Délmagyarország, 1960. április (50. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-20 / 92. szám
3 Szombat, 1960. április 16. Május elsején nyílnak a kertvendéglök Korszerűsítik a Körösi csárdákat -— Ismét teraszokat rendeznek be több cukrászda és vendéglő előtt Hagyomány mér nálunk, A felszerelést teljesen ki- gazdája Szegeden. És már hogy május elsején nyitják cserélik. ezen a nyáron bebizonyítmeg a vendéglátóipari válla- Negyven új színes gomba, ják, hogy nem is akármilatok kerthelyiségeikel. Így száz kertiasztal és kétszáz lyen. Az úgynevezett kislesz ez az idén is. A Szálloda- kényelmes nádfotel szol- Körösi halászcsárdára még a és Vendéglátóipari Vállalat gálja majd itt a vendé- régi törzsvendégek sem iskarbantartó műhelyében már gek kényelmét. mernek rá. hetek, hónapok óta szorgos A világítást is korszerűsítik. A 24 méter hosszú nádfftmunka folyik, ugyanis vala- A teraszt a környező épü- deles pavilonba magyaros mennyi kerthelyiség beren- letek tetejéről világítják bútorokat helyeznek el, dezését felújítják, kijavít- meg. A nyitás napjától asz- a zenekar részére is hasonló ják. Ezenkívül 300 új kerti- tsllal és örökzöld növénnyel stílusban építettek nádfödeszéket, és 70 napernyős asz- zárják le az utat és ez lesz a les kunyhót, talt helyeznek el a kerthe- figyelmeztető a gépjármű- Az előkészületek biztatók, iyiségekb-n. veknek, hogy behajtani ti- a tervek szépek, most már A vállalat május elsején los. A Hungária Étterem csak a jó időt kell várnunk nyitja meg a Vigadót. A kerthelyisége is a nagy ün- május elsejére, a jó hanguvendégek külsőleg sok vál- nepen nyílik. latról, a szórakozásról gontozatosságot nem tapasztal- A Földművesszövetkezet doskodnak a vendéglátóipari •nak majd, legfeljebb a szép, mindössze egy kerthelyiség vállalatok, friss vörös salak lesz feltűnő. De a vállalat nagy gonddal, s főleg anyagi áldozattal felújította, I rendbehozta a belső felszerelést. A Körösi halászcsárdát az idén már a vendéglátóipari vállalat üzemelteti. A tervek szerint beton alapzatű táncteret , alakítanak ki, és a fedett részt is bővítik. Lehet, hogy a kerthelyiség megnyitójára a tánchely még nem készül el, de rövidesen sor kerül a terv megvalósítására. A hetven új napernyős kerti asztal zömét — a tavaly népszerű lett — Alföldi Étterem teraszán helyezik el. A közkedvelt sörkert előreláthatólag csak május közepén nyílik meg, de ha a kivitelezők is úgy akarják, mint ahogy a beruházási előadó, akkor már május elsején a teraszon lehet koccintani. A Takaréktár utcai halászcsárda kerthelyiségére fordítottak az idén legtöbbet. A berendezést is felújítják,, sót a kopott ponyvát is kicserélik.-A parfürdőn is megnyílik május elsején a büfé, a kerthelyiség. Egyelőre ugyanúgy működik, mint eddig, de a Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat ezt is korszerűsíti majd. A Hungária Vállalat az elmúlt évben remekelt a Klauzál téri fagylaltozó kertjével. Idén még szebbé teszik és korábban működtetik. Ugyanúgy, mint a többi kerthelyiség, május elsején nyit. na megyében 10,77 forint, Szépen fejlődik az őszi búza Csongrád megyében szé- sütéses időjárásának és a pen fejlödnek a kenyérgabo- kiadós langyos esőknek könák. Bár a mintegy 100 000 szönhető. Mint a gazdák holdon vetett őszi búzaked- mondják: áprilisban -nevevezőtlen viszonyok között te- lő idő- járt a vetésekre, lelt át és a február eleji mert a felmelegedés csapaszáraz, hótakaró nélküli fa- dékkal párosult. A legszebgyokat megsínylette, magas- bek a kenyérgabonák a hód_ sága már eléri a 15—19 cen- ,.,.., , timétert. A gyors fejlődés a mezovasarhelyi es a szentelegutóbbi két hét meleg, nap- si termelőszövetkezetekben. Szeressük mindnyájan egyformán e várost Az év végéig minden falusi könyviárat átadnak a tanácsoknak Kísérletképpen a múltban Nógrád megy-ben 8,47 fonéhány megyében a falusi rint, Vas megyében 8,03 főkönyvtárakat átadták a he- rint> Győr megyében 7i39 lyi tanácsoknak. A kezde- ..... , , ményezés jól bevált, most fonnt Jut lakosramár kilenc megye példája is bizonyítja. Az idén a hátralévő tíz megyében kerül sor az átadásra, s az év végére már valamennyi falusi könyvtárról a tanácsok gondoskodnak. A Művelődésügyi Minisztérium ezenkívül ebben az évben Nógrád, Hajdú és Békés megyének összesen 40 000 kötet könyvet juttat a könyvtárak állományának gyarapítására. Érdekes statisztikát készítettek — kiszámították, hogy az 1960-ban a könyvtárakra költött pénzből Veszprém megyében 11,60 forint, TolM inden jel arra mutat, hogy második ifjúságát éli Szeged. Vérkeringése egyre lüktetőbb, csinosodik, szépül és ezáltal egyre teljesebbé válik, gazdagodik lakóinak élete is. Nemcsak a vezető pártszervek, a kormány helyes politikája tette lehetővé a város fejlődésének meggyorsítását, hanem Szeged lakosainak egyre egészségesebb lokálpatriotizmusa, az a szeretet a szülőhely, a lakóhely iránt, amely a körtöltésen belül és annak mentén lépten nyomon felbuzog. Nem nehéz példákat felhozni e szeretet megnyilvánulásaira. Erről beszél az a kétmillió forint értékű munka, amelyet belvárosiak és külterületiek, KISZ-fiatalok és nyugdíjasok, üzemi munkások és műszakiak az elmúlt évben önként, ellenszolgáltatást nem várva végeztek el járda- és útépítésnél, parkosításnál, iskolák tatarozásánál stb. Különféle bizottságokat alakítottak a műszaki egyesületek tagjai, amelyekben terveket készítenek, kutatják, keresik, hogyan lehetne gazdaságosan fejleszteni a közvilágítást, a víz- és gázvezeték-hálózatot, miként lehetne üdülőközponttá kialakítani a napfény városát. H íre és rangja van már ennek a szép és nemes vonzalomnak. Nem egyszer megtörtént, hogy Dunántúlról, ÉszakKi rajzolódott pártja is. E párt célkitűzéseinek megvalósulása — a modern humanizmus megtestesülése. Van-e humánusabb dolog, mint megszüntetni -az ember embernek farkasa* elvet?! előttünk a lenini párt előtt álló feladat: A proletariátus és valamennyi kizsákmányolt harcának vezetése a szocialista forradalomban. E feladat megvalósítása sajátos követelményeket támaszt. E feladat és e követelmények egysége a kommunista párt programjának és szervezeti szabályzatának egységében fejeződik ki. A program, a párt előtt álló feladatokat fogalmazza meg hosszabb és rövidebb időre. A szervezeti szabályzat a párt szervezeti felépítését és munkastílusát rögzíti. A szervezeti szabályzat legfőbb elveit a következőkben fogalmazhatjuk meg: 1. A kommunista párt elméleti alapjait a marxizmus—leninizmus képezi. Ahhoz, hogy a párt a kapitalizmus megdöntéséért és a szocializmus megteremtéséért folyó harcot vezethesse, elengedhetetlen az események helyes értékelése. Ez pedig csak a társadalom objektív törvényeinek ismerete esetén lehetséges. A marxizmus—leninizmus éppen ezeknek a törvényeknek a tudománya, élenjáró elmélet a maga nemében. -Forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom sem... Az élenjáró harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet vezet.* (Lenin.) 2. A kommunista párt szervezeti felépítésének elve a demokratikus centralizmus. A demokratizmus azt jelenti, hogy a párt valamennyi vezetőszervet választják és ezek szoros kapcsolatban vannak a tagsággal: beszámolnak végzett munkájukról, a párttagok többségének akaratára leválthatok, illetve újra megválaszthatok. A kommunisták részt vesznek a pártpolitikai kérdések megvitatásában. A centralizmus azt fejezi ki, hogy az alsóbb pártszervezetek alárendelik magukat a felsőbbeknek, ezek határozatait feltétlenül kötelezőnek tekintik. A pártnak egységes legfelsőbb vezetőszerve van: a Kik jelentkezhetnek ipari és kereskedőtanulónak? A Munkaügyi Minisztéri- másokon, illetve állami gazom tájékoztatást tett közzé daságokban kell jelentkezni. hivatalos lapjában az ipari A tájékoztató fehívja a es kereskedotanu ok 1960- figyelmet, hogy ebben az 1961. tanévi felvételéül évben nagymértéén emeIsmerteti, kik jelentkez- lik ^ építőipari tanulók szőhetnek ipari, vagy kereske- mát, ezért elsősorban a kődotanulónak, milyen iratok műves, kőfaragó, ács, szoszuksegesek a jelentkezes- bafestő-mázoló, épületbádohez, milyen szakmak tanulói gos> épületlakatos, központi számíthatnak iparitanulo- fűtésszerelő, víz-gázvezetékotthonban való elhelyezesre, szerelő szakmákban vesznek stb. A Munkaügyi Mmisz- fel ipari tanulókat A gép_ terium iparitanuló intezetei- ipar fóleg forgácsoló szak. be a vállalatoknál, gepallo- munkásokat igényel. 1 Azok a szakmák, amelyekre elsősorban lányok vehetők fel, túltelítettek, elsősorban a szövetkezetekben és a magánkisiparosoknál. Ebben oz évben csökken a felvétel a fodrász, a női szabó, a kozmetikus és bőrdíszműves szakmákban. A lányok ipari tanulóként való továbbtanulását nagyobb mértéiben teszik lehetővé a vasipari szakmában. Az idén több leánytanulót vesznek fel esztergályosnak, marósnak, kárpitosnak, optikai csiszolónak, üvegtechnikusnak, üvegcsiszolónak és porcelánfestőnek. Az érettségizett lányok felvételét a műszerész szakmában segítik elő. A tanácsi vállalatok, szövetkezetek és magánkisdparosok ugyancsak vas- és fémipari, szerelő és javítóipari, villamos és műszeripari, nemesfém, építő, fa, textil, nyomda, szolgáltató, vegyesipari és mezőgazdasági szakmákban szerződtetnek tanulókat. Munkahelyet tanácsi vállalatoknál, szövetkezeteknél, kisiparosoknál magának a tanulónak, vagy szüleinek kell keresnie. Amennviben ez nem vezet eredményre, felvüáeosításért fordul ianak az illetékes tanács ipari osztályához. Az iskolai beíratások augusztus 10-től augusztus 31ig tartanak. kongresszus, a kongresszusok közötti időszakban pedig a Központi Bizottság. A kisebbség aláveti magát a többség határozatának. A demokratikus centralizmus elve egységes, mindenki számára kötelező szervezeti szabályzatot és fegyelmet feltételez. Csak ezek következtében lehetséges a cselekvési egység. 3. A párt az előtte álló feladatokat csak úgy teljesítheti, ha állandóan erősiti kapcsolatait az osztállyal és a tömegekkel. A proletariátus a kapitalizmus megdöntését és a szocializmus felépítését nem egyedül végzi, hanem valamennyi kizsákmányolt és haladó erő támogatásával. Méginkább vonatkozik ez a proletariátus pártjára. -Az élcsapat csak akkor teljesíti az élcsapat feladatait, ha nem szakad el az általa vezetett tömegektől, hanem valóban viszi magával előre az egész tömeget. Szó sem lehet semmiféle eredményes kommunista építésről, ha a legkülönbözőbb munkaterületeken szövetségre nem lépünk a nem-kommunistákkal.* (Lenin.) S a párt nemcsak tanítja a tömegeket, hanem tanul is tőlük. A I Pnini pl\/pk alapján működő párt a Lenini eiveKteljesitheti feladatát. Erről tanúskodnak a kapitalizmus elleni harc és szocializmus építésének sikerei. Ellenkezőleg: a pártélet lenini normáinak megsértése súlyos következményekkel jár. Ezt tapasztalhattuk az 1956-os magyarországi ellenforradalom előtt és alatt. A személyi kultusz, a pártdemokrácia megsértése, a párton belül jelentkező dogmatikus és revizionista irányzatok hallatlan károkat okoztak a párt, a munkásosztály, a proletárdiktatúra ügyének. Az ellenforradalom alatt és után a legfontosabb feladat a párt újjászervezése volt. A Közpouti Bizottság helyreállította a pártélet lenini szabályait. -Pártunk ma a tapasztalatokon okulva, harcokban megedződve erős, egységes, betölti az élcsapat szerepét, a nép bizalmával övezve sikerrel vezeti a szocializmus építésének lendületes munkáját.* (Az MSZMP Központi Bizottságának a VII. kongresszuson elhangzott beszámolójából.) Dr. Katona Péter Magyar küldöttség utazott Milánéba Mulató János miniszterhelyettes vezetésével magyar kereskedelmi delegáció utazott a milánói nemzetközi vásárra, Magyarországról jöttek le tanácsi vezetők, megnézni, hogyan szervezik, propagálják azt a társadalmi munkát Szegeden, amelynek segítségével korszerű egészségházak plántálod tak a város peremére; amelynek során a kánikula idején is bőséges ivóvizet kaptak a belterületi bérházak harmadik emeleti lakásaiban lakó családok is. Szakkörökben elismeréssel adóztak azoknak a ruhagyári, vágóhídi és más üzemi dolgozóknak, munkásőröknek, akik napi munkájuk, illetve szolgálatuk mellett arra is találtak módot, hogy a szabadtéri játékokon szerepeljehek. Az a fiatal, neves budapesti tervező szakember, aki a vidéki városok távlati tervein, legtöbbször a helyszínen dolgozik évek óta, s így alkalma van egészen közelről látni, hogyan, miként kezelik a városépítési, városszépítési kérdéseket az ország különböző helyein, mindig fellelkesül, ha lejön közénk: mert Szegeden mindenki városrendező! Ezzel azt akarja mondani, hogy nálunk foglalkozásra, szakmára való tekintet nélkül, viszonylag nagyon sok embert érdekel, hogyan formálódik, alakul városa és milyen problémákkal kell megküzdeni azért, hogy utcáinkról eltűnjön az avult és kialakuljon a korszerű, szép városkép. Szeged megújhodásának ez a mostani folyamata azonban nem egyenletes. Városunk arcát számtalan folt pettyezi még, amely legtöbbször a mi hibánkból került oda. Egy ilyen jelenség az érzéketlenség a közös munka iránt. Akad közöttünk olyan ember, aki a -negatív semlegesség* álláspontját választja. Számára közömbös, hogy mi történik körülötte, pedig végeredményben igényt tart mindarra az ezernyi kisebb-nagyobb dologra, amit mi a kulturált városi élet gyűjtőfogalom alá veszünk. Az ilyen -passzív* szegedi is szívesen venné, ha még jobb aszfaltúton menne munkahelyére; ha lakásához közelebb volna az üzlet. Kint volt a nyáron ő is a varázslatos augusztusi éjszakán a szabadtérin, szeretné, ha még kellemesebb k -ülmények között tölthetné kiérdemelt pihenőjét a partfürdőn, mégis az új dolgok puszta -tudomásul vételén* kívül nem csinált semmit azok érdekében. E az érzéketlenség azonban károssá válhat egy ilyen város számára, ha az olyan formában jelentkezik, mint például a Széchenyi téren levő ügyvédi munkaközösségek esetében van. Ezek a közösségek hivatalos helyiségül a legforgalmasabb részen, valóban reprezentatív üzlethelyiségeket foglalnak el. Ez talán nem volna baj. Az ellenben igen, hogy nem törődnek azzal a negatív hatással, amit elhanyagolt üzlethelyiségeik külseje idéz elő egy olyan ragyogó helyen, mint az idegenforgalmi látványosságnak számító Széchenyi tér. A városát szerető szegedi ember elítéli, ha az illem terén elmaradt egyének összeszemetelik utcáját, letiporják kedvelt sétaterének virágait, bokrait. Kétszeresen marasztalja tehát el a közösségi illemkódex '"en szembeötlő megsértése miatt mindazokat a szerveket, intézményeket, kisipari szövetkezeteket, amelyek az ügyvédi munkaközösségekhez hasonlóan -viselkednek* és nem tesznek semmit a város szépítéséért. Akadna egy-két példa az újságíró noteszében mások munkájának lebecsülésére is. Április 4-e előtt történt egykét nappal, amikor nagy volt a sürgés-forgás a Sztálin sétányon és a Kertészeti Vállalat emberei nagy szorgalommal dolgoztak a sétány város felöli sávján, az új virágágyásokon. Alig hogy elkészültek, a Vízügyi Igazgatós'ág előtti szakaszon, egy pár szinte átvágtatott a frissen felásott, frissen felgereblyézett parktükrön. Ezek az emberek — tévedés ne essék! — nem éretlen fiatalok voltak. A férfi foglalkozására nézve tanársegéd az egyik szegedi intézménynél. Megkapó, hogy milyen szívesen dolgoznak az üzemi munkások a város gyermekeiért, ha annak értelmét látják. A Bartók Béla téren elhelyezett játék, a forgó kétszeres örömet jelentett a környékbeli gyerekeknek, mert azt társadalmi munkában készítették három évvel ezelőtt Az első kerületi tanács építési és közlekedési csoportja — meggondolatlanul — a híd feljárója alá vitette az ősszel ezt a forgót Itt az időjárás viszontagságától védve is volt ez az alkotmány, de a rongálódástól annál kevésbé. Érthető és jogos volt a Kenderfonógyár üzemlakatosának az első kerületi tanácsbeliek -címéreharagos és rosszalló kifakadása, amikor március elején, vasárnap délutáni sétáján látta, hogyan becsülik meg az ő munkáját V an eset, amikor az üzleti túlbuzgóság zavarja meg az egyre kulturáltabb városképet. Ennek egy kirívó példája volt a Kárász utcai Ajándékbolt nagy, farsangi bizsu -akciója*. Ez a különben nagyon nívós és jól vezetett üzlet, amely Ízléses kirakataival a Kárász utca díszét képezi, ilyen vásári, bazári hangulatot teremtett vagy három napra a Klauzál tér környékén harsogó reklámaival, és bömbölő hangszóróival. Lehetne arról is beszélni* hogy a kellő megfontoltság hiánya, a reális lehetőségek megvizsgálásának elmulasztása hogyan rontja a város tekintélyét nemcsak az idegenek, de az itthoniak előtt is. Itt van például a vár esete. Megkezdték átalakítását, illetve renoválását anélkül, hogy kellő anyagi fedezet lett volna az építéshez. A szabadtéri játékok felújítására ide érkezett vendégek, turisták, akiknek érdeklődését azon nyomban felkeltette a romantikus épületmaradvány, készségesen tudomásul vették, hogy rövidesen készen lesz az ottani kőtár. Vajon mivel vágják ki magukat az illetékesek, ha az idén ismét idelátogató vendégünk kényelmetlen kérdést tesz fel a kőtár építésének befejezésére vonatkozólag. Csak nera árulják el ezeknek azt a -hadi titkot«,' hogy a szegedi várra szánt nagy ablakokat Gyulára, az ottani vár restaurálásához irányította valamelyik budapesti főnök? T alán még nem ismeretes a-széles közvélemény előtt, hogy milyen nagyon szeretik a szegediek ezt a Tisza-parti várost. Számon tartják minden új létesítményét, épületét, úgy járnak át Újszegedre a ligetbe, mintha felnőtt fiukat, lányukat látogatnák meg. Lelkes szószólói szépségének az idegenek előtt, ugyanakkor elfogyhatatlanok javaslataik, amelyek mind a még meglévő fogyatékosságainak eltüntetését célozzák. A város ezen névtelen szerelmeseinek lelkesedéséből kellene merítenie mindannyiónkjiak egyformán, hogy kevesebb legyen a felsljrolt hiányosságokból, zavartalanabbá váljék előrehaladásunk, hogy teljes pompájában bontakozzék ki viruló városunk szépsége. N. L.