Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-11 / 60. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Hla: 1 J MAGYAR SZOCIÁLIS 1 A MUlXkASPAR 'l LAPJA 51. évfolyam, 60. szám Ára: 50 fillér Szombat, 1961, március 11. Az ember űrhajózásának előkészítésében; Jól fizet a téli kertészet rendkívül nagy jelentőségű a legújabb szovjet szputnyik-űrhajó Világszerte az érdeklődés előterében a 4700 kilogrammos szputnyik-űrhajó sikeres útja — Kitűnően működő berendezések, értékes kísérleti adatok — Szovjet tudósok, rakétaszakértök megállapításai v Moszkvából jelenti a TASZSZ: Az ismert szovjet rakéta­technikai szakember, Dob­ronravov professzor a világ­űr meghódításával kapcsola­tos szovjet kísérletek terv­szerűségére, fokozatosságára mutatott rá. Mint megállapí­totta: a második szovjet szputnyik-űrhajóhoz képest néhány változást hajtottak végre a jelenleg sikerrel ki­próbált szputnyik-űrhajón. Súlya mintegy száz kilo­grammal nagyobb, pálya­síkját pedig némiképpen módosították. Különösen nagy jelentőségű az a tény, hogy a szputnyik­űrhajó pontosan a megadott körzetben ért földet. Ez arra mutat, hogy irá­nyító berendezései mind a kilövés, mind a visszatérí­a szükséges táplálék mennyi-k sége egy tonna lenne, s ez| azt jelenti, ho©- a hasznosf terhelés jelentékeny részét!! az élelmiszertartalékok ven-| nék el. Egy ember átlag naponta három kilogramm szilárd és folyékony táplálékot fo­gyaszt el. Hosszabb űrutazás esetén így Értékes adatok az élő szervezet állapotáról a rendkívüli feltételek közötú 4700 kilogramm súlyú tudósok meg vannak győződ-jf szputnyik-űrhajó sikeres fel- ve arról, bocsátása és visszatérítése a Szovjetunióban máris ké' áll pénteken is az érdeklő- szen állanak egy ember-g dés előterében a Szovjetunió- nek az, űrbe fellövésérc. ban. Valamennyi szovjet lap A szovjet tudósok — írja! első oldalon ismerteti a "Humanité* — módsze-p TASZSZ közleményét, a resen valósítják meg azt al szovjet tudósok, a szovjet programot, amelynek a vé- [ társadalom képviselőinek ^én az ember első űrbeli | nyilatkozatait. A rádió Hír­adósaiban elsó helyen köz- meg ez> de az pj teljes si-j vetíti a szjnitnyik-űrhajóval kerrel koronázott kísérleti tés szakaszában a lehető foglalkozó nyilatkozatokat. utó" kísértésbe kerül azem-| legnagyobb pontossággal Az első tudományos kom- ber> h°gy azt gondolja, ta- j? ,. , . . , , , lan mar az idei nyár sem g mentarok mindenekelőtt a múlik eI ané]küj, hogy űr­kísérlet segítségével végzett sok .ne szálljanak fel egy biológiai vizsgálótokkal fog- ugyanolyan' űrhajóra, mint lalkoznak ' amelyről -március 9-én egy A szovjet űrbiologia egyik íekete 8zőrű kutya leszállt.. működtek. Sz. Poloszkov professzor, a technikai tudományok dok­tora hangsúlyozta: a vissza­trányítás jóval bonyolultabb feladatot jelent, mint egy mesterséges hold. vagy ra­kéta felbocsátása. Ebben az esetben ugyanis nem elegen­dő a tökéletes irányító be­rendezés, hanem a legna­gyobb fokú biztonságot kell nyújtani a műszeres kabin­ban levő kísérleti állatok­nak, később pedig a kísér­leti személyeknek. Ebből a célból olyan kü­lönleges eljárásokra van szükség, amelyek teljes mértékben megvédik az utasokat a visz­legismertebb képviselője, Parin, az Orvostudományi Akadémia tagja a Komszo­molszkaja Pravdában hang­súlyozza: a szovjet tudósok­nak sikerült olyan módsze­reket kidolgozniok. amelyek segítségével a kísérleti álla­tokat megfigyelhetik a leg­fontosabb szakaszokban, í©' a rakéta rajtja szakaszában, a súlytalanság állapotában, szatérítés során fellépő ma- vaja^nl a visszatérés idő­gas homerseklettol. ,U©'an­akkor gondoskodni kell arról is. hogy a földetérés ne vi­selje meg a kísérleti élőlé­nyek szervezetét, amelyet amúgyis megterheltek az űr­utazás során fellépő biológiai jelenségek. Érdekes magyarázatot fű­zött az űrhajó-szputnyik fel­lövéséhez J. Kravcov pro­fesszor, aki megállapította: ez a kísérlet rendkívül nagy jelentőségű az em­ber űrhajózása szempont­jából. Ahhoz, hogy az első űrha­jós valóban útnak indulhas­son, egész sereg bonyolult problémát kell megoldani. A tudósoknak például számí­tásba kell venniök azt a tényt, hogy az űrhajósoknak a lehető legtermészetesebb életkö­rülményeket kell teremte­ni az utasfülkében. Ennek ellenére biztosítani kell a többszörös védelmet, mert néldául abban az eset­ben, ha a kabin elvesztené hermetikus zártságát, az űr­hajós szinte pillanatok alatt elpusztulna, vérében való­sággal felforrnának a gázok. Nem csupán a levegő hő­mérsékletéről, állandó gáz­összetételéről. megfelelő nvo­másról kell gondoskodni, ha­nem töhbek között biztosí­tani kel/ azt is. hocrv azo­nos szinten maradjon az egész úrhajóutazás során a levegő nnrntartalma. Problémát ielent az űrha­jósok tápláléka is. Az újszegedi Haladás Tsz gazdái a januári salátaex­port után — bár még március elején tartunk — már befe­jezték a korai üvegházi hónaposretek exportálását is. Iga­zán jól jövedelmeztek eddig az üvegházak. Salátáért 168 ezer forint, korai retekért pedig mintegy 180 ezer forint érkezett be a közösség kasszájába. Képünkön az utolsó retekszállítmányt készítik elő prágai útjára a szövetkezet ügyes kertészei, s közben már azt újságolják: a megürese­dett retekágyakba ültetik a fejlett, itt-ott már bimbózó zöldpaprikapalántákat. Az újszegedé Haladás Tsz kerté­szeinek Prágában szerzett jó hírnevét csemege zöldpapriká­iuk is tovább növeli majd. Katonai és rendőri "z rémuralom Angolában I Napról napra 1 I fejlődik a szegedi l kábelgyár Í.13: 1 : Válaszolnak az illetékesek • £ j # Hétvégi sportműsor 7»:lltlH«iillil!ttuli!|irlilli<liilt.l;isii|ii|ti|uliii>7 ' ' ' *"«•'' (Somogyin* felv.) iniiiiianimanainnniaiiKiniiiinHnin^ ^üiinniiur* Jól hasznosítják gépeiket a tsz-ek szakában. A Belka, Sztrelka és Csernuska kutyákon el­végzett kísérletek alapján már most kijelenthetjük, hogy az ember űrutazása szempontjából a súlytalan­ság állapota nem jelent ve­szélyt — jelentette ki Parin akadémikus, hangsúlyozva: a szovjet tudósok érdekes adatokat szereztek arról, ho­gyan hatnak az élő szerve­zetre a rendkívüli feltételek. Párizs: Uj ág a szputnyikok „családfáján" Az egész párizsi sajtó ve­zető helyen közli pénteken reggel a szovjet tudomány újabb diadalának hírét. A jobboldali "Figaro* a szput­nyikok "családfájára* fel­rajzolja az újabb ágat. Az "Aurore* tudományos munka­társa »az űr meghódítására megindult szovjet—amerikai mérkőzés* állását az eddigi eredmények egybevetésével ügy állapítja meg, hogy "jogos a vélemény: a szov­jet tudósok állnak köze­lebb a győzelemhez*. Az >-Aurore« beszámol ar­ról, hogy az új szovjet telje­sítmény hírének ismeretessé váltakor Washingtonban a pesszimizmus lett úrrá. A szocialista "Populaire* alahqzza, hogy az amerikai A Mezőgazdasági Szerve­zési Intézet tavaly 17 gépe­sített termelőszövetkezetben vizsgálta a traktorok telje­sítményét és gazdaságossá­gát. Megállapították, hogy a traktorokat általában igen jól használják ki: teljesítményük magasabb, mint a gépállomási trakto­rok teljesítményének át­laga. s üzemeltetésük is igen kifizetődő. A termelőszövetkezetek gé­pesítése most kezd nagyobb | méretekben tért hódítani, s ennek tudományos megala­pozására több üzemtani munka készül a Szervezési Intézetben. Kidolgoztak egy módszert, amivel néhány óra alatt meg lehet állapítani, hogy adott talajkategória cs ve­tésszerkezet mellett a ter­melőszövetkezetnek hány 15 lóerős traktoregységre van szüksége, ebből hány univerzális és hány szántótraktor üzemel­tetése célszerű. Számításokat végeztek arról is, hogy az üzemen belüli szállítások szempontjából milyen szö­vetkezeti területna©ság az optimális. Ezek szerint gépesítés nélkül a szállítás maximálisan 1500—2000 holdas területen gazdasá­gos, a technika mai szín­vonalán gépesített szövet­kezetben viszont 3500— 4500 holdas üzemben a leg­kifizetődőbb. A Mezőgazdasági Szerve­zési Intézetben az idén meg­kezdik az első gépesítési üzemtan kidolgozását. Ha­zánkban első ízben készül ilyen jellegű munka, amely meghatározza, hogy milyen gépösszetétel, munkaszerve­zet, javítási és tárolási rend­szer. szakemberellátottság és egyéb körülmények mellett leggazdaságosabb a termelő­szövetkezeti gépek üzemelte­tése. A témák között egyes kultúrák szerepei komplex gépesítésének üzemtana is: ennek során megvizsgálják, hogy milyen üzem- és mun­kaszervezési megoldásokkal lehet a leghatékonyabbá ten­ni a gabonafélék, a zöldta­karmányok és egyes kapás­növények gépi művelését és betakarítását. (MTI) Tavaszi szünet az iskolákban A művelődésügyi minisz- Az iskolák már készülnek ter utasítása élteimében az a felszabadulási ünnepség­általános és a középiskolák- re, amelyet általában ápri­ban a tavaszi szünet április lis 1-én, szombaton rendez­5-től 12-ig tart. Az első tani- nek. tási nap április 13. A tavaszi szünet utolsó Mivel az ötödike előtti há- napjainak egyikén tartják rom nap munkaszüneti nap, pedaeócusok ideoló­igy az iskolai szünet tulaj- eg a Peaagogusok ídeoio­donképpen április 2-án ket- giai továbbképzésének be­dődik. számolóit. (MTI) Lumumba nevét választották Új brigád küzd a „Szocialista brigád" címért a Ruhagyárban Két nappal ezelőtt új bri­j gáddal gyarapodott a Sze­gedi Ruhagyárban a ><Szo­i cialista munka brigádja* cí­] mért versengő brigádok szá­I ma. Az űj brigádot a »B«­1 műszak 4 teremműszerésze alakította meg, s vezetőjü­kül Kiskerti Mihályt válasz­tották. Az. új brigád veze­tője a következőket mondta brigádja terveiről, célkitűzé­seikről: — A brigád három tagjá­val: Nagyiván Ferenccel, Süli Istvánnal és ördógh La­jossal úgy határoztunk, hogy a brigádot Patrice Lumum­báról, a meggyilkolt kongói szabadsághősről nevezzük el. A brigád vállalta, hogy a "Szocialista munka brigád­ja* címért folyó versenyben a jó terv teljesítés érdeké­ben félévenként legalább két újítást nyújt be a vállalat újítási előadójá­nak, 6 százalékos anyagmeg­takaritást ér el, továbbá ugyancsak félévenkéht terven felül elvégez négy kisjavítást és a brigád tagjai ugyan­csak vállalják a félévenkénti 20 óra társadalmi munka el­végzését is. A termelőmunkára vonát­kozó vállalások mellett — folytatta Kiskerti Mihály brigádvezetö — a brigád minden tagja részt vesz szakmai és po- | litikai továbbképzésen, valamint rendszeresen meg­beszéljük a sajló nyomán a legaktuálisabb napi politikai eseményeket és kérdéseket is. Mint a brigádvezetö sza­vai mutatják, a/, üj brigád komoly feladatokat vállalt, s ez a szándék is azt tük­rözi, hogy komolyan veszik a rajuk váló munkát. Hogy mennyiie így van ez, azt az a szándékuk is mutatja, hogy a brigád megalakulásáról és célkitűzéseiről az Országos Eékelanácson keresztül tájé­koztatni akarják névadójuk, Patrice Lumumba özve­gyét is. Magyar fiatalok utaztak a Szovjetunióba A Komszomol Központi Bizottságának meghívására Pullai Árpádnak, a KISZ Központi Bizottsága titkárá­nak vezetésével hattagú küldöttség utazott a Szovjet­unióba. A delegáció tagjai a Komszomol-szervezetek agi­tációs és propaganda-, vala­mint kulturális munkáját tanulmányozzák majd. (MTI) Az NDK volt nagykövete elutazóit hazánkból Walter Vesper, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott, nagykövete végleg elutazott Magyaror­szágról. Búcsúztatásán jelen volt Puia Frigyes külügyminisz­terhelyettes is. Országos értekezletet tartott a KNEB elnöksége Penteken a megyei népi és a napirenden levő felada­ellenörzési bizottságok el- taikat tárgyalták. . nőkéi részere egésznapos Az elnökség beszámolóját munkaértekezletet tartott a Oczel János ismertette. A KNEB elnöksége. . , .. , .. .. Az értekezleten a területi koveto vxtaban népi ellenőrzési bizottságok tizenhárom megyei NEB­1960-ban végzett munkáját képviselő szólalt fel. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents