Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-26 / 73. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! •mm——ib»ibiirint*nn^ Ma Vasárnaptól vasárnapig a külpolitikában 7 fi » A szovjet világűrkutatási tervnek megfelelően Fellőtték az ötödik szputnyik-űrhajót A 4695 kilós űrhajó az előre meghatározott körzetben ért lef földkörüli útjáról — A berendezések kitűnően működtek — IJjahb értékes adatok az űrrepülésnek az élő szervezetekre\ gyakorolt hatásáról Szombaton délután ze nés műsort közvetített a moszkvai rádió. Helyi idő szerint néhány perccel háromnegyed öt előtt azonban megszakította műsorát. Há­romnegyed ötkor jelentette be elsőnek a rádió bemondója az új szputnyik-űrhajó sikeres felbocsátásának hírét. A szűkszavú első közleményt néhány perc leforgása alatt háromszor is megismételte a rádió. A rendkívüli közlemény szerint március 25-én földkörüli pályára fellőtték az ötödik szovjet szputnyik-űrhajót. Még ugyanezen a napon a földi utasításra a szputnyik-űrhajót sikeresen visszahozták a földre, a Szovjetunió előre kijelölt ré­szében. A szovjet tudomány és technika új, nagy győzelmének híre „kozmikus gyor­sasággal* terjedt el a szovjet fővárosban. Tiz perccel a közlemény elhangzása után már nehéz volt telefonkapcsolatot találni a moszkvai rádióval — az érdeklődök százai ostromolták telefonhívásukkal a rádió szerkesztőségét, hogy megkérdezzék, mikor hallhatnak részletes ismertetést az új, immár ötödik szputnyik-űrhajó útjáról. TASZSZ-jelentés az ötödik szovjet szputnyik-űrha jóról A világűrkutatási tervnek rendszereket, a pálya méré­megfelelően 1961. március sére szolgáló rádiórendszert 25-én földkörüli pályájára és rádió adó-vevő berende­küldték az ötödik szovjet zést helyeztek el a szput­szputnyik-űrhajót. n.vik-űrhajón. A kilövés fő célja aszput- Az űrhajó berendezése ki­nyik-űrhajó szerkezeténekés fogástalanul működött repü­azoknak az űrhajón elhelye- 'és közben, wtt rendszereknek a továb- Miután a szputnyik-urhajo bi tökéletesítése volt. ame- teljesítette a számára előírt A szegedi szívsebészeti centrumról Vasárnap, 1961. március 26. g • I h miként lehet az első űrutas elhelyezésére szolgáló kabint földkörüli pályára eljuttatni és biztonságban visszahozni a Földre. (MTI) lyek biztosítják az ember életműködését a kozmikus repülés közben és a Főidre való visszatéréskor. A szputnyik-űrhajó a ki­számítotthoz közeli pályáján haladt. 88.42 perc keringési idővel. A pályának a föld­felszínhez legközelebb eső pontja 178,1 kilométer, a földfelszíntől legtávolabbi pontja pedig 217 kilométer kutatási programot, ugyan­ez nap utasításra sikeresen leereszkedett földkörüli pá­lyájáról és az előre megha­tározott körzetben ért föl­det. Az előzetes vizsgálat sze­rint a kísérleti állat közér­zete rendes. Az ötödik szovjet szput­nyik-űrhajó kilövése és a Földre való sikeres vissza­I Gyermekeink § 1 védelmében • I # — 5 | Vasárnapi | vidám fejtörő § jaiuhuhuiimniumiiwumnii'u'h'h'uw*"^ Ötletes új gép készült Szegeden A XI. Autójavító Vállalat sokszoros újítója. Csurgó László főművezető három hó­nap alatt elkészítette az úgy­nevezett rugómérő próbapa­dot, amely a gépkocsikba ke­rülő rugók teherbíróképessé­gét méri le kilogrammokban. Az új találmánynak igen nagy a jelentősége, mert a próbapadon azonnal kiderül, megfelelő-e a rugó teherbí­róképessége. Az új gép nemcsak rugó­mérésre használható: méret­re vág rugólapokat, hatalmas erővel működő éle pedig a gömbvasat és hatszögvasat \ágja pillanatok alatt a kí­vánt méretre. (Somogyiné felv.) swhaimiiiiiiaib««b^ immiiii un Négy szegedi üzem nyerte el a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját volt. A szputnyik pályája- hozása sok értékes adatot nak síkja az egyenlítő sík­jával 64 fok 54 perces szö­get zárt be. A hordozórakéta utolsó lépcsője nélkül a szputnyik­űrhajó súlya 4695 kilogramm. A Zvezdocska nevű kutya és más élő szervezetek szá­mára kabint szereltek a szputnyik-űrhajóra. Ezenkí­vül távmérési és televíziós szolgáltatott az űrhajó szer­kezetének és rendszereinek működéséről, valamint az űrrepülésnek az élő szerve­zetekre gyakorolt hatásáról. Ezeknek az adatoknak a tanulmányozása és feldolgo­zása most folyik. Az űrrepülésben részt vett élő szervezeteket megfigye­lés alatt tartják. Napok ota várták a hírt a Szegedi Szalámigyár dolgo­zói: vajon teljesül-e régi vá­gyuk, elnyerik-e a Minisz­tertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Már naplók­kal korábban értesültek ugyanis arról, ho© az Élel­mezésügyi Minisztérium és az ÉDOSZ javasolta üzemü­ket e megtisztelő kitünte­és fél millió forinttal tel­jesítették túl. A tervezettnél 13,4 százalék­kal jobb termelékenységgel dolgoztak. A belföldi szállí­tási kötelezettségek teljesí­tése mellett 9 vagonnal több téliszalá­mit gyártottak exportra. Hazai fogyasztásra 8 vagon­nal több csemegeszalámit ad­tésre. Szombaton délelőtt ér- tak. kezett. a távirat az ÉDOSZ A termelési sikerek eléré­elnökségétől: sében na© szerepe volt az „A Szakszervezet Köz- üzemben folyó szocialista Az űj szovjet szputnyik felbocsátása: világszenzáció Az ötödik szputnyik-ürha- hogy 1960. augusztusa óta a jó felbocsátásának híre vi- szovjet tudósoknak immár lágszerte a szenzáció erejé- harmadízben sikerült nehéz­vei hatott. *—,í!ul's-"'i 1 Az angliai Jodrell csillagvizsgáló állomás gatója. Lövell professzor munkaversenynek, a dolgo­zók lelkes munkájának. Ma már 24 brigád vetél­kedik a szocialista címért. s közülük három már el is nyerte e megtisztelő címet. szputnyikot földkörüli pályá­Bank ra eljuttatni és előre meg- 1 igaz ponti Vezetősége elismeré­sét és köszönetét fejezi ki a vállalat valamennyi dol­gozójának azért a kiemel­kedő eredményes munká­ért, mellyel elnyerték a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. A re teljesítették a beruházási kitüntetés buzditsa a gyár programot. Ezzel megaia­minden dolgozóját újabb pozták az idei eredményes A vállalat vezetői műszaki intézkedésekkel biztosították a jobb munka feltételeit. A mórahalmi és üílési malmot például az elmúlt esztendő­ben villamosítottak, s új gé­pieket állítottak üzembe. A jó eredményekhez je­lentős mértékben hozzájá­rult a vállalat dolgozói­nak miinkaversenve is. amelyben' kiemelkedő ered­ményeket értek el többek kőzött a szegedi telepek, a Tisza-malom és a Gőzma­lom is. A Szegedi Kábelgyár első üzemrészei tavaly február­ban kezdtek termelni. Az üzemnek mégis szerepe van abban, ho© a Kábel- és Egész évben pontosan, idő- Sodronykötélgyár elnyerte a iv/11 1 eofcvttlora ttnrzrsm hír hallatára kijelentette, ho© véleménye szerint rövidesen sor kerül az első ember űrutazására. A tokiói csillagvizsgáló szombaton délután rádiójel­zéseket fogott fel. amelyek „minden valószínűség sze­rint az ötödik szputnyik-űr­hajóról származtak.* A rádióielzcseket néhány perccel 15.00 óra után (he­lyi idő) 50 percen át, majd másfél órával később percen át hallották. Az AFP francia hírü©­nökség tudósítója moszkvai megfigyelők véleményét idéz­ve rámutat: Ez a három sikeres kísér­let minden bizonnyal azt mutatja, hogy a szovjet tudósok és tökéletesen megoldották problémát. eredmények elérésére, na­gyobb feladatok megoldá­sára .. .* Valóban kiemelkedő ered­, . ., , ményeket értek el 1960-ban technikusok a Szegedj Szaiámi©ár dol­* 1 gozói. ^^^^^^^^^^ munkát is. A tavalyi jó munkával löbb mint 11 millió forint­tal teljesítették tüi az üze­mi eredménytervet. Ebből az összegből 905 ezer forint — 21 és fél napi ke­A termelési értéktervet 55 resetnek megfelelő összeg jut nyereségrészesedésre. A szovjet tudománynak ez az újabb sikere kétségte­lenül annak bevezetője, hogy rövid időn belül sor kerül az első szovjet űrutas felbocsátására. határozott szovjet területre visszahozni. A tudósító hangsúlyozza, Megkezdődött a pán-afrikai kongresszus Szombaton megkezdődött az afrikai népiek harmadik i kongresszusa — va© aho© röviden nevezik: a pán-afri­iiz ] kai kongresszus. A megnyitó ünnepségen Nasszer elnök üd­' vözölte a vendéglátó ország nevében az értekezletet. Va­sárnap és hétfőn a küldöttségek vezetői szólalnak fel, majd megkezdődik a bizottságok munkája. A küldöttek 36 afrikai ország 69 politikai szervezetét képviselik: az ébredő Afrika legjavát. Afrika legjelentősebb politikai csoportjai és szervezetei részt vesznek a tanács­kozáson: az FLN Algériából, az Afrikai Nemzeti Kongresz­szus Dél-Afrikából, az Angolai Népi Szövetség, az Etiópiai Nemzeti Hazafias Szövetség, a Togo Népi Demokratikus Unió, az Eszak-Rhodéziai Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt, Sierra Leone Népi Nemzeti Pártja, a Pán-Szomáli Nemzeti Mozgalom, az Ugandai Nemzeti Kongresszus, Zan­zibár és Pemba Népi Pártja, a Délnyugat-Afrikai Nemzeti Unió. Különös jelentőséget ad az értekezletnek, ho© a fiatal afrikai munkásosztály legfontosabb politikai szervezetei is képviseltetik magukat. (MTI) A Minisztertanács és a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Ma már nyolc tömlőzőgéppel a szegedi telep gyártja az or­szág műanyagszigetelésű alu­míniumvezeték-szii kségleté­nek 75 százalékát. A szegedi üzemben dolgo­zók az éves tervet határ­időre teljesítették és a ter­vezett önköltséghez mér­ten 25 százalékos megta­karítást értek el. SZOT vörös vándorzászlaja Ezért méltán büszkélkedhet­ebben az esztendőben is a nek ők is azzal, hogy válla­Csongrád Megyei Malom- latuk elnyerte e magas ki­ipari Vállalatnál marad: ta- tüntetést. valyi eredményeikkel u©an­is ismét elnyerték ezt a ma­gas kitüntetést. 1960-ban is szigorú tervszerűséggel dol­goztak és sokat tettek a ter­melékenység emelése, az ön­költség csökkentése érdeké­ben. A vörös vándorzászló most ezt a kiemelkedő mun­kát jutalmazza. A vállalat dolgozói az elmúlt évben 101,6 százalékra teljesítették termelési tervüket, a terme­lékenység 1959-hea képest 10 százalékkal növekedett, A szegedi tanácsi vállala­tok közül tavaly igen szép eredményt ért el a Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat. Teljes termelési tervét 125 százalékra teljesítette, s 56.3 százalékkal termelt többet, mint három évvel ezelőtt. s 35,5 százalékkal többet, mint 1959-ben. Az egv munkásra jutó ter­melési érték 14 százalékkal volt ná©obb a tervezettnél. A Fonalfeldolgozó Válla­lat az elmúlt években már egy mázsa gabona őrlésé- többször megszerezte az él­nek önköltsége pedig 20 üzem címet, s most a dol­százalékkal csökkent. gozók lelkes munkája ered­S mindezt igen gazdaságos ménveként elnyerték a Mi­energiafelhasználással ér- nisztertanáés és a SZOT vö­ték el. rös vándorzászlaját P Főiskolások és ipari tanulók kulturális szemléje Szegeden Ünnepélye? keretek k»aött nyitották meg tegnap a Ka­maraszínházban a dél-ma­gyarországi felsőoktatási in­tézmények KISZ-kulturális szemléjét a Szegedi Orvos­tudományi 'Egyetem KISZ­bizottságának rendezésében. Dr. Petri Gábor, a Szegedi Orvostudományi e©etem rektora köszöntötte a főisko­lás kultúrmunkásokat. Hang­súlyozta ho© e kulturális tömegmozgalomnak na© ha­gyománya van már az ifjú­ság körében. A kulturális szemle dél­előtti programjában sze­rep>elt a Pécsi Tudomány­e©etem Állam- és Jogtudo­mányi Kara színjátszó cso­portja és tánczenekara, a Pécsi Pedagógiai Főiskola tánccso­portja és a Szegedi Pedagó­giai Főiskola irodalmi szín­padának e©üttese. Délután a Pécsi Orvostudományi E©etem színjátszó csoport­ja és tánczenekara, a Sze­gedi Orvostudományi E©e­tem tánccsoportja és citera­zenekara lépett fel a mind­végig na©számú közönség előtt. A szemle ma tovább foly­tatódik reggel 9 órától a Szegedi Zeneművészeti Szak­iskola nagytermében az énekkarok, énekes- és hang­szeres szólisták szereplésével. Ugyancsak íegnap, az Ut­törőházban az ipari tanulók dél-ma©arországi kulturális szemléje is megkezdődött. Hódmezővásárhelyi, ©ulai, makói, orosházi, mezöhegye­si, békéscsabai, és más vi­déki városbeli, valamint a szegedi Móra Ferenc iparita­nuló intézet, az Ifjú Gárda és a kereskedőtanuló iskola együttese vesz részt a szem­lén. A bemutatókat ma foly­tatják az Uttörőházban

Next

/
Thumbnails
Contents