Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-09 / 58. szám

Szerda. 1900. mire hu 9. 2 1961 végére el kés-ül, 1962 közepén üzembe helyezik a Szórj el unióból hazánkba vezető kőolaj vezetéket Kapacitása: évi két és fél millió tonna olaj Bese Vilmos, a Kőolajipa- csak Százhalombattára, ha- unióból a vezetéken kapjuk rl Tröszt vezérigazgatója, a nem a kápolnásnyéki veze- és csak egyharmadát ter­KGST kőolaj- és földgáz- fékszárny közvetítésével a meljiik mi. Ez azt jelenti, ipari állandó bizottságának Szőnyi Kőolajipari Vállalat- hogy a nemzetközi kőolaj­elnöke a bizottság legutóbbi, hoz is eljut majd feldolgo- vezeték lesz Magyarország Bukarestben tartott üléséről zásra, anélkül, hogy vasúti egyik nagy, teljesen bizton­nyilatkozva elmondotta, tartálykocsikat kellene igény- ságot nyújtó »olajmezője­hogy a Szovjetunióból in- be venni. — fejezte be nyilatkozatát duló és Csehszlovákia, Len- — A csővezeték szállítási Bese Vilmos. ©elország, Magyarország és képesséRe 1 700 000—2 600 000 az NDK-ba vezető kőolaj- tonna olaj lesz évenként, távvezeték általános hálóza- aszerint, ho© hány szivaty­ti sémája — szovjet szak- tyúállomást építünk be. A emberek munkája nyomán vezeték lehetővé teszi, hogy — elkészült Ennek alapján télen-nyáron zökkenőmente­már mind a négv emiitett sen. egyenletesen szállithas­országban elkezdődött a ve- suk a nyersolajat a Szovjet­seték tervezése és megálla- unióból Magyarországra, te­podas történt az első szakasz hát tökéletes biztonságot Nemzetközi újsáqíró-díijal tüntették ki Szakasits Árpádot A Nemzetközi Újságíró építési! "vaiZnZY"befeje7é7i nyújt 7z"ors7áa moto7üzem- f2*™*2®1 i?*}^?8*, MejéTTuT^^^^^ anyag- és fütóolaj-ellátásá- te' hogy odaítéltek az 1959­- A csehszlovákiai veze- n üzembehelyezésével " tékszárny Ipolyságnál ága- na©mértékben csökken az kat ** • Wf a Nemzet­ek le Magyarorsróg felé és olaj szállítási költsége. A fc°fh "jságiró Szervezet leg­Drégelypalánknál jön át a szállítási mennyiségtől füe- "tóbf" kongresszusán, 1958­hataron. A tervezést és az goen. az említett teljesítő- *anJf"^luiV^^ t építést ágy kell ütemezni, kéoességen belül 150-300 é* tavaly "eltek oda első iz­hogy a magyarországi sza- millió forint megtakarítás ben * nemzetközi uwaníró­iSz 1961 végere elkészül- lehetséges. Külön haszna Mar^Z jön és - az üzemnróbák lesz még a vezetéknek, hogy többek kozbtt NIanolisz befejezése után — legkésőbb az addig olaiszállításra hasz- Glezosznak, Görögország 1962 közepéig üzembe he- nált tartálykocsik felszaba- nemzeti hősének, lyezhessük a vezetéket. dúlnak és kizárólag az or- A zsűri döntése szerint az - A magyarországi ágat szághatáron belüli üzem- 1959^ díjakat három üjság. yzráz^aij^n &lt á anyayn">zyatásTa ágálnak írónak oda: Henrj aaoestet megkerülve jut el _ a VMPték nagyszerű Százhalombattára, ahol a ve- ..... . * ** Alleg francia újságírónak, zetéken érkező olaj feldől- Példája lesz annak, mit je- Szakasiu Árpádnak, a MU­gozására felénül a Dunai lent a baráti összefogás, ogz elnökének & Ti Xuan KőolajfinomJtó. Ez a sza• mekkora segítséget nyújt- ... . kosz százharminc kilométer hatnak egymásnak a szocia- Jhutnak, a Vietnam. Haza­Hosszú lesz. Százhalomba Uá- l'sta tábor országai. f'as Front sajtóorgánuma ról 18 kilométeres vezetéket — A nemzetközi kőolaj- főszerkesztőnőjének, építünk Kánolnásnvéklg, vezeték megépítésével ha­ahol a nemzetközi hálózati zénk energia- és motorhaj­rendszert összekötjük az Itt tóanyag-ellátását teljesen Szőny felé elágazó zalai biztosítottnak látjuk, hiszen olajvezetékkel. Így a Szov- a feldolgozásra szánt összes óetiwiíóból érkező olaj nem- olaj kétharmadát a Szovjet­Kreisky varsói látogatása új eleme az osztrák külpolitikának Bizonyos fokig meg gazdasági társulás közötti Lengyelország — folytatódik iepetést keltett, hogy dr. várható kereskedelmi nehéz- a közös közlemény — re­Bruno Kreisky, Ausztria szo- ségek hatása alól kl akarja menyeket fűz a csúcsérte­ciáldemokratapárti külü©- magát vonni. Növelte Kreis- kezlethez és hangsúlyozza az ininisziere március elsején ky látogatásának jelentősé- ENSZ fontos szerepét a több napos látogatásra Var- gét az is, hogy ő az első nemzetközi helyzet megjavi­sóba, Len©elország főváro- osztrák külügyminiszter, akt tásában. A len©el kormány sába érkezett. Lengyelország hivatalos látogatásra népi és az osztrák külü©minisz­ugyan tart fenn diplomáciai demokratikus országba érke- ter abban is e©etértetí, kapcsolatokat Ausztriával, zett. ho© sikeresen fejlődnek a azonban ezek a Icapcsolatok „ .. két ország közötti kapcsola­tovolról sem olyan elmé- varsói tar- tok s hnqy lépéseket tesz­lyültek, hogy az osztrák loikoaéaa során megbe- nek e kapcsolatok fejleszté­külügyminiszter lengyelor- széleseket folytatott a len- sére, mindenekelőtt gazda­szági útját kellően indokol- 8yel kormány tagjaival, sági, tudományos és kultu­hatták volna. S hadd te©ük maíd ÍRon fi©elemre méltó rális csere terén. Kreisky ehhez azt is, hogy a len- előadást tartott a varsói kül- egyébként átadta az osztrák gyei—osztrák kapcsolatok "Sy' intézetben. Előadása so- kormány meghívását Rapac­éppen az osztrákok — eny- rdn Kreisky többek között kl lengyel külügyminiszter­ben szólva — tartózkodó kijelentette, hogy a Kelet és nek, aki a meghívást elfo­magatartása következtében Nyugat közötti békés egy- gadta. voltak olyanok, amilyenek. más mellett élését csak a Azt, hogy az osztrák kül- katonai konfliktusok meg- ** D0C8I lapok leg­ügyminiszter londoni és pá- szüntetésével lehet megváló- többje megelégedéssel alla­rizsi látogatása után de sitani, majd sikraszállt a le- pította meg, ho© Kreisky Bonnt, Brüsszelt és Belgrá- szerelés mellett és követelte varsói látogatasa eredményes dot ' megelőzően tartotta 02 atomfegyverek betiltását, volt és jó kezdeményező lé­szükségesnek, hogy látoga- Az osztrák külü©minisz- pésnek bizonyult Ausztria es tást te©en a len©el fővá- ter csütörtök délutáni saj- a szocialista országok kap­rosban, a szocialista orszá- tóértekezlete során elmon- csolatainak kiépítésében. Ah­gok fővárosaiban olvan jel- dotta az Újságíróknak, hogy hoz azonban, hogy ezek a nek tekintik, amely arra Ausztria és Lengyelország kapcsolatok a kívánt és mutat, ho© az osztrák kül- között a vagyonjogi problé- mindkét félnek megfelelő politikaban figyelemre méltó mak kivételével semmi más ütemben fejlődjenek, szük­változas történt, éppen a nyitott kérdés nincs. Kifej- ség van arra, hogy az oszt­szocialista országokkal szem- tette ezt követően, ho© iák politika ezen új törek­ben. Ausztria ugyanis az- Ausztria hajlandó jószolgá- vése következetes legyen, zal, hogy az Európai Közös latokat tenni a béke érde- Ez azért is reális igény. Piac tagállamaival - Nyu- kében,- ha ^f^Lt^' KJ1^ ^Inl^L^ . " , gatrol egyarant felkerik erre. érdeke, ho© gazdasagi xap­gal-Nemetország, Olaszor- Nyilatkozata további részé- csolatai a jelenleginél lénye­szág — határos, de maga az ben Kreisky arról beszélt, gesen jobbak le©enek, min­angolok befolyásolta szabad- hogy kedvezően ítéli meg a denek előtt hazánkkal és kereskedelmi övezethez tar- fagyéi-osztrák gazdasági és Csehszlovákiával. Ami Ma­tozik, olyan helyzetbe ke- X^e^ho£ * * rült, hogy gazdasági kapcso- na© hatással volt rea az szomszédi viszonyát illeti, latait feltétlenül meg kell újjáépült Varsó. népköztársaságunk kész min­erősítenie a szocialista or- Azt megelőzően, ho© den osztrák közeledési lé­hasonlóval viszonozni. Francia—amerikai ellentétek a leszerelésben A franda fővárosban ked- A francia álláspont el­den megkezdték előkészítő lentmondásossagát nyilván tanácskozásaikat az öt nyu- de Gaulle »na©ság-politi­gati hatalom leszerelési kája- indokolja, szakértői. (Március 15-én Az elnök Franciaországot u©anU összeül a tlzhatal- előbb atom-nagyhatalom ml leszerelesi értekezlet, rangjára akarja emelni, amelyen öt nyugati és öt ho© aztán a másik három keleti küldöttség vesz majd atom-na©hatalommal e©utt részt) >*e8y szintről* induljon el az atomleszerelés útján. Néhány héten át ff»- A francia fővárosban az shingtonban tárgyaltak a a vélemény uralkodik, ho© nyugatiak, de kiszivárgott a tárgyalások ezután sem hírek szerint nem tudtak hoznak eredményt, és vé­gül is a nyugatiak -szét­szórt hadirendben* ülnek majd a genfi tárgyalóasz­talhoz. közös nevezőre jutni. Főleg a francia küldött­ség helyezkedik szembe az amerikai állásponttal. De Gaulle u©anis ú© véli, a Szovjetunió, a Len©el ho© csak a nukleáris fe©- Népköztársaság, a Csehszlo­verek ©ártásának meg- vák Köztársaság, a Ro szüntetése, az atom- és m4n Népköztársaság és a hidrogénbomba-készlet meg- Bolgár Népköztársaság kül­semmisítése, s a tömegpusz- dötteivel. Nt,ító fegyverek szállítására képes eszközök (rigtéták, 1 repülőgépek) ©ártásának | korlátozása és ennek ellen­őrzése jelent leszerelést. , , , . ... .. Kreisky csütörtökön éjjelei­szagokkal, ha a ket nyugati utazott a lengyel fővárosból, F™ . . ... . — és e©más ellen is kü?dö közös közleményt tettek ,lyen vonatkozásban kozvé­közzé. Ebben a már emli- laményünk is érdeklődéssel tett külpolitikai kérdéseken vár}a- hogy 02 QSZtrák V°U~ kívül -, amelyekben egyet- ,ikában kétségkívül meglevő értenek - kifejezik meg- Ú> elemek ™™yire életké' ©őzódésüket, ho© a na© pesek ahboz' h°9V Beccfcl és a kis államoknak egy-kapcsolaMnk be­. , ... , . , ,, látható időn belül érezhető­Szombaton délben az Egye- A törvényjavaslatot tamo- arán* erofeszíteseket kell ,1 . • sült Államok szenátusa — gató szenátorok alvással vé- tenniök a nemzetközi fe- cn viegjavu jana . Újból megindu't a szenátusi ,szócséplés" Washingtonban Johnston szenátor javaslata- dekeznek a terjedelmes szó- szültség enyhítése érdeké­ra - kimondotta, hogy hét- noklatok ellen ben. Mind Ausztria, mind fon délig felfüggesztik Perényl István úgynevezett -polgári jogok törvényjavaslatáról* folyó vitát. Mint már beszámol­tunk róla, a törvényjavas­lat, amely nemileg könnyí­teni akarja az Egyesült Ál­lamokban élő négerek vá­lasztójogának érvényesítését, a -déli szenátorok* támadá­sainak p ergőtüzébe kerül, akik »agyonbeszéléssel« akarják meghiúsítani a ja­vaslat elfogadását. A »vita« a felfüggesztésig már 125 órája és 31 perce tartott. Hétfőn délben a vita to­vább folytatódott. A tör­vényjavaslatot ellenző déli szenátorok továbbra is hosz­szú szónoklatokkal igyekez­nek kifárasztani ellenfelei­ket. Újabban azonban kissé mérsékelték magukat és a négyórás szócséplés helyett -csupán* két órát beszélnek. A Szegedi Asztalos Ktsz. Készít: Sztba-r konyhabersndezéseVet, irodai és isko!ei (elszereléseket. A lakosság részére szolgáltatásokat. Mindenféle bútor és egyéb berendezések javítása. Cím: Asztalos Ktsz, Bárka u. 1. As amerikaiak viszont mindezt csak egy hossza­dalmas eljárás végére tennék. Párizsi politikai megfi­©elők szerint de Gsnlle elgondolása kö­zelebb áll a Szovjetunió teljes leszerelést célzó ja­vaslataihoz, mlnt Wa­shington tervei. De Gaulle leszerelési poli­tikájának ©enge pontja vi­szont, ho© szembe . helyezkedik a nukleáris kísérleti rob­bantások megtiltását ki­mondó bárminemű nem­zetközi egyezmény ter­vével. Véleménye szerint ez ön­magában kevés. Valójában persze ez is jelentós kez­deti lépés lehetne, hiszen a kísérleti robbantások nö­velik a légkör radióaktivi­tását Világszerte megünnepelték a nemzetközi nőnapot A Pravda március 8-i, jelentik. A proletárinterna­keddi száma közölte Jeka- cionalizmus szellemében ne­tyerina Furcevának, az veit szovjet nők — írja — SZKP Központi Bizottsága testvéri szolidaritásukról titkárának cikkét a nemzet- biztosítják a tőkés országok közi nőnapról. Furceva a tő- nötársadalmát, amely ma kés országok nótársadalmá- önfeláldozóan harcol a há­rutk helyzetéről írva a töb- borús veszély ellen, a dolgo­bi között megállapítja, a női zók jogaiért, a szociális, a munka díjazása minden ka- nemzetiségi és a faji elnyo­pitalista országban sokkal más ellen, alacsonyabb, mint a férfi- A március 8-i pekingi la­munkáé. Angliában ugyan- pok áttekintő képet adtak a azért a munkáért a nők a nemzetközi nőmozgalom fél­í ér fiak keresetének 60 szá- évszázados harcairól. Mdr­zalékát, Japánban csupán 50 ctus 8-án Kínában -női százalékat kapják. Sok tőkés filmhét* kezdődött, amely­országban a nőknek nincs nek keretében a kínai nők választójoguk. hősi harcairól és életéről Furceva cikke további ré- szóló filmeket mutatnak be szében üdvözli a szovjet nő- Sanghajban hétfőn mint­ket és rámutat, ho© a nő- 10000 ember részvételé­• 1 , u , , ve' nőnapi na©©ulést ren­nap. kitüntetések a kommu- de2tek A nagygyülest köve. nista építésben betöltött tő ünnepség keretében 3000 fontoe szerepük elismerését kínai nőt tüntettek ki. Süldőt 23 kg-tól átvételi napokon, piacokon, vásárokon kor­.átlan mennyiségben, magas áron vásárol a Csongrád megyei Allatfurgulmi (általat Konzervbemutató és készételkóstoló! 9-féle készételt ízlelhet meg a Szegedi Elelmiszerkiskereskedelml Vállalat 8 sz. Széchenyi tér 6., 12. sz. Kossuth L. sgt. 71. : alatti árudéiban március hó 5—12-ig. Ruha©ár, Textilművek, Szegedi Kenderfonó és az Újszegedi Kender dolgozni részére a helyszínen, III. 11-én 12—16 óráig tartunk bemutatót és kóstolót. A második műszak megkönnv'tése érdekében VÁSÁROLJON KÉSZÉTELT ÉS KONZERVET árudáinkban! Antik ezüst tárgyak gazdag választékban kaphatók az ÚRA-EKSZER BOLTOKBAN Mély fajdalommal tudat­juk. hogy szeretett édes­anyánk és nagyanyánk, özv. SANTA FERENCNÉ Kiss Erzsébet f. hő 7-én életének 83-lk évében elhunyt. Temetése f. hó 8-én 12 órakor a Oyevl-temető ravatalozójá­ból. Gyászok) család k Fájdalomtól megtört szív- ; vei jelentjük, hogy forrón szeretett édesapánk, nagy­apánk és dédapánk. id. KAKUSZI GYÖRGY f. hó 8-án életének 88-ik ] évében elhunyt. Temetése f. hó 10-én 14 órakor a j belvárosi temető kupola-j csarnokából. Gyászoló családi

Next

/
Thumbnails
Contents