rnbben- xU363/ ott ienrii abban a rozoga nagyközségben. Sz.-ra viszont a két férfi egyike — így elemezte: batonZtattMarx 'téren? játszva felhozhatlak. ^Igaz, -Paál Ferencet én két esztendeje figyelem. Bátorkarikán kulcsot. megtaláló jutalom el-{ lenrben adja le Jó-/ zsef Attila sgt.i bez beosztását a tanév indulása után 24.. cukrászda. 1919Ji . függő 6két% gyakran lejárok addig is. amíg ezek a brigantik átadják taIan> botladozó. el-elcsukló hangú verselő volt. Pompás BecfWftesJ helyüket a mi embereinknek s bekerülsz Pestre. ritmus, esupazene verselés) de a tartalom: kincstári. LakSz. hatvanezres város. Egy héttel később kapta kéz- kozós, imádat, kritikátlan zengzemény felfelé. Megverbeosztásál a tanév indulása után — akár tavaly. Nagy selte, amit kellett. Persze, sokan akadtak ilyenek. Talán J-""""?"1"'*-——í iskola volt. Közel negyven nevelővel. Még a harmadik nem is o a hibás ebben. Ez volt a divat.. . Hanem ma! meiinék vegyes bon-/ héten is új arcok bukkantak fel előtte a tanáriban. Fiú- Nem értem, egyszerűen nem értem, mi történt vele. Ez ba. 15 éves gya-{ iskola volt, de a nevelök nagy része nő, férfi csak muta- riadó, harci kürt Uj hang, bátor, új ige Paál Ferenc sZdkorlatom van. er-{ tdban akadt Az igazgató is nő, mondják, a város legidő- ján ... Nekem is van egy sógorom, de annak alaposan a nyom van. Címem"/ sebb igazgatója, a város kilenc általános iskoláját, két ál- szájára vertek, amikor egy novellájában pár éve odaTakscs imre. Ma-5 talános gimnáziumát és három technikumát is beleszá- mondogatott. Ha jól emlékszem, egy szimbolikus törtekó, Eötvös u. 36 ? mítva. Magas, sovány, szívós teremtés, gyermektelen, az netben a személyi kultusz ellen ágált. A novella persz« —S ura a tanács oktatási osztályán dolgozik. Véghné, így hív- nem jelent meg, de azért a hivatalfönökén keresztül érkéstépka!útáasf átna-5 ták- kiváló direktor hírében állott. Pompásan tudta meg- deklődtek iránta, kicsoda, s mi a baja. syobbítást, ' tisztítást? szervezni a munkát, nem volt kibúvó, itt mindenkinek Ilyeneket mondott most a költőnek is. Aztán hoszvaiiaiok. Szalma <:se-{ dolgoznia kellett. szan rázta Paál kezét, nem takart örömmel hejehujázottrepkályhas, Felhő u. / L X10580 Magda sem rokonszenvesnek nem találta, sem ellen(Folyt. köv.)