Délmagyarország, 1961. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-19 / 67. szám

Vasárnap, 1961. március 19. 10 A moszkvai divattervezők friss újdonságaiból mutatunk be ezúttal olvasóinknak. El­ső felvételünkön hétköznapi viseletre szolgáló összeállítást láthatunk. Kockás pléd­szövetből készült a szoknya és a hozzávaló ujjatlan, rojt okban végződő, sálszerűen összeállított felsörész. A ruhához ripsz blúzt viselnek. — A második felvételünk ele­gáns délutáni ruhát mutat be kasmírból. Az élénk színű, mintás anyag érdekessé­ge, hogy a minta a pavlovi népművészek stílusában készüli. ZOiHőbe*^ Gólözön a Hunyadi téren Szegedi Spartacus—Szarvasi SC 6:4 (4:1) Tegnap délután találkozott tet.lent ért el — megszerzete a Hunyadi téren a két NB első idei győzelmét. Jó já­III-as csapat. A Szegedi tékával megérdemelten jutott Spartacus Kollár — Ham- a két ponthoz és a mintegy zsek, Apró, Dudás — Sán- ezer szurkoló változatos, dor, Csóti — Kiss, Somogy- "gólzáporos* mérkőzést lát­falvi, Balek, Báló, Károlyi hatott. I., összeállításban játszott igen eredményesen. Habár a j mérkőzés első perceiben a vendégcsapat kezdemenye­zett többet, és két helyzetük BIZTOSAN GYÖZÖTT AZ ÜJPESTI DÓZSA Üjpesti Dózsa—Debrecen 3:0 (1:0\ A szombaton délután Új­pesten lejátszott NB l-es labdarúgó-mérkőzésen bizto­san nyert a hazai együttes Halápi, Göröcs és Kuharszki góljával. FELHŐÁTVONULÁSOK. FUTÓ ZÁPOROK Várható Időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, többfelé kisebb záporral, egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő, helyenként erős északnyugati irányba fordulö szél. A nappali fel­melegedés gyengül Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap 12—16 fok között. Távolabbi kilátások: á Jövő hét elején hűvösebb Idő. 1861. március 16, vasárnap MOZIK Szabadság: Fél 4, fél 6 és fél 9 órakor: Szilveszteri puncs. — WDK-film. széles változatban. 16 éven alul nem ajánlott. Már­cius 22-lg. Vörös Csillag: 4, 6 és 6 óra­kor: A kalandor. - Magyarul beszélő NDK-francia film. 14 even alul nem ajánlott. Már­cius 22-lg. Fáklya Mozi tatarozás miatt zárva. Móricz Zsigmond Művelődési Otthon. 7 órakor: Az én drá­ga párom. Szovjet film. 14 éven alul nem ajánlott. Postás Mozi: 5 és 7 órakor: A bfró. Olasz film. 14 éven alul nem ajánlott. Hattyastelep, 4 és 6 órakor: Kettőnk titka. Francia film. 14 éven alul nem ajánlott. November 7 Művelődési Ott­hon. Újszeged. 4 és s órakor:* Pár lépés a határ. Magyar ftlm Korhatar nélkül ajánlott. Vasütas Művelődési Otthon: du. 3 es 5 ónkor Három csil­lag. Magyar film. Korhatár nél­kül. Dugonics Mozi: 3. 5 és 7 óra­kor: Ot pere a paradicsomban. Jugoszláv film. 14 even alul nem ajanlott. Ma utoljára. Keddtől: Kard és kocka. Magyar film. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután 3 óra­kor: Jegor Bulicsov és a töb­blek. Laborfatvy-bérlet Ma, vasárnap este fél 8 óra­kor: Aida. — Opera ni. bérlet. Kedd este 7 órakor: Jegor Bulicsov és a többlek. — Ju­hász Oy.-bérlet. Szerda este 7 órakor: Anye­gin. - Opera II. bérlet. , Csütörtök este 7 órakor: Nyu­gat leánya. — Petőfi Blaháné­bérlet. Péntek este 7 órakor: Jegor Bulicsov és a többiek. — Dé­ryné-bérlet. Szombat délután 3 órakor: Jegor Bulicsov és a többlek. — III. Diák-bérlet. Szombat éste fél 8 Nyugtalan boldogság, ns J.-bérlet. Vasárnap délután 3 orakor; Nyugat leánya. Szigligeti­borlet. Vasárnap este fél 8 órakor: Nyugtalan boldogság. — Bérlet­szünet. KAMARASZÍNHÁZ Ma, vasárnap .este 7 órakor: Különleges világnap. — Bérlet-, szünet. Csütörtök este 7 órakor: Kü­lönleges világnap. — Bérlet­szünet. Szombat este 7 órakor: Kü­lönleges világnap. — Berlet­Bzflnet. Vasárnap este 7 orakor: Kü­lönleges világnap. — Bérlet­szünet. órakor: - Kato­BABSZINHAZ DéJeiőtt 11 órakor Toltfl-bérlet­ben, délután 2 órakor bérlet­szünetben: csodálatos narancsok. MCZEUM Szeged és a magyar Irodalom 1848-tól napjainkig, Fehértó élő­világa, Régészett kiállítás. Sze­gedi kismesterségek. A kupola­csarnokban: Szegedi grafikai ki­állítás. A földszinten: Karolyi­és Nyilasi-kiállítás. KEPTAR A magyar grafika és akva­rell a XIX. században. Magyar festőművészek a XIX. század­ban. Halápy János emlékkiállí­tása. (Horváth Mihály u. 5.) Nyitva hétfő kivételével napon­ta délelőtt 10 órától este 18 óráig.) •AR-MCZEUM Szeged története (Sztálin sé­tány). Nyitva nétfő kivételével naponta délelőtt 16 órától este 18 óráig. EGYETEMI KÖNYVTAR Kölcsönzés: hétfőn délután 2 órától háromnegyed 6-lg, kedd —péntek 12 órától háromnegyed 6 óráig, szombaton délelőtt 10 órától háromnegyed l-ig. Könyv­olvasóterem: hétfón délután 2 órától háromnegyed 9-ig, kedd —szómba? délelőtt 10 órától há­romnegyed 9-ig. vasárnap dél­előtt 9 órától háromnegyed l-ig. Folyóiratolvasóterem: hétfőn dél­után 2 órától este 7-lg, kedd— szombat 1 órától este 7-ig. Ku­tatószoba: hétfő—szombat reg­gel 8 órától este 8 óráig. SOMOGYI KÖNYVTÁR Központ (Roosevelt tér 1—3. Muzeum-épület). Olvasóterem nyitva hétköznaponként 10—19 óráig, tájékoztató szolgálat 10—18 óráig. Könyvkölcsönzés hétköznaponként, szombat kivé­telével 10—12 és 14—17,45 óráig. Ifjúsági Könyvtár (Sztálin sé­tány 7., KISZ-ház) hétköznapon­ként 16—12 es 14—17 óráig, szom­baton zárva. Fiókkönyvtárak: Brüsszeli krt. 5. Nyitva 10—12 es 15—18, va­sárnap délelőtt 10—12 óráig, csütörtökön és szombaton dél­előtt zárva. Petőfi Sándor su­gárút 81/a. Nyitva 10 12 és 15 18. vasárnap délelőtt 10—12 óráig, pénteken és szombaton délelőtt zárva. Sárkány u. 13. és Temesvári krt. 34 (Novem­ber 7 Művelődési Otthon) kedd, csütörtök, szombat 15—19 óráig. Petőfitelep. III. u. (Tömörkény Művelődési Otthon) hétfő, szer­da. péntek ttt—18 óráig. Mihály­telek (Művelődést Otthon) hétfő 14 16, péntek 18—18 orálg. Ha­ladás Tsz (Újszeged) szerda, péntek 13 15 óráig. Béke-, Hattyas-, József Attila-. Ság­várletlepen és Kettőshatáron az általános Iskolában a szokott Időben. ÁLLATORVOSI .NSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Március 18-tól 24-lg este 6 órától reggel « óráig (vasár­nap nappal ls) elsősegély és neliézellés esetérc ügyeletes dr. Farkas Dezső allátorvos. lakik Deák Ferenc utcJ 22. Telefon 43-17. Az állatorvos kiszállításáról a hivo lel köteles gondoskodni. MA FENYKEPKIA LLIl'AS NYÍLIK AZ UJSAGIRO KLUBBAN A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének szegedi csoportja március 19-töl áp­rilis 9-ig fényképkiAllitást rendez dr. Somogyi Károly­né, a Dél-Magyarország fo­toriporterének művészi és riportképeiböl a Szegedi Új­ságíró—MSZBT Klubban (Deák Ferenc utca 16.) A ki­állítás megnyitóján, ma dél­előtt 11 órakor Fcbér Kál­mán, lapunk munkatársa mond bevezetőt. — SZERENCSÉS LOTTÓZOK. Ungvári Imre Szeged, József Attila sugárút 80. szám alatti lakos a lottó 11. játékhetében J 463 265. számú szelvényével 4-es találatot ért, el. A 4 találatért 118 ezer forintot fizet ki a szerencsés szegedi lottózónak az Országos Takarékpénztár szege­di fiókja. Ugyancsak 4 talála­tot ért el egy hódmezővásár­helyi lottózó is 1 488 147. számú szelvényével. — SZERZŐI EST. A Magyar írók Szövetsége Dél-Magyaror­szági Csoportja és a városi ta­nács népművelési csoportja hét­főn este 7 orai kezdettel ren­dezi meg Vántus István ze­neszerző és L ő d 1 Ferenc köl­tő közös szerzői estjét. A szer­zői esten közreműködik a Sze­gedi Nemzeti Színház, a Zene­művészeti Szakiskola több tagja, illetve tanára és hallgatója. Je­gyek a helyszínen, valamint, a Juhász Gyula Könyvesboltban (Kárász utca) és a Tiszatáj szer­kesztőségében (Bajcsy-Zs. u. 17.) válthatók A szerzői estet a Ze­neművészeti Szakiskolában ren­dezik. — A készpénznélküli elszámo­lások egyszerűsítése címmel ren­dez aníétot március 23-án, csü­törtökön délelőtt 10 órakor a KPVDSZ Művelődési Otthoná­ban a Magyar Közgazdasági Társaság pénzügyi szakosztálya és a Magyar Nemzeti Bank. A vitát Bácskai Tatréis. a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi tanszékének docense vezeti. Vitaindító elő­adást Győry Árpád, a Magyar Nemzeti Bank elvi osztályának főelőadója tart. Az ankét anya­gát és téziseit a „Pénzügy és Számvitel'' februári, valamint a ..Fisvelő" március l-l száma közölte. — A szegedi gőzfürdő dolgo­zói munkabrtgádokat alakítottak a szolgáltatás Javítására. A ver­senypontok között szerepel pél­dául a fürdőre vonatkozó ren­delkezések betartása, a vendé­gek és a gyógyfürdőt hasz­náló betegek érdekében. Az egyik brigád Sükl Ferenc munkacsoportja a napokban Jelentős társadalmi munkát is vállalt. Elhatározták, hogy a szegedi vidámpark építésében nyolcvan órát dolgoznak. — Az Iskolafogászati ellátás rendszeresebb lesz. Az évek so» rán fennálló helyhiány es túl-, zsúfoltság megszüntetésére a Sportegészségügyi Intézetben emeletráépítéssel nyert helyiség­ben is bevezették szegedi gyer­mekek részére az iskolafogásza­tot. A váróhelyiséget tanterem­szerüen rendezik be s így míg a diákok a kezelésre várnak, a pedagógus zavartalanul fog­lalkoztathatja őket. Az új isko­lafogászati rendeléssel nem szű­nik meg a Dugonics téri iskola­fogászat sem. is támadt, a 9. percben azonban a jobbszelső Kiss szerezte meg a vezető gólt. Majd Károlyi 25 méteres bombáját ütötte szögletre a szarvasi kapus. A 15. percben Járó ki­egyenlített: Az újrakezdés után Somogyfalvi 2:l-re, majd a 26. percben Balek 3:l-re alakította az ered­ményt. Változatos volt az iram, a Spartacus fölénybe került. Csóti a 40. perben teljesen tisztán, csak a kapussal állt szemben, de elvétette a jó helyzetet. A félidő végén egymás után peregtek az események, a 43. percben Kiss újabb gólt szerzett: 4:1. Ezután a szarvasi Józó ugyancsak jó helyzetben ka­pu mellé lőtt, majd az utolsó másodpercekben 1 l-eshez ju­tott a Spartacus. Apró állt neki a büntetőnek és köny­nyelmű lövését Kondacg ki­védte. A fordulás után több hely­zete támadt a vendégcsapat­nak, de ekkor a csatároknak nem sikerült a gólszerzési lehetőség. A 18. pereben Károlyi be­adásából Somogyfalvi lőtt gólt, majd az újrakezdés ntán a kapufáról kipattanó labdát Burázs a hálóba fejelte: 5:2. Mezőnyjáték következett és a Spartacus támadásai újabb góllá értek. A 32. perben Balek a hálóba gurított: 6:2. Ezután a kapu közelében Balek tiszta helyzetben té­továzott. A szarvasi együttes nem adta fel a mérkőzést, a 40. perben Józó, majd UTC—Móravárosi Kinizsi 3:1 (2:0) Újszegeden megyei baj no- be, de gól helyett csak ka­ki labadrúgó-mérkőaést ját- pufát lőttek, Szekeres révén, szottak szombaton délután A 31. percben Pusztaszeri 700 néző előtt. 25 méteres, kissé ívelt sza­UTC: Mojzes — Révész, badrúgása a felső sarokoa Bakó, Keresztes — Havrin- jutott. 2:0. Bodó — a Tex­csák, Pusztaszeri — Varga, tilművek volt kapusa — el­Hegyes II., Hegyes I., Bá- nézte a labdát. A félidő vé­lint Fülöp. géig a Kinizsinek akadt Kinizsi: Bodó — Korin, több helyzete. Tanács, Benkő — Zstirkán, Szünet után a Kinizsi tá­Guti — Kószó, Szekeres, madott többet, de az ujsze­Bite, Török, Kakuszi. gedi csatársor veszélyesebb­Az első félidőben változa- nek bizonyult. A 38. percben tos játék alakult ki. A 8. Varga, majd két percre rá percben Fülöp szép lövéssel Török lőtte a gólokat. 3:1. az UTC-nek szerezte meg a Élénkiramú és sportszerű vezetést. A gól után a mó- játékban az UTC megérde­ravárosiak kerültek fölény- melten nyert. Bizonytalan a SZEAC összeállítása A SZEAC labdarúgó-csa- jelölték ki: Tóth L„ Szabó, patát csak a mérkőzés előtt Portörő, Kürtösi, Vass, De­állítja össze véglegesen Szűcs zsőfi, Zallár, Reményik, Ha­György edző. Portörő a hét- jós, Pető, Nemes, Nyári, Kő­közi edzőmérkőzésen köny- vári. A vendégcsapatban a nyebben megsérült, s ezert hírek szerint több helyen játéka bizonytalanná vált. Ha változás lesz. Lakat játszik a középhátvéd esetleg nem középhátvédet és lehet, hogy játszhat, akkor a fiatal Kő- Ilku III. kimarad. A , csa­vári kerül a csapatba. A társorba visszakerül a ta­Dorog elleni mérkőzésre az pasztáit és a kamura veazé­alábbi tizenhármas keretet lyes Varga. A vasárnap sportja Labdarúgás Röplabda NB l-es mérkőzés: SZEAC Sz. Kender—Bp. Vasas, —Dorog, SZEAC-stadion, fél NB l-es női mérkőzés, Ró­4 (Radó). Előtte: SZEAC II kusi Tornacsarnok, 10 óra. —Sz. Honvéd megyei baj- A terembajnokság mérkőzé­!1A_ noki (Zsarkó). Megyei baj- sei a Húsipari Technikum nokság: Juta—H. Vasas, Ju- tornatermében, fél 9-től fél ta-pálya, fél 10 (Mikecz). D. 2-ig. MEDOSZ—Sz. Dózsa, Do- Teke vén szépítettek és 6:4 lett a végeredmény. A Szegedi Spartacus a ta­vaszi forduló során a ne­gyedik bajnoki mérkőzésén — a korábbi hármon dön­fél (Lenkei). Sz. Építők—FTC, NB l-es — Tízéves fennállását ünnepel­te a Szegedi Fényképész Szö­vetkezet most tartott mérleg­záró közgyűlésén, amelyen a szövetkezet 15 alapító tagjának emléklapot nyújtottak át. Á köz­gyűlésen beszámolták a szö­vetkezet eddigi eredményeiről, gyarapodásáról. Ma már 44 tag­juk van. több mint félmilliós saját vagyonnal s jól beren­dezett műterem- és üzletháló­zattal rendelkeznek. — Béke-gvűlést rendezett a Hazafias Népfront II. kerületi bizottsága mellett működő bé­ke-bizottság pénteken este a Csongrádi sugárúti Altalanos Is­kolában. A környék lakói kö­zül 130-an vettek részt a gyű­lésen, s nagy érdeklődéssel hallgatták Hajdú Istvánnénak. a József Attila sugárúti Leányott­hon igazgatónőjének beszámoló­ját a nemzetközi helyzetről. — A kötelező légoltalmi ki­képzésekről sorozatosan Igazo­latlanul távolmaradi Turzó Fe­renc, III. ker.. Kálvária sor 8. és Csányi Lajos, III. ker.. Alföldi utca 1. szám alatti la­kos. ezért a kerületi tanács szabálysértési előadója 100. Il­letve 158 forint pénzbírsággal sújtotta. — Szappan, amellyel nem kell mosakodni. A legújabb amerikai találmány a gyermekek öröme: olyan szappan. amellyel nem kell mosakodni. Elég. ha a fürdővízbe teszik és negyedórát „pancsolnak benne". A hab­fürdőből még a legmászatosabb gyermek is habtisztán kerül kl. — Svéd delegáció érkezett Bu­dapestre, a napokban kezdődő magyar—svéd kereskedelmi tár­gyalásokra. SZAK—Kistelek, SZAK-pá- fé"fimérkőzeS SZAK txúvZ Jya, fél 11 (Rácz J.). SZVSE ™ II—Cs. Honvéd, Vasutas­stadion, fél 9 (Halász). Az Torna SZVSE—Csongrád mérkőzés Területi középiskolás fiú után, a többi mérkőzéselőtt tornászbajnokság, Pedagó­ifjúsági bajnoki. Járási baj- giai Főiskola, csapat 9—12 nokság: Üllés—Kübekháza, óráig, egyéni délután 3—5 Üllés, fél 3 (Veres L.). Pusz- óráig. » tamérges—Deszk, Puszta- _______ mérges, fél 2 (Miskolczi). Sándorfalva—Szatymaz, San­dorfalva, 3 óra (Pintér I.). Mórahalom—Ásotthalom, Mórahalom, fél 10 (Jármai dr.). Algyő—Tápé, Algyő, 3 óra (Csonka). KISZ-kupa: Sport Tanács kitüntette a Szegedi sportolók kitüntetése A Magyar Testnevelési és Ásotthalom—Zákányszék, Ásotthalom, 3 óra. Atlétika A Szegedi Spartacus idény­Szegedi Dózsa legjobb lö­vész-versenyzőit, akik a ver­senyeken, valamint az ifjú­ság nevelésében hosszú éve­nvitó mezei futóversenye, a ken keresztül kiemelkedő körtöltés Tölgyes utcai sza- eredményeket értek el. Tóth kaszánál (Felsőváros), fél 11. Hona, a Testnevelés és Sporl Kosárlabda Érdemes Dolgozója, László Sz. Postás—Bp. Előre. NB Bél? és Tóth András a Test­Il-es férfimérkőzés, Rókusi nevelés és Sport Kiváló Dol­Tornacsarnok, fél 12. gozója kitüntetést kapta a szegedi sportlövészek közül. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett édes­anyánk, ÖZV. MAYER JOZSEFNE Ivánkovits Gizella f. hó 16-án életének 79-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 20-án 10 órakor a belvárosi temető kupola­csarnokából. 1506/T Gyászoló család Mélj' fájdalommal tudat­juk. hogy szeretett férj, I édesapa, nagyapa es ded-1 apa, VÁSÁRHELYI PAL f. hó I8-án életének 72-ik I évében hosszú szenvedés I után elhunyt. Temetése f. I hó 20-án 14 órakor a Gye-| vi-temető ravatalozójából. 1507/T Gyászoló család I Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretétt édes­anya és testvér, FÖLDESI LAJOSNÉ Koi Anna f. hó 18-an életének 62-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 20-án 12 orakor a belvárosi temető kupola­csarnokából. 1508 /T Gyászoló család DEL-MAGYARORSZAG a Magyar Szocialista Mun­káspárt szegedi bizottságá­nak és Szeged m. J. város tanácsának lapja. Megjelenik héttő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő Nagy István Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány 10 Teleion: 35-35 . 36-03. 40-60 El sza kat telefon 35-06 Kiadta a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállant Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 1. Telefon 35-00, 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetés: díj egy hónapra 11 Ft. Előfizet­hető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél

Next

/
Thumbnails
Contents