Délmagyarország, 1961. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-07 / 106. szám

199 Vasárnap, 1961. május 7. Pályázati felhívás a marxizmus—leninizmus esti egyetemére Az MSZMP Csongrád megyei bizottsága felhívással for­dul a párt-, az állami és tömegszervezeti funkcionáriusok­hoz, vezető propagandistákhoz, munkásokhoz és értelmiségi dolgozókhoz, hogy vegyenek részt a marxizmus—leniniz­mus esti egyetemének oktatásában. Az egyetemi színvonalon folyó oktatás három évig tart. A hallgatók az első évben filozófiát, a másodikban po­litikai gazdaságtant, a harmadikban pedig a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetét tanulják. A tantárgyakból félévenként vizsgáznak a tanfolyam résztvevői és tanulmányi eredményükről bizonyítványt kap­nak. Ennek törvényes elismerését a Minisztertanács erre­vonatkozó rendelete biztosítja. A félévi vizsgák előtt hat, az éwégi előtt tizenkét, évközben szabad választás szerint hat nap tanulmányi szabadság jár. A tanév szeptember 11-töl június 30-ig tart. Hetenként egyszer, kedden délután 3-tól este 6 óráig foglalkozást tar­tanak, melyen a részvétel kötelező. A tandíj egy évre 150 forint és ezt félévenként lehet fizetni. Az egyetemre felvételüket kérhetik, akik érettségivel, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, illetve ennek meg­felelő általános műveltséggel rendelkeznek, és a tanuláshoz szükséges marxista ismeretéket már megszerezték. Az egyetemre pártonkívüli dolgozók is kérhetik felvé­telüket. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek a marxizmus— leninizmus alapkérdéseiből. Nem lehet az esti egyetem hall­gatója, aki más egyetem, vagy főiskola hallgatója. A felvételi pályázatot a marxizmus—leninizmus esti egyetem vezetőségénél (Szeged, Kálvin tér, pártszékház) beszerezhető kérdőíven kell benyújtani, ugyanerre a cím­re, május 31-ig. Mellékelni kell részletes önéletrajzot, áz illetékes pártszervezet ajánlását és a munkahely igazolá­sát MSZMP Csongrád megyei bizottsága Kedden békegyűlés a lidicei emlékműnél A második világháború befejezésének napja: május 9 a békeszerető emberiség ünnepe lett. A béke ünnepe, s egyúttal a harc, a hideg­háború kalandorpolitikája el­leni demonstrációk napja is az egész világon. Szegeden hagyományossá vált már, hogy a lidicei emlékműnél és rózsakertnél az Aradi vér­tanuk terén békegyűlésen emlékeznek meg a város la­kói a győzelem napjáról, a béke diadaláról s tiltakoznak a világ békéjének ellenségei ellen. Május 9-én, kedden dél­után 4 órakor a Hazafias Népfront Szeged városi bi­zottsága nagyszabású béke­gyűlést rendez. A békegyű­lést Antalffy György, a Sze­gedi Tudományegyetem rek­tora nyitja meg, s Széli Margit, a Szegedi Pedagógiai Főiskola hallgatójának sza­valatát követően Szakasits Árpád, az Országos Béketa­nács elnöke mond ünnepi beszédet. A békegyűlés utan a meg­emlékezés koszorúit helyezik el a város dolgozói az em­lékmű talapzatán. Máfus 8-án temetik Dinnyés Lajost Az országgyűlés és a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa által kiküldött bi­zottság közli: Dinnyés Lajosnak, az or­szággyűlés alelnökének te­metése május 8-án, hétfőn délután 3 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. fogtak Tíz óríásliarcsát az idén a szegedi halászok A Szegedi Kossuth Halá­szati Szövetkezet tagjai a tavalyi gyenge eredmény után az idén több szerencsét várnak. A tavaszi szezon kedvezően indult. A víz fel­melegedésével megindult a hálák mozgása s egyre több értékes zsákmány került ho­rogra. A Marosban Apátfal­va határában valósággal "szüretelnek* a halászok. Néhány hét leforgása alatt tíz nagy, illetve óriásharcsát fogtak. Ezek összsúlya meg­haladja az ötszáz kilót. A legnagyobb példányt, egy nyolcvankilós vízi ragadozót Gercsó András emelt szá­razra öttagú brigádja segít­ségével. A csaknem két és fél méter hosszúságú halat erős perlonzsinórral fogták. Á napokban Baka G. And­rás ejtett szép zsákmányt. Súlya meghaladta az ötven kilót, hossza a két métert. A nagy halak gyakran idő­sebbek, mint akik kifogják. Életkorukat pontosan nem tudják ugyan megállapítani, de hozzávetőleges számítások és a halászok véleménye sze­rint harminc—negyvenévesek lehettek a legnagyobbak. A *harcsa-szüret« még tart, s a halászok további szeren­csés fogásokra számítanak. Áramszünet Az Áramszolgáltató Válla­lat közli, hogy 1961. má­jus 9-én 6—15 óráig a Kossuth Lajos sgt., Ber­csényi utca, Szűcs utca, Kossuth utca. Kálmány Lajos utca, Zárda utca. Fel­sötíszapart, Római krt., Brüsszeli krt., Párizsi krt. által határolt területen áraranet lesz <Habittditatiatk 'TDaqare születésének 100. évfordulói án NJálunk, Magyarországon filozófus és pedagógus volt. sakan mint romanti- Mégis ma elsősorban mint kusan misztikus költőt és költőre emlékezünk. Nem­filozófust ismerik a száz csak azért, mert hazája iro­esztendővel ezelőtt született dalmát sok új formai elem­Nobel-díjas indiai költőt, és mel gazdagította s mert a jóformán csak azt tudják bengáli irodalmi nyelvet róla, hogy nálunk is járt an- korszerűsítette, hanem elsö­nak idején, 1925—26-ban, Ba- sorban azért, mert felismer­latonfüreden gyógyíttatta te, hogy a költőnek a nép­szívbetegségét, és amikor pel együtt kell haladnia, elment, emlékül fát ültetett Ezt írja: »Aki nem érzi át a, Balaton partjára. Ma en- a világgal való összetarto­nek a fának a közelében zást, az börtönben él, amely­szobor hirdeti a költő nagy- nek falai idegenek számára.* ságát. " Az elefántcsohtiorony-költé­Tagore művészetét azon- szet tehát idegen költészeté­ban elsősorban azért tiszte- tői, mely az indiai nép ér­lik világszerte, mert tevé- zés- és gondolatvilágát igen kenységének egyik legfőbb mozgatóereje a béke és a népek közötti barátság nagyszerű eszméje volt. El­ső verseiben ugyan valóban jelentkezett o miszticizmus, a romantikusan titokzatos hang, az eltávolodás a való­ságtól. Később azonban új elemek vonultak be a költő világnézetébe, és egyre több helyet foglalt el művészeté­ben, filozófiájában az embe­riség problétnáival való tö­rődés. Hazájának, a gyar­matosított Indiának a sorsa természetesen egész életén át foglalkoztatta. De nem­csak úgy és annyiban, hogy mindig határozottan szem­ben állt « gyarmati rend­szerrel és elnyomással, ha­nem úgy is, hogy hazájá­nak elmaradt társadalmi vi­szonyait bírálta. Gora című regényében például határo­zottan szembefordult a kasztrendszerrel. Amikor 1919-ben a gyarmatosítók vé­res kegyetlenséggel lever­ték az indiai nép nemzeti mozgalmát, a költő tiltako­zásul lemondott a »Sir* címről, amelyet az angol király adományozott neki. Később is következetesen le­leplezte a nyugati civilizá­ciót, amely a gyarmotosítás­sal megfosztotta a népeket az önállóságtól, a felemelke­dés lehetőségétől. Viszont amikor 1930-ban a Szovjet­unióban járt. így nyilatko­zott: "A Szovjetunió célja nem más népek meghódítá­sa, hanem népének kulturá­lis felemelése és a népjólét alapjainak lerakása.* Tagore egész életében sokirányú tevékenységet folytatott: költő, zeneszerző, magas művészi fokon fejezi ki. Egész tevékenységének egyik alapja: hazafisága. Nemcsak ő, egész családja, ez a tekintélyes, előkelő, irodalompártoló család a szó legszebb és legnemesebb értelmében hazafi volt. Eb­ben a környezetben nőtt és erősödött Tagore hazafisága, amelyről később emlékezé­seiben ezt írta: "Szívünk­ben ott égett állandóan a nemzeti önérzet soha nem hunyó lángja.* Május 7-én, születésének 100. évfordulóján a nagy in­diai költőre mint a béke és a népek közötti barátság szószólójára emlékezünk. t Közérdekű tanácskozás Milyen legyen a jó űj lakás? A lakáskérdés közvetlenül vagy közvetve Szegeden is nagyon sok embert érdekel. Éppen ezért méltán nevez­hetjük közérdekű tanácsko­zásnak azt a megbeszélést, amelyet a Dél-Magyarország szerkesztősége rendezett ter- Ha a kéményseprő kotorja a vezők, építők és néhány nem- kéményt, a rosszul záró nyí­régen épült ház lakóinak részvételével. A vita lénye­gében egy kérdés körül folyt: milyen legyen a jó új lakás? lásón már akkor is kitódul a korom. Ne tervezzenek ilyen helyre kéményajtót. Ügyeljenek a gázórák elhe­lyezésére. Helytelen, hogy az A hároméves terv éveiben egyetlen szabad' falsíkra he­több mint kétezer lakás lyezik el több helyen és épült Szegeden ezért nincs mód az előszoba­— állapították meg a ta- fogas felszerelésére. Próbál­nácskozás résztvevői. Az ják úgy tervezni a házakat, melyek egy kis figyelemmel, konyhás lakásban lakott az gondossággal könnyen meg- ifjú pár is. szüntethetők. Például hiba, Az új lakásigények növe­hogy egyes lakóházaknál a kedésével azonban tartja kémény alsó korömeltávolító magát néhány régi szokás, ajtaja a földszinti lakások- ragaszkodás a régi típusú ban van, s nem a pincében, bútorokhoz, s azok lakásban történő régimódi elhelyezé­séhez. Az ilyen emberek az­után az új lakásokat is e szemléletnek megfelelően bí­rálják el. Azt tartják jó la­kásnak, ahol a szoba köze­pére helyezhetik el az ász­talt több székkel, ha a konyha egyúttal lakószoba célját is szolgálja. Még olya­nok is vannak, akik azt mondják, nem helyes olyan épületeket látva elmondhat­juk, hogy a tervezők és épí­tők derekas munkát végez­tek. Ha körülnézünk a há­zakban, mihamar kiderül, hogy az utóbbi években épült lakások szebbek, jobbak, mint a korábbiak. Az építőipari tervezők és kivitelezők munkájának fej­lődéséről tanúskodik néhány tetszetős, szép külalakú, hogy a pince szénlehányó ak- helyen építeni' lakást (mint nája olyan helyre jusson, ahol minél kevesebb piszok­például a most készülő Tol­buhin sugárúti házak), ame­kal, fáradsággal lehet a sze- lyek messze vannak a vá­rostól. Az előszobából lehe­tőség szerint minden helyi­séget meg lehessen közelí­teni. A kamra olyan legyen, hogy ott ne csak az élelmi­szert, haném a felesleges hol­mikat is el lehessen he­lyezni. Szinte követelmény már mindenütt, hogy le­gyen beépített szekrény, egyik szobából nyíljon er­kély és 20 négyzetméternél ne legyen kisebb egyik szo­net lehányni a pincébe, s olyan aknazáró ajtót szer­kesszenek, amely nem en­gedi, hogy az esővíz beha­toljon. Többet kellene törődni a falak szigetelésével, mert a legkisebb nesz is át­hallatszik rajtuk. Ne épít­homlokzatu lakóház, s aszó- setiek ülőkádas fürdőszobá­tok elhelyezése, sok ötlet, kat, mert lényegében ugyan­újítás öregbíti a szegedi épí- akkora helyen a rendes für­tőipar becsületét. dőkád is elhelyezhető. Mosdó , Mindez jó. Sokan őrülnek nélkül pedig ne tervezzenek ba u V G neki, s elismerik az építő- lakást, mert tapasztalatból , Nehezül * helyes szemle­ipar korszerűsödését, de mint tudom, hogy az ügynevezett leth^raSltátLt2' más iparban, mosdótartót" sehol sem lehet «<»«" •»«»»« * » Itt sem állhat meg a fej- elhelyezni a konyhában, a lődés, fürdőszobában pedig elférne, hogy előrébb léphessen a A mosdó és a fürdőkád áfa tervezés és építés, helyes és is megtérül, ha jobban dol­goznak az építők, s nem kell az ajtózárakat, ablako­kat, rolókat, vagy a parket­tát kétszer, sőt háromszor javítgatni. A továbbiakban arról be­szélt S'zabóné, hogy a lakás­szükséges, hogy meghallgas­sák a lakók véleményét, olyan emberek tanácsait, akik már tapasztalatból is­merik, s mondják el, milyen legyen a jó új lakás. Volt, aki felvetette a tanács­kozáson: az új házak lakói között bizonyára többen van­nak" olyanok, akik azt: vall­ják, hogv nem illik kriti­zálni a 150 ezer forint ér­tékű nemzeti ajándékot. Töb­ben is hangsúlyozták, nem követ el tiszteletlenséget az, aki megmondja, milyen hi­bát észlel, és mit javasol a tervezőknék, építőknek. A bútorgyártásunk és a ke­resltedelem sem foglalko­zik erőteljesebben a meg­felelő lakáskultúra kiala­kításával, az újért folytatott harccal. Gyakran megtörtént már, hogy a technika és a tudo­mány éppen akkor sietett az ember segítségére, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A helyes lakáskultúra kiala­kításában most igen nagy SéminrSáhSáÍS -ükség van a stégre Jo leime szükség.- ** ^solta,.. ^-^f-g* - , . .. gyártás napjainkban torrá­ne epitsenek kis lakoterű dalmí változáson megy a át lakásokat. Vegyék tekintetbe; hpgy mi­lyen nagyságúak a bútorok, hogy azokat be is lehessen vintó ezekbe a lakásokba. Vegyék figyelembe a lakók vélemenyek kifejezésebez létszámát, s ennek meg£e- nem a bútorok formájára is. nyújtott lehetőséget ez a koz- ieiő padlás-, vagy szárító- Ezeket érdekű tanácskozás ís. Az fülkét tervezzenek és épít­egyik- háziasszony, Szabó senek. Pálné. egy egész csokor ész- Szabóné hozzászólása igen revételt, tanácsot nyújtott alkalmas vitaindító kiselő­át a jelenlevő tervezőknek, a(jás völt, ugyanis egymás­építőknek. után jelentkeztek hozzászó­— Lá+hatjuk. hogy szinte lásrá a tanácskozás résztve­eombamódra nőnek új lakó- vői. Volt, aki erőteljesen házaink Szegeden is — mon- hangsúlyozta, hogy úgyneve­dot.ta. — Ezekben szinte új­jáéled az ember. De nin csen öröm felhő nélkül. években építettek, ne épít­Az ű.i lakóházakban is senek, mert ezek már nem vannak úgynevezett terve- felelnek meg a mai igények­világszerte. Ez a megállapí­tás Vonatkozik nemcsak'az ipar gépesítésére, technoló­giájának korszerűsítésére, . a különböző műanyagok fel­használására az iparban, ha­az új típusú bútorokat kell megszerettetni az embe­rekkel, s élérni azt, hogy ezt vásá­rolják. Hosszan vitáztak a tanács­kozás résztvevői arról, hpgy valójában ma milyen típusú bútorokat szerétnek az em­zett Cs-típusú lakásokat, berek. Valljuk meg — mon­amelyekét főként az ötvenes dották —, hogy zési, kivitelezési hibák, nek. a közönség tulajdonképpen még alig ismeri a mo­dern bútorokat, mert nem is látja őket A Gépészmérnököt és vasesztergályost felvesz a Szegedi Seprű­gyár, Moszkvai krt. 4. Tanáestag-hessámolők Szegeden a héten a követ- Pálné, dr. Sárkány Angyal­kező tanácstagi beszámolók- ka és Nyitrai Antal tanács­ra kerül sor: tagok számolnak be válasz­tóiknak. Május 7-én: délelőtt fél 10-kor a mihálytelki kúltür- Május 10-én délután 5 óra­házban Szalma János, Bőr- kor a Kis-tisza utcai óvodá­csök Antal, Olasz Sándor, ban: Gyólai István, Bodó An­Varga Vince, Tanács Antal talné, Vígh István, fél 6 óra­és Lőrincz János, délután 6 kor az Árpád téri iskolában: órakor a Földműves utcai is- dr. Dáni Sándor, Csapó Mi­kolában: Korpás Lajosné, hályné, Kovács István, László András, Dobó Miklós, ugyancsak fél 6 órakor a fel­15 órakor a Kemes utca 22 sővárosi pártszervezetben: szám alatt: Lengyel István, Farkas Istvánné, Fehér Já­Bölesházi Lászlóné, Iglói Fe- nosné és Szabados Istvánné renc. Május 8-án: 6 órakor az Április 4 útja 8 szám alatt, a Pedagógiai Főiskolán: dr. tanácstagok, 6 órakor pedig a MÁV Nagyállomás olvasó­termében: Farkas Mihály, Borsodi Jánosné, Felhő Jó­Szeghy Endre, dr. Biczók. ZBet tanácstagok, ugyancsak Ferenc és Waldmann József, 6 órakor a petőfitelepi X-es utcai pártszékházban: Dunai telepi Il-es számú iskolában: ^^ Rovo István> Bodndr ugyancsak 6 órakor a petőfi­Pintér Béla, Baranyai Emiiné és Kotlár Józsefné tartanak tanácstagi beszámolót. István tanácstagok, a rókusi iskolában Gazdag János, Fodor Béláné, Bwza István Május 9-én délután fél 6 tanácstagok, az Osztrovszky órakor a Hobiártbasa utcai utcai Gyógypedagógiai Xsko­óvodában: Szél László, Eper- Iában pedig: Gerő Pál; Sza­jesi Júlia, Lácsán Mihály, bó B. Antal és Bodnár La­7 órakor pedig a ságvárite- jos tanácstagok számolnak lepi kultúrházban: Demus be választóiknak. Olyan lakásokra van szük- szépeket, tetszetőséket mínd­ség, amelyek messzeme- 54rt szétkapkodják. Az új, nően kielégítik a családok modern formákra való átté­igényeit, amelyeket gazda- rés nem öncél, hanem by­ságosan kihasználhatnak. Mások elmondották, hogy szükség van ilyen csökken­tett értékű lakásokra, hogy gyorsan megoldhassuk Sze­geden is a lakáshelyzetet. E kérdés vizsgálatánál he­lyes — mondották többen is —, ha két lényeges té­nyező hatását vesszük1 figye­lembe. Először is, hogy a felszabadulás előtti és köz­vetlen útáni lakásépítkezés elégtelen volt. A régi laká­sok pusztultak, vagy egy­másután válnak használha­tatlanná. Másodszor az, hogy Szeged is rohamosan né­torgyártásuiik továbbfejlődé­sének, a lakáshelyzet megol­dásának, a kor követelmé­nyeinek megfelelő lakáskul­túra kialakításának . felté­tele ís. Többen arról beszéltek a tanácskozás résztvevői, hogy a modern életből fakadó funkcióváltozások a lakásra is rányomják bélyegüket. Nemcsak arról van itt szó, hogy a nagyvárosi élet ke­retei miatt a lakótér világ­szerte csökken, hanem ar­ról is, hogy a hálószoba, dol­gozószoba, vagy akár a kony­ha fogalma is új értelmet kap. A család ugyanis a kö­pesedett az utóbbi évek- zösségi élet térhódításával • életének egyre kevesebb há­Van azonban a lakáshelyzet nyadát éli a lakásban. Mun­nehézségeínek pozitív hatása kájá, szórakozása otthona is. Az tudniillik, hogy. a kü- falain kívül zajlik. Ezért új lön lakásra igényt tartó csa- típusú lakásokra, bútorra, ládok száma is igen gyorsan az új igényeknek megfe­növekedett. Magyarán lelő célszerű berendezési a dolgozó emberek fel- tárgyakra van szükség, emelkedése magasabb és Megállapítható, hogy Szege­egészséges, új igényeket den az emberek nem tud­jelent a lakások terén is. nak jól lakni, vagyis a lá­Bégebben nem az szabta kást helyesen kihasználni, meg az igényeket,'hogy me- Erre is meg kell tanítani áz lyik családnak miiyen nagy embereket. Nyújtson ehhez lakás lenne szükséges, ha- nagyobb segítséget a Dél­nem az, hogy mennyit tu- Magyarország "Családi kör­dott fizetni. Igen sok mun- ben* rovata. Rendezzenek káscsalád élt úgy együtt, városszerte minél több ilyen hogy a szülőkkel a szoba- tanácskozást.

Next

/
Thumbnails
Contents