Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-16 / 40. szám
4 A történelemtanítás hatékonyabbá tételéről Hozzászólás az iskolai reformtervezethez I Veirmntinim unl* gazda- adata, hogy bevezesse a ta- kólóban a tanár, a középlsMuwuuumunK sági nulúkat az emberiség és kólában a tanuló részére é» műveltségi színvonalának azon belül a magyar nép helytörténeti vonatkozású erőteljes fejlődése szükség- történelmi ütjónak rendsze- dokumentumgyűjtemény közszerűen as érdeklődés elő- rcs megismerésébe, felkeltse readására van szükség. Szeterébe állította az iskolákat, a múlt történelmi tanulságai geden és Csongrád megyéEgy idő ót« sok vonatkozás- iránt az érdeklődődést, le- ben erre, legalábbis ami az ban merül fel a kérdés, hogy rakja a gyermekből serdülő- Ilyen dokumentumgyűjtejelenlegi iskolarendszerünk, vé, majd felnőtté váló ifjú mény anyagát illeti, gazdag az oktatás én nevelés tartal- marxista társadalom- és tör- lehetőségek vannak. Mema megfelel-e fejlődésünk ténrtszemléletének alapjait, gyénkben két gazdag levéláltal szabott követelmények- A tananyag egyben az ifjú- tár és négy múzeum is műnek. mennyiben készíti fel ság nevelésének egyik legha- ködlk. Ezeknek a gyűjteméa felnövekvő ifjúságot az tékonyabb eszköze, amely- nyéknek, különösen a levélélejre, az új feladatok meg- nek különösen jelentős sze- tárak nevezetes dokumentuvalóaitáaában való aktív repe van a tanulók eszmei- mainak facsimilékben, fotókrészvételre. politikai nevelésében. ban közreadása hathatósan Az Irán vei vek vitája még A történelemtanításban a előmozdítja a szemléltetést, folyik. Ezen a helyen *r tanuló a különböző korok el- S iraL.tn.^ Ltuitn nyomott osztályainak és né- roeanak es kozsegeinek megirányelvek sokrétű célkltŰ- p3,nek harcalvíi ismerkedik ismerését. Megyénk mindkét zéselnek egyikével, a törté- meg A felsőbb osztályokban levéltárában, a szegedi és a nelem tanításával foglalko- (áit. iskola Vll—VIII., kö- szentesi levéltárakban ilyen zunk, - annak is csak egy *Pisl»Ui ^tII-lV.) korunk anyagok felkutatásénak progu-u pn. ,A,,ni * , nagy problémá hoz, a szo- vamját tűztük ki. Mintegy kía részével. A történelem- ^ a sWClMll«- 70 oklevél és irat válogatá1anltass.il és eredményeivel musnak n kapitalizmuson va- ®át végeztük el. amelyeket szemben sok kifogás hang- ló fokozatos győzelméhez Ve- a szabadtéri játékok időazazott el. Ezek egyike az volt, el őket. LSŐSAfi. " hogy elszíntelenedett, el- Az a tárgy, amely ilyen g^pg^i látjuk ek a iatin szürkült a tanítás. A tanú- feladatokat tűz maga elé, gzöVesek magyar fordítását megérdemli a közvélemény m^mmSmgrn lók sematikusan ismételget- "fSh SJSSZ w/ is közöl3Uk' Azt reméljük, ték a hallotlakat ni ezt n 1"telJ4,ebb figyelmét. Vilá- hogy t^iunk kiadót, hisz i. 7 t Í érthetően, tudómé* a két levéltár tesz .lősW kiírtat nyosok megirt tankönyvek- gérletet ilven iskolai céIra rSEK^LRMUP N^BB VAP B™LYEK SKR SDLEFÍKÉSRITÁtartalmát ismerték volna, Sok volt és sére. A gyűjtemény természetesen az érdeklődők szé még ma la sok n hiba a tan- ^v™teuArastl^f^n m6ra 18 ** ÚJat tartalrTlaz' könyvekben. Nem egy ts- óraszámokban Mi) levéitárosok ,„ hozZá mert, jónevű szegedi és r '"' akarunk Járulni az iskolai Csongrád megyei pedagógus \Az ismeretanyagreformon belüli tantárgyi hangoztatta, hogy a tan- 4—; • :—Slyite- vitához azzal, hogy sajátos könyvek, egyéb hiányossá- ?L .k ó pszköze 8 sZem" módszerünkkel segítsük a galk mellett pl. nem -olvas- lPltete8. amikor a humán tar- Kedvezőbb tananyag! és módmányoaak*. A tankönyvírók fyak óraszámainak csökken- szertani elemek érvényesülénem mindig a tanulók ér- Usét vetlk fel> úgy véljük, sét. Nem többet, csak fontelmi fejlettségéhez mérten f2?? a, tpren mp8 tovább tosat és azemléltetően adni. írták meg anyagukat. F.]„ ^ haladni éa a kínálkozó hangzott az a vélemény is, eszközöket fel kell hasznalhogy egyes osztályok anya- a szemléltetés érdekében. ga aránytalanul sok. Jól- FÍSÍ, , az. éltalá,nos' és lehet 1057. óta javult a hely- ^^P'^olai történelemtanlzet, még mindig sokat kell egyaránta helyi törtenni azért, hogy a törté- ^flem kiemelkedő tényeit nelemtanítás az általánös és '* erdemea es szükséges felközépiskolában elfoglalja fontosságához mértén Is a A szemléltetésre eddig is megfelelő helyét. • törekedtek a tankönyvek. I zizenaigi tákbaf) ln zöltek képeket, tárgyak fénykább az Iskolarendszer és az képelt- dokumentumok részOltval Ferenc levéltárvezető Érdekes művészettörténeti dokumentumot találtak Szegeden A közelmúltban elhalálozott Csók István festőművész szegedi ' kapcsolatáról jelentős dokumentumot talált meg Szelesi Zoltán műtörténész. A nagy festőt Báthory Erzsébet cimű nagyméretű műve hozta közel Szegedhez. Sajnos e híres festmény a háború alatt megsemmisült. Kárpótlásul Csóknak egy nem kevésbé jelentős müve, a Magdolna maradt ránk. amely a Móra Ferenc Múzeum képtárának nagy értékű büszkesége. E kép Szegedre kerülésére derít fényt Csóknak egy levele. A múlt századvégi párizsi világkiállítás Grand Prix-vel, nagydíjával kitüntetett Csók-kép, a Magdolna különös módon került ugyanis hozzánk, mégpedig a mester nagylelkűsége folytán. A hivatalosan kétezer forintra értékelt festményt mindössze 800 forintért adta oda annak idején Szegednek. Az akkor megalakult Szegedi Képzőművészeti Egyesület elnökének 1890-ben írt Csók-levél, e fontos helyi művészettörténeti dokumentum így hangzik a festménynyel kapcsolatban: »Nagyságos Uram! Becses levelét megkaptam. Értesültem egyúttal arról is, hogy egyesületük még a kezdet nehézségeivel küzd 8 nem áll kellő összeg rendelkezésükre képem megvásárlásához. Azonban kitüntető ajánlatuk, hogy képem Szeged város tulajdonába megy át s azon cél, hogy önöket lelkes buzgalmukban — művészetet pártolni — csekély erőmhöz képest támogassam, azon elhatáro- kell különösebb kommentárt zásra bírt, hogy *Magdol- fűzni. A kezdet kezdetén na* című képemet az járó Szegedi KépzőművészeÖnök által nekem szóbeli- tl Egyesület azonban már a leg felajánlott árért áten- jövőre gondolt, amikor a gedjem. világhírrel is kitüntetett Nem mulaszthatom el Csók-képet Szegednek szeköszönetemet kifejezni ké- rezte meg. Csók István vipem kiváló díszes tlhelye- szont bizonyára hivatalos zéséért. árán is eladhatta volna híMagamat további jóin- res alkotását, ha nem él dulatukba ajánlva ma- benne a pártfogás a vidéki radtam Nagyságod tisztelő képzőművészet iránt, amelyhivt; pek szegedi alapjaihoz — Csók István*. ime, a példa bizonyítja — Az akkori szegényes álla- a maga erejével is hozzájápotokra vonatkozóan nem rult. Rádióműsor Csütörtök ROSSUTH-RAD1Ö 4,28 Rákóczi-induló. 4.3* Hírek, időjárásjelentés. 4,39-7,38 Vidáman, frissen. Közben: 3,30 Hírek, időjárásjelentés. 6,00 Falurádió. 6,33 Néhány perc tudomány. 0,59, időjelzés. 1,00 HíII,SS Daljátékrészletek. 24.09 Hírek, időjárásjelentés. OJO A Les Dj lnns-énekegy üttés műsora. 0,30 Hlmnuáz. PETÖFI-RADIO 0,00 Reggeli zene. 8,30 Műsornaptár. 6,60 Torna. 8,00 -8.10 Hirek. 14,00 Időjárás- éa vízállásjelentés. 14,15 Régi magyar muzsika. 14,30 Nyilvános Liszt -Bartók-hangverseny. Közben: 18,10—15,20 A külföldi sajtó hasábjairól. 16 óra Hírek. 16 óra 03 Egy lány a kormánynál. Elbeszélés. 16 óra 30 Operaáriák. 16J0 Ezer szó orosziil. 17.00 Kórusok. 17,16 As í,mbsor',,1''(i° épltűszekrények elve a modern £Iay"be®r technikában. 17,30 fttlv küldi. 11,00 Hírek. 19,08 Lyuk az égen. • és. 18, J0 Hangstúdióban. 18.50 Vadász-nyitány. 1D.0O uiMiiniij, v,./p, i,wu rurek. 7,10 UJ könyvek. 7.30 Műsornaptár. 7,69 Időjelzés. 9.00 Műsorismertetés. 8,08 Technikai szünet. 8,10 Operettréazletek. 8,48 Edes anyanyelvünk. 8.30 Toppanto királykisasszony. Mesejáték. 9,40 Napirenden. 9,45 Zongoramuzsika, 10,00 lllrek. 10 óra 10 AJándékmüsor. 11,oo HáDLMIYIWLITÓMHÉIILÉIÉILL operáiból. 13,00 Déli harangszó. 12,10 Tánczene 13,00 Esüatka- Regényismérieíés lászos g.izdatanfolyarn. 13,20 lté-^rá^^ráy^^^^^ pl muzsika. 13,50 Bakon ül verseny Bchelbe: tél. Versek. 14,00 Bach: d-moll l9,05 Brahms: A-dilr szeparttta. 14.30 Gyártási adott- renád I9 40 Ezüstkalászos gaz ságok — norma — bérrendszer. 14,40 Színes percek. Kozbeh: 19,00 Hírek, közlemények. 10,08-15.10 Időjárásjelentés. 10.35 „A tudásnak teszek panaszt." 16,00 Egy falu — egy nóta. 16.40 Lányok, asszonyok. 16,55 Műsorismertetés. 17,00 Hírek, külpolitikát kérdésekre vfllnsz. 17,15 Mozart: Esz-dúr szimfónia. 17,43 Balti szelek. 10,20 Tánczene. 18,40 Ifjú figyelő. 19 óra Az Állami Népi Együttes hangversenye. 19,50 Jó éjszakét, gyerekek! 20,On Esti krónika. 30,20 Verdi-ciklus. A legnanói dalanfolyam. 20,00 Operettréazletek. 20,25 Az elektromos halak. 30,35 ElöBzóval - muzsikával. Közben: 31,00-21,05 Hírek. 23,00 Hírek, Időjárásjelentés. 23,15 Műsorzárás. Talavizlómüsor 18,00 Kicsinyek műsora. 10,30 Szünet. 18,35 A Jövö hét műsora. 18,40 Hétköznapi tanácsok. 18,50 Tv-hlradó. 19.08 Lányuk, asszonyok. 19,36 Szünet. 19,40 Amerikai nőger dalénekescsata. Opera. Közben: 31,10- nd mtisora. üq.Oo Magasabb eív. 11,38 Hirek. 33,49 Könnyű zene ún. reáltárRvak kertlltBk elfl- 1"t,i> credetl "üvegeket. AE tórbe. — pedig « humán hír- élmény.szerűségnek ezen az gyak is fontosok, A törté- úton való elmélyítése fontos, nelcmtanítnsnak az a fel- Ugy véljük az általános isSzerettel elvárunk mindenkit az 1961. évi tavaszinyári iránymutató divatbemutatónkra, melyet h HUNGÁRIA SZALLÖ ETTERMEBEN tartunk 1961 február hó 18-án délután 19 órakor. Jegyek a helyszínen kaphatók. Ruhaipari Tervező Vállalat Állami vállalatok, közületek részére parketta burkolást saját anyagból vállalunk. Megrendelhető Hmvhely, Tanácsköztársaság tér 99. Csm. tatarozó és Épitö vállalatnál. x AfiriáUiidctéselc O IVAT INTERJÚ — fcfnutatá d<Ut ti A KA • INGATLAN Ecésr. új rekamié eladd elköltözés miatt. Caongrádi sgt. |L • • , r? 2 nr.obás magánház eladó. Petrtfltelro. 6. U. 302. 2.1832 Kétájtns szekrény és eay egész jó állapotban lévó türhely eladó. Lenin krt. 63.. udvarban. Fiatal házaspár — asur.Malra albérleti lakaat keres. ,.a városban vaay kii/eléhen" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. 23991 Fái ház 99 ooo-ért eladó sürgősen szép emeleti 1 szoba, — konyha, apelz, azonnal elfoglalhat i. — Gyöngytyúk u. 13. 8693 Lottón nyert televízió, 403-as Orion. 13 csatornás, Jótállási garanciával eladó. Megtekinthető adás Idején Bort'.k lér 4., emelet, Kílrliislbkpei. X8643 Fiatal házaspár — asur.Malra albérleti lakaat keres. ,.a városban vaay kii/eléhen" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. 23991 Fái ház 99 ooo-ért eladó sürgősen szép emeleti 1 szoba, — konyha, apelz, azonnal elfoglalhat i. — Gyöngytyúk u. 13. 8693 180--280 kg sertések eladók. Csendes u. 3. szám. X061S Fiatal házaspár — asur.Malra albérleti lakaat keres. ,.a városban vaay kii/eléhen" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. 23991 Fái ház 99 ooo-ért eladó sürgősen szép emeleti 1 szoba, — konyha, apelz, azonnal elfoglalhat i. — Gyöngytyúk u. 13. 8693 Szekrények eladók. Való, Hajnőczl utca 5.. I. em. 4. 8611 KlIiUnbeJáratd alUérletl szobn kiadó férfinek. Ottialom u. 99. szám. 8653 i-rlma 1969-es Wartburg eladó. „Keveset futott" Jeligére Károlyi utcai hirdetőbe. 21»73 Iláz eladó lukásátadással. vlz. villany, CBHtornaval. Ugyanott bűtnrok. rázUst. kerékpár, múzsa ls. Pille u. 34. 8665 i-rlma 1969-es Wartburg eladó. „Keveset futott" Jeligére Károlyi utcai hirdetőbe. 21»73 Iláz eladó lukásátadással. vlz. villany, CBHtornaval. Ugyanott bűtnrok. rázUst. kerékpár, múzsa ls. Pille u. 34. 8665 A L L A S Iláz eladó lukásátadással. vlz. villany, CBHtornaval. Ugyanott bűtnrok. rázUst. kerékpár, múzsa ls. Pille u. 34. 8665 Napi 4 5 ódára betegápolást vállalok. „Reteg" jeligére kl,,,iM X808? A n A • V F I V 1 Napi 4 5 ódára betegápolást vállalok. „Reteg" jeligére kl,,,iM X808? A n A • V F I V 1 'fcNvKfcPKzfeánÉN 4 db 4 hónapos süldő eladó, l'aprlka utca 53. 23914 lót felvesz a Növénytani intézet. — Ady tér. 23911 Korábban érettségizett férfi bármilyen önálló adminisztrációs vagv önálló előadói munkakört vállal. „Precíz" JeligéWM Textiles Club (UTC) pályaS ondnokot keres laásátadáaaal. Jelentkezés az Újszegedi Kender- Lenszövő Vftllnlatnál. x:::HW3 FRRAR7 hónapos fiam mellé gondozót keresek. ..Becsületei" Jeligére kiadóba. X8894 E É B f tazdáS< Farkaskutya Ját keresi, igazolt tulajdonosa átveheti. Rózsa Ferenc sgt. 127/a., Újszeged. 8086 Rekamié, fotal, ágybetét, sezlon készítését Jsvltásét vállalom. Sajka u. 1$., Dudás kárpitos, Felsőváros. X33B57 Sürgős igazolványképek l órán belül Is készülnek a Fényképész Szövetkezet Lenin krt. 42. szám alatu műtermében, x Alig égy héttel az első budapesti évadnyitó divatbemutató után ma délután Szegeden a Hungária szállóban vonultatja fel tavaszinyári kollekcióját a Ruhaipari Tervező Vállalat. A bemutatót Vámos Magda iparművész, az RTV egyik női ruha tervezője konferálja. Ezúttal előzetes interjút közlünk vele a tavaszi—nyári divat műhelytitkairól. — Hogyan is születik tulajdonképpen a divat1 — Hadd módosítsam a kérdést — válaszol Vámos Magda — talán így: hogyan készül újabban minálunk a divat. Így konkrétabb s talán érdekesebb is lesz a felelet. Bizonyára sokan ismerik már az Öltözködési Tanács nevét, tevékenységét. Ez az új társadalmi szerv nem egészen egy éve alakult, tagjai a ruházati ipar és kereskedelem Szakemberéi, aZ iparművészet és a társadalmi szervezetek képviselői. Az öltözködési Tanács feladata népünk ruházkodási kultúrjának fejlesztése, a közízlés formálása, az egységes divatirányítás kialakítása. Célja, hogy a divat gyors és Ízléses követése ne csak kevesek lehetősége legyen, hanem a nagytömegek öltözködését jellemezze. Ehhez pedig az kell, hogy a textilgyáraktól a konfekción át a kellékeket készitő üzemekig mindenütt Jóelőre tisztában legyenek a következő év divatirányzatával. — Tehát egy évre előre terveznek? — Igen, legalább is, ami a jellemző vonalakat, formákat, színeket Illeti. Ezeken belül persze rengeteg variációs lehetőség adódik. Most bemutatásra kerülő — Közeledik a tavaszi kabát és a kosztüm szezonja. Milyen formák lesznek idén a legmodernebbek? — A sportos, egyenes kakabátokbúl áll. Fö törekvésünk, hogy a női test szép formáit érvényre juttassuk, tehát a ruhák az alak természetes vonalait követik. i Sífif uESSfí0:'"tarS -i.ett bővülő, illetve alatt 1—2, felnőtt nőknek tojáshátú köpenyeket is ho4—3 centi — az arányokut zunk. A koratavaszl kllencakarjult minél előnyösebbé tizedes kosztüm kabátja tenni. Sokféleképpen hord- mindig egyenes, a szép időható két- és háromrészes ben hordható új változatú összeállításokat terveztünk, klasszikus kosztüm kabátja mert ezek lehetővé teszik, mérsékelten, vagy alig-alig hogy az is jól, változatosan öltözködhessék, akinek keVIUS,. UEMUMUISIA VÉG HOLMLJA VAN. tavaszi—nyári kolekcionkat ;' . is már az Öltözködési Ta- _ — A divatszínek? núcs által tavaly Jóváhagyott divatirány alapján — A szolid, úgynevezett »alapszínek« közül az idén terveztük és készítettük. És a legdivatosabb a sötétkék. reméljük: a szegedi közönség ls osztja majd a budaa homokszín és a szürke. Hozzuk a sziklahagy on pestiek véleményét, hogy az kedvelt fekete-fehér összeidő minket igazol. | _ állítást is, az élénkszínek so— Milyen az idei tavasz rában pedig többféle kéket, a pipacspirosat, az éles rózsaszínt, a napsütött sárgát és a levélzöldet. Általában: a szép tavaszi, koranyár! női divatja? — Férfi- és gyermekruhákat is bemutatunk, de kollekciónk zöme természetesen női ruhákból, kosztümökből, tájak derűs árnyalatalt. sveifolt... De nem szeretnék mindent előre elmondani, amit majd bemutatónkon láthatnak — búcsúzik Vámos Magda mosolyogva. — A ruhákat mégis csnk inkább látni és viselni kell, mint beszélni róluk. • A legszebb modelleket ma este 9 órai kezdettel az újságíró klubban is láthatjuk azon az előadáson, amely a párizsi divatról hangzik el. Az előadást Lajta lAszlóné tartja. Belépés csak meghívóval. Magyarul beszőlű film. 31,50 Hírek. csehszlovák Ififrasiitő-bemuíatót rendeztek Szegeden A szegedi járás italboltvezetői részére a MÉSZÖV vendéglátó osztálya ételkészítő bemutatót rendezett a kis Körösi halászcsárdában. A sütő szakszerű kezelésén kívül azoknak az ételeknek elkészítését sajátították ela jelenlévők, amelyek árusítását egy falatozó meglehetősen szerény keretei is biztosítják. Maga a sütő villanyáramba kapcsolható, mintegy 40 centi hosszúságú téglalapalakú edény, melyet rácsozattal láttak el. A bemutató előadója bebizonyította, hogy 4—5 perc alatt készíthető az infrasütővel ízletes sült körettel. A sült zsirja lecsöpög az alul lévő krumplira és egyszerre készül el a köret is. Ez és a gyors melegítés a -titka* az infrasütő jótulajdonságának. Az infrasütőben készíthetünk az egyszerű ételektől kolbásztól, virslitől kezdve egészen a munkaigényes sültig, rántott halat, bécsi szeletet és számos egyéb ételt. Az új infrasütö KUbekházán. Algyőn, Rozsán, Ullésen, Röszkén és Mórahalmon lehetővé teszi, hogy a nap bármelyik szakában meleg, friss ételt készítsenek a vendégeknek. Megjelent a Világosság februári száma Oazdag tnrtalommni megjelent a Világosság új száma. Közli a neves haladó olasz publicistának, Oalliconak n XXI. egyetemes zsínut előkészületeiről írt cikkét. Tarján Imre Trón és oltár címmel ismerteti a francia klorlknlizmus támadását a világi oktatás ellen. Klszely György Az élet keletkezésének problémája és materialista dialektika címmel e kérdés filozófiai vonatkozásairól ír. Bodrogi Tibor a mai melanéziai vallásos mozgalmak és a gyarmatosítás összefüggéseiről, Komoróczy Géza az énekek énekéről közöl érdekes írást, 3zékely Sándornak A daytoni majomperről írt cikke, versek, glosszák, könyvismertetések tarkítják a folyóirat új számát. (MTI)