Délmagyarország, 1961. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-12 / 110. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ma kell megkezdődnie a Laosszal foglalkozó értekezletnek Genfben Csütörtökön a kínai és a lengyel delegáció mellett több más küldöttség is Genfbe érkezett A Szovjetunió és Anglia kormánya, mint az Indokí- szi Na Monból, hogy az öszilára vonatkozó 1954. évi genfi tanácskozás társelnökei áp- szes arcvonalakon megszűnt rilis második felében tárgyalásokat folytattak a laoszi kér- a harc. A törvényes laoszi dés békés rendezéséről. kormány és a Neo Lao HakA tanácskozások eredményeként a két nagyhatalom szat párt katonai és politikormánya április 24-én három üzenetet adott ki. Az egyik kai küldöttségei Na Monban üzenet felhívta a Laoszban harcoló feleket a tűzszünetre, tartózkodnak és Ítészek azonamely május másodikán, illetve harmadikán meg is való- nal tárgyalásokat kezdeni a stílt. A másik felhívás alapján összeült a nemzetközi laoszi Phoumi Nosavan—Boun megfigyelő bizottság és megkezdte tevékenységét: egyelőre Oum-féle csoport megfelelő • tűzszünet ellenőrzését. —1—* A harmadik felhívás — a kambodzsai király javaslata alapján — felszólította az érdekelt kormányokat: Burma, Kambodzsa, Kanada, a Kínai Népköztársaság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, Franciaország, India, Laosz, Lengyelország, a Vietnami Köztársaság, Thaiföld és az Egyesült Államok kormányát, hogy a Szovjetunióval és Angliával együtt — külügyminisztereik révén — vegyenek részt Genfben, a laoszi kérdés rendezésére, május 12-re összehívott értekezleten. A felsorolt 12 kormány tehát a Szovjetunió és Anglia felhívásának tesz eleget, amikor Norodom Szihanuk kambodl/Ha: Az öntudatos munkás Jtuuijet &e$emiuia a t> iCágűhliutatádAan h 'ea' A jó baromfitenyészet a termelőszövetkezet kisbankja TJéruljárt e/tqalmazá Erőműóriások épülnek a Szovjetunióban A Volga partján megkezdték a konakovói 2,4 millió kilowatt kapacitású hőerőmű építését. Az erőmű Moszkvát és a Szovjetunió európai területének középső részét látja ei villamosenergiával. A konakovói erőmű építését, két másik erőművel együtt, idén kezdték meg. Mindhárom teljesítőképessége 2,4 millió kilowatt. A három erőmű együttvéve több villamosenergiát termel majd, mint Norvégia valamennyi erőműve. Mindhárom 1963ban már áramot ad. Elkészültek azoknak a hatalmas vízvezetékeknek a műszaki tervei amelyek száz nagy szovhoz és kolhoz, valamint rengeteg település számára biztosítanak ivóvizet a kazahsztáni szűzföld® ken. A vízvezeték-rendszer teljes bosszúsága meghaladja a báromezer kilométert.. küldöttségeivel. A Reuter angol hírszolgálat közli, hogy csütörtökön Vientiane-ban megnyílt a nemzetgyűlésnek a lázadó klikk által összehívott ülésszaka. Szavang Vattana király a megnyitó ülésen mondott trónbeszédében felszólította külügyminisztereit elküldi a Genfben ma megnyíló értekezletre. Souvanna Phouma, a törvényes laoszi kormány elnöke egyik legutóbbi sajtóértekezletén kijelentette: a genfi értekezlet nem Laosz belügyeivel fog foglalkozni. Az értekezlet — állapította meg a kormányelnök — »leszögezi nemzetközi viszonylatban Laosz semlegességét és függetlenségét*. A kínai delegáció célja: megállapodás létrehozása zsai államfőt, hogy továbbra is támogassa a május 12-ére összehívott genfi értekezl® tet A Boun Oum vezette "kormány* szerda esti minisztertanácsán kinevezte Genfbe utazó tizenegytagú küldöttségét. A küldöttséget Phoumi Nosavan tábornok, a lázadók kormányának hadügyminisztere vezeti. * Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a Csen 31 miniszterelnökh® man, Kennedy elnök utazó Jyettes és külügyminiszter nagykövete, aki — mint isvezetésével csütörtökön meg- meretes — átveszi az ameri- ....... érkezett Genfbe a Kínái kai küldöttség vezetését, ha brit külügyminisztérium szóNépköztársaság kormánya- Rusk külügyminiszter szűk- vivője csütörtökön közölte: aak a Laosszal foglalkozó ségesnek tartja, hogy vissza- kormánya "biztosítékot kanemzetközi értekezleten térjen Washingtonba. pott a nemzetközi ellenőrző résztvevő küldöttsége. . „. _. * bizottságtól, hogy gyakorlaCsen Ji külügyminiszter a Uj Kina hlrugynokség tilag hatályban van az áltarepülőtéren mondott beszé- tudósítója jelentette a la® lános tűzszünet Laoszban*, dében hangsúlyozta, hogy a kmai küldöttség más országok küldöttségeivei együttműködve olyan megállapodásra törekszik, amely feltétlenül biztosítja Laosz szuverenitását, függetlenségét, egységét és területi sérthetetlenségét. Csütörtökön megérkezett Genfbe a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttsége is Rapacki külügyminiszter vezetésével. Ugyancsak csütörtökön érkezett Genfbe Howard Green kanadai külügyminiszter, valamint Averell HarrijBefejeződtek a magyar—román gazdasági tárgyalások A magyar—román vegyes hogy a Magyar Népköztársagazdasági kormánybizottság ság és a Román Népköztármájus 9—11. között megtar- saság közötti 1961—1965. totta 3. ülésszakát Bukarest- évekre szóló árucserére v® ben. natkozó kereskedelmi egyezEz alkalommal elemezték mény rendelkezéseinek kiaz előző ülésszakon hozott egészitésekent uj lehetőségek határozatok végrehajtásának»kínálkoznak a két ország módját, valamint a két or- árucseréjének kiszélesítésére szág közötti gazdasági együttműködés és árucsere kiszélesítésének új lehetőségeit. A bizottság megállapította, A tsz-ek saját erőből egymilliárd forintot fordítanak gazdasásuk fejlesztésére A nagyarányú mezőgazda- kezetek az idén jelentős mérsági munkákkal egyidőben a tékben fejlesztik saját er® termelőszövetkezetekben szé- jükből gazdaságukat. Az állós körben megindultak az lóeszközök növelésére — küépítkezések is. A szövetkeze- lenböző formában — össz® tek az idén 87 000 szarvas- sen 1700 millió forintot fo® marha, csaknem 600 000 ser- dítanak, s ebből egymilliárd tés, több mint egymillió ba- forintot idei jövedelmükből romíi, 30 000 juh elhelyezér halmoznak fel. Bére, valamint különféle ter- A szövetkezetek állami himenyek tárolására csaknem tel igénybevétele nélkül, az 1962—1965 közötti időszakban. Az ülésszak zárójegyzőkönyvét magyar részről Apró Antal, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese, román részről Alexandra Birladeanu a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese írta alá. (MTI) Befejezés előtt a szatymazi jéggyár és az előhűtős gyümölcscsomagoló (Somogyiné felv.) Góth László. és Katus Ferenc, a Budapesti Hűtőg épipari Vállalat szerelői már az utolsó simításokat végzik a szatymazi jéggyár és az előhűtős gyümölcscsomagoió üzem új gépein. Munkájuktól már korábban is megkezdődhetett volna a jéggyártás, de a termelés megindítását hetek óta akadály ózza, hogy a három évvel ezelőtt elkészített artézi kutat a kútfúró vállalat többszöri kérésre, felhivásra sem helyezte eddig üzembe. A nagy gyümölcscsomagoló üzem udvarát most betonozzák a mélyépítő vállalat dolgozói. Gyorsan haladn ak a munkával, csupán az a baj, hogy kissé megkéstek a kezdéssel. Remélhetően mi re megkezdődik a nyári nagy gyümölcsszezon, teljesen be* fejeződik ennek a közel tízmillió forintos létesítménynek az építése. Munkásvédelmi őrségeket szerveznek a szegedi üzemekben Üzemvezetők, munkavédelmi felügyelők tanácskozóm A Szakszervezetek Megy® Tanácsa elnöksége legutóbbi ülésén intézkedési tervet fogadott el, amelyben célul tűzte ki, hogy mintaszerű munkásvédelmi őrségek® szerveznek több sz® 10 000 új épület® kapnak. Az építkezések 35—40 százaléka már megkezdődött, május elején mintegy 3500 istálló, magtár, stb. építésén saját erejükből fedezik az összes beruházásoknak körülbelül egyharmadát. Az önerő számottevő részét szövetkezeti tagság terméúolgoztak. Néhány szövetk® I tetbe„ mar üzembe js h® varral anyagok ^^ lyeztek az uj epületeket, f® melésévelj vag/ előállításáfedak® ^ Val V6SZ ** építkezésA Nemzeti Bank több mint _ .. ... 500 millió forintnyi építési A szövetkezetekben az idén hitelt nyitott a szövetk® csaknem 8<M0 epulet k® zetek részére, szul haja hivitelezesben; s kielégítő ütemben halad az 2500-nak az építése — a házi építőanyagok szállítása is. építő brigádok 20 000 tagjáA nemrégen összesített nak közreműködésével — ütemtervek szerint a szövet- már megkezdődött. (MTI) az SZMT-székházban gedi, illetve Csongrád me- sen vállalják, hogy ügyelnek gyei üzemben. Csütörtökön munkahelyükön arra, hogy délután fél 5 órára minden időben betartsák a értekezletre hívta össze az munka„ és egészségvédelelnökség a Szegedi Ecset- mi előírásokat, gyár, a Kéziszerszámgyár, Ha szükség lesz rá, munkaaz Autójavító Vallalat, a társaikat is figyelmeztetik Jutafonogyar, a Paprika- az óvóiptézkedések betartáCsütörtökön Szentesre látogattak Fehér Lajos, Németh Károly és Kovács Imre elvtársak Fehér Lajos elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, valamint Németh Károly elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Kovács Imre elvtárs, élelmezésügyi miniszter csütörtökön a déli órákban Szentesre látogattak. Megtekintették az 50 millió forintos beruházással készülő új erőtakarmánygyár építkezését, ahol Pócsi Sándor üzemvezető és Prohászka Ottó üzemmérnök tájékoztatta őket arról, hogy augusztustól kezdve ez az üzem naponta 36 vagon különböző, köztük baromfi, sertés és marha tápkeveréket készít a termelőszövetkezeti és állami gazdaságoknak. Az országos vez®ők meg®égedéssel szóltak az építk® zés üteméről, majd az' ugyancsak Szentesi Baromfifeldolgozó Üzemet keresték fel. Patai Szabó Sándornénak, az üzem igazgatójának kíséretében megtekintették a gyár múlt évben üzembe helyezett automata gépsorát, ahol az exportra és hazai fogyasztásra készülő baromfikat dolgozzák fel. Fehér Lajos, Németh Károly és Kovács Imre elvtársak ezután a környék termelőszöv®kezeteinek szántóföldjein folyó eredményes munkáról, a növények szép fejlődéséről győződtek meg. feldolgozó Vállalat, a Pasára. Az őrségek tagjainak lemezgyár es a Vasanyag- száma a munkahely nagy„ javító Vallalat vezetőit, ságától függ Az őrségek he_ vallalat. munkavédelmi tenként váltják egymást, biztonsági megbízottait es . . ,. , : . , . a szakszervezet munkavé- A m«nkavedelmi őrsegek delmi felügyelőit. vezetője mindenütt a o-wkA tanácskozáson Hajas vezeti bizaim. lesz, László, az SZMT munkavé- aki naplót vezet. Ebbe a delmi felügyelője tájékoztat- naplóba bejegyzik majd az ta a meghívottakat az elnök- őrség tagjainak észrevéteség határozatáról. Majd el- leit- A naplót mindennap mondotta, hogy a munkás- megmutatják a művezetővédelmi őrségeket csehszl® nek, akinek kötelessége lesz vákiai tapasztalatok alapján Aláírásával igazolni, hogy tuakarják meghonosítani a domásul vette a beírt észreCsongrád megyei, illetve a vételeket, s azt is bejegyzi szegedi üzemekben. A szak- majd, hogy milyen intézkeszervezetek célja, hogy dést tett a baleseti források minden üzemben társadal- megszüntetésére, mi üggyé váljon a mnn- A tanácskozáson résztv® kásvédclem, vők közül többen felszólals ezt a munkásvédelmi őr- tak. Elmondották, hogy egyetségek megszervezésével is értenek a Szakszervezetek szeretnék elősegíteni. Megyei Tanácsa elnökségé— A munkásvédelmi őrsé- nek javaslataival és úgy hageket — mondotta Hajas tároztak, hogy üzemeikben elvtárs — egy vagy több rövidesen mintaszerűen szermunkás alkotja majd. Ezek vezik meg a munkásvédelmi a munkások majd önkén te- őrségekek