Délmagyarország, 1960. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-23 / 173. szám

5 r Kzotntai, TMA. fittes SS. " Hősi idők emlékesete Idén, a forró nyárban most 25 esztendeje, hogy megkezdődött az építőmunkások sztrájkja. Budapestről indult el az építőiparban dolgozók nagyarányú megmozdulása a tőke, a kapitalizmus, az embertelenség ellen, amelynek hullámai a vidékre is átterjedtek. A sztrájk ellenállás volt és túllépte az építőipar dogozóinak kereteit A negyedszázados évfordulóra, annak forradalmi hagyományaira illő tisztelettel és kegyelettel emlékezik a dolgozó magyar nép* Köszönti a sztrájkban résztvevőket, akik az egyetemes emberi haladásért szálltak síkra; köszönti a kommunistákat, akik a haladás, az emberi boldogulás tüzeit gyújtották a Horthy-fasizmus 'testet és lelket gúzsbakötő sötétségében. Ma, szombaton az 1935-ös építőkari sztrájkra emlékeznek 'Szeretett hazánk fővároséiban, Budapesten, az Építőipari Szakszervezet központjában is. Szegedről, Csongrád megyéből a hősi. idők budapesti emlékezetűre a többi között meghívitáik id. Komócsin Mihály élvtársat, munkásmozgalmi veteránt, valamint Sa#ó Gyula elvtársat, munkásmozgalmi veteránt, a Csongrád megyei Allarr/i Pincegazdaság igazgatóját is, akik mindketten részt vettek az 1935-Ős sztrájkban. Az Elnöki Tanács ölése A Tájékoztatási Hivatal közli: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. A Külügyminisztérium előterjesztésére Ghana Köztársaságot, Malgas Köztársaságot és Mali Államszövetséget önálló és független államként elismerte. Az Elnöki Tanács megerősítette a Magyar Népköztársaság kormánya és a Francia Köztársaság kormánya között a légiközlekedés tárgyában Párizsban, 1960. május 2-án aláírt egyezményt. Az Elnöki Tanács elfogadta Philibert Tsirananaának, a Malgas Köztársaság elnökének meghívását és úgy határozott, hogy képviselteti magát Malgas Köztársaság függetlensége alkalmából 1960. július 29. és 31. között Tananarivoban megrendezésre kerülő ünnepségeken. Az Elnöki Tanács ezután folyó ügyeket tárgyalt A tízéves Sztálinváros ünnepe alkalmából A városról és lakóiról Közérdekű kérdések Mi okozza a vízhiányt Alsóvároson és Mihálytelken? ' AZ UTÖBBI napokban Al® sóváros több helyén valamint Mihálytelken a közkifolyókban alig volt víz. Ez — különösen esténkint — sok bosszúságot okozott a lakosságnak. Megkérdeztük Vincze Antalt a harmadik kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnökét: mi az oka a vízhiánynak az említett helyeken és milyen intézkedéseket tesz a harmadik kerületi tanács a vízhiány enyhítésére? • — A hetek óta tartó meleg az utóbbi napokban tetőfokóra lépett. Ezért Szegeden nagyon megnövekedett a vízfogyasztás. A harmadik kerületben lévő anyakútak nagyon igénybe vannak véve. Súlyosbítja a helyzetet, hogy azok a lakosok, akiknek telkére, portájára be van vezetve a víz és azt az utcai közhálózatból kapják, az elmúlt napokban — nem törődve a többi lakos érdekeivel — pazarolták a vizet Bár portájukon legtöbbször van ásott kút is, mégis a közvezeték vizét használták locsolásra. Előfordult Mihalytelken például, hogy medencéket, vagy ásott kutakat töltöttek meg — tartaléknak — a vízvezeték, az artézi kút vizével. — TÖBB H1ELYÜTT fondorlatos módon kijátszották az érvényben lévő rendelkezéseket a háztulajdonosok. A portájukon lévő szűkebb keresztmetszetű. vízvezetékeket, kifolyókat szélesebbre állították vagy kibővítették, csakhogy több vizet kapjanak. Az ilyen eljárás kánikula idején kétszeresen is elítélendő, mert a víznek — mindnyájunk közös vagyonának — jogtalan megszerzését és pazarlását jelenti. 19 személy ellen indított eljárást a harmadik kerületi tanács Alsóvároson és Mihálytelken a fentiek miatt. — SOKAT foglalkoztunk egyébként a vízkérdéssel a csütörtöki tanácsülésen. Elhatároztuk, hogy sürgősen megjavíttatjuk Mihálytelken az egyik elapadt anyakútat. Alsóvároson a régi paprikamalmokban mindenütt bővizű kutak vannak. Megkeressük a módját — ha a műszaki lehetőségek megengedik —, hogy e kutak vizét is bekapcsoljuk a közhálózatba. A tanácsülés külön bizottságot küldött ki, hogy ezeket a dolgokat a helyszínen rendezze. E bizottság többek között ellenőrzi, hogy a háztulajdonosok betartják-e a víztakarékosság érdekében hozott rendelkezéseket — fejezte be nyilatkozatát a harmadik kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Egy órával tovább közlekednek a villamosok és autóbuszok A szabadtéri előadások napján a Szegedi Közlekedési Vállalat villamos- és autóbusz-vonalain — a 7-es villamosvonal Kiskundorozsma községbe irányuló forgalma kivételével — a forgalom egy órahosszával tovább tart. A 7-es, kiskundorozsmai vonalom az utolsó kocsi változatlanul 22 óra 50 perckor indul. A szabadtéri előadáson résztvevő és Kiskundorozsmára utazó közönséget a Somogyi utcai végállomástól külön villamossal hazaszállítják. A 23 óra után közlekedő villamos- és autóbusz-járatokon az utazóközönséget az éjszakai díjazásnak megfelelő, kétszeres viteldíjért szállítják. Nem írta még meg senki Sztálinváros történetét, pedig de sok mindent el tudnak mondani a város régi meg új lakói, ami odakívánkozik lapjaira. A jubileummal kapcsolatban léptennyomon emlegették a „hőskort®, nemcsak baráti beszélgetések közepette, hanem még az ünnepi szónokok is. A hőskort, holott alig tíz esztendeje, 19-50 tavaszán indult meg az új élet a pentelei dombokon. Ami már „műemlék9 Induljunk egy kis körsétára a városba. A hatalmas erdősáv kellős közepén áll a víztorony. Tíz évvel ezelőtt még nem volt sehol. A fék azóta terebélyesedtek ki, és az ifjú sztálinvárosiak már el sem hiszik, hogy olykor még a pesti Móricz Zsigmond körtéri kút is a városépítőknek szolgáltatott vizet. A toronnyal csaknem szemben nyílik az első utca, a Május 1 utca. Ezen a környéken épültek a „kockák®, „csontok®, -szekciók®. Furcsa volna, de megérdemelnék ezek a házak, hogy márványtábla kerüljön falukra, műemlék felirattal. Majdan bizonyára azok lesznek. Később azután a Sztálin úton felépültek a „bivalyok®. Sztálinváros népének mindig jó hum<ya volt, s formáikról, betűjelzésükről nevezte el a házakat. Muszáj is volt nevet adni nekik, mert különben senki sem ismerte volna ki magát a sok egyforma épület között, amikor még sem közvilágítás, sem utcatábla nem segítette a tájékozódást. Ha jött az eső, bokán felül süllyedtek a sárba a gumicsizmák. Hosszú évekre „egyenruhát® öltött a város összes lakója. Vattaruhában járt a főmérnök épp úgy, mint a segédmunkás, mert ez volt a legpraktikusabb viselet. Az emberek többsége szállásokon lakott. Különös, de kétségtelenül jó körülmények között. A városban a lakóházak szolgáltatták az összkomfortos kényelmet, de kinn, a vasmű szomszédságában a déli barakktáborban és a radarban szintén szépen lakhattak a dolgozók. Valódi korszerűség Sétáljunk csak tovább. Itt a Béke téri autóbuszpályaudvar. 1954-ben létesült, s most naponta 37 vidéki járatot fogad. Valamikor kocsma állt a háta mögött, melyet köznyelven „köpködőnek® és „késdobálónak® neveztek. Dőreség volna letagadni, hogy volt valami igazság ezekben a nevekben. Érthető, hogy a lázas építkezés korszakában a rendes emberek mellett idesereglett az országból számtalan osztályidegen, laza erkölcsű ember és lumpenproletár, akik szívesebben töltötték az időt kocsmában, mint munkahelyükön. De sem annak az időnek, sem a „köpködőnek® nincs nyoma már. A Szorád Márton úton végighaladva balra egy új városrész, a technikumi negyed panorámája nyílik, jobbra pedig, a Dózsa György út végén áll az Arany Csillag Szálloda. Manapság ez reprezentálja a várost az idegenek előtt Nézzük meg a Duna-partot is. A parti szakadék alatt jól kivehető a kikötő látképe, mely a csepeli után az ország második „tengeri® kikötője. A városszéli utolsó házsort most építik, illetve szerelik, mégpedig habosított betonból. Az egyik márkész is, oldalán hatalmas munkásalak látható. Modern ház és mégsem ízléstelen. A valódi korszerűség vezette tervezőit, építőit Ismét bizonyított szavak Ekkora séta után már elfárad az ember. Szívesen kiül a Sztálin úti cukrászda teraszára nézelődni. De hol vannak az egyformán öltözött emberek? Bizony nyomuk veszett. Igaz, most sem lehet megkülönböztetni a főmérnököt a segédmunkástól, mert itt mindenki jól öltözött. A szemközti házon felevízióantennák. Egy, kettő, három, négy, öt. A mellette lévőn nyolc, A stafisztika szerint 500 televízió működik a 31 ezer lakosú városban. öt-hat éve még ritkaságszámba ment a rádió is, és a svájci futball-világbajnokság döntőjét az egész ház egyetlen rádió mellett izgulta végig. Igen ám! Elfelejtettük megnézni a sportpályát, a vidám parkot, az úttörővasutat, elkerültük a múzeumot és a művelődési otthont is. Dehát kevés az idő, s más program is van még. A Sztálin úton valóságos népvándorlás indult. A vasmüigazgatÓ6ág előtti nagygyűlésre igyekeztek még a messzi környékről is. Kádár elvtárs mondott beszédet a város születésnapján, az új gyár, a meleghengermű felavatásán. A hatalmas, füves térség zsúfolásig megtelt. De alighogy elhangzottak az első mondatok, a beborult égből nagy cseppekben verni kezdett az eső. És ilyenkor mi történhetik? Nem, nem szaladt el senki sem. Sokan a vasműigazgatóság árkádja, vagy az erdősáv fái közé húzódtak, ahol még jól lehetett hallani a hangszórókat, de még többen a helyükön maradtak. Néhány ernyő kinyílt, néhány esőkabát felkerült a zakóra, a blúzra, aki pedig nem hozott ezt se, azt se magával, bizony ázott. Akár fenn az emelvényen a szónok. Kádár elvtárs. Így hatolnak be a szívekbe a már százszor, és most ismét bizonyított szavak: „Ez már a szocialista magyar városok jövő képe: amit másutt még csak szeretnénk elérni, Sztálinvárosban már elértük®. A Szovjetunióban októbertől nem fizetnek adót a kisfizetésűek A Szovjetunió minisztertanácsának döntése alapján azok a munkások és alkalmazottak, akiknek havi keresete 500 rubelig terjed, 1960. október elsejétől kezdve nem fizetnek adót. A minisztertanács csökkentette az egyedülállók és kiscsaládúak jövedelmi adóját, valamint a nőtlenségi adót azoknál, akik havi 501—600 rubelt keresnek. Ennek eredményeképpen a munkások és alkalmazottak évi keresete 3,6 milliárd rubellel növekszik. — Akkor látják, hogy míg a többiek az Operában ülnek, te sétálsz az utcán, mint egy... — Mint egy7 ... — Mint egy kivert kutya, — Ne bolondozz. Ostobaságokat beszélsz. Kicsit kiszellőzök. Add a melegebb kabátomat. — Én is veled jövök. — Minek? Jobb nekem úgy, egy kicsit egyedül. — Jó — mondta az asszony. Amiünr Kóczián leért az utcára, mély lélegzetet AilllnUr vett. A neonlámpák fényében indult el a Lánchíd irányába. A levegő friss és bolondosán áprilisi volt Meggyorsította lépteit Maga sem tudta pontosan, hogyan történt, csak arra emlékezett, hogy egy üres taxi fordult a hídra, utánakiáltott, a kocsi lefékezett és a sofőr azt mondta: — Gyorsan, kérem, már rajt' vagyunk a hídon, tilos megállnom. Beugrott a kocsiba, amely máris robogott vele Pest felé. — Hová, parancsol? — kérdezte a sofőr. Kóczián habozás nélkül vágta rá: — Az Operába. Amikor kifizette a kocsit, úgy érezte, hogy nagyon vörös az arca. Jólesett a hideg áprilisi levegő. Az Operaházon meglátszott, hogy odabent díszelőadás folyik. Lobogókat lengetett a szél, égtek a kandeláberek, az előcsarnokból áradt a fény, százával álltak a várakozó, fényes gépkocsik. — Szent isten, mit keresek én itt? — kérdezte Kóczián önmagától. — Üdvözlöm, Kóczián elvtárs — mondta egy paszományos zubbonyba öltözött férfi, ald a kapu előtt szívta a cigarettáját. — Jó napot, Zsombékl — mondta Kóczián s különös öröm kerítette hatalmába, hogy megpillantotta ezt az öreg páholynvltogatót. aki bátyla volt az ő hivatalsegédjének. — Ilyen későn? — kérdezte Zsombéki. Igen —. mondta Kóczián — dolgom volt Nagyon eok dolgom volt. — Hová szól a jegye? Kóczián megállt, s bár eddig alig fedezett fel magában színészi hajlandóságot most azt játszotta, hogy keresi a meghívóját — Tessék csak hagyni — mondta Zsombékl. — Nem — erősködött Kóczián —, itt kell lenni, talán a tárcámba tettem, nem tudom már, a íarzsebembe, érdekes, ott sincs — és csóválta fejét s még azt is mondta: — érthetetlen. — Kóczián nagyon vörös volt. A váratlan komédiázás lángba borította tarkóját, fülét és a homlokát. — Ne tessék már keresni, olyan mindegy az — mondta Zsombéki —, úgyis felkísérem, bár azt hiszem, leülni már nem érdemes, mert pár perc múlva befejeződik. Hát, hogy lehet ilyen késón jönni? — Rengeteg a munka — mondta Kóczián. — Többet kell pihenni, egy kicsit szórakozni — felelte Zsombéki, miközben kissé maga elé engedte Kócziánt A portásnak és a jegyszedőnek valamit odasúgott, mire azok udvariasan köszöntek és furcsáivá nézték a későn jött vendéget, aki mindig egy lépcsőfokkal megelőzte Zsombékit, haladt felfelé a ruhatár irányába. — Mit keresek én itt? — tűnődött Kóczián. — Minek jöttem fel a lépcsőn? Elég lett volna a bejárat előtt megállnom és úgy tennem... Nem, nem. Hát mégsem ácsoroghatok a bejárat előtt. Vagy, vagy. Aki á-t mondott, mondjon b-t is. Igenis, beadom a kabátomat a ruhatárba és amikor vége a díszelőadásnak és kifelé özönlenek a meghívottak... akkor majd... — nem, nem akarta végigmondani, még gondolni sem ezt az egész jelenetet Zsombéki lesegítette a kabátját és Kóczián annak rendjemódja szerint kapott is egy számot, a kilencven hetest, a szivarzsebbe gyűrte, a földig érő falitükör előtt megigazította a nyakkendőjét és arra gondolt, hogy viszonylag milyen simára borotvált az arca. A nézőtérről kihangzott a zenekar gyors ütemű játéka, amelyet ritmikus lábdobogás kísért, nyilván táncoltak a színpadon. Különösen a nagydob hangzott kísértetiesen, öblös, tompa pufogással. — A szám végén majd bekísérem az elvtársat — mondta Zsombéki. Unc tnnnm ~ felelte Kóczián. — Merre van a._ — nUMUIHim — Tessék parancsolni — mutatott Zsombéki a mellékhelyiség Irányába. — A, igen — mondta Kóczián és elindult. A klozetben is egy nagy tükör volt, abban is elnézegette magát. Ha tudta volna, hogy mindez így történik, fehér inget vett volna föl. Persze, kínos lett volna odahaza a felesége előtt minden megokolás nélkül, a hagymásretkes-tejfölös vacsora után inget váltani. Ha már itt van a mellékhelyiségben, el is intézi a kisdolgát és egy forintot dob a tányérra, amelven egy kis kendő hevert, nyilván hangtompítas céljából. — Köszönöm — mondta egy idősebb asszony. Kóczián megállt. — Maga ittvan minden este az előadás végéig? — kérdezte. — Igen, kérem — mondta az asszony —, ez az előírás — és csodálkozva nézett Kócziánra, aki újra a tükör elé állt és tenyerével simogatta a zakóját, miközben egykét szálacskát gondosan leszedett róla, mígnem felcsattant harsányan a taps és hallhatóvá váltak azok a gyors, dobogó léptek, amelyek az előadás végét jelzik. Kóczián ekkor kilépett a mellékhelyiségből. A ruhatárak előtt tömött sorokban tolongtak a díszelőadás meghívottai. Kóczián közibük állt tolongani. Elővette a ruhatári számát, azt lobogtatta, magasra tartott kezében és mélyen beékelődött a várakozók tömegébe. — Kilencvenhetes! — kiáltotta harsányan hátulról Kóczián. Többen üdvözölték Kócziánt, ő is többeket. Vagy tízen, s látták már, hogy jelen van az Operában. — Szervusz, Küküllői — mondta Kóczián, mert nagy súlyt helyezett rá, hogy a hivatalbéliek tudomással bírjanak jelenlétéről. — Kóczián, végre! — mondta egy ismerős hang. — Szünetben kerestelek. Hol ültél? Ez Andriska hangja volt. — Bent... ott... — dadogott Kóczián. — Hol? Sehol se láttalak, pedig akartam veled beszélni. — Ott ültem ... a... szóval ott a ... Anrirkka arra S0"**0^ hogy Kóczián előbbre kaftlIUllsna pott helyet, azért vonakodik megmondani, hogy hol is ült, — Hja, hja, ha ilyen előkelő vagy... — mondta Andriska és menten elgondolkozott azon, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy Kócziánt annyival előbbre ültették. — Istenkém ... — feszengett Kóczián. — Ké+ szék üres volt mellettem, azt hittem, valamelyik a tied. — Két szék? — kérdezte Kóczián meglepetten. A levegőben kabátok úsztak, kalanok szántak, sálak kfevóztak, zsongó beszéd áradt a zsúfolt ruhatári helyiségben. Másnap reggel MáH titkárnő benyitott Kőcziánhoz és egy borítékot adott át. — Egy meghívó — mondta. Kóczián újra elvörösödött. A meehívnn a szokásos kormánypecsét volt. Kóczián T a jósnak és feleségének... Benne pedig két iegy, a tizedik sorba, az előző narü operaházi díszelőadásra. (Vége)