Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-18 / 195. szám
Csfltörtffk, 196«. aujusztui 18. 6 Munkás képzőművészek A frli7Abaduláitának rövidesen Ifi. évfordulóját ünneplő Román Népköztársaságban nagy gondot fordítanak a munkások kulturális színvonalának emelésére, s nagy teret biztosítanak a művészeti hajlamok kifejlesztésére is. Knnek bizonyságai egyebek között a munkás képzőművészeti körök, amelyekben megfelelő művészi Irányítással képezhetik magukat azok. akik erre tehetséget és kedvet éreznek. Ilyen képzőművészeti kőr működik a rrsirai kohászati kombinát művelődési házában is. Felvételünk e kör egyik foglalkozásán készült. Szili Erzsibei országos serdillft-bainoHságot nyert teniszben A Szegedi Vasutas SE teniszezői jó eredményeket értek el a legutóbbi versenyeken. A Budapesten megrendezett országos ifjúsági- és serdülő-bajnokságon Széli Erzsébet a szentesi • Bécsi [bolyával a serdülő páros számban első lett. A serdülő leány egyesben Széli Erzsi a harmadik, az újonc fiú egyesben pedig a tizenegyéves Széli Laci ugyancsak harmadik helyezést ért el. Mindkettőjüket meghívták a jövő héten Budapesten megrendezésre kerülő serdülő, illetve újonc tízek-bajnokságára. A Baján megrendezett országos versenyen a Vasutas teniszezői közül női egyesben Pálfi Teréz, a fiú párosban pedig Csíkos és Ábrahám győzött. Ezenkívül több jó helyezést értek el a szegediek. A Vasutas Kupa döntőjét most játszotta le férficsapatuk és azon a Kecskeméti MAV-tól nagy küzdelemben 5:4 arányú vereséget szenvedett az SZVSE. Barátságos mérkőzésen az id. Széli László, Dóczy Jenő összeállítású DC-csapatuk 3:0-ra nyert a BVSC ellen. KOKOZODO NAPPALI FELMELEGEDÉS Várható időjárás esülórtök estig: a nappali felmelegedés fokozódik. Délnyugatról lassú felhősödés. Legfeljebb egy-két helyen futó eeó. Oyrage légáram Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 85-38 fok között. tscé. augusztus 18, csOtörtök MOZIK Szabadság: Fél 6 és fél • órakor: Rangon alul. — Uj magyar film, széles változatban. — 14 éven alul nem ajanlott. Augusztus 24-ig. Vörös Celllag: 6 és 8 Urakor Háztartási gépek és konyhai edények műanyagból A műanyag- és háztartási a mosogatótál, a szőnyegpoboltok ősszel új műanyag- roló és a tésztaszedö. A Lencikkekkel lepik meg a vá- gyei Népköztársaságtól küsárlókat. Külföldről éa a ha- lönböző formájú fali sótarzal gyáraktól olcsó és őtle- tókat, mosogató szivacsot és tea műanyag konyhai edé- edényszállítót, Jugoszláviától nyeket és háztartási gépeket evőeszköztartót, gyümölcstákapnak. Szeptemberben — lat és ételtároló dobozt vátöbbek között — megjelenik sárol a kereskedelem. Lesz a boltokbon a műanyag- elegendő műanyag vizeskorpedálos konyhai szeméttar- só, 12 részes tojástartó dóié, a vödör, a gyermekkád, boz, és gyümölcsmosó rács. PÁRIZSI VÉRCSE A Nap mindenkinek világit. - UKRAJNÁBAN Magyarul beszéld szovjet film. li. éven alul nem ajánlott. Auguaztus 83-ig. Fáklya: Fél 6 és fél I órakor: l-es kórterem. Magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. Csak egy napig Egy ukrán kolhozban a vihar elól menekült kékvércsét foguk. A madár lábán „párizsi természettudományi múzeum 1918" felírással ellátott pin,e- gyűrűt találtak. Kezdő ét haladó műszáki szám alatt minden tói 9 óráig. délután UJ NEMZETKÖZI IRODALMI DÍJ Egy párizsi, egy hamburg ."iton K?»rh"i!fni«o*'eldadast " matematllca-tanfolyameiaad"1 f. lehet jelentkezni zz 1860-61. a Kertmozlban tartják.) unévre éretuégivel egyenlő Kender Mozi (Rigó u. kultúr- ..égzettség vagy szakmunkái blierem) 8 órakor: Éjjeli őrjárat. zonyltvánnyal. Jelentkezés és Izgalmas szovjet kémfilm. beiratkozás a Vaaas SzakszerDugonirs Mozi: 6 és I óra- vezet megyebizottsága helyisékor: Magány. Magyarul be- gében Szeged. Tolbuhln sgt. 14 szóló csehszlovák film. Korhatár nélkül. Ma utoljára. rostás Mozi: 8 és I órakor: iesn„-oá alibi. Csehszlovák film. 16 éven álul nem ajánlott. November T Művelődési Otthon Újszeged. 8 órakor: Botcsinálta sofőr. Szovjet film. — Korhatár nélkül ajánlott. AULATOBVOSI INSPEKCIÓI! SZOLGALAT Szeged város területére Augusztus n-tól 38-ig este e órától reggel 8 óráig (vasárnap és ünnepnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Domonkos Gábor föaUatorvos. Lakosa: Honvéd tér I (vott Dózsa-laktanya) L em. M. Telefon: 38-81. Az állatorvos kiszállításáról a Ml kötelei gondoskodni. KÜLKERESKEDELMI NEHÉZSÉG A „Calyala" nevű lengyel hangszerkészítő üzem vlszszakspta nagyarányú finnországi megrendelését. A finn vevők ugyanis nem hajlandók ilyen márkája zongorát vásárolni, mert a a „calystn" szó anyanyelvükön Intim női ruhadarabot jelent. A lengyel exportőrök sürgősen szótárakat szereztek be éa üzletkötés elölt szorgalmasan tanulmányozzák, hogy hasonló eset ne forduljon elő. A labdarúgó-edzők igyekeznek javítani csapataik játékán A labdarúgó NB I.-ben az olimpia miatt most néhány hetes szünetet tartanak, de a többi bajnokságban tovább küzdenek a csapatok, folytatják a két héttel ezelőtt megkezdeti őszi idény mérkőzéseit. A Szegedi VSE vasárnap harmadik mérkőzését vívja Szegeden a Ganz-MAVAGgal. A vasutas-csaaatnak a vártnál gyengébben sikerült a rajt. Még nem szereztek pontot és most érthető, hogy győzni szeretnének. A vezetők szerint vasárnap a Bp. Spartacus ellen — bár 1:0ás vereséget szenvedtek — javuló formát mutattak a Játékosok és ha a következő mérkőzéseken a csatárok kihasználják a helyzeteiket, nem lesz semmi hiba. A budapesti Ganz-MÁVAG egyébként. most került fel az NB II.-be és máris kitűnően szerepel. Eddig még nem vesztett pontot és második a táblázaton. Tehát nagyon nehéz lesz ellenük a győzelmet megszerezni. A Szegedi Építők és a Szegedi Spartacus, két NB III-as csapatunk eddig közepes eredményeket ért el. Ezt mutatja a táblázat is, hiszen mindkettő a 7—8. helyen áll. Az Építők vasárnapi kecskeméti veresége arra készteti Emődi Rezsó edzőt, hogy változtasson az összeállításon. Az a terve, hogy Óvárit előreviszi régi helyére a csatársorba, mert most nincs aki összefogja ennek a csapatrésznek a játékát. Emellett szilárd védelmet is ki akar alakítani, mely állandó lenne. Sorra kerülő mérkőzésükön, vasárnap a táblázat első helyén álló Szolnoki MTE ellen győzni szeretnélek. Főleg azért bizakodnak, mert idehaza mindig jól szerepel a csapat. A Szegedi Spartacus-Vasasban nem terveznek változást az összeállításban. Általános panasz, hogy a csatárok az első két alkalommal sok helyzetet kihagytak, s most főleg ezen a hibán akar javítani Polyák József edző. A következő bajnoki mérkőzését már szombaton délután játssza Makón a Spartacus a Makói Vasas ellen. HOGYAN TIPPELJÜNK? Szállítók—Szombathely 2 x PBTC—Moeonmagyaróv. 1 ZTE—Sztálinváros 1 Budai Spartacus—Láng 1 Diósgyőri Bányász—BVSC 2 Pénzügyőrök—Egyetértés 1 2 Cegléd—Nyíregyháza SZVSE—Ganz-M A V AG St. Étien ne—Nimes Ren ne®—Toulouae Troyes—Valenciennes Sedan—Stade Francals A pótmérkőzéseken hazai csapatok várható. 1 1 x 1 2 1 1 x 1 2 a győzelmó HELYREIGAZÍTÁS. A ..Hárman a Tragédia főszereplői közül" című, tegnapi lapszámunkban megjelent Írásba szedéshiba folytan sajnálatos hiegy londoni, egy new yorki, ba csúszott. A Lukacs Margit egv barcelonai Cs egy to- érdemes művésszel folytatott rinóí kiadó elhatározta, interjú első mondata helyesen hogy évente kiosztásra ke- így hangzik: „Az örök Eva szerűié, nemhivatalos nemzet- repében több mint háromközi Irodalmi dljet alapit: százzzor lépett már szin.,Könyvkiadók nemzetközi pádra." dija" címmel. A díjjal mai témájú regényt, klzregényt, vagy elbesxelést fognak jutalmazni. függetlenül attól, bogy írója milyen nemzetiségű és a mű milyen n vei von Íródott. Az új Irodalmi díjnak az a célja, hogy a zsűri által kiválasztott éa kitűntetett müvet ar. egész világon népszerűsítse. SZEGEDIEK NYERTEK A VASÁRNAPI MÉRKŐZÉS TOTÓ* TOMBOLA NYEREMÉNYEIT A vasárnap megtartott SZEAC—Vezez-mérkózée szünetében Ismét rendeltek totó-tombolát. A totó-tombola mind á négy nyertése szegedi lakos. A mosógépet Mondovlcz János, Kozsutfi utea I.. a férfikrrékpárt Vér Dezső, Feltámadás utca 36., á női kerékpárt Kanalas Józséf, Bethlen utca >7., a rádiót pedig Gazdik Gyula, Lenin körűt 13. zzám alatti lakos nyerte. Utatsá*i ig-azoiuánpUépcU sürgősen le készülnek a Fényképész Szövetkezet műtermeiben. Részlegeink: Kárász utca T., Széchenyi tér 7.. Lenin krt. 41. Cj oldalmotoros csónaktest (3 személy teherbírására) kedvezményes áron eladó. Megtekinthető: Szegedi Cipőgyár, Római körúti telepén (Római krt. 21). Érdeklődni lehet a portásnál. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férj, édesapa, nagyapa éa testvér, dr. FLEGMANN IMRE f. hó 16-án rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 18-án, csütörtökön délután 8 órakor a címeremből. Gyászoló család NÉPFRONTBA!. A VIGADÓBAN Alkotmányunk évfordulóján, augusztus 20-án a Hazafias Népfront városi btzottsaga éz a nötanára este I órai k esdettél hangulatos hálát rendez az újszegem Vigadóban. A bálban kitűnő zenekarok Is szórakoztatják a résztvevőket s egészen a hajnali órákig lehet majd srórakosnt. X szabás, varrá* tanfolyam kezdők részére az Építők Művelődést Otthonzhan (Kossuth r.8jó« sugárút SS) A tanfoIvem 2X1 hónapos heti 1x1 órás tanítási Idővel. Varráal éz srabáai gyakorlati lehetőségek vannak. A íznidó befejezéee ut4n a hallgatók vizsgát teáznék és vizsgabizonyítványt kapnak Építőipari szakszervezett tagoknak és caaládtagoknak tandíjkedvezmény Beiratkozásokat szeptember 10-lg hétfő kivételével naponta de. 9-11-1J. du 6—8-íg fogad el a vezetősé*. — Szeptember végére befejeződik a Maros utca cs a Felsőtlszapart aszfaltozása. Az útépítési munkálatok már régebben megkezdődtek, úgyhogy az aszfaltozáshoz már a Jövő héten hozzákezdhetnek az enefattútépfto dolgozót. — Kiállítás nyílik Sárdy Brutus festőművész műveiből auguaztus lö-án, szombaton déli 13 órakor a hódmezővásárhelyi Tornyal Janoa Múzeum földszinti termeiben. Megnyitó beszédet mond Almátl Gyula Béla festőművész. — U) bekötőút aszfaltozása készül a Szegedi Kenyérgyárba. A mintegy tőé ezer forintos költséggel készülő üj bekötőutat a Jövő hét végén adják át a budapesti Aazfaltütépftő Vállalat szegedi ©rendel-segenek dolgozói. Jól akar szórakozni ? Akarja hallani kedvenc dalait? Keresse fel a Sárkány Szálló kerthelyiségét a n&gyállomiőnál. Mai naptól minden este fél 9 órai kezdettel operett, táncdal, magyarnóta-est ven dögeink kívánsága szerint. Fellépnek: BERKI IRÉN, KISS GYULA, SZŰCS SAN Don művóeaek. Kitűnő konyha, remek italok •sör Zsiga Ernő ée zenekara. Szegedi Vendéglátó Vállalat i Az olimpiai kosáilabda-forna selejtezőjének középdöntője Kialakult az olimpiai kosárlabdatorna selejtezők középdöntőjének mezőnye. A középdöntőkbe nyolc csapat jut, s ezek közül hét hely sorsa már eldőlt. Szerdán a Jugoszlávia—Ausztria mérkőzés hozza meg a nyolcadik hely kérdésében a döntést. A továbbjutott csapatok a következők: A-csoport: Belgium és Kanada. B-csoport: Csehszlovákia és Spanyolország. C-csoport: Magyarország D-csoport: Lengyelország és IzraeL HIREK AZ OLIMPIÁRÓL — RÖVIDEN Lezárultak a névszerinti nevezések az olimpiai atlétikai versenyeire. A norvégok nevezésének elmaradása nagy feltűnést keltett, mert nagy létszámú csapattal akartak részt venni az atlétikai versenyeken és több jó képességű sportolóval rendelkeznek. * Luciana Mercellini, a 12 és fél éves olasz mellúszőnő lesz az olimpia legfiata- i labb résztvevője. Nemsokkal marad el azonban mögötte életkorban a román evezősök egyik kormányosa, Roger Mircea. A román fiú novemberben lesz 13 éves. Rádióműsor Otttörtök KOSSUTH-RADIO 4.36 Rákóczi induló. 4,30 Hírek. Időiárásjelentés. 4,35—7,59 Vidáman - frissen! Közben 5,00 Faluradió. Utána vidéki színházi műsor. 5,30 Hírek, Időjárásjelentés. 6,20 Hol töltsük a hét véget? 6.59 Időjelzés. 7,0o Hírek, ldöjárásjelentés. 7,10 UJ könyvek. 7,25 Színház-, hangverseny- és moziműsor. 7,59 Időjelzés. 8.00 Műsorismertetés, ldöjárásjelentés. 8,08 Technikai szünet. 8,10 Magyar nóták. 8.55 Edes anyanyelvünk. 9,no Tarnas úrfi, mint detektív. Rádiójáték. 9.48 Túrán László zongorázik. 10.90 Hirek, lapszemle, ldöjárásjelentés. 10,10 Soha senki nem hal meg 10,40 Arthur Endréze énekel. 11,00 Légy Jó mindhalálig. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban. XI. rész. 11,20 Operettrészletek. 12.00 Déli harangszó, hírek, ldöjárásjelentés. 12,10 Könnyű zene délidőben. 13.09 A vörös Habakuk. Illés Béla írása. 13,15 Szentlrmay-, Egressy- és Dankó-dalok. Rózsavölgyi verbunkosok. 14,00 Kis tücsök, de boldog Is vagy! Görög költők versel. 14,10 Táncmelódiák. 15.00 Hírek, közérdekű közlemények. 15.08 tdőjáráslelentés. 15,10 Sportdalok. 15,35 Daltanulás. 15 óra 45 Munka után ... Az Ifjúsági Rádió rtportműsora. 18 ora 05 Egy falu — egy nóta. 16,55 Műsorismertetés. 17,00 Hírek. külpolitikai kérdésekre válaszolunk. Időiárásjelentés. 17,15 Prnkrfjev: Péter és a farkas. 17.45 Lányok, asszonyok ... 18 óra Zenés ajándékműsor a Cblnoln Gyógyszergyár dolgozóinak. 18,50 Ifjú Figyelő. 10.10 Kodály: Háry János. Daljáték nógv kalandban, elő- es utólátékkal. A szünetben: 19.54 Jó éjszakát, gverekek I 20.00 20,25 Esti krónika. 23,00 Hírek, ldóláráaelentes. 32,15 Tánczene 33.00 Kórusok, hangszerszólók 33.30 Nének muzsikája. 14.00 Hírek, ldöjárásjelentés. 0,10 Glnastera: I. vonósnégyes 0.30 Htmnuar. PETOFI-RADIO 5.00 Reggeli zene 8,30 Szír. ház-, tárlat- és hangversenymflsor 6.50 Torna. 5.00-8,10 Hírek, Időtárásiéientés 14.00 Időjárásáé vfzá1U5le1eniés 14.15 Ope rarészletek 15.00 Holmtnov: TI E-dür szvit. Előadta az Oszt pov-egytittes zenekara 15.20 A külföldi saltő hasábjairól 15 óra 30 Száguldás .., Könnyű zene. 16,00 „Hegyen, völgyön, vízparton." Hunyady József vidám irodalmi összeállítása. 18 óra 40 Elmúlt századok tánczenéje. Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.15. Idegen tájak képviselői hazánkban. I. növényvilág. Előadás. 17,30 Csipkés a szóló levele . .. Magyar nóták. 18,00 Ezer szív egy ütemben. Közvetítés a caillebércl nemzetközi úttörőtáborból. 18.50 Witold Malcuzynski Chopin-müveket zongorázik. 19.00 Hírek, ldöjárásjelentés. 19,05 Tánczene., 19 óra 40 Régi gyár — új profil. Riportműsor. 19.55 ifj. Magyart Imre népi -zenekara játszik. 20 óra 25 Szórakoztató hangszerszólók. 20,40 Falurádió. 21.00 Tánciskola kezdőknek és haladóknak. 31.50 A Vág völgyének ismeretien kincsei. Előadás. 23 óra Heti hangversenykalauz. 23 óra Hirek. ldöjárásjelentés. 23,15 Műsorzárás. A tolovizió műsora 19,30 TV híradó. 19,45 Ot nap Bulgáriában, utlképek. Kb. 20 óra 05 A Jövö hét műsora. Műsorismertetés. 20,10 „Hogy volt.. Ü EL-M1IG YflRORS/flG a Magyar szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának es Szeged m. 1. varos tanacsanak lapja Meaielep'k netfo ©vételével mindennap. Szerkeszti 4 CTzrkesztö olzotttúa Mt>. felelős szerkesztő: Nagy István Szerkesztőség: Szegeti Sztálin sétány lA Telefon J5-35. 30-03 . 40-80 tiszakai telefon 35-06 es 34-00 Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelői ©adé Kovács László Kiadóhivatal: Szeged Klauzáj tér 8. Telefon 35-00. 31-18 Beküldő" kéziratot nem örzűnk meg te nem adunk viasza.) A lapot nyomja • Szeged: Nyomda váliajst. Szeged Kárász utca 9 5 lapot árusításban es előflze•ésDen s Csongrád megyei poo•ahlvatalok te—eezttk Elóflzee«! d!1 e«r- nőnapra 1) Fi Előfizethető bármely postahivatalnál te kézbesítőnél.