Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-10 / 136. szám
Péntek. 1960. június 10. A Szegedi Bizományi Áruházban (x) Belátogattunk a Bizományi Áruház szegedi boltjába, hogy beszámolhassunk a BÁV munkájáról, különlegesebb árucikkeiről, terveiről. A kora délelőtti idő ellenére a több helyiségből álló" bolt tömve volt vásárlókkal, és bizony nehezen jutottunk oda a fiatal boltvezetőnőhöz, Kocka Lószlónéhoz, hogy a szükséges felvilágosításokat megkaphassuk tőle. Szinte problémát okoz nekünk, Kedves Olvasó, hogyan soroljuk fel azt a sokrétű és fajtájú árucikket, amelyeket megmutattak nekünk. Különösen megnyerte tetszésünket a 8 darabból álló koloniál dolgozószoba, különleges szép darabok voltak benne! Láttunk modern íróasztalt borszékkel mindössze 1888 forintért, biedermeier vitrint 885 forintért és még sok különböző bútordarabot, a legegyszerűbb használati bútordaraboktól fogva a legkényesebb ízlésnek is megfelelő stylbútorokig. — Természetesen itt állandóan változik az árukészlet — mondja a boltvezető —, és amit önök ma megírnak, hogy láttak, az holnap már a boldog tulajdonos szobájában lesz. Ezt ml jól tudjuk és mégis érdekes az a gyors fluktuáció, ami a bútorfrantom van. Ehhez hozzájárul Szeged óriási fejlődése. Hiszen értesülésünk szerint a jövő esztendőben is ugyanúgy, mint az elmúlt évben, kettőszázra tehető lesz az új lakások száma. A BÁV icekszik • bútorforgalmát a maximumra emelni, egyrészt a helyt árualap bővítésével, másrészt a központtól kapott árucikkekkel. Közvetlenül az emelkedett lakásigényekkel és a magasabb színvonalú lakáskultúrával függ össze a dísztárgyak és képek forgalmának emelkedése is. Láttunk néhány kitűnő festményt és érdekes volt a kalauzoló eladó véleménye. Azt mondta ugyanis, hogy -érdekes vároe ez a Szeged •t- a gyenge képek hónapokig itt vannak, de amint egy jó festmény kerül ki a boltba, az szinte pillanatokon belül elmegy*; Ez is csak a városunk művészi érzékét dicséri. Láttunk kínai vázát 354 forintért, szép volt a 17 darabos Zsolnai étkészlet 495 forintért, és szinte kelengyébe való, legnagyobb menyasszonyi ajándéknak is megfelelt a 6 személyes komplett Roosenthal-készlet, ami a kirakatban díszelgett. É6 ha már az esküvői témánál tartunk, megemlítjük, hogy igen sok kismama látogatja a boltot, mert állandóan található itt gyermek mély- és sportkocsi. Az apróságoknak való ruhaderabokat nézegetjük: 2 évesnek való fehér, kockás játszóruha mellénykével 22 Ft. édes kis apró napozónadrágok különBozö színben 10 forintért kaphatók. Egy kedves arcú, 4 év körüli szőke k slány kék szemekkel és a divatnak hódoló lófarokfrizurával egy világoszöld, fehérpettyes esőkabátot próbál és boldogan forog vele a tükör előtt Csupán 34 Ft a kis esőkabát ára és kapható kékben, rózsaszínben, sőt a -felnőttes- ezüstszürkében is. 6 éves kislánynak való világoskék hálásznadrág boleróval, rózsaszín kézimunkamintával díszítve 51 Ft. -Ez is komoly divatcikk ma nálunk!- — mondja nevetve a boltvezető — és mi már szinte látjuk magunk előtt a szegedi strandon felvonuló divatos, szőke és barna -elsősöket- a reklámáron vásárolt halásznadrágban. Egyébként még igen sok gyermeKárut láttunk ezen a nem használt, hanem -alkalmi áru osztályon-. A női konfekcióban sok a karton- és selyemruha 20-tól, 40 százalékkal olcsóbban, mint a forgalmi ár. A használt ruhák között nagyon tetszett az elegáns, szürke sportkosztüm 150 Ft-ért, és egy drapp santungruha 90 forintért. Férfi tropikálöltönyök kaphatók 177 forinttól egészen 354 forintig. Meglepett bennünket, hogy már láttunk az állványokon panofixbundát és irhabundát is. Az utóbbi női méretben 1415 forint. A boltvezető azonban megmagyarázta, hogy ez nem rendkívüli dolog, mert igen helyes, ha az eladó már nyáron eladja azokat az irha-, panofix- és más szőrmeholmikat, amelyeket az ősz beálltával el kíván adni. Itt kettős előnye van a beadónak, előbb kapja meg az árát és a nyári -molyirtási gondokat- is leveszi a válláról. Szóval a BÁV már megkezdte a ruházati vonalon az őszi és téli holmik felvásárlását. Ez mutatkozik a becsüs felvásárlási listáján is, ahol napi 60—80 tételről számol be és ebben már 10—12 téli darab is jelentkezik. De nemcsak a lakosság számára folytat kiszolgálást a szegedi BÁV-bolt, hanem igen széles rétegét elégíti ki a közületeknek is. Néhány példa: szállított a bolt különböző bútorféléket az Autóközlekedési Vállalatnak, a Délmagyarországi Áramszolgáltatónak, az Újszegedi Kender- Lenszövő Vállalatnak, a makói Béke Tsz-nek, a kübekházi gondozási körnek, a Csongrádi Növényvédő Állomásnak, a Szegedi Tudományegyetemnek stb. És hogy milyen különleges, úgynevezett egyedi darabokat is felkutat a BÁV a közületek kívánságára, megemlítjük, hogy a Makói Gépállomás Singer tűzőgépet kapott, a Szegedi Tudományegyetem 1 db 3 revolveres / mikroszkópot, a szegedi férfi és női divatszabóság pedig egy egész üzletberendezést. Éppen bejött a boltba egy -közületi vevő-, Péter László, a Délmagyarországi Textilvállalat főkönyvelője. — Hogy van megelégedve" a BÁV-bolttal? — kérdeztük. , Kérdésünkre azt felelte, hogy a bolt megalakulása óta -törzsvevők-, sok üzletberendezést, szekrényt, íróasztalt és páncélkasszát vásároltak itt. A kiszolgálás igen előzékeny és rugalmas. A kívánságnak megfelelő darabokat mindenkor felkutatják a vállalat részére. — Persze — mondja a Délmagyarországi Textilvállalat főkönyvelője —, én könyvelői szemmel „érem és az a véleményem, hogy sokkai több közületi bútornak kellene bejutni a BÁV-bollba, inert jól jár az a közület, aki körülnéz a portáján és a fölösleges állóeszközeit nettóértékben átadja a BÁV-nak, s így nem kell kiselejtezést eszközölnie és nem rontja a gazdálkodási eredményt. A sok használt közületi áru újra bekerül a kereskedelem vérkeringésébe és más közület szívesen veszi meg ezeket a darabokat, vagy esetleg a magánosok is vásárolhatnak belőle. Beszéltünk még a Vegyi anyag Nagykereskedelmi Vállalat főkönyvelőjével is. ök is 4—5 éve törzsvevők az üzletfcen, a bútoroktól kezdve a meleg védőruháig, sofcrbundáig és pu fajkáig mindent itt szereznek be. Viszont van olyan -oda-vissza* üzleti kapcsolat is, mert a Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat kiselejtezett bútorait, kályháit szintén itt adja eL Több százra becsülhető azoknak a közületeknek a száma, amelyeket állandó vevőként szolgál ki a BÁV-bolt. Felkerestük a városi tanács kereskedelmi osztályát, ahol Misen Nándor osztályvezetővel éa Szeles Nándomé vegyesiparcikk előadóval beszélgettünk. Mison elvtárs véleménye a boltról jó, bejelentések nem érkeznek a bolt ellen, panasz 6inas. Mison elvtárs igen szükségesnek tartja, hogy az egyre jobban kiépülő szocialista kereskedelemben kulturált körülmények közé kerüljön a használt holmi vétele és eladása. Ezt a BÁV jól végzi, de még jobban fokozni kell a lakosságtól való felvásárlást. Javasolja, hogy a BÁV rendezzen felvásárlási hónapot. Hiányolta Mison elvtárs a környékkel való kapcsolatot. Véleménye szerint a BÁV vezetőségének gondoskodni kellene arról, hogy a megye nagyobb városaiban és ipari és mezőgazdasági gócpontokban legyen a BÁV-nak felvásárlóhelye, vagy felvásárló megbízottja. Továbbá szervezzen a BÁV megyére kiterjedő különböző felvásárlást és eladást célzó kampányokat. Végezetül megkérdeztük Bárdy Miklós elvtársat, a Bizományi Áruház Vállalat központjának igazgatóját, hogy hogyan látja a szegedi bolt helyzetét. Mit ígér a szegedi boltnak? Bárdy Miklós elvtárs kérdésünkre azt feleli: — Hogy mennyire szívügyünk a szegedi bolt, az jellemző, hiszen a hálózatunkban egyik legnagyobb és legszebb részleg a szegedi. A bolt személyzetének kiválasztásánál is gondosan ügyeltünk arra. hogy kereskedelmileg legkulturáltabb kiszolgálóink legyenek. Tudjuk, hogy Szeged magas kulturális színvonalon álló egyetemi város és igyekszünk a nívónak megfelelő árukészletet biztosítani. A város saját magától is biztosítja néha természetesen a megfelelő cikkeket. A szegedi ünnepi játékkal kapcsolatban tudom, hogy az egész város ünnepi köntöst ölt. A kereskedelem is igyekszik a legjobbat adni. A központ komoly, szép árukészletet küldött dísztárgyakban, porcelánban és különböző, úgynevezett -finom- áruban a boltnak. Tudjuk, hogy ilyenkor minden évben a külföldiek és a belföldi vendégek egyaránt keresik a -különlegességeket-, ezért már hónapok óta gyűjti a bolt a helyi árualapból is a nívós képeket, dísztárgyakat stb. Még Szegeddel kapcsolatban el kell mondanom — mondta Bárdy elvtárs —, hogy a magunk részéről szívesen rendeznénk itt művészeti aukciót — hiszen a város megérdemelné —, de ezt csak abban az esetben tudjuk megtenni, ha az összes többi szervek mind komoly segítséget nyújtanak nekünk.