Délmagyarország, 1960. május (50. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-17 / 115. szám

- ^wimmnimnmhnmnthiimmmmthhmhumii Ma A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 50. évfolyam. 115. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1960. május 17. Vasárnap hajnal éta Milyen lesz öl ev múlva a Kenderfonógyár?! Sok kisiparos lépett sz&retkezetbe ember szállítására is alkalmas szovjet szputnyik-űrhajó kering a Föld körül Kifogástalanul dolgosnak a négy és fél tonnás űrhajó berendesései m Idén 35 ezer vagon § | cukrot gyártanak 1 difii | Szegedi zöldáru | a hazai és külföldi piacokon § I • I Spóúoldal A Szovjetunióban május 15-én, vasárnap sikeresen a föld körüli pályájára bocsá­tottak egy szputnyik-űrhajót, jelenti a TASZSZ. A szputnyik-űrhajó az előzetes számításoknak megfelelően rátért majd­nem köralakú pályájára, amelynek magassága körül­belül 320 kilométer a föld felszínétől. Ekkor levált a rakéta utolsó lépcsőjéről. A szputnyik-űrhajó kezdeti ke­ringési ideje 91 perc. Pályá­jának az egyenlítő síkjához Viszonyított hajlása 65 fok. Az firhajó-szputnyik súlya a, hordozó rakéta ntolsó lépcsője nélkül 4540 kilo­gramm. Fedélzetén légmentesen zéró fülkét helyeztek el, benne az ember súlyának megfele­lő teherrel és az ember jö­vendő űrhajózásához szüksé­ges minden felszereléssel. A fedélzetén ezenkívül külön­böző berendezések vannak, amelyeknek súlya az áram­forrásokkal együtt 1477 ki­logramm. Az űrhajó felbocsátásának célja olyan szutnyik-űr­hajó prototípusok kidol­gozása és kipróbálása, amelyek biztosítják az utasfülke biztonságos re­pülését és kormányzását, a főidre való visszatéré­sét és az ember űrrepüléséhez szükséges feltételeket. En­nek a szputnyik-űrhajónak a felbocsátása megvetette az alapját ama bonyolult mun­kának, amely az ember ve­szélytelen kozmikus útját biztosító, megbízható űrhajó megalkotására irányul. Ha a szputnyik-űrhajóról megkapják a szükséges ada­tokat, leválasztják a körül­belül két és fél tonnás, lég­mentesen záró fülkét. Ezút­tal nem tűzték kl célul, hogy a légmentesen záró fülkét visszahozzák a földre. Mi­után ellenőrzik á működésé­nek megbízhatóságát és le­választják a szputnyik-űrha­jóról, a fülke — csakúgy, mint a szputnyik-űrhajó — a főidről kapott Irányítás­ra megkezdi az ereszke­dést, és a sűrű légrétegek­be jutva, elpusztul. Az űrhajón elhelyezett -Szignál* rádióadó 19,995 megahertz frekvencián mű­ködik, jelzéseit mind távíró, mind telefon-rendszer sze­rint továbbítja. A "Szignál* adón kívül különleges rádióberendézése­ket is elhelyeztek a szput­nyik-űrhajón, hogy adatokat közvetítsenek a földre a mű­szerek munkájáról és a pá­lya elemeiről. A tudományos és mérőberendezés vegyi áramforrással és napelemek­kel működik. gyelések végzését teszik le­hetővé. A szputnyik-űrhajó rádió, távíró és rádió-telefon be­rendezései segítségével a földi megfigyelő állomá­sok meggyőződhetnek a berendezések és műsze­rek működésének pontos­ságáról. Az új szputnyik-űrhajó al­kalmas arra, hogy a szovjet tudósok ellenőrizzék: meg­felelőek-e a szükséges védő­berendezések, s a megfigye­lések végzésére beépített műszerek. Rendkívül nagy fontosságú továbbá az1 a tény, hogy a szputnyik-űr­hajó a Földről irányítható. Miután a tudósok megfele­lő adatokat szereztek a be­rendezések működéséről, az űrhajóról leválasztják a her­metikus fülkét, majd ezt kö­vetően, mind a fülkét, mind pedig az űrhajót "lehívják* az atmoszféra felső rétegei­be, ahol megsemmisülnek. Bár ez alkalommal még nem kerül sor a fülke visszatérí­tésére, nem kétséges, hogy egész rövid időn belül ez is megvalósul — állapította meg Dobronravov professzor. Ax űrhajó aúlyoiabb egy hélxxemélyea repülőgépnél I. A. Merkurjev repülés­ügyi szakember kijelentette: Az új szovjet űrhajó leg­fontosabb tulajdonsága ha­talmas súlya. Már az eddi­gi űrkutatási kísérletek is bebizonyították a szovjet fö­lényt: az eddig fellőtt ame­rikai szputnyikok összsúlya együttvéve is kevesebb, mint a harmadik szovjet mester­séges holdé. A szputnyik­űrhajó súlya — mint isme­retes — négy és fél tonna: a második világháború ide­(Folytatás a 2. oldalon.) (MTI külföldi képszolgálat) Többlépcsős rakéta a kilövés előtti pillanatban Rendszeresen figyelik ax űrhajó jelzéseit A Szovjetunió tudományos megfigyelőállomásai rendsze­resen veszik és magnetofon­szalagra rögzítik az első űr­hajó-szputnyik adóberende­zésének jelzéseit. A magne­tofonszalagra rögzített jelzé­seket azonnal megfejtik. A szovjet rádió naponta többször is közvetítette a szputnyik jelzéseit. A szovjet emberek öröm­mel fogadták, hogy — a csúcstalálkozó küszöbén — a szovjet tudomány és tech­nika ismét bebizonyította ki­magasló eredményeit, egyút­tal megmutatta azt is, hogy a szovjet tudomány eredmé­nyeit békés célokra akarják felhasználni. A »io»l«i tudósok nyilatkozata A szputnyik-űrhajó a földről irányítható Dobronravov, az ismert űrrakéta-szakértő, a szovjet űrhajó fellövését kommen­tálva, emlékeztetett arra, hogy pontosan két évvel ez­előtt, 1958. május 15-én kezdte meg keringését a Föld körül a harmadik szovjet mesterséges hold. — A szputnyik-űrhajú fel­lövése nem váratlan — álla­pította meg a professzor. — Ez év januárjában a Szov­jetunió sikerrel próbálta ki a Csendes-óceán térségében új, több fokozatú, nagyerejű rakétáit, amelyek alkalma­sak nehéz szputnyikok és a Naprendszer más bolygóira induló űrrakéták fellövésére. A szputnyik-űrhajó tulaj­donságairól szólva, Dobron­ravov professzor felhívta a figyelmet a szputnyik nagy súlyára, amely több mint négy és fél tonna. Ez a súly tette lehetővé, hogy az űr­hajón különleges fülkét ala­kítsanak ki. A fülke alkalmas űrhajó­sok ott-tartózkodására, az em­ber űrrepülésére. A herme­tikus fülke különleges be­rendezései normális életfel­tételeket biztosítanak. A műszerek bonyolult megfi­A nagyhatalmak kormányfőinek előzetes találkozójáról ÍV. Ss. Hruscsov nyilatkozata Hétfőn délelőtt 11 órakor az Elysée-palotában, a fran­cia minisztertanács üléstermében megnyílt a Szovjetunió, Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ve­zető államférfiainak értekezlete. A palota kapujánál pom­pás díszruhába öltözött lovasgárdisták álltak őrt. A belső kapuhoz vezető út két oldalán felsorakozott a köztársa­sági gárda díszegysége. Az épület fölött a négy nagyha­talom zászlóit lobogtatta a szél. Kevéssel tizenegy óra előtt kanyarodott be a palota udvarán N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök nyitott gépkocsija. Vele együtt érkezett Gromiko szoviet külügy­miniszter és Malinovszkij honvédelmi miniszter, valamint Vinogradov, a Szovjetunió párizsi nagykövete, A szovjet küldöttség utan Macmillan, Nagy-Britannia miniszterelnö­ke érkezett meg a palotába Selwyn Lloyd külügyminisz­ter kíséretében. Ezután következett Eisenhower. az Egye­sült Államok elnöke, valamint Herter külügyminiszter és Gates hadügyminiszter. A palota bejáratánál Debré fran­cia miniszterelnök üdvözölte a külföldi államférfiakat. A kerek asztalnál szovjet részről Hruscsov, a Minisz­tertanács elnöke, Gromiko külügy- és Malinovszkij had­ügyminiszter foglalt helyet. Az értekezleten Franciaországot de Gaulle elnök, Debré miniszterelnök és Couve de Murville külügymi­niszter képviselt Az Egyesült Alllamok részéről Eisenho­er elnök, Herter külügyminiszter és Gates hadügyminisz­ter, Nagy-Britannia részéről Macmillan miniszterelnök és Selwyn Lloyd külügyminiszter vesz részt az értekezleten. A kormányfők értekezletének első ülése magyar idő szerint 14 óra 6 perckor ért véget. Az amerikai lépés a nemzetközi feszültség fokozására irányul Május 16-án. hétfőn a sze Párizsban de Gaulle csúcsértekezletre vonatkozó francia köztársasági elnök, megegyezéssel kapcsolatban Macmillan angol miniszter­előzetes találkozóra jött ösz- elnök, Eisenhower, az Egye­sült Államok elnöke és Nyi­kita Hruscsov szovjet mi­niszterelnök. Az előzetes ta­lálkozón francia részről je­len volt Debré, Couve de Murville, angol részről Selwyn Lloyd, amerikai rész­ről Herter és Gates, szovjet részről pedig Gromiko és Malinovszkij. Hruscsov a találkozón a következő nyilatkozatot tette: De Gaulle elnök úr! Macmillan miniszterelnök úr! Eisenhower elnök úr! Engedjék meg, hogy a következő nyilatkozatot te­gyem önöknek: Mint ismeretes, legutóbb az amerikai légierők provo­kációs cselekményt követtek el a Szovjetunióval szemben. Ez év május elséjén egy amerikai katonai felderítő­gép behatolt a Szovjetunió légi terébe, hogy meghatáro­zott kémfeladatot teljesít­sen, híreket szerezzen a Szovjetunió területén lévó katonai és ipari objektu­mokról. Miután kitűnt a re­pülés agresszív célja, egy szovjet rakétaalegység lelőtte a gépet. Sajnos, nem ez az egyet­len eset, hogy az Egyesült Államok légierői agresz­szív kémtevékenységet folytatnak a Szovjetunió ellen. A szovjet kftrmány termé­szetesen kénytelen volt meg­felelően minősíteni ezeket a cselekményeket, kimutatni' hitszegő jellegüket, valamint azt, hogy nem egyeztethetők össze az államok között bé­keidőben fenntartandó nor­mális kapcsolatok elemi kö­vetelményeivel, nem is szól­va arról, hogy mindez kiáltó ellentétben áll a nemzetközi feszült­ség enyhítésének feladatá­val, a csúcsértekezlet gyümöl­csöző munkájához szükséges feltételek megteremtésével Mindez elhangzott a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán mondott beszéde­imben, valamint az ameri­kai kormányhoz intézett kü­lön tiltakozó jegyzékben. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma először az­zal a képtelen verzióval állt elő, mely szerint az ameri­kai repülőgép állítólag vé­letlenül, minden kémkedési, vagy diverziós cél nélkül sértette meg a szovjet hatá­rokat. Amikor azután e ver­zió nyilvánvalóan hazug vol­tát megcáfolhatatlan tények (Folytatás a 3, oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents