Délmagyarország, 1960. május (50. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-12 / 111. szám

5 Csütörtök, 19W. máJusW. Modern üzlet — nagy forgalom Megszerették a Kárász utcai Juhász Gyula könyvesboltot A múlt év júniusában válaszával Bozsányi László, nyílt meg a Magyar Könyv- a bolt vezetője —, azt leg­kiadó Vállalat szegedi Ju- jobban az a tény bizonyítja, hász Gyula könyvesboltja. A hogy az új üzlet forgalma modern, ízléses berendezésű az egy év alatt átlagosan 50 üzlet a szabadtéri játékok százalékkal nagyobb volt, idején külön idegenforgai- mint a régié. Sikerült ál­mát bonyolított le, mert a landó törzsközönséget is ki­városba érkező vendégek, alakítanunk. Hiszen a sza­hazaiak és külföldiek egy- bad böngészés lehetőségét biz- szakállú herceg vára bizo­aránt, nap mint nap meg- tosítjuk és a vevők nagy több- nyára nagy örömet okoz élltak a tágas kirakatok sége szeret válogatni a köny- majd a szép könyvek kedve­előtt és be is tértek vásá- vek között. Az üzlet -kultúr- lőinek. S akik a verseket rolni. sarkában* pedig akár el is szeretik, új kiadásban vásá­— Hogy mennyire von- olvashatja mindenki, amit tolhatják meg Petőfi Sándor zotta a modern, új üzlet a meg akar vásárolni, vagy és Jóasef Attila Ö6szes ver­vevőket — igazol bennünket legalább is meggyőződhet ar- seit is. ról, nem vesz-e zsákbamacs­kát egy-egy könyvvel. A *kultúrsarok- valóban kedves színfoltja az üzlet­nek. Érdekessége a Német­országból vásárolt lemez­hallgató fotel, amelyet a kí­váncsi vásárlók többsége so­hasem mulaszt el kipróbálni. Szegeden a könyvesboltok közül egyedül a Juhász Gyula könyvesbolt foglalko­zik lemezek árusításával. 80 ezer különféle lemezük vár a raktárban vevőre. — Már most készülünk a május 29-én kezdődő ünnepi könyvhétre — folytatja még mondanivalóját a bolt gaz­dája, Bozsányi László. — Külön pavilont ugyan való­színűleg nem fogunk felál­lítani, de az üzlet annál na­gyobb szeretettel várja majd a vásárlókat. Az Ünnepi Könyvhét könyvújdonságainak jegyzé­két már megkapta az üzlet. Csak néhány érdekes címet említenénk még meg a jegy­zékből: az ünnepi könyvhé­ten jelenik meg magyar nyelven először verskötet a Nobel-díjas Salvatore Quasi­modo-tól. Űjra kiadják Elu­ard válogatott verseit és napvilágot lát Aragon Nagy­hét című műve is. Mai re­gényíróink közül a népszerű Berkesi András űj regénye, a Bunker tarthat nagy ér­deklődésre számot. A Heli­kon kiadásában megjelenő Balázs Béla — mese, a Kék­A jobb eredményekért szilárdítsa kapcsolatait a munkásokkal a vasöntöde pártszervezete is építenek lékenység emelés és az élet­színvonal növekedése közötti összefüggésre, a gépünket lelkesítő tervek hathatósabb tudatosításával is?! Közeledni kell!... Álljon itt egy másik pél­Most foVnak a tárgyalá- vei üdülőt sok a Szegedi Vasöntöde Sárgán, bővítéséről, melynek meg- ^z öntudat növelése történte után csaknem két- JotUoS feladat szerannyi munkást foglal- ' . koztatnak korszerűbb, egész- Ez rendben is van, az ségesebb körülmények kö- adottságokhoz mérten lgy«r zött. Csakhogy ehhez két- keznek gondoskodni » mun- _„„ három év szükséges, addig kásokról. A tagas oltozok, da u Az üzemben, bizonyos sok gonddal-bajjal kell meg- ebédlő, a művelodesi terem, munkahelyeken huzamos küzdeni. Hiszen szép a biz- a még jobb furdo az üzem idő óta nagy a fluktuáció, tató jövő az üzem életében, bővülésével valósul meg. Gyakran kerülnek ilyenfor­de hát ezt sem lehet ölbe- Mégis azt kell mondani, mán üj munkások az öntó­tett kézzel várni, hanem hogy ez nem minden. S itt débe ^ nem iehet állíta­minden adott lehetőséget ki megjegyezzük: az üzem val- ni> hogy egyáltalán nem kell használni, hogy jobb lalatvezetésének es a szak- fogialkoznak velük: oktatja termelési körülményeket te- szervezeti bizottságnak nincs őket a foűvezető, vagy rá­remtsenek a munkásoknak, konkrét, kidolgozott terve, juk szól a régebbi szakmun­Á munka kiinnvítéiP hogy miképpen óhf3,tja yég* kás. Arra viszont már nem A munka könnyítésé rehajtani a munkásosztály gondoitaki hogy figyelem­A többi között erre figyel- helyzetéről szóló párthatáro- mel kísérjék első lépteiket, mezteti a párt- és gazdasági zatot a vasöntödében. A Eeszéigessenek velük gond­vezetőket a munkásosztály pártalapszervezet vezetősége ;aikrbi bajaikról, elmond­helyzetéről szóló párthatáro- is csak valamikor a múlt jak nékik a fejlődési lehe­zat is. Felidézve a múltévet, évben tárgyalt az üzem dol- tőségeket az üzemben, s az s az idén eltelt hónapokat gozóinak helyzetéről, prob- öntöde perspektíváját, álta­— több jel mutatja, hogy lémáiról, s a párthatáro- lában azt) hogy milyen élet törődnek ezzel a feladattal zatból eredő feladatokról. vár m rajuk, jtt is a párt­a vasöntödében. Javították a így azután megfeledkezhet- sz£rvezetnek kellett volna tisztálkodási lehetőségeket a nek fontos tennivalókról. tervszerű programot kidol­korszerűtlen üzemi mosdó- a munkásöntudat és mű­goznia, hogy elősegítsék ban. Televíziós készüléket és veltség növelése nélkül pél- ezekne'k az embereknek a mosógépet vásároltak. dául több fontos terv meg- „megragadását- az üzemben, A műszaki fejlesztési ter- valósítása nehézségekbe üt- beilleszkedését a közösségbe, vet úgy készítették el, hogy kőzik. Tapasztalhatták ezt a Igaz ugyan> hogy több szem előtt tartották a fizi- termelékenység egyhelyben esetben mikor az új mun­kai munka könnyítését. Még topogásánál is. A párttitkár ká&ük panasszal fordultak a ebben a hónapban beállítják mesélte, hogy az ország ön- pártszervezethez, segítettek a most elkészült öntőüstöt, tödéi közül úgyszólván Sze- nekik Ez azonban kevés, melyben csillével körülbelül geden a legalacsonyabb az Nemcsak azt kell várni, négy mázsa folyékony vasat egy főre eső termelési érték. hogy a munkasok jöjjenek,' tudnak szállítani. (Eddig 80 Ennek pedig egyik oka — hanem menni ü keu hozzá­—100 kilónyi izzó anyagot mint arra kommunista és hordtak tégelyekben a se- pártonkívüli munkások is gédmunkások.) Nyáron hű- felhívták a figyelmet —, tőszekrényt működtetnek a hogy több helyen nem hasz­védőitalok és ételek frissen nálják ki a munkaidőt, tartására, azután társadalmi Olyan vélemények is el­munkások közreműködésé- hangzanak, azért nem ter­melnek többet, mert attól juk, különösen azokhoz, akik még idegenek az új helyen. Még alig ocsudotf fel Sze­ged abból az aléltságból, me­lyet a második világháború évítésS<daásJi°lVtmurükáia Ht már már utin épül' visszaemlékezni és szívesen után tovább tervez, ismét új­eavesek meToondolnisem az°'}ba,n egvet bizonyosan « gondolunk rá. A Textil- ról álmodik. Hiszen a má­i^nmertek amahom, a r™ adtunk; ez az, üzem a dol- művek Közép-Európa egyik sodik ötéves tervben kétsze­nTkontúl Z néztünk. °0ZÓ Wp akaratábo1 szüle' legmodernebb textilipari üze- resére nö a fonoda termeié­amikor a hároméves terv a dolgozó nepé lesz- me • S ez a mi munkánk, se és felépül az ezerszékes, utolsó évében - 1949-ben- Ám tt2<5ta nMÍr tiz eszten' hatalmas szövöde űj gyárfam kezdtek ki- ^^Zé^X "X " * * * "S2'endŐ nőni a foldbol a varos ha- . » » nem rövid idő egy gyár éle­Köszöntjük a tízéves Tex­tilmüveket, Szeged egyik I.vti.1 u, jutuuui u VUTVS ILU,- -min ol „ ,„ A-bn d d --- „„/.ív*.,, u/cycu Kyyin, tárában, a Szegedi Textil- „„ /ncn -r ? ™ tében sem- Az az erőfeszítés, büszkeségét. Erről a gyárról műveké. Akkor nem sejtet- ™ A'J- , - , amellyel népgazdaságunk fel- nemcsak mi, szegediek tu­tük még, hogy errefelé lesz 9ÍP uzembe helyezéseitek ide- épitette ezt az üzemet, és az dunk, nemcsak az ország, _ ,. •>e' es május íz. mxKorra tel- az önzetlen seoitséa melluel hanem pmt Irináit n „41 nn 4. a város nyugati ipari öveze- jes kapacitással megindul­té, s alig egy évtized múltán hatott a termelés. Könnyű az önzetlen segítség, mellyel hanem egy kicsit a világ is. a Szovjetunió megteremtette Léte hozzátartozik a város a termelés lehetőségeit, ami- kibontakozó életéhez, s he­ly /v* iwi /\/j amm — A - i. —. j .2® A felsooktetás reformjának irányelveit vitatta meg a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanácsa A Művelődésügyi Miroisz- tervezetek alapján elhatá­rozta, hogy a tanárképzés reformjának előkészítése ér­dekében létrehoz egy 4—5 tagú re­formbizottságot mindhá­rom karon. térium 26 338/1960. számú utasítása alapján az elmúlt héten a Szegedi Tudomány­egyetem egyetemi tanácsa is megvitatta a felsőoktatás reformjáról megjelent irányelveket, amelyek majd az elkészülő A bizottságok vezetői a kari végleges reformterv körvo- dékánok, tagjai pedig a ka­nalait tartalmazzák. rok oktatói, a párt-alapszer­Az egyetem három karán vezetek küldöttei és a KISZ­már előzőleg szervezetek küldöttei. részletesen kidolgozták Ezek a reformbizottságok azokat a feladatokat, amc- határozzák meg konkrétan lyeket a naptári év végéig minden kar vonatkozásában a reformmal kapcsolatban a reform előkészítéséhez el kell végezni. szükséges feladatokat, vala­A kari tanácsok által kidől- mint a feladatok elvégzésé­gozott tervezetek körültekin- nek ütemterveit. E feladatok tő részletezéssel kitérnek megoldásában nagy szerepet minden megoldásra váró vállalnak majd a karokon problémára. Az egyetemi ta- létrehívandó szakbizottsá­nács az előterjesztett kari gok is. lye van a felszabadulás óta kor modem gépeket adott és szakembereket a beindu­láshoz — busásan megtérült. eltelt évek legszebb eredmé­A Textilművek dolgozói és nyel között. A Textilmüvek vezetői egyaránt jó sáfárai fonodája a néphatalom első voltak a rájuk bízott kincs- nagy szegedi létesítménye nek- volt, s most, hogy születésé­Ünnepei a gyár. Amint nek tizedik évfordulójához szocialista üzemhez illik, érkezett, szeretettel emléke­többek között azzal ünnepel, zünk meg a szocializmus hogy tizedszer tűzi homlok- építésében elért sikereiről és zatára a munka vörös csilla- akik ezeket kivívták: a gyár gát, az élüzem jelvényt. Az- munkásairól és vezetőiről. A pártcsoportok terce Igaz, hogy kis létszámú a pártszervezet. Mintegy két­százan dolgoznak a vasöntö­. . , , ,„ dében, közülük 23 a párttag, tartanak, hogy akkor állán- g ebből js mindössze hat a doan "srófolják* a követel- íizikai munkás. ldén még menyeket, s majd csökken a csak tagjelöltet vettek keresetük. Ha szorosabb len- fel az üzemben( pedig na­ne a kapcsolata a vezetők- sok becsüietes mUnkás nek továbbá a partszerve- VQnzódik a arthoz. Hiszen zetnek a pártonkívüli mun- szívükben él a bizaiom, kásokkal, akkor nem kere- gyakran keresik meg ügyes­kedett volna ilyen helytelen bajos dolgaikkal ^ alap_ hangulat szervezet vezetőségét. 1956 Korabban meg tekintélyes eIött például még gyak^n pártonkívüli szakmunkasok mentek 0iyan ügyekkel a is ajanlkoztak, hogy reszt szakszerVezeti terüleü bi­vesznek a jobb munkamód- zottságho2 és felsőbb párt­szerek kidolgozásában, a szervekhez, melyeket hely­munkaido-kihasznalás meg- ben jg ellehetett volna lnté2> vizsgalasaban. Utóbb vi- ni Ma „ n már nem for_ szont már azt mondták: »Ne — szidjanak a többiek!* — távolmaradtak. Holott bér dul elő. Ezt a vonzódást s jobban fel kell használni az egész üzem, a munkások sa­MESE-KERT csökkentésről szó sincs, leg- érdekében feljebb arról, hogy például Sokrétű munka az embe­ne hagyják egyesek egy óra- rekkeJ V£ÜÓ foglaikozaSi 8 val is hamarabb abbq. a különféle feiadatokat jelent, munkát műszak vege előtt, Ezek végrehajtásaban is a vagy jobb módszerekkel dol- kommunistáknak keU élen­gozzanak es lgy tovább A járniuk. A vasöntödében pártalapszervezet ezt a hely- most alakult három árt_ telen és káros hangulatot rt örvendetes, hogy türelmes gondos ervelessel, teryeik között els6 hclyen felvilágosítással megszüntet- szerepel a párt0nkívüliekkel hette volna. Miért nem mu- való kapcsoiat erősítése, a tatnak ra például a terme- termelési eredmények javí­tása, főképpen a termelé­kenység területén. Hiszen egyébként szép eredményekkel büszkélked­hetnek az üzem dolgozói: a múlt évhez viszonyítva je­lentősen növelt tervüket már az első negyedben túltelje­sítették, s egy hónap alatt megszüntették a januári és februári elmaradást. IQÓJi TklUlióíxatkq dwfel ílefedümüitédi ad li&tcuUl yfteqedtn A szegedi hörruhahészítö új gyártmányai Igen elegáns ruhadarab a habunda, mely a brüsszeli -Kamcsatka* elnevezésű, há- világkiállításon is oly nagy romnegyedes női irhakabát, sikert aratott. Újdonságnak melyet exportra gyárt a Sze- ígérkezik még egy rózsaszín, gedi Szőrme- és Bőrruháké- vasalt báránybunda gyerme­szítő Vállalat. A második és kek számára, valamint az új harmadik évnegyedben ösz- fazonú műbőr női kabát szesen 581 kabátot szállíta- A szegedi ipari vásáron nak Angliába, s ezek között egyébként 15 darabból álló található a beige színű kollekciót szándékozik be­>'Kamcsatka« is. A belföldi mutatni a Bőrruhakészítő, vásárlók számára örvendetes melynek több mint fele új hír. hogy — miután bernu- modell, öt bundaféleség még tatják a szegedi ipari vásá- az év végéig folyamatosan ron — rövidesen kapható forgalomba kerül, s ha meg­lesz az a sötétkék anyagú, tetszik, az üzletekben bárki íehér panofix-galléros ir- megvásárolhatja. Május 14-ém, szombaton este 8 órai kezdettel a Zene­művészeti Szakiskola nagy­termében a kitűnő fiatal szovjet hegedűművész, Tgor Politkovszkij játékában gyö­nyörködhet a hangversenyek szegedi közönsége. A fiatal művész, aki Dávid Ojsztrah legjobb tanítványainak egyi­ke, szólókoncertjén többek között bemutatja Tartini g­moll szonátáját, Brahms d­moll szonáta ját, két részle­tet Prokofjev Hamupipőke című szerzeményéből és Ra­vel Tzigane című szerzemé­nyét. A hangversenyre, mely a filharmóniai bérlet "D— sorozatának keretében hang­zik el a december 5-én el­maradt hangverseny jegyei érvényesek. A napokban adták át a szülők és a patronáló üzemek a Hunyadi téri óvoda kis lakóinak a »Mesekert«-et. A szülök szorgalmas munkával, csodálatos kertet alakítottak ki. Van itt szikla egzotikus növényekkel, halastó aranyhalakkal; a Köz­lekedési Vállalat dolgozói pedig játékvillamost készítettek legkisebb utazóik ré­szére. Nagy volt az öröm. A gyerekek üdvrivalgás közepette hódították meg a mese­kertet, a villamost és a sok-sok érdekes játékszert. (Liebmann Béla (elv.)

Next

/
Thumbnails
Contents