Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-24 / 47. szám

Péntek, 1961. február 24. 4 A laoszi nép hivatott arra, hogy saját országában rendet teremtsen A törvényes laoszi kormány nyilatkozata A törvényes laoszi kor­mány elutasította azt a ja­vaslatot, hogy Malájföld, Burma és Kambodzsa kép­viselőiből létesítsenek bí­zottságot az ország helyze­tének rendezésére. Ezt a ja­vaslatot vasárnap terjesz­tette elő Szavang Vattana király és Washington, vala­mint London röglön feltűnő helyesléssel fogadta. Mint a TASZSZ közli, a Laosz hangja rádió jelenté­se szerint a törvényes Icor­mány nyilatkozata úgy ér­tékeli ezt a javaslatot, mint kísérletet arra, hogy meg­akadályozzák a laoszi kér­dés megoldására hivatott 14 hatalmi értekezlet összehívá­sát és leplezzék az imperia­listák nyílt beavatkozását Laosz belügyeibe úgy, aho­gyan azt Kongóban teszik. A laoszi helyzet rendezé­sére — hangzik a nyilatko­zat — Norodóm Szihanuk herceg javaslatának megfe­lelően feltétlenül össze kell hivni a 14 hatalmi értekez­letet, ahogy azt sok béke­szerető ország is követeli. A laoszi kormány ismét megerősíti abbeli eltökéltsé­gét, hogy a béke és a semle­gesség politikáját folytatja és arra törekszik, hogy dip­lomáciai kapcsolatokat lé­tesítsen minden országgal, politikai rendszerüktől füg­getlenül, elsősorban pedig azokkal a szomszédos orszá­gokkal, amelyek valódi se­gítséget 'nyújtanak ahhoz, hogy Laosz a béke és a sem­legesség útján járjon. • La­osz népének saját magának kell megoldania belső ügye­it, a külföldi hatalmak be­avatkozása nélkül — han­goztatja a nyilatkozat. A laoszi kormány úgy vé­li, hogy a király nyilatkoza­ta nem bír törvényerővel, mivel azt az árulók nyomá­sára tette. Amerikai katonákat ejtettek foglyul Laoszban A Patet Lao egységeinek Egy Vientiane közelében rádiója közölte, hogy a lao- , .. ,, .... .. , .... szi harcok során a Patet ^zajlott ütközetben legutóbb Lao fegyveres erői által fog- a Patet Lao egységei ismét lyul ejtett vagy megölt ka- .. . , ., . , tonák között húsz amerikai elfogtak egy amerikai túsz­volt. tet és két thaiföldi katonát. Hz ENSZ-főtitkár újabb csapategységek Kongóba küldését tervezi Világszerte folytatódnak a kongói barbár gyilkosságok elleni tiltakozások Hruscsov beszédet mondott Moszkvában Nyikita' Hruscsov, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke csütörtökön a Kremlben nagy beszédet mondott az OSZSZSZK központi terüle­tei élenjáró mezőgazdasági dolgozóinak értekezletén. A Kremlben csütörtkön befejeződött az OSZSZSZK középső területei kiváló me­zőgazdasági dolgozóinak há­romnapos értekezlete. Ezen körülbelül kétezer küldött tárgyalt a földművelés és az állattenyésztés fejlesztésének időszerű kérdéseiről. A záróülésen felhívást fo­gadtak el a mezőgazdaság dolgozóihoz, majd jóváhagy­ták a párt Központi Bizott­ságához intézett levél szöve­gét. Koszigin megkezdte indiai körútját Koszigin, a szovjet mjé nisztertanács első elnökhe­lyettese, aki Nehru minisz­terelnök meghívására Indiá­ban tartózkodik, csütörtö­kön kíséretével megkezdte körútját az országban. En­nek során ellátogat Agrá­ba, Kalkuttába, Bhilaiba, Madrasba és Bombayba. Az ENSZ-főtitkár úgyne­vezett kongói tanácsadó bi­zottsága szerdán ismét ösz­szeült. A bizalmas tanács­kozásról kiszivárgott hírek szerint a bizottság javasolja, hogy elsősorban az afrikai ENSZ-országokból újabb csapatokat kell kérni az ENSZ kongni rendfenntar­tó erői megcsappant lét­számának növelésére. Ismeretes, hogy Guinea, az Egyesült Arab Köztársa­ság, Marokkó. Indonézia . es Jugoszlávia bejelentette, visszahívja Kongóba küldött csapatait, mert azokat az I NSZ-parancsnokság a gyar-. matositók erdeküjpek .támo­gatására használja fél. Az emiitett csapatok már­cius elsején befejeződő ki­vonulása utan az ENSZ­nek csupán tizenhat zász­lóalja marad Kongóban. Hammarskjöld szerdán körvonalazott tervei szerint a kongói ENSZ-parancsnok­ságnak legalább huszonöt zászlóaljra — mintegy hu­szonháromezer katonára len­ne szüksége. A bizottság tanácskozásá­nak eredményeként Ham­marskjöld' szerdán este le-; velet adott át Belgium; ENSZ-küldöttének. A levél „felkéri* Belgiu­mot, hogy hajtsa végre a Biztonsági Tanács határo­zatát és vonja ki katonai és más „tanácsadóit* Kon­góból, Az ENSZ-titkárság szer­dán nyilvánosságra hozta annak a levélnek szövegét, amelyet Dayal, az ENSZ fő­titkárának kongói megbízott­ja írt Kalondzsinak, a Ka­szai-tartomány területén ala­kított „bányaállam* báb­diktátorának. Dayal felszólítja a kongói nep árulóját, közölje azok­nak a politikai foglyoknak névsorát, akiket a Cenpold­ville-j hatalombitorlók ke­zére játszottak és adjon számot sorsukról, különösképpen Lumbala, Lukosa, Kaszendva, Mbulu, Odiuba és Agánd Agandu Lumumba-párti politikusok sorsáról. Tüntetések, tiltakozások A Szovjetunió ENSZ-kül-j döttségéhez szűnni nem aka-] ró áradatban érkeznek leve-] lek és táviratok a világ min­den részéből — jelenti a TASZSZ. E táviratok és le­velek irói mélységes felhá­borodásukat fejezik ki Pal­rice Lumumba miniszterel­nök és más kongói vezető személyiségek aljas meggyil­kolása miatt. Bemal tanár, a Béke Vi­lágtanács elnöke megküldte Boland ENSZ közgyűlési el­nökhöz intézett táviratának másolatát. Kétségtelen, hogy Lumumba meggyilkolása az ENSZ-főtitkár politikájának következménye volt — hang­zik a táviratban. Nagy tüntetés színhelye volt szerdán Majna melletti Frankfurt. Mintegy ezer egyetemi hallgató afrikai, franciaországi, olasz, angol, amerikai és más diáktársai­val együtt felvonult a nyu­gatnémet város utcáin és Lumumba arcképével, vala­mint feliratokkal tüntetett a belga gyarmatosítók ellen. A tüntetők a belga konzulátus épülete előtt követelték Lu­mumba gyilkosainak szigorú megbüntetését és a Kongó­ban lévő belgák kiutasítását. Hasonló tüntetéseket szer­veztek . más nyugatnémet egyetemi városokban is. urnenma es mas auiKiarsai- egyetemi varogoKban is. A belgák tömegesen térnek vissza Kongóba A kongói nép álta] kisep­rűzött belga ' gyarmatosítók az ENSZ beleegyezésével egyre nagyobb számban tér­nek vissza Kongóba és be­szivárognák a kilíoftböző áruló klikkek közigazgatási szerveibe. Mint az. Új Kína leopold­viUej jelentésre hivatkozva közölte. I.eopoldvillé-ben jelenleg mintegy 9000 belga él, szemben a tavalv júliusi 4500-zaI. Katangában pedig ez alatt az idó alatt 4000-ról mint­egy 10 000-re emelkedett a belga gyarmatosítók száma. A Kongóba visszatérő bel­gák, akik egyenesen a brüsszeli kormány utasításá­ra Ő'ZÖnlik el újból az' or­szágot, az árulók fennhatósága alatt álló területeken ke­zükben tartják a kulcs­lön tosságú közigazgatási pozíciókat. Az AFP francia hírügy­nökség jelentette, hogy Ka­szavubu szerdán este táv­iratot intézett a Biztonsági Tanács elnökéhez és abban hangoztatja, „a tanács feb­ruár 21-én hozott határozata sérti a Kongói Köztársaság szuverenitását és a kongói nép nem hajlandó hozzájá­rulni ,e határozat megvaló­sításához*. Bonn pozitív válasszal álljon elő a szovjet javaslatokra — sürgeti egy nyugatnémet lap Miközben a bonni kormány katona-politika áll az útjá­hivatalosan még mindig nem ban annak, hogy nyugati nyilatkozott a szovjet kor- részről bármilyen kezdemé­mány múlt hét végén át- nyezés történhessék a né­nyujtott emlékiratára. a , , , . ,,, ... Frankfurter Rundschau ci- met ^ráesben* - állapítja mű nyugatnémet lap vezér- meg a »Frankfurter Rund­cikkében korholja a kor- schau«. mónykörök hallgatását és azt sürgeti, hogy Bonn pozi­tív javaslatokkal álljon elő és »ne a régóta ismert ósdi formulákat és követeléseket ismételje meg újból*. A nagy példányszámban megjelenő polgári lap rámu­tat: a Szovjetunió nagyobb érdeklődést tanúsít a német kérdés megoldása iránt, mint maga Bonn, nem is szólva a nyugati hatalmak­ról. A lap szerint Bonn ér­dektelenségét jellemzően mu­tatja az, hogy „a külügymi­nisztérium hatalmas épüle­tében csak egyetlen szerény referens foglalkozik az újra­egyesítés kérdésével*. "A Szovjetunió békeszer­ződés-tervezete — hangoztat­ja a lap — olyan rendelke­zéseket is tartalmaz, ame­lyek Németország egységé­nek helyreállítására vonat­koznak, így tehát a béke­szerződésről folytatandó tár­gyalásokon ezt a kérdés­komplexumot minden nehéz­ség nélkül érinteni lehetne.* „De épp az ilyen tárgya­lásokat akarja elkerülni a szövetségi kormány — foly­tatja a lap —, mert akkor rögtön vita tárgy ávtj válna nyugati szövetségi politiká­jának témája, különösen pe­dig a Bundeswehr fegyver­zete ,és a NATO-hoz való kapcsolatai. Továbbra is az a tény, hogy a nyugatnémet Ülésezik a Francia KP Központi Bizottsága Csütörtökön a Párizs mel­letti Ivry-ben összeült a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülés előreláthatólag két napig tart. Az ülésen Waldeck Rochet­nak, a Politikai Bizottság tagjának referátuma után elhatározták, hogy májusra összehívják a Francia Kom­munista Párt kongresszusát. Brazília támogatja Kína ENSZ-tagságát Quadros. brazíliai elnök utasította kormánya ENSZ­küldöttségét, hogy a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsá­gának kérdésében tartandó legközelebbi szavazás alkal­mával * a Kínai Népköztár­saság felvétele mellett fog­laljon állást. Az AP hozzáfűzi, hogy Brazília eddig ellenezte a Kínai Népköztársaság felvé­telét az. ENSZ tagállamai sorába. Az AP Quadros elnök gaz­dasági, köztük takarékossági intézkedéseiről szóló jelen­tésében olyan értesülést kö­zöl, hogy Kennedy elnök százmillió dolláros hitelt ajánlott fel Brazíliának. Ugyancsak az amerikai hír­ügynökség szerint Mairani brazíliai pénzügyminiszter a jövő hónapban gazdasági tárgyalások céljából Wa­shingtonba utazik. Attlee is a Kínai Néoközfársaság ENSZ-tagságát támogatta Lord Attlee volt munkás­párti miniszterelnök Uj-Del­hiben tartott előadásában ki­jelentette, hogy a Kínai Népköztársaság távoltartása az ENSZ-től aZ őrültséggel határos. — Az Egyesült Államok vesztes lóra tette pénzét, amikor úgy döntött, hogy Csang Kaj-sekéket támogat­ja, s a formózai klikket is­meri el a kínai nép képvi­selőjének. Most már azon­ban az amerikaiak előtt is kezd világossá válni ennek a helyzetnek a tarthatatlan­sága — hangoztatta Attlee, rnujd hozzáfűzte: szilárd meggyőződése szerint a kí­nai nép reális gondolkozású és békeszerető. Külpolitikai hirek sorekbim Jíuiuumha u tó h ó Leae.lt lúeiéíjéliex Mint már a napokban Jelen­tettük, az Afrique AcUon című tuniszi lap ismertette a meg­gvUkoll I.umumba kongói mi­niszterelnök feleségéhez intézett utolsó levelét. Az ADN most közli a levél szövegét, amely így hangzik: IScdves Feleségem! Anélkül írom neked ezeket a soro­kat, hogy tudnám, valaha is kézhez ka­pod-e, illetve, hogy még életben leszek-e. amikor elolvasod. A hazánk függetlenségéért vivotl har­comban sohasem kételkedtünk abban, hogy az a magasztos ügy, amelynek tár­saimmal együtt eletemet szentelem, győ­zedelmeskedni fog. Mi követeltük ha­zánk számára, a jogot a tisztességes élet­hez, a valoságos emberi méltósághoz, a korlatok nélküli függetlenséghez. De ép­pen ez az, amit a belga gyarmatosítók és nyugati szövetségeseik sohasem akarnak. Ölte l pedig közvetlenül vagy közvetve, kimondottan vagy hallgatagon támogatják az ENSZ bizonyos magasrangú funkcio­náriusai, támogatja az a szervezet, amely­hez annak idején bizalommal fordultunk, amikor segítségét kértük. Ezek a funkció­nárusok egyes honfitársainkat korrum­pálták, másokat közülük pedig megvásá­roltak. Ez utóbbiak azután hozzájárultak az igazsug eltorzításához és függetlensé­günk alaaknázasához. Mi mást lehelnék, mint hogy kimondom ezt. Akár halott vagyok, akár élő, akár szabad vágyott, akár fogoly, a gyarmatosítok parancsára, nem az én személyem értékes, hanem Kongó és a mi szegeny népünk. Ezek az urak tragikomikus tréfál csináltak a mi függetlenségünkből. Rendületlen hitem azonban megmaradt. Szívem mélyén érzem, hogy népem, ame­lyet ma még gúzsbakötve tartanak a bel­ső és külső ellenségek által rarakott bilin­csek, előbb vagy utóbb egy emberként talpraáll, nemet mond a gyarmatosítás rendszerére és visszaszerzi méltóságát Af­rika napfényes égboltja alatt: Nem állunk egyedül. Afrika, Ázsia és az összes sza­bad és felszabadított népek szerte a vi­lágon mind azok mellett a kongói milliók mellett állanak, akik egyetlen pillanatra sem hagyják abba a harcot, amíg a gyar­matosítók és zsoldosaik hazánk földjét tapossák. Azt akarom, hogy gyermekeimnek, aki­kel soha többé nem látok viszont, vilá­gosan magyarázzák meg, hogy Kongóra 'szép jövő vár és ez a jövö megköveteli iölük és az összes kongóiaktól, hogy ki­vegyék részüket a szent feladatból: szu­verenitásunk és függetlenségünk vissza­szerzéséből. Ezt azért mondom meg Ne­ked, mert méltóság nélkül nincs szabad­sag, igazságosság nélkül nincs méltóság, függetlenség nélkül pedig nem létezhet­nek szabad emberek. Semmiféle brutali­tással, semmilyen kinzassal nem tudtak arra kényszeríteni, hogy kegyelmet kér­jek, mert szívesebben halok meg emelt fővel, a hazám sorsába vetett rendíthetet­len hittel és mélységes bizalommal, sem­minlltugy a szent elvek megcsúfolása árán, megalázva tovább éljek. A történelem egykor majd ítéletei mond, ezt a történelmet azonban nem Brüsszel, Párizs és Washington iskolái­ban, vagy az ENSZ-ben fogják tanítani, trunem azokban az országokban, ame lyek megszabadították önmagukat a gyar­matosítástól és a gyarmatosítók bérencei­töl. Afrika a maga történelmet írja majd és ez a történelem a Szaharától északra és délre egyaránt a csorbítatlan méltó­ság és becsület történelme lesz. Ne sírj. feleségem. Tudom, hogy ha­zám, amely ma még szenved, megvédel­mezi majd függetlenségét és szabadságát. Éljen Kongó! Éljen Afrika! PATRICE LUMUMBA. Bolíviában a legutóbb ki­hirdetett ostromállapottal egyidejűleg huszonkilenc ha­ladó politikusi letartóztattak. A letartóztatottak száma az AP amerikai hírügynökség szerint elérte a nyolcvan­ötöt. A kormány a sztrájk­helyzet miatt rendelte el az ostromállapotot. * Taylor altengernagy, az amerikai atlanti flotta part­raszálló alakulatainak pa­rancsnoka kijelentette: „az Egyesült Allantók a Karibi­tenger medehcéjeben tnost folyó naRy haditengerészeti gyakorlatok utan is e tér­ségben szándékozik hagyni öt partraszálló hajót és egy zászlóalj tengerész gyalogsá­got, mert még mindig ag­gasztja a Kubával fennálló feszült helyzet*. * Az olasz parlamentben fo­lyik a kormány mezőgazda­sági beruházási tervének vi­tája. A terv nem felel meg a parasztság követeléseinek. : A földosztásért harcoló föld­munkások Bologna, Ferrara, Modena és Padova körzeté­ben sztrájkba léptek. Hasonló parasztmegmozdu­\ lásokra került sor Sziciliá­: ban, Szardiniában és Olasz­ország mas tartomanyai­ban is. * A Costa Kica-i kormány nem kívánatos személynek nyilvánítottá és kiutasította Frederie Borchgravc-t. Bel­gium Cosiarica-i ügyvivójél. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a belga ügyvivő egy Közép-Amerikában és Me­xikóban működő kábitószer­csempész banda vezetője volt. A belga diplomata íja is tagja volt a bandának,, de megszökött, mielőtt még le­tartóztatták volna. A bandi két másik vezetőjét, a m*S • döntött kubái Ralista-ren j­szer híveit Mexikóban tar­tóztatták le. * L usakaban, Eszak-Rhodé­zia fővgrcsaban 25 néger ve­zető megvitatta a Közép­Afrikai Államszövetségnek szánt brit alkotmányterve­zetet és feltételesen elfogad­ta azt, »mint olyan ideigle­nes intézkedést, amely némi alkotmányos fejlődést jelent az afrikaiak számára«. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a választási feltételek enyhítését óhajtják és meg­ismételték azt a véleményü­ket, hogy a törvényhozó és végrehajtó szervekben néger többségre van szükség. ünnepségek az EAK-ban Az. Egyesült Arab Köztár­saságban szerdán ország­szei-te megünnepelték Egyip­tom és Szíria egyesülesének harmadik évfordulóját. Damaszkuszban katonai díszszemlét tartottak, ame­lyen megjelent Nasszer el­nök, a szíriai tartományi végrehajtó taqacs tagjai, a diplomáciai testületek kép­viselői, helyi vezetők ás má­sok. a

Next

/
Thumbnails
Contents