Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-15 / 218. szám
3 Csütörtök, 1960. szept. 15. Még sok tényező fékezi a megye iparában és mezőgazdaságában az ez évi terv végrehajtását — Beszámoló a megyei pártbizottság üléséről — Amint arról lapunk tegnapi számában hírt adtunk, ülésezett az MSZMP Csongrád megyei bizottsága. Az ülésen Török László elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára tartott tájékoztatót a megye politikai és gazdasági helyzetéről. Török elvtárs gazdasági kérdésekről szólva először az ipar helyzetéről beszélt. Megemlítette, hogv az eltelt hónapok bizonyítják: helyes volt a megyei pártbizottság április 20-i határozata, amit a megye iparával kapcsolatban hozott, ezek a határozattok reálisnak bizonyultak, 'jelentós eredmények születtek, de még sok tényező fékezi az 1960. évi népgazdasági terv sikeres végrehajtását. A megve szocialista ipara az első fél évben 7,3 százalékkal túlteljesítette félévi tervét, ez azt jelenti, hogy «z elmúlt év hasonló időszakához képest a termelés növekedése 19,3 százalék. A termelékenység 8—10 százalékkal emelkedett globálisan. A termelés növekedésének 55 százaléka a termelékenység emelkedéséből, 45 százaléka pedig létszámemelésből fakadt. A minisztériumi ipar viszont a megyében elérte a megyei pártbizottság április 20-i határozatában kitűzött célt, s az első fél évben a termelés növekedésének kétharmada már a termelékenység emelkedéséből eredt, a helyi iparban azonban a termelés emelkedésének csak 48, a szövetkezeti iparban pedig csak 50 százaléka származott a termelékenység emelkedéséből, a többi a létszámnövekedésből. Hiba, hogy mind a minisztériumi, mind a helyi iparban 1—2 százalékkal növekedett az anyagköltség. déséhez felzárkózzanak a.tel- Nagy a munkaerő hullám- További erőfeszítések szük- meghaladja a párttagok létjesítmények. zása is. Az első fél évben ségesek annak érdekében is, számát. Egy-másfél év alatt A termelés növelését és a 6400 új munkást vettek fel, hogy csökkenjen az igazga- elérhető, hogy minden játermelékenység emelkedését ugyanakkor 5400 kilépett. A tásban, kisegítő immkafolya- rásban, minden helységben gátolja egyes helyeken a már betanított munkások el- matokban és az adminisztrá- túl haladja a KISZ-tagok munka ros6Z megszervezése, vesztése további jelentős ká- cióban dolgozók száma. A száma a párttagság létszáami miatt sok a csellengés, rokat okoz éppen úgy, mint megye iparában a dolgozók mát. a lógás. a túlzott túlóra. Fél év alatt 26 százaléka nem közvetlen Az üzemi munkásfiatalok A » a megye iparában 328 000 termelő munkát végez, sőt a KISZ gerincét alkotják és termelési idő ezér^ B Ira túlórát használták fel és fi- például a Nagylaki Kender- az elmúlt ^ körül van Fz i* mutatta zettek ki, ami szintén ked- gyárban ez az arány 41,4 nősen az üzemi Kisz-szerhosr a fme'em mevszi- vezőtlenül befolyásolja a százalékos! Néhány helyen a vezetek erősödtek meg. A lárdításában még milyen termelékenységet. prémiumfeltételek sem meg- megyében azonban bizonyos jelentős belső erőforrás rejtőzik. A fegyelem nem kielégítő voltára jellemző, hogy a mintegy 27 ezer üzemi golgozó közül — igazoltan és igazolatlanul . . .. .. . , . , felelőek. Egyes helyeken fokig hátráltatja az üzemi A sok tulora jórészt azért úgy határozzák meg> hogy az KISZ-szervezetek munkáját, „11' havi egyébként - a fizetésért! - fejlődését hogy a munkáselvégzendő feladatok megöl- ifjusagnak mintegy 40 szádásával az úgynevezett -pré- zaléka faluról jár be dolmiumfettételek" is teljesít- gozni az üzemekbe. Az üzelalat nem teljesíti havi tervét, sok a »hóvégi hajrá". — 3200 nem vett részt az A megye pártbizottságainak, hetők. Ezért első fél évben a terme- üzemi pártszervezeteinek, az néhány helyen lésben, s ez is mutatja, üzemekért felelős gazdasági hogy a tudatos fegyelem vezetőknek nagyobb energikialak'tásától még mesz- át kell fordítaniok a helyzet sze állunk. megjavítására. mi KISZ-szervezetek erófea prémi- szítéseket tesznek a munkaumot fizetéskiegészítés- verseny támogatására, a térnék, nem nedig a jobb és melési mozgalmak kifejlesztöbb munka ösztönzőjé- tésére. nek tekintik. A VII. pártkongresszus útmutatása szerint Új, termelékenyebb gépek Á termelékenység emelkedését jelentősen elősegítették az új gépek is. Az e!«ő fél évben közel 50 millió forintos beruházás 48 százaléka gépekre jutott. Uj gépek beállításával a Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyárban 17,5, a Makói Génevárban 27 százalékkal nőtt a termelékenység, s hasonlóképpen a Szegedi Szalámigyárban, a Szeaedi Lemezgyárban és más üzemekben. A belső lehetőségek feltárásában is vannak eredmények. ennek következtében a Hódm«»zővásárheyi Szandálüzemben 7, a Fémipari Vállalatnál 5,5, az Apátfalvi Téslagvárban 4 százalékkal nőtt a termeTókenvség. Az év első felében minden minisztériumi iparhoz tartozó üzem rentábilisan termelt. öt tanácsi vállalat azonban veszteséges volt. Az etaő fél évben 14 vállalat ksnatt élüzem-, illetve kiváló vállalat kitüntetést, 2738 munkás kiváló dolgozó oklevelet, illetve jelvényt, 542 csonort versenyez a szocialista munkabrieád címért, 45 viszont már elnverte ezt a kitüntetést. Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy az üzemek kommunistái, gazdaságvezetői, a munkások és műszakiak megértették a megvei pártbizottság április 20-i határozatát. Ha egyes területi párt- és szakszervezetek, valamennyi gazdasági vezető következetesebben küzdött volna a határozat végrehajtásáért, még nagvobbak lennének az eredmények. Néhány helyen — Makón, Szentesen, Szegeden — azonban két hónapot is késett e határozat megismertetése. A megyei párt-végrehajtóbizottság a jövőben jobban megköveteli és rendszeresen ellenőrzi a nárthatározatok végrehajtását. Világosan látnunk kell, hogy a megye iparának tervét minden részlegében szükséges teljesítenünk annak érdekében, hogy népgazdaságunk egészségesen tovább fejlődiék. Ennek érdekében tovább kell javítani az üzemi pártszervezetek politikai és gazdaság-szervező munkáiét, emelni kell a gazdaságvezetés színvonalát, fokozni kell a eazdasáei vezetők felelősségét a terv minden részletében való teliesítéséért, a termelés tartalékainak feltárásáért, hogy minden üzemben következetes munka folyjék nemcsak az üzem, hanem az egéáz népgazdaság érdekeiért. Hangsúlyozta a beszámoló, Az 1960. évi tervet minhogy elsősorban a gazdasági den részletében (az exportvezetők felelősek az üzemek- tervet is!) teljesíteni egyet ben levő hibákért, s a jövő- jelent a hároméves terv előben a pártszervek és párt- irányzatainak megvalósításé Ez idő szerint 282 ifjúsági brigád működik 2400 fővel az üzemekben. e brigádok közül 115 küzd a szocialista munka brieröfesziteseivel, a helyi cí™éFt- . erőforrások és tartalékok amelyet , 10 tfjufiági legteljesebb kihasználása- brigád nyert el. Az állami gazdaságokban, eéoál1 omásokon és a legtöbb a termelőszövetkezetek erőfeszítéseivel, a helyi val kell párosulnia, szervezetek rendszeresebben val, s a második ötéves terv mert máskéht nem számít- ^ és alaposabban ellenőrzik a sikeres megkezdésével. Nincs hatunk eredményekre. S ^r KTs^etve^ feladatok végrehajtását joga senkinek ezt a nagy je- Jelent és Ezek tevékenysége azonban Szükség van tehát lentóségű feladatot félváll- _ K1K7 még sok helven gyenge és az üzemi politikai munka ról kezelni. A megyei párt- . a , munkóinrol a7tTemtehet kltaAatÍfarnartunke,yVH bizottságnak meggvőzödése, «« koneresszusrnvalo k'a kongrraszusánafipa"á ** te'keszulesrol termelőszövetkezetek jelenvonatkozó határozatai ad- ' sza™zervezetek' KISZ- A megyei pártbizottság fős részében még nem alaják meg. szervezetek, a gazdasagi ve- tagjai ezután második napi- kult meg a KTSZ-szervezet Nem hajtottuk még végre zetők, a munkások és mű- rendi pontként meghallgat- Ezután Ágoston elvtárs röa Politikai Bizottság határo- szakiak nagy többsége he- ták Ágoston József elv- viden érintette az egvet zatát sem, ami az üzemi agi- lv„i; - inarának to- társnak, a megyei KISZ-bi- mista- és tanuló,fmsag b»lvtációról szól. Szükséges is- y „ ? 'T t , z°ttság titkárának jelentését ze'ét, majd a párt és a KTSZ mét elővenni ezt a határo- vabbi sikere érdekeben el" a Kommunista Ifjúsági Szö- kao~olattval foglalkozott, zatot. s a végrehajtást meg- határozott következetesebb vétség munkájáról és a vériil nedig ismertette, hogy szervezni. vezetést és munkát Gazdaságilag és politikailag torább erősödtek termelőszövetkezeteink kongresszusra való felkészü- medvénk KTS7!-szer"e-v>trilésről. Ágoston elvtárs elöl- ben a konor-cczusra való járóban megállapította, hogy szervezeti felkészülés kleléa KISZ az elmúlt három év gítóen halad. Tájékoztatásul alatt az ifjúság elismert közötte, hogy szervezete lett, taglétszáma a megve KTS7i-flat«lságit Ezután Törők elvtárs a tett kukorica besilőzása Is. és népszerűsége állandóan 20. szavazati joggal renmező-zazdaság helyzetével Az őszi vetési munka elő- nő, a társadalmi, politikai és deikező küldött képviseli foglalkozott Elmondotta, készítése jól halad. Kilenc- gazdasági életben egyre fon- a kongresszuson, hogy ma már megyénkben százhatvan gépállomási trak- tosabb szerepet tölt be. A KArte a nért*zeTooMte+.k se195 termelőszövetkezet gaz- tor dolgozik a földeken. A KISZ taglétszámának növe- gittévé*. hogv meevé-k ifiúdálkodik s az ezekbe tömő- gépállomások mélyszántási kedése egészséges. rült parasztok ebben az év- tervüket 29 százalékra, vetőben jelentős erőpróbáról tet- szántási tervüket pedig tek tanúságot A tsz-ek ve- százatokra teljesítették, téstervüket teljesítették a Termelőszövetkemtök kukorica kivételével és Az úi technika és a norma HTba lenne azonban, ha az általában kedvező átlagszámok mögött nem látnánk meg a megye iparának gyengeségeit — folvtatta Török elvtárs. — Noha a megve minisztériumi inara első félévi tervét globálisan jól teljesítette, ennek ellenére az üzemek 35 száza'éka nem te' iesítette félévi tervét, ami a termelékenység mutatóit illeti, s nem érte el a kívánt szintet, sőt egyes üzemekben egvhetvben áll a termelékenység. Nyilvánvaló, hoev az életszínvonalat megszilárdítani, s később növelni csak abban az esetben lehet, ha a termelékenység egészségesen növekszik. Nvugtalanító jelenség. h"gv az állami ioar 68 százaléka a kívánt termelési szintet sem érte el, számos üzemben viszont létszámnöveléssel értek el terme'éspövekedést. A Hódmezővásárhelyi Mérlevgvárban a 12.7 százalékos terme'ésemeH-"dést 12.7 száza' ékos létszámemeléssel, az Uiszegedi Kender- Lenszövőben a 9 száap'é^fjs ter-rielécemelkedést 9.7. a Hódmezővásárhelvi Maiolikagyárban a 11.9 százalékos te-meléspme'kedést 123. a MAHART tápéi * hptóiavító telepén az 1.7 százalékos termeléseme'kedést 22.9 százalékos létszámemeléssel érték el. Tehát a magas létszámemelkedés miatt nem alakult kedvezően a terme' ét-enység. A termelés növelésének két útja lehetséges: egyik a létszám növelése, másik pedig az egyes munkások termelékenységének fokozása. Ez utóbbi a legfontosabb. Ehhez viszont szükséges a technikai színvonal emelése, a szaktudás fokozása, valamint a tudatos fegyelem és a szocialista munkaverseny. A megye iparában az első fél évben fejlődött a technika, ' sok új. korszerű gépet és terme'ési eljárást vezettek be. De ennek megfelelően nem fejlődött minden esetben a termelékenység. Ez az ál'anot viszont nem tartható fenn sokáig. Nem egvedüli eset, ami a Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban tapasztalható, ahol egy új, nagy teljesítményű gépet a régi. elavult gép normájával üzemeltetnek. Egyes gazdasági vezetők népszerűtlen feladatnak tekintik a teljesítmény-követelmények növe'ését ott is, ahol új technikát, új termelési eljárásokat, új munkaszervezést vezetnek be. Az utóbbi időben jelentősen emelkedett a megye inarárak műszaki színvonala. nőtt a munkások begyakorlottsága, s ez megkívánja, hogy ahol szükséges, ott a régi teljesítmény-feitételeket újjal helyettesítsék. Ieen sok helyen hiányzik azonban a normák műszaki mevalanozottsága, sok a becsült norma, s különösen a tanácsi marban. Ha a termelékenység emelkedésében minden üzemben eredményeket akarunk elérni, szükséges, hogy a technika fejlő18 A 23 000 holdra hordták ki a szervesaz országban elsö-ek me- trágyát. A megyében a vetőgyénkbcn fejeződött be mavszüksévlet biztosított, lyen a az aratás és cséplés. Elősegíti az őszi szántási, veA gabonafel'vásárlási tervet tési munkák időbeni elvégaugusztus 26-ig 78,9 száza- zését. hogy a megye tsz-ei lékra teljesítették a közös meglévő 130 traktoruk melgazdaságok, azóta az ered- lé az idén 200-at vásárolmény még nagyobb. tak. Az őszi betakarítási mun- Török elvtárs ezután utalt kákban sincs lemaradás, arra, hogy megkezdődött a burgonva és a pártszervezetek sikeresen dolgoztak a termelőszövetkezetek megszilárdításán. A KISZ-alanszervezetek száma megha'adja az 500at, amelyekben köze! 20 ezer KISZ-tag tevékenykedik. örvendetes, hogy sok he- Ágoston tózsef elvtárs KISZ-tagok száma számolóiát. sá"a v«'óban e-e-Sménvoeen '•észüttön a 1CTC7 ^op sorra kerülő kongresszusára. A mewej pártbizottság elfogadta és tudomásul v°tte bea cukorréna szedése, és folyik a si'ókukorica betakarítása is. Ebben az évben 7900 holdon termettek a közös gazdaságok silókukoricát és ezt már több mint 40"0 hold- Száznvolcvanhat tsz-ben már ról be is takarították. Ugyan- pártszervezet működik, kiakkor szükségessé vált 3000 lencben pedig a pártsz.ervehold tavaszi szántásba ve- zet létrehozását készítik elő. As aszály terméskiesést okozott A termelőszövetkezetek teljesítését is gátolja. A tergazda.ságl vezetésének szín- melőszöve'kezetekben a légvonala javult, néhány közös főbb gond tehát a takargazdaságban ez azonban még mányhiány. ennek csökkengyenge. Több tsz elnöke a tése érdekében minden tarnagyüzemi gazdaság vezeté- talékot fel kell kutatni séhez szükséges szakképzett- számba kell venni a lehetőséggel nem rendelkezik, az sétekét és el kell érni, hogy azonban kedvező tényező, egyeden szál se menjen vehogy szendőbe. . _ „ . Eayes termelőszövetkezemegyenk közös gazdasa- tekben gaiban 200 dolgozik. mezőgazdász hiányosságok mutatkoznak a belső fegyelemben, a közős tulajdon megbecsülésében és védelmében. Fontos teendő tehát a köEz évben a termelőszövetkezetek mind gazdaságilag, mind politikailag tovább erősödtek. Az idei kedvezőtlen idő- zös gazdaságok belső rendjárás. az aszálv azonban bi- "' íek megszilárdítása, a szöznnyos nehézségeket okoz vetkezeti parasztság egyséElmondható, hogy az ország gérek további erősítése, területén éppen mevénkben A megyei pártbizottság isesett a leekevesebb rssna- meri a megye termelőszövetesett a legkevesebb csapa- ke2eteJnek KOpdiait. amelvek dek. Ezért a termelőszövet- elsősorban az aszálv és nékezetek egy része nem tudia hány helyen a kezdeti szerteljesíteni termelési tervét, vezésbeli nehézségek követbizonyos növényfajtáknál k6rfnyei' Jf^t a ; , . , , ' ., zottság megfelelő tntekedétermeskieses mutatkozik. sek ^ javasiat(>k útián Különösen az hat kedvezőt- igyekszik segttséset nyüjtalenül, hogy igen nagy a ki- ni a megye szövetkezeti pa esés takarmányfélékből, ami rasztságának, ennek azonaz állattenyésztési tervek ban Úi mun' aszervezé.«i mórl.«7errel hónapok kai csekken a/ építési idő Harminc-negyven százalékkal emelkedik a termelékenység Az építkezések meggyorsí- nem az építés valamennyi tására az Építésügyi Minisz- feladatára, térium, az építéstechnikai és Az üj építési üzem meg„ épitesgazdasagi iroda, vala- alakításában sokat segítetm nt a Baranya megyei Épí- az Étégl SZakemberei, tőipan Vallalat az orezágban akik a 20 küIönböző munka!ÍS.6n5k 1 folyamatra szakosított brigádoknak 8 hónapra és az üzem vezetőségének tíz hónapra előre kidolgozták az . ... . építkezés ütemtervét. Ennek szovjet és csehszlovák ta- ala ián mindi tudták fog. pasztalatok alapjan folya- lalkoztatni a brigádokat es matos, szalagszeru munka- mintegv 10 százaiékkal csöken,a«*travAetinl /InloiAnf Ir kentették az inproduktív munkával eltöltött órák számét szervezett Pécsett a Kolozsvár utcai új lakások kivitelezésére. Az új építési üzem szervezéssel dolgozik. Ez korszerűbb és haladóbb forma az országban eddig ismert építőipari munkaszervezési megoldásoknál. Ennél is szakosított brigádokat alakítanak, de nemcsak néhány munkafolyamatra, haAz összehangolt munkaszervezéssel 30—10 százalékkal emelkedett az egy főre eső termelés. Szovjet ku 'uráüs p ír kü dót séq érkeze't házon ba Az SZKP Központi Bizottságának nyolctagú kulturális küldöttsége szerdán Magyarországra érkezett. A küldöttség vezetője V. A. Kirilin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tudományos és felsőoktatási osztályának vezetője A Ferihegyi repülőtéren a szovjet küldöttség fogadására megjelent Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ott volt a vendégek fogadásánál az MSZMP Központi Bizottságának több tagja és osztályvezetője. Huszonegyezer fatol dolgozott a KISZ nyári önkéntes ifjúsági táboraiban A KISZ Közoonti Bizottságának székházában szerdán sajtótáiékoztatón ismertették a KTSZ nyári önkéntes ifjúsági táboraiban dolgozott fiatalok munkasikereit. Elmondották, hosv a óváron 24 építőtáborban, több mint huszonegyezer fiú éi lány dolgozott, 215 ezer köbméter földet termeltek kl és 63 kilométer hosszúságú csatornát készítettek. A leánytáborok lakói 300 ezer szőlőt kötöztek, tizenegyezer mázsa zöldséget és ötezer mázsa gyümölcsöt szedtek.