Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-16 / 219. szám
Péntek, 1969. szeptember 16. 8 I izeves a kézilabdasport Szegeden Szegeden hosszú időn át' nem művelték a kézilabdasportot. Városunkban tíz évvel ezelőtt alakították meg az első kézilabda-csapatokat és egy évtized leforgása alatt sokat fejlődött ez a sportág. Főleg a tömegsport terén érnek el, jelentős eredményeket az egyesületi és a szövetségi vezetők. Ma .már negyven kézilabda-csapat működik ésújabbak is alakulóban vannak. A SZEAC férficsapata, az NB II-ben, a többi a megyei és a városi bajnokságban szerepel. Mivel a csapatok létszáma az utóbbi időben megszaporodott, a kisebb • csapatokkal való foglalkozás végett két évvel ezelőtt — a megyei szövetség mellé — létrehozták a városi kézilabda-szövetséget. Egyébként a Csongrád megyei szövetségben is jórészt szegedi sportemberek működnek. Munkájukat hódmezővásárhelyi és makói aktívákkal együtt végzik. A megyei szövetség nemrégiben játékvezető-képző tanfolyamot rendezett Szegeden, melynek végén tizennégyen tettek sikeres vizsgát. A városi sportvezetők rendezik meg minden évben a megyei téli terembajnokságot. Az idén nyáron országos kiírású Szabadtéri Kupa-mérkőzéseket bonyolítottak le, mely az ünnepi játékok idején az egyik legjelentősebb sportesemény volt... Szegeden már olyan sok csapat működik, hogy kevés a kézilabda-pálya. Nemrégiben például az UTC is megalakította kézilabda-szakosztályát és igen figyelemre méltó, hogy az újszegedi sporttelepen az egyesület sportolói és szurkolói társadalmi munkában pályát építettek. A pályaavatót már meg is rendezték. Most volt a megnyitója a SZEAC Ady téri új pályájának is, melyen értékes győzelmet aratott'az NB Il-es csapat. A kézilabdázás már az egyik legnépszerűbb sport Szegeden. Ennek nemcsak az a bizonyítéka, hogy sok csapat működik, hanem az is, hogy egy-egy fontosabb mérkőzésnek mindig nagyszámú közönsége van. M. K. (Liebmarm Béla felv.) Sokat támadott az NB Il-es szegedi csapat a pályaavató kézilabda-mérkőzésen. Képünk is a feketemezes SZEAC-játékosok egyik támadását ábrázolja. A tatabányaiak éppen erősen védekeznek A z iró és rendező Kari Hartl jó érzékkel nyúlt a témához, hogy Mozart életét úgy tükröztesse a filmművészet eszközeivel, hogy a teljességet adja a teljesség igénye nélkül. A nagy zeneszerző életéből olyan mozzanatsort ragadott meg, amely megmutatja Mozart géniuszát, ugyanakkor szembenállását is a bécsi Burg képviselte társadalommal. , Nem a »csodagyerek* Mozart kapott hangsúlyt a filmben, hanem az »udvari zeneszerző úr*, aki az -alantas néprétegek* számára írt muzsikájával éppen csak megtűrt volt titkos jakobinussága miatt. Muzsikájától félnek, nehogy újabb »elképesztő* operával botránkoztassa meg az udvart —, ugyanakkor mellőzni sem merik, mert tehetségétől is félnek. Ebbe a férfias vonásba olvad bele MOZART Színes osztrák film Jelenet a filmből: Anni Gottlieb és Mozart (Johanna M a t z és Oskar Wemer) művészi ereje, amelyet méltóképpen ragad meg a rendező a Varázsfuvola születésének miliőjében, Schikaneder szövegíró és színtársulata, az egyszerű emberek szeretetében, amely Mozartot körülölelte. Ebből a környezetből emelkedik ki lírai szépségű, s egyben tragikus szerelme is Anni Gottlieb iránt. Nagy vonások, nagy rajzok és mégis a teljességet adják, ugyanakkor a finom színek és árnyalatok sem szorulnak háttérbe. Mozart szerepében Oskar W e rner nyújtja művészete legjavát-, egy valóságos Mozartot alakít, s alakításában nem a külső ábrázolási eszköz dominál, hanem a belső emberi tartalmat kifejező játékfelfo* gás. Johanna M at z, mint Anni Gottlieb, méltó partnere. Gertrúd Kückelmann játéka Constanze szerepében megjelenésével is ked* ves színfolt a filmben, s Nadja Till e r, Erich Kunz, valamint Kari Skr aup szerepköre és játéka is megnyerő. Az operatőr Oskar S c h nir c h színes felvételei modern fényképezési felfogásról vallanak, s Mozart élete egy részének helyes ábrázolása az ő érdeme is. L. F. — Eladta a mástól kapott ruhát és Jegy nélkül utazott többször a vonaton Cselenszkl Tibor Bordány, Béke-dűlő 53. szám alatti lakos. Ezért a szegedi járásbíróság a társadalmi tulajdon sérelmére Ismételten elkövetett sikkasztás és csalás bűntettében mondta kl bűnösnek. Cselenszkl Tibort a bíróság három havi börtönbüntetésre ítélte, amelyet három évi próbaidőre feltételesen felfüggesztett. Gazdag hétrégi sportműsor Szegeden sokféle sportesemény lesz a bét végén. Közülük jójiéhánygt már. szombaton délután megrendeznek. A Szegedi Építők—Orosházi Kinizsi NB III-as labdarúgómérkőzés a SZEAC-stadionban, a megyei bajnoki mérkőzések közül a Textilművek—Hmv. Vasas a Textilművekpályán. a Móravárosi Kinizsi—Szegedi Honvéd a Cserepes sori pályán kerül sorra. Ugyancsak szombaton játsszák a Szegedi Kender—Győri Kinizsi NB l-es női röplabda-mérkőzést Újszegeden. Az újszegedi uszodában az uszoda 30 éves fennállásának évfordulójára jubileumi versenyt rendeznek. A délutáni események 4 órakor kezdődnek. A szombati sportműsor este ökölvívó-mérkőzéssel fejeződik majd be: a Szegedi VSE—Makói Vasas összecsapás a Rókusi Tornacsarnokban lesz fél 7 órai kezdettel. Vasárnap többe* között délelőtt Szegedi Kender—Bp. Petőfi NB l-es női röplabda-mérkőzés, délután SZVSE— Egyetértés NB II-s labdarúgó-mérkőzést játszanak majd Szegeden. Epy sérülésből két vita Az UTC—Csongrádi Honvéd megyei 1. osztályú labdarúgó-mérkőzésen az UTC egyik játékosa a fejmagasságnál alig alacsonyabban szálló labdát akarta elfejelni a védőjátékos elől. A Honvéd játékosa nem látta a fejelni szándékozó játékost, mert az mögüle ugrott ki és igy m'nden szándék nélkül feiherúota. Az UTC-játékos arca mélven fel is repedt A játékvezető sinolt. a sérült játékost elsösegélvnmH*ás véoett leküldte a játéktérről és szabadrúgást Mit az UTC ellen. Ez az ítélet és maga a sérülés ls pi'dra adott okot a nézők kőzött A szabályok azt mondidk: ha a játékvezető a fenti esetben a Honvéd-játékos iátékát minősítette szabdl'italannak. tehát manos láb miatt veszélyes játéknak, akkor a Honvéd esavata ellen kellett volna közvetett szabadrúnást. Hivatnia. Ha vedig a tejelő nxr-iátákos lejélését minősítette önveszélyes iá*éknak, akkor nem ken-** volna megállítania a já*ékot. mert ebben az esetben az önveszélyesen látszó }á*éi'os meokmta a »bü*tetés"t- azzal, hogy az ellenfái véi-*ienül teibeHigta. Ba a sémilés súlyossága miatt mégis sivolt nki-or csak {átékv—**Si lnh*dvgl lehetett Vól*a friy*a*ni a iá*"köt. A másik vitatéma az volt, hogy az elsősegélynyújtás után a visszatérni szándékozó játékost a játékvezető nem engedte vissza a játéktérre. A játékvezető a felezővonat tájékán állt, amikor az UTC kapusa kivédte a labdát, melyet földhöz veregetve kirúgni akart. Ebben a nülanathan jelentkezett a sérült játékos, hogy visszatérjen. A 1átékveze*ő ekkor nem engedte vissza a játékost. hanem csak 2—3 nerc múlva, amikor egy szabáhrtalan össze—/ivás miatt szabadrúgást ítélt. Erről azt kell tudni, hogy a sérült játékos bármikor vi—rátérhet a játéktérre, de előbb a játékvezetőnél jelentkeznie kell és annak engedélyt kell. adnia a belépésre. A játékvezetőnek ebben az esetben ennedélsrt. kellett volna adnia azonnal a visszatérésre és nem kellett volna megnézni/1. mia a labda játékon kívül kerül Kasza Ferenc ü. Dézsa—vi'an 4:2 (2:2) Az U. Dózsa labdariieóesaoata szerdán este Milánóban, 30 ezer néző előtt a Miien el'en látszott nemzetközi mérkőzfet és szép győzelmet aratott. Góllövők: Halápi (2), Színi. Szusza, illetve: Altafinl (2V Rádióműsor Péntek KOSSUTH-RADtO 4,26 Rákóczi-induló. 4,30 Hirek, időjárásjelentés. 4,38-1,59 Vidáman, frissen. Közben: 5,00 Falurádió. Utána a vidéki színházi műsor. 5,30 Hirek, időjárásjeientés. 6,20 Jó reggelt! 6,59 Időjelzés. 7,00 Hirek, időjárásjelentés 7,10 UJ könyvek. 7,25 Színház-, hangverseny- és moziműsor. 7,59 Időjelzés. 8,00 Műsorismertetés, időjárásjelentés. 8 óra 08 Technikai szünet. 8,10 Kerekes János müveiből. 9,55 Vidám percek. 9,10 Fúvósátiratck. 9,25 Operarészletek. 9,50 Magyar költők versel az éltalános Iskola IL osztályosainak. 10,00 Hirek, lapszemle, időjárásjelentés. 10,10 Magyar tájak zenéjéből. 10,59 Lottóeredmények. 11,00 Zenekari muzsika. 12,00 Déli harangszó, hirek, lottóeredmények, időjárásjelentés. ÍJ ora 10 Tánczene. 13.00 Frofeszszor úr. mi az igazság? 13,15 Mindenféle .., 14,20 Sportoló Ifjúság. 14,40 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekeL 15,00 Hirek, közérdekű közlemények. 15 óra 08 Időjárásjelentés. 15,10 Harmonika-muzsika. 15,30 Testamentum. Regényrészlet. 15,48 Dal tanulás. 16,05 Dallal, tánccal a világ körül. 16,55 Műsorismertetés. 17.00 Hirek, időjáráslelentés. 17.15 Szív küldi szívnek. 18.00 Fórum. 16,15 Záray Márta énekel. 18.40 Gvárt sziréna. 10 óra Blaháné. Daljátékrészletek. 19,24 Zenekari muzsika. 19,54 Jő éjszakát, gyerekek! 20,00 Es-tl krónika,~ időjárásjelentés. 20 óra 30 Péntek este. 21,25 Van új a Nap alattt 21,40 UJ magyar nótafelvételeinkből. 22,00 Hírek, időjárásjelentés. 22,20 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara Játszik. 23,30 Ady Endre verseibdl. 23,40 Tánczene. Közben: 24,00—0,10 Hírek, időjárásjelentés.. 0,30 Himnusz. PETOFIRADIÖ 5,00 Reggeli zene. 6,30 Színház-, tárlat- és hangversenymüsor. 6,50 Torna. 8,00—8,10 Hirek, tdőjárásjelentés. 14,00 Időjárásés vízállásjelentés. 14,15 Operettrészletek. 15,00 Zenekari muzsika. 15,45 Háromnegyedütemben. 16,05 Az őslények szigete. Elbeszéles. 16,30 Ritkán hallott operákból. 17,13 Tihanyi visszhang. 17,25 Tusa Erzsébet hangversenye a stúdióban. 18,00 Ernst Fischer: Az AlDoktól délre — szvit. 18,20 A Vasas képzőművész-körben. 18,40 Olasz kórusmuzsika. 19,00 Hirek, időjáráslelentés. 19.05 1000 szó németül. 19,15 Népdalok, csárdások. 19,40 Falurádió. 20,00 Szórakoztató hangszerszólók. 20,09 A pirosruhás lány. Rádiódráma. A szünetben: 21,00 Hirek. 21.05—21.20 Sporthíradó. 23.00 Hirek, időjárásjeientés. 23,15 Műsorzárás. TtUv'i'ámflfor Ma nincs közvetítés. Ap\áliiidetéscU 40A"»V6TEI Bélyeget legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet nálam Bélyegkereskedés. Kelemen u. 4. X3S61 Drótkerítéséi, huliámosat és gépfonatot, hozott anyagból ls elkészítem és a helyszínen felszerelem. Drótfonói Mura utca 4. fa Kábelgyár mögött). x Veszek szoba, konyhabútorokat. sezlont (rosszat ls). Pacsirta u. 29. 3904 Darálókád, kútvödrők eladók. Debreceni U. 30. 3969 10 méhcsalád Jól betelelve eladó. Moped ot beszámítok. Cim a kiadóban. 3970 Bőrkabátját most alakíttassa, Javíttassa vízhatlan bőrnuhltó festéssel 40 éve 'ennálló műhelyemben. Csordás bőrruhaké-zftö mester. Szent Miklós utca L, Felsőváros. X E— rekamié olcsón eladó. Dugonics tér U. I. 4. ajtó. 3989 LAKÁS ING4TI A N Eladó egy kétszobás magánház melléképülettel, lakáscseréveL Felsőtiszapart 27/b. 3923 Keresek 300—400 nöl puszta főidet, illetve kertet bérbe. Kút" jeligére kiadóba. 3997 szép kétszobás, parkettás belvárosi ház'elüsyelől lakásom elcserélem •őbérletire. T*1 szegeden vagy te'enen ls. „Kertesl előnyben' kiadóba. kisebb Lehet Jeligére Ház eladó lakásátadással, ugyanott sírkeresztek kapha•ők. Vasasszentpeter u. 29. 3985 f R V M Tiszaszigeti egyszemélyes jutalékos boltunkhoz boltkezelőt keresünk. Fizetés kollektív szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Szőreg és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. x Francia, német, latin nyelvoktatást vállal okleveles tanár. Petőfi sugárüt 13. 4002 Személyazonossági, '.-slamlnt egyéb Igazolványba gyors'énykéoek soronkivül elkészülnek — "runner fénvkénésznél, a rókusi •emplom mögött 3992 nelvárosi gyümöl-söskertem bérbeadom. Béke o. 4. Hosszabb gyakorlattal rendelkező géplakatosokat és villanyszerelőket fel-eszünk. Jelentke-és: Szegedi Jutaárueyár munkaüev' osztályán. X3997 200 UJ ELSŐÉVES TETT ESKÜT A SZEGEDI PEDAGÓGIAI FŐISKOLÁN Tegnap délelőtt U órai kezdettel tartotta meg a Szegedi Pedagógiai Főiskola ünnepélyes tanévnyitóját a főiskola dísztermében. Az ünnepségen, amelyen Nagy István igazgatóhelyettes mondott ünnepi beszedet, majd K. Tóth Ferenc, a főiskolai pártszervezet, Budai János pedig a főiskolai KISZszervezet nevében üdvözölte az elsőéves hallgatókat. A tanévnyitó ünnepséget a főiskola 200 új elsőéves hallgatójának eskütétele és a főiskolai énekkar rövid műsora zárta be. Ma reggel á többi felsőoktatási Intézmény után a Szegedi Pedagógiai Főiskolán ls megkezdő, dik a munka az 1960—61-es tanévben. — A MAGYAR VEGYIPAR FEJLESZTÉSÉNEK néhány kérdéséről tart előadást Bontó László, az Országos Tervhivatal vegyipart o-ztályának vezetője ma, pénteken délután 5 órai kezdettel a Kémiai Intézet (Beloiannisz tér 8. szám) első emeleti tantermében. Az előadást a Magyar Kémikus Egyesület szegedi csoportja rendezi. SIKKASZTÓ KALAUZ FELETT ÍTÉLKEZETT A BIROSAG A szegedi Járásbíróság szeptember 5-én megtartott nyilvános tárgyaláson ítélkezett Molnár Gyula Szeged, Lengyel utca 33 szám alatti lakos ügyében. Molnár Gyula, a 42-es Autóközlekedési Vállalat volt kalauza, rendszeresen elsikkasztotta a rábízott autóbuszlegyek árát. Ezenkívür" munkatársaitól kölcsönöket vett fel. aminek megadását egyre halogatta. Ezért a bíróság Molnár Gyulát, a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett csalás bűntettében bűnösnek mondta kl és összbüntetésül 10 hónapi börtönbüntetésre továbbá háromévi egyes Jogoktól való eltiltásra, mint mellékbüntetésre Ítélte. x Nagyszabású szüreti bálát rendez a Vasútas Szakszervezet Petőfi Sándor Kultúrotthon vezetősége szeptember hó 17-én este 8 órai kezdettel. A bál reegel 4 óráig tart. Az est keretében fellép Ktss Gvula tá-iedslépekes. Belépődíj 8 Ft. Kltüpő reve. bű'é és tombola lesz. x Szabás, varrás tanfolvara Indul október 6-án. csütörtökön du. 6 órakor a KPVDSZ Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14.) Telefon: 2932.) Jelentkezni lehet az irodahelyiségben de. 9-17 óráig. X Szüreti bálát rendez a Juhász Gyula Művelődési Otthon f. hó 17-én, szombaton este léi 8 órai kezdettel. Tombola, táncverseny, szív küldi. Belépődíj egy darab tombolajeggyel 3 Ft, kfsérőjegy 3 Ft. Mindenkit szívesen vár a vezetőség. x A tartásdíjakról. Gvermekek, szülők. házastársak és rokonok tartási kötelezettsége címmel dr. Szántó Elemér megyei bírósági tanácsvezető tart előadást szentember ls-án du. 5 órakor a Postás Művelődé*) Otthonban. Jeevek a művelődési otthon pénztáránál válthatók. x Orosz, német, angol, francia rvelvton'olyam Ú1ra Indul október első hetében a KPVDSZ Központi Művelődési Otthonban (Tolbuhtn sgt. 14.) Jelentkezni !ehet az lrodahelviségben mindennap 9-17 óráig. Szombaton S-M óráig, x Társastánr-tanfolvam Indul zeptember hó 19-én (hét'őn) este 8 órakor a Vasutas kultúrotthonban. A leeűtabh táncok tanítása. Táncnktato KTész Éva. Tanf'á«1 idő hat héMe tart. Jelentkezni lehet a ' nlt.lrotthonban mlndennan du. * s-ig a gondnoknál (Rákóczi utca 1. szám). ENYHE IDO — NEHANY HELYEN KISEBB ESO Várható időjárás péntek estig: felbőátvonulasok, több helyen, főként nyugaton és északon kisebb eső. Mérsékelt, helyenként élénk déli széL Az éjszakai lehűlés északkeleten is mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet oénteken 18-21 fok között. 1360. szeptember 16, péntek MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél 6 órákor: A spessartl fogadó. — Színes szélesvásznú nyugatnémet film. 16 éven álul nem ajánlott. Szeptember 21-tg. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Mozart. — Színes osztrák füm. ic éven alul nem ajánlőtt. — Szeptember 21-ig. Fáklya: Fél 6 és fél 8 órakor: A dzsungel könyve. —i Színes angol film. _ Korhatár nélkül, szeptember 18-lg. Tömörkény L Művelődési Otthon, Petőfitelep, m. u. 7 órakor: Megfelelő ember. Magyar film. 10 éven alul nem ajánlott. Ságvári telep) Művelődési Otthon, 7 órakor: OngóL Román film. Kender Mozi (Rigó u. kultúrterem) 5 órakor: Vörös tinta. Magyar film. Dugonics Mozi: 6 és 8 órakor: Tisztességtudó utcalány. Magyarul beszélő francia film. 18 éven felülieknek.) ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Szeptember 10-től 17-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárés ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol u. 6. Telefon: 36-48. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. — Lángbaborult egy amerikai utasszállító repülőgép a New York-1 repülőtéren, leszállás közben, miután egy töltésbe ütközött. Hetvenegy utasából és öt fónyl személyzetéből senki sem halt meg, csak néhányan szenvedtek könnyebb sérülést. — Több mint egymilliárd dollárra becsülik azt a kárt, amelyet a napokban az Egyesült Államok felett is átvonuló „Donna" elnevezésű hurrikán okozott — csupán Floridában. A hurrikánnak egyébként az amerikai kontinensen 25. az Karibitenger térségében pedig 118 halálos áldozata van. DEL-MAGYARORSZAG a Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának és Szeged m. J. város tanácsának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. < Szerkeszti a szerkesztő bizottság Mb. felelős szerkesztő: Nagy István Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétánv 10. Telefon: 35-35. 30-03, 40-00 Éjszakai telefon 35-06 és 31-80 Kiadta a C«angrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős Hadő: Kovács László Kiadóhivatal: Szeaed, Klauzál tér 3. Tele'on 35-00 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Sze-redt Nyomda Vállalat, Szeged. Káré-r. utca 0. A lapot árusításban és előfizetésben a Csongrád meg-jel oostahtvst-'ok terteszttk. E'ő'tzetést dfj e-., hónapra 11 Ft. Előfizc«nc'd há-melv nostahlvatalnál ós kézbesítőnél.