Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-10 / 35. szám

5 Péntek, IMI. február 10. Tóni bácsi és a nagy család niiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Aki most ellátogat a do­rozsmai József Attila Tsz-be, mindjárt arról hall, hogy je­lentősen gyarapodott a nagy család tagjainak száma. A szövetkezetnek — vagy aho­gyan itt mondják, a nagy családnak — a község mező­gazdaságának átalakulásá­val 640 holdról több mint 2 ezer holdra nőtt a birtoka. A közösségbe új belépőként 300 gazdaember hozta a földjét, szorgalmát és tudá­sát, hogy együtt boldogulja­nak. Ez a politika A József Attila Tsz Irodá­jában alacsony termetű, nyílt tekintetű ember, Ungi Antal párttitkár telefonált éppen, amikor betoppantunk. Tóni bácsi fölött — sokan egyszerűen csak így szólít­ják a párttitkárt — munká­val töltött évek múltak el. Immár kerek tíz esztendeje, hogy belépett a József At­tila Tsz-be és nekivágott 6 is az új útnak. Bognár a szövetkezetben, de — ahogy mások mondták el róla —, ért a földműveléshez is, hí- belépőket a régi tsz-tagok. Tóni bácsi az agronómussal as idei tervről beszélget. tak, egy csapásra nem sza- Az agrcmómus és Tóni bá­badultak meg minden olyan esi újságolta azt ls, hogy nézettől, ami a kisparcellá- most sem tétlenkednek szö­val járt együtt. A kistulaj- vetkezetükben. Készül az új donosi szemlélet egy-egy vo- terv. Aztán egy csapat em­nása még megvan, és tiszta szándékkal, barátian segítik ettől megszabadulni az új szen falusi ember. Tavaly nyáron is együtt aratott a többiekkel. Ha a munka megkívánta, még vasár­nap is. A telefonálás után Tóni bácsitól többféle dologról ér­deklődtűnk. Számokat, ada­tokat pontosan sorolt fejből, hiszen minden tekintetben jól Ismeri szövetkezete éle­A pártszervezetnek lesz ez­zel kapcsolatban ls teendője és ezt Tóni bácsi így foglal­ta össze: — A pártszervezet is hoz­zájárul ahhoz, hogy az új ta­gok beleilleszkedjenek a kö­zösségbe, Igazán otthon érez­zék magukat. Vigyázunk, hogy jó javaslataik megvaló­suljanak. Arról is beszélge­ber vágja a nádat, hogy te­tő legyen belőle a saját erő­ből épülő szerfás Istállókon, mert az eddiginél jobban akarnak foglalkozni állatte­nyésztéssel. Később, nekifeledkezve, a mostani esztendő terveiről kezdtek beszélgetni és vár­ták vissza az irodába a tsz elnökét, aki a szövetkezet dolgában íntékedni indult. Morvay Sándor Mén hatezer holdon terem a szegedi paprika Szeged és környékének hí­res fűszernövényét 5800 hol­don termesztették az elmúlt évben. Az Idén lényegesen növekszik ez a terület, mert a külföld fokozottan érdek­lődik a szegedi paprikaörle­mény iránt. A növekvő ex­portkilátásokra való tekintet­tel több mint hatezer hol­don termelnek az idén pap­rikát. Ezt a területet már szerződésileg biztosították. A mezőgazdaság szocialista átalakulásával egyre inkább megváltozik, nagyüzemivé válik a termelés jellege ls. Nagy táblákon gépekkel te­szi földbe a palánták túl­nyomó részét. Tavaly ötven­három ültetőgép dolgozott s az Idén még további tízet kapnak a termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok. Csupán ezzel a tíz új géppel a tavaszi idényben több mint félezer holdon tudják földbe tenni a palántát. Ezenkívül tervbe vették a meglévő, már tavaly munkában volt gépek átalakítását, korszerű­sítését. Egy kevés észszerű­sítéssel tartályokat szerelnek a gépekre, hogy az ültetés­sel egyidejűleg meg is öntöz­hessék a frissen földbe ke­rült palántákat. A gépeket a kevés munkaerővel rendel­kező tsz-ek kapják meg. Üzemi levelezőink jelentik: 0 munkaverseny szervezésében nagyobb gondot fordíianak az újitómazaaiOiiira a szegedi üzemedben Az 1961. évi népgazdasági terv végrehajtását segítő szocialista munkaversennyel kapcsolatos SZOT irányelvek a többi között arra hívják fel üzemeink figyelmét, hogy a dolgozók vállalásaiban az eddigieknél jobban érvényesít­sék az újításokra, ésszerűsítésekre irányuló céltudatos te­vékenységet. Üzemi levelezőink arról írnak, hogy már többnyire elkészültek a vállalati újítási feladattervek, hozzákezdtek az ezekben rögzített legfontosabb problé­mák megoldásához, sőt már megszülettek az első sike­rek is. Az év első hónapjában 40 újítási javaslatot nyúj­tottak be az iizem dolgozói — Jelentik a Szegedi Ruha­gyárból. A Szőrme- és Bőr­ruhakészítő Üzemből N i k o­lényi Árpád írja, hogy több éves vállalati problé­mát oldottak meg az elmúlt napokban Zsika Ferenc elektrotechnikus újításával. •Üzemünkben — írja Ni­kolényi elvtárs — igen sok kis teljesítményű és kevés­bé leterhelhető motor mű­ködik. Ezért az áramkihasz­nálási viszonyok igen ked­vezőtlenek. Eddig igen sok volt az úgynevezett meddő áram. Ezért a Délmagyar­országi Áramszolgáltató Vál­lalat havonta több ezer fo­rintot fizettetett a Szőrme­és Bőrruhakészítő Üzemmel. Ma már Zsiga Ferenc fázis­javító kondenzátorával lényegesen kevesebb a meddő áram mennyisege és csökkent a háromfázisú motorikus fogyasztásmérőn eddig mutatott érté.k. A kon­denzátor Igen jó" hatással tét. örömben és gondban tünk m-jd testvéri szóval, egy a tagsággal. Eszével, szí- régi és új tsz-tagok: ahogyan vével azon van ő is, hogy dolgozunk, úgy látjuk a segítse a párt politikájának megvalósulását, ami Itt ls azt jelenti: dúsabban teremjen a föld. jobban éljenek az em­berek. — Ezt a politikát követtük eddig is — mondta Tóni bá­csi — és ezt követjük, ez­után is, miután megnőtt a szövetkezetünk. Megbecsülés Fagy és aszály pusztította a József Attila Termelőszö­vetkezet termését, ezért a tervezettnél kevesebb lesz a jövedelmük. Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen többféle termelési ágban igen szépek az eredmények. Ezt mutatja az is, hogy pél­dául a cukorrépatermelő és a kertészeti munkacsapatok­nak prémiumként 44 ezer fo­rint jár. hasznát. Megmondjuk azt is őszintén, hogy a közösség­ben aszerint mérik az em­bert, amilyen munkát vé­gez. — Eddig volt-e előleg a tsz-ben, a végzett munkaegy­ségek után? — kérdeztük. — Igen, volt. Előleget a megnagyobbodott család tag­jainak is biztosítani kíván a tsz. Hogy így legyen, ez is valamennyiünk munkájától, gazdálkodásától függ. Hát úgy csináljuk, összefogva, együttes erővel, hogy a mun­kaegységek után mindig Jus­son pénzelcleg. Amin változtatni kellene A párttitkár és az agronó­mus, dr. Bérezi László az­után azon zsörtölődött — jo­gosan —, hogy a nyáron az — Becsülettel mondhatom aratásban, betakarításban nemigen számolhatnak a gépállomás segítségére. En­nek a sajnálatos ténynek az az oka, hogy a gépállomás­nak mindössze nyolc arató­gépe és két kombájnja van, aránylag nagy területre. Igen fontos volna, hogy az illetékesek a lehetőségek sze­— folytatta Tóni bácsi —, hogy szövetkezetünk tagsága tisztességesen dolgozott ta­valy is. A nagy munkák ide­jén cseppet sem néztük az órát, dolgoztunk, mert tud­tuk, hogy magunknak csi­náljuk. Szeretettel fogadtuk sorainkba az új belépőket, és számítunk tudásukra, javas- rint gondoskodjanak a gép­latukra, szorgalmukra. A szövetkezetben komo­lyan veszik ezt. Erre utal, hogy az idei gazdasági terv készítéséhez igényelték jó néhány új belépő: Gy. Varga Gergely, Domonkos Sándor, Szabó Pál és más gazdák vé­leményét. Természetesen a tervet majd a közgyűlés is megvitatja. Testvéri szóval Az új belépők azzal, hogy szövetkezeti gazdákká vál­illomás aratógépei és kom­bá injai számának növelésé­ről. A József Attila Tsz-ben tervezik, hogy Zetort sze­reznek be, s hozzá aratógé­pet is, hogy így könnyítsék a nyári nagy munkát Ez azonban nem csökkenti a Dorozsmai Gépállomás ki­terjedt körzetében az aratás­ban segítő gépek számának elégtelenségét. Román hegedűművész hangversenyezik Szegeden Román hegedűművész, tal karmester, aki néhány év Jon Voicu mutatkozik be alatt szép pályát futott be. vasárnap délelőtt a Szegedi Lakatos volt, majd zenei ta­Nemzeti Színházban a Fii- nulmányokat folytatott, 1949­harmónia bérleti hangverse- tői pedig a Leningrádi Kön­nyén. Jon Voicu — Ojsztrah zervatóriumban tanult. 1956­tanítványa —, a Bukaresti ban elnyerte a Leningrádi Állami Filharmónia Zenekar Konzervatórium asszisztensi szólistája, Állami-díjas és ér- nagydíját, 1959-ben pedig demes művész, aki Szegeden nagy sikerrel koncertezett a Paganini: Hegedűverseny, Szovjetunió számos nagyvé­Weiner: Szvit, op. 18. és rosában. Hazatérte után az Csajkovszkij: V. szimfónia Állami Hangversenyzenekar című müvével s.zerepel. Köz- karmestere lett, Ferencslk reműködik a Bartók Béla János helyettese. Szegeden vendégsze­Filharmonikus Zenekar. A koncerten Németh Gyu- elso alkalommal la vezényel, a népszerű fia- repeL A megdöbbenés után Tóba fulladt három kisfiú. A eset városszerte mély rész­vétet és megdöbbenést kel­tett Ugyanilyen megdöbbe­nést váltott kl, amikor évek­kel ezelőtt ródlizó gyerme­kek szakadtak a Tisza jege alá, vagy tavaly és még sok megelőző évben, amikor a kubikgödrök áldozatairól ér­tesült a nagyközönség. Min­dig megrázó az ártatlan gyermekek halála — s egy döbbenettel ilyenkor az ag­gódó édesapák és édesanyák szívébe markol a gondolat: az én kisfiamra, kislányom­ra is sok veszély leselkedik! játék személyi állománya kevés közben volna, hogy valamennyi ta­traglkus vat, kubikot, a folyó mind­két oldalát biztosítsa, őr­ködjön valamennyi útcasar­kon a nappalok csaknem minden órájában, mert a gyermekek bizony ráérnek, sokszor reggeltől esteiig. A tűzoltóság? Nem vigyázhat valamennyi lakásban. S ugyanígy sorolhatnánk a többi állami szerveket ls. Nincs tehát biztonságos vé­dekezés ezek szerint? De van. Csakhogy ez az egész társadalom ügye. A rendőrségé is, melynek tag­jai a lehetőséghez mérten ügyelnek a gyermekekre. Lé­gyott gyermekre. A KISZ-, az úttörőcsapatok szorgosabb patronálásával, szórakoztató, hasznos játékok tanításával segítse a pedagógusokat. A Vöröskereszt végezzen szé­lesebbkörű felvilágosítást a szülők között a gyermekek védelme érdekében. Vegyen részt ® v«zf lyek el­hárításában valamennyi fel­nőtt, járókelő. Ne hagyja szó nélkül a gyermekek -kilen­géseit*. Akár befagyott ta­von csúszkálnak, akár sza­bálytalanul közlekednek, akár kocsira kapaszkodnak, akár villamoson lógnak, vagy utcán futballoznak. Ha az S valóban nemcsak a most szólítják a villamoslépcsőről . . , halálos áldozatot szedő ró- a ^ gyermekeket. Örködnek az csi^n kusi tó az egyetlen Szege- utcákon, nem tűrik, hogy a den. Ilyet még találhatunk gyermekek a forgalmas út­bőven: itt van a Vöröske- vonalakon kerékpározzanak, resztes tó, a Vér tó, a Kátal labdázzanak. Korcsolyázás, tő, a vasutas-pálya mögötti, v»6y fürdőszezon idején fo­a Cserzy Mihály utca végén kozottan ellenőrzik a veszé­lévő, a Bajai úti téglagyári, lyes helyeket. De a védeke­a Kinizsi-pálya előtti, a zéshez mindenki összefogása Tisza-menti kubikok, s a szükséges. . volt Cserepes sori téglagyár A gyermekért felelős első- "LLT^Jl környékén a -sancer*. De sorban a szülő. Annyira soroljuk tovább: a petőfite- nem lehet elfoglalt, hogy ne lepi kanális, Újszegeden a szakítson időt az oktatásra, a Holt-Maros, Hattyasteleptől figyelmeztetésre. Mégis meg­húzódóan Röszkéig a Holt- történik, hogy nemcsak ezt Tisza, s végig az egész Tisza- hanyagolja el, hanem pél­rekcsapat nem fogad szót: szóljanak a rendőrnek, vagy -csípjenek fülön* egy-egy hangadót, s vigyék el szülei­hez. S az utóbbiak szokja­nak le a -majomszeretetről*. Ha jóindulatúan figyelmez­teti őket bárki, ne sértőd­jenek meg, hogy miért szól part, no meg a Maros. És csak télen veszélyesek ezek? Korántsem, nyáron ugyan­úgy. Éz volt a víz —- s méltán állíthatjuk mellé a tüzet Még manapság is megesik, hogy egy-egy , kisgyermek játszadozás közben magára gyújtja a házat. A bezárt la­kásban összeég, megfullad. Forró vízzel önti le magát. Máskor marófolyadékot iszik, Több szórakozási lehetőséget marékszámra megeszi az édes bevonattal készült or­vosságot Mások fel- és le­ugrálnak a villamosról, a lépcsőn lógnak. Télen ródli­Jukat a lovaskocsik után kö­tik, nyáron felkapaszkodnak rá. Egészen apró emberkék forgalmas útvonalon kerék­pároznak — s a közlekedés­rendészet, vagy a sebészeti klinika naplója szomorú ese­teket örökít meg. Ki védje megezekt51 a ° veszé­lyektől a gyermekeket? — Erről beszéltek a héten tör­tént tragédia megdöbbent szemtanúi is. A rendőrség? A megyei kapitányság egész erélyesebbek lesznek, egy mostanában gyakori problé­ma is feloldódik: sok ház­ban, udvaron nem tűrik meg a Játszadozó gyerekeket, mert rendetlenül viselked­nek, zavarják a lakók nyu­galmát. Ilyenkor a méltán elüldözött gyerek elkezd az utcán csavarogni, s lehet, hogy éppen a Tisza jegén köt ki. Láthattunk felnőtteket, akik rok­kantak. Láthatunk kisebb­nagyobb gyermekeket, akik sánták, valamelyik testré­szük hiányzik. Társadal­munkban megtalájlák ugyan a helyüket, de sok örömtől esnek el gyermekkori sze­rencsétlenségük után egész kolai jégpályákat Múltnyá- egész életükben. Hallhatunk ron jó kezdeményezések vol- édesanyákat, vagy apákat, tak a játszóterek társadalmi akik mély sóhajjal mondják: fejlesztésére és felügyeleté- a fiam már gimnáziumba re. Idén fordítson1 erre még járna... a lányom már nagyobb gondot a társada- egyetemista lenne... már lom. kisunokám lehetne... és a S ha már itt tartunk, ves- ha> gyakran valamelyik fenti sünk fel néhány gondolatot, szerencsétlenség miatt kö­dául egyedül engedi nyáron a strandra gyermekét. Nem zárja el az orvosságot, nem ellenőrzi, mit csinál kisfia, vagy kislánya szabad idejé­ben, s így tovább. A szülő is kevés azonban egyedül a megelőzéshez. Az iskolákban még többet kell törődni a gyermekek felvilágosításá­val. Meg kell ragadni ehhez az alkalmat az úttörő- és kisdobos foglalkozásokon is. kell intézményesen biztosí­tani, például most télen is­mit tehetnek a társadalmi szervek. A többi között a veszélyes helyek — mint a rókusi Búvár tó időszakos ellenőrzését. A nőtanács a »pótmama*-szolgálat fejlesz­tését, ami azt jelenti, hogy aktivistái a szülők távollété­ben vigyáznak a magáraha­vetkezik. Ezek elhárítására lehet ugyan tanácsokat ad­ni, de eredményes védeke­zés csak akkor lehetséges, ha az egész társadalom ál­landóan törődik ezzel, nem­csak megdöbben egy-egy tragédia hallatára. Koloszár Béla van az egész elektromos há­lózatra. Az Országos Vtllamosener giafelügyet mérnökei méré­seket végeztek az üzemben felülvizsgálták az újító ál­tal szerkesztett berende­zést és kifogástalannak ta­lálták. Most figyelemmel kísérik a vállalatnál, hogy milyen ha­tással van a fázisjavító kon­denzátor a rendes áramfo­gyasztásra. Előreláthatóan ez is csökken majd. * A MAV Szegedi Igazga­tósága újítási mozgalmának eredményeiről számol be le­velében S z i 1 á d i Sándor. A többi között arról ír. hogy az 1960-ban bevezetett újításokkal cvente 1 millió 334 ezer forintot takaríthatnak meg. Ez a szám lényegesen több, mint az egy évvel korábban elért eredmény, amikor a megtakarítás összege alig haladta meg a fél millió fo­rintot. E szép eredmény mellett azonban hiba, hogy a beadott újítások száma csökkent. Ezt többen azzal indokolják, hogy igen sok újítási javaslatot elutasíta­nak, vagy nem fogadják el azzal a megjegyzéssel, hogy az újítási probléma megol­dása szolgálati kötelesség. Most az újítási viták el­kerülésére széles körben Ismertetik az újításokkal kapcsolatos rendeletet. A szakszervezeti és as újí­tási ügyekkel foglalkozó veze­tők részére pedig tanfolyamot szerveznek, hogy még ala­posabban megismerhessék az újítási mozgalom szervezé­sével, értékelésével kapcso­latos feladatokat. Az igaz­gatóság újítási megbízottai pedig a szakszervezettel kö­zösen újítási ankétokat tartanak, ahol megtárgyalják a dolgo­zókkal, a mozgalommal kap­csolatos rendelkezéseket, vá­laszt adnak a vitás kérdé­sekre Rövidesen orvosolni akarják a jogos sérelme­ket is. így szeretnék elérni, hogy a dolgozók az 1961. ért munka felajánlásaikban az elmúlt évinél nagyobb mértékben foglalkozzanak újításokkal, ésszerűsítések­kel, hogy az újítómozgalom a szocialista munkaversenv szerves részévé váljon a MAV Szegedi Igazgatóságá­nak szolgálati helyein is. llj ru!iamodel!ek Csütörtökön rendezték meg Budapesten, a Duna Szálló nagytermében a tavaszi­nyári divat első budapesti bemutatóját. Az Öltözködési Tanács út­mutatásai szerint készí­tette el a Ruhaipari Ter­vező Vállalat a bemuta­tott hatvan öltözékből álló új kollekciót is. A tervezők fő törekvése az volt, hogy a természetes vonalakat, a test formáitér­vényre juttató ruhákat ké­szítsenek. A fiatal lánvok ruhái is eltakarták a térdet, a női ruhák pedig 3—4 cen­timéterrel hosszabbak a <érd aljánál. Ez felel meg leeiobKan a test aránvalnak. A f-k*tén és a fehéren kí­vül a kék sok ámvaf-ta, a levéizö'd. a homokszín. a s7iklasz'"rfce. a p)">aesnlros és a psnsütS't *á<—a volt a ruhák legkedveltebb színe. A divattervezők sok többré­szes öltözéket készítettek, mert ezek különböző válto­zethen borttbatők. célsze­rűek, jól kihasználhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents