Délmagyarország, 1960. május (50. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-13 / 112. szám
5 Péntek, 1966. májas 13Az életben megdobált gyerekek j^éftck a "íüpá uicai új f^&imAÜotl^őH'iói, Elősőlety élelmi6Zeripa" cjiuauieg ri tanulóott_ hon volt a Rigó utca 24/c. számú házban, ez év januárja óta pedig az Állami Nevelőotthon van benne. Szegeden ez az első intézmény, amelynek lakói, az állam gondozásába került gyermekek, 10—14 éves korig zavartalanul tanulhatnak a szomszédos Móra Ferenc Általános Iskolában. Eddig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy Szegedre, a Londoni körúti állami gyermekotthonba került 6 éves korú nél jobb bizonyítványt} gyerekkel kezdett munkához az Intézeti nevelőtestület. Szétosztódva pedig a Móra Ferenc Általános Iskola V.— VIII. osztályaiban, ilyen tanulókkal találta magát szemben a szaktanár. A küzdelem értük és velük egyetemes mind az iskolában, mind az intézetben. A gyerekeknek félévkor még nem volt sok dicsekedni valójuk a tanulmányi eredményükkel, 6okat, nagyon sokat kellett pótolniok. Háromnegyed évkor azonban már gyermek csak az általános csak úgy hullottak a dicséiskola negyedik osztálya el- retek, s 50 százalékukat szívégzéséig maradhatott az is- ves jószóval dicsérték meg kolai és a gyermekotthoni az igyekezetért, míg a töbközösségben, utána — mint bieket is szorgalmazták a felsőtagozatos tanulót — el- további eredményekért. A vitték más megyék, más vá- szüleitől leginkább elhagyarosok gyermekotthonaiba, is- tott Hajnal Sándor is megkoláiba. Ezt egyrészt a szükség kívánta így, mert nem volt Csongrád megyében felsőtagozatos iskolásoknak gyermekotthon, másrészt pedagógiai gyakorlat is volt az összeszokott gyermekközösségeket szétdobálni. Más kérdés, hogy helye6, vagy helytelen volt-e ez a gyakortalálta otthonát és önmagét is, s öt tantárgyból kapott most? Minden más híresztelés ellenére a jó példa ragadósabb, mint a rossz. Ezt ők tanúsítják leginkább egész megváltozott életükkel, felfogásukkal, magatartásukkal, a közösségért és az egyes emberért érzett felelősségükkel. S álljon itt a legbeszédesebb tény, az, hogy iskolatársaik — akiket pedig azok szülei kezdetben óvtak tőlük — bejárnak hozzájuk barátkozni, tanulni, játszani, szórakozni. És fordítva is így van ez. Egy-egy barát, vagy annak családja hol egyik, hol másik intézeti fiút hívja meg vasárnaponként. S volt szülő, aki f.z intézeti fiúkra bízta gyermekét, amíg ő este színházba ment. Ezek a tények, lőintézetet patronáló üzemek {jártfogása is amellett dicséretet, Jankó István és szói, hogy tekintélyt vívtak Lakatos Gyula Pedig hét {ej már maguknak ezek a tantárgyból. fiúk, s nem engedik, hogy 1 phetne xnrntni a tób~ ma8ü'ir» hagyják őket. Hit L.eneine sorúim még ha az intézet külső és bieket is, mint például Róbert Lászlót, aki a felszabadulás 15. évfordulójára hirdetett iskolai rajzpályázaton másolat. Most majd igazolódik az dik díjat nyert- van, de még egyik vélemény, s a jelek • - szerint éppen azoké, akik amellett szóltak, hogy a belső képe is, megújulna egy alapo6 tatarozással, amely már nagyon elkelne, sőt egy és más javítás is az épületben. Mert jó érzés azt vásárlók köszönetet mondanak az udvarias, gyors, pontos kiszolgálásért. De néhány panasz itt is akad. Több bejegyzést találunk például, hogy rossz az esztapasztaitak alapján nyugodtan merjük javasolni, hogy hagyjuk el ezt a csúnya szót és helyette nevezzük a panaszkönyvet a vásárlók könyvének. Hogy miért? Az kiderül alábbi beszámolónkból. mennyire hogy van tehetség mondani a gyereknek: -Én ezekben a megviselt, azéletr itt lakom, ebben a kívül is ben megdobált gyermekek- szép épületben!* Reméljük, gyermekközösségek marad- ben, ^ak felszínre kell hoz- est is mondhatják majdegyjanak egyíjtt az általános is- ni belőlük. Kár lenne véka szer, sőt talán nem is sokolai tanulmányok befejezé- rejteni a meglepődést, kára, sőt azt is, hogy igaz* séig. amely úrrá lesz a látogatón, gatójuk is köztük lakik, egy Az új intézetbe Sütő Pé- aki belép a hálótermükbe, ottani szolgálati lakásban, ter igazgató úgy levelezte vagy a rádióval, televízióval, amelyben azonban még sajvissza fiait, akik korábban lemezjátszóval és könyvtár- nos a régi intézmény, az ral ellátott klubtermükbe. Mindenütt díszítenek, csinosítanak, miután rávezették őket, hogy a sajátjukat becsülik és becsültetik meg. Az ő viselkedésük, magatara Londoni körúti gyermekotthonból kerültek el Gyularemetére, Bakócéra, Almádiba, Battonyára. Az intézet 61 növendékének 15 százaléka ilyen visszahívott gyerek, a többi új fiú, szege- tásuk tükörképe az intézet tíiek és más város- és köz- testi, értelmi, politechnikai, ségbeliek. Januárban még erkölcsi és esztétikai nevealig különböztek Makarenko lési tervének. Januárban még naponta gyermekéitől. Vadak, durvák és kíméletlenek voltak mindennel és mindenkivel szemben, még egymás iránt is. Énjük az volt, amit otthonról hoztak magukkal, egy-egy szétzüllött. széthulélelmiszeripari tanulóotthon volt igazgatója a bérlő. Ezt a tényt, akárhogy csűrjükcsavarjuk, minden jó szándékkal, még ha szakmabeli is, csak idegen test a volt intézet volt igazgatója a Rigó utcai Állami Nevelőotthonban. Az intézethez tartozó szolgálati lakásban az intézet igazgatójának kell _„ - szinte jelentékAZ apro, telennek játszó eredmények, a csak pár tizednél jobban sikerült feleletek, dolgozatok Ht óriásiaknak számítanak. Januárban tíznél több bukottal és zömmel elégséges, vagy en3ott családból, félresiklott juk adott új ruhát, cipőt. És életekből, szüleik hibájából. Az alakítandó közösség magva az a néhány gyerek volt, aki a Római körúti gyermekotthonban korábban már átesett a tűzkeresztségen, a rendes élethez szokott. Rájuk támaszkodott az igazgató és a háromtagú nevelőtestület munkája. Volt gyerek, aki annak idején tizenötször szökött meg Battonyáról, s ahogy Szegedre került, innen is kétszer. A kapu, az ajtó tárva-nyitva most, de már el sem lehetne zavarni. 200—300 darab cigarettát laknia, éspedig minél előbb, szedtek ki a zsebükből. S dehogy becsülték a köztulajdont, az intézet bútorait, felszerelési tárgyait, s a ráhogy még jobban a gondjaira bízott gyermekekkel, gyermekeknek tudjon élni, ahogy ezt hivatása teljes emberként meg is követeli tőle. Lődi Ferenc IJJ NÉV, ÚJ TARTALOM Mit írnak a vásárlók könyvébe Szegeden? Egyik helyen keményköté- véért néhány panaszt is Klauzál tér és a Kárász Utsű, aranybetűs könyv, míg a megemlítünk. De tessék csak ca sarkán lévő 110-es számú másik helyen egyszerű nyűg- figyelni, milyen érdekesek csemegbolt. A panaszkönyvtafüzet hivatott arra, a panaszok 1960 májusában, ben itt is sokkal több a dihogy tolmácsolja a vevők, Milyen másak, mint ezelőtt csérét, mint a panasz, fogyasztók véleményét, eset- néhány évvel voltak, leges panaszait az illetéke- Vé'emény sek felé. A külső formától At. függetlenül a lényeg mindé- — ellenvélemény nütt ugyanaz, e kis könyvek "Nem vettük le a sapkát, hasznos összekötő kapcsok a nem szolgáltak ki bennünfogy-asztók és a kereskedel- ket. Szerintünk helytelen ez presszógép. De válaszként ml vezetők között. A nevük a kiváltságosokat védő ute- hamarosan megtaláljuk egy ma még hivatalosan panasz- sítás. Kérjük, hogy a választ másik vevő véleményét is: könyv, de sz utunk során a Kecskeméti Néplapba ad- "Hurrá, ami késik, nem múják le*. Aláírás: Bódog Gvu- Uk, végre megérkezett sz új la, Kecskemét, Bajcsy-Zsi- eszpresszógóp, amely kitűnő linszky utca 5 szám. Még kávét főz. Köszönet érte*, két hasonló bejegyzést te- Kifogást találtunk még a lálunk. kenyérosztály elárusítója elAz üzletvezetőnő szabad- len is, aki több ízben roszkozik: szul mért és a kevés súlyú — Nem akarjuk lezüllesz- kenyérért több pénzt kért ... t«ni « vendéglőt. Mi azt De megtaláljuk a központ Megváltozott a vélemény akarjuk, hogy a szépen át- válaszát is, az ügyet kivizsa Tiszaviráaril épített, rendbentartott zóná- gáltók és igazságosan intéz" * zoban, a jól öltözött felszól- kedve fegyelmi elé ál ütöttek "Tiszavirág Zónazo* — gáló személyzet mellett min- az elárusítót hirdeti egy még egészen uj, denki jól érezze magát, és Excelsior Divatház. A Ruszwes tabla utunk első al- azt hiszem, otthon sem ül házati Bolt egyik nagy árulomasát. A küszöböt átlépve ie senki sapkában, vagy ka- háza ez. A forgalom a nap derűs világos tiszta éttér- lapban ebédelni, vagy va- minden szakában élénk. A met latunk. Az asztalokon csorázni. Ne nekünk, hanem panaszkönyv azonban üres. szmes abroszok, a vázaban legalább egymásnak adják Az üzletvezető szerint nem virágok, minden uj, ízleses. meg a vendégek azt a tisz- kérte még eddig senki. S Ugyancsak elcsodákozik a teletet, hogy ne üljenek 1* hogy miért nem? pincér, amikor étel-ital he- fedett fővel. _ Azért, mert a kiszolgáIvett a panaszkönyvet kér- Az üzlelvezetőnőinek töké- lás, az elárusítók ellen eddig jük. De szemrebbenés nél- letesen igaza van. Ezt iga- még nem volt kifogás, legkül, szolgálatkészen, az üz- zolják azok a beírások is, feljebb olyan probléma adóletvezetőnővel együtt máris amelyek egyetértenek az üz- dott, hogy valami árucikket hozza a panaszkönyvet A letvezető törekvéseivel. Na- nem tudtunk adni a vevőkönyvben van bőven be jegy- gyón érdekes dolog, hogy a nek. Ezt pedig szóban köz. zés. És csodák csodája, csak- vásárlók könyvében sok a lik velünk, és kívánságaikat nem valamennyi dicséret vélemény és ellenvélemény, mi így is továbbítjuk a köz* Dicséret és köszönet azért, Például Kovács Béla törzs- pontnak, hogy a rosszhírű Tiszavirág őrmester azt kifogásolta, Kőrútunk során felkere*mulatóból végre a mai dol- hogy a pincér felkérte, tő- tünk még több cukrászdát gozó emberek igényeinék rődjenek a társaságukban lé- vendéglőt, csemege- és élalmcgfelelő, barátságos kis ét- vő gyerekkel, mert szalad- miszerüzletet, s mindenütt termet alakított ki a Szege- gáláaával, kiabálásával za- az az általános tapasztalat, di Szálloda- és Vendéglátó- varja a vendé«eket 6 erre hogy a panaszkönyvek felülipari Vállalat* — idézzük felháborodottan távozott A múlták már nevüket mert Koncsek Tibor vendék véle- többi vendég is beírta véle- a könyvekben több a'jó vémónyét Egy másik vendég ménvét. mely szerint az ő lemény, a dicséret, mint a a pincérek pontos számold- kérésükre szólt a felszolgáló panasz. S ez — azt hiszem, sát, a gyors, udvarias kiszól- igen udvarias formában az nyugodtan megállapíthatjuk gálást dicséri. Gladícs Jó- említett vendégnek és ezért «— a kulturáltabb kere&kedezsef pedig megjevai: »Ilyen helytelenítik a panasztevést, lemnek köszönhető. ehhez hasonló, ízléses, tiszta helyekre volna Szegeden minél többre szükség*. Miután nincsen rózsa tövis nélkül és dicséret sincs panasz nélkül, a realitás kedA következő állomás a Horuczi Lászlőné lUvziU'ádés a &Uohd&zez&%ia Helyükön vannak az úszóházak — Tovább korszerűsítik a partfürdót íomusor Péntek KOSSUTH-RADIO gyerekek! 20,00 Esti krónika, időjárásjelentés. 20.30 Odüsszeusz a lótuszevők országéban. Regény4,26 Rákóczi-induló. 4,30 Hí- részlet. 21,00 A brnói Rádió táncrek, időjárásjelentés. 4,30-7.59 zenekara játszi^ 21.15 Van 41 Vidáman, frissen. Közben; 5.00 a nap a att! 21,30 A Magyar náFaluradió Utána a vidéki dió szimfonikus zenekarának színházi műsor. 5,30 Hírek, idő- hangversenye a stúdióban. A járásjelentés. 6.20 Jó reggelt! szünetben: 22,00-22,2fl Hirek. tdó6,59 Időjelzés. 7,00 Hírek, idö- járásjelentés. 23,00 Éjfél járásjelentés. 7,10 Uj köny- Könnyű zene. 24,00 Hírek vek, 7 25 Színház-, hangver- rasjelentes. 0,10 Ejt seny- és mc.iimüsor. 7,50 Idő- Himnusz, jelzés. 8,00 Műsorismertetés, PETOFI-RADIO időjárásjelentés. 8,00 Technikai s.on—g.oo ReggeU szünet. 8,10 Réei magyar operettekbői. 8.55 Vidám percek. Irodalmi műsor. 9,10 Hegedűszólók. 9.35 Román fű\ ószene. s jfl Tóth Árpád verseiből. 10,00 Hírek, lapszemle, Időjárásjelentés. 10.10 Színes népi muzsika. 10.59 Lottóeredmények. U.OO Rádiőegvetem. 12.00 Déli harang- szó. hírek, lottóeredmények. Idő- JgSgS® , - „, a, i, m izs-nvCt /e- az anomason. kettősök. 13,50 TAnedalok. Napirenden . . . 14,40 Kórusok. 15 óra 00 Hirek. közérdekű közlemények. 15.08 Időjárásjelentés. járásjelentés. 12.10 ^ rjioeonda Operarészletek ne ebédszünetben 13,00 Nvol(.nvelv0 'krtnyvíár. 17.25 Bar3 inés tó": Szonáta két zongorára és daságánól. 13,15 Operait lak es qt0Han_zepalcm. l152 A pnj<ol lornáoa. Rádiódráma. 19,00 Hirek. idő tárásjelentés. 19.05 Ezer szó angolul. 19.15 Operettrészletek. 19 35.10 Rolf Kuhl: Vonós szvit. 15 «M« Heti óra 30 Petőfi útján. 16,15 Két hangverseny kalauz »•« szál pünkösdrózsa . .. 17.00 Hí- rádió. KM Hírek időjáiásierek. időiárásjelentés. 17.15 Szív 21JK fflwvjet ní« eRWjtr küldi szívnek. 17.50 Fizika. Kb, Tánczene '3 08 Allámi Kept TELEVÍZIÓ Népi Gyárt sziréna. 19.30 Ferriér énekel. 19,54 Jó éjszakát, LASSAN melegszik fel az két úszóház, a Béke és a is több pihenőpadot és asziejő, de valamennyien remél- Szabadság is "Szegedre* ér- tolt helyeznek el, mindezek jük, hogy a hidegebb idő kezett. Igaz, hogy a Tisza a vendégek kényelmét szolnem sokéig tart már. Egyéb- szerelmesei egyelőre csak a gálják. Még az elmúlt évként az idő javulását jósol- partról nézegetik az úszóhá- ben kivágták a Tisza közeja a Meteorológiai Intézet is. zakat, mert a Fürdő Válla- lében lévő fákat és bokroÉppen ezért vált már ak- lat most javíttatja azokat. kat, de a fagyökerek eltávotuálissá, hogy megnézzük, Az úszóház padozatát ki- litására már nem volt idő. hogyan készült fel az idei cserélik, ezenkívül gerendák- Most jó mélyen felszántat strandszezonra a Fürdő Vál- kai erősítik meg. Az úszó- ják a partot, s megtisztítják lalat, hogyan fogadja majd házak alá öt új pontont he- a gyökerektől, vendégeit. lyeztek, ez biztonságossá te- KÖZKEDVELT LETT a A strandolok, a vízisport szí a tartózkodást a fedélze- deszkából készült napozó kedvelői megelégedéssel vet-, tén, a nyaralást. Előrelát- tavaly. Az Idén a Fürdő Vélték tudomásul, hogy mind- hatólag május 15-én befeje- lalat újabb négy darabot kézik a felújítási munkákat, szíttetett ebből a praktikus s átadják rendeltetésének az napozóból, így most már úszóházakat. összesen 9 helyen állítják AZ ÜDÜLŐTELEPEN is a fel a napozót, nyári szezon előkészületei Egyébként már minden folynak. A csónaktulajdono- hely foglalt a partfürdön. sok kényelmét szolgálja A Fürdő Vállalat törzsvenmajd a hajószállító szerke- elégéi már megváltották bérzet. Rövidesen elkészül, sí- létüket, minden kabin gazneken lehet majd a hajókat dára talált vízre vontatni. A Köztiszta- A fürdőhöz a lejáratot sági Vállalat útépítő részié- már kikövezték, még az idén ge készíti a sínek alá a 30 sor kerül nagyobb mérvű centiméter vastag beton- parkosításra is. A legkisebalapzatot. A tervek szerint bek részére a pancsoló meljúniusban — az igazi strand- lé új billenő-hintákat állítaszezon kezdetén — nyitja fel. Az úszni nem tumeg kapuit az üdülőtelep. dó felnőttekre is gondoltak, A május elsejét ünneplő idén megkezdik részükre szegediek, akik megfordul- ^ medence építését, tak Újszegeden, meggyőződ- A PARTFÜRDÖN a büfét hettek arról, hogy a Fürdő a Szegedi Szálloda- és VénVállalat a versenyuszodát és déglátóiparj Vállalat üzea partfürdőt megnyitotta, melteti. A Fürdő Vállalat A versenyuszodában a vál- vezetősége megegyezett a lalat rendbehozatta a kabi- vendéglátóipari vállalattal, nokat, a tisztább víz érdeké- miszerint a vendéglátó válben túlfolyót építettek a me- lalat itt éttermet is üzemeldencébe. Még hátra van a tet, ahol ebédre elő lehet fiparkosítás, de ezt is rövidé- zetni. A vendégek igényeisen elvégzik. nek maximális kielégítése Nagyjából már rendbehoz- érdekében a vendéglátóipari te a vállalat a partfürdőt, vállalat a szeszes és hűsítő Csupán a jó időt várják, italokon kívül palackozott hogv üzemeltethessék azt, A tejet hoz forgalomba a parttavalyihoz hasonlóan az idén fürdőn, UT V Szovjet film w Se hazád, se idő, te tér. élet, -Cápa- — előtt. tdőjAzene. 0,30 zene. Közben: 6.30 Színház-, tárlat- és hangversenyműsor. 6.50 Torna. 7 óra 15 Az izraelita felekezet negyedórád. 0,60—8,18 Hirek, időjárásjelentés. I4,oo időjárás- és vízállásjelentés. 14,15 Komáromi farsang. 15.05 HSndel: Három orgonaverseny. 15,45 Harminczene. 16.15 Este Novella. 16.30 17,15 Ma nincs közvetítés. se családod, ki megváltozott azóta, etak Elhagy gz az anyja nem, és a társadamondja a lomban még megbúvó egy• visszaeső bűnöző Koljának a két -nehéz fiú-, akikkel börtön parancsnoka, aki mégis megkísérli a bűnözést munkára, életre nevelné még folytatni, a rosszarcú fiatalembert. , , , , „ *Cápa-, « egykori tolvaj- Vákvágányra szaladtam! vezér azonban hajthatatlan, ~ hM\ ^í'*, eí « nem fűlik foga a munkához, '^merés szinte fajdalomma Félelmetes diktátorként el- ?mik*r találkozik kisszedi börtöntársai keresetét /wt,a'- A beteljesült dráma is, majd egy alkalommal X1U*} pont-% ?"nfe megszökik, vissza csak neki tetsző -élet--be, a -szabadság--ba, ott folytatni a bűnözést, ahol abbahagyta. Döbbenetes lélekrajzot tár a néző elé ez a film. Kolja biztosra veszi, hogy ott folytathatja régi életmódját, mint amikor lebukott. A ráérezni lehet a csönd feszülését, a szemek éles tekintetét Nyina és Kolja találkozásában. Egyikőjük sem tud már a régi módon élni, az újhoz pedig még nem szokott hozzá a fiú. A rendező Vlagyimir B ászo v minden lehetőséget gi környezetbe és a régi tár- kihasznál, hogy teljesebbé sakhoz siet vissza, azonban te9Ve egy félresiklott ember mindennek hűlt helyét talál- lélekrajzát, vívódását, harja már. A piszkos sikátorok. cát• ho9V megtalálja régi éna szegénységgel ragasztott fét, s valamit már az új faházak helyén IS emeletes életből is, amelytől ugyan házak emelkednek a magas- viszolyog, de mégis meg kell ba. Barátját, Kesá-t is egy barátkoznia vele, ha élni ilyen ház modern lakasd- akar. ban találja meg, remélve. Végül -Cápa- úgy vesz el, hogy újra együtt -dolgoz- hogy új életet kezd, meghatnak-. csillantva önmagában a soA szíves viszontlátás -Cá- káig megbúvó emberséges pa- vereségével végződik, s ember arculatát. S ezt az új ugyanígy jár egykori cinkos- araát el is hisszük Koljátársánál és szeretőjénél, Nyl- vak, de azt is, hogy mégis nánál is. Minden és minden- el kell buknia az út végen. Hol kell a megyében termelői igazolvány? A 41/1958. (VII. 5.) sz. Korm. rendeletben foglaltak szerint mezőgazdasági termények, termékek és állatok a Hódmezővásárhely, Szeged, Csongrád, Kistelek, Makó és Szentes város heti piacain, országos és havi vásárok alkalmával csak termelői igazolvánnyal árusíthatók. Szabálysértést követ el az a termelő, árusító, aki a felsorolt helységekben levő piacok, vásárok alkalmával termelői igazolvány nélkül, vagy más részére kiállított igazolvánnyal árusít, illetőleg nem saját gazdaságából származó előbbiekben felsorolt terményt, terméket, vagy állatot hoz eladásra a piacra. Szabálytalanságot elkövetők ellen az illetékes hatósági szervek szabálysértési eljárást indítanak.