Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-30 / 153. szám
CsiW CsfltflrtSk, 1966. Június >6. ifimet fflrtU I Bemutatkozott a SZEAC új edzője: Szűcs György 1 A szegedi agyetetni lob- és bitalommal fogadták a van a marsallbot: a játékuk darúgó-csapat sportbaratai komoly szaktekintéllyel biró alapján kerülhetnek az elsó nagy érdeklődéssel várták: trénert. Mindjárt meg is csapatba. Most másfélhetes ki lesz a SZEAC új edzője, tartották a bajnokság beje- szabadságra mennek, ée köz- ! Az előzetes tárgyalások után jezésével járó úgynevezett ben előre meghatározott tegnap Szegedre érkezett levezető edzést és a csapat egyéni edzést folytainak. JúSzücs György és átvette az szakvezetője Szegedre jöve- lius 9-től kezdjük meg a NB l-es gárda szakvezetését, tele alkalmával a követke- felkészülést az új évadra, és Az új tréner neve ismert, az zöket mondotta: a hónap végén lépünk páország labdarúgó sportlcö- A SZEAC együttesénél is Ipára, hogy megvívjuk az zönsége előtt, hiszen annak mindent megteszek a tovdb- első bajnoki mérkőzést. Reidején mint az Újpesti játé- bi sikerek érdekében. Nem mélem, hogy a szurkolótákosa többször szerepelt a rövid időre jöttem Szegedre bor továbbra is lelkesen támagyar válogatottban a és remélem, majd az eszten- mogat bennünket, mi pedig középhátvéd poszton, majd dők meghozzák a gyümöl- igyekszünk a bizalmat kitöbbek között a B-válogatott, csőt A csapat igen dicsé- érdemelni, a Salgótarján és legutóbb a retesen szerepelt az elmúlt ___________ Dorog edzője volt. labdarúgó évad során az A SZEAC vezetőségével NB I-ben és szeretném, az való megállapodás és a szer- eredményt tovább fokozni, zödés aláírása után tegnap ami nem lesz könnyű feldélután a Tisza-parti st a- adat, hiszen végeredményJZ&iHdeh* Ma NB III-as vízilabda-mérkőzés A Szegedi VSE—Mór&vádionban találkozott Szűcs ben főként a meglévő erők- ro6i Kinizsi NB III-as vfziGyörgy a játékosokkal, akik kel kell ezt elérni A fiúk labda-mérkőzést ma, csütöra legnagyobb megelégedéssel mindegyikének kezében ott tökön játsszák az Újszegedi i i, .versenyuszodában délután 6 órai kezdettel. Két ellentétes félidő TOTÖTAJÉKOZTATÓ Szentesi Kinizsi—Szegedi Dózsa 2:1 (1:1) oózsa^Fiorentina Tegnap, szerdán a Hunya- időben a' Dózsa, szünet után Ferencv.—Simmertng -di téri pályán játszotta me- a Szentes támadott többet. Tatab.—Bratislava gyei bajnoki mérkőzését a A három gól három perc Vtermo—Vasas két csapat. Szentes: Nagy — alatt esett Góllövő: Némedi Sarajevo—MTK Kandász, Nádai, Süli — (43. perc), Marton (44. perc), Palermo—Diósgyőr Gazsi, Maroskerti — Csen- Kárpáti (1 l-esből, 46. perc). Udinese—Austria dns, Némedi, Fodor, Kár- Ifjúsági bajnoki eredmény: Sp. Trnava—Roma páti, Abonyi. Dózsa: Tolnai Szegedi Dózsa—Szentes 4:2 Bologna—Hajdúk — Révész. Sipos, Meggyes (0:0). Góllövő: Rácz 3, Hal- partizán—Slovan — Tauner, Zab — Szél I* kó. illetve Csömör 2. Ostrava—OSK Belgrád Marton, Vörös, Széli II., Bo- A szentesiek vereségével v Mosztar—Alessand. réki a Szegedi AK már megA szél erősen befolyásolta nyerte a megyei Ifjúsági baja játékot, ezért az első fél- nokságot I I x 1 1 2 x l 1 x ix 1 1 1 1 1 2 HŰVÖS, FELHŐS IDO Várható Időjárás rsűtőrtök estig: hűvös. túlnyomóan felhős Idó, több helyen további esők, keleten zivataron. Klónk, a Dunántúlon helyenként erös északnyugati, nyugati széL Várható legmagasabb nappali bömérsék'et csütörtökön 15—íf fok kőzött. — FOLYTATASOS REGÉNYÜNK anyagtorlódás miatt mai számunkból kimaradt. 19M. június 30, csütörtök MOZIK Szabadság: Fél « és fél I órakor: A kör. — Csehszlovák film. 10 éven alul nem ajánlott. Július 3-lg. (A fllmpropagandisták részére a bemutató 2 órakor kezdődik ) Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Különös hajótöröttek. Angol filmvígjáték. Korhatár nélKUi: Július 8-ig. Fáklya: Fél 6 és 8 órakor: Kölyök. — Magyar film. — 10 éven alul nem ajánlott. Július 3-ig. (Jó idd ese-én az utolsó előadást a kerthelyiségben tartják.) Kender Mozi ("Rtgé u. kultúrterem 5 órakor): Csendes Don. Szovjet film. m. rész. Dugonics Mozi: 8 és 8 órakor: Egrenyíló ablak. Uj magyar film. lá éven alul nem alánlott. Postás Mozi: 6 és 8 órakor: Elbeszélés az első szerelemről. Szovjet fllm. Korhatár nélkül alánlott. November 7 Művelődési Otthon, Újszeged. 8 órakor: Kezedben ar élet. Szovjet fllm. NEMZETI SZÍNHÁZ Í6te T órakor: Otelló. — Ady- és Odry-bérlet. Vége kb. fél 11 órakor. ... _ . KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. A szegedi Móra Ferenc Múzeum és Képtár M60. Július 4-től Július M-lg — nyárt nagytakarítási munkálatok miatt — zárva. Ritkaság számba menő évszázados faóriás terebélyesedik • Moszkva területi Osztasevo plonirtábor területén. Az ott nyaraló gyermekek kedvenc Játszóhelye ez a hatalmas faóriás. Szegedi sikerekkel befejeződött a megyei röplabda bajnokság Az 1959—60. évi megyei Novkov Veszelinka, Matkóróplabda-bajnokságbsB 8 esik Olga, Nagy Jánosné, férfi- és 10 női csapat vett Fősz Józsefné és Szunyi Edit részt. A bajnoksag a szege- az együttes tagjai. A jó szedi csapatok sikerét hozta, replés Tóth Gáspár edző érA férfiaknál a Szegedi Juta, d me is. a nőknél a Szegedi Lendület A m i b6} bajnokság. lett az első, s így ez a két ban , s di Kender u csapat vesz részt az NB II- versenyen Wvül indult <és be Jutásért hamarosan meg- veretlenül eUÓ Iett> de mint kezdődő osztályozó-mérkőzé- tartalékcsapat nem vehet . ... részt az osztályozó-mérkózéA Juta veretlenül nyerte seken meg a / bajnokságot. A ... A Kender csapa taban az bajnokságban Nagygyorgy a]ábbjak szerepelt«lc: MaTmre, Kasza Gyula, Csa- gyar Gizella, Kasza Mária, ba János, Fodor Attila, Var- Marosvári Mária, Vida Máaa Tibor, Lantos Miklós, ria, Dávid Mária, Prókai Bacsó József, dr. Komáromi Erzsébet, Tóth Margit, KuT x t ra raí Eva. Kender Eta, Bartos László, Székely Lóránt és Edit ^ Tafcics Lászlóné ^ Tóth Sándor szerepelt Az g^ö Cyencs Vilmos volt edzó Nagygyörgy Imre volt _____ ApUUUdetíseU tfjAbVtllEL Skoda-autó. 1700-as, jobbkormányos eladó. Erd. szombaton egesz nap. Vá6arnap de. Lehel utca 2. alatt. 1438 Hollandi iadnthagyma kapható. Petőfitelep XIL u. 747. 1419 „uloitok, hazl. keru felszerelés eladok — Szabó, Szende Béla utca 3. 1417 eladó többfélé bútor, modern gyermekágy, kis aszial, székek, világos háló. Megtekinthető de. Újszeged, Csanádi u. 2. szám. 1383 A Lendület női csapatának játékosai szorgalmasan edzettek, mindig legjobb játékosaikkal álltak ki a mérkőzésekre, s igy megérdemelten szerezték meg a bajnoki címet Nagy Albertné, Dórid Ágnes, Papp Györgyné, Bodor Jolán, Nagy Irén, Cipó-, re ttkülf estés minden színben. Szt. Miklós u. 7. Felsőváros. x Elcserélném tiszta, olcsóbérű szoba — konyhás (gaz bent) speizoé lakásom — kétszoba. konyhás — spelzosert. Gáz nem fl ritó6. Megegyezessél. Vamo6, Szentháromság u. 65. Érd. csak délután 3 órától. x s zigorlóét es orvostanhallgató türdöezobahasznáiattal bútorozott szobát keres augusztus 1-től. — ..Tiszta" Jeligére kiadóba. 1437 E G V £ B Kötélgyepló elveszett. Jutalomért leadni- — Hgttyu u. 14. 1431 különbejáratú szép szoba, fürdőszobával 2 főiskolásnak kl4dó. Cím a kiadóban 1331 Két családnak alkalmas családi ház. lakása tadással és építésre alkalmas telek "lado. Szeged. PetóHelen VT. U. 307 X A Szegedi Ruhagyár felvesz fiúkat férfiszabó, asztalra, lakatos, villanyszerelő ipari tanulónak valamint érettségivel rendelkező fiúkat műszerész tanulónak. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Mély fájdalommal tudatluk, hogy szeretett rokonunk, HOFFMANN ANNA t. hó 26-án életének 68-tk évében hirtelen elhunyt. Temetése július l-én 14.30kor a bélvárosi temető kupolacsarnokából. Gyászoló rokonsága LAKÁS INGATLAN Az EM. Szegedi Tervező Vállalat férfi dolgozója részére keres albérleti szobát VIL hó l-től. Cinteket kérjük leadni Klauzál tér 2. sz. Titkárság. X1485 Telket adok szoba, konyhás 'akáséri. iPetőfl Sándor sgt. 63. A L L A S Budapestre gépesített kis háztartásba főzni tudó alkalmazottat keresek. ..Külön szoba" jeligére kiadóba. 1413 Tizenkilenc részleggel rendelkező sándorfalvl Kisipari Szövetkezet technikumi vagy egyetemi végzettséggel műszaki .vezetőt keres. Levélben! megkeresést a fenti cim ne kérünk. Szombat este HStyrj as telepen a kisvasúti buszmegállónál teleltettem fényképezőgépemet. Kérem a becsii letes megta iálót, Jutalom ellenében adja le. Panasovai u. 35. szám alá. 1426 Altalános iskolások korrepetálását német nyelvoktatásra vállalok. Cím a kiadóban. 1432 FGESZStGÜOYT ANKtTOT rendez a Textilipari Dolgozók Szakszervezete Csongrád megyei területi bizottsága július l-én, pénteken 8 órakor az SZMT székházában. Az ankét előadója dr. Abonyi Blanka^ a Textiles szakszerveret központjának ellpnérző főorvosa. Az ankéton részt vesznek a szegedi szakszervezeti bizottságok titkárai ég üzemi orvosai. — A Móra Ferenc Múzeumban ma. csütörtökön délután 5 órai kezdettel ankétot rendeznek A munka dicsérete című kiállításról. Előadó és vitavezető dr. D. Fehér Zsuzsa műtörténész. F EGYENCI.AZADAS MONTREALBAN A Montreal-I fegyintézetben kedden délután újabb fegy'netazadás történt. A börtönőrök könnyfakasztó gázbombákkal szabadítottak kl a rabok áltál túszként foglyul ejtett három társukat. RÖVIDESEN MEGKEZDIK A SZÚNYOGIRTÁST SZEGEDEN A Szegedi Közegészségügyi te Járványügyi Állomás megtette az előkészületeket, hogy á hagyományos nyári ünnepi hetek idején megszabadítsa a .várost, különösen a szabadtéri játékok kellemetlen „vendégeitől", a sz.únyogoktól. Megkezdték a Tisza-parii erdőkben, füzesekben tanyázó. szúnyogok falta szerint! meghatározását, repülési távolságuk megállapítását Eszerint szabják meg az irtá6i körzetet, s alkalmaznak megfelelő vegyszerekéj. A növényvédő állomással együttműködve rövidesen motoros fecskendőkkel kezdenek hozzá az irtáshoz. 35 évés magas nő olyan férfi ismeretségét keresi házasság eéljábóL kinek lakása van s megértő élettárera vágyik, fényképes levelekre válaszolok. „Margaretta" jeligére a kiadóba. 1410 a arkás motoros favágó értesíti munkáltatóit, hogy Szeged, Tolbuhln sgt. 16. aló! Újszeged, Vas utca 8. ala költözött. (Vámháznál, a SZAK-pálya mögött.) Megrendelés személyesen vagy postai lapon. Vidékre is elmegyek. X1341 PIACI ARAK A tegnapi közepes forgalmú piacon a kővetkező átlagárak' alakultak ki kilónként: Barorofiárak: estéke 30. tyúk 31. pulyka 2.1. kacsa 18 forint. A tojás darabja 1 forint 20 fillér volt. A teiplae árai: tej 3, tejföl 32. tehéntúró 9. juhturó 25 forint. Zöldség-gyümölcsárak: óburgonya 2, úlburgonya 3. sárgarépa 7. gyökér 7. zöldhagyma 3, vöröshagyma 2,50, fejes káposzta 1.50. kelkáposzta 1.30. saláta a.jn. Y>araj 3,50. karalabé 1,60. karfiol 2,50, paradicsom 18. zöldpaprika 25. fűzőtök 130. uborka 5, zöldbab 6. zöldborsó 5, alma 2.50, körte 2 50. cseresznye 5. meggy 3.50, sárgabarack 5. őszibarack 16. földieper 12. málrsá 18. ribizli 12. egres 8 forint. — New Yorkban kedden » többmilliós város legnagyobb autobuszvállala iának autóbuszvezetői. s/aráikba léptek, félmillió utas kénytPlen volt más járművekkel közlekedni, ami nagy torlódást okozott a forgalomban. — A Szegedi Konzervgyár tízezer úgynevezett „ritzelt", szalagnyitással ellátott konzervdobozt készít a budapesti sertésvágóhíd részére. Angliába készült exportárut csomagolnák bele. — FENYKÉPKIALLTTAST rendez az Orvosegészséetigvl Dolgozók Szakszervezete az Orvostudományi Egyetem id. Jancsó Miklós Kollégiumának dísztermében. Vörösmarty utca 3. szám alatt, a kiállítás Július 3-án délután 1 órakor nyílik. Megtekinthető Juliua 15-ig délelőtt in-tói 12-ig éa délután 4-tól 7 óráig. — Hatodik napja sztrájkolnak a koppenhágai köztisztaság) hivatal szemét fuvarozói, bár bírósági döntés bérsztrájkjukat „Illegálisnak" ' minősítette, tehát az elbocsátás veszélye fenyegeti őket. A dán főváros lakóházaiban a becslések szerint már háromezer tonna elszállitatlan szemet gyúlt öszsze. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett édesanya és nagyanya. özv ARADI PETERNE f. hó 39-én meghalt. Temetése július l-én 10 órakor az alsó-zárost temető kápolnájából. Gyászoló család Mindazon rokonoknak, jó barátoknak. Ismerősöknek és a Szőrme-Bőrruhagyár öAzeg dolgozóinak, kik szeretett nagynénink, özv. JUDIK JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek és virágadományaikkal fájdalmunkat enyhítették, ezúton mond köszönetet a gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett feleség, édesanya, nagyanya ée testvér. SUSULA KAROLYNB Nyári Etelka f. hó 27-én életének 74-ik évében váratlanul elhunyt. Temetése t hó 30-án 12 őrakor a rókusl temetó ravatalozójából. Gyászoló család Az E R R A antibiotikum tartalmú takarmánykiegészitö a sertés és baromfi növekedését meggyorsítja, a tojáshozamot. és a keiési eredményt emeli, az ellenálló- és életképességet növeli, a takarmány értékesítését javítja, használatával az állati fehérje egy része olcsóbb növényi fehérjével helyettesíthető. 100 kg takarmányhoz (szárazanyagra számítva) 20—30 dkg E R R ÁT kell adagolni (elkeverni). Gyártja és forgalomba hozza vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek részére 54,50 forintos kg-onkénti bruttó termelői áron az. Állami Vétkei natermelő Intézet Budapest. XIV. Zászlós u. 31—33. Földit űvesszövetkezetek és viszonteladók részére 58,30 forintos nagykereskedelmi áron a Kertészeti Magtermeltető és Vetómagellátó (Budapest, VIL tenbiller u. 33.) Egyéni vásárlók beszerezhetik a földművesszövetkezeti boltokban, vetömagboltokban és baromfikeltető állomásokon kg-ónként 67,— forintos ..fogyosztói, áron. Forgalomba fcéffH:"""* . 0.3. 1. 2, 10 és 20 kg-os csomagolásban. TEL URUGUAYBAN A Déli-sarkról érkezett hideg légtömegek annyira lehűtötték az időt Uruguayban, hegy Montovldeóban mínusz három. Sanandi "ároséban pedig mínusz öt fokot mértek, amire évek óta nem volt példa az országban — Ujabb önkiszolgáló elpöbolt nyfljk Szegeden. A Ruházati Bolt „Cikta" eipőboltlát önkiszolgálóvá alakította át. Mától kezdve árusít új módszerrel a szaküzlet. Ünnepélyes megnyitás ma délelőtt 11 órakor. q- Harmincezer forint értékű jegyet igényeltek a faluéi szakszervezeti szakmaközi bizottságok a szegedi szabadtéri játékokra. Már valamennyi szakmaközi bizottság megkapta a legyeket ls x A ..MAHART" közli, hogy Szolnok—Csongrád és Csongrád —Szeged között, a satmélyhajűforgalom június 3»-töl Ismét megindul. ANGOL SZTRAJK-STATISZTIKA Angliában a munkaügyi minisztérium kimutatása szerint 1959ben 2105 sztrájk volt összesen 522 300 munkás részvétólével, további 123 500 munkás vesztette állását sztrájkok következtében. A sztrájkok összesen 5 270 ooo munkanap kiesését okozták, azaz csaknem ötven százalékkal többét, mint 1958-ban. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Június 25-től július 2-ig este 1 órától reggél 6 óráíg (vasárié ünnepnap ná-r.aj Isi elsősegély és nehézellés esetére Inspekcióé dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakik: Kossuth u. 6. Telefon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. x Felhívjuk mindazon egyént dolgozók figyelmét, akinek a „nagyfeketón" a földrendezés során táblába esett földjük es őszi vetésük van. haladéktalanul Jelentkezzenek a „Dózsa" T«z-ben a sertéshizlalda mögött „Dózsa Tsz." x A XVIH. Szeged) Ipari Vásár és Kiállítás építésének, megrendezésének és elbontásának időtartamára 1960 július 4-én reggel 6 órától 1960 augusztus 6-án 24 óráig a Horvath Mihály utcát a Kertmozi bejáratától a Deák Ferenc utcáig. a Deák Ferenc utcát a Juhasz Gyula Kultúrotthontól az Arany János utcáig, valamint az Arany János, s Horváth Mihály es Deák Ferenc utcák kereszteződését, a közúti és személyforgalom elől lezárom. V. Ix-elnökit DEl-MAGYARORSZÁG * Magyar Szocialista Munkáipart :egtdí bizottsaganak éa Szeged m. 1. varos tanácsának Lapja Megjelen'k hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti s szerkesztő bizottság Mb. felelős szerkesztő: Nagy István Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány S6. Teleton 35-25. 30-03. 40-96 Éjszakai telefon 35-06 és 34-80 Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Fedelós kiadó Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér a. Telefon 35-00. 31-16 (Beküldő" kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged Kárász utca 9 A lapot aiusltasoan es előfizetésben a Csongrád megyei postahivatalok te—esztik Előfizetési dl- ee- Hónapra 11 P« Előfizethető bármely posta hivatalnál és kézbesítőnél.