Délmagyarország, 1961. április (51. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
3 Vasárnap, 1961. április 16. 3 A májusi zászlók alatt Apró Antal elvtárs beszél a ma délelőtti szegedi nagygyűlésen Vörös zászlók ezrei, ünnepi dekorációk jelzik, elérkezett a nagy nap, a munkásosztály nemzetközi összefogásának ünnepe: május 1. Szerte a világon, hazánkban és Szegeden is lelkes és szorgalmas készülődés előzte meg május elsejét. Az üzemekben feldíszített munkatermekben ünnepi munkaverseny lelkesítette még jobb munkára a dolgozókat. A termelőszövetkezetek gazdái is készültek erre a napra. A brigádok egymással versenyezve dolgoztak a zöldülő mezőn. Szeged dolgozói ma is kora reggel sietnek üzemükbe, hivatalukba, mint más hétköznapon. De ma ünneplőben, kezükben virágcsokrokkal, zászlókkal: közösen vonulnak a nagygyűlésre. Ma délelőtt 10 órai kezdettel az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Hazafias Népfront és a városi tanács végrehajtó bizottsága nagygyűlést rendez a Széchenyi téren. A nagygyűlésen Apró Antal elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Csongrád megye országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet. A vasárnapi és hétfői ünnepi program VASÁRNAP 6-tól 8-ig: A munkásőrség, a MÁV, valamint Lakatos Géza és Zsiga Ernő népi zenekara köszönti az ünneplő szegedieket. 11 órától: A nagygyűlés után negyven tagú népi zenekar szórakoztatja a Széchenyi téren a városban maradt dolgozókat. 12 óra: Munkás-paraszt találkozók. A legtöbb szegedi üzem és vállalat munkás-paraszt baráti találkozót rendez. Több üzem, a Szegedi Nyomda Vállalat, a Szegedi Szalámigyár dolgozói üzemükbe, a bútorgyáriak a Sárgára, üdülőtelepükre vonulnak, s itt ünneplik május elsejét A Szegedi Kenderfonógyár újszegedi sporttelepükre hivta meg a patronált termelőszövetkezetek dolgozóit, a Délrost és az Üjszegedi Kender- Lenszövő Vállalat dolgozói pedig az UTC-pályán rendeznek közös ebédet Délután 3 óra: A November 7 Művelődési Otthon bábszínháza a Széchenyi téren a legkisebbeket szórakoztatja bábelőadásával. Délután 3 óra: A Szegedi Nemzeti Színház művészei vidám esztrád-műsorukkal szórakoztatják / a dolgozókat az újszegedi szabadtéri színpadon. Délután 4 óra: Az öntevékeny tánccsoportok lépnek dobogóra. A KPVDSZ, a Vasútforgalmi Technikum és a Textilművek tánccsoportjai lépnek fel ugyancsak az újszegedi szabadtéri színpadon. Este 8 órakor Újszegeden: Áz UTC sporttelepén az Űjszegedi Kender- Lenszövő Vállalat és a Szegedi Nemzeti Színház KISZ-szervezete tűzijátékot rendez és tábortüzet gyújt A tábortűz mellett a Szegedi Nemzeti Színház fiatal művészei, a Fiatalok Irodalmi Színpadának tagjai, valamint az Újszegedi Kender- Lenszövő Vállalat énekkara adnak műsort HÉTFŐN Délelőtt 11 óra: A Munkássá májusi műszak eredménye Kedden megkezdi a próbagyártást a falemezgyár színfurnérüzeme Sok huzavona után, az elmúlt hetek lelkes munkája, a május 1. tiszteletére kezdeményezett ünnepi műszak eredményeként kedden megkezdheti a próbagyártást a Falemezgyár színfurnérüzeme. Az eredeti terv szerint már január elején termelni kellett volna az üzemnek. örömmel jelentik a falemezgyáriak, hogy néhány nap múlva megkezdi munkáját az új üzemrész. Örömükbe mór előre üröm is vegyült, s még vegyül ezSimon Árpád máris újí- után is, mert alig próbálták tási javaslatot nyújtott be ki a gőzöl őkemencéket, márKülön meglepetés volt számára, hogy még fel sem szerelték az Európában legmodernebbnek tartott szárítógépet, a Falemezgyár egyik szerelője, a gép munkája zavartalanságának biztosítására. A válElőbb azonban az építés el- lalat vezetője már jóvá is őrzenekar térzenét ad a Széchenyi téren. Délután 3 óra: A Széchenyi téren a bábszínház a Mackó Muki kalandjai című bábjátékot mutatja be. Délután 3 óra: Az újszegedi Népkert soron a városi úttörő elnökség görkorcsolya- és rollerversenyt rendez. Nevezések a helyszínen. Délután 3 óra: Az űjszegedi szabadtéri színpadon a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek esztrádműsora. Délután 4 óra: Az öntevékeny tánccsoportok, a jutafonógyár, a textilművek, az Orvostudományi Egyetem és a ruhagyár táncosai lépnek fel az újszegedi szabadtéri színpadon. Délután 4 óra: Az újszegedi játszótéren lepényevés, zsákbafutás és egyéb mulatságos versenyek az úttörő elnökség rendezésében. A SPORTPROGRAMOT lapunk 10. oldalán a sportrovatban közöljük részletesen. Az ünnepi felvonulás útiránya ELSŐ ÜTVONAL. A rókusi üzemek haladnak a Kossuth Lajos sugárúton. A menetet a ruhagyáriak nyitják meg, mögéjük zárkóznak fel a konzervgyári, az ecsetgyári, a közlekedési vállalat és a gyógyszertári központ dolgozói, valamint a környék többi üzeme. MÁSODIK ÜTVONAL. Ezek az üzemek — a 42-es Autóközlekedési Vállalat, a Falemezgyár, a Szőrme- és Bőrruhakészítő Vállalat, a Tartósító- és Húsipari Technikum diákjai, valamint a környék többi üzeme — a Marx téren gyülekeznek. Az idén nem csatlakoznak a Kossuth Lajos sugárúton haladó menethez, hanem a Mikszáth Kálmán utcán át közelítik meg a Széchenyi teret HARMADIK ÜTVONAL. A kenderfonógyár, a kábelés gyufagyár, valamint a környékbeli üzemek vonulnak ezen az útvonalon. Az idén az Attila utcán átjutnak a nagygyűlés színhelyére. NEGYEDIK ÜTVONAL. A cipőgyár vezetésével a szalámigyár, a gőzfűrész, a II. kerületi tanács dolgozói, a Radnóti Gimnázium tanulói, valamint a környék üzemei, intézményei a József Attila sugárúton, a Sztálin sétányon és a Vörösmarty utcán át vonulnak a Széchenyi térre. ÖTÖDIK ÜTVONAL. Ezen az újszegedi üzemek haladnak. A legtöbb újszegedi üzem a Móra-parkban gyülekezik. A menet élén az Űjszegedi Kender- Lenszövő Vállalat dolgozói haladnak. Mögéjük zárkózik fel Üjszeged több üzeme és intézménye, többek között a DélAlföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet dolgozói és a Rózsa Ferenc Gimnázium tanulói. HATODIK ÜTVONAL. A MÁV vezetésével az Április 4 útján halad a menet. Itt vonulnak fel a Pedagógiai Főiskola oktatói, dolgozói, hallgatói, a Paprikafeldolgozó Vállalat és a környék többi üzemének dolgozói. HETEDIK ÜTVONAL. Az itt felvonuló dolgozók a Tolbuhin sugárúton át jutnak a Széchenyi térre. Itt haladnak a szakszervezetek, a Textilművek, a Vasöntöde, a Xl-es Autójavító Vállalat dolgozói, az iparitanuló intézet diákjai, s a környék intézményei, üzemei. NYOLCADIK ÜTVONAL. A Petőfi Sándor sugárúton halad, itt a Szegedi Tudományegyetem dolgozói, oktatói, hallgatói, a vágóhíd és a Malomipari Vállalat dolgozói haladnak. húzódása miatt, majd pedig azért, mert az egyik nyugatnémet cég lemondta a szárítógép szállítását, egy fél évvel eltolódott az üzemrész munkába állítása. Módosították a határidőt s e szerint június elején kell megkezdeni a munkát, de ezt a határidőt sikerült lerövidíteni. Május 2-től csak egy műszakban dolgozik egy ideig az új üzem. Május a próba, a tanulás hónapja lesz. A művezetők és a gépkezelők mintegy 16-an két csoportban már tanulmányúton jártak Budapesten. De ahogy Arató István művezető mondja, ez csak bevezető volt a színfurnérgyártás megismeréséhez. Hároson is régi gépekkel, régi technológiával dolgoznak, ezért itt lényegében csak az előkészítési munkával ismerkedtek. A szegedi modern gépek, amelyekhez hasonló Európában is kevés van, nagyobb felkészültséget igényelnek. Ezek kezelését, mint például a szárítógépét is, itt kell megtanulni. A tanulásban segítségükre lesz néhány hétig a falemezgyáriaknak a német gépgyár szerelője, W. Krauss. aki a szárítógép felszerelését irányította. Hat hétre szólt ugyanis a megbízatása, ennyi időre tervezték a szerelést, és három hét alatt befejezték. így lesz ideje ellenőrizni a műszerek működését és betanítani a gépkezelőket, A német szerelő nagy elismeréssel nyilatkozik a falemezgyáriak munkájáról. — Minden rendben ment — mondja —, sikerült lerövidíteni a szerelési határidőt a szegedi munkások segítségével és azzal, hogy a gyár emelőgépet ls adott a szereléshez. Meglepte a német szerelőt az a lelkes munka, amelylyel a szegediek dolgoztak. hagyta az újítási javaslatot és, mint mondotta, rövedesen megvalósítják. Néhány nap alatt 60 új dolgozót vettek fel a lemezgyárba, ezek mind az új üzemrészben dolgoznak majd. Ha áttérnek a háromműszakos üzemelésre, újabb munkásokat vesznek fel. Megkésve, de mégis is azt tapasztalhatták, hogy nemcsak az építés körül volt baj, hanem lesz itt baj ezután is. A medencék falai megrepedeztek s így az egyiket nem lehet függetleníteni a másiktól, mert a falak átfa~ engedik a gőzt. Ezért azután elmondhatják, hogy kész ugyan a színfurnérüzem, de az építés körüli huzavona nem fejeződött be. Bíróság elé kerül az ügy, mert valakinek felelnie kell az építési hibákért. Kevesebb a selejt a vasöntödében Sok gondot okozott a se- felelőbb anyagokat kapták, lejt már a Szegedi Vason- Szerep jutott a műszaki intödében, de a május l-l tézkedéseknek és a laboramunkaverseny eredménye- tóriumi vizsgálatoknak, képpen lényegesen csökkent, mert újabban hathatósan Áprilisban ugyanis sikerült ellenőrzik az öntvénymina selejtszázalékot jóval a fákat és magszekrényeket, megengedett 7,2 százalék valamint mélyrehatóan anaalá szorítani, hiszen 25-ig lizálják a selejtképzödés okamindössze 5,2 volt az átlag. it. Ez iparági szinten is kiváló Áprilisban ankétot tarteljesítmény. tottak az üzemben, melyen Több tényező együttes ha- a termelést közvetlenül Íratására lett a második év- nyitó műszaki gár3a megvinegyed kezdetén kevesebb tatta a további csökkentés az öntvényselejt, mint bár- lehetőségeit. A proletárnemmikor az első negyedben, zetköziség ünnepénele tiszteMinden bizonnyal része van letére indított munkaverebben a megjavult alap- senyben — a vezetők melanyagellátásnak, s ezen be- lett — a legtöbbet a fizikai lül annak, hogy ár szerint dolgozók tettek a selejt és minőségileg is a legmeg- csökkentéséért. Megállapodtak a moszkvai balett szegedi műsorában A Kővirág című mesebalettel lép fel a szabadtéri játékokon a Moszkvai Állami Akadémiai Nagyszínház együttese Az elmúlt években a Sze- zetközi eseménynek ígérkegedi Szabadtéri Játékok zik, s éppen ezért az itt szeszínpadán tapsolhattunk az replő mű kiválasztása nagy Esmeralda-uak, a Jeanne d'Arc-nak a Moszkvai Sztanyiszlavszkij—Nyemirovics Dancsenko Opera és Balettszínház együttese előadásában. — Szép és meglepő a Szegedi Szabadtéri Játékokat körülvevő környezet, színpada és nézőtere igazán impozáns és alkalmas a legnagyobb produkciókra is — mondották. — Viszont még gondolkozunk, s majd Budapesten adunk rá választ, hogy mivel lepjük meg a játékok közönségét. A budapesti tárgyalások a Művelődésügyi Minisztérium Forgalomkorlátozás a nagygyűlés idején A Szeged városi rendőrka- villamos pedig a Kálvária Pitányság a Széchenyi téri térig közlekedik. A nagygyűnagygyűlés időszakában kor- lés alatt azokon a vonalakon látozza a forgalmat a Belvá- zavartalan lesz a közlekedés, rosban. A villamosok reggel amelyek nem haladnak ke9-től 10 óráig a felsővárosi resztül a Széchenyi téren, vonalon a József Attila su- A Széchenyi teret április gárút és a Lenin körút ke- 30-án reggel 9 órától minden reszteződéséig járnak. A fel- jármű elől lezárják. A hísőtiszaparti villamos a só- don reggel 9 és 10 óra kőház és a Zeneművészeti zött járművek nem közleEzakiskola között közieke- kedhetnek, s ugyancsak nem Óik. Az újszegedi villamos 11 órától, amíg a dolgozók csak a hídfőig jár. A két pá- át nem haladnak Újszegedre, lyaudvar között közlekedő A felvonoulási útvonalakon villamos a Lenin, illetve a reggel 8 órától nem közlePárizsi körútig, a dorozsmai kedhetnek lovacskocsik. körültekintést igényel, hogy produkciókban, témában és művészetben egyaránt nagy meglepetést keltsen. A Moszkvai Állami Akadémiai Nagyszínház balettA Szegedi Szabadtéri Já- együttesének műsora eddig tékok idei programja már a igen sok találgatásra adott Moszkvai Állami Akadémiai okot, s eddig leginkább a Nagyszínház balettegyüttesé- Romeo és Júlia, a Párizs nek fellépését nyújtja a ha- lángjai, vagy a Hattyúk tava és a szegedi városi tanács zai és külföldi közönségnek, került szóba. képviselőivel sikerrel jártak. E színház balettegyüttesének A napokban — mint ahogy A moSzkvai nagyszínház képszegedi szereplése nagy nem- megírtuk — már Szegeden Viseiői kedves meglepetéssel járt a Moszkvai Állami Aka- rukkoltak elő. Az eddig tadémiai Nagyszínház két kép- íálgatott balettek helyett téselöíe. N A. Alescsenko Prokofjev háromfelvonásos igazgatóhelyettes P. Sz. Da- m a Kővirá t ajánlot. nyilov rendező, hogy eloze- ^ bemutatásra Szege^„"Ü^fl^Ii?^ den Grigorovics koreográfiájában, Leonyid Mihajlovics a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóságával, vala- Lavrovszki a Moszkvai Álmint a játékok színhelyen ^ Akadémiai Nagyszínház tájékozódjanak elvegezzek a balettigazgatójának rendezészükséges felmeréseket, szam- sében ba vegyék a technikai lehe- ' tőségeket és adottságokat, ál- Most mar tehát veglegesa talában a színpadi és néző- wusoruk amely a Szegedi téri miliőt Szabadtéri Játékok nemzetEzt követően is azonban közi hírnevét ismét öregbíti csak szűkszavúan nyilakoz- hiszen olyan mu szerepel tak a moszkvai színház kép- színpadán, amely téma es viselői. Csak sejtették, hogy mesevilágával, modern szma Hattyúk tava esetleg kitű- padi feldolgozásával eddig nő bemutatásban szerepel- még nem jutott hozzánk, hetne a játékokon, amelynek színes filmváltozatát nagyon környezete az első pillanat- sokan látták és megszeretban megnyerte a tetszésüket, ték. Négy lakásépítő szövetkezet alakul idén Szegeden Már megkezdte munkáját a szervező bizottság Szegeden jelenleg négy he- tálya ugyancsak tegnap lyen épülnek szövetkezeti küldte szét a részletes tájéi. » , . . ... - koztatót az összes szegedi lakasok. Az első épitkezes üzemeknek & intézmén?eka Kálvin teren van. Itt a nek. A jelentkezéseket 3—4. számú telken 42 la- ugyanis az üzemekben, hikás készül. A III. kerület- vatalokban gyűjtik össze és ben, a Il-es kórházzal szem- az üzemek vezetői — az ben, a Tolbuhin sugárút üzemi pártszervek, szakszer90—94. szám alatt van a vezet, KISZ-bizottság vélemásodik ilyen építkezés, ményének meghallgatása ahol 80 lakáson dolgoznak után — továbbítják a jemár. Harmadiknak a Petőfi lentkezéseket a lakásszövetSándor sugárút 55—57 szám kezet szervező bizottságához, alatt, a Faragó utcai bérhá- Május 20 a jelentkezések zak mellett készülő 20 lakás határideje, említhető. Végül a Párizsi A városi tanács építési oszkörut es a Hullám utca tálya lapunk útján kéri sarkán 44 ilyen lakás ke- mindazon üzemeket, intézrül tető alá. ményeket, ahol volnának jeA Csongrád megyei Épí- lentkezők a szövetkezeti latoipari Vállalat a tervek kásokra és véletlenül nem szerint kaptak volna nyomtatványoa negyedik negyedévben kat az igénybejelentéshez, fejezi be ezeket a modern, hogy összkomfortos lakásokat. május 20-ig feltétlenül veAz ez évben elkészülő ősz- gyék fel a kapcsolatot az szesen 186 szövetkezeti la- építési osztállyal, kás nagy többsége — mint- ahol egyébként a készülő egy 150 — kétszobás lesz. lakások tervrajza is megteMar folynak az elökészü- kinthető a hivatalos órák letek az újabb lakásszövet- alatt. kezetek szervezésére. A la- A jelentkezések lezártákasok helyének megfelelő- val kerül sor majd az egyes en az idén négy lakásszövet- szövetkezeti tagok kijelölékezetet szerveznek Szege- sére, a lakásszövetkezetek den- megalakítását szabályozó Tegnap alakult meg a kormányrendelet alapján. A szövetkezeteket létrehozó szervező bizottság a szötársadalmi szervező bizott- vetkezet tényleges megalaság, kulásáig működik majd. amelyben a városi tanács A szövetkezetek tagjaiépítési osztályának, az Or- nak kijelölésével egy időben szágos Takarékpénztár az építkezés költségeinek Csongrád megyei fiókjának, alapján az Országos Takaa Szegedi Szakmaközi Bi- rékpénztár megállapítja a zottságnak képviselői, va- lakások árait, hogy a szölamint több szegedi üzem vetkezet megalakulásáig kömegbízottai vesznek rjszt. zölhesse azt az érdekeltekA városi tanács építési osz- kel. A magyar gazdasági küldöttség befejezte egyesült államokbeli látogatását Cyrus Eaton amerikai Washingtonban pedig hivagyáriparos meghívására nem talos személyiségekkel, hivatalos magyar kereske- Kallós Ödön rámutatott, rielmi küldöttség utazott az hogy az Egyesült Államok Egyesült Államokba. és Magyarország kereskedelAz amerikai utazás befe- me fejlesztésének legfőbb jeztével Kallós Ödön, a kül- akadálya az, hogy a két ordöttség vezetője New York- szág között nincs kereskeban sajtóértekezletet tartott, delmi egyezmény. Elmondotta, hogy a dele- A küldöttség vezetője végáció tagjai megismerked- güi kifejezte reményét, hogy tek az Egyesült Államok „ , ., . . .. ... több iparvállalatával. Elbe- a ket orszag kozott meg" szélgettek Clevelandben te- szüntetik a kereskedelmi sokintélyes gyáriparosokkal, rompókat (MTI)