Délmagyarország, 1960. március (50. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-27 / 74. szám
5 Vasárnap, 1960. március 20. A tisztasági hónapnak tíz munkában több száz sze- hogy havonta mossák ki a éves, eredményekben gaz- métgyűjtő elkészítését vál- szemétgyűjtő tartályokat dag múltja van Szegeden, lalták és azokat készítik is Elhatározták a megbeszél éEóért rendezik meg most, folyamatosan. Elmondta a sen, hogy rendszeresen tiszáprilis elsejétől kezdődően Köztisztasági Vállalat veze- tasága őrjáratokat indítaújra. Természetes, hogy eb- tője azt is, hogy nak, amelyek ellenőrzik az ben az évben még jobban a napokban már megken- utcák, parkok, terek, lakóakarják megrendezni, mint dik az utcák locsolását, a házak tisztaságát, az elmúlt években. Ezért a portalanítás érdekében, szegedi városi tanács, a Ha- Az Ingatlankezelő Vállalatzafias Népfront, a Nóta- tal nem tudtak megegyezni, nács, a Vöröskereszt, a melyikük alkalmazzon munkerületi tanácsok egészség- kasokat a KUK A-szemétügyi csoportjainak vezetői, gyűjtő tartályok behordásávalamint az Ingatlankezelő ra a házakba, ezért a taVállalat, a Köztisztasági nács végrehajtó bizottságá- szélesen azt is, hogy a váVállalat vezetői együttesen nak kellett ez ügyben állást „ . ' . „ beszélték meg, hogy ez foglalnia. A létszámot biz- f08 aak u& lehet tísxU' évben mit kell tennünk vá- toeították és ezentúl ha eSész lakosság támorosunk tisztaságáért a szemét elszállítása után S»tja ez ügyben a tanácsot, A megbeszélés során ki- a tartályokat is visszavi- az egészségügyi osztály ortunt, hogy szik az udvarokba a KU- vosait. Az illetékeset kérik a szegedi üzemek is se- KA-gépkocsikhoz tartozó gítséget adnak a város emberek. Szeged lakosságat' **** tisztaságának fokozásához. Az Ingatlankezelő Vállalat meg mindent, hogy a -napA vállalatét társadalmi utasította a házmestereket, tény városa* tisztaságáról is híres legyen, A tisztasági mozgatom irányitói és felelősei a kerületi tanácsok egészségügyi csoportjai lesznek. Megállapították a megbe(Llebmann Béla felv.) Szegedre érkezik a német fényképezőgépek vándorkiállítása Mint már közöltük, a Né- az egyes gépek működésével met Demokratikus Köztár- kapcsolatban, saság fénykezőgép gyárai- Eddig Dunántúl nagyváronak vándorkiállítása Ma- sait kereste fel ez a vándorgyarországra érkezett. A ki- kiállítás. Hétfőn érkezik állításon, amely egy 20 me- Szegedre. A kiállítást a Káter hosszú pótkocsis autó- rász utca 14. szám alatti, buszból áll, a demokratikus most átalakított OFOTÉRT Németország fejlett finom- bőit előtt az utcán helyezik mechanikai iparának gyárt- el. Hétfőn, kedden, szerdán mányait, az összes NDK- tekinthetik meg a kiállítást ban készült fényképezőgép tí- a szegediek. Azt is lehetővé teszik, hogy az iskolai tapusokat mutatják be. Három német szakember ad ,„ ... felvilágosítást a kiállítás nulok csoportosan nezzek megtekintőinek, sőt szakta- toeg eat az érdekes berrmtanácsot is, a fényképészettel, tót. A háború alatt a vasút! híd bombázásakor rombadőlt a szegedi gyermekklinika is Csonka falai és a bombázáskor csodálatosan épen maradt kéményei sokáig emlékeztették a szegedieket a háborúra, annak pusztításaira. A háromeves tervben került sor a szegedi gyermekklinika újjáépítésére. A ma közismert épület szebb, berendezése korszerűbb lett, mint eredetileg volt. sr.fr. Az április 4-i versenyben Elkészült a „Csepel 111-es család11 - . '/..'-ff/ Jiv&Sí/- il':-.'-Tííílíw *... ,« „ ötödik speciálgépe ZZZZZZZZHZZZZZZZHZ « Szegedi Ruhagyárban Még a múlt év őszén kong- Budapesti Könnyűipari Gép- ez az újítás, ez a gép a resszusi .felajánlásként ké- gyár készíti sorozatban. In- -konyhára*. Az előzetes felszítette el egy újításának nen látják el e speciál gé- mérések szerint a Szegedi tervét Szabó Sándor, a Sze- pekkel az állami, helyi- és Ruhagyárban 115 ezer öltöny gedi Ruhagyár főmérnöke. A szövetkezeti ipart. készítésénél 70 fillér megtatervezetet decemberben fogad- A most született új gép karítást hoz darabonként, ta el a Könnyűipari Miniszté- első mintapéldányát nagy További 120 ezernél pedig rium és hozzájárult kivitele- lelkesedéssel és sok fárad- ,„ . ... . ... zéséhez. Az elmúlt három sággal, lenyeges minőségi javulást hónap során munkaidőn túl készítették ernek a felszabadulás 15. évfor- Dékány Lajos. Dani István Az jPf1^ dulója tiszteletére kczde- és Bubori Lajos, j™ ezer üuruha, Sri!',!?"^/!" az üzem karbantartó műhe- készítfeénél lehet majd allositottak meg a javasla- lyenek dolgozol. A szegedi kalmazni tot, készítették el az új, szakemberek előtt most tarspeciális varrógépet. tottak bemutatót. A részt- Első írtjen a most kialakiEz az új gép egy Csepel vevők nagy elismeréssel nyi- tás alatt lévő nagy munka11 l-es varrógép átalakítása- latkoztak a gépről és mun- szalagnál alkalmazzák majd ból született. A neve: finom- kajáról. A gyár kísérleti mű- sorozatgyártásra a Szegedi fokozatú, differenciált anyag- helyében most ismerkednek Ruhagyárban. Ez az új, motovábbítással dolgozó gép. kezelésével a művezetők és dern szalag, amely Ez az ötödik tagja a Cse- ezalaSvezetok- a konfekcióipar legjobban pel 111-es speciálgcpek Ebből a speciálgépből itt, gépesített munkaszalagja családjának, Szegeden 16-ra lesz majd lesz, ugyancsak az április 4 amit itt a szegedi gyárban szükség, tiszteletére indított versenyaiakítottak át a^ üzem újí- hogy minden munkaszalagot J5®" készül és április 5-én tóinak javaslatai alapján. Az elláthassanak vele. Az egész kezcü meg munkáját első négy gépet, a simavar- iparban előreláthatóan mint- Az új gépet a konfekcióró-cakkozót, a kantstircelöt egy százat alkalmaznak ipari szakemberek részére és fércelőt, a felsőkelme to- majd. A szakembereket az Budapesten a Május 1 Ruvabbító aláfércelöt már a is érdekli, hogy mennyit hoz hagyárban mutatják majd be. Két fon'os orvosi találkozó Szegeden Eredményes volt a KöifiLL laboratóriumi fttorvosok háromnapos konferenciája Tegnap fejeződött be a Szőllösi Ervin, a szegedi háromnapos közegészség- és KÖJÁLÉ laboratóriumának járványügyi állomások la- főorvosa számolt be a Saboratóriumi főorvosainak bin-féíe oltások eredményesországos konferenciája Sze- ségéről s az ezzel kapcsolageden. A három nap alatt tos laboratóriumi vizsgálaszámos tudományos előadás tokról. Dr. Vetró János, a hangzott el, valamennyi a KÖJÁLL igazgatója értékellegújabb kutatási eredmé- te a konferencia három napnyekről szólt és ezeknek jártak eredményeit. összegyakorlati alkalmazásairól, foglalójában elmondta, hogy A szegediek közül dr. f2 országos "g**1** •és, tl3' ^^ boratórium: halozat jol teljesíti feladatát. A gyakorlatban ésszerűen használják fel azoknak az elméleti kutatásoknak eredményeit, melyeket a modern, mikrobiológia az utóbbi idő bon ado{t. A laboratóriumi orvosok komoly támogatást adnak a járványok felderítésében, a higiénikus és a járványtanos orvosoknak. Tegnap délelőtt á konferencia résztvevői a Paprikafeldolgozó Vállalat higiéniai viszonyait tanulmányozták, majd a szegedi KÖJÁLL laboratóriumának és fertőtlenítő intézetének megtekintésével véget ért a háromnapos konferencia. TBC-szakorvosok tudományos konferenciája „A gümős residiuum activitása* témával tudományos konferencia zajlott le szombaton délelőtt a Sebészeti Klinika tantermében, a Délmagyarországi Tbc. Decentrum és a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. Sebészeti Klinikája rendezésében. A konferencián a szegedi, Békés és Csongrád megyei szakorvosokon kívül Dunántúlról és Észak-Magyarországról is részt vettek szakorvosok. Megnyitó szavakat dr. Petri Gábor professzor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora mondott, majd átadta a szót a konferencia vitavezetőjének, dr. Böszörményi Miklósnak, a Budapesti Országos Korányi Tbc. Intézet képviselőjének. Dr. Szabó István és dr. Kurucz János ugyancsak a Budapesti Országos Korányi Tbc. Intézet képviseletében vett részt a vitában, az X. számú Sebészeti Klinika részéről pedig dr. Kulka Frigyes. A konferencia második részében hozzászólások hangzottak el. (Siflis felv.) Már elhelyezték a modern vasalógépeket a Szegedi Ruhagyár közelmúltban kialakított új vasalótermében. Most a gőzvezetékszerelők dolgoznak. Igyekeznek, hegy az új munkateremben minél előbb megkezdődhessen a folyama os termelőmunka AII kerületi tanács nem sajátíttatja kl a beépített telkeket Petőfitelepen Petőfitelepen a háztulajdonosok körében nyugta* lanságot keltett az a kósza hír, hogy a nagyobb telkeket kisajátítják. Ezzel kapcsolatban Lácsán Mi* hály, a második kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke nyújtott tájékoztatást lapunknak az alábbiakban: — A városi tanács támo- juk. Ezek a nagyobb részek gatásával két üzletházat sze- általában már állami tulaj6 „ , .... , donban vannak és azokat az retnénk epitem Petőfitele- Országos Takarékpénztár útpen. Az egyik a 6-os utca- jan> a szokásos feltételekkel ban létesülne, a másik pe- adjuk el a jelentkezőknek dig a telep külső részén, a házépítésre. ° . __ . „„„ Ugy hiszem, hogy az uz23-as utcaban, a most meg- ]eth|'ak jétesítcsfeel kaplévő üzletecskével szemben. csoiatban kelt szárnyra az Nagyon fontos az üzletháló- említett kósza hír, amely zat bővítése Petőfitelepen, nek hangsúlyozom — hiszen a mostani üzletek ki- nincs semmi alapja. Egyébesik, korszerűtlenek. Ez a ként a" 23-as utcába már munkástelepülés megkíván- hordják a követ, mert azt ja és meg ís érdemli, hogy szeretnénk, hogy a két tizúj, modern üzleteket kap- ]etház petőfitelepen még ez jon- évben elkészüljön. Ehhez a nagy oh közérde- p Megragadom az alkalmat kű dolog megvalósításához és ezúton kérem a telep lakell igénybe venni egy-egy kosságát, segítsen nekünk telket kisajátítás útján. Hogy társadalmi munkával az új a már beépített, felépít- üzletházak létesítésénél. ménnyel ellátott telkeket a ioookkkkkxiooooooooocö telep különböző részein, bármilyen formában is / igénybe vegyük, szóba sé került és erre szükség sincs. Mi Petőfitelepet jelenlegi — a kertes családi házakból keletkezett település — formájában szeretnénk továbbfejleszteni. Véleményünk szerint nincs szükség arra, hogy a meglévő, beépített telkek tovább aprúzódjanak. Már azért sem szorgalmazzuk a beépített telkek szétdarabolását, mert van elegendő területünk családi ház építésére a körtöltésen belül. Egy ilyen terület például Tarjántelep mellett van, amelyen még sok családi házat lehet felépíteni. Azt az elgondolást, hogy az eddig szántónak használt nagyobb, egy-két ezer négyszögöles területeket, amelyek különösen Uj-Petőfitelepen még fellelhetők, beépítsék, természetesen támogatVasas kenyér Megkezdték az ú| palackozó üzem építését Szóregen A napokban kezdte meg 3 és fél decis palackok keSzőregen a régi ÁFORT-te- fülnek ki az üzemből. A lep átalakítását a Csongrád- ,„„„. „ . on _ , , vidéki Állami Pincegazda- bort a napi 32 ezer Palack" ság Itt 1 millió forintos ba a legmodernebb csehszloköltséggel az idén új pa- vák automata géppel töltik, lackozo üzemet létesítenék. A munkálatokat még á har madik negyedévben be akarják fejezni, hogy a saüret előtt az üzem készen álljon. Az új borokat ősszel már itt is palackozzák: óránként 4 ezer 1 literes, 7, valamint Des/Jci Táncsics Termelőszövetkezet azonnali belépéssel főkönyvelőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen. Megint baj van a ke- < nyérrel. Tegnap dél- c előtt egyik olvasónk fel- ] hozott szerkesztőségünk- ] be egy friss cipódara-' bot, amelyben jókora < éles vasdarab lappan-1 gott. Még jó, hogy ész-] revette és nem nyelte j le. különben ma már a ] klinikán feküdne fris- < sen operálva. Tehát nem < bogár, ruhadarab, pa-. pírhulladék, s egyéb ] szemét, hanem életve- j szélycs éles pléhdarab < került bele a tésztába. < Hogyan lehetséges ez? < — kérdezzük már ki ] tudja hányadszorra. j Csakis úgy, hogy a ke- < nyérgyár nem minden q dolgozója végzi kellő ( gondossággal munkáját, ] illetve felületesen szi- < tálja meg a lisztet da- < gasztás előtt. Az olva- ( sóknak igazuk van. Ideje volna már, hogy a{ kenyérgyár vezetősége < rendet teremtsen a sa- < ját portáján, mielőtt ( csakugyan komoly baj ] származik a hanyagság- ] ból. A felelősök köny- c nyebb megtalálása ér-1 dekében azt is közöl- ] jük, hogy panaszosunk f a Vörös Csillag Mozival < szembeni Csemegebolt- ( ban vásárolta a kenye- < ret. ŐOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Intézkedések Szeged város tisztasága érdekében I lakosság segítségét is kérik a jelenlegi helyzet javítására EMLÉKEZÜNK?