Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-31 / 180. szám

VTLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! M/la: Ujabb I hamis választások I Dél-Koreában 1 Az Ifúsági | Béketalálkozó programja 50. évfolyam, 180. szám Ara: 70 fillér Vasárnap, 1960. július 31. = 5jiiitifliimnw!mmmTfntHi!w«iífitHnmnfflRmmnrte Szombat délelőtt a Marx téren a Dél­alföldi Mezőgazdasági Kiállítás és Vá­sár főbejárata előtt termelőszövetkezeti gazdák, állami, kísérleti és tangazdasági, gépállomási dolgozók, vezetők és a meghívott vendégek népes serege gyüle­kezett, hogy tanúi, részesei legyenek az első legnagyobb vidéki mezőgazdasági táj­kiállítás és vásár megnyitásának. Tíz órakor Nagy Miklós elvtárs, a vásár igazgatóságának vezetője üdvözölte a meg­jelent vendégeket, köztük Keserű János földművelésügyi miniszterhelyettest, Fehér Lajost és Siklós Jánost, a Csongrád me­gyei pártbizottság titkárait, Biczó Györ­gyöt, Szeged mj. városi tanács elnökét. Papp Sándort, a megyei tanács elnökét, ifj. Komócsin Mihályt, a szegedi pártbi­zottság első titkárát, Szőke Mátyást, a Földművelésügyi Minisztérium Kiállítási Irodájának vezetőjét. Ezután Keserű János földművelésügyi miniszterhelyettes tartotta meg ünnepi be­szédét. Az első nagyszabású vidéki tájkiállítás A korábbi években — mondotta bevezetőjében — minden ősszel rendertünk országos mezőgazdasági ki­állítást és vásárt. Ez az első eset, amikor nem tartunk országos seregszemlét hanem helyette az eddigieknél nagyobb szabású tájkiállításokat rendezünk, Tervünk az, hogy ugyan­csak kétévenként rendezünk az ideihez hasonló vidéki ki­állításokat. — Ennek a Dél-alföldi Me. zögazdasági Kiállításnak és Vásárnak különös jelentősé­get ad. hogy az első nagyszabású vidéki mezőgazdasági kiállítás a szocializmus erőinek falva® inkban elért nagyarányú győzelme óta. Mint ismeretes, mezőgazda­ságunkban túlsúlyra jutott a szocialista szektor és ma az ország szántóterületének 74,3 százalékát termelőszövetke. zetek és állami gazdaságok művelik. 1960 első felében a szövetkezetek taglétszáma 310 ezerrel, szántóterületük pedig 1,6 millió katasztrális holddal növekedett. Ez a forradalmi átalakulás a ma­gyar mezőgazdaságban két­ségbevonhatatlanul igazolja a párt és a kormány he­lyes politikáját és a dolgozó parasztságnak e politika iránt érzett bizalmát. — A szocialista átszerve­zésben elért eredményeket, a termelésben elért fejlő­dést országosan és helyi vo­natkozásban a kiállítás köz­ponti pavilonja részleteiben is ismerteti — mondotta. —­A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek megalakulása azonban csak lehetőség a na­gyobb termelési eredmények, a munka termelékenységé­nek fokozása terén. Ahhoz, hogy ebből a lehetőségből valóság legyen, szükséges a nagyüzemi gazdálkodás fel­tételeinek megteremtése is. A kiállítás ezt a célt segíti elő azzal, hogy szemlélteti a jól műkődő állami gazdaságok, kísér­leti és tangazdaságok, va­lamint a termelőszövetke­zetek termelési eredmé­nyeit és azokat a módsze­reket, melyekkel eredmé­nyeiket elérték. Keserű János földműve­lésügyi miniszterhelyettes beszéde befejező részében nagy elismeréssel szólt Csongrád megye legjobb ter­melőszövetkezeteiről, állami gazdaságairól, melyek vi­szonylag rövid fennállásuk alatt kiváló termelési sike­reikkel országos hírnevet vívtak ki maguknak. Beszé­de végén átvágta a kiállítás és vá­sár bejáratát elzáró nem­zetiszínű szalagot, ezzel jelezvén, hogy a kiál­lítás kapui megnyíltak a lá­togató nagyközönség szá­mára; Keserű János földművelésügyi miniszterhelyettes megnyitó beszédét mondja Sokféle látnivaló A bejárat előtt és a kör­nyéken várakozó közönség csakhamar elözönlötte a ki­állítás és vásár utcáit. A több mint 30 ezer négyzet­méter nagyságú kiállítási te­rületen mintegy 150 ízlésesen berendezett pavilonban kaptak helyet a Dél-Alföld szocialista nagyüzemeinek válogatott növényei, termé­nyei és gyönyörű elit álla­tai. Időközben a kiállítás és vásár minősítő bizottságai is elkészültek munkájukkal, s a kiállított termények, álla­tok mellett már az odaítélt dijak is olvashatók voltak. Méltó módon képviseltet­ték magukat a vidék ha® gyományos növényeinek termesztől. A szegedi Felszabadulás, a szegedi Táncsics és a rösz­kei Lenin Tsz fűszerpaprika­tábláikról a legszebb papri­katöveket hozták el a kiál­lítás pavilonjaiba. A makói táj legnagyobb hagymater­mesztő közös gazdasága, a Minisztertanács vándorzász­lajával kitüntetet makói Üt­törő Tsz exportra kerülő idei vöröshagymaterméséből mu­tatott be. ízléses csomagolás­ban. Az országos hírű szen­tesi Felszabadulás Tsz, a hódmezővásárhelyi tangazda­ság és mások SS válogatott tenyészmar­hát kötöttek be a kiállítás istál­lóiba. Rendkívül gazdag tenyész­és árutermelő anyagot mu­tat be a Marx térrel szom­szédos Vasútforgalmi Tech­nikum udvarán megrende­zett baromfikiállítás is. Többek között a klszom­bori Előre Tsz 20 ezres vízi­szárnyas-állományából a legszebb pekingi fajtájú pe­csenyekacsákat állította ki. A látogatóközönségnek már az első csoportjai is nagy tetszéssel szemlélték az Üj­városi Állami Gazdaság automatikus „tojásgyárá­nak® modelljét. Az új típusú, emeletes ba­romfinevelőben 2 ezer csir­két tartanak, s hozzájuk mindössze egyetlen gondozó szükséges, önetetők és -ita­tok szolgálják ki a barewn­fikat, még a tojások össze­gyűjtése fe önműködően tör­ténik. Nagy közönségsikert arat­tak a Pankotai Állami Gaz­daság egyenként mázsásnál is súlyosabb fésűs merinói törzskosai, melyeknek darabonkénti gyapjútermelése a 12 kilo­grammot is meghaladja. Az erdészeti pavilonban a Dél-Alföld egyre korszerűb­bé váló nagyüzemi erdőgazdálko­dási módszerel láthatók. A remek kiállítás egyik legérdekesebb és legtanul­ságosabb része a mezőgazdasági gépészeti bemutató. A FÖMAV is a MEZÖ­SZÖV számos olyan mező­gazdasági gépet mutat itt be, melyekkel most és itt ismerkedhet meg először a nagyközönség. Az UE—28-as négvkerék meghajtású ho­moki traktor sajátos kül­alakjával is kiemelkedik a több száz mezőgazdasági gép közül. Szerényen húzó­dik meg a nagy géppark­ban a KB mintájú kukoricakombájn is, mely­nek sorozatgyártását a közelmúltban kezdte meg mezőgazdasági gépipa­runk. A kiállítás és vásár első napián elhangzott vélemé­nyekről bátran állapíthat­juk meg: a következő egy hét — mig a kiállítás és vásár nyitva áll — nem­csak a Dél-Alföld mezőgaz­dasági nagyüzemeinek szín­pompás parádéja, hanem a táj mezőgazdasági termelé­sének nagy előrelendítője is lesz. (Somogyi luto.jue ieivraici) A Dél-Alföld! Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár gazdag gépi bemutatójának egy részlete Közlemény a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 13. ülésszakáról 1960. július 26-tól 29-ig tartották meg Budapesten a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 13. ülésszaka t. Az ülésszak munkájában a KGST valamennyi tagál­lamának küldöttsége részt vett. A. Kelezi elvtárs, az Al­bán Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese. S. Todorov elvtárs, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnökhelyettese, Apró Antal elvtárs, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese, B. Leuschner elvtárs, a Német Demokratikus Köztársa­ság Minisztertanácsának elnökhelyettese, P. Jaroszewkí elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának el­nökhelyettese, A. Birledeanu elvtárs, a Román Népköz­társaság Minisztertanácsának plsö elnökhelyettese. V. X. Novikov elvtárs, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége Minisztertanácsának elnökhelyettesé; "Sz. Vlna mi­niszter elvtárs, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság tervhivatalának első elnökhelyettesének vezetésével. Az ülésszak munkájában megfigyelőként részt Vet­tek a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Kínai Nép­köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Mongol Népköztársaság képviselői. A tanácsülés ülésszakán Apró Antal elvtárs, a Ma­gyar Népköztársaság küldöttségének vezetője, a Minisz­tertanács első elnökhelyettese elnökölt. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülés­szaka megvizsgálta a KGST állandó bizottságainak javas­latait és ajánlásokat fogadott el a tanács tagállamai kö­zötti gazdasági együttműködés további fejlesztésére. Javaslatokat tettek az európai szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek 1960. febru­árjában Moszkvában tartott mezőgazdasági tapasztalat­csere értekezlete útmutatásainak végrehajtására vonat­kozó intézkedésekre. Az ülésszak ajánlotta a KGST-tagállamoknak, hogy tegyenek további intézkedéseket a kenyér- és a takar­mánygabona termesztésének növelésére — elsősorban a kukarica vetésterületének bővítésével — az állati termé­kek és tnás mezőgazdasági termékek termelésének nőve­lésére, a KGST-tagállamok Ilyen termékekben mutatko­zó szükségletelnek maximális kielégítése érdekében. Az ülésszak ajánlotta a KGST-tagállamoknak, hogy dolgozzanak ki javaslatokat a mezőgazdaság, a mező­gazdasági gépgyártás, és a mezőgazdasági célokra szolgáló vegyszertermelés távlati időszakban való fejlesztésének főbb irányaira és mutatóira, továbbá határozatot hozott; hogy a KGST szervei szervezzék meg ezekben az ágaza® tokban a további szakosítás lehetőségeinek tanulmányo­zását. Ajánlásokat hagytak jóvá a főbb energetikai beren­dezésfajták, kőolajfeldolgozó berendezések, építőanyagok gyártására szolgáló berendezések, gördülő csapágyak, dróthúzó sorok, hengerelt acél megmunkáló, valamint tej- és konzervipari berendezések gyártásának további szakosítására. Az ülésszak megvizsgálta és jóváhagyta a KGST ál­landó bizottságai által a főbb termékfajták, elsősorban gépek és berendezések gyártásában a minőségi mutatók lényeges javítására irányuló javaslatokat, figyelembe véve a gyártás szakosítására és kooperációjára elfogadott ajánlásokat. Azzal kapcsolatban, hogy az országokban folyik az általános távlati időszakra szóló népgazdaságfejlesztési terv összeállítása, az ülésszak határozatot hozott a KGST­tagállamok terveinek összehangolásával kapcsolatban a KGST szerveiben végzendő munka megszervezésére. Az ülésszak célszerűnek nyilvánította, hogy a terveket a tag­országokban egyöntetűen az 1980-ig terjedő időszakra dol­gozzák ki. Az ülésszak nagy figyelmet fordított a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésre a közfogyasztási cikkek termelésének fejlesztésében a KGST-tagállamok lakossága életszínvonalának további emelése céljából. A KGST-államok a könnyűipari termelés tervezett növelésének biztosítására előirányozzák, hogy új terme­lőkapacitásokat helyeznek üzembe, kibővítik és korszerű­sítik a működő üzemeket az élenjáró technika alapján. <Folytatás a. 2. oldalon.) Ünnepélyesen megnyílt a Dél-JUföldi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár «

Next

/
Thumbnails
Contents