Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-03 / 182. szám
1 Szerda. 19M. atiftMBtas 3. 9 3® > (^WcrtJb <a? Nagy küzdelmet ígér a megyei labdarúgó-bajnokság Mint már lapunkban megírtuk, a megyei labdarúgó- re kikaptak. Ez azonban bajnokság mérkőzései a hét végén kezdődnek. Az idei nem jelenti azt, hogy vasárbajnokságba két tartalékcsapatot is besoroltak. A SZEAC nap ismét rosszul játszik a 11. és a Szegedi VSE U. eredményeit versenyen kívül szá- Kinizsi. Ellenfelük, a Szemitják. Érdekesség, hogy a 18 csapat közül 13 szegedi gedi Honvéd, Hegedús Laéi a szegedi járásba való. Az is figyelemreméltó, hogy a jo® edző vezetésével tervlegtöbb helyen nem volt edzőváltozás. szerűen készül. Eddig két A jelek szerint küzdelmes mérkőzéseket játszanak edzőmérkőzést játszottak. A majd a csapatok, mert legnagyobb részük közel egyforma Tetilművektől kikaptak 3:2képességü. Az első forduló legtöbb mérkőzése például — re, mo6t vasárnap Kunhogy a totózók kifejezésével éljünk — háromesélyes, szentmártonban, az ottani Ezért a játékvezetőknek különösen fel kell készülniök, megyei csapat ellen viszont nehogy a játék eldurvuljon. A játékosok viszont mindig 3: l-re nyertek. Ugyanaz a tartsák szem előtt a sportszerűséget, ne élet-halál harcot csapat játszik, amely kiharvivjanak egy-egy mérkőzésen. colta a megyei bajnokságA bajnokság rajtja előtt néhány nappal az alábbiak- ba való bejutásiban számolunk be a csapatokról. ÚJSZEGEDI TC— SZEGEDI DÓZSA—SZ. miatt hosszabb ideig nem DOROZSMAI MEDOSZ: TEXTILMŰVEK: játszhat. Az újszegedieknél PuszA két csapat már szóin- SZEGEDI AK taszeri Miklós maradt az baton játszik. A Dózsát Te- MINDSZENTI MEDOSZ: e^ő Eddig két edzőmérmesvári Mihály edző készi- A OVAIT „AI R-„IBA-„i kőzésük volt: a SZEAC IIU M. Eddig egy edzőmé,- Karoly az ^téző. Az ^ kozésuk volt és a Spartacus A,TÍL. . . h , a SZAK-ot 3:lre legyőzte II ellen U:l-re nyertek. Is- ^f ko^v Horváto dr á- az UTC" A héten egész mét Vadányi védi majd a ^Szbe tették mert könnyű edzömérkőzésük Dózsa kapuját, mert a jó- ™ mff lesz csak: egymás ellen képességű kapus teljesen 35L sem iáiJik ^tszanak, nehogy esetleges felépült sérüléséből. A Tex- ™ az Wúsá^saDatróU aMMm miatt 32 utóbbi idő" tilművekből Kovács eltávo- S!" .Jí . v^rfnflW ben jó1 ^repelt csapatot zott, helyette ifjúsági játé- lolymoif fe vi Javonul a ^ kelljen váltogatni. A kost állítanak be. Ördögh SSZ"?1 A J^ei bainok Dorozsma felkészülését új László edző lelkes játékot W^vm Tfterógi edző' Takács Imre vezetiés a tavalyinál jobb sve-rep- ^kbó\ víznek ki mród aki régen hosszú id5n át lé* vár csapatától. g™ J«* mlndaS ^d°~n .KINIZSI- — ^T^ efc lelkesen készülnek a akarnak szerepelni, mint az SZEGEDI EAC U: Erre a találkozóra már ^távéinál ^í"* ^ keruL A Ki- . ' *~"ív pat tatfiai egyebként egyutpénteken sor irauL /a ixi- • hh prpdménvekpt akarnak cwcunwiis rgjrui.nizsinél Szöcs I^jos maradt ij^i akarnak tesen üdültek_ A játékosok az edzó. Zsurkán és Tanács egyszerre vették ki szabadleszerelt és rendelkezésre SZENTEM KINIZSI— ságukat és egvütt utaztak állnak. Berta Imrén viszont SZEGEDI HONVED: el _ saját költségükön — vakbélműtétet kellett vég- A szentesiek vasárnap a a Balatonra, rehajtanl, s ezért egy ideig Mezőhegyesi Kinizsitől 9:1- M. K. nem játszhat. A vezetők és _______ a játékosok bíznak benne. .... , hogy az NB iii-bói kieseit A posta is félkészül az olimpiai események csapat a várakozásnak meg- ... ... > . felelően szerepel majd a kOZVetltesére HÜIfgyeÍ^e<n«.xu^ÍEAC Illír Az oíimpia televíziós köz- vetítések műszaki lebonyolínen a regi játékosok OteUett vet(tése _ a műsor teehni- tásában, költségeiben. Az újonnan igazolt ifjúságiak ^ lebonyolitásával, vételé- olimpiai műsor OlaszországrJteSE. ZVLi tolnv vel « továbbításával - a ból. Svájcon, a Német SzötZ, tótó^ Jii" postának is jelentős munkát vetségi Köztársaságon, a NéMkné vtrím r«n.UM1 ad' Az olimpiai műsor met Demokratikus Köztársavarja p M" ugyanis közvetlenül, úgyne- ságon és Csehszlovákián keSZÓREGI RÁKÓCZI— vezett egyenes adásban jön, resztül, tehát az EUROALSÓVÁROSI MAV: a posta és a televízió pedig VIZIO- és az INTERVIZIOA szőregieknek nincse- mé0 nem rendelkezik olyan hálózaton jut el hazánkba. Bek vérmes reményeik, de eszközökkel, amelyekkel az Az olimpiáig hátralevő jól akarnak szerepelni! Se- adást rögzíteni lehetne. A időben a posta műszaki dolbők Károly hosszabb szü- közvetítések elmaradását, gozói a szokásos karban tarnet után ismét játszik. Tőle kiesését nem lehet pótolni, táson kívül még alaposan várják, hogy támadósoruk Ezért igen fontos a jó, ala- felülvizsgálják a hazai kozmás eredményesebb lesz. Pos előkészítés, amelyen a vetítő hálózatot. Az erősítő Továbbra is Dobó Miklós posta szervei már hónapok állomásokat tartalék-berenfoglalkozik a csapattal. Az óta dolgoznak. dezésekkel is ellátják, hogy Alsóvárosi MAV-nál Veres Az érintett országokkal a vételnél semmi zavar ne György maradt az edzó. Ok már megállapodtak a köz- legyen. vasárnap Makón a Makói Vasassal játszottak barátságos mérkőzést. Az eredménnyel nem dicsekedhetnek. mert hét gólt kaptak és egyet sem tudtak rúgni. A héten csak erőnléti és labdás edzés van programjukban. hogy a hibákat minél jobban kijavítsák. Lehet. hogy már az első mérkőzésen két új játékost szerepeltetnek. akik kivárták az igazolási időt. KISTELEKI TE—HMVHELYI VASAS: A KITE nem a legjobb formában van. Vasárnap Sándorfalván az ottani csapattal 5:5 arányú eredményt ért el. Uj játékosuk nincs. A régiek mind rendelkezésre állnak, s íffv valószínű, hogy CJerber Pál edző nem változtat a tavalyi bajnokság végén jól szerepelt csapaton. A Hódmezővásárhelyi Vasas új edzője a szegedi Rajcsánvi András lett. Fgvébként a tavalyi bajnokságban szerepelt csapattal játszanak első mérkőzésükön. SZEGEDI VSE II— SZEGEDI JUTA: A Vasutas II-m.. nincs új játékosa, sőt Deák nem játszik, mert felvették a miskolci egyetemre. Kecskés János maradt a tartalékgárda edzője. A Jutánál ismét Szokoli István készíti fel a csapatot. Itt sincs úiabb iátékos. Komáromi László hiánvzik majd a tavalyi együttesből, mert Mai Jóképeeségü fedezet sérülés rény—Építők. II labdarúgó NB III sorsolása A DLASZ-ban elkészítet- November 6: Építők—Béték az NB III-as labdarúgó- késcsabai Agyagipar, Gyula bajnokság délkeleti-csoport- —Spartacus, jának sorsolását. A bajnok- November 13: Spartacus— ságban résztvevő ket sze- Orosháza, Kiskunfélegyháza gedi csapat, a Spartacus és Építők. az Építők mérkőzései az alábbiak. ————— Augusztus 7: Építők— Szarvas, Martfű—Spartacus. Augusztus 14: Spartacus— ^P^ Törokszentmikiós, KTE— sportesemenyek Augusztus 21: Épitők— Cszas: A Szeged—Eger Szolnok, Makó—Spartacus. városok közötti úszóverseny Augusztus 28: Spartacus— második napja. Az úszószáHMTE, Csongrád—Építők. mok után Szeged—Eger váSzeptember 4: Építők— lógatott vízilabda-mérkőzés. Spartacus Újszegedi uszoda, 5 óra. ^ Szeptember 11: Gyula- Labdarúgás: Barátságos Építők, Spartacus-Jászbe- mérkőznek. SZEAC-Mako, fl ' K Vasas, SZEAC-stadion, fel 5. IS- Rékéscsa- SZVSE—SZEAC II., VasutasSzeptember 18. Bekescsa udi 5 ó bat Agyagipar—Spartacus, Epftők—Orosháza. Szeptember 25: MartfűÉpítők, Spartacus—Kiskunfélegyháza. Október 2: Szarvas—Spartacus, Épitők—Törokszentmikiós. Október 9: Makó—Építők, Spartacus—KTE. Október 16: Szolnok— Spartacus, Építők—HMTE. Október 23: Békéscsabai Építők—Sz. Épitők, Spartacus—Csongrád. Október 30: Spartacus— Békéscsabai Építők, Jászbe Több mint két és léi vagon hal fogyott e egy hónap alatt Szegeden Júliusban nagyban nőtt a kereslet a hal iránt, de javult az ellátás is. Egyre több szállítmány érkezik a szegedi Halértékesitő Vállalathoz, ahol a múlt hónapban kétszer annyit vásároltak, mint júniusban, összesen 261 métermázsa, félmillió forint értékű különböző halféleség került halászlé formájában, vagy rántva a vendéglátóüzemiek és a háztartások asztalára négy hét alatt A sok vidéki és külföldi vendég is igényli a híres szegedi halkészítményeket erre szemléltető példa, hogy július 30-án, egyetlen nap közel ötvenezer forint értékben, több mint 25 mázsa halat árusított a közületek és a lakosság részére a Halértékesítő Vállalat. Augusztusban még több hal kerül a piacra, s a hónap végére halbőség lesz. Ezenkívül most érkezett Szegedre 140 métermázsa kiváló minőségű tonhal Dániából. Az eredeti csomagolású, ízléses, friss tengeri hal íze vetekszik a balatoni fogaséval, s bizonyára népszerű lesz a fogyasztók között. Az ára sem magasabb, mint a hazai halaké, ugyanannyi, mint az egy kilón felüli pontyoké. Megszűnt az árvízveszély Borsodban Borsod megyében megszűnt az árvízveszély. A kiöntött folyók vize rohamosan apad és a 18 000 holdnyi eh öntött szántóföldről fokoza• tosan visszahúzódik a víz. A forgalom a folyórnenti országutakon már helyreálltba községek között zavartalan a közlekedés. Repiiiökirándulás S I Ú F 0 K R I aug. 7-én. Részvételi díj: 166.— Ft. jelentkezési határidő: aug. 5-én 12 óra. IBUSZ, Klauzál tér 1. IBUSZ különvonat Prágába 1960. dec. 13—18-ig. Program: városnézés autóbusszal. Egész napos autó buszki rándul ás Karlovy Varyba, Marianské Laznéba és P Isenbe. Részvételi díj: 830— Ft. Jelentkezni lehet: aug. 31ig. IBUSZ. Klauzál tér 2. Fűrészporos forgács mázsánként 8 Ft-ért kapható a Szegedi Épület- és Bútorasztalos KTSZ-nél, Vasasszentpéter u. 8Mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, a DAV erőmű dolgozóinak, kik szeretett férjem, BIHARI PAL temetésén megjelentek és virágadományaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mond köszönetet a gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, após és nagyapa, TÓTH JÁNOS 1960. júl. 30-án. életének 76. évében váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 3-án 10 órakor a Dugonics-temetó ravatalozójából. Gyászoló család DR. MtlLLER MANÓ ny. ügyvéd. Vin. l-én meghalt. Gyászolja felesége és egyetlen fia (Lyon). Hamvalt Budapesten, a farkasréti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A SZEGEDI KONZERVGYÁR azonnali belépésre re • r gr r m noi es ferli segédmunkásokat felvesz. Vidékiek tanácsi igazolással. Felvétel mindennap reggel 6 órától a vállalat munkaügyi osztályán ADÁSVÉTEL Nagyszemü földleper-palánta exportra való eladó. Cefrének hordot keresek. Borbola. Újszeged, Hargitai u. 23. ^2404 tlado egy gyermekágy és egy csempés tűzhely. Erd. Lenin krt. 3. Ventilátor, falbaépíthető 40/100-as eladó. Hajnal u. 27. Egy 80 basszusos tangóharmonika, keveset használt eladó. Erd. Szeged, Háló u. 13. Hegedű, kepek, asztal, szék. tükör, ágy, kerti asztal Padokkal, virágok, befőttes, paradicsomos üvegek eladók. Lengyel u. 32. Fel60 csengő. L'zletberendezés eladó. bedolgozásra is alkalmas. Cím a kiadóban. X2430 350x350 cm magyar perzsaszőnyeg 6 személyes, csontszinű Rosenthal-étk észlet, előszobafalak eladók. Megtekinthetők délután 4—7-ig Takaréktár u. 3. I. em. 11. 2425 Egy diófa hálószoba. 2 függöny, dupla ágyterítő. futószőnyegek. 2 fotel, 4 párnázott szék, 1 fali vitrin és egyéb lfkás felszerelés .,ürgősen eladó. Szeged. Osz u. 15. 2421 Bútorait megveszem, konyhaszekrényeket. páros ágyakat, asztalokat, székeket, sezlont is. Lenin krt. 19. Kiss. X2416 Kombináltszekrény asztalosnál készen kmható. Szeged, AtI tila u. 16. 2426 Piaci mérleg, közömért Jó minőségben, hitelesítve jutányosán beszerezhető. Krammer József. Baja. Szegeden átvehető Kossuth L. •sgt. 119.. vasteleoen. Nyilasy-kép eladó. Lengyel u. 6. I. Telefon: 21-48. 2435 Eladó egy fekete bécsi zongora. Újszeged, Töltés u. 2B. X2433 bécsi modern zongora eladó. Párizsi krt. 25. Délelőtt. 2432 Kukorica eladó. Szél u. 48. 2442 Bélyeget legelőnyösebben értékesíthet, vásárolhat nálam. Bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. X2440 \ illany hűtőszekrény üzemképes állapotban eladó. Megtekinthető minden du. 4 óra után Hajnóczy u. 30. Fogorvos. 2439 1 db 500 kg-os tizedes mérleg kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető, Mérlegkészítö Ktsz. Április 4 úttá. 2437 Eladó egy szép gyermek sportkocsi. Megtekinthető délelőtt Pozsonyi I. u. 3. Pintér. 2478 l'.útorait, ingóságait megveszem, hívásra házhoz jövök. Kossuth L. sgt. 32. Köves .Htő. X2476 Royai taskairógep, konyhakredenc, barna. kétajtós szekrény 400-ért eladó, rmenntes u. 19. '479 •Tohangü zongora eladó. Pomogvi u. 3. K-Hs»óf. 2471 Eesteit háló minden elfogadható árért sürgősen eladó. Unltó II. 13 t). 9466 Vasablak, kerti pad. kerti vasszékek, horeonv vis fürdőkád. virágállvánvok el" -dck. Petőfi S. áet. 47. 9«5? Fürdőkályha vörösréz hengerrel 120 ! rézüst eladö. UJ. szered, Jankov|e6 1 U. L 2453 Bőrkabátját mo6t alakíttassa. Javíttassa, bőrpuhito vízhatlan festéssel 10 éve fennálló műhelyemben. Csordás bőrruhakeszitő-mester. szentmiklós u. - Felső város. x Megvételre keresek 4 m-es és 5 m-es betongerendát. Tápé. Fiume u. 4 sz. Singer szabó varrógép eladó. Jókai u. 3. udvarban. Zongora, bécsi gyártmányú eladó. Frd. 18 órától Lenin krt. 46. II. 7. Eladó egy 350 cm' motor kézi villanyfúró és szelezés lec. Béke u. 1. emelet 4. Délután 3-tóJ. L A K A S Egyszobás, konyhás vagy előszobás lakást leválasztással keresek. „Szolid" Jeligére Károlyi ú. hirdetőbe. Két leánytestvér szobát keres. „Klinikához közel" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. Egy szoba összkomfortos lakás társbérleti szoba ellenében leválasztható, Központos" jeligére kiadóba. 2418 Fiatal házaspar üres vagy bútorozott albérleti szobát keres. „Augusztus 15" leiigére kiadóba. X2410 Elcserélnénk szép szoba, konyha, Icámra és mosdófülkéből álló lakásunkat hasonló kétszobásért. „Osz elJ t" iellgére a kiadóba , 2479 Beköltözhető magánház eladó. Erd. rtggel 8—13-ig, a jóvö héten délutánSzeged. Etelka sor 40. X2427 Haz eladó 400 négyszögöl kerttel Ukasátadással. Beketelep. Hosszú u. 6. sz. alagannaz eladó lakásatadással. Erd. Petőfitelep. 19. u. 892. Csehoéknál. X2438 Kis magánházat — lehet romos is — havi részletre vennék. Belvágosban 2 szobát adok. „Részlet" Jeligére. kiadóba. 2473 Eladó 2 szobás, konyhás, fürdőszobás ház 200 négyszögöl kerttel. Újszegeden, lakásatartással. Cim g kiadóban. 2458 Eladó kétszobás magánház, azonnal beköltözhető. Erd. veresács u. 45. Beköltözhető kétszobás magánház eladó, villamosmegálló mellett készpénzért. Fodortelep, Murányi u. 7. Érd. Lenin krt. 13. t. 1. X2447 Házhely Rókuson eladó. Érdeklődni lehet Körtöltés sor 14 *>. X2446 2x1 szoba, konyhás házrész eladó, egyszoba összkomfortos i serével. Csemegi u. '3. Magánház eladó, egvszoba, korvhás azonnali beköltözéssel. U< szeged. Balrasor 44. Belvárosi első emeleti nagy szoba-konyha. speiz lakásom elcserélném 3—4 szobás összkomfortosért. ..Minden költséget térítek" jeligére a kiadóba. X7477 Különhejáratú világos bútorozott vagy bútorozatlan albérleti szobát keres leEétó'e* Alsóvároson ..Technikus" jeligére Károlyi u. hirdetőbe. x Fiatal házaspár bú•orozo" szobát keres ..Rendes fizető" Károlyi u. MRH»'6HS. F gyedül áíiö dolgoző nő különbetárslú bútorozott szobát keres azonnalra. lehetőleg a belvárosban. „Csendes" jel'eére Károlyi ú. őbe. Kétszobás lakásleválaeztáat. vagy kétszoba összkomfortos 1'kást keresek költségtérítéssel. Választ ,,Felújítható" eligére a kiadóba 2483 INGATLAN Ház eladó. Alsóvároson nagy kerttel, kövezett udvarral. Erd. Balla. Haman u. 9. 2278 Kiskundoruzsmán. Jókai utca 2. szám aiatt lévő komfortos 2x2 szobás családi haz fizetési kedvezménnyel elidó. Bővebb felvilágosítást ad Dervarits Margit. pudaoest. Nefelejts u. 48. szám alatti lakos. X2358 Eladó sarokház az Április 4 útján, nagy udvarral 2x2 szohás és 2x1 szobás lakással. Erd. Ingatlanközvetítő Vállalatnál. x Eladó Baktóban kb. 500 négyszögöles • ermő gyümölcsös, sarok házhely, átírható. É.rd. Aradi•'ért.anúk tere 5. Traéi vtsan. x Fél ház. lakasatariasral eladó. Petőfitelep VTL u. 336. x A L L A S Vasesztergályos tanulót felvesz Lengyel gépműhely Katona u. 45. Szorgalmas, ügyes kislányt kisegítőnek, eseUeg tanulónak azonnalra felveszek. Lzslás Istvánná, Csongrádi sgt. 23 /b. 2475 Iskolasegédet felt esz a Zeneművészeti Szakiskola szolgalati lakással. Csak cserelakással rendelkezők jelentkezzenek Lenin krt. 77 sz. 9—1 között. X2467 Szatymazi Szabadság Tsz gyakorlattal rendelkező zetcr-traklorost azonn'lra felvesz. 2456 Erős fiút ipari tanulónak felvesz Palatínus lakatos mester Szent István tér 4. 2459 Asztalosnak tanulót felveszek. Kiss, BartóV Bé'á tér 1t. Asztalos (anulót felveszek Molnár t-itván. Mikszáth K. ú. 12. EGYÉB Magános 58 éves nő megismerkedne házasság céliabol értelmiségi férfitek „Független" jeligere Karolyi u. hirdetőbe. Pótvizsgára matematikából elókeszitek. „Egyetemista" iellgére Károlyt u. hirdetőbe. Mosást takanlast festők után is vállalok. Cim: Lengyel u. 33. Burgerék. Elvesztenem l-én este aktatáskámat benne fodrász szerszámmal. József At'ila sgt. Római krt., Felsőtiszapact útvonalon. Becsüleiés meetaláló jutalomért adia lé Ineze József. 11. Fodrász f" .TQrreZ A. sgt. Gyermeket 2 ^-rtAl "ondozésba vennék. BEM *ÉB—R.OK „ SFL std bőrkabátok i«"ftását. alakítását szakszerű felútftás-•1 'állana a készítő, Jókai u. 3.