Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-10 / 59. szám

Csütörtök. 10M. Március 10. 2 r 4 Ujabb életbenmaradottakat mentettek ki Agadir romjai alól A men ési munl/ála o' at tovább folytatják — Tengeralatti vu konkitöris okoihjlta Agadir tragédiáját A teljesen elpusa­talt Agadir marokkói város egyik negyedé­ben egy hús romjai alól két élő embert ástak ki kedden, a földrengést követő hetedik napon. A Mentési munkálato­kat fokozzak, mert acl remélik, hogy még több életben maradt embert hozhatnak felszínre a romok alól. • Hétfőm éa kedden Újabb kisebb föld­lökéseket észlel­tek Agadir térségé­ben. Közöltük már, hogy va- ságírókkal, hogy eredménye- risták és fürdővendégek tíz­sárnap az agadlri tengerpar- sen folyik a kikötő helyre- ezreit lássa vendégül. Az ál­ton szolgálatot teljesítő ka- állítósa és két héten belül dozatok között több mint tonák három kilométerre a ismét megindulhat a keres- háromezer idegen fürdóven­parttól a tengervíz »buzo- kedelml forgalom. A szakér- dég és turista is szerepel. gását* figyelték meg és ész- tök úgy találták, hogy a kl­revették, hogy vízsugár ée kötői berendezések nemron- , . , . . góz emelkedett e magasba, pdlódtak meg olyan súlyo- LapsArtnkor érkezeit: Mulat Hasszán trónörökös tan, mint az első pillanat­kevéssel utána helikopteren ban hitték. Agadlrban szerdán, több • helyszínre repült is meg- A marokkói hatóságok m,nt W híttel az emlékc­erösltette ezeket a felensi- siettetik a kikötő helyreáll!- z**68 földrengés-katasztrófa geket. Emlékezetes továbbá, tását, mert a földrengés- után újabb bárom személyt hogy a katasztrófálls föld- katasztrófa a paradicsom- és szabadítottak kl a romok rengés éjszakáján a tenger- gyümölcsklvitel szezonja aiói. Ezzel ötre emelkedett parton sétálók néhány perc- alatt sújtotta a várost Az „ utóbbI 6rában mc_. cel a földrengés előtt "láng- elszállításra váró termékek °Z ® Órában mCR nyelvet- láttak előtörni a egy részit teherautókon mentcttek stóma­tengerből. Nem sokkal a Casablancába irányították, Az utóbbi napokban lelas­{tulX Uí^,,tÖbméré«1k f 2 7 teklntettel ,a :om- sult mentési munkálatok felentette, hogy méréseik landő árura — veszteségek­szerint a teng rfenik jelen- kel fért. kedd este óla Ismét gyorsab­tösen felemelkedett. Hivatalos körökben rémé- ban folynak. Mindezekből a Jelenségek- lik, hogy sikerül helyreálll­ből marokkói tudósok arra tani Agadir ipari negyedét következtetnek, hogy való- ls. Ez ugyanis az Anza la­színűleg tengeralatti vulkán kónegyeddel együtt csak okozta Agadir katasztrófá- csekély károkat Szenvedett, ját A múltban az Agadirtól Az Anza negyedben egyéb­nyugatra fekvő Azori-szige- k6nt hétfőn helyreállították tek térségében már kétszer 3 vízszolgáltatást is keletkezett tengeralatti Mellékelt térképünkön fel­vulkán, először 1811-ben, tüntetjük Agadir városát, másodszor pedig 1958-ban, s amelyet a földrengés már­ez az utóbbi, amely kiemel- cius elsejére virradóra pusz­kedett a vízből, még most tltott el. Az Atlasz-hegység ls működik. Ismeretes to- tengerparti nyúlványánál el­vábbá. hogy 1050-ben a terülő város fekvése, éghaj­Káspi-tengerben keletkezett lala kiválóan alkalmas arra.V*1 vulkán. ho«y ez az Atlanti-óceán Agadirban egy városi fő- melletti város, különösen az*' mérnök hétfőn közölte új- év első hónapjaiban a tu­KOlpo trlKal hírek - sorokba* Kedden a nemzetközi nő­nap alkalmából rendezett nagy kremli fogadáson rövid üdvözlő beszédet mondott Nyikita Hruscsov. Hangoz­tatta, hogy a szovjet nők Igen nagy szerepet játszot­tak a polgárháború, a német fasizmus ellen vívott honvé­dő háború és a békcs építés éveiben. * Menysikov, a Szovjetunió washingtoni nagykövete ked­den felkereste Eisenhowert. húszperces megbeszélést folytatott vele és átadta az elnöknek Hruscsov minisz­terelnök személyes üzenetét. • Mlrko Tepavac, a Jugo­szláv Szövetségi Népköztár­saság új magyarországi rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete szerdán Buda­pestre érkezett. „ * Hammarskjöld ENSZ-fő­titkár kedden este beszédet tartott a New York-i gazda­sági klubban. A főtitkár azt ajánlotta, hogy az ENSZ tagállamai nagyobb ősszeg­gel járuljanak hozzá a szer­vezet költségvetéséhez, hogy az ENSZ növelhesse a nem­rég függetlenné vált attikai államoknak nyújtandó mű­szaki és gazdasági segítséget. • A nyugati külügyminisz­terek áprilisban Washing­tonban értekezletet tarta­nak, hogy felkészüljenek a május 16-án Párizsban meg­nyíló csúcsértekezletre. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország külügyminisztere április 12­én kezdi meg az értekezle­tet, OLCSÓ hálóbútor érkezett GARNITÜRA ARA: 4930 Ft. a festettbútor szaküzletbe (Széchenyi tér, Tisza-szálló.) Konyhabútorok, kétajtós szekrények '•' állandóan raktáron. A szovjet tudósok képesek „á(ló 6 szputnyik fellövésére K. Gilzin, Ismert szovjet pítja meg a szovjet szakem­műszakl szakember a Mos- ber. A szovjet tudósok most cow News cimű angol nyel- nehezebb szputnyikokat bo­vű szovjet lapban a leg- csalhatnak fel a pályasíkra, utóbbi szovjet rakéta-kísér- s ha szükségesnek tartfák, letek eredményeiről írva ez a pályasík igen messzire rámutat: a szovjet tudósok kerülhet a Föld felszínétől, egyszerre tudták növelni a Lehetséges az úgynevezett rakéta hajtóműveinek ere- -huszonnégy órás« pálya jit és a célbatalálás pontos* megvalósítása. Az. ilyen tág át. A hajtóművek telje- szputnyik, amely körülbelül cftménvének növelése na- 22 310 mérföldre fekvő pá­gyobb hasznos súly szállí- lyasíkon mozog, a Föld fél­tését teszi lehetővé. Igy a színéhez viszonyítva gyakor­rakéta több hajtóanyagot latilag mozdulatlan marad, vihet magával, s ennek kö- ha a pályasík az egyenlitő­vetkeztében nagyobb végse- vei párhuzamosan feleszik. bességet érhet el, vagy nö- Gilzin végül hangsúlyoz­velhetik a műszerek és za: a most kipróbált szov­egyéb berendezések súlyát, jet rakéta lehetővé teszi bo­— A hasznos teher növe- nyolult felszerelésű és a lésének jelentősége teljes- Földre visszatérő szputnyl­séggel nyilvánvaló — álla- kok fellövését Eiperthower beszámolt dél-amerikai utazásáról Eisenhower amerikai el- saságat támadás éri, n nök kedden este a televí- Egyesült Államok azt va­zióban beszámolt dél-amerl- , . .. ... kal utazásáról. lamennyi állam ellen indí­Elmondotta, hogy Dél- tott támadásnak minősíti. Amerikában az Egyesült _________ Államokat sokan komolyan félreismerik és az Egyesült Államok sem Ismeri eléggé a tőle délre fekvő államokat. Utalt rá, hogy utazáskor Úfabb földrengés a Fóldkc zi-tf rger medencéjében Három olaszországi föld­többheíyütt tüntétéwk vol- rengésjelző intézet készüie-• tak és a rendőrségnek kel- kel kedden este hét órakor lett közbeavatkoznia. Ezek (magyar Idő) erői földlöké­a megnyilvánulások — ál- seket Jegyeztek fel. A íöld­lította Eisenhower — csak lökések dyan hevesek vol­Iriscbb Incidensek voltak, a tak' ho8Y kimozdították dél-amerikaiak többsége szí- tengelyükből a jelrögzítö ka­vesén fogadta őt. Hozzátet- rókát. A földrengés közép­te azonban, hogy pontjának irányát nem tud­ták megállapítani, a® Egyesült Államoknak Egy olasz-, szakértő szerint - is déli szomszédainak 32 agadlri katasztrófát újabb még mindig komoly né- töldrengések kö/etlk aFöld­zeteltérései vannak. közi-tenger térségiben. Az amerikai elnök ezután az Egyesült Államoknák a Rio de Janelró-i szerződés­ben vállalt kötelezettségei­ről beszélt, kijelentette, ha bármelyik amerikai köztár­iró asztalt és írógépasztalt vásárol­nánk. írásbeli értesítést kér a Szegedi Ruhagyár. Jellemző a Délafrlkai Unióra... A nők megváltozott helyzete a számadatok tükrében foglalkoztatott nők száma megköze­líti a 38 ezer . főt, akik közül 27 ezer az állami szektorban, 11 ezer pedig a szövetkezeti szektorban dolgozik. i a szamaaaioK iiutreoen m *"ami4 8^torb,an 7glalkozotatf~ <> tak 38 százaléka nő, arányuk Buda­ié nők egyen ingóságáért ként, míg a múltban a munkaképes l^bb. "az" állTm? rektoron S'm századok óta folyik a harc, de ,K°™ "°koek f®®8 kb- 35~40, szaza" összes foglalkoztatottaknak az ipar­nontő változás csak az elmúlt 50 év £ka' ad™« ™ kereken a fele foly- ban 46, a kereskedelemben 43. a tiltakozással, a haladó közvélemény pedig nagy felhábo-(\ alatt> különösen a Nagy Októberi Keres0 roglalkozast- mezőgazdaságban 17, az építőipar­rodással fogadta Willem Maree-nek, a Bantu oktatási Szocialista Forradalom óta követke- ^ felszabadul aa után ban 7' 8 közlekedésbeh 19, a helyi ümiek miniszterének azt a beíelentését hoov utasították t zett be. A magyar nők is részesei , J, „ «»«»» költségvetési szerveknél 58 százalé­ké* miniszterének azt a oejeien eset, nogy utasítottak) annak a nehéz és sok áldó- a . k6reső nők számának nagyarányú ka nő. A foglalkoztatott nők több a színesbőrű gyerekek iskoláinak ellenőrzésével megbízottzatot követelő küzdelemnek, amely növekedése mellett jelentős változás mint 30 százalékának életkora nem fehér tanfelügyelőket: az iskolalátogatáskor ne köszönt- (I végül is meghozta a szabadságot a történt a női munkaerők foglalkoz- haladja meg a 26 évet. sék kézfogással a szinesbőrü pedagógusokat. Jellemző ezt munkásosztálynak, a dolgozó nép- í?,™54ban.,," gazdasági élet egyes te­J rek. Szinte lehetetlen szavakkal ki- Jeteit illetően is. Egy több évtize­t fejezni, hogy felszabadulásunk után üef a«ny változott meg hazánkban: . 7" , az ország politikai és társadalmi vl- azelí)tt a kereső^ nők jtöbb mlnt ban a dolgozó nfflc bérezése terénjs. szonyaiban végbement alapvető vél- rf ~ * >—-£-> J " • Délafrikai Unióra. Lényeges ráhozó* "gént <> <> Az Egyesült Államokban amerikai írószervezet, az<[ tartózkodik a szovjet írók Amerikai Szerzők Egyesü- < küldöttsége, amelynek tagja letét. Érdekes beszélgetés ' Sztyepan Scsipacsov, Leo- zajlott le a szovjet írók és , ntflffl T Ilii O frtliimKí fivláv \ Szovjet íróküldöttség az Egyesült Államokban __ fele a mezőgazdaságban dolgozott s Törvény biztosítja, hogy a nők bár­tczásokkal" egyidejűíeg rrüly'jelentős a mezőgazdaságon kívüli területeken mely területen munkát vállalhatnak, változások következtek be a nők munkat vállalt nőknek kereken 40 és a férfiakkal azonos útunka ese­társadalmj és gazdasági helyzetében százaléka Ü70 ezer fő) házi cseléd tén azonos bér Illeti meg őket. A is Talán legszembetűnőbben sta- volt' addl8 ma mór a nők a fizikai jelenlegi állapotokat összehasonlítva tisztikai számadatok jellemzik a munkától a tudományos kutató mun­nők foglalkoztatottságában, bérezési k > i. "itöden őrületén meg viszonyaiban, iskolázottságában, szo­ciális és egészségügyi körülményei­ben történt változásokat. a felszabadulás előttivel, csaknem minden területen Jelentősen Javult találhatók és egyre fontosabb »ze- a bérezés a nök Javára. 1928-ban a repet töltenek be. A ma kereső fog- nők órabére a gyáriparban a férfi lalkozást folytató másfél millió nő szakmunkások órabérének még 45, a az iparban nyert elhelyezkedést. A betanított munkásoknál pedig még a nyid Leonov, Muhtar Aue- a Columbia-egyetem sziav A fakultásának tanárai és di­szláv zov éa Oleaz Goncsar. A fakultásának tanárai és di­szovjet írók kéthetes ameri- ákjal között. Washingtonban ™unkát"a' K7zdaság/ a kulturá]is és kai tartózkodásuk alatt meg- a vendégek megismerkedtek "1UUIV " 3 fiunuians tekintették New Yorkot, az amerikai kongresszusi Washingtont, Kalifornia ál- könyvtárral és jelen voltak lamot és Los Angelest. Ta- 0 szenitus e9yik bizottságé­Népgazdaságunk fejlődése lehetővé nők aráivá az oarhün 'és l* v. 1 ,77 1 , i \ . .... ... . _ noK aranya az iparban és az épitő- 66 százalékát sem érte el. 1932-ben a nők heti keresete még olyan lálkoztak és elbeszélgettek a modern amerikai Irodalom nak ülésén. és egyben szükségessé tette, hogy a iparban az 1020. évi 19,5 százalékról nők közül egyre többen vállaljanak 1959-re 30,9 százalékra nőtt. Jelen- szakmákban Ís7~ahöÍ nagy Tzémbari nkát a gazdasági, a kulturális és tősen nőtt a nők aránya a kereske- dolgoztak nők — a férfiak kereseté­a tudományos élet minden terüle- /"^"„Jfl nck 97~70 szóza,ékát tet,e kb A . . . * - , tíz óv alatt megnégyszereződött, to- nők bérezése még n háborús ken­tén. A kereső népességen belül a vábba a költségvetési szerveknél ls, junktúra Idején sem változott ér­nők aránya az elmúlt négy évtized- ahol a nők aránya meghaladja az demlegesen. ben, különösen az utolsó évtized- 50 százalékot. A szovjet íróküldöttség ben! számottevő mértékben nőtt. Az sz^kmában^^/ridnem "^az^osak^' ' modern amerikai irodalom " ,rosuramraes Den' szamouevo merieKoen nou. 82Ómának jelentős növekedésével ,azo"°Iak a képviselőivel, írókkal, köl- gJJ- ^^^" \ első ^téves_ tervjdós^kában, 1^0- ^^ _ általában ^mennyi ll^^Xe^l^ tőkkel, dramaturgokkal. New Yorkban a küldöttség meglátogatta a legnagyobb Mindazon rokonoknak, ló kumerflsöknék és munka­társaknak. kik felajthstetr lan felaaéKem temetésén részt vettek éa vlrágadomá­nyalkkai fáídalmamat eny­híteni lgyekezteJc. ezúton mondok hálás köszönetet. Fábián I.ajoa, Csm a-le Mély lá] dalommal tudat­juk, hogy szeretett térlem és édesapa, após éa nagy­apa. KOVÁCS FKRFNC t. hó 7-én életének 58-lk évében elhunyt. Temetése t. hó ll-én 14.50 órakor a Oyevt-temetó ravttalozójá­bóL Gyászoló család 4 54. években közel 200 ezer. 1950-ig fontosabb szakmában is nőtt a nők méban lónyeges emelkedés \ .... ,„„ , ,„ „ , URINVA A NOUVNIIKI™ „sí .„„,„,„„ van az 1938-as kereseti aránvokhoz teíllt eZe( " g iv alau zások (foni^ szövő, á|»ló, műtós", viszonyítva. A megyénkre jellemző reső foglalkozást, így 9 év alatt ^^ ^ ^ ^ ^^ • fonó szakmában például p nők ke­négyszer annyi nő helyezkedett el jainkban a műszerészek 13, a gyalu- resete a férfiakéhoz képest az 1938. i népgazdaságunk különböző ! ) terüle- sok, marósok, vésősök 11, a kalau- ®vi 70 százalékról 93 százalékra, a tein, mint a felszabadulás előtt 25 ">k 42, a pedagógusok 60, az orvo- szövőnők keresete 72 százalékról. 100 év alatt. Ma a kereső foglalkozást 8ok a J| _ százalékra emelkedett. Jelenleg a rák 12! a főkönyvelők 20 százaléka kötő-hurkolónők keresete 90, a ruha­folytató nok száma hazánkban meg- n6 Itt említjük meg a nők politikai Ipari gépi varrómunkásnőké 01, a közelíti a másfél milliót (az összes egyenjogúságának igazolására, hogy szabásznőké 90, a cipőfelsőrész sza­keresők 32,4 százalékát), akik közül a legutóbbi országgyűlési választá- básznőké 86 százaléka a férfiak ke­915 ezret a szocialista szektor fog­lalkoztat. A nők foglalkoztatásának sokon 62 nő került képviselőként resetének. A Szegedi Textilmüvek­parlamentünkbe. Megyénkben — ben 1957-ben a női munkások több Szeged várossal mint felének keresete 1200—1600 fo­ilyen mértékű növelése eredménye- együtt — a szocialista szektorban rint volt. Azóta ez a bérszínvonal is

Next

/
Thumbnails
Contents