Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-17 / 194. szám
Szerda, W6fl. augusztus TL A / L \ ! Augusztus 29-től szeptember 10-ig tart az óvodai beíratás az A legutóbbi esztendőben hazánkban csaknem ezerrel emelkedett az óvónők száma, s ma már meghaladja a nyolcezret. A tanácsokhoz tartozó — óvodákban étkező gyerekek száma 32 százalékkal emelkedett. 1959-ben óvodában, gyermekotthonokban, gyógypedagógiai intézményekben és nyári napközikben több mint 200 000 óvodáskorú kisgyerekről gondoskodtak. Az új oktatási évben az óvodákból, az általános iskolai első osztályokba, több mint 72 000 gyermek kerül. Egyrészt ezeknek a kicsinyeknek a kilépése az óvodákból, másrészt az 1959-ben megvalósult csaknem 10 000 férőhely-gyarapodás — ami többségében a társadalom segítségének, áldozatkészségének köszönhető — lehetővé teszi az állandóan növekvő igények jobb kielégítését. Az 1960/61-es oktatási évre az óvodai felvételek időpontja augusztus 29-től szeptember 10-ig tart. Az olyan családok gyermekei, ahol mindkét szülő dolgozik — előreláthatólag csaknem kivétel nélkül — bejuthatnak az óvodákba. Helyhiány miatt azonban még mindig nem tudják felvenni mindazokat az óvodáskorúakat. akiknek szükségük lenne erre. Bármennyire kedvezően is alakul a hamarosan kezdődő új tanévben a gyerekek óvodai felvétele, mezőgazdasági vidékeken, ahol az édesanyák a tsz-ekben nem állandó elfoglaltságúak, a kicsinyek óvodai elhelyezése nem oldható meg egész éven át. Kora tavasztól késő őszig úgynevezett nyári óvodákban kapnak helyet a mezőgazdasági dolgozók ©érmékéi. Rendkívül fontos, ho© a felvételi bizottságok na©on gondosan, lelkiismeretesen mérlegeljék a jelentkezéseknél az igényjogosultságot, s valóban azokat a gyerekeket vegyék fel elsősorban, akik legjobban ráutaltak az óvodai ellátásra, nevelésre. levetek Csehszlovákiából Tudósítónk harmadik levelében a prágai „Csehszlovákia 1960" kiállításról számol be — ennek második részét közöljük alábbiakban. I nkább a -technikai kalandregények" terméről írok: középen hatalmas földgömb — majdnem azt Írtam: kacsalábon forgó földgömb, mert valóban forog — a falak mentén pedig réIV. A jövő útján a jelentések, adatok, statisztikák síkja mögé körültapogatni a valóságot, amely egy-e© szám mögött rejlik. Nos, itt is ez történt — csak fordított sorrendben: mindezek után, a mai és holnapi valóság minden álmodozásom ellenére is reális képei után jutottam a vastag grafikonok, diagrammok és piktogrammok elé — itt van ben megelőzi a legfejlettebb kapitalista államokat is.« És a külföldiek után egy ezeknél sokkal súlyosabb vélemény: -A kiállítás megtekintése után kétszeresen büszke va©ok arra, hogy ezeknek az eredményeknek munkámmal én is részese vagyok" — írta Karel Pokorny prágai lakos. És ez a legjelentősebb SZORGOS, VIDÁM ÉLET a mártélyi KISZ-táborban Továbbképző tanfolyam kezdődik a propagandistáknak A marxizmus—leninizmus kérdései iránt Szegeden ' is, miként az országban mindenütt, megnövekedett az érdeklődés. Az új pórtoktatásra való készülődés eddigi tapasztalatai is mutatják már, ho© • most következő oktatási évadban lényegesen többen képezik magukat politikailag, mint a korábbi évben. Fontos — éppen az elméleti kérdések iránti megnövekedett érdeklődés jó kielégítéséért —, ho© a propagandisták megfelelően felkészüljenek szép és felelősségteljes feladatukra. Az időszerű kérdések és a marxizmus—leninizmus tanfolyamok propagandistái részére a Ma©ar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottsága továbbképző tanfolyamot rendez. A továbbképző tanfolyam szeptember elsejétől szeptember 9-ig tart, s ennek keretében gazdagíthatják ismereteiket a propagandisták, ho© azokat hasznosítsák az oktatási évadban. A propagandisták szeptember 1-én. csütörtökön reggel a Szegedi Tudományegyetem Ady téri épületében, az Auditórium Maximumban kezdik meg a továbbképző tanfolyamot Ilyen a "Csehszlovákia 1960" kiállítás pavilonja előtti tér, amikor aránylag kevesen vannak (Alexandr Batorovics felvétele) Szabadidőben sokan a röplabda-játékot választják. Á mártélyi Tisza-ág mel- KISZ-titkárai, s örömmel endőket. Már hat óra előtt lett hetek óta vidám fiata- hallgatták a fiatal len©el elhangzik az ébresztő, & etiok hangja veri fel a festői újságíró üdvözlő szavait, tói kezdve késő estig tart erdő csendjét. Seépen be- Barátkozás ? gazdag program. Esténrendezett sátortáborban a ként fellobog a tábortűz KISZ Csongrád me©ei bi- Elvtársi barátság szövő- lángja, s fényében búcsúzzv.ttsága tartja itt a megye dik a résztvevő fiatalok kő- nak az elmúlt gazdag nap— így közte Szeged város z°tt. Szabadidőben, mely tóa, új feladatokra készülés a járás — KISZ-titkárai eSesz délután tart, megkez- Ve a járás és a város KISZrészére a vezető-továbbkép- dődnek a röplabda- es titkárai, zó tanfolyamot. Legutóbb, a pingpong-csaták, vidaman múlt héten a szegedi járás lubickolnak a Tisza-ag hűs fiataljai töltöttek kellemes hullámaiban a fiatalok, és hasznos hetet Mártélyon. akiknek pedig kedvük A táborban érdekes esemé- szottyan, elmennek csónanyekkel telik a nap. kázni, mások esti mókára, kulturális szereplésre készüRiadó! lödnek. Jó egyetértésben, vi_ dáman töltötte el például Egyik éjjel harsányan zú- a7 aigyői Fekete János, a gott az erdőben az őrök jel- Szőreg-tégla©ári Kerekes zése: Riadó!!! "Ellenség" Lajosné, a domaszéki Kirí támadta meg a tábort: István, a sövényházi Kósa Még Szöllösi Imre pa- jan0Si a sándorfalvi Farkas rancsnok is elismerte, ho© János azt a délutánt is, síig két perc alatt "harcra amikor a len©el újságíró készen" állottak a fiatalok. meglátogattta a tábort. Volt Persze barátok, kiszisták közöttük pedagógus, termevoltak a tábor "ellenségei", löszövetkezeti tag, tanácsaidé az izgalmas harcijáték kalmazott — többféle társaígy sem vesztett romanti- dalmi állást képviseltek, de kajából. A támadásban mindannyian ifjú kommutcbbször részt vettek a hód- njsták m^vátórhelyijfjú Gárda ípW<1,ra ké„ülnek dúlt a ©őzelemért. Ezért e©séges a tábor, Azon a napon, amikor ezért baráti a szellem. A Alexandr Batorovicz len- vezetők: Szöllösi Imre, gvel újságíróval, « -Dél-, Csizmás Sándor. Barna Ma©arország" vendégével László, Tóth József, Kanfi felkerestük a tábort, éppen Horváth Sándor, Juhász Pál Lunárcsek Erzsébet, csinos elmondták, a szórakozás újszentiváni kislány volt a után másnap reggel nagyon tábor kapuőrségében. Nem komolyan tanulnak a fiata, . - lok. Nem kevesebbre kelthetett csak u© "egyszerű- S2Ülneki mint a KISZ alap. en« bemenni, mert hát első szervezeti vezetőségek újjáa fe©elem. Amikor azután választására, a KISZ demegtudták, ho© kedvesküi- cemberi kongresszusára. gi ismerősök elevenednek meg a szó szoros értelmében: Jules Verne fantáziájának szülöttei. Itt lángol az Acélváros, a Tlzenötéves kapitány hajója szeli a hullámokat, a Nautilus legénysége a kerek kis ablakon fi©eli a tolakodó polipot, és régi á©úgolyót formázó ra'" "Kéfa * síáll* ~á ' hold felé. Verne nagyrészt már me©alósult fantáziájával Jiíí Trnka fantáziája kél versenyre — 6 tervezte az egész termet, s ideteremtett e© holdbéli tájat is, amelyen már letelepedtek az űrhajósok; égboltjának csillagai felé percenként indulnak a miniatűr kis rakéták, a jövő sztratoplánjai és számtalan másféle szerkezetei — azt hiszem, a termet megtöltő fiúk bármelyike jobban fel tudná őket sorolni, mint én. Hiába, ők már ennek a korszaknak a ©ermekei — bámulva hallgatom, mi mindent tudnak, mi mindenhez értenek. Kinevezések a Szegedi Tudományegyetemen A művelődésü©i miniszter dr. Fodor Gézát, a Szegedi Tudománye©etem oktatási és tudományos rektorhelyettesévé, dr. Fonyó Antalt, az Állam- és Jogtudományi Kar, dr. Koch Sándort a Természettudományi Kar és dr. Méret Gyulát a Bölcsészettudományi Kar dékánjává. Nagy Lajost pedig az Államés Jogtudományi Kar dékánhelyettesévé nevezte ki. A ért mérés megvigaszta4 lódom — van olyan is, amihez én értek jobban: a kultúra termében az ötszázéves örökifjú Mária vár rám — a híres lőcsei oltár fából faragott szobrai és Utolsó vacsorája, a csodálatos épségben fennmaradt középkori téléi főtér makettje és több négyzetméteres fényképei, régi gobelinek és vastag üvegből, va© hajszálfinom csipkéből valóra álmodott költői kompozíciók, majd mai festők és szobrászok alkotásai. Aztán a "Tlzenötéves", a szabad ország életének művészi polyekránfilmje. Emlékszel-e még, mivel kezdtem ezt a már háromszor megszakított levelet? Hogy be akartam pillantani adatokban mindaz, amit a hatalmas építés, a csodálatos eredmények lenyűgöző sora szolgál: az Ember, a szocialista állam gondoskodása az egészségü©ről, a népművelésről, a kultúráról, az anyákról és gyermekekről — mindaz, amit olyan szárazon tudunk összefoglalni vezércikkeinkben: »az emelkedő. életszínvonal". Mit. írjak minderről? Fejezzem ki elragadtatásomat? Megkíméllek saját lelkendezésemtől: kiírtam néhány sort a vendégkönyvből — már amit megértettem, mert van itt arab, meg nem-tudom-milyen írás is. Csak néhány véletlenül öszszeszedett példa: J. Jung, Párizs: "Gyönyörű a kiállítás, és nagyon érdekes.- — M. C. Píckering, Anglia: "Ki sem tudom fejezni, mennyire csodálom a csehszlovák nép eredményeit a tudomány és a technika területén. A világ egyik legfejlettebb országának tartom Csehszlovákiát." — Dániel Catip, Bombay: »Meg©ősődésem, ho© Csehszlovákia néhány éven beiül mindeneredmény. A szép, érdekes és szórakoztató kiállítás is segíti a szocialista ember nevelését, új erőt ad csehszlovák barátainknak, hogy biztos léptekkel, hamarosan elérhessék következő kitűzött céljukat: a kommunizmus építésének nehéz, és mégis minden mást meghaladóan szépségés'útját: C ezzel elmondtam a legfontosabböt is; Búcsúzon. tőletek, s e©úttal búcsúzom Prágától is — elindulok hazafelé, csak Brnoban akarok megállni még e© napra — nem egészen és nem csak magánjellegű érdeklődésből. Szeretnék esetleg a Dél-Ma©arország olvasóinak is beszámolni arról, ho©an készül a testvérváros a na© eseményre — a II. Nemzetközi Kiállításra. Hiszen e© világméretű kiállítói előkészületeihez képest nincs már sok idő hátra — szeptember 11én megnyitják a kapukat, s addigra ott lesz a magyar ipar eredményeit bemutató pavilon is. Szeretettel ölel M. János 777?.* ' ,'71°?, ""717 11*7 Meghallgatják az előadásofold, vendégük erkezett, e meevitatiák zsongott a tábor, alatt összejöttek kat, megvitatják a feladaPercek >oka( a politikai, kulturáa járás lis, sport- és gazcjasági teEgy napon két tűz gyermekjátékból Hétfőn, a késő esti órák- helyszínre kiérkező tűzoltók ban két helyre is riasztották oltottak el A kár í© is több a Csongrád megyei tűzoltó- mint két és fél ezer forint, kat. Mint visszaérkezésük- A másik tűzeset Tápén, a kor kiderült, mind a két he- Bajcsy-Zsilinszky utca 7. lyen gondatlanság miatt, szám alatti házban keletke©ermekjátékból keletkezett zett. A házban lakók otta tűz. Az e©ik helyen, a hagyták gyermekük előtt a kisteleki és sövényházi út ©ufát, aki addig játszadomelletti tanyán a szalmaka- zott vele, míg végül tüzet zal tövében húzódott meg okozott. ^T?™^ . ,,, . szédok is felfi©eltek a fustcigarettazm a csalad 12 éves rg fgy „^ a tűZoltók kifia. A cigarettázástól ki©ul- érkezésére sikerült a tüzet ladt a szalmakazal, amit a 'eloltató. A "Csehszlovákia 1960" kiállítás egyik érdekes részlete. Jiri Trnka alkotása: t rutasok a Holdban