Délmagyarország, 1960. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-10 / 214. szám
3 Szombat, 1960. szeptember 10. Harmadik lett olimpiai labdarúgó-csapatunk Magyarország—Olaszország 2:1 (ítO) A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott pénteken este az alábbi összeállításban mérkőzött az olaszok olimpiai labdarúgó-válogatottjával: Török — Dudás, Várhidi, Dalnoki — Solymosi, Kovács JII. — Sátori, Göröcs, Albert, Dunai, Orosz. Az első negyedórában változatos volt a küzdelem; mindkét csatársor több jó helyzetben hibázott Azután feljöttek a mieink és az első félidő közepén Orosz kavarodás után talált a hálóba (1:0). Szünet után a 65. percben ismét kavarodás támadt az olasz . kapu előtt s Dunai lövése egy olasz védőről jutott a hálóba (2:0). Az olaszok fergeteges ellentámadásai után ismét a magyar csapat támadott. Nyolc perccel a befejezés előtt az olasz csapatnak sikerült szépítenie (2:1). A hátralevő időben oáltakozó játék folyt, de az eredmény már nem változott. A magyar csapat jobban játszott, mint a dánok ellen. Egyénileg Török, volt a legjobb, de jól játszott Dudás, Solymosi és Göröcs is. Csapatunk e győzelmével megszerezte az olimpiai labdarúgó-torna harmadik helyét. | 191 pont, 3. Kalinyín (Szovjetunió) 190 pont. Önműködő sportpisztolyversenyben olimpiai bajnok: W. Macmillan (Egyesült Államok) 587 kör, 2. Linnusbuo (Finnország) 587 kör, 3. Zabelin (Szovjetunió) 587 kör. Gyeplada-torna végeredSok aranyérmet nyertek a szovjet tornásznák 3. Spanyolország. 405 kg. 'Középsúly, olimpiai bajnok: Palinszky (Lengyelor2. J, George (Egyesült Al- Olimpiai KOZAIK lamok) 430 kg, 3. J. Bochenek (Lengyel- Panaszkodnak a tábor vemenye: Olimpiai bajnok: Pakisztán Pénteken az egyéni baj- 9:5. A magyar versenyzők 3. Veres Győző (magyar) , India' hoki küzdelmekkel végetér- gyengén vívtak. An* ' tek a női tornaversenyek. Olaszország—Anglia 9:5. Legelőször lóugrásban dőlt Olimpiai bajnok: el a küzdelem. Olimpiai baj- Olaszország, nok a 24 esztendős Nyikola- • 2 Anglia jeva lett, akinek ugrását a 3; szovjetunió, pontozók 9266 pontra érte- 4 Magyarország. rábbi átlaeeredntónyéhez s A súlyemelés váltósúlyú ovszÁg) 420 kg, zetői a távol-keleti sportolók tevTQ ílfi^^os tellesit- számában péntekre virradó- 4. Tóth Géza (Magyaror- falánksága miatt. Eddig pélménnvel érdemelte ta az ™ befejeződött a verseny, szág) 417.5 kg. dául 60 000 tojást 20 000 aranyérmet. A szovjet Kurinov és az Kardcsapat-verseny ben a fagylaltot, 2000 tyúkot, 1200 O S M.uratova (Szovjet- amerikai Kono versenyeztek résztvevő együttesek hat taló rizst, 60 000 kiló banánt unió) 19 049 pont oz cIső helyért és nagy küz- csoportban kezdték meg az fogyasztottak el. Fabre, az 3. L. Laünvina (Szovjet- delem után a szovjet ver- elődöntő küzdelmeket. Csa- olimpiai falu vezetője agunió) 19 016 pont. senyzö nyert. Kellemes meg- patunk, amely az első cso- RÓdva jegyezte meg: banánA lóugrás után a gerenda lepetés számunkra a ma- portba került Belgiummal tartalékunk már teljesen kikövetkezett. Eredmények: 0var Veres Győző harmadik és Bulgáriával együtt, az el- fogyott Gerenda, olimpiai bajnok: helye. ső, belgák elleni mérkőzésen * Eva Bosakova (Csehszlová- Olimpiai bajnok Kurinov 9:3 arányban győzött. A „jelvénypiacon- az a kia) 19 283 pont (szovjet) 437,5 kg, új világ- Sportlövészet: Koronglövő helyzet, hogy már nem le2. L. Latinyina (Szovjet- és olimpiai csúcs. olimpiai bajnok: Ion Dumit- het szovjet szputnyikot kapunió) 19 233 pont. 2. T. Kono (amerikai) rescu (Románia) 192 pont ni, s ezer líráért árulják 3. ' S. Muratova (Szovjet- 427>5 kg, 2. Rossini (Olaszország) Haiti jelvényeit is. unió) 19 232 pont. • Felemáskorlátú olimpiai bajnok: Polina Azstahova Szombaton \ '. (Szovjetunió) 19 616 pont 2: L. Latinytna (Szovjetunió) 19 416 pont. 3. T. Ljukina (Szovjetunió) 19 399 pont Női talajtorna: olimpiai bajnok: Larisa Latinyina (Szovjetunió) 19.583 pont, 2. P. Asztahova (Szovjet- ,1 . , . * . 1 _ , unió) 19532 pont, Heivegi sportműsor bzegedsn SZEHC—Tatabánya NB Il-es kézilabda-mérkőzés Szegeden Spartacus —Jászberényi Lehel NB lll-as labdarúgó-mérkőzés vasárnap 3. T. Tjukina (Szovjetunió) A szegedi sportrendezvé19.449 pont nyek közül kiemelkedik a vasárnapi SZEAC—Tatabányai Bányász NB.II-es kézilabda-mérkőzés, mely pályaavató lesz. Párbajtőrben csapatunk Luxemburg ellen 9:2-re győzött és bejutott a négy legjobb közé. A késő délutáni középdöntőben: Anglia—Magyarország 8:7, Szovjetunió—Magyarország A Spartacus NB III-as labdarúgó-mérkőzésén az újonc és eddig jól szereplő Jászberényi Lehel mutatOlSmpiai táblázat Alábbi kimutatásunkban 134 szám eredményeit vettük figyelembe, mivel a pénteken elkezdődött félnehézsúlyú súlyemelő versenyről csupán szombatra virradóra jeleznek eredményeket. ezüst- és bronzérmek megoszlása Az olimpiai arany a következő: Szovjetunió Egyesült Államok Olaszország Németország Törökország Ausztrália Magyarország Lengyelország Csehszlovákia Románia Nagy-Britannia Dánia Uj-Zéland Jepán Bulgária Svédország Ausztria Pakisztán Görögország Norvégia Franciaország Belgium Svájc Irán Finnország Hollandia Dé'a'rí ka EAK A rgen ti na Jugos-'.'ávia Kanada Ghána Tajvan Portugália Szingapúr India Frit-tvvugatindia Brazília Irav Spanyolország 37 arany 33 13 10 25 ezüst 18 9 19 29 bronz 15 10 Ilii kőzik be a szegedi közönségnek. A Spartacus csak akkor nyerhet, ha a legjobb tudását nyújtja. A megyei labdarúgó-bajnokságban eldől, hogy a Szegedi AK és a Móravárosi Kinizsi megőrzi-e továbbra is veretlenségét, a Szőregi Rákóczi pedig megtartja-e első helyét a táblázaton. A falvak sportéletének jelentős eseménye, hogy megkezdődik az 1960/61. évi járási labdarúgó-bajnokság. A három NB l-es tekecsapat ezúttal idehaza játszik. Az Építők, amely legutóbb Budapesten győzte le az FTC-t, a jelek szerint ismét sok pontot szerez. Nagy küzdelem és szoros eredmény várható viszont a Szegedi VSE—Űj pesti Dózsa találkozón. SZOMBAT 11 Labdarúgás Megyei bajnokság: SZAK —Textilművek, SZAK-pálya, 4 óra (Horváth M.). Előtte ifjúsági bajnoki. UTC— Csongrádi Honvéd, UTC-pálya, 4 óra (Újhelyi). Városi bajnokság: Előre—Bőrösök, Vasutas-pálya, 4 óra (Csonka). Tartalékbajnokság: Alsóváros—Kinizsi, Szabadság tér, 4 óra. Juta—Építők, Juta-pálya. 4 óra. VASARNAP Labdarúgás NB III: Sz. Spartacus— Jászberényi Lehel, Hunyadi tér, 4 óra (Dudás). Előtte íz. Spartacus—Sz. Építők ifi-bajnoki. Megyei bajnokság: Dorozsma—Kistelek, Dorozsma, 4 óra (Bálint). Sz. Honvéd—Szőreg, Cserepes sor, 4 óra (Halasz). Juta— Sz. Dózsa, Juta-pálya, 10 óra (Bokor). Előttük ifi-bajnokiak. Ifjús.-'gi bajnoki ág: UTC—Csongrád, UTC-pálya, 9 óra. Bőrösök—Makói Vasas, Ady tér, negyed 3. Járási bajnokság: Ullés—Űjszentiván, Ullés, 4 óra (Fodor). Kübekháza—Tápé, Kübekháza, fél 4 (Selmeczi). Deszk—Ásotthalam, Deszk, 4 óra (Barna). Sándorfalva— Mórahalom, Sándorfalva, 4 óra (Megyeri). Pusztamérges —Algyő, Pusztamérges, 4 óra (Ábrahám). Városi bajnokság: Lemezgyár—Kábelgyár, SZEAC-stadion, 9 óra (Kádár). Helyiipar—Erdőgazdaság, SZAK-pálya, 9 óra (Forián L.). Tartalék'** inokság: UTC—Dorozsma, UTCpálya, háromnegyed 11. Több csapatunk idegenben játszik. A Szegedi VSE Jászberényben, az Építők Gyulán, a Szegedi VSE II. Szentesen, a Móravárosi Kinizsi Mindszenten, a SZEAC II. Hódmezővásárhelyen a H. Honvéddal, az Alsóváros ugyancsak Hódmezővásárhelyen a H. Vasassal mérkőzik. Kézilabda Ady téri pálya: Textilművek—Ifjú Gárda, megyei női, fél 9. Sz. Spartacus—SZVSE, megyei férfi, fél 10. SZEAC —Tatabánya, NB Il-es férfimérkőzés, 11 óra. Cserepes sor: Móravárosi Kinizsi— Hódmezővásárhelyi Soartacus. megyei női rangadó, fél 9. Építők-pálya: Szőreg—Lemezgyár, megyei női, 9 óra. Röplabda Sz. Spartacus—Bp. Előre, NB' Il-es női mérkőzés SZEAC-stadion, fél 1. Teke NB l-es férfimérkőzések: Sz. Postás—Pápa, Postáspálya, reggel 8 óra. Sz. Építők—Kistex, SZAK-pálya. fél 12. SZVSE—Újpesti Dózsa, Vasutas-stadion, 1 óra. Úszás A Kinizsi országos úszóversenye, újszegedi verseny uszoda fél 12. Előtte ifjú sági vízilabda-mérkőzések. A^éUUdUéselc I N (, lll.A N Bekoiiuzheiö ház a Móravárosban eladó. Erd.: Kossuth Lajos sgt. 56. Dorozsmai üt 73. sz. alaui kétszoba, — konyhás, új haz villamosmegállónál eladó. Villany bent, azonnal beköltözhető. Érd. Újszeged, Fürj u. 72. sz. Petőfitelep IV. utca 176. számú ház eladó; 3622 Lladó ház Katona u. 8. sz. Tizenkét személyes asztal, klhiWhntós. 3600 Fouton ház eladó, villamoskltérőnél. Kn'v ír'.'' sor 14/b. Haz eladó. Ifj. Engl Antalnál, Mihálytelek. Holttisza sor 12. szám. 3598 Eladó Partizán. u. 13. számú ház fele része 3 szobás összkomfortos lakás átadásával. Telekéknél. 3554 Újszegeden, Orsovai u. 23. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. 3591 Eladó vagy kiadó vilmaszállásl állomástól 15 perc 1 hold szóló 200 db Jól gondozott gyümölcsfával, továbbá 1 hold termő ősztbarackos ugyancsak 1 hold új telepítésű őszibarackos minden elfogadható áron. Bővebbet Topolya sor m 3601 Újszegeden Iparos kiskertekben egy 210 n-öles kert eladó. Rátk*< Brüsszeli krt. 26. Baktól gyümölcsös eladó, betonuthoz, villamoshoz közel, vízvezetékes, átírható. Érdeklődni Pusztaszeri u. 16. 600 négyszögöl gyümölcsös betonútnál, artézi kúttal. terméssel sürgősen eladó. Szögi Zoltán, Dugonics tér 1. A I. L A S Elárusitónőnek nyugdíjast Jártassággal, biztosítékkal felveszünk. „Trartkba" Jeligére kiadóhivatalba válaszoljon. 3794 Szállítási munkakörben, szakvizsgákkal, több nyelvből nyelvvizsgával októbertől állást változtatnék. „Családi okokból" jeligére budapesti hirdetőbe. Felszabadulás tér 1. Bentlakó háztartási alkalmazottat magas fizetéssel felveszek. Bemutatkozás de. 10-től Kárász u. 14.. TTI. 13. 3699 Nőbeteg mellé gondozót nappalra felveszek. Feltámadás utca 15. Balla. Varrásra, harisnyajavításra, házimunkára estefelére bejárónőt felveszek. Lenin krt. 38. fldsz. 2. 3796 2 eves Kislányom mellé gondozónőt keresek. Érd. 8—16 óráig. Telefon: 3320. A Szegedi Nemzeti Színház azonnali belépésre keres grafikust diszletfestőnek és egy asztalost. Jelentkezés: Széchenyi tér 17. Bejáró főzömindenest felveszek. Smidéüusz, Kálvária tér 5/a. 1956-ban végzett vegyésztechnikus szeptember 15-re állást változtatna. Április 4 úttá 45. Jakab. •;eni_ükó mindenest 2 tagú családhoz felveszek. Katona u. 67 3632 H A Z A SS A G Szegedre költözött, diplomás, magas műveltségű fiatalember megismerkedne házassag céljából 20 év körüli leánnyal. Csak íénykepes levélre válaszolok. Levelet „Boldog élet" Jeligére Károlyi u. hirdetőbe. x 55 éves magányos házasság céljából megismerkedne komoly férfivel. „Házingatlan" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. nazassag céljából keresek 60—70 év között dolgozó vagy nyugdíjas férfit élőitársnak. „Megbízható, komoly" jeligére a kiadóba. 3733 Egyszerű, 29 éves Ipari dolgozó férfi vagyok, 25 évesnél nem idősebb, de rendes munkában lévő, lehetőleg árvaleány ismeretségét keresem házasság céljából. Elváltak levelét nem kérem. „Hajadon" Jeliére kiadóba. 3728 Nyugdíjas férfi keres egy nyugdíjas asszonyt feleségül. Berendezett lakásom van" jeligére a tőha. 3708 «0 ev körüli, független tisztviselő ismeretségét keresem házasság céljából. „Lakásom van" jeligére Károlyi utcai hirdetőbe. Egyedülálló 39 éves, magas, jozanéletü, érettségizett szakmunkás megismerkedne házasság céljából lakással rendelkező, leinformálható, komoly, házias hölggyel. „Idealista" Jeligére Károlyl u. hirdetőbe. Jó anyagiakkal, — szép otthonnal rendelkező 56 éves csinos asszony élettársat keres. Józanéletű, becsületes, Intelligens dolgozó teljes cimű fényképes levelét várja 55—58 évesig. „Oszl verőfény 1256" jeligére a szegedi Dél-Magyarország kt-c-^ba. 359S E G V É B Föld ingyen elhordható. Lécek, deszkák és rövid gerendák eladók. Zárda utca 12/a. 377® Német, angol nyelvtanítás, fordítás. — Gutenberg u. 26.( tenárnő. 5-től. 3765 Gondozást vállalnék üres szobáért. — „Tiszta, megbízható" jeligére kiadóba. 3743 Egy idős néninek vagy bácsinak gondviselője lennénk, ha lakását megosztaná velünk. „Pénzünk van" jeligére a kirvlőhs. 3719 Mosást, vasalást darabszámra vállalok. Oskola u. 17. Asztalos Mártonné. 3717 Gyermektorna tanfolyam Indul 4—6 éves gyermekek részére a Radnóti Gimnázium tornatermében. Beiratkozá.s 13-án 5—6-ig. Kerékpárdinamók delejezése, tekercselése, csapágyazása felelősséggel Zsótér műszerész, Bartók Béla (Valérla) tér 14. Tangóharmonika és más hangszerek javítása olcsón. Somogyi u. 19. Stetner hangszerkészítőnél. igazolványképek sürgősen is. soromtképek felnőttekről ls készülnek. K"»uzál tér 7. Kirakat a kapu alatt. Barna hajú üzemi dolgozó nő megismerkedne házasság céljából 30—36-lg komoly, független vagy özvegy férfivel. Csak fényképes levelekre válatzolok. „Virág" jeligére Károlyi utcai 'Grdetöbe. Dolgozó barna magános nőt falura A,ettársnak keresek 45—55-ig. „Én ls dolgozok" Jeligére a kiadóba. 3618 Gyermektelen házaspár házért vagy lakásért eltartást vállal. „Megértés't telisére Károlyi u. hirdetőbe. Harmonika előképző szolfézs órákra beiratkozás Luczay harmonikatanárnál. Roosevelt tér 13. 7 —9. 17-18-lg. 3137 Személyazonossági, valamint egyéb Igazolványba gyorsfényképek soron kívül elké-rülnek Brunner fénvképésznél, a rókusl templom mögött. 5569 Azonnali belépésre keresünk egy gyakorlattal rendelkező gépész és egy e!ek!ro-mérnö*öt. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Csongrád merve! Malomipari Vállalat, Hódmezővásárhely. •laztartasi — színszappanra cserélünk Cseretelepek Gogol u. 28 volt Polgár u.l és szabadsajtó J 72. Szappanfőző KTSZ Mindazon rokonoknak, jó barátoknak és ismerősöknek. kik felejthetetlen feleségemnek, édesanyánknak, HORVÁTH FEREN-CNE Szabó Julianna temetésén mesielentek és vtrágadományalkkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. ezúton mondünk köszönetet. Gvászoló csatárt Szeder'evelet minden mennyiségben vásárolunk kg-ként 0.70 Ft-os áron. Átvételi hely: Szeged, Teréz u. í. sz. Szeged és Vidéke Körzeti Földműveszövetkezet. DEL-MAGYARORSZAG * Magvat szocialista viunKaapárt szegedi bizottsaganak és Szeged m. varos tanacsanak lapja Meztelen "k netv kivételével mindennap Szerkeszti - -7 otznttsag Mb felelős szerkesztő: Nagv tstvaD Szerkesztőség • Szeged Sztaun seiany l®. Teteton 15-35 ju-na 40-80 Ftszakai teieton t5-0r es >4-80 Kiadia a Csongrád megyei Lapkiadó vallalat Felelős ciadr Kovács tasalo Kiad-nivatal Szeged Klauza. tér 8. Telefon 15-40 ti-io Hekólrto" kezjraiot nem trzün* m»e -s nem adunk vissza.) A lapot n.vomis • Szeaeu Nvomdt. vállalat. Szeged Karász utca 9 A lapot ai'isnasoan es -lörize•esben 7 Csrinnr-fl meevei ooo'shivn'nlnk e-esztik Előfize•csi 11- -e nónaprs 11 Ft - Iőfi7. Thetl" nármrli n.ManlVétáfnaj és kézbesítőnél.