Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-01 / 51. szám

5 Szerda, 1961. március 1. (Somogyiné felv.) Sikeres iskolai hangverseny Alsóvároson Az alsóvárosi Hámán Kató általános iskolában vasárnap tartották meg a már hagyo­mányos énekkari hangver­senyt. A száztagú kórus megjelenésében is impozáns volt, mosolygós arcú gyer­mekek sorakoztak a dobogó­ra. Liszt Ferenc és Bartók Béla ünneplése volt a hang­verseny célja. A műsor első részében népdalok és Liszt­művek szeretjeitek, a máso­dik részben Bartók énekkari és hangszeres műveit hallot­ta a közönség. A 10—14 éves tanulók a nehéz, igényesebb műveket is művészi formában kidol­gozva tolmácsolták. Nagy si­kert aratott Liszt: Magyar ünnepi dala és a hangver­seny zárószamai, a mozgal­mi dalok, különösen Lóránd: A párttal, a néppel című kompozícióját adták elő meggyőzően. Külön színfolt­ja volt a műsornak a kis N á d a i Éva V. osztályos ta­nuló karvezetése, a szólisták magabiztos előadása. Meg­érdemelten kaptak vastapsot és ismételni kellett több szá­mot. Az igényes műsort össze­állította és a kart vezényelte Kamarás Imre tanár. Ügyszeretete, szaktudása, ru­tinos vezetése biztosíték, hogy a Hámán Kató általá­nos iskolában mind színvo- adás ís megmozgatta Alsó- főnyi közönség szívesen nalasabb hangversenyeket város közönségét és a zsú- ajándékozta elismerő tapssal halljunk. A vasárnapi elő- folásig megtelt teremben 30o az ifjú énekeseket. • • r Üzemben a DAY hálózati kismintája Felére csökken a tervezési idő — Hamarább megtalálják a hibák okait Külsőre szinte megtéve«z- után kísérletezések követ- sérhetjük a hálózat és az tesie hasonlít a kézikapcso- keztek: kidolgoztuk a vizs- alállomások munkáját. lasú telefontközpontokhoz, 1A halozali kl5™nta tehat csupán a homlokán levő fel- láthattunk a gyakorlati mun- sok tekintetben szinte nel­irat bizonyítja, hogy még- kához. külözhetetlen a villamos­sem az. Egyenáramú hálóza- _ Most min dolgozik? energia-szolgáltatással és a ti modell, vagy ahogy a _ k munkájának %SSSS£Z utánit szakemberek nevezik: kis- Javat a halozati tervezesek den & a többi vidéki áram_ minta. Néhány héttel ezelőtt adjak, a faluvillamositas es szolgáltató vállalatoknál is erkezett meg a Délmagyar- a rekonstrukció. A kismmta megkönnyíti a tervezés, a országi Áramszolgáltató Vál- gg*^SJT^ KS^^et^D lalat Klauzál téri székhá- |iskfn me^ei iSadaras köz- ToA^más^d zába, de már üzemel rs. seg meretezeset végzem szm- mlesÍtési osztályán vala­Juhász Rudolf, a műszaki »« ^^ tSsztatt Í elsajátítják keze­fejlesztés fiatal mérnöke ^ mutatj Bhogy a kismin. lését - a képletek, logarléc, hajlik föléje. ta segítségével felére csök- a PaPlr « c,eruza ™elle" ~ . u-, • u 1 • í 1 .• , . , - ^ a halozati kisminta bevo­— A halozati kisminta ku- ken a tervezés ideje. Bonyo- nul a nélkülözheieüen se­lönbözo feszültségű hálóza- iult számítások helyett gédeszközök sorába, tok mérésére szolgál — ugyanis a hálózat "leképzé­mondja. — Az újságok —, sével* (arányos kicsinyíté­többek között a Dél-Magyar- sével) viszonylag könnyű­ország is — írtak jelentősé- szerrel juthatunk a szüksé­géről. Mostv hogy itt van, ges adatok birtokába, még inkább érezzük ezt. _ mt Wlet még a kit. Munkatársam, Monostori Jó- mintával csinálni? zsef a nagyfeszültségű zár­latviszonyok vizsgálatánál — Mivel a tervezesek ide­veszi hasznát, magam pedig je lerövidül, marad időnk a kisfeszültségű elosztóháló- mas fontos feladatok ellá­zalok üzemi és zarlati vi- . „.,• ,• . , . szonyalt vizsgálom vele, kü- tasához is. Halozati zarlat, Ionosképpen e hálózatok mé- üzemzavar idején gyors se­retezését. gítséget tudunk adni, keve­— Könnyű volt a kezelését sebb idő és fáradság kell elsajátítani? a hibák megkereséséhez. — Néhány napig a kismin- Hozzájutunk a rendszeresen ta készítőinél voltunk ta- előforduló üzemzavarok okai­pasztalatcserén, ugyanis a nak felkutatásához, melynek Villamosenergia Kutató In- eredményeképpen elejét ve­tezet nem adott hozza hasz- , A , , , „I nálati utasítást. Náluk ta- hetjuk\azoknak, és altalaban nultuk meg kezelését. Az- fokozottabb figyelemmel "sí­FALUSI OLVASO EMBEREK Növekvő forgalmat bonyolítanak le a szegedi jurasban a földművesszövttkezetek könyvteriesztöi — lavaiy közel egy millió 350 ezer forintot költöttek könyvre a járásban — Minden második, harmadik ember olvas Örvendetesen nagyszerűek alatt 600 forintot hagytak a ráti olvasó körébe. A Kin­azok az adatok, amelyekről pulton. * cses Könyvek idei sorozatá­Bölcsházi László, a szegedi * ban 18 kötet jelenik meg járási földművesszövetkeze- Klasszikusok összesen. Magyar és nem­iek központi könyvesbőltjá- gs mai írók zetközi klasszikusoktól, élő nak vezetője tájékoztatta la- íróktól és mezőgazdasági púnkat. Arra a kérdésre, A mezőgazdasági szak- szakíróktól vegyesen. Ezeket hogy mennyi pénzt költöttek könyveken kívül milyen a könyveket az említett 210 könyvekre 1960-ban a sze- szépirodalmat kedvel légin- család már előfizetésben vá­gedi járás falusi, tanyai pa- kább ez a gyorsan növekvő sárolja meg. rasztjai, a következőket mon- falusi, tanyai olvasóközön- Csongrád és a többi me­dotta: jgg _ kérdeztük Bölcsházi Syék falusi lakossága köré­— Azokért a könyvekért, Lászlótól. ben nemes versengés bonta­amit mi adtunk el nekik, - Például a francia klasz- kozot ki az utóbbi időben: összesen egymillió 350 ezer szikusoktól mindent meg- melyik megyeben vásárolnák forintot fizettek ki. Azt pe- vesznek. Nemrég . 100 pél- több könyvet a parasztem­di" hozzávetőleg sem tud- dányt rendellem Vietor Hu- berek, hol növekszik jobban nám megmondani, hány ezer Nyomorultak című mű- a rendszeres könyvolvasók forintot hagytak falusi, ta- véből. Napok alatt mind el- szama. Megneztem a SZÖ­nyai embereink a városi fogyott. Aztán rajongással VOSZ országos értékelését, s könyvesboltokban. Megfi- olvassák Tolsztoj, Gorkij, kicsit büszke lettem: Csong­gyeltük például, hogy amint Zoía és a magyar klassziku- rad megye 18 versenytársa fejlődik a szövetkezeti moz- sok közül Jókai, Mikszáth, elott az első! Második he­galom, úgy emelkedik könyv- Gáfdonyi könyveit is. A 'yen vannak a Békés me­forgalmunk is. Például az Noszty-fiú esete Tóth Mari- gyei parasztemberek, a har­1958-as esztendő falusi val című Mikszáth regény- madik helyet pedig Bács könyvforgalmához képest a bői utóbb 300 példány kelt megye lakói tartják. Az tavalyi bevételünk éppen 100 el egész rövid idő alatt. Pe- egykori forradalmi múltú százalék emelkedést mutat, dig egy-egy kötetnek 38 fo- Viharsarok népe ez, akik — Amint az első hónapokban rint volt az ara- Móricz mint .I^oricz Zsigmond írta szerzett tapasztalataink mu- Zsigmond Betyár című köte- — mindig kedveltek a kul­tatják, idén még több falusi tóből eddig még nem tudtuk furat, de regen örültek az ember vásárol majd köny- ^elégíteni az igényeket. Az emberek, há a ,«akd mim veket magának élő írók munkái közül leg- dennapi betevojet elo tudtak utóbb Takács Tibor: Móra teremteni. A gazdasági nyo­Könyvesbál igazgató úr című könyvé- morúsággal elmúlt tehát a bői 300 példányt adtunk el. fasiszta rendszer velejárója. — Februárban mi is meg- Jelenleg is igen nagy pél- a mélységes szellemi nyo­rendeztük a szegedi járásban dányszámban veszik a ma- morúság is. a mezőgazdasági könyvek gyar ellenforradalom lelep- Az előbbiekhez tudni kell . . . -ZZ • , lezéséről szóló könyveket is. azt is meg, hogy a foldmu­honapjat. Balastyan például, ^ _ ^ vesszövetkezeti könyvesbol­ahol régebben egyáltalán Könyvelőfizetők tok mellett a szegedi járás nem kellettek a könyvek, az . falusi könyvtárai több mint úttörők ta bekaDcsolódtak a . Érdekes jelensegkent mond- százezer kötetnyi könyvvel uttorok is bekapcsolódtak a ta eJ fl könyvesboltvezető állnak az olvasók rendelke­terjesztesbe. Kerges Pal pe- még azt is, hogy a falusi zésére. Nem túlzás ma már dfgdgf/iráfyít?Óral ?aP°k lakossá§ az alkalmi könyv- azt mondani: az utóbbi iv, lafV il - at ínyT vásárlásokról lassanként át- években Csongrád mere­vet hordtak szet es: adtakel tér a rendszeres előfizetésre, ben, a szegedi járásban min­a pajtasok a tanyak kozott. Az utóbbi hetekben a szegedi den második, harmadik em­Zákányszékén, afalusi assz*- járásban 210 család lépett olvasó emberré °ett. nyok « fiatalok kezdeme- be a Kincses Könyvek ba- Cscpi József nyezesere konyvesbalat ren- v p , , deztek nemrég. Csak az me­hetett be a bálba táncolni, aki a helybeli könyvkiállí­táson megvásárolta mintegy béli belépőként a neki leg­jobban tetsző könyvet. Mi­re megtelt a táncterem, min­denki megtalálta a maga könyvét. 1500 forintot hagy­tak egyetlen este a bálozok a könyvárusnál. Megfizették tehát a belépési díjat, de könyvek formájában azon­nal vissza is kapták. A minap gyümölcstermesz­tési ankétra gyülekeztek a gazdák Szatymazon. Előtte azonban megnézegették a művelődési házban bemuta­tott könyveket, s alig félóra SxéfUlsc tálcását, ifiyt a Uúwét! Most vásároljon konyhabúto r t, kombináltszekrényt a Festetthútor szaküzletben fAttila u. 10. sz.) Igénytelenség, tartalmatlanság a hétfői magyarnóta-esten A plakát magyarnóta-es- távolodást jelent a népzené­tet hirdetett, színes csokrot tői, hanem határozott szem­száz év száz nótájából, s an- benallást mindazzal, amit a nak ellenére, hogy ennek a népdal zeneileg és — ez sem műfajnak nagyon sok ter- utolsó dolog ám! — életföl­mékét nem szeretjük, még- fogásban, életérzésben je­is jószívvel mentünk hét- lent. főn este a színházba, mert Az sem lehet mentség er­a plakát azt is közölte, hogy re, • legfeljebb csak magya­a műsort Volly István állí- rázat, hogy az utóbbi idő­totta össze. Volly István or- ben a Rádió műsorában és szágos hírű. tekintélyes nép- másutt is, sajnos, tekintélyes zenetudós, akire a fiatal nép- számban szerepelnek egé­dalgyűjtők közül sokan mint szen silány és selejtes ma­a mesterükre tekintenek: vá- gyar nóták is. A népzenei logatásától joggal vártuk szempontú válogatás, úgy volna tehát, hogy a száz esz- látszik, az utóbbi időben se­tendő nótaterméséből való- hol sem érvényesül kellő­ban a legértékesebbeket képpen. A hétfői magyar­gyűjti egybe. Vagyis azokat nóta-est tanulságait felhasz­a nótákat, amelyek dalia- nálva hadd mondjuk meg. maikkal, formáikkal, egész hogy ezt is hibának, sőt zenei anyagukkal legköze- egyenesen károsnak tartjuk, lebb álnak a népdalokhoz. Az ismert előadóművé­Senkinek sem kell magya- szek, akik az esten szerepei­rázni, hogy vannak ilyen tek. Németh Marika, Boross nóták, méghozzá jelenté- Jolán, Béres Ferenc, Kür­keny számban, s ezekből is thy Éva, Tekeres Sándor, lehetett volna százat kivá- nem tudtak az összeállítás lasztani. Sajnos, azonban a hibáin segíteni, sőt előadás­hétfői nótaesten ez csak módjukkal gyakran még nö­részben történt így, s ezt vélték ís annak helytelen Volly István iránt érzett tendenciáit. Az összekötő­minden tiszteletünk ellenére szöveget, amelynek sokkal határozottan meg kell mon- tartalmasabbnak kellett vol­danunk. Igaz, a régi nóták na lennie, Pethes Ferenc összeállítása még kifogásta- mondta el. Bélaváry Anna lan volt, a válogató itt való- és Ürmőssy József táncai ban szerencsés kézzel dolgo- azonban megérdemelten zott. Ahogy azonban köze- arattak kiemelkedő sikert. A ledtünk a mához, egyre több kíséretet Járóka Sándor és olyan nóta hangzott el, mely népi zenekara látta el. már nemcsak egyszerűen el- ö. L, tíüuatíás ax cfnfoi&tywl Az irodalmi színpad új műsora A Fiatalok Irodalmi Szín- a közönséget is. A Szegedi pada bemutatkozását megle- Nemzeti Színház jobb tech­hetösen rövid idő múlva kö- nikai lehetőséget teremthet­vette a második' előadás, a ne ilyenkor is. Hitvallás az emberségről Az est meglepetése Molnár címmel összeállított műsor, Piroska mély élményt nyúj­amely a három szegedi nagy, tó szavalata volt. Nem is Tömörkény István, Móra hinnők el róla, hogy csak Ferenc és Juhász Gyula mű- »kezdő* szereplője az iro­veiből adott ízelítőt. Az ér- dalmi színpadnak. Kár, hogy deklődés — bár csábítóbb nem hallhattuk többször, rendezvények is voltak hét- Fuksz András ezúttal rossz fön este — már önmagában napot fogott ki, mint általá­is bizonyít amellett, hogy ban a többi férfi szereplő szükség volt Szegeden iro- is. Vinkler Péter is egy ki­dalmi színpadra. Külön csit kisiskolás stílusfelfogás­örülni kell annak, hogy a ban szerepelt, s Zenéi Jó­közönség nagy része is fia- zsef és Mácsai József is tal volt, középiskolás, egye- mintha elfogódottsággal temista, mint az irodalmi küszködött volna, pedig va­színpad tagjai. A kezdemé- lamennyien tehetséges, biz­nyezés viszont megérdemel- tos fellépésű előadók, né, hogy nagyobb számú A Szegedi Pedagógiai F6­felnött közönség is örüljön iskola kamarakórusa Juhász neki. és Móra verseire írt dalokat L. F. Ie'evi7tós fe'vevögép a tenger mé<yén» Dicséretes Takács László adott elő sikerrel, Faludy rendezési elgondolása, Béla vezénylésével. Gortva amellyel tetszetős keretbe, Irén kulturáltan tolmácsol­három beszélgető diák köz- ta Király-Kőnig—Juhász Jól vétlen tolmácsolásába fog- van így című szerzeményét, lalta az írói mondanivalót, zongorán kísért Benkóczy Szerencsésebb lett volna István, azonban mellőzni a műsor­ból Móra és Juhász publi­cisztikai jellegű írásait, ame­lyek műfajuknál, sajáto? természetüknél fogva megfe­lelő kísérő szöveg, vagy ma­gyarázat nélkül kevésbé idé­zik fel a mának a tegnapi aktualitásokat. A vers és a próza válogatása hű képet adott Tömörkény­ről, Móráról és Juhászról, s többségükben jól is tolmá­csoltak a szereplők: Solymár Erzsébet, Szijjártó Éva, Agat Katalin, Gergely Éva, Ko­pasz Júlia, Papp Marian és Kopasz Ildikó előadásmódja mély átélésről vall. Kár, igazán kár, hogy a rosse vi­lágítás éppen őket zavarta, de zavarta a többieket és A Földközi-tenger vizein egy szovjet hajón kipróbál­ták az Ioan—6 típusú mély­tengeri televíziós kamerát, a szovjet tudósok új alkotását. A géppel egy kilométer mélységig lehet a tengerbe hatolni Maga a felvevőgép fél méter átmérőjű, 400 atmosz­féra nyomást is kibíró acél­gömbbe van zárva. Szovjet tudósok most olyan felvevőgépet tervez­nek, amely kétkilométeres mélységben is használható. Termelőszövetkezetek figyelem! Előnyös feltételek mellett még mindig köthető érté­kesítési szerződés, kenyérgabonára, sörárpára, napra­forgóra és babra. Vetőmagot, felárat és kamatmentes előleget biztosítunk. Bővebb felvilágosítást ad a Ter­ményforgalmi Vállalat járási kirendeltsége. Szeged, Tolbuhin sugárút 79 és a községi raktárai. 850

Next

/
Thumbnails
Contents