Délmagyarország, 1960. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-23 / 276. szám

a magyar 50. évfolyam, 276. szám VILÁG PROLETÁRJAr, EGYESÜLJETEK! ^mmmmmmmmiimmwm | ffUx: Amerikai diplomata kémkedett Ia Szovjetunióban 1 SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT L A P J A§ Elkészültek a szegedi alkotóház Ara: 50 fillér Szerda, 1960. november 23. §§ Szeged 1961. évi költségvetése s 139 és f él millió f orinlra emelkedett A városi tanács a minisztériumoktól több pénzt kér utakra, közvilágításra és a parkok gondozására 1 Szeged város 1961-es felnőtt tanul a dolgozók ál- amely a Haladás Termelö-U költségvetési javaslatát Nagy talános iskoláiban, a dolgo- szövetkezethez vezet. Ez af Miklós, a végrehajtó bízott- zók középiskoláiba pedig termelőszövetkezet az utób-i ság tagja, a pénzügyi osz- 2100 felnőtt iratkozott be bi években mintegy 13 mil-jjj tály vezetője terjesztette Szegeden. lió forintot ruházott be ajl tegnap a városi tanácsülés Háromnegyedmillió forin- Primőrtermelés fejlesztésé-! elé. tot ad az ilyen iskolák re. áruját azonban lassan! A jövő évi költségvetést fenntartására 1961-ben a már nem tudja kiszállítani]! értékelve közölte, hogy azt tanács. 32 ottani rossz úton. Ujsze-í; a takarékosság szempontjai Lényegesen többet, mint ez ged lakossága is főként al — - • Bérkert utcát használja ésg je- ezért igényli, hogy ezt ja-j X rítnó \r mnrv szerint állították össze, En- évben, nek ellenére Sokan felszólaltak a az új költségvetés vegösz- ]entést követő vitában a vitsák meg. szegében magasabb, mint tegnapi tanácsülésen. Töb- Ugyanakkor a város má-t; a jelenlegi ben kifejtették, hogy a ta- sik részén, a nagy munkás-;; és teljes mértékben bizto- n4cs jövőre településnek, sítja a tanács intézményei- vá«aIatainak razdasávo- Petőfitelepnek sincs meg; nek zavartalan működését. a kellő összeköttetése a! A helyi bevételek fokozása- város belső területével, val igyekeztek újabb bevé- neM oe elelelu Az autóbusz-közlekedést le-! teli lehetőségeket feltárni, A termeloberendezéseket hetetlen fejleszteni ezen a! ugyanakkor azonban a ta- több helyen még mindig részen a Sziliért sugárúti! nács hivatalainál, intézmé- nem használják ki megfe- rossz útteste miatt. Feltét-i nyeinél vállalatainál lelően, a gyártás techniká- lenül korszerű, gyors köz-! 'ésszerű mértékben korlá- avult, más vállalatoknál lekedési utat kell építeni al tózták az úgynevezett kö- a dolgozók sem hasz- Szilléri sugárúton . végig. Ii zületi vásárlásokat. nálják ki mindig a munka- Gazdaságossági szempontból II:! Szegeden is — bár elvétve id"t. Az MSZMP Központi is sürgősen javítani kell al — előfordult, hogy a lakos- Bizottságának a termeles szegedi utak állapotán, mertg ságnak szánt ipari, közszük- fejlesztéséről hozott határo- nagy összeg vesz kárba ami-iiwiiigiBaiiaiiBHi^iitiiiMWiMWi ségleti cikkekből vásároltak, zatanak megfelelően att, hogy a közlekedési vál­és ezzel csökkentették az intézkedési tervet dolgoz- 'álatok gépkocsiparkját mind­árualapot. A jövőben a ta- TAK ki a tanácsi vállalatok untalan javítani kell. nácsi vállalatoknak, intéz- hibáinak megszüntetésére A közlekedés biztonságára fényeknek nem l^ rnód- Ezek intezkedések remél­ártóból 8 lak<BSá8nak ^ aaege<y^ tanácsi Vállalatok- *« '„S^JÜ^ Az 1961-es költségvetés ff* « ,íf ^iJEMSÍ tervei 1 Taaaljnnk egymástól I I w | Egy „munkds­dinasztiáróí'' illllllllllHIIIUIIIIIIIIllllllUlllUllillllUIIIIIIIUIIIIIillli A fotó­vegyszerek gyárában Budapesten a REANAfc Finomvegyszergyárban ké­szülnek a különféle fotó­vegyszerek, amelyekből or­szágosan mind nagyobb a szükséglet. A gyár modern berendezéseivel igyekszik is messzemenően kielégíteni a növekvő igényeket. A ké­pünkön látható úgynevezett liofilizáló, vagyis "fagyaszt­va pároló* gépet a gyár ön­erőből állította elő és ezzel mintegy ötezer forintot ta­karítottak meg. Felvételün­kön Németi Attiláné ve­gyésztechnikus száraz jeget adagol a berendezésbe. AIMAICTIMIM is kedvezőtlenül hat a sze­gedi utak jelenlegi állapota. Mindezzel egyébként össze­is. A városi, a kerületi ta­nácsok és a DÁV áldozat­sz 1 »oi-es KOitsegveies .. NPHJE „„„ÖPTI hefn- es a általános /kerete növeke- J'Lf „t^.S készsége folytán . 'kiskör­dett, az új költségvetésén belül, az 1960-as évhez vi­*» FF ***** -S; £a*\í\> A felújítási keretek ^yffa aaínba" az utak csökkentésével. Az új költ- rukciója' Most azonban ar­f,.lniíióeár«<» t/vurtiihotn niC7- «* ra Van ciTIllrcotf hncnr felújítására fordítható ösz­szeget csökkentették. A fel­sőbb pénzügyi szervek az ségvetés összeállításánál né­mely esetben, ahol az indo­kolt volt. maga a tanács utak karbantartasara, t.sz- száUítotte volna ,e felújí. títaséra, a parkok gondoza- kereteket. így például sara szukseges keretek meg- t viszonylag szabásánál nem vették fi- Bokat forditottak M iskylálf lebonyolítani gyelembe, hogy az utóbbi egészségügyi 2-3 évben több új út il- ffSS let ve park letesul Szegeden, ... , . s ezek gondozására jelenleg M°st keve­nincs fedezet. Mindezek seJ)b 18 ele* lenne "yen szóba kerültek már a ke- ' ce'ra­rületi tanácsok ülésein is A városnak azonban köte­a költségvetés tárgyalásai- lezettségei vannak az utak nál. felújításánál, melyeket nem Szegied város 1961. évi lehet tovább összesített költségvetése Egyik 139 és fél millió forint bevételt és ugyanannyi kiadást irányoz elő. Ebből a megyei jogú város központi költségvetése 93 millió forint, a többi a há­rom kerületi tanács között oszlik meg. Vizsgálva a költségvetés tételeit, kiderül, hogy a szociális és egészségügyi célokra majdnem 50 mil­lió forintot fordítanak Sze­geden jövőre a tanácsok. Ebből az összegből teszik lehetővé például, hogy a rendelőintézetben — a me­zőgazdaság szocialista át­szervezése következtében megnövekedett igények fe­dezésére — gyarapítsák a rendelési órák számát; hogy a szociális otthon 30 ággyal bővüljön; a Közegészség- és Járványügyi Állomás vírus­laboratóriumát felszerelhes­sék stb. Kulturális célokra 59 mil­lió forintot irányoztak elő, 4 millióval többet, mint amennyit erre az idei költ­ségvetés biztosított. Jövőre — elsősorban a Marx téri óvoda felépülésével — ösz­szesen 130 férőhellyel bő­vülnek az óvodák. 1480 ál­talános iskolás és 1300 óvo­dás napközi otthonos gyer­mek részére biztosít bőséges étkeztetést az új költségve­tes. Jelenleg mintegy 900 Újszegeden ca. ra van szükség, hogy a nagykörút újjáépített útburkolata felett javítsák meg a közvilágítást. A nagykörút nemzetközi jellegű forgalmát nem lehet a jelenlegi nács utasította a végrehajtó bi­zottságot, járjon el az Il­letékes minisztériumoknál annak érdekében, hogy emeljék meg az út fel­újítási keretét, halogatni, biztosítsanak több pénzt az utak tisztítására, a parkok Bérkert ut- gondozására és a közvilágí­tás fejlesztésére. Ahol már teljesítették a tervet Tízezer gépkocsijavítás mód nyílik a terv számot­tevő túlteljesítésére is. Nem­Már a háromnegyedéves teljesítést misem bizonyítja csak értékben, hanem szám­jelentésekből feltételezni le- jobban, minthogy tavaly szerúleg is jobb eredményt hetett, hogy a XI. Autójaví- egész évben csaknem sokkal érnek el, hiszen a szegedi tó Vállalat nem várja meg több, mint hétezer gépkocsit autójavító fennállása óta december végét a tervtelje- javítottak meg az üzem dol- egyetlen évben sem javítot­sítéssel. A következtetés he- gozói. tak meg tízezer gépkocsit, lyes volt, mert a vállalat \ Az esztendő még hátrale- mint amennyi 1960 december a napokban csakugyan elérte vő heteiben természetesen 31-ig várható, célkitűzését, és a hároméves _ terv előírásainak teljesítése Terveit fellll 180 írnaOUIICla után az 1960 évre szóló ter- .' ..., .', vet is befejezte. A közelmúlt honapokban elnyerni a szakemberek te»­A legutolsó termelési ada- elhatározták a Szegedi Szőr- szését, s eleget tenni az ed­tok szerint összesen 9452 gép- me és Börruhakészitő Üzem dig is magas követelmények­kocsi javítását végezték el dolgozói, hogy jóval az év nek. ebben az évben, köztük 248 vé§e előtt teljesítik export­Csepel teherautó főjavítását, tervüket Elhatarozasukat va­egyéb tehergépkocsik fő-, kö- lóra is váltották. A novem­zép- és futójavítását, sze- »*r 17"i exportszállítás utan ,, , , . . ,, örömmel állapíthattak meg, melygepkocsik fo- es futó- hogy vállalatuk teljesítette javítását, szervízt és pótkocsi mind mennyiségben, mind javításokat A kitűnő terv- pedig értékben ez évi export­tervét. Sokat fejlődött, gazdagodott az elmúlt esztendőben Tirana, az Albán Népköztársa­ság fővárosa. Űj épületek, kellemes parkok szépítik a várost és nyújtanak egész­séges környezetet az itt élőknek. Felvételünk egy új házaktól környezett tiranai gyermekjátszótéren készült Most újabb vállalásról ad­hatunk hírt: a hátralevő he­tekben terven felül 180 ir­habundát akarnak készíteni és átadni a Tannimpex Kül­kereskedelmi Vállalatnak. A vállalat mintamúhelyé­ben már készítik az 1961 évi exportáru-bemutatóra az új fazonokat. Saját készítmé­nyeikkel már az elmúlt években is szép sikereket arattak. Most is szeretnék Szovjet javaslat az UNESCO vezető szervének átalakítására az UNESCO párizsi köz­gyűlésén a Szovjetunió kül­dötte javasolta, hogy a szer­vezet vezérigazgatói tisztsé­ge helyett létesítsenek há­rom államcsoportot: a szo­cialista, a nyugati és a sem­leges országokat képviselő háromtagú végrehajtó szer­vet. Ugyanezen elv alkalma­zását javasolta a szovjet küldött az UNESCO végre­hajtó tanácsának összetéte­lében is. Nagy értékű társadalmi munkát végeztek ez évben is az úttörők A Magyar Úttörők Szövet- városokban ugyancsak emli­ségének Országos Elnöksége tésre méltó társadalmi mun­a fővárosi kerületekből, a kát végeztek. Számos helyen megyékből és a vidéki váró- részt vettek a növényápolás­sokból érkezett jelentések- ban, s a gyomnövények irtá­ból megállapították, hogy sában. Az állami gazdaságok az úttörők országszerte je- és termelőszövetkezetek föld­lentős eredményeket értek jein csaknem 40 mázsa bur­el a papír, a vas, a színes- gonyabogarat irtottak ki. fém, valamint a gyógynövé- A szünidőben az idősebb nyek gyűjtésében. Az or- úttörők segítettek az iskola­szág különböző vidékein kö- tatarozásnál, tisztogatták az rülbelül másfélmillió fa- utakat és a kerteket. Az út­csemetét ültettek el. törők társadalmi munkájá­A nyáron az állami gaz- nak értéke országos viszony­daságokban, termelőszövet- latban eléri a 20 millió fo­kezetekben, a falvakban ós rintot.

Next

/
Thumbnails
Contents