Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-31 / 77. szám
3 Csütörtök, 19OT. március 31. Móraváros büszkesége Testvéri országaink budapesti nagykövetségeinek képviselői látogattak Csongrád megyébe Sokan az ország egyik legszebb iskolájának tartják az új móravárosi iskolát. Az új iskola éppen olyan büszkesége Szegednek, mint a gyönyörű új lakóházak. Beszédes számok így fejlődött Szeged az elmúlt 15 évben Az összehasonlítás mindig Szegeden 121,4 százalékkal 171 kilométer. Csatornahálóizgalmas még a -száraz- szá- emelkedett, 26 ezer 104-en zata 14 kilométerrel nőtt mok vonatkozásában is, kü- hallgatnak vezetéknélküi rá- 1938-hoz viszonyítva. 242 Iönösen olyan számok ese- diót, 661-en vezetékest, míg közkifolyó volt Szegeden tében, amelyek mai életünk 267-en mondhatják magukat 1938-ban, míg 1959-ben már másfél évtizedes történelmét televízió előfizetőknek. A 539-et számlálhatunk. 3145 tükrözik. Sok városunk kö- gázfogyasztók száma 1938- volt a házakhoz szóló vízzül ez esetben csak Szeged- ban nem érte el a 3200-at, bekapcsolások száma 1938röl beszéljenek a számok, míg ma közel 8 ezer gáz- ban, 1959-ben ez a szám amelyeknek tartalma az fogyasztót tartanak nyilván. 5033-ra emelkedett. Az 53 egyes ember életéhez épp- az 1938-as 1 millió 510 ezer artézi kúttal szemben ma úgy hozzátartozik, mint az <Tá^t»rrr>eió«sei 75_öt számlálhatunk. 3 milegész társadaloméhoz, s a gáztermelései Hó g21 ezer köbméter volt napi élet legelemibb tényei- szemben all a mai 5 mallio a víztermelés 1938-ban, míg röl vallanak. Ugy véljük, 300 ezer köbméter, s ez a 1959-ben 5 millió 745 ezer nem is kell kommentárt termelés közel 100 kilométe- köbméter. Az ivóvízellátást fúzni hozzájuk, beszélnek res hálozaton jut el , ^ biztosító telepekJto «« A szocializmust építő népek barátsági estjének nagy sikere Hódmezővásárhelyen A Hazafias Népfront és a Népfront titkára, Gyáros A villásreggelin Papp elvTIT rendezésében tegnap László, a Kultúrkapcsolatok társ pohárköszöntőt montartották Hódmezővásárhe- Intézetének elnöke, Rózsa dott, majd a vendégek meglyen hazánk felszabadulásé- Irén, a Külügyminisztérium tekintették az állandó Tornak 15. évfordulója alkal- önálló politikai osztályának nyai—Medgyessy-kiállítást, mából a szocializmust építő vezetője, Lakatos Eva. a TIT ahol Osváth Béla, a múzenépek barátságának estjét, nemzetközi szakosztályának um igazgatója kalauzolta a Ebből az alkalomból tizen- elnöke és mások. vendégeket Ezután két csoegy testvéri ország buda- Délben a megyei tanács- portban a Majolikagyárba pesti nagykövetségének házán Papp Sándor, a me- és a Harisnyagyárba látó• képviselője érkezett a me- gyei tanács v. b.-elnöke vil- gattak külföldi vendégeink, gye székhelyére. Dél felé lásreggelin látta vendégül a A Majolikagyárban a szova Béke Szállóhoz érkező nagykövetségek képviselőit, jet küldöttség vezetője elisvendégeket a vásárhelyi akiken kívül jelen voltak: meréssel nyilatkozott a láhelyőrség fúvószenekara fo- Fehér Lajos, a megyei párt- tottakról. A Harisnyagyárgadta. A Szovjetuniót Star- bizottság titkára, Szilágyi ban a vendégek szintén megcev tanácsos és Jagodovszki, Júlia, Sajti Imre és Gyovai tekintették a gyártás meneaz Albán Népköztársaságot Lajos, a megyei párt-végre- tét és elbeszélgettek a gyár Dishnica első titkár, a Bol- hajtóbizottság tagjai, Kovács vezetőivel. gár Népköztársaságot Pan- Imre és Hantos Mihály, a Este a Béke Szálló díszgelov követségi titkár, a megyei tanács v. b.-elnök- termében ünnepi estet renCsehszlovák Köztársaságot helyettesei, Vass Imre, a deztek. A terem zsúfolásig Wladislav Vince titkár, a városi tanács v. b.-elnöke, megtelt. Ünnepi beszédet Kínai Népköztársaságot Li Tóth Istvánné, a megyei nö- Kovács Imre, á megyei taGuan-jü titkár, a Koreai tanács elnöke, Juhász Jó- nács v. b.-elnökhelyetteséNépi Demokratikus Köztár- zsef, a Szakszervezetek Me- nek megnyitója után Nánást saságot Pek Ten Von titkár, gyei Tanácsának elnöke és László mondott, majd műideiglenes ügyvivő, a Len- mások. vészi műsor következett ©el Népköztársaságot Wozsniák titkár, ü©vivő és Szymanovszki, a Mongol Népköztársaságot Szodov titkár és felesége, a Német Demokratikus Köztársaságot Ebersbseh titkár, Köhn és Schurk attasék, a Román Népköztársaságot Gliga titkár és Dobrin katonai attasé, a Vietnami Demokratikus Köztársaságot Nguyen Duc Thieng ü©vivő képviselték. Hódmezővásárhelyre érkeztek még: Nánási László, a népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Hazafias önmagukért is. 40 millió forint belvízrendezésre Sajnos nem szólnak adatok emelkedett 1938-hoz viszofo©asztókhoz; nem is be- nyitva, míg az akkori négy szelve, ho© a hálózati gáz- darab szennyvíz és csapadékszolgáltatáson kívül minte© víz átemelőtelep helyett ma hatezer városi és községi arról] ho©- a város belvíz- háztartás palackgázt használ. 75 kilométer űj vízvezetékhálózat már 12-őt számlálhatunk. Szeged 1938-ban védelmére mennyit fordítottak 1938-ban, de az az érzésünk, ho© nem sokat, mert akkor nem kellene ma olyan hatalmas erőfeszítéseket tenni a város belvízrendezésére, mint amelyet méter volt, tettek a 15 esztendő alatt. 425 kilométer hosszú csatornát készítettek, illetve újítottak fel, s ennek során 1 millió 55 ezer köbméter földet mozgattak meg. Ezen munkálatoknál háromezer köbméternyi beton, illetve vasbeton munkát végeztek. Megépítettek négy, másodpercenként 6,3 köbméter vizet adó szivattyútelepet. Szeged és környékén összesen 16 csatorna épült két szivattvútelepi kiegészítéssel, míg felújításra került 28 fő-, illetve mellékcsatorna. Belvízrendezésre a 15 esztendő alatt közel 40 millió forintot fordítottunk Szegeden és közvetlen környékén. íme, mindössze néhány számadat Szeged régi és mai mindennapi életéből. A számokat ugyan fejben nevízvezetékhálózata héz megjegyezni, de szólni pontosan 96 kilo- róluk annál inkább érdemes. 1959-ben pedig L. F. 32 millió utassal növekedett a villamos és a helyi busz forgalma Ezer közvilágítási lámpa szolgálta 1938-ban a város világítását, 1959-ben pedig 2280. Az áramfo©asztók száma 14 ezer volt 1938-ban, ma 80 ezer. Az eladott energiamennyiség közel 10 millió kilowattóra volt 1938ban. míg 1959-ben kerek 35 millió. 1938-ban 2 millió 721 ezren utaztak villamoson, 14 kilométer vonalhosszon, öszszesen 41 villamoskocsin. 1959-ben közel 34 millióan utaztak 74 villamoson, 12 autóbuszon 30. illetve 40 kilométeres vonalhosszon. 1938-ban rendelőintézeti szakrendelés naponta 32 órában, 15 orvossal folyt s ehhez tartozott még 12 körzeti orvos. 1959ben a rendelőintézeti órák száma e©etlen napon 353, ezt nyolcvanhat orvos látta el. Ma 13 körzeti rendelőben összesen 31 körzeti orvosi állást számolhatunk. A kórházi á©ak száma jelenleg a ©ermekkórházzal egyetemben 695. Mep háromssoroződott a gáz termelése A távbeszélő előfizetők száma 1938-hoz viszonyítva Parkosítják a Marx tér környéki új házak udvarát Már az építkezések meg- már elkészült új házak kezdésekor tervbe vették, parkjaira 220 ezer forintot ho© Szegeden parkosítják költ ez évben. A Marx tér 19 szám alatti új ház lakói elhatározták, ho© szabadidejükben társadalmi munkával segítenek a illetve a tereprendezés meg- Parkosíttésban. Helyes volna, történte után, azaz most ke- ha a tóbb! erdekeltek is korülhet sor. A Kertészeti Vál- vetnek e lakok kezdemenyeÜJ ORSZÁG ÁG > SZÜLETETT J Március 31. Kiiment Vorosilov, a Szovjetunió -rerál^a ^^ megkezdés-t A Budapesten megtartott kommunista pártnapokon az üzemi munkásság mindenütt örömmel üdvözölte a Magyarországon szovjet ellenőrző bizottság elnöke — mint a Délmagyarország írta — látogatást tett Szegeden. földosztás befejezéséhez, valamint a további munkákhoz jelentős segítséget ígért a parasztságnak. Csepel kezdeményezésére az üzemek május elsejei munkaversenyt indítottak. Az an©alföldi munkások március 31-én válaszoltak a szocialista csepeli kezdeményezésre es minden csatlakozlak a felhíváshoz. A vállalások legna©obb réNévadó ünnepség Megkapó ünnepség szín- állampolgárának helye volt tegnap, szerdán ^nemű nevelését délután a szegedi járási tanács kulturális terme. Ások erovel segltLK ' sze az üzemek helyreájlívendég előtt fiatal házaspár Ez került a díszes név- tásával, az újjáépítéssel volt foglalt helyet: Boros János, ad° emléklapra, amelyet a kapcsolatos. A munkásság a járási tanács KISZ-titkára boldog szülök vettek át. Be- rohammunkát vállalt. Nem és felesége. Mellettük a név- je©ezték az anyakönyvbe és nézt«k> 'cfort-e a napi nyolc adó szülők - Komócsin Zol- szólították nevén az óra' „vasárnap van'* A tan, az MSZMP Politikai ©árakat, az országot Bizottságának póttagja, a aranyos csöppséget; Boros keUett újjáépíteni: a muna Marx tér körül épült új lakóházak környékét és udvarát Erre azonban csak a felvonulási épületek lebontása, lalat elsőnek a Mérey utcai épületek környékét és udvarát hozza rendbe. A Mérey utcai üj, földszintes üzletsor mögötti három na© lakóház udvarát parkosítják. A virágá©ások között szökőkutat létesítenek és több padot állítanak fel. Gondoltak a ©erekekre is. Homokozót, hintát készítenek, azonkívül helyet biztosítanak a labdajátékokra. Az Attila utcai, úgynevezett »kék ház* és a Marx teret szegélyező áthajtós épület közötti, jelenleg még kopár részt is parkosítják. A túlsó sarkon a Párizsi körút és a Marx tér sarkán az ősszel elkészült új házak udvarát e©előre nem rendezik, mert ez a terület kell a körút és a Kossuth Lajos sugárút sarkán most folyó építkezésekhez felvonulási területnek. Utasították a Kertészeti Vállalatot, ho© a Marx téri, Mérey utcai új házak környékének, udvarának parkosítását fejezze be a szabadtéri játékok megkezdéséig, mivel ez az új település idegenforgalmi látványosság is. A városi tanács az itteni és a Szentháromság utcában zését. KISZ Központi Vezetőségé- János Károlyt, ö termésaenek első titkára és felesége— tesen mit sem sejtett a köképviseletében Gyovai La- ^^ történő ^ jos, a KISZ Csongrád me- , ~ gyei titkára. Előttük az menyről, edes, mely álomba anyakönyvvezető hármas, az ringatták, és a fiatal házasasztal hímzett selyembár- pár vette át a járási párt!Í<?rmyalletakarva és e© kis végrehajtóbizottság, a járási ujszulott a névadók karjai- . . . . ... . . .. . ban. -Gyermekem, óh, aludj vegrehajtó bizottsaga, már* — hangzott fel az al- a párt-alapszervezet, a szaktatódal és mindenki felállt, szervezet, a tanács nödolgok^tek^Rom^T* kÖVet~ réinak, a hozzátartozóknak, elvtárs ésKfeT^e vállaltba barátoknak sok-sok ajándénévadó szülők felelős szere- ^t. Aztán a kis Jánoska pét és az ő nevükben tették egészségére koccintott a venaz esküt, "ho© hazánk új dégsereg. VÁNDORKIÁLLÍTÁS (Liebmann Béla felv.) Na© sikert aratott Szegeden a Német Demokratikus Köztársaság fényképezőgépgyárainak vándorkiállítása. Naponta minte© 2500 szegedi tekintette meg a Kárász utcában állomásozó, pótkocsis autóbusz kiállítási anyagát. Szegedi látogatásával a vándorkiállítás befejezte vidéki körútját. A hét végétől Budapesten áll majd a fotoamatőrök rendelkezésére. kásosztály hősiesen és áldozatkészen dolgozott. S éppen ez a hősies helytállás volt az e©ik előfeltétele annak, ho© Magyarországon minél előbb megvalósuljanak a munkásság összes követelései. Megalakult a Népbíróságok Országos Tanácsa. Megindult a menetrendszerű vonatközlekedés Szeged és Budapest között Egyelőre még csak ú© lehetett Szegedről az ország fővárosába jutni, bo© Cegléden át keUett szállni a budapesti vonatra. Szegedről csak Ceglédig közlekedett szerelvény. I brazíliai gátszakadás okozta helyzet tovább súlyosbodik Észak-Brazíliában, az Orosnál átszakadt gát több milliárd köbméter vize tovább veszélyezteti a környék városait és községeit. 19 ezer né©zetkilométernyi terület van eddig víz alatt. Valószínű. hogy ezernél is több a halálos áldozatok száma. Kedden Észak-Brazíliában újabb esőzés kezdődött. Ujabb folyók léptek ki medrükből és további teriileteket fenyegetnek elöntéssel. A hosszú esőzés következtében a vályogból épült házak ezrei dőlnek ösze. TÓazánkha indult a J!Lo+ izeitn-eqgiiítu A Szovjetunió állami népi tánce©üttese, a világhírű Mojszejev-e©üttes szerdán Moszkvából elindult Ma©arországra. A szovjet művészek április 1-én érkeznek Budapestre. Szegeden — korábbi híradásunktól eltérően — április 10-én és ll-én, vasárnap és hétfőn este lépnek fel a színházban.