Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-05 / 31. szám

Vásárnap, 19Ő1. február 5. 6 I0D1 FERENC: ISTENEK FUTÁSA O, első álom valahol a Földön, eleg lenne egy kéa, hogy letöröljön a lélek annyi színes tüköréről, miként a szél. ha felhőt űz az égről s homályt a fény, de, jaj, egy kéz kevés: sok keli hozzá az ember-erdőségböl, sok kéz. hogy az az alom összetörjön. O, első álom valahol a Földön, de megveretted kényszferü rabod, bezárva léte börtönébe: fölötte ég és titkos csillagok, alatta mozgó föld és tengerek. S a mindenek közt ö mlvégre. nagysága és vak törpesége, ha magja kél, mit végűi eltemet? Mert halala is újra termő miként a tűnő éj s a tiszta hajnal. 0, képzelet, ó, álom. (e az első! Anyag anyaggal, ember rettenettel. önnön magával verve volt tied, hogy istent szültél, félelmes hitet, sámánokat az ember anyagából s reményi is, amely egyszer fölnyalábol megérni való Eden-kcrtet, mit egek. poklok szét nem vernek. Ember, föléd nótt s rögtön elhagyott szeszélyes másod, szörnyű istened, torzód, amelyen glóriád ragyog s első mivoltát föl sem Ismered: ó hlvott-e, vagy te szóltál neki? Mi volt először: villám vagy sötét? Te mérled-é ki mozgása körét, avagy mint jusst, szívedből lepte ki? Ember, de szörnyű istent szült agyúd! Kevés volt néki élet és halál, mely szüntelenül fogant és fogan, miként az első bűn, mely bűn marad: szétváltál s Éned ma is osztva Jár: az Istened — a birtoklás külön; s a birtokolt — ki eladtad magad saját formádra löttyintett uradnak, hogy szolga voltod kutyaként ugassad a a túlvilágot kapjad béredül. mMMBm/Nmman VÍR Csontok jaj-tánca, jaj-zenéje hallik, sikolt a Föld, a végig máglyaláng: as Istenek vigalma oly falánk. S fölfalják szemét, agyát, aki alszik, ki nem sajogja kinjait a harcig, inkább feszíti magát vakhitére. Es hát a másik bűn, az alkuvás meg Júdás harminc ezüst pénze, bére, és Ábeleknek ontott drága vére, — testvérek vérén álnok elbukás. Ember, de szörnyű istent azUlt agyad! Borzas fejét levágod, újra támad, melléd áll, mint a kutya-hű alázat, hogy kisemmizve érte tűrd magad. Ó, első álom valahol a Földön, hogy mégse lett e bolygó hült salak, közöd van hozzá: saiilt, mint szült anyag, míg ismeretlen volt előtte léte, — öröktől fogva lépni örökébe • mint torz, vak álmát végleg összetörjön. 0, forradalmak áldott csattogása, te minden idők legszebb hajnala! I elállt az ember istenét lerázva, egymaga. Teremtő ész. anyag, te múlhatatlan, te végtelenül egy cs oszthatatlan! Anyag, bár hullj az űrbe, lángba veszve, feszíttessél, mint vértanú, keresztre; élet vagy, tiszta, csorduló — anyag, s nem döntik meg a te hatalmadat. • Az Istenek futása egyre hangos. Megállás nincsen, futni kell tovább. Hajukba lángok pörös nyelve kapdos, elvesztve már az embert és korát, hol puszta létét eszmélete óvja, hogy ne tapadjon isten az anyaghoz. Rohannak, futnak mind az Istenek, cs kacaj, sírás utánuk mered, hogy meddig érnek földek, tengerek, s hogy marad-e még egyetlen helóta. Ember, hol széthull ez a nagy staféta, sóhajts, a végső isten is szökik az égre feszült vörös hajnal óta. Egy szegedi festőművész kiállításáról c Cs. Paiaj Mihály iárlaia a képcsarnokban Szeged, idei első képzőművészeti kiállítását a Képcsarnok Vállalat rendezte. A Klauzál téri elegáns üzlethelyiség falait ezúttal Cs. Pataj Mihály szegedi festőművész akvarelljai díszítik. Gazdag koloritú képei jól érvényesülnek a derűs színű iparművészeti tárgyak együttesében. A bemutatásra került vízfestmények a fiatal művész legfrissebb alkotásai, melyek a természet őszi hangulatváltozásait átérzetten tükrözik. Cs. Pata] lapjain nemcsak a megjelenítés biztonsága a feltűnő, hanem egy-egy flottan ábrázolt természeti képének állandó varássú intimitása is, mely az adott tájrészlet sajátos szépségét fejezi ki. Lényegre törő, határozott ecsetvonásokkal, percek alatt kialakított naturál* WFjT portréi az alkotói hevület feszültségétől élményszerűekké válnak. Természetesen csupán az érzések szeszélyétőlv függő pillanatnyi hangulatok az ábrázolandók realitását illetően megbízhatatlan, felületi eredményekkel Járnak, így a művésznek azok az akvarelljai, melyek csak futó benyomásként jöttek létre, nélkülözik a megörökített táj karakterének mélytartalmú megragadásait. A képpé formált jelenség ez esetben apropóvá válik s az olcsó tetszetősségen kívül semmit »sem nyújt a néző számára. Mindezzel kiállító művészünk, Cs. Pataj Mihály is tisztában van, s elmondotta, hogy legsikerültebb munkál úgy Jönnek létre, ha az ábrázolást megelőzően hetekre menő alapossággal tanulmányozza ét ennek kapcsán kiismeri a megfestendő táj jellegzetes vonásokban rejlő lényegét. A valóságtapasztalaton alapuló tájismeret közben konkrét kompozícióvá formálódik a művészben és végül is csak a megjelenítés marad hátra. Ilyen előzmények után tényleg percek alatt és avatott kézzel születnek meg a sokunk által megcsodált és szeretett akvarellok, melyek könnyedén, színesen, üdén vetítik elénk a Képcsarnokban látott vízfestmények tanulságaként a Tisza-part, az Oszt szántás, a Kertes ház és számos más hálás témájú művészi alkotássá lett természeti motívumot. Se. Z. "ti « ' BÁRKÁK A TISZÁN Mám „ Jjmr Bent. öltözőben szépen, nagyobb vita nélkül egyosségi-e Jutott m ti fiával Munka közben még volt benne tiltakozás, de most már készen állott a döntéssel. Le kell tenni a terhet, ha nehéz, Sarró Jenő. Véglegesen. Mert ezt lehetetlen bírni, nem kutya az ember, hogy állja a rúgásokat. Kilépett a gyárkapun, s anélkül merült bele a járókelők tömegébe, hogy észrevette volna. Egvlk ember sem létezett a számára,, arc, nem, név ós ruházat szerint, csak a mozgásukat észlelte bizonytalanul és elmosódottan. Nem érzett semmit tulajdonképpen. A fájás máf elzsibbadt a mellében, csak néha sajdult meg, olyankor, ha kábult gondolatai visszabarangoltuk a délelőtti jelenetre ott a pártlrodában. Sápiné, persze, hogy Sápiné az oka mindennek. O mószerolta be fél év után Anti bácsinál. Ettől lett oly un, mintha kegyetlenül letaglózták volna, a miután lotántorgott a műhelybe, gépiesen reszelgetett a műszak végét jelző dudaszóig. Fogalma sem volt még arról, hogy mihez kezd. Csuk kerülgette a pocsolyákat, a külvilágnak ólyan tökéletes kikapcsolásával, hogy a Honvéd sugárúton átkelve egyenust nekiment egy dömper hűtőjének. A kormánynál ülő ember egészen lehajolt hozzá, úgy sziszegte a fülébe: — Ez nem legelő, te barom. A pokolbH akarsz menni? Erre sem reagált különösképpen, csak behúzott nyakkal Jobban megiriimodott a másik oldal felé. Kis idő múltáiT vánszorgott fel tudutáig a sértés, Megfordult, hogy ő is olküldje valahová ezt a goromba tökfllkót, de már üres volt az úttest. Egy elegáns nő fényes gyerekkocsit bllloptetett át a macskaköveken. A c pp I.nckó jutott az eszébe, akinek féléves születésnapjára pont ilyen áramvonalas kocsit vettek Gizivel. Rádiót akartak, szép, nagy vllágvovő készüléket, de be kellett azt látnia, hogy elsőszülött fia nem járhat városnéző sétára modern babakocsi nélkül. Igen — állapította meg, — ebben is Gizi maradt felül, meg az anyja, mint amikor az az átkozott keresztelő is megesett, Hiába erősködött váltig, hogy nincs szükség rá, s különben sem lehetne befogni a világ száját, ha ő kommunista létére hagyná keresztvíz aló vinni a gyerekét, ügyet wm vetettek rá. Gizi kezdetben az ő pártján állott ugyan, de másnap, a különösen harmadnap teljesen megfőzte az anyja. Az eső elkezdett csapkodni ugyanúgy, mint tegnap, meg tegnapelőtt ilyen tájon. Keserves idő. Jenő felbillentette kubitja gallérját, s jobban nekifeküdve a menésnek, mint egy akrobata, Iparkodott a szűk Várkonyi utca btllegős, latyakot frccskelő tégláin. Hárman 1* ráköszöntek a túloldalról, de ő csak saját magával foglalkozott. Hű, de irgalmatlan összevesztek akkor — emlékezett vissza. — Azt mondta Gizinek végső elkeseredésében: — Nézd, nincs ennmek az acsarkodóénak a világon semmi értelme. Válassz: vagy én keltek, az urad, vagy az a mlatyánkos édesanyád. Talán nem tett volna szabad idáig feszíteni a húrt. Mert a felpnprlkázott Gizi erre görcsös-feszes pózba vágta magát, s összecsikordult íogal közül ezeket a szavakat szűrte ki: — Hát rendben van, kisuram. En soha, de soha többé nem fekszem melléd. Anyukámmal alszom kedves elvtárs, mert én őt soha, de soha meg nem tagadom egy ilyen Istentelen alak kedvóért. Akár máris mehetsz, amerről Jöttél, mehetsz vissza abba a fatornyos tökfaludba. Másfél éves házasságuk alatt először látta ilyen elszánt túriénak a feleségét. Dús, divatosan hullámosltott. tenszőke haját úgy rázta, mint egy haragos oroszlán a sörényét, majd felkapta kiságyából a szorosra pólyált gyereket és eszelősen kirohant vele a szobából, — Ez csak az enyém, én szültem, és nevetem — kiabálta sírástól Ideges és lihegő hangon, — nem adom, nem adom vademberek kezére, Kint a konyhában várta az anyja, ájtatoskodva hányta magára a keresztet. Etus ls ott hallgatózott mellette, Olzl barátnője. Amikor kirohant hozzájuk, csittltgatták, babusgatták, hogy nyugodjék meg, kár felizgatni magát egy Ilyen haszontalan ember miatt. Az anyós — tisztán hallatszott a félig esukódott üvegajtón át — azt mondta a lányának: — Hagyd az ördögbe kislányom. Szép vagy, fiatal vagy, kapsz te ilyent mint ez, akár minden ujjadrn tizet is. Bár adta volna a jóisten, hogy akkor ls rám hallgattál volna, mikor beállított ide, hogy adjunk hozzá .,. Kimentek. Lépéseik végigkopogtak a kövezett verandán, majd csapódott a kiskapu. Süket csönd telepedett a házra, s bár <5 tudta, hogy keresztelni viszik a gyerekét, lassacskán lehiggadt benne a lélekháborgás. Üresnek és órtelmetlennok tűnt minden körülötte, nem látta semmi értelmét, hogy tovább lármázzon, szenlségeljon a puszta falaknak. Cigarettát dugott a szájába, tétován meggyújtotta, aztán a felbodorodó füstből próbálta kihámozni, hogy hol is vétette ö el a lépéal. Mert valahol elvétette. Nyomasztó keserűség telepedett rá, » legszívesebben elbögte volna magát. Nézte, sokáig nézte az ajtó mögötti díványt, már úgy volt, hogy rábukik cs arcát belefúrva a Gizi-szagú párnába, átadja magát érzéseinek. Mégis a kabátjáért nyúlt inkább. — Majd a bor — mondta hangosan, mintegy meggyőzésképpen önmagának — és ellódult hazulról. Ennek most félesztendeje. A kabát máris átázott a vállán. Megborzongott a nyirkos hidegtől, meg az egész vigasztalan élettől, de megint csak felszínre evickélt benne a kérdés, mint akkor a kocsmaasztal mellett, amikor tanácstalanságában hiába próbálta leinni magát: »Mlt kell ilyenkor tennie egy kommunistának?* EZt akkor meg tudta magának válaszolni, hiszen minden pohár bor, amit leerőltetett a torkán, csak arra volt Jó, hogy soha nem tapasztalt élességben kitárulkozzék előtte a múltja, s az okozati összefüggéseket is észrevegye. Akkor azt felelte lelkiismeretének, hogy -hiába Jenctkém, nem szabad lett volna belemenned ebbe a házasságba, amíg az ilyen alapvető kérdéseket, mint a vallás, nem rendeztétek egymással*, de ugyanezzel a válasszal mégegyszer nem sokra megy. Akkor a keresztelés után egy hét különalvá* leteltével ő közeledett Gizihez engesztelő szándókkal, s noha csaknem újabb két nap kellett neki, mire átforrósodva egymásru borultak, azóta békesség lakik a családban. Megállapodtak, hogy uz anyós továbbra Is velük marad, a hátsó, kisebb szobában lakik, járhat imádkozni ahányszor kedve tartja, de Lackó nevelésébe nem ártja bele magát, Világos, hogy ezekután a most előállott helyzetért értelmetlen ienno ismét felhánytorgatni önmagának a házasságot, Gizi szereti, gyengéd, figyelmes hozzá, s blzonyáru megérti, ha most elpanaszolja neki a pártirodán történteket, Amint a kapuklllnesre tette a kezét, megszakadt benne az önvita, A vasgyúró Lackó képe jelent meg képzeletében. ahogyan lábát égnek meresztve gagyurász a kiságyban, aztán meg Gizi meleg mosolya villant elé, Elhatározta, hogy itt az ajtóban kipakol magából mindent, ami emészti, s egyedül övéinek adja át magát. Gizi a csók után ls átölelve tartotta, s féloldulvést lépkedve húzta-vontn oda a gyerek ágyához. — Nézd, hogy lustálkodik a nagyftad. Olyan pisze az orra, mint a tiéd. Le se tagadhatnád. De a szeme az enyém, ugye? Jenő mosolyogva bólintott és elnézett a gyerek felett. Csak néhány másodpercig tartott ez a semmibe feledkezés, az asszony mégis észrevette. — Valami baj van? — Áh, semmi — rezzent meg Jenő és szájcsücsörítve elkezdte csiklandozni, vjcsogtatnl a fiát. A feleség kissé hátralépett, úgy nézte félrebillentett fejjel, szelíden és kérdőn. Csendesen szólalt meg: — Ugyan, Rád van írva, hogy bánt valami. Az eszed másutt kalandoz.