Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-14 / 139. szám
Kedd, 1980. június 14. 2 Tervezik az új nemzeti könyvtárat A munkálatokra több mint százmillió forintot szán államunk ozaRémberék egész sora- — amelynek építésére áUa- paternosterek bonyolítják le nak ad munkát napjainkban munk több mint százmillió is az uj nemzeti könyvtár, forintot szán — építését előMint ismeretes, a Miniszter- reláthatólag 1963-ban kezdik tanács úgy határozott, hogy meg. több más Intézménnyel együtt a leendő művelődési közpohtban, a várban nap helyet az Országos Széchenyi Könyvtár nagyértékű gyűjteménye. Az elmúlt hónapokban neves magyar épitészek, könyvtárosok jártak többek között a Szovjetunióban. A könyvtár helye: a vár nyugati szárnya, s az egyik főhomlokzat ablakai a PaA muzeális gyűjteményeket külön termekben állítanák ki. Igy megfelelő környezetben láthatná a közönség a Corvinákat, középkori kódexeket, « - u ban nagy olvasótermeken Svajcban, Nyugat-Nemet- kívü, egyszemélyes olvasó orszagban es Ausztriában, fülkéket is kiképeznek majd. hogy megismerkedjenek a A leggyakrabban keresett könyv tarepites, berendezes könyvekből legalább 50 000legkorszerubb formaival, 60 000 kötetet szabad hasznáa technika alkalmazásának latú polcokon kívánnak elmódszereivel. A külföldön helyezni. A tervek szerint szerzett tapasztalatok alap- nyelv- és irodalomtudomáján most módosítják az elő- nyi, társadalom- és történetzetes építési elgondolásokat, tudományi, valamint terméés hozzákezdenek a munká- szettudományi olvasótermet latok részletes terveinek ki- is berendeznek. Az emeletek dolgozásához. közötti zavartalan közlekeAz új nehozeti könyvtár lést liftek és úgynevezett Fehér Lajos e'őadása az MSZMP Politikai Akadémiáján Az MSZMP Központi Bi- és Kiss Károly, az MSZMP rottsága Politikai Akadémiá- Politikai Bizottságának tagjának keretében hétfőn dél- jal. után előadást rendeztek a Apr(5 Antai megnyitó szaT agyar Néphadsereg közpon- val utón Fehér Lajos, az ti tiszti házában. Az eloada- MSZMP Politikai Bizottságáson megjelent Dobi István, nak tagja tartott előadást a Népköztársaság Elnöki Ta- -A mezőgazdaság szocialista rácsának elnöke, az MSZMP átalakításának és a termelőKözponti Bizottságának tag- szövetkezetek megszilárdítása, Apró Antal, a Miniszter- sának hazai tapasztalatai és tanács első elnökhelyettese, feladatai* címmel Izrael nem válaszol Argentína jegyzékére Az izraeli kormány elhatá- jelenlegi helyzetben kevés rozta, hogy válasz nélkül eredménnyel járna, hagyja Argentína tiltakozó Mint a DPA közli, Golda jegyzékét, amelyet az Elch- Meir asszony, Izrael külügymann-ügybetfríntézett Izrael- minisztere hétfőn New Yorkhez Jeruzsálemben úgy vé- ban találkozik Mario Amalik. hogv a válaszjegyzék a Argentína ENSZküldöttével. Hírek szerint az argentin küldött az Eichmann-ügyet a Biztonsági Tanács elé terjeszti. Az argentin fővárosban Ben Gurion levelének — amelyet FYondizl elnökhöz intézett — békülékeny hangja kedvező hatást váltott ki. Buenos Aires-i kormánykörök hangoztatták; habár Argentína diplomáciai okokból nem engedhet követeléséből a kormány természetesnek találja, hogy Izrael nem szolgáltathatja kl Eichmannt. lota térre néznek. Az Or- úgynevezett ösnyomtatványoszugos Széchenyi Könyvtár kat. valamint az ugyancsak gyűjteménye olyan méltó muzeális értékű újkori közhelyre kerül, ahol annak iratokat, könyvritkaságokat, idején Mátyás király híres művészi nyomtatványokat. Corvina könyvtára állott. Az új nemzeti könyvtárTanácskozás a magyar —csehszlovák mezőgazdaság együttműködéséről A Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság mezőgazdasági szakértői június 7—11. között tájékoztató jellegű baráti eszmecserét folytattak Budapesten mezőgazdasági termelésük fejlesztésének irányáról, valamint az együttműködés további szélesítésének lehetőségeiről. Yittorino Veronese nyilatkozata Moszkva (TASZSZ). Vittorino Veronese. -az UNESCO főigazgatója Varsóba történt elutazása előtt nyilatkozott az Izvesztyijának tíznapos szovjetunióbeli tartózkodásáról. Az UNESCO főtitkára meleg szavakkal emlékezett meg tasken ti látogatásáról. Kijelentette, hogy ez a Varos rendkívül mély benyomást tett rá és az ott látottak az egész országra jel* lemzők. Elismeréssel szólt toj vábbá a szovjet művelődésügyről. Vasárnap öt új földrengés volt Valdivia térségében Az AP jelentése szerint vasárnap hajnali 5 és este 8 óra között öt újabb földrengést jeleztek Valdivia térségéből, de a négyes nagyságrendű földlökések szerencsére nem okoztak újabb károkat sem emberéletben, sem anyagiakban. A Valdiviát és a környező falvakat elöntéssel fenyegető Rinihue és öt másik tó megfékezéséért folyó elszánt küzdelmet az AP helyszíni tudósítója szerint valószínűleg siker koronázza. A csúcsértekezlet kudarca méü szükségesebbé tette az általános és teljes leszerelést A Pravda vezércikke A Pravda hétfői vezéreik- fegyverkezés! verseny megkében a szovjet kormány szüntetése. A Pravda megújabb leszerelési javaslatai- állapítja, hogy a szocialista val foglalkozik. Hangoztatja, országok azért szállnak síkhogy az Egyesült Államok ra a fegyverek megsemmisíáltal meghiúsított párizsi téséért, mert mélyrehatóan kormányfői értekezlet és a elemzik a mai helyzetet és sorozatos amerikai provoké- tudják, hogy a háború nerr ciók után nem került le a . , napirendről, hanem még végzetszerűen elkerulhetetszükségesebbé vált az általá- len, rendíthetetlenül hisznek nos és teljes leszerelés és a a béke erőinek győzelmében. DeGau'Iebeszéde etőttaz algériai problémr a francia közvélemény érdeklődésének középpontjában De Gaulle tábornok ked- vivőjét szabadlábra helyezden este újabb rádióbeszé- ték, egyre-másra állítják a det mond, s ebben elsősor- hadbíróságok elé a baloldaban az algériai problémáról, iiakat, s a hatóságok intézde valószínűleg a francia- kedése, egymasutan sújtják afrikai közösség kérdései- , . . , , , .. ről, s a franciaországi szo- 62 algénal béke híVeit ciális helyzet alakulásáról is nyilatkozni fog. A köztársasági elnök megnyilatkozása előtt a demokratikus közvéleményt aggodalommal és megdöbbenéssel eltöltő események irányítják rá a figyelmet az algériai problémára. Míg a január végi algíri lázadás egyik vezéralakját, Alain De Sérigny-t, az Echo D'Alger A sötétség évfordulója a fény városában "Történelmének egyik legsötétebb korszakát idézi június 14-e a francia nép emlékezetébe. Húsz évvel ezelőtt, 1940. június 14-én vonultak be Párizsba a hitleri fasiszta seregek, hogy -rendre tanítsák*, hogy -örökre* Berlin vazallusává tegyék Franciaországot. Ettől kezdve lett négy esztendőn át — amely örökkévalóságnak tetszett — Párizs, a fény városa a sötét erők garázdálkodásának hírhedt színhelyévé. Közel ötven hónap minden megpróbáltatása is kevésnek bizonyult azonban ahhoz, hogy megtörje Párizst és a francia népet! a letartóztatások, a kivégzések, a lelki és a szellemi gyötrés legagyafúrtabb formái sem tudták megakadályozni, hogy Párizs lakói 1941 augusztusában megszervezzék fegyveres egységeiket, amelyek azután jelentős segítséget nyújtottak a Franciaországot felszabadító angol. amerikai és francia csapatoknak, hirdetve, hogy Párizs a szabadság városa volt és lesz, amíg csak létezik. Ma, a szörnyű emlékeket ébresztő nap huszadik évfordulóján ismét németek vannak a francia fővárosban. Igaz, nem mint győzők, hanem csak mint -szövetségesek*. Legalább is ezt állítják magukról Speidel tábornok és vezérkarának tagjai, akik húsz évvel ezelőtt szervezői és végrehajtói voltak a párizsiak kegyetlen megpróbáltatásainak. — S hála a NATO-nak — még szépen hangzó Jogcímet is találtak arra, hogy párizsi tartózkodásukat megindokolják. Mint hangoztatják, a -szabad világ megvédésén fáradoznak*. De Adenauerén és a Bundeswehr kevés sZámú bonni és washingtoni támogatóin kívül kl hiszi el nekik, hogy szándékaik megváltoztak volna? Párizs és a francia nép semmiesetre sem. Pártmunkásküldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására hétfőn magyar pártmunkásküldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba Sándor Józsefnek, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetőjének vezetésével. A küldöttség búcsúztatásán részt vett Kádár János, a párt Központi Bizottságának első titkára, Kiss Károly, a Központi Bizottság titkára, Nógrádi Sándor, a Központi Bizottság tagja, Rapai Gyula, a K. B. póttagja és Hollai Imre, a K. B. osztályvezetője. Megjelent a küldöttség búcsúztatásán Hao De-cin, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete is. A küldöttség tagjai között van""Vehér Lajos elvtárs is, a Csongrád megyei pártbizottság titkára. Nasszer megértett Jugoszlávlaöa Gamal Abdel Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke hétfört 10 órakor megérkezett Pula jugoszláv kikötővárosba. Tito elnök" és több más jugoszláv vezető ünnepélyesen fogadta az tulajdonosát, az ultrák szó- EAK elnökét Amerikai újságíró leleplezése: Hogyan fogadta Macm ilan az U-2 kémrepü'ését Az Egyesült Államok NA- rangú vezetőjével, Nash újTO-beli szövetségesei — zélantfl, Menzies ausztráliai Anglia és Franciaország — és Nkrumah ghanai minisztámogatták -vezetőjüket*, terelnökkel. Egyszerre csak Eisenhowert, és a Szovjet- behozták Caccia washingtounió légiterébe történt ag- ni angol nagykövet jelentéressziv behatolás más szer- sét, amely tájékoztatta az vezőit. Mégis — mint Drew angol kormányt, hogy OroszPearson, ismert amerikai ország fölött lelőttek egy újságíró a New York Mir- amerikai felderítő repülőgérorban most megírja — Mac- pet. millan eredetileg egész más- Macmillan a haját tépte: ként reagált erre a beható- — A Pentagon felrobbantlásra. ja a csúcsértekezletet! — ki-Eddig rfem tették közzé, áltotta felháborodva. — Ez mi történt Londonban, ami- csak katasztrófához vezetkor Macmillan miniszterei- het! nök meghallotta az U—2 gép Nkrumah ghanai miniszszerencsétlen repülését — ír- terelnök szintén lesújtó véja Pearson. — Abban az leményt nyilvánított az ameidőpontban Macmillan Che- rikai hadügyminisztériumról. , , ,, . Macmillan kirohant a szoquersben tanácskozott a brit jegyzéket íratott a birodalom néhány magas- Fehér Házhoz és ebben követelte, Eisenhower szüntesse meg az eltérést az ame_ , TT * j rikai hadügyminisztérium és Maavar név q iroldon a koia© minisztérium poim" ; kája között. Sürgette, hogv F Chemla-Lamech francia Péter magyar holdkutatóról, a kémrepüléseket s/üntescsiliagász egy nemrég meg- a Nemzetközi Holdszövetség sék meg és hasonló lépések jelent munkájában azt java- tagjáról nevezzék el . terve esetén tanácskozzanak solja a Nemzetközi Csillaga- A csillagászat történeté- előzőleg Angliával. Azt is szati Uniónak hogy a Hold ben most merül fel első íz- követelte, hogv angol táSi^llóoldSánakdél- ^db^zE^ ^ —P-k,.o, indulva ne nyugati részén lévő gyűrűs gyar kutatóról nevezze- hajtsanak vegre ilyen repuhegységek egyikét Hédervári nek el. léseket*. A jövfttien az építőipari szafcmuntefánpótlás 90 százalékát IpsrilanulMntézetekben képezik ki Az Építésügyi Minisztéri- ipari közép- és felsőoktatás, um kollégiuma hétfőn rész- valamint a szakmunkásképJetesen megvitatta az építő- zés időszerű kérdéseit. A jövőben az építőipari munkásság szakmai színvonalának javítására a szakmunkásutánpótlás 90 százalékát az iparitanuló-intézetekben kell kiképezni. Az új építésmódok és anyagok alkalmazása, valamint a gazdaságos munkaszervezés követelményeinek megfelelően a szakmák oktatási anyagát gondosan ki kell egészíténi A műszaki rajzoló és az asztalosipari gépmunkás-munkakört szakképesítéshez kell kötni és mihamarabb meg kell indítani a szervezett oktatást. A szakoktatási előadó és a gyakorlati oktatómesterek munkáját ugyancsak képesítéshez kötik. A cél az, hogy az oktatók nagyobb hányadának 1965-ig technikusi képesítése legyen Az építőanyagiparban alapszakmákat alakítanak ki (például cementipari szakmunkás. betonelemgyártószakmunkús. stb.). Az építő- gépész iparitanulóképzés oktatási intézményeit olyképpen teremtik meg, hogy 1061-től évenként legalább 300. 1962-től pedig 400 építőgépész-iparitanuló oktatását kezdhessék meg. Az ÉM. nehézgépkezelő-képző iskolát olymértékben kell fejleszteni, hogy 1961-től évenként legalább 500 gépész tanítására legyen alkalmas. Gondoskodnak a jelenlegi szakmunkások rendszeres továbbképzéséről, végül a szakszerve • zettel együtt kifejleszti^ az iizemi oktatás egységes szervezetét, munkásakadémiák formájában. Elszigetelődött az argentin katonai lázadás Az argentin katonai zendülés — jelentik a nyugati hírügynökségek — teljesen elszigetelődött. Nem vált be a lázadóknak az a számítása, hogy az egész hadsereg csatlakozik hozzájuk. A haderők különböző alakulatai ugyanis egymás után jelentették be, hogy hűek maradnak a kormányhoz. A kormány szóvivője közölte, hogy foglyul ejtették Mauricio Gomez tábornokot, a 2. hadtest parancsnokát, aki a hírek szerint csatlakozott a lázadókhoz. Rudolfo Larcher hadügyminiszter megadásra szólította fel a zendülöket és bejelentette, hogy a kormányhoz Jxü csapatok rövidesen dönlő rohamot intéznek ellenük. Az elfogott katonai lázadókat — folytatta Larcher — katonai bíróság elé állítják, s a polgári személyeket felelősségre vonják. A törvény felhatalmazza a bíróságokat, hogy halálbüntetéssel sújtsák a szabotózscselekmények, vagy bombamerényletek elkövetőit. Az UPI hírügynökség legfrissebb jelentése szerint Giovani tábornok, a lázadók -miniszterelnöke* rövidéletű kormányának -minisztereivel* együtt San Luis városából ismeretlen helyre menekült. Ez gyakorlatilag azt jelenti — irja a UPI —s hogy a katonatisztek lázadása végérvényesen összeomlott. flz Izvesztvüa az angoi repii<ftgúpeknek az amerikaiak Jógi öríaráióüan" való részvételéről Moszkva (TASZSZ). Az Izvesztyija londoni tudósítója megállapít ja, hogy az angol kormány olyan lépést tett, amely a világot a háborús szakadék szélén tartani kívánó amerikai kalandorok terveit szolgálja Arról vau szó, hogy az angol légihaderó bombázógépel, hidrogénbombákkal a fedélzetükön, az. amerikai stratégiai bombázogépekhez csatlakozva részt vesznek rendszeres -légi őrjáratban* a szocialista tábor országainak közelében fekvő területek fölött. Veszedelmes nemzetközi provokáció ez, amely a legsúlyosabb következményeket rejti magában elsősorban szervezőire nézve -— állapítja meg az Izvesztyija londoni tudósítója. Háromórás fű'harc Ú -Delhiben szikk felvonuló; és a rend rs g között Az indiai Panzsab államban élő szikkek -csendes menete* — a panzsabi hatóságok tiltó rendelkezései és letartóztatásai ellenére — vasárnap Jj-Delhibe érkezett, hogy ott Panzsab területéből külön állam alakítását kérje a központi kormánytól. A hatalmas arányúra duzzadt menet felvonulása órákig tartott és megzavarta az indiai főváros utcáinak forgalmát. A mintegy ötvenezer főnyi tömeg egy része az Ö-Delhiben levő Szikk templomba tartott. A rendőrség igyekezett a felvonulókat szétoszlatni, végül azonban a Szikk templomnál mégis összetűzésre került a sor a rendőrök és a (elvonulók között. A később lovasalakulatakkal megerősített rendőrség három órán át vashegyű botokkal és könnyeztető kézigránátokkal harcolt a köveket, üvegeket és botokat dobáló tüntetők ellen. Későbbi jelentés szerint a tömeg szétoszlatása előtt a rendőrség hétszáznyolcvanhárom felvonulót letartóztstoi t. Az összetűzésben körülbelül nyolcvan rendőr megsebesült. TTj-Delhi kormányzóla azonnali hatállyal megtiltott minden felvonulást és azt, hogy négvnél több személy összegyülekezzék.