Délmagyarország, 1960. június (50. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-19 / 144. szám
Vasárijai), 1960. .június 19. 4 v Uj szövetkezeti munkaerkölcs születik a szatymazi Szabadság Tsz-ben A szatymazi Szabadság asszonyok azonban mégis el- veit maradéktalanul teljesítTermeloszövetkezetben is ál- vállalták a kétezer kiskacsa hesse. Egyébként ez a kidatlanul hatott, söt, időn- felnevelését. Társaik segitsé- sebb szövetkezetek sorába kent bénított is az a felfo- gével nádpallóból és a gaz- tartozó közös gazdaság ebgás, amely nem egy szövet- daság területén összegyűjtött ben az évben mintegy 320— kezetben hat kl még jelen- építőanyagokból készítettek 350 mázsa húst akar eladni leg is: a tegnapi egyéni ólat, karámot, s éjt, nap- a népgazdaságnak. Ez a telgafidák nem tudják még palukat eggyé téve virrasz- jesítmény csaknem kétszereannyira szeretni, becsülni a tottak a kis, gyámoltalan se itt a korábbi évek átlanapyobb, közös vagyont, pelyhes jószágok mellett. gának. Ez a nagyszerű előmint annak idején a kicsi Fáradságot nem ismerő rehaladás bizonyítja legjobegyénit. A szatymazi Sza- munkájuknak csakhamar ban: teljesen helyénvaló az badság Tsz kollektívája mutatkozott az eredménye a megállapítás, melyet cikazonban örvendetes módon, is. A kiskacsák 27 napos ko- künk elején tettünk: a szatyhovatovabb teljesen megsza- rukban elérték az átlag 90 mazi Szabadság Tsz kollekbadul ettől a hibájától. Ezt deícds súlyt Az összállo- V'vája hovatovább teljesen Csanyi Janosne és Csákó mánynak mintegy 25 száza- megszabadul a közös munFerencné baromfigondozók munkája bizonyítja most legjobban. »A Szabadság Tsz gazdái • már az év első hónapjaiban azt tapasztalták, hogy az időjárás alakulása miatt termelési tervüket nem tudják pontosan ugy teljesíteni, ahogy azt eredetileg elképzelték- Gyorsan gondoskodniok kellett tehát arról, hogy léka pedig egy kiló 20 de- kában, az állattenyésztésbén " dolgozó kásra növekedett nem egé- korábban elkövetett hibáia szövetkezetben családok mégis megtalálják szen négy hét alatt. A köve- tói. Cs. J. JPI® iwsv feí'-" á ,. mmmr . w . *.,,, mmm.» A 27 napos állatok egyik falkája az ideiglenes nevelő telep előtti kis tavon. A jó gazdát a termelőszövetkezetben is tisztelik, becsülik Török János kiszombori — De hiszen Zomiboran is Török János vallja és e egyéni gazda 8 hold földje- lehetett volna szövetkezeti szerint él: mint minden vei korántsem a legmódo- gazda — mondom kissé csip- munkának, így az állattesabb középparaszt-gazdasá- kelődve. nyésztésnek is megvan a got jelentette a faluban. El- , maga művészete. A néhány lenben mindenki úgy ismer- Az allattenyesztes hónap előtti üres aklok már te, mint egyik legjobb, leg- művészete teli vannak sertésekkel, tapasztaltabb állattenyésztőt. összesen 246-ot tart számon Nyolc hold földjén rendsze- igen, csakhogy most a brigádvezető. 54 mar csakresen 5—7 szarvasmarhát, már megszűnt a magamfaj- nem kész hízó, a többiek, a köztük 2—3 fejőstehenet tar- ta parasztnak a földhözkö- süldők most vannak hizlatott. Voltak lovai és 2—3 töttsége. Oda megy, ahova láshoz előkészítőben. Török törzskönyvezett anyakocája, a^ar Magam tán sohasem elvtárs tárgyilagos ember, s A legszebb tenyészbikákat mozdultam volna el Kis- bevallja: van itt még szekanokat leginkább az ő ud-' zomborról, de a fiam kedvé- génység. Kellenének az varában tudták gazdatár- ért megtettem. Iskolába, újabb, jobban berendezett sai. És ezek után is egyetemre akarom járatni, istállók. Készülnek is az építkezésekre, de azért, mint mondja: máris lehet itt boldogulni. Szavának súlya van Nemrég összekülönbözött az egyik fogatossal, aki az állattenyésztésben dolgozott. Munkájával keveset törődött, mint Török elvtárs .,, ... , , , , . . . mondja, szívtelen ember minden szívfajdalom nelkul legyen okosabb ember, mint yolt A {jgyelmeztet^s mit a termelőszövetkezetet, vá- az apja. A falusi házamat Rcm' j^^lt neki Aztan lasztotta? — kérdeztem tőle eladtam, s most Szegeden később ugyancsak meglepőa napokban az újszegedi lesz házam, s meg a fiam is dftu amikor a brigádvezető. Rózsa Ferenc Tsz alsótisza- az én felügyeletem mellett akiröl az(. gondolta eddlgi parti gazdaságában, ahol tanulhat. hí>gv még epéje sincs na_ mint állattenyésztési brigád- Ezután újra csak a giaz- g.,on határozottan 'megvezető dolgozik immár egy dálkodás, az állattenyésztés mondta neki. a termelőszönegyedév óta. művészete került szoba. Bel- vetkezetből nem muszáj el_ függesztett, szamokkal tele- meTlni de id ebbe a írt táblácskáról ilyeneket daságb ahol a jÓ6zagok olvasok: „Böske, 1960. ma- .... K • ,„, ., — Nagyon természetes. ius 7 10 este 10 — yanBak' tobbe -TT1Stoktal m.lÁltohh W3kma oz • o„ , V . 5- ,„ be a lábát. Az illető nem ^kkal műveltebb ^atoa <rz „api 2o hter tej* „Ka .17 tehetett mást fogta a ka_ igy. aki nagyon szereti a nfej. tej, összesített istálló- i,niif _ AKV . , „ jószágot, tudja cirógatni, ba- átlag 13 iiter* és így tovább. « busgatni is, mint a felesé- Csak az tudja e számokat, a ^hlflJto gem," meg jómagam is, az s a mögötte álló embert t ^toto tudja, mi kell az állatnak. igazán értékelni, aki koráb- tobb gazda,a 58 Torok Itt egy ilyen kitűnő adott- ban is járt már e gazda- eIvtarsnak adott igazat, ságú nagygazdaságban min- s-ágban, s emlékezik még a mondván, azt az embert, kiden megvan. Nézzen körül, régi, már nem létező ter- nek szíve-lelke a munkáé elvtárs, kút van itt a gazdá- melőszövetkezet napi. 2—3 becBÜini kell Szavának' ság földjén mindenfelé. Ttt deciliteres teheneire Jólle- , " , ', , Szavanaka Tisza is. Viz... víz, ta- het, ezek közül az állatok akaratanak' ml"t az egyen! karmány! Az én tagtársaim- közül még ma is itt vian né- életben volt, a szövetkezetnak — akik csak a virágot hány. ben is súlya van. látják, mert ahhoz vannak 'szokva — fogalmuk sincs, mit lehet itt művelni a jószággal — beszéli szelid mosolygással Török elvtárs. Víz, víz, takarmány számításukat, munkájuk telmény az, hogy a gyorsan után tisztességes jövedelem- fejlődő, növekvő állatok hez jussanak. Elhatározták, 56 napos korukra darabonhogy kétezer pecsenyekacsát ként 220 dekagrammos súlyt nevelnek fel, s ez mintegy érjenek el. 35—40 ezer forint tiszta nye- A két ügyes asszony — reséggel pótolja a látható akiknek most az egész szöveszteségeket. Nehézségeket vetkezet tagsága elismerésokozott, hogy a tsz koráb- sel és tisztelettel adózik — ban egyáltalán nem foglal- most mór biztosan teljesíti kozott kacsaneveléssel, így a vállalt feladatot. Szinte sem megfelelő épületek nem hősiesnek mondható munvoltak, sem pedig olyan ta- kájukkal nyolc hét alatt gok, akik az ilyen nagy mé- megszerzik azt a 35—40 ezer retű baromfitenyésztésben forintot, melyre a közös kellő jártassággal rendel- gazdaságoknak Okvetlenül kezzenek. Csányi Jánosné és szüksége van ahhoz, hogy Csákó Ferencné szövetkezeti bevételi és árutermelési terRózsaparádé a készülő dél-alföldi mezőgazdasági kiállításon és vásáron Szeged termelőszövetkeze- Különösen impozánsnak ti város valamennyi közös ígérkezik az újszegedi Halagazdasága már korábban dás és a Rózsa Ferenc Tszbejelentette részvételét a ek rózsaparádéja, melynek Szegeden július 31-én nyitó megrendezésében a Szegedél-alföldi mezőgazdasági di Kertészeti Vállalat is kiállításra és vásárra. A közreműködik. Mintegy 200 szántóföldi növénytermesz- fajta nemes rózsát mutattésben elért szép sikereik nak be a kiállítás kertészeti mellett, belterjes kertgaz- pavilonjában. A rózsák ködálkodásuk életéből is ad- zött természetesen ott látnak ízelítőt a látogató kö- hatjuk ma-íd Szeged egész hírneves dísznövénykulturázönségnek. ját is. Jelentős kedvezményt nyújt a sertés és üsző hitelakció a termelőszövetkezeti tagoknak ÉRDEMES kihasználni azt A KOCASÜLDÖ kilogram- tal a hitelakcióban résztvea lehetőséget amelyet a monként 16,50 forint és a vő gazda szabadon rendelkeremrégen kezdeményezett szaporulatból átadott három zik. Eddig 50—60 igénylő sertés és üsző hitelakció süldőért a mindenkori sza- jelentkezett — két hete keznyújt a termelőszövetkezeti bad felvásárlási árnál 50 fii- dődött meg az akció — és a tagoknak. Állattenyésztésünk lérrel többet fizet az Állat- szegedi járásban mintegy 200 növelése érdekében kormá- forgalmi Vállalat. Tehát a tenyészüszőt juttatnak majd nyunk módot ad arra, hogy három süldő ára jóval több hitelbe a szövetkezeti gaza tsz-tagok háztáji gazdasá- lesz, mint amennyi összeget dáknak, gában kedvező körülmények a vállalattól kapott anyasülközött foglalkozzanak sertés dő tesz ki. Az átvett kocákés 6aaxvasmarhaneveléssel, kai elégedettek a szövetke- f Azok a termelőszövetkeze- zeti gazdák. f ti gazdák, akiknek az ott- A Csongrád Megyei Te-' honi körülményeik engedik, nyészforgalmi Gazdasági é igénylésre tenyészérett koca- Iroda a háztáji gazdaságok süldőt kaphatnak hitelbe to- számára tenyészüszőt biztovabbtenyésztésre A szövet- sít. A szövetkezeti gazdák- ( kezeti gazdáknak ezután a nak a járási tanácshoz kell' feladatuk az, hogy a süldő- beadni igényüket, s ebben! ket fedeztessék és tíz hó- az irodától hitelbe tenyész-< napon belül legalább három érett, szűz üszőt kérnek. A< 40—60 kilós süldőt adjanak tenyészállatforgalmi iroda az< át az Állatforgalmi Vállalat- igénylőknek vásárt rendez,! nak. Ezzel tulajdonképpen ahol a szerződés megkötései rendezték is a hitelbe kapott után átadják a tenyészüszőt' kocasüldök árát és a többi és csupán a kötelező biztosi-' szaporulatot megtarthatják tási dijat — 150—200 forin-' maguknak, s úgy értékesít- tot — kell a gazdáknak kifihetik, ahogy akarják. Ez az zetniük. (Ugyanis esetleges akció több mint egy hónap- elhullás esetén a biztosító az ja kezdődött és eddig már üsző árának 80 * százalékát1 több mint 400 ivarérett koca- megtéríti.) Az Állatforgalmií süldőt vettek át a termelő- Vállalat feljegyzi az atvé-t szövetkezetek tagjai. Volt telt és az üszőnevelő gazdá- í olvan gazda, aki több sül- nak — az első ellés után kö-? dót is igényelt. Igy tett pél- tött szerződés alapján —' daul Száraz Mihály, a %de.sz- a szaporulatból három-négy» ki Kossuth bői, Papdi Antal éven belül át kell adni egy? a domaszéki Rákóczi Ter- szarvasmarhát: ekkor rende- >, melőszövetkezet tagja: ők zik a hitelezett üsző árát.) három-három kocát vettek Ezek után az átvett üszőéi. vei és a további szaporulatSZÉP EREDMÉNYEK A SANDORFALVI ÁLTALÁNOS KTSZ-BEN ötszázharminoezer forint értékkel több közszükségleti cikket gyártottak az első negyedévben a sándorfalvi általános kisipari termelőszövetkezet tagjai, mint amennyit korábban terveztek. Szorgalmas, jól végzett szövetkezeti munkájukkal ez idő alatt 130 ezer forint tiszta nyereséget biztosítottak közösségük számára. Talán mégis van helye jogorvoslatnak? Munkára készen A minap levelet hozott a posta szerkesztőségünkbe özv. Laczkó Jánosné 73 éves sándorfalvi parasztasszonytól, aki ez év januárjában lépett be 1 hold földjével a sándorfalvi Aranykalász Termelőszövetkezetbe. A levél írója, özv. Laczkóné unokája szóvá teszi, hogy nagymamáját — aki eddig havi 150 forint nyugellátásban részesült — most az idős termelőszövetkezeti tagok öregségi járulékát biztosító kormányhatározat értelmében a korábbi 150 forinttal együtt 260 forint havi öregségi járulék illeti meg. Ezt az illetményt már kapja is. A panasz csupán az, hogy az Országos Nyugdíjintézet nem a kormányhatározat értelmében járt el. Tévedésből, vagy önkényesen az idős. betegeskedő öregasszonyt 330 forinttal megrövidítették oly módon, # Már készen állnak a nagy munkára a deszki kombájnok. Felvételünk a gépszemle napján készült, a gépállomáson, amikor külön bizottság vizsgálta meg, hogyan javították ki az aratási időszakra a kombajnokat. hogy kiegészítő ellátmányát nem a belépés hónapjától, hanem csupán májustól kezdve folyósították. Az ügyet a helyszínen vizsgáltuk meg, s megállapítottuk. hogy özv. Laczkó Jánosnénak jogos a sérelme. Csupán az a gyanúja alaptalan, hogy a szövetkezet vezetősége ls hibás az ügy ilyen intézésében. Az Aranykalász Tsz-ben tett látogatásunk alkalmával a tsz főkönyvelője elfogadható módon írással igazolta, hogy özv. Laczkó Jánosné öregségi járulékával kapcsolatos kérelmét a többi idős tagokéval egy időben március 22-én terjesztette fel az Országos Nyugdíjintézethez. A felterjesztés hiteles másolatán pontosan feltüntették, hogy az idős asszony belépése 1960. január 22-én történt. Azok a 70 éven felüli termelőszövetkezeti tagok, akiknek öregségi járulékával kapcsolatos kérelmét a 73 éves Laczkónééval együtt juttatták el Budapestre, azóta szabályosan, a rendeletnek megfelelően viszszamenőleg is megkapták ellátmányukat. Érthetetlen tehát — ezt egyetlen szóval sem indokolják — miért éppen özv. Laczkónét kellett 330 forinttal megrövidíteni. Csupán az áll az Országos Nyugdíjintézet határozatán: „Ezen határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs*. Miért? Az ilyen határozat mcszszemenően rontja az idős parasztembereknek a szövetkezetek iránti bizalmát. Hogyan lehetséges, hogy egyes emberek sajat akaratuk szerint megváltoztathatjuk kormányunk határozatai? Ez függetlenül attoi, szándékos-e vagy nem, törvénysértés, mely ellen igenis van helye jogorvoslatnak ...