Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-06 / 56. szám

7 Vasárnap, 1960. március 6. PAPP LAJOS: DISTICHONOK i Etfeketfilt szemű vattás városi esték hajszoltak keserű ködben kék utakon Lányok asszonyok éneke sírva hasít füleimbe s árboc nincs ahová megkötném magamat sem viasz Elsuhanó szél felhőkkel gurigázik Nincs öröm és szeretet Fény s nem láng a neon Most már így danolódnak a tegnapi napról a nóták lassan mint az eső lassan-jéghidegen -tennünk kel] valamit!* — riadót fúj bennem a vér két öklöm szétszakadó zászlókkal hadonász Húsz meg négy katonám van szótlan barna legények vállalnák a csatát bennük bízhatok én Vállalták a keserves zsírtalan éhes Időket szót sem szóltak a kis nélkülözések alatt Arcuk a földre hanyatló árnyékok közelében csonttá csontosodott disz csak rajtuk a hús Húsz meg négy katonám van: nem féltem se a téltől sem gonoszul kitalált bombák rémeitől Nem féltem magamat — tűnt ősök kőbe faragtak éles vésővel mintázott az apám Testvérkém! ha fejedben a csöndet megtöri durván rikkantás ez a dal így nézd indulatát Várok az éj közepén s mint fáradt vándorok én is hangos füttyszóval bátorodom: ne nevess! Nem magamért rémit a növekvő esti sötétség érted s mind akikért lármát csapni muszáj Édesanyámért ládd aki lelkét is nekem adta öccseimért akiket mint téged szeretek Hosszú volt ez az út — hogy faltuk a tengeri-kását korpás doh-kenyeret tejport műlevegőt Kérdezd csak meg apád én kérdtem már az envémet hányszor ült szakadó vállán jaj a halál Most hogy a béke közöttünk ül és könyveket olvas slábát,minta mienk fölmelegíti a tűz rossz tán hallani erről inkább szép mese-szóval mulatnánk az időt mind együtt idebenn Szél riogat leszakadtak a régi levélkék Kétarcú ma a föld s nézd meg jól a jövőt Ott csak az egyik a hajnal kedves fénye világít Nincs más út se csak egy amin idáig elért próbákat türelemmel álló kis hadinépünk Fáklyák fénye lobog társon vélük e dal Láttam a városokat zene mellett harcokat élni szétszórt lampionok égtek — házak előbb ' sűrű füst táncolt kavarogva dübögve az erdők kormos termeiben szörnyű volt az a bál Bár most csöndes az út és csöndes tiszta a reggel olykor idézni nem árt az elmúlt napokat Testvérkém ne nevess kl de többet gondolok éa rád mint a világra miről szőttél dalt magad is..© LOM FERENC; Boszorkánysziget Fölsír az erdő csöndje: jaj, kl jár ittf Pár csillag fönt, mini bagolyszem, világlik, • ég reccsen, rözse roppan, gally törik. Éji madárra} suhan át a vizén, mintha nyugtalan asszonyok mezitlen lelke szállana ősidőkből át. Jajong a zsombék s árnyak hemperegnek, azoknak árnya, akik nem szerettek, t valakit várnak, hátha jönne még. Kóbor szél járja táncát csak a fákkal, s hűlt máglyák asszony-csókos parazsával, míg fátylat bont az érett fűz-virág. Molnárlegény dala Szélmolnárom, hűs a malom alja, Ne önts búzát, rozsot a garatra, elült a szél, mégis ide hajtja szívemet a szerelem fuvalma. Molnárlegény, jó szél volt az éjjel, hogy számolsz el a malomkerékkel, nem egyszer, de nem fordult az félszer, mert aludtál barna menyecskével Hogy aludtam volna édes álmot, hisz a rózsám mindig csókra vágyott, $ arról akkor minek adni számot, ha egyszer a vitorla megállott. Molnárlegény, szedd o sátorfádat, nagy a világ, szerencséd találjad. Hanem, amért a vitorlák álltak, itt hagyod a gyönyörű rózsádat. Gazd'uram csak várja azt az árat, hogy a mennykő vessen kendnek ágyat Háta mögött száz zsandár is állhat, csak elviszem hűséges rózsámat. GAh SANDOB; Boldizsár Tegnap este meghalt Boldizsár ezóta a lelke messze jár borba fulladt isten gyermeke, s így őérte nem zeng szent mise temetésén nem leng füstölő nem kíséri sem pap, sem hívó a pap is azt mondta csúf dolog, és olvasó érte nem forog. Három borbarátja vitte kl s homokágyat vetettek neki és, hogy megjelöljék a fejét ledugtak egy vaskos venyigét Tavaly még azt mondta az öreg, hogy 6 biztosan a mennybe megy nyitogatja a menny ajtaját és az atyaisten rákiált: vagy kifelé, vagy be gyermekem -m és ő akkor szépen bemegyen. Tegnap oszf meghalt a vén betyár ezóta a lelke mennyben jár s bérmit prédikálnak a papok rajtuk Boldizsár is kifogott Kopasz Márta: Illusztráció Bimanóczy Géza: Gépkalapács Aino Hakullnen: Villamosmegállónál anyagú tárlatát nyitják meg ünnepélyesen a Móra Fe­renc Múzeumban. Ezúttal Hakulinen Aino kiváló ak­varellista; Kopasz Márta is­mert grafikus; Rimanóczy Géza — aki mint portréfes­tő ért el szép sikereket —* továbbá Szekfű János, Sző­ke Győző és Vincze András közös tárlaton mutatják be legújabb alkotásaikat. Vala­mennyien gyakorlott és pá­lyázatokon sikerrel szerepelt művészek, akiknek művészi munkálkodásában érezni le­W Y.V fC 1 ' '—" Jőai izeqzdL faüBmuofaz mcLkelqélwL S zeged képzőművészeti életének fellendülését, az alkotók friss munkaked­vét bizonyítják a szinte hó­naponként következő festé­ezeti kiállítások. Ma, vasár­nap délelőtt 11 órakor hal szegedi képzőművész gazdag / j^foj* V.jHTS5 • • ... 'I r : • • Szekfű János: Horgolok Szőke Győző: Hajójavító telep het a szegedi képzőművésze­ti hagyományok tiszteletét s ugyanakkor az egyéniséget is. Tematikájuk friss, öröm­mel festenek meg mai témá­kat, ami az új valóság irán­ti érzékük és lelkesedésük eredménye. Közös kiállításuk megnyi­tása előtt ellátogattunk hoz­zájuk s egy-egy grafikát, vázlatot, rajzot hoztunk mű­helyükből, ízelítőül. Szegedi miniatűrök jtialiduuluium. SZŰCS .TISZTELENDŐ' Szúrós szemű, ja­vakorabeli ember volt, erős sörtés ba­jusszal. Még nem volt 50 éves, de az italozás koravénné tette. Valamikor kispap volt, de fel­szentelése előtt az egyház útilaput kö­tött a talpa alá. Hogy bor volt-e a dologban, vagy asz­szonyszemély, soha ki nem derült. Ho­gyan került mégis az utcai szereplők kö­zé? Nyilván, hiába hívták társai mun­kára. Nem ment. Végigjárta a régi időkből való isme­rőseit, a házuk elé állt, az ablak elé s ott kukoríkolta el a köszöntőjét Erre ki­nyílt az ablak s ki­repült papírcsomag­ban egy garas, vagy anélkül kellett odébb állnia. Ezek az ablak alatti monológok bezzeg tetszettek a gyerkőcöknek. Oda­álltak Szűcs mögé s onnan növelték a hujahót. Erre nyílt meg inkr'Kb az ab­lak, semifint a kö­szöntőre. A hét megszokott napján Szűcs várha­tó volt a városi számvevő, vagy a függetlenségi párt el­nöke, vagy a legmó­dosabb ügyvéd ab­laka alatt, akár esett, akár fútt. Megállt ilyenkor szónoki pózban, s a pátosz hamis hang­ján szavalta az ut­ca népe gyönyörűsé­gére: — Áldja meg az úristen, az én iste­nem, az egek min­denható ura, tekin­tetes kajlafalvi dok­tor Kajla Máté urat, áldja meg őt egész háznépével együtt, mégpedig olyanfor­mán, hogy kegyel­mének gazdag tárhá­zát árassza az egész családra... S ha nem nyílt ki az ablak. tovább ömlött belőle a szó­áradat. — ... árassza el gazdag tárházát az ő kegyelmének ház­népére, szeretett hit­vesére, az angyali nőre, a gyermekek­re... Ki ne unná meg az áldásnak ezt a végtelenségét, s ki ne unta volna meg a gyereksereg lármá­ját, mely úgy kísérte Szűcsöt, mint az üs­tököst a farka! Rendszerint kirepült hát a -baráti szív alamizsnája*, ahogy a rézpénzt Szűcs el­keresztelte. A városban min­denütt csak -tiszte­lendő*-nek hívták. Vincze András: Pim el ikó A Háború után c. fametszetsorozatból

Next

/
Thumbnails
Contents